Igazából szerettem a focit, de a döntést anyukámék hozták meg, ők szerettek volna mindenképp levinni valahova sportolni, ugyanis tele voltam energiával, és az volt az elképzelésük, hogy délutánonként ezt a sok energiát sportolással vezessem le. Viszonylag közel laktunk a Honvéd pályához, ahol az egy évvel idősebb korosztály számára tartottak éppen toborzót, és anyuék megkérdezték az edzőt, hogy eljárhatok-e oda sportolni. Mivel ennek semmi akadálya nem volt, nekem pedig volt is hozzá kedvem, így iskola után mentem minden nap a Honvéd pályára focizni.
Az első néhány edzésen kapus voltam, de mivel a szüleim azt látták, hogy az edzések nagy részében csak állok a kapuban és szinte semmit nem mozgok, így pedig nem vezetem le a felesleges energiámat - ami ugye a fő célja volt annak, hogy elkezdtem edzésekre járni - megkérték az edzőmet, hogy hadd legyek mezőnyjátékos. Így is történt, középső középpályás lettem, ám túl sokat kavartam a földön, állandóan becsúsztam, volt, hogy méterekről dobtam be magam annak érdekében, hogy megszerezzem a labdát. Ráadásul hiába edzettem együtt a nálam egy évvel idősebb korosztállyal, már akkor is az egyik legmagasabb én voltam a csapatban. A kegyelemdöfés azonban az volt számomra, hogy a kapusunk nem mert sosem elvetődni, így egy idő után az edzőnk visszaállított engem a kapuba, én pedig - ha hiszed, ha nem - sírtam, hogy csak a kapuba ne kelljen visszamennem. Ez azonban nem igazán hatotta meg az edzőt, úgyhogy nem volt mit tennem, újra kapus lettem, és ahogy a mezőnyben is, úgy a kapuban is állandóan dobáltam magam, hogy megszerezzem a labdát, és egy idő után teljesen beleszerettem ebbe a posztba.
11 vagy 12 éves lehettem, amikor Somodi Lajos bácsi, a Ferencváros utánpótlás-edzője egyre gyakrabban járt ki az edzéseinkre. Mi azt hittük, hogy a csapatunkat jön feltérképezni, mert fontos meccseket játszunk majd ellenük, de később kiderült, hogy miattam volt ott. Felvázolta nekem és a szüleimnek azt a lehetőséget, hogy átigazolhatok a Fradiba, mérlegeltünk, és végül az a döntés született, hogy a IX. kerületben folytatom a labdarúgást. Jó döntésnek bizonyult, ugyanis néhány évvel később, az U15-ös korosztállyal megnyertük a hazai NIKE-Kupát, majd a Basel elleni selejtezőt is sikerrel vettük, és kijutottunk a 20 csapatos döntőbe, ahol a világ minden részéről szerepeltek csapatok.⁵

Mielőtt Olaszországba kerültem, több helyen is szerepeltem próbajátékon Angliában, például a Chelseanél, és a West Ham Unitednél is, majd következett egy olasz próbajáték a Genoánál. Mindenképp külföldön szerettem volna folytatni, mert úgy láttuk a szüleimmel és a menedzseremmel, hogy körülbelül 16 éves korban valami megtörik a magyar csapatokban - legalábbis az én időmben - és már nem képesek az idősebb korosztályok elérni azokat a sikereket, amikre egyébként képesek lehettek volna. 15 éves korig a legjobb magyar csapatok felveszik a versenyt a legnagyobb klubok hasonló korosztályával, mi például annak idején legyőztük a Barcelona korosztályos csapatát is. Tehát úgy döntöttünk, hogy a fejlődésem érdekében az lenne a legjobb megoldás, ha külföldön folytatnám a pályafutásomat.
Határozott elképzelésem még nem volt, amikor azonban választhattam akkor figyelembe vettük azt a tényt, hogy az olasz kapusiskola a világ egyik legjobbja. Két csapat érdeklődött komolyabban irántam, a Genoa és a Reggina, végül azért esett utóbbira a választásunk, mert akkor ők az olasz élvonalban szerepeltek, míg a Genoa másodosztályú volt.⁵

Akkor, 16 éves fejjel, ez jó döntésnek tűnt, amiben a szüleim is támogattak. Nyilván fiatalon nem az volt az álmom, hogy 24 évesen majd hazajövök, hanem az, hogy egy nagy klub kapusaként rendszeresen a BL-ben fogok védeni. 19 évesen megkaptam a lehetőséget, védtem az olasz másodosztályban. Sajnos több dolog is közrejátszott abban, hogy végül nem úgy alakult az olasz karrierem, ahogy azt elterveztem. Egyáltalán nem akarom felmenteni magam, tisztában vagyok azzal, hogy mik azok a dolgok, amikben én hibáztam, ugyanakkor voltak olyan külső körülmények is, amikről nem tehettem. 2012-től mindig kölcsönadott a Reggina, először a harmadosztályba, majd a második ligába. Mindenhol jól ment a védés, főleg az utolsó csapatomnál, a másodosztályú Carpinál, akik le is akartak igazolni, ezt azonban nem engedte a Reggina, ugyanis pont akkor esett ki a harmadosztályba, és csak pénzért engedett volna el a klub, a Carpi viszont nem tudott fizetni. És milyen az élet, a következő szezonban feljutottak az olasz élvonalba, úgyhogy ki tudja, hogyan alakult volna a karrierem, ha akkor a két klub megegyezik egymással. Amit akkor elvett tőlem az élet, azt nem sokkal később visszaadta, hiszen az olasz harmadosztályból sikerült Magyarország legjobb csapatához igazolnom.⁵

Fontos idény volt ez a számomra, hiszen az első felében védhettem a Regginában, és miután ott kikerültem a kapuból, a Folignónál sok segítséget kaptam, ami bizonyára hasznomra válik a jövőben.⁴

Már az átigazolási időszak elején szó volt arról, hogy itthon folytatom, több klubbal is felvette a kapcsolatot a menedzserem, és volt lehetőségem a felkészülési időszakban magyar csapatokkal együtt edzenem. Olaszországban végig bizonytalan volt, hogy a Reggina be tud-e nevezni a következő szezonra, vagy sem, végül úgy alakult, hogy nem tudott. Mivel nem nagyon voltam edzésben, fontosnak tartottam, hogy itthon tudjak valahol készülni, erre a Vasasnál és a Fradinál is lehetőségem nyílt. A leigazolásom azonban nem került szóba komolyabban egyik klubnál sem, és mivel vészesen közeledett az átigazolási szezon vége, ezért a menedzserem kiutazott ismét Olaszországba, hogy hátha sikerül mégis ott csapatot találni. Aznap este, amikor kiutazott Olaszországba, csörgött a telefonom, kintről hívott, hogy másnap találkozóm lesz Kovács Zolival, mert ő lett a Vidi új sportigazgatója, és az egyik edzésen súlyosan megsérült Filip Pajovics, és kapust keres a klub. Végig éreztem, hogy a klub bízik bennem, gyakorlatilag percek alatt sikerült megegyeznünk. Nagyon hálás vagyok a megelőlegezett bizalomért, hiszen olyan időszakban igazolt le a Vidi, amikor nem nagyon voltam játékban és edzésben sem. A legfontosabb célom ekkor az volt, hogy minél hamarabb visszanyerjem a formámat. Lépésről lépésre haladtam, és a célokat is apránként tűztem ki magam elé. ⁵

Nem gondoltam arra az elmúlt hetekben, hogy kapok majd meghívót a válogatottba. Csak a Vidire koncentráltam, igyekeztem minden mérkőzésre maximálisan felkészülni és a meccseken a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatot. Meglepődtem, amikor kézbe vettem a behívómat, de természetesen nagyon örülök a lehetőségnek, és mindent megteszek azért, hogy bizonyítsam, jó döntés volt meghívni.²

Az első év úgy nevezett adaptáló év volt a számomra, melynek a végére beverekedtem magam a kezdőcsapatba. A következő három év nagyon emlékezetes volt, remekül szerepeltünk, bajnoki címet szereztünk és Magyar Kupát is nyertünk a csapattal, az Európa Liga csoportkörében is védhettem, alig hagytam ki mérkőzéseket és a magyar válogatottban is bemutatkozhattam. Az utolsó három évben a csapat is lejjebb csúszott és nekem is összejött egy súlyos térdsérülés, mely után nem sikerült visszaépítenem magam a csapatba, az egy kevésbé sikeres időszak volt a pályafutásomban.⁷

Hogy milyen hatással volt az a csaknem két évvel ezelőtti sérülés a pályafutásomra? Nagyon komplikált eset, ráadásul a seb elfertőződött, még az is kérdéses volt, tudom-e egyáltalán folytatni. Nem alakult zökkenőmentesen a visszatérésem, majdnem tíz hónapig nem védtem, aztán amikor kezdtem újra otthonosan mozogni a kapuban, kificamodott a vállam. Nem éreztem, hogy Fehérváron vissza akarnak építeni a csapatba, így nagyon örültem a győri lehetőségnek. Ez nyilván nem úgy működik, hogy az NB I-ből érkeztem és automatikusan én védek: ki kell harcolnom a játéklehetőséget. Jó közösségbe kerültem, meg akarom mutatni, igenis jó kapus vagyok, és persze bízom benne, amolyan sötét lóként indulva jó idény vár ránk.⁶

Azért igazoltam Győrbe, hogy újra felépítsem magam és rendszeres játéklehetőséghez jussak, de sajnos gerincsérvem lett, emiatt pedig nem játszhattam. A rehabilitációm jól sikerült, hiszen négy hónap után újra a kapuban állhattam, viszont a sportigazgató és a vezetőedzőváltás után már nem kaptam lehetőséget.⁷

Hálás vagyok, hogy itt lehetek, hogy Szappanos távozása után rám gondoltak a klubvezetők. Céljaim egyértelműek, szeretnék átélni a tavalyihoz hasonló sikeres szezont a csapattal. Jó lenne újra érmet és kupát nyerni, mikor legutóbb ilyenekben volt részem, a kisfiam egész pici volt, de a magam szempontjából is nagyszerű lenne egy elégedett összegzést végezni egy év múlva. Hiányoznak a sikerek.⁸