hozzászólások

1. 
   Longinus

   # 4

   2016.06.19, 10:08 (szerk.: 2017.01.23, 18:06)

   Kép forrása: Hungaricana/ Válogatott labdarúgóink arcképcsarnoka (1981)
    
2. 
   admin heimo

   # 3

   2015.12.28, 16:41 (szerk.: 2017.01.23, 18:07)

   Nem kellett itthon Csernai Pál tudása
   
   Élete legnagyobb csalódása az volt, hogy nem tudta megnyerni az Aston Villa ellen a BEK-döntőt a Bayern Münchennel
   
   Hazánk egyik legsikeresebb futballszakembere, Csernai Pál egykoron két bajnoki címet nyert a Bayern Münchennel, és a BEK-döntőig is eljutott. Itthon mégsem voltak kíváncsiak a tudására, csupán fél évet dolgozott Sopronban. Régebben még zavarta ez, ma már inkább örül neki.
   – Ön az egyik legsikeresebb és legelismertebb magyar edző a világon. Így hát kicsit érthetetlen, hogy miért költözik valaki Beverly Hillsből a miskolci Avas lakótelepre.
   – Mire gondol, Észak-Koreára?
   – Igen, arra.
   – Érdekes történet volt ez. Majdnem hatvanéves voltam, amikor belevágtam, pedig akkor már abba akartam hagyni ezt a munkát. A sztori még a svájci Young Boysnál kezdődött, ott ismertem meg egy üzletembert, aki olyan menedzsercégnél dolgozott, amely Észak-Koreával is kapcsolatban állt, így őt kérték fel, találjon szövetségi kapitányt a válogatottnak. Ő mindenképpen rám gondolt. Az első reakcióm persze elutasító volt. Kérdeztem tőle: „Meg vagy őrülve, pont egy ilyen kemény kommunista országba menjek dolgozni? Örültem, hogy sikerült elmenekülnöm a kommunizmusból.”
   – Mégis igent mondott.
   – Így van. Majdnem mindennap felhívott, s végül belementem, hogy megnézem a körülményeket. Először három hetet voltam kint, az olimpiai válogatottat láttam játszani, már akkor le akartak ültetni a kispadra, de azt nem vállalhattam. Visszajöttem Münchenbe, és nemet mondtam, ám csak erőszakoskodtak.
   – Mi volt a baj, keveset ajánlottak?
   – Nem, dehogyis. Nagyjából tudták, mi az áram – bizonyára lecsekkolták előtte a svájciaknál –, és az anyagiak­kal nem is volt gond aztán. Inkább a munkamorál zavart, az katasztrofális volt. Az olimpiai csapat edzésén az edző és a segítője a lelátón ült és cigizett. A kapusedző irányítgatott a pályán valamit. A nagy válogatott játékosai meg nem is játszottak klubcsapatokban, kiemelték őket, és folyamatosan együtt készültek. Képzelheti, a Bundesliga után mekkora szakadékot jelentett ez.
   – Akkor mégis miért vállalta?
   – Megsajnáltam a játékosokat. Meg aztán a pártvezetők is nagyon marasztaltak, kérték, hogy segítsek nekik. Aztán később megtudtam, olyan neves szakembert akartak, aki képben van egy kommunista ország viszonyai­val kapcsolatban is. Beadtam a derekam, először csak fél évet vállaltam, de végül több mint másfél évet húztam le náluk, s nem bántam meg. Beutaztam velük Ázsiát, ha turistaként kellet volna ezt megtennem, rengeteg pénzbe kerül. Másrészt szakmailag is sikerült összekapnom őket, majdnem kijutottunk a kilencvennégyes amerikai vb-re, de jobb is, hogy nem sikerült.
   – Miért jobb?
   – Mert szakmailag nem voltunk olyan jók, és csúnyán lebőgtünk volna. Ötös selejtezőtornán vettünk részt Katarban, s végül Szaúd-Arábia és Dél-Korea utazott. Az a csapat még nem volt kész a világbajnokságra.
   – A legutóbbi világbajnokságon szurkolt egykori csapatának?
   – Azt azért nem mondanám, inkább csak figyelemmel kísértem a teljesítményét.
   – Egyébként mennyire volt szabad élete ott?
   – Volt menedzserem, tolmácsom és sofőröm. Ha kedvem tartotta, egyedül is felfedezhettem Phenjant, és kószáltam is a városban. Persze megfigyeltek engem is. Ez akkor igazolódott be, amikor az asszisztensem elszólta magát: tudták, hogy minden ebéd után a közeli dombon a maradékkal etetem a madarakat. Amúgy nem is gondolnák, hány komoly német cég dolgoztat kint, csak épp azt írják a termékre: „Made in China”. Ezt akkor tudtam meg, amikor a főváros egyetlen európai szállodájában laktam, és sok német üzletemberrel találkoztam.
   – Az ázsiai kaland után hazajött, s végül miért csak Sopronban dolgozott?
   – A soproni munkám után néhány magyar klub érdeklődött irántam, de ennyi. Akkoriban furcsálltam, és kicsit bántott is, hogy az MLSZ-nél senkinek sem jutottam az eszébe, még csak beszélgetés szintjén sem. Pedig időm volt, ingyen dolgoztam volna, társadalmi munkában. Ma már nem zavar, hogy így alakult, sőt inkább örülök neki. Borzalmas a magyar fociban a morál. Ez tipikus hazai virtus: nehogy már egy idegen betegye a lábát hozzánk, hátha valami jót mond vagy csinál, és akkor nekünk annyi. Pedig sosem voltam az a furkálódó típus.
   – Azért a tévén még követi, mi történik a magyar pályákon?
   – Az NB I.-et nem figyelem. A televízióban tavaly láttam a hollandok elleni hazai válogatott meccset, jól lebőgtünk, nem voltunk egy súlycsoportban. Igazán már azt sem követem.
   – A világ futballjától is elfordult?
   – Nem, abból naprakész vagyok. Mindennap elolvasom a német újságokat a Gellért kávézójában.
   – A Bayern Münchennél emlékeznek még önre?
   – Persze, az nem Magyarország. Kétszer voltam bajnok a bajorokkal, ott nem felejtik el az embert. Minden évben kapok két VIP-bérletet, amely az összes meccsre jó.
   – És kihasználja?
   – Legutóbb szeptemberben voltam kint a Napoli elleni Bajnokok Ligája-meccsen. Nagy tisztelettel fogadtak.
   – Pedig nem indult túl jól a karrier­je a Bayernnél.
   – A történet háttere az volt, hogy 1977-ben az aranycsapat egykori játékosa, Lóránt Gyula pályaedzője lettem az Eintracht Frankfurtnál. A Bayern ellen aratott 4–0-s győzelmet köve­tően a két csapat vezetői furcsa döntést hoztak: a szezon végén edzőt cseréltek, én pedig mentem a Gyulával. Az eredmények azonban nem jöttek, és a düsseldorfi 7–1-es zakó után elküldték Gyulát, s hetvennyolc decemberében én lettem a vezetőedző. Kicsit kellemetlen volt Gyula után elvállalni, hiszen ő vitt oda, neki köszönhettem sok mindent. A lelki terhen túl az öltözői hangulat sem volt jó.
   – Miért, mik történtek?
   – Rosszul szerepeltünk a bajnokságban, és klikkesedés kezdődött a csapatban. Három csoport volt: Gerd Müller állt az öregek, Paul Breitner a lázadozók és Jupp Kappellmann az értelmesebbek élén. Tudtam, rendet kell vágnom, vagy elveszek. És a csapat is. Gerd Müllerrel más gond is volt. Utaztunk valahova, és reggel kilenckor a buszon odajött hozzám Kappellmann, és azt mondta, nem tud mellette ülni, mert penetráns szeszszaga van. Akkor már alkoholista volt, és bármekkora ikon is volt, ki kellett rúgnom. Ilyen emberrel nem lehet csapatot építeni.
   – A Pál-rendszer mit jelentett, amit ön vezetett be a bajoroknál?
   – Azt, hogy az emberfogásról áttértünk a területvédekezésre. Ezt a belgáknál tanultam, és bár nem ment simán, de végül sikerült megvalósítani. Ennek is köszönhető, hogy kétszeres bajnok lettem a Bayernnel, és BEK-döntőt játszhattunk az Aston Villa ellen.
   – Amelyet aztán egy nullára elvesztettek. Mi volt a baj?
   – Remekül fociztunk, de a gól sehogy sem akart összejönni. Ez életem talán legfájóbb emléke. Nagyon meg akartam nyerni azt a mérkőzést. Utólag már tisztán látom, abban a szezonban sajnos ki voltak facsarva a játékosaim, mivel már a vb-re készültek.
   – Miért hagyta ott végül a münchenieket?
   – Öt év hosszú idő egy helyen, és már fáradt voltam.
   – A múltjáról nem sokat tudunk, hogyan lett itthon idegen, miként jutott át a vasfüggönyön?
   – A Csepeli Vasasban fociztam, és a B válogatottal ötvenötben Bécsben játszottunk. Spontán ötlet volt, nem terveztem meg, hogy kint maradok. Féléves eltiltás után a Karlsruhéhez kerültem, s végül a Stuttgarter Ki­ckersben fejeztem be.
   – Önnek is volt itthon a futball mellett másik állása?
   – Igen, persze, a Csepel Művekben dolgoztam a hegesztőpálcákat gyártó részen. Azt vizsgáltam, hogy megfelelő minőségűek-e.
   – Az öccse, Tibor olimpiai bajnok volt, nagy tehetségnek tartották, ám mégsem lett válogatott. Mit gondol, miért nem?
   – Nem tudom, én már sajnos nem láttam őt játszani profi szinten.
   – Így, közel a nyolcvanhoz vannak még tervei?
   - Igazán nincsenek, egyszerűen élem az életem.
   
   Pályakép
   
   Csernai Pál (Pilis, 1932. október 21.), labdarúgó, edző
   
   Klubjai játékosként: Csepeli Vasas (1952–55), Karlsruher SC (1956–58, 28 mérk./6 gól), FC La Chaux-de-Fonds (1958–59, Svájc), Stuttgarter Kickers (1959–65, 113/11). Kétszeres magyar válogatott. Edzőként: Wacker 04 Berlin (1968–70), SSV Reutlingen (1970–71), Royal Antwerp FC (1971–72), Eintracht Frankfurt (1977, pályaedző), Bayern München (1977–78 pályaedző, 1978–83 vezetőedző), PAOK Szaloniki (1983–84), Benfica (1984–85), Borussia Dortmund (1985–86), Fenerbahce (1987–88), Eintracht Frankfurt (1988), Young Boys Bern (1990), Hertha BSC (1990–91), Koreai NDK válogatott (1993–94), EMDSZ Soproni LC (1994–95). Eredményei. Német bajnok: 1979–80, 1980–81, BEK-döntős: 1981–82, portugálkupa-győztes: 1985.

   
   http://archivum.magyarhirlap.hu
   
   hmgy
    
3. 
   admin NNS

   # 2

   2013.09.02, 19:06 (szerk.: 2017.01.23, 18:07)

   A Bayern München honlapja is megemlékezett egy cikkben a tegnap elhúnyt Csernai Pálról:
   
   

   
   Vorstand, Präsidium und der ganze FC Bayern trauern um Pal Csernai. Der ehemalige Trainer des deutschen Rekordmeisters verstarb am Sonntag nach langer Krankheit im Alter von 80 Jahren. Csernai war zwischen 1978 und 1983 beim FCB tätig. Zunächst als Assistent des damaligen Trainers Gyula Lorant, später als dessen Nachfolger. Unter Csernai gewann der FC Bayern 1980 und 1981 die Deutsche Meisterschaft, 1982 auch den DFB-Pokal. Der gesamte FC Bayern drückt allen engsten Vertrauten und Freunden Csernais sein tiefstes Mitgefühl aus und wird ihm stets ein ehrendes Gedenken bewahren.

   
   http://www.fcbayern.telekom.de/de/news/news/2013/fc-bayern-trauert-um-pal-csernai.php
   2013.09.02
    
4. 
   admin fgymat

   # 1

   2013.02.23, 17:25 (szerk.: 2017.01.23, 18:07)

   CSERNAI Pál (1932), a Csepeli Vasas balfedezete, 1955-ben 2 esetben szerepelt a legjobbak között. – A csepeli labdarúgó technikás, kulturáltan játszó, körültekintően osztogató, főként a támadásban jeleskedő fedezet volt. Gyorsasági hiányosságát kitűnő helyezkedésével nagyrészt ellensúlyozni tudta. Külföldre távozott.

   
   forrás:
   Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig