A sárvári Gárdonyi iskolában kezdtem el rúgni a labdát, majd kilencévesen Vörös Tibor invitálására a Kinizsiben folytattam.⁴

1979-től a serdülő csapatban középpályást játszottam. Csak fél évet töltöttem az ifiben és még nem voltam 16 éve, amikor bemutatkozhattam középpályán a felnőtt csapatban is, amely akkor került fel a területi bajnokságba.⁴

Nem arattunk nagy sikereket, mégis jó szívvel gondolok vissza azokra az évekre. Családias volt a hangulat, az edzések után sokáig együtt maradtunk, igazi baráti társaságot alkottunk. Később, amikor Pestre kerültem, ez a miliő nagyon hiányzott.
1990-ben a Haladás kiesett, nem igazoltam el, hanem ott maradtam az NB II-re. Valószínűleg a mai világban kevesen döntenének úgy, ahogy én annak idején, ám akkor az az elhatározás természetes volt számomra. Nem akarok nagy szavakat használni, de tény, akkoriban a futballisták még jobban ragaszkodtak a klubjukhoz.³

Azért váltottam, mert szerettem volna bajnoki címre esélyes együttesben játszani. Választási lehetőségem bőven volt, hiszen az élcsapatok többsége szívesen látott volna, és mivel a válogatottban sok jót hallottam a Honvéd-játékosoktól az együttesükről, hozzájuk igazoltam. Jól döntöttem, hiszen számos sikerben volt részem a három idény alatt.³

Abban az évben meglehetősen sokan távoztak Kispestről, és úgy érzékeltem, a keret nem lesz olyan erős, hogy a bajnoki címért legyünk versenyben. Ugyanakkor az első osztályba visszakerülő MTK-nál nagy terveket szőttek, és jó esélyt láttam arra, hogy komoly sikereink legyenek. Nem kellett csalódnom...³

A történtek ellenére nem bántam meg, hogy a télen a Haladáshoz szerződtem, mert noha rengeteg keserűség és csalódás ért, ám jól éreztem ott magam. Pedig... Nem ment úgy a játék, ahogy az tőlem elvárható lett volna, de az emberek mégis szerettek, ezért továbbra is sok kedves emlék köt Szombathelyhez. Csak a futballal akartam foglalkozni, habár az adott körülmények között ez volt e legnehezebb feladat. Egy biztos: a város nem ezt a sorsot érdemelte volna...²

Sokat gondolkodtam, s végül úgy döntöttem, befejezem az aktív játékot. Húsz csodálatos év van a hátam mögött, büszke vagyok mindarra, amit a futballpályán elértem, így nyugodt szívvel fejezem be pályafutásomat.
Tizenegy csodálatos évet töltöttem a Hungária körúton, otthonommá vált a Hidegkuti Stadion, így nehéz szívvel hagyom el az egyesületet. Mindig szívesen fogok visszagondolni az MTK-ra, az ott szerzett aranyérmekre, gólkirályi címekre, kupagyőzelmekre. Számomra a kék-fehér szín örök szerelem marad, így bizton számíthatnak rám a szurkolók, hogy ezt követően is sűrűn megfordulok majd az MTK hazai összecsapásain. Ami pedig a szurkolókat illeti: Köszönöm nekik a tizenegy MTK-nál játszott évem alatt felém tanúsított szeretetet, s ennek állandó kinyilvánítását. Mindig is jól esett, amit tőlük kaptam.¹