Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
Kispéter Mihály 1919-ben született. A bajnokcsapat kapitánya, oszlopa méltón kapta ezt a címet. A Szegedről származó, hatalmas termetű (187 centi magas, 90 kilós) középfedezet Szolnokon és Debrecenen át, sok vihar után került végre a Ferencvárosba. Csapata legbiztosabb pontjának bizonyult, annak a megnyugtató, mindenkibe erőt és bizalmat öntő nagy egyéniségnek, akit a játékostársai feltétlenül elismertek vezérüknek. Még a kapitányi rangban elődje, Rudas Feri is elfogadta, sőt, maga ajánlotta saját helyére Kispétert, amikor ellene fegyelmi kifogás merült fel. A megingathatatlanul játszó Kispéter fenomenális fejelő, a levegőben legyőzhetetlen ellenfél volt. A földön is ura a labdának, a lövőereje - különösen a bal lábával - még a sok káprázatos lövő (Bíró, Kovács II, stb.) közül is magasan kiemelte.
Nemcsak a pályán mutatkozott óriásnak, nemcsak ott tudta pontosan, mi a feladata, hanem a pályán kívül is. Ám mikor a Ferencvárost felfüggesztés, betiltás, netán a labdarúgó-szakosztály megszüntetése fenyegette, ő volt az, aki Nádas Adolf elnökkel együtt a legmagasabb vezetőkig (Rákosi Mátyás) elment, hogy tisztázza, mi az a hiba, amit a Ferencváros a magáénak elismer, és mi az, amit nem vállal, aminek ráhárítása ellen tiltakozik.
Nagyszerű futballista volt és nagyszerű ember! Ezt bebizonyította visszavonulása után is, amikor előbb a Ganz-MÁVAG, majd a Honvéd edzőjeként mutatta meg, hogyan kell vezetni egy csapatot szakmailag és emberileg.
Sajnos, túlbecsülte önnön erejét és egy súlyos betegség után olyan hamar akarta folytatni az egészséges embereket életét, hogy szíve idő előtt, 1966-ban felmondta a szolgálatot.
Képességéhez, megbízhatóságához, egyénisége jelentőségéhez mérten meglehetősen kevés alkalommal, mindössze tizenegyszer volt válogatott 1941 és 1953 között. Ebben közrejátszott az a sokat emlegetett 1943. november 7-i svéd-magyar mérkőzés, amelyet esőverte, nehéz, csúszós pályán 7:2-re elvesztettünk, s a vereség ódiumát a magyar védelem négy robusztus tagja: Szabó György (Gamma), Mészáros Ferenc (Nagyvárad), Sárosi Béla (Ferencváros) és Kispéter Mihály (akkor Szolnok) számlájára írtak. A négy igen tehetséges játékost egész pályafutásuk alatt üldözték a kritikusok, és alig-alig merték szerepeltetni a válogatók. Mészáros és Szabó többször nem is jutott szóhoz a válogatottban...
Forrás:
Hoppe Pál-Szabó Ferenc: Labdarúgó bajnokságaink 1945-1986
KISPÉTER Mihály (1919), a Szolnoki MÁV, majd az FTC és a Bp. Kinizsi hátvédje, 1941 és 1953 között 11 mérkőzésen szerepelt a válogatottban. – Magas termetű, kitűnő fizikumú labdarúgó volt. Nagyszerűen fejelt és rúgott – főleg bal lábbal. Helyezkedése és szerelési készsége mintaszerűnek bizonyult. Hosszú lábaival rengeteg elérhetetlennek vélt átadást csípett el ellenfelei elől. Lelkesedésben és sportszerűségben példát mutatott társainak. Képességei és kitűnő átlagteljesítménye, megbízhatósága alapján többször is helye lett volna a legjobb tizenegyben. A mellőzés azonban nem csökkentette akaraterejét. Legemlékezetesebb válogatottbeli teljesítményét 1953. október 4-én, a Bulgária elleni találkozón (1:1) nyújtotta. Az említett erényeket Kispéter rövid edzői működése alatt nagy odaadással igyekezett tanítványaiban is kifejleszteni. A tatai edzőtáborban, 1966 januárjában, munka közben végzetes szívroham szólította el játékosai, a Bp. Honvéd labdarúgói köréből.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Kispéter Mihály 1919-ben született. A bajnokcsapat kapitánya, oszlopa méltón kapta ezt a címet. A Szegedről származó, hatalmas termetű (187 centi magas, 90 kilós) középfedezet Szolnokon és Debrecenen át, sok vihar után került végre a Ferencvárosba. Csapata legbiztosabb pontjának bizonyult, annak a megnyugtató, mindenkibe erőt és bizalmat öntő nagy egyéniségnek, akit a játékostársai feltétlenül elismertek vezérüknek. Még a kapitányi rangban elődje, Rudas Feri is elfogadta, sőt, maga ajánlotta saját helyére Kispétert, amikor ellene fegyelmi kifogás merült fel. A megingathatatlanul játszó Kispéter fenomenális fejelő, a levegőben legyőzhetetlen ellenfél volt. A földön is ura a labdának, a lövőereje - különösen a bal lábával - még a sok káprázatos lövő (Bíró, Kovács II, stb.) közül is magasan kiemelte.
Nemcsak a pályán mutatkozott óriásnak, nemcsak ott tudta pontosan, mi a feladata, hanem a pályán kívül is. Ám mikor a Ferencvárost felfüggesztés, betiltás, netán a labdarúgó-szakosztály megszüntetése fenyegette, ő volt az, aki Nádas Adolf elnökkel együtt a legmagasabb vezetőkig (Rákosi Mátyás) elment, hogy tisztázza, mi az a hiba, amit a Ferencváros a magáénak elismer, és mi az, amit nem vállal, aminek ráhárítása ellen tiltakozik.
Nagyszerű futballista volt és nagyszerű ember! Ezt bebizonyította visszavonulása után is, amikor előbb a Ganz-MÁVAG, majd a Honvéd edzőjeként mutatta meg, hogyan kell vezetni egy csapatot szakmailag és emberileg.
Sajnos, túlbecsülte önnön erejét és egy súlyos betegség után olyan hamar akarta folytatni az egészséges embereket életét, hogy szíve idő előtt, 1966-ban felmondta a szolgálatot.
Képességéhez, megbízhatóságához, egyénisége jelentőségéhez mérten meglehetősen kevés alkalommal, mindössze tizenegyszer volt válogatott 1941 és 1953 között. Ebben közrejátszott az a sokat emlegetett 1943. november 7-i svéd-magyar mérkőzés, amelyet esőverte, nehéz, csúszós pályán 7:2-re elvesztettünk, s a vereség ódiumát a magyar védelem négy robusztus tagja: Szabó György (Gamma), Mészáros Ferenc (Nagyvárad), Sárosi Béla (Ferencváros) és Kispéter Mihály (akkor Szolnok) számlájára írtak. A négy igen tehetséges játékost egész pályafutásuk alatt üldözték a kritikusok, és alig-alig merték szerepeltetni a válogatók. Mészáros és Szabó többször nem is jutott szóhoz a válogatottban...
Forrás:
Hoppe Pál-Szabó Ferenc: Labdarúgó bajnokságaink 1945-1986
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig