Mezey György dr.
2003.06.05 Mezey György lett az Újpest vezetőedzője!
Edzőváltás volt a Megyeri úton, ráadásul a korábbi szövetségi kapitány, a szakmában nagy tekintéllyel bíró Mezey György váltotta Sarlós Andrást a kispadon. Nem gondoltak arra, hogy ez megért volna legalább egy sajtótájékoztatót?
– Mezey György nem az az ember, aki felhajtást igényelne – mondta Gyulay Zsolt. – Meg is kért engem, hogy vegyem le róla ezt a terhet, és kérését természetesen tiszteletben tartjuk. Úgy gondolom azonban, nem az a legfontosabb kérdés, volt-e sajtótájékoztató vagy sem.
– Egyetértünk. Már korábban is számítani lehetett arra, hogy a jövőben nem Sarlós András lesz a vezetőedző.
– Sarlós András jól dolgozott Újpesten, elégedettek voltunk a munkájával, de megbizatása csupán a bajnokság végéig szólt. Ráadásul a tulajdonosoknak kifejezett kérése volt, hogy egy elismert, már bizonyított szakembert szerződtessünk.
– Most, hogy ez megtörtént, mintha kicsit felszabadult is lenne.
– Én inkább feszültnek érzem magam, bár kétségtelen, az egyik legfontosabb kérdést, vagyis, hogy ki felel a szakmáért, sikerült tisztázni. De a neheze még hátravan.
Névjegy
Név: Mezey György
Született: 1941. szeptember 7.
Klubjai, játékosként: RAC, TFSE, Keszthely, Budafok, Bp. Spartacus, MTK
Klubjai, edzôként: Keszthely (1965–71), BVSC (1971–77), MTK (NB I, 1977–80), a válogatott és az olimpiai csapat edzôje (1980–83), a magyar válogatott szövetségi kapitánya (1983–86, 1988), a kuvaiti válogatott szövetségi kapitánya (1986–87), al-Jarmuk (kuvaiti, 1987–88), Hangö IK (finn, 1989–90), Videoton (1990), Bp. Honvéd (1990–92), BVSC (szakosztály-igazgató, 1993–97), Vasas (2000 ôsz), Újpest (2003–)
Legjobb eredményei: bajnok (1990–91), 3. helyezett (1977–78), a magyar válogatottal csoportelsôként jutott ki az 1986-os világbajnokságra, ahol a válogatott 18. lett. 1985-ben az év európai szövetségi kapitányává választották.
Tudományos pályafutása: 1965-ben végzett a Testnevelési Fôiskola tanári és szakedzôi szakán, 1994-ben egyetemi doktori címet, 1997-ben a pedagógiai tudomány kandidátusa címet szerezte meg, angol középfokú nyelvvizsgája van, több nemzetközi edzôi tanfolyam vezetôje, edzôképzô konferenciák résztvevôje
Művei: Élvonalbeli labdarúgók felkészítése (1988), Gyöngyvirágtól lemondásig (1989). Gary Lineker ,,Az ifjú labdarúgó” című könyvének fordítója, több száz publikáció szerzôje
1997-tôl az MLSZ Edzôképzô Központjának igazgatója
– Nyilván ki kell alakítani a jövő évi keretet. Feltételezem, ez már kifejezetten Mezey György feladata lesz.
– Természetesen, annál is inkább, hiszen Mezey György szakmai igazgató lesz, azaz egyszemélyben felel az utánpótlásért, a tartalékcsapatért és természetesen a felnőttegyüttesért is. Minden szál az ő kezében fut majd össze, és szakmai múltja alapján joggal bízhatunk abban, hogy kitűnő munkát végez majd. A tulajdonosok és én is belefáradtunk már az állandó kísérletezésbe. Az utóbbi években Újpesten nem volt megfelelő és folyamatos a szakmai koncepció. Mezey Györgytől éppen azt várjuk, hogy kiszámítható, jól működő rendszert építsen ki. Azt gondolom, az újpesti labdarúgásra ráfér a stílusváltás, és ennek most jött el az ideje. Annak idején, amikor elvállaltam az ügyvezetői posztot, valami olyasmit képzeltem el, ami talán most valósulhat meg igazán.
– Mióta zajlottak a tárgyalások a kft. és Mezey György között?
– Két hete ültünk le először komolyabban is beszélgetni, de a neve már jóval korábban, télen is felvetődött. Elismerem, szóba került Csank János és Bozsik Péter is, de élő szerződésük miatt őket nem tudtuk idehozni, mostanra pedig Mezey György mellett döntöttünk.
– Pénzről is hajlandó beszélni?
– Aki figyeli a gazdasági helyzet változásait, annak régóta egyértelmű: megváltoztak a piaci viszonyok, és az Újpestnek is igazodnia kell az új feltételekhez. A tavalyi nyolcszázmillió forintos költségvetéshez képest jövőre ennek feléből, mintegy négyszázmillió forintból gazdálkodhatunk. Eljött az az idő, amikor lényegesen kevesebb pénz lesz a magyar labdarúgásban. Kevesebbet keres ezentúl a vezető, az edző és a játékos is, ám ez nem csupán az Újpestre lesz érvényes. Így, noha csökkentjük a fizetéseket, az Újpest nem veszít a vonzerejéből, hiszen máshol is hasonló lesz a helyzet. Ráadásul mióta kiszivárgott, hogy Mezey György hozzánk jön, sokan szeretnének a Megyeri útra szerződni.
– Ezek szerint erős keret lesz Újpesten?
– Muszáj eladnunk néhány értékes játékost, elsősorban azokat, akiknek rendkívül magas a fizetésük. A szerződések módosítására nemigen lesz lehetőség, ezért árulnunk kell az értékeinket. Három-négy kulcsjátékost szeretnénk megtartani, s hozzájuk érkezhetnek az újak. Mezey György már leadott egy listát, kiket szeretne szerződtetni, velük és másokkal a jövő héten megkezdjük a tárgyalásokat. Mindent összevetve bizakodó vagyok, és reményeim szerint olyan csapatunk lesz, amelyik kijuthat a nemzetközi porondra.
Kispesten bajnok volt
Mezey György klubedzôként a legjobb eredményét a Kispesttel érte el, amikor 1991-ben bajnok lett a piros-fekete együttessel. Korábban az MTK-val nyert bronzérmet, egészen pontosan 1978-ban. Magyar klubjai közül a BVSC és a Vasas áll legközelebb az idôben hozzánk. A Szônyi úti együttes kispadján nem, de szakosztály-igazgatóként részese volt egy második helynek és egy Magyar Kupa-döntônek. A Vasas volt az eddigi utolsó klubcsapata, amelyet a rájátszás ötödik fordulója után kellett elhagynia, a hetedik helyen. A felsoroltakon kívül megfordult még a Videotonnál is, ahol beugróként a nyolcadik helyet érte el.
Amit az újpesti vezetők elterveztek azt véghez is vitték: egy igazán komoly edzőt szerződtettek a Megyeri útra Mezey György személyében. A szakember egyelőre egyéves szerződést kötött a lila-fehérekkel, de amennyiben a kapcsolat gyümölcsöző lesz, akkor újabb esztendőre meghosszabbíthatják.
– Miért vállalta el a feladatot?
– Több oka is van annak, hogy igent mondtam a megkeresésre – mondta Mezey György. – Először is, most mindenkinek ki kell állnia a magyar labdarúgás mellett. Másrészt komoly kihívásnak tartom, hogy az Újpest edzője lehetek. Nemcsak az első csapattal kell foglalkoznom, hanem az utánpótlással is, s itt az Euroleasing távozása után keletkezik némi űr. Egyébként meg az edzőképzés vezetőjeként olykor megkapom, hogy szép dolgokról beszélek, de nincs friss gyakorlati tapasztalatom. Ebben van igazság, be kell kapcsolódnom újra a napi munkába. Meg aztán az is vonzó volt, hogy Lukács Ferenc tulajdonos és Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató, valamint a helyettese, Bodnár István is bebizonyította, sokat kíván tenni ezért a csapatért.
– Eredmények ide vagy oda, dolgozik önben a bizonyítási vágy?
– Ez talán ebben a formában nem igaz, hiszen három világbajnokságon vettem részt, azokkal a klubcsapatokkal, ahol végigcsináltam egy teljes bajnokságot, az első helyen, de legalább a dobogón végeztem. Szóval nem bizonyítási vágy ez, de meg akarom mutatni, hogy fegyelmezett munkával igenis lehet sikert elérni a magyar labdarúgásban. Lehet, hogy túl naív vagyok, de én még reménykedem.
– Az újpestin kívül sok feladata van. Összeegyeztethető ez a Megyeri úti munkával?
– A Vasasnál annak idején kipróbáltam már, működnek-e együtt a dolgok. Akkor sikerült, most sem lesz másként.
– Már napok óta tartja magát a hír, hogy ön lesz a befutó Újpesten, mégis csak a hét végén jelentették be hivatalosan. Nehezen egyeztek meg?
– Ami az anyagi részt illeti, egy perc alatt megállapodtunk. Azt mindenki tudja, hogy Újpesten most megszorító intézkedések lesznek, karcsúsítják a költségvetést. Bolond, aki ezt nem veszi tudomásul. Sokkal többet beszélgettünk arról, hogy a szakmai munka miként épül fel.
– Kik és milyen munkarendben alkotják majd a szakmai stábot?
– Amennyiben elvállalja, Sarlós András lesz az edző. Velem együtt mindenért felelős lesz, a kispadon is mindketten ott leszünk, de természetesen a végső döntés és az ezzel együtt járó felelősség az enyém. Ami a többieket illeti, speciális munkarend lesz, modulokban dolgozunk; ezt nyugatról lestem el. Az erőnléti felkészülés irányítója Sztipics László lesz, a technikai képzésért, koordinációért Both József felel, a csapatjátékot és a taktikát Sarlós András és én alakítjuk ki. A kapusokkal a továbbiakban is Brockhauser István foglalkozik.
– Gyulay Zsolt elmondta, hogy változások várhatóak az első keretben. Sőt, már ön is összeállított egy listát arról, hogy kikkel szeretné megerősíteni az együttest.
– A jelenlegi állományról a kft. vezetése dönt majd. A kiadásokat csökkenteni kell, és ez befolyásolja a terveinket. Mindenesetre azt kértem, hogy tartsanak meg néhányat a meghatározó játékosok közül, hiszen rájuk kell építeni az új csapatot. A listát valóban összeállítottam, de ez folyamatosan bővülhet. Hogy az általam öszszeírt labdarúgók közül kit tudnak megszerezni, ez már a vezetőkön múlik.
– Milyen lesz az Újpest az ősszel?
– Nincs sok választásunk. A szerződésemben az szerepel, hogy az első három hely valamelyikén kell végeznünk. Ez Újpesten természetes, itt nem is lehet más a cél, csak a dobogó. Olyan csapatot kell kialakítani, amelyik versenyben lehet az első helyért is, ezt el kell fogadnia mindenkinek. Na meg azt is, hogy ehhez emberfeletti munkára lesz szükség.