magyarfutball.hu

2024.11.06 Csizmadia Csaba lesz Gera Zoltán segítője Kecskeméten!

A marosvásárhelyi születésű Csizmadia Csaba fiatalon került Kecskemétre, ahol az utánpótlásból idővel felkerült a felnőtt csapatba is. Tehetségére korán felfigyeltek, így 2004-ben Fehérvárra igazolt. Játékosként megfordult ezt követően az osztrák Mattersburg, az olasz Grosseto, a horvát Belupo színeiben is külföldön. Hazatérve a Ferencváros, a Gyirmót, a Pápa, majd egy rövid osztrák kitérő után a Budafok játékosa volt, ahol végül profi pályafutása végeztével belevágott az edzői szakmába. Játékosként 12 alkalommal viselhette a magyar válogatott mezét a korábbi kitűnő hátvéd.
kép
Budafokon történelmi sikert ért el edzőként, amikor a klub irányításával feljutott az NB I-be 2020-ban, ahol egy idényt töltött a csapattal. Később visszatért még Budafokra, de dolgozott Gyirmóton is, végül 2023-ban Gera Zoltán segítője lett az U21-es válogatottnál. Vezetőedzőnket ezt követően a Vasashoz is követte, és most Kecskeméten is együtt dolgozhat vele a 39 éves szakember.

– 24 éve kerültem először Kecskemétre, ez nem kis idő. Emlékszem, még egy próbajátékra érkeztem az akkor UFK 2000 néven futó klubhoz, amire egy televíziós hirdetésre figyeltem fel Erdélyben. Így kezdődött a történet, melynek végén megfeleltem. Elindult ezzel a kis karrierem Kecskeméten, először még a KFC-ben fociztam az utánpótlásban, utána jött Hetényegyháza, majd visszajöttem az akkori NB II-es KTE-be. Négy szép év volt, mely tulajdonképpen a profi karrierem kezdetét jelentette. Bízom benne, hogy jó ómen leszek, hiszen akkor sem volt könnyű helyzetben a csapat, de az idény végén elértük a célt és bennmaradtunk – mondta Csizmadia Csaba.