Izsó Ignác (Tarján 1956.02.22 - )
játékos
Vasas SC, 1974-1986
13 évesen, egy újsághirdetésben talált rá a Vasas toborzójára, szerencsét próbált, és egyből ott is ragadt a Fáy utcában, ahol egészen hazai pályafutása végéig futballozott. Ifjúsági futballistaként tudása mellett szorgalmával is kimagaslott korosztályából, ennek köszönhette, hogy 1974-ben, 18 évesen már a kezdőcsapat tagja volt az akkoriban alakuló angyalföldi aranycsapatban, két és fél évvel később pedig már bajnoki címet ünnepelhetett az együttessel. Hazai pályafutása végéig, 1986-ig a Vasasban szerepelt, az arany mellé nyert két bajnoki bronzérmet, egy kupaaranyat (1986-ban), illetve egy kupaezüstöt (1980-ban). Alapembere volt a Közép-európai Kupát (KK) megnyerő együttesnek is.Legendás cselezőképességét ma is gyakran emlegetik Angyalföldön, de gólérzékenységére sem lehetett panasz, 285 bajnokiján 86 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Pályafutása végén öt évig egy osztrák alacsonyabb osztályú együttesben szerepelt, egészen 1993-ig.
Már 17 évesen, az ifjúsági válogatottban szerepelt címeres mezben, az A-válogatottban 1976-ban mutatkozott be, és 1982-ig öt mérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólt szerzett.
Visszavonulása után jogi végzettséget szerzett az ELTE-n, alapító tagja és jogásza lett a Hivatásos Labdarúgók Kamarájának, 2012-ben a FIFA jogi bizottságának tagjává választották.
SC Apetlon, 1988-1993
...
forrás
Készült az
1 - http://www.mlsz.hu/blog/2016/02/22/ma-60-eves-izso-ignac/
írásainak, interjúinak felhasználásával.
1 - http://www.mlsz.hu/blog/2016/02/22/ma-60-eves-izso-ignac/
írásainak, interjúinak felhasználásával.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Forrás: FTCBK