Filkor Attila
2010.01.29 Filkor Olaszországban marad, a Gallipoli csapatában folytatja
Filkor Attila a tavasz idény végéig az olasz másodosztályú Gallipoli csapatában folytatja pályafutását. Mint ahogy arról a pepsifoci.hu elsőként beszámolt, az Internazionale válogatott középpályását a Ferencváros is szerette volna hazahozni, de a magyar játékos több olasz lap - így a Gallipoli hivatalos honlapjának - bejelentése szerint Olaszországban marad a szezon második felére is.
Mint ismeretes, Filkor az idény első felét a szintén a Serie B-ben szereplő Sassuolóban töltötte, de az Inter szeretett volna a tavaszi szezonban is játéklehetőséget biztosítani játékosának.
Ekkor került képbe a Ferencváros, Berki Krisztián vezérigazgató személyesen egyezett meg az olasz sztárcsapattal Filkor hazahozataláról, ám a milánóiak 10 napos türelmi időt kértek, mondván, ha előnyösebb ajánlat fut be Filkorért, akkor a válogatott futballista mégsem a zöld-fehéreknél folytatja.
Amint arról itthon elsőként beszámoltunk, a Gallipoli a napokban tett ajánlatot a középpályásért, aki rábólintott a Serie B újoncának, és jelenlegi 13. helyezettjének invitálására. A korábban a Grossettóban is szereplő Filkor Attila két másik, újonnan érkező játékos társaságában a tavasz végéig költözik a „csizma sarkára”, azaz Délkelet-Olaszországba.