Még 1997-ben a Lengyelország ellen 1-0-ra elvesztett barátságos mérkőzésen játszottam, és bár többször is meghívtak a válogatottba, sajnos, szinte mindannyiszor le kellett mondanom. Ennek az volt az oka, hogy engem az utolsó években már úgy drótoztak össze egy-egy bajnoki meccs előtt, és azt már nem tudtam elvállalni, hogy a válogatottnál is edzek. A másik ok pedig az volt, hogy a magyar mezőnyben a Vasas játszott mindössze vonalvédekezést, a többi csapat többek között a válogatott is söprögetővel játszott, körülbelül öt évvel később tértek át a négyvédős rendszerre, és azt nem várhattuk el, hogy miattam, vagy Juhár Tamás miatt bontsák meg a válogatottat.
...
1998 őszén játszottam az utolsó mérkőzésemet a Vasasban, és bár 2000 nyaráig, szerződésem lejártáig a keret tagja voltam, később nem számítottak, nem számíthattak rám egy súlyos sérülés miatt. A kálváriám egy ízületi cisztával kezdődött, bár az is igaz, hogy korábban egy éven keresztül is csak beinjekciózva tudtam a meccseket vállalni, mivel végig sérült voltam. Annak ellenére, hogy összességében több évet kihagytam, és többször megoperáltak, nem voltam sérülékeny. Ezt úgy értem, hogy például húzódásom soha az életben nem volt. Öt alkalommal operálták a térdemet, egyszer a jobbat 20 évesen keresztszalag-szakadással, ami jól sikerült, azzal nem is volt többé gondom. Ellentétben a ballal, amely állandóan megsérült.¹