hozzászólások

1. 
   admin Sanyi-Hungaria

   # 2

   2020.01.16, 06:53 (szerk.: 2020.01.16, 18:40)

   Honti József: „Már eljutottam odáig, hogy bot nélkül járok, és úgy néz ki, rendbe jövök”
   
   Gyakorlatilag teljesen felépült és nemhogy tolókocsi, már bot nélkül képes közlekedni a több mint egy évvel ezelőtt súlyos műtéten áteső Honti József, az NB III, Nyugati csoportjában szereplő BKV Előre szakmai stábjának tapasztalt tagja.
   
   Hajlott hátú negyvenesek és SMS nyakkal birkózó tizenévesek is megirigyelhették volna. Merthogy Honti József sokáig megtörhetetlen volt – vagy legalábbis annak látszott. Olyannyira nem kellett szednie különféle pirulákat, hogy Dr. Bubóval gyerekként is csak egy epizód erejéig találkozott, amikor csutakosan elsuhant a tévé képernyője előtt, a Patika Magazinról még hírből sem hallott, lévén gyógyszertárat csupán kívülről látott, míg a körzeti orvosával kis túlzással ötévente futott össze, de akkor sem a zsúfolt rendelőben, hanem valamivel odébb, egy jól fésült plüssmackóra emlékeztető kutyavakkantásnyival zajosabb helyen egy pofa sör vagy valami erősebb társaságában.
   
   A Dorog egykori kiváló futballistáját azonban alaposan megtáncoltatta a sors az utóbbi években. A lágy keringőt követően riasztó ritmusváltás, ténfergés után twist következett, és az addig makkegészségesnek tűnő férfival hirtelen megfordult a világ. 2016 márciusában már az FC Dabas edzőjeként, a Budapest Honvéd II. elleni hazai bajnoki szünetében szenvedett agyvérzést, ám szerencsére sokan voltak körülötte, így idejében kórházba került, amiből gyakorlatilag teljesen felépült.
   
   Az idén már a hatvanötödik születésnapjára készülő férfi nem tagadja, mindig is szerette az életet, csak az utóbbi időben valamiért az élet nem kedvelte igazán. 2018 őszén hirtelen azon kapta magát, hogy a lábai minden ok nélkül összeakadnak, ám a segítség megint nem késett soká. Mint kiderült, a gerincvelejében vérrögöt találtak, ám olybá tűnik, több mint egy évvel az ijesztő pillanatokat végre elfelejtheti.
   
   „Hogy életmentő műtét volt-e, azt nem tudom, mindenesetre közel három és fél órás operáción estem át akkor – idézte fel a történteket Honti József. – Szikora István professzor úr szabadságon volt, ő jött be és műtött meg lézerrel, ez volt a marha nagy szerencsém. Miután megnézte a Wikipédián a sportmúltamat, és azt mondta nekem: »Józsi, úgy látom, maga fizikálisan nagyon rendben van, ezért lézerrel fogom megműteni, ami nem lesz egyszerű, de maga végig tudja csinálni!« Gondoljon bele, három óra húsz percig tartott a beavatkozás úgy, hogy hanyatt kellett feküdnöm, és minden egy percben kétszer tizenöt másodpercig be kellett szívnom a levegőt a tüdőmbe, meg sem mozdulhattam, és ezalatt a tizenöt másodperc alatt avatkoztak közbe lézerrel úgy, hogy minden egyes vérrögöt darabonként szedtek ki… Végül túljutottam rajta, mire a prof. ezzel fordult hozzám: »Józsi, a műtéttel megvagyunk, de most jön a neheze. Megy ki Budakeszire, már le van beszélve, és készüljön arra, hogy bár tudom, az NB I-ben futballozott, ahol lehettek ugyan kemény edzései, de az kutya füle volt ahhoz képest, ami magára vár ott.« Én meg gondoltam magamban, jól van, prof., mondja csak, aztán tényleg igaza lett. Olyan nyüstölésben volt részem tíz hónapon keresztül, hogy azt elmondani nem tudom, de végigcsináltam becsülettel. A lényeg az, már eljutottam odáig, hogy bot nélkül járok, és úgy néz ki, rendbe jövök. A múltkor voltam a professzornál, és azzal fogadott: »Ide figyeljen, Józsi, hála Istennek, önnek nincs semmi baja, nagyon büszke vagyok magára, mert most kerül sor egy európai szintű, nagyon komoly orvosi konzultációra, és ön lesz a téma. Már bevallhatom, hat éve ebből a betegségből egyedül maga jött ki tolókocsi nélkül…«”
   A professzor alapos szakember lévén egy angol kollégájánál is utána érdeklődött, mi történhetett, mert Honti József nem ütötte meg a gerincét a villanyoszlopba és nem zuhant a földre sem akarva, sem akaratlanul, amire azt a választ kapta, hogy a ködös Albionban nem kevés ilyen esettel találkoztak az ottani orvosok. A magas, vékony testalkatú emberek – akik évtizedeken keresztül komoly sporttevékenységet folytattak – gerince nem bírja el az évek folyamán jelentkező hatalmas terhelést, ami panaszként a BKV Előre kötelékéhez tartozó edzőnél 2018 őszén jelentkezett.
   „Egyébként ennyi idő távlatából is ugyanúgy nyűstölöm magam, mint eddig, a mai napig visszajárok Budakeszire, szegény Egervári Sanyival és Mészöly Kálmánnal is rengetegszer találkoztam – sóhajt nagyot Honti József. – Meg aztán járok most is mozgáskoordinációs gyakorlatokat végezni, a BKV Előre tornatermében is minden nap kétszer ott vagyok, de szerencsére eljutottam a végére…”
   
   Elcsuklik a hangja, majd hirtelen elhallgat, s csak akkor folytatja, amikor az alábbi mondatot meghallja: a Teremtő mindig a legjobb harcosoknak adja a legnagyobb csatákat.
   „Én hiszek a Jóistenkében, már csak azért is, mert másfél évtizede csuda dolog történt velem – folytatta Honti József, aki aztán hosszú monológba kezdett. – 2005-től hat évig Ausztriában edzősködtem, ez akkor történt, amikor Dorogról tizennégy esztendő után távoztam. Az edzői pályafutásom alatt az életben nem volt olyan szerencsém, mint akkor. A harmadosztályú csapatommal bejutottunk az osztrák kupában a legjobb nyolc közé úgy, hogy a Casino Salzburgot sorsolták ki nekünk. Csak annyit mondok: edző Giovanni Trapattoni, pályaedző Lothar Matthäus, az ellenfélben hét osztrák válogatott, és akkor igazolták oda Thomas Linkét és Carsten Janckert a német rekordbajnok Bayern Münchentől. Szép, mi? A 65. percben már 2–0 volt oda, de tudni kell, hogy február végén, este nyolckor és mínusz tizennyolc fokban játszottunk. Telt az idő, volt hátra húsz perc, és azt gondoltam magamban, baszd meg, így ki lehet esni, mert óriási dolog volt, amit véghezvittünk, elvégre kiejtettünk négy első osztályú csapatot, a Wacker Innsbruckot, a Sturm Grazt, a St. Pöltent és a linzi LASK-ot. Ezen a kupameccsen pedig telt ház volt úgy, hogy meg sem lehetett mozdulni a faluban. Volt egy marha ügyes középpályásunk, aki egy szabadrúgást úgy felvarrt a ficakba, hogy elszabadult a pokol. Már csak 2–1 nekik, és hiába sztárok, ön is tudja, milyen az, amikor leül egy meccs, pláne mínusz tizennyolc fokban és amikor mindenki várja a végét. Na, azonnal csináltam két cserét, az egyik 38 éves játékosom tisztára olyan volt, mint a Dombi Tibi, aki a labdával haragban volt, de kellemetlen pali. Volt hátra két perc, és a rutinos futballistám betört a 16-oson belül Linke és a belső védő közé, felöklelték, tuti 11-es volt, de nem adta meg a bíró. Mondanom sem kell, a meccs után meglincselték, hiszen ha berúgtuk volna, a döntetlennel mi jutunk tovább. Bementünk a klubházba, majd odajött hozzám a Trapattoni, és azt mondta: »Maestro, gratulálok, nagyon ügyes csapatod van, te remek edző vagy, az meg 11-es volt!« Nagyon korrekt volt az öreg. mondjuk a Matthäus nem jött oda, és bár nem ezért, de utána lett nálunk szövetségi kapitány. Vége a jelenetnek, és azt látom, marha bőszen telefonál az elnökünk, aki az osztrák pénzügyminiszter alatt lévő nyolctagú bizottságnak volt az egyik tagja. Kedd és hatalmas öröm volt, megpuszilt mindenkit, majd azt mondta a csapatnak, hogy »Gyerekek, ez óriási volt, pénteken találkozunk, megyünk három napra Rómába, edzőtáborba. Van két meccsünk, vasárnap pedig megnézzük a Roma–Reggina bajnokit, aztán jövünk haza.« Aztán hozzám fordult: »Jozef, te pedig hozzál szép ruhát, mert lehet, olyan helyre megyünk, ahol még nem jártál.« Szót fogadtam neki, eljött a hétvége, a pénteki és a szombati találkozónkat egyaránt megnyertük. Vasárnap reggelizünk a hotelben, egyszer csak odaböki nekem: »Na, Jozef, most vedd fel a szép ruhát!« Jövök le a lépcsőn, és csak nézek. Beállt a szálloda elé egy akkora fekete Audi 8-as, amekkorát én még életemben nem láttam. Elvittek a Vatikánba és öt percig lehettem II. János Pál pápánál. Pedig úgy higgye el, hogy a mai napig nem vagyok megkeresztelve. Anyukám vallásos volt, és bár szegény nem élt már akkor sem, de biztos látta odaföntről, hol volt a fia… Azóta foglalkozom a sorsszerűséggel, hiszen 2005. április 1-jén volt az ötvenedik születésnapom, és éppen akkor, azon a napon halt meg II. János Pál pápa…”
   A Dorogi FC Örökös Tagja – mai szemmel nézve felfoghatatlan, de 1993 és 2001 között több mint kétszáz bajnoki meccsen ült egyhuzamban a társulat kispadján – hiába keresi, kutatja, nem leli a választ, mit üzen neki a sors, miért kapta a pofonokat, amelyek alaposan felbolygatták a belső énjét, s mint valami betörőbanda tagjai a hétvégi vityillót, felforgatták a lelki világát.
   „Életemben nem volt semmi bajom – hangsúlyozta Honti József. – Egy Dorog–Tatabánya meccsen szétrúgták a térdemet és belső porccal műtöttek, de azon kívül semmi. Azt képzelje el, még lázas beteg sem voltam, viszont az elmúlt években belecsúsztam rendesen. No de ne is beszéljünk erről, mert látja, kimászok, illetve kimásztam ebből is. Hála az égnek, úgy tűnik, a Jóisten tényleg fogja a kezemet…”

   
   Forrás: https://fociakobon.cafeblog.hu/2020/01/13/honti-jozsef-mar-eljutottam-odaig-hogy-bot-nelkul-jarok-es-ugy-nez-ki-rendbe-jovok/
    
2. 
   admin magyarfutball.hu

   # 1

   2018.03.13, 18:11

   Futball 98: 1955. 04. 01.
   Futball 94: 1955. 05. 20.
   Nela: 1949.