Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
Hogyan jutott el Kripkó József, a legszerényebb miskolci futballista a magyar válogatott csapatig
Honnan is indulhat egy miskolci futballista karrierje, ha nem a Halickáról. Évek óta ez az a hely, ahol reggeltől estig dong a labda, folyik a játék, kis gyerekek és nagyobbak, diákok és inasok, egyszóval az egész fiatalság itt kezdi megismerni a futballjáték nagy gyönyörűségeit. Hiszen a népkerti pályán azelőtt sem lehetett olyan nagyon játszania gyerekeknek, ma pedig óvják, zárják az ifjúságtól az új, szép sporttelepet. Amíg másbhol minden futballpályán reggeltől estig mérkőznek a csapatok, addig nálunk a Népkertben, amióta új pálya van, még délelőtt sem engednek ifjúsági mérkőzést játszani, mert hiszen öntözni kell a talajt, mintha az valami drága virág volna. (Ha ezt Pesten tudnák, kinevetnének miatta, hiszen a legszebb füves pályákon is öt mérkőzést játszanak egy-egy vasárnap.) Nálunk még ifjúsági bajnoki mérkőzést sem mindig engedélyeznek a Népkertben. Szerencsére az ifjúságot mindez nem akadályozhatja meg abban, hogy kedvenc sportjának áldozzon. Ott vannak a grundok, a rétek, ahol nincs ugyan szép kapufa, a pálya sincs kimeszelve, sőt mitöbb, még nem is locsolják rendesen a talajt, ha csak a jó Isten esővel el nemveri a port. Innen, ezekről a grundokról, a Halickáról, azaz most már a Hodobay telepről indulhat el a miskolci futballista karrierje. Itt folynak a mérkőzések mindig, amíg csak a sötétség meg nem állítja a játékot. Ezeken a kis pályákon, amelyeket csak a képzeletbeli határvonalak zárnak el egymástól, minden miskolci gyerek megfordult már. Talán nincsen igazi benszülött miskolci fiú, aki ne rúgta volna a labdát ezeken a pályákon. Kripkót a Hali okán nem akarták betenni a csapatba. Az Attila és a miskolci sportemberek ma nagyon büszkék Kripkó Józsefre, a kiváló centerhalfra, aki a magyar, válogatott csapatba jutott és vasárnap Jugoszlávia ellen játszani fog. Kripkó is ezekről a kis grundokról indult el a futballkarrier nehéz, göröngyös útjára. — A Halickán kezdtem én is — mondja Kripkó előttünk — 11 éves koromban, persze rongylabdával. De azután igazi futballal is játszottunk és bejártuk mindazokat a helyeket, ahol csak futballozni lehetett. A Halickán és a Gyár utcai páston nagy harcok folytak mindig. Tizenkét éves koromban a Halickán eltört a karom játék közben, de azért, amikor meggyógyultam, tovább játszottam. — Én voltam a legkisebb a barátaim között és ezért sohasem akartak betenni a csapatba. Csak nagy könyörgésre sikerült résztvinnie a játékban. Az iskolakönyvem mindig kapufa volt a mérkőzéseken, mert hiszen itt a Halickán csak a földre rakott ruhák és könyvek mutatják a kaput. — Komoly, nagy csapatban először az MVSC-ben játszottam. Akkor a Vasutasok pályája még a Kubik-gödörben volt, ahol ma a Mávlevente-pálya van. De az MVSC hamarosan megszüntette működését és így megint csak a Halickára jártunk a többiekkel együtt. Közben már a csapatában szerepeltem annak ellenére,hogy akkor már villanyszerelő inas voltam. A IV. osztály csapata, amelyikben én játszottam, mindig legyőzte a VII-et,meg a VIII-at, ezért aztán nagyon zúgolódtak a felsősök, hogy miért engednek engem is játszani. Amíg egy ifjúsági játékos eljut az első csapatig . Tizennégy éves voltam, amikor a népkerti pályán először mertem odamenni Demeter Ernőhöz, a MMTE intézőjéhez. — Demeter bácsi, tessék hagyni játszani! Elkergetett, mert nagyon kicsi voltam, de aztán a tréningen nem volt 22 emberés mégis behivtak a pályára. Dresszt, cipőt nem adtak és heteken keresztül csak úgy játszottam a tréningeken, hogy a saját ,,civil“ ruhámat kellett nyúzni. Kaptam is érte otthon. Egyszer aztán komolyan észrevették és befogtak a csapatba. — Tizenhét éves voltam, amikor az első csapattal Kassára vittek, ahol a 34. gyalogezred csapata ellen kellett játszani. — Nagyon nagy lámpalázam volt, rosszul játszottam, de a következő héten Nyíregyházán már kitűnően ment. Amikor aztán a nagy MMTE játékosainak legnagyobb része átment az MVSC-be, akkor végleg bekerültem az első csapatba. —Négy évig bekket játszottam, de egyszer egy kombinált csapatban a DVTK ellen centerhalfba mentem és attól kezdve állandóan centerhalfot játszottam a MMTE-ben. Azóta huszonegyszer képviseltem az északi kerület színeit a kerület válogatott csapataiban, amig a professzionizmus bevezetésével az Attilába léptem át. — Igen boldog vagyok, hogy beállítottak most a magyar válogatottba és hiszem, hogy a rám bízott feladatot becsülettel fogom megoldani, mert tudom, hogya nemzeti színekért milyen lelkiismeretesen kell harcolni. A nemzeti színekért Ezeket mondja KripkóJózsef, az új válogatott játékos. — Kripkó bizonyára meg fog feleni a Várakozásnak és ebben Miskolcon mindenki bízik, mert hiszen ez a játékos minden miskolci sportember bizalmát és szeretetét megnyerte tudásával és végtelen szerénységével. Kripkó az életben is jelesen állja meg a helyét, hiiszen a futball mellett, mint a Wertheimer villanyszerelő cég segédje is, évek óta csak a legnagyobb megbecsülést szerezte magának. Most pedig, 26 éves korában, annyi küzdelem után elérte minden futballista legszebb álmát, amelyért igazán érdemes harcolni, vidéki játékos létére. Zágrábban magára öltheti a nemzeti válogatottcsapat dresszét, amelynek baloldalán ott a magyar címer és alatta hevesebben dobog minden magyar sportember szíve.
Róbert Miklós
KRIPKÓ József (1901), a miskolci Attila FC középfedezete, 1927-ben 1 alkalommal kapott helyet a válogatott csapatban. – Vékony, szikár, de roppant szívós, munkabíró játékos volt. Nem ismert elveszett labdát. Főként a védekezésben jeleskedett, bár a csatárok munkáját is kielégítően támogatta.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
† Kripkó József (Miskolc 1901.03.01 - Eger 1978.02.09) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Honnan is indulhat egy miskolci futballista karrierje, ha nem a Halickáról. Évek óta ez az a hely, ahol reggeltől estig dong a labda, folyik a játék, kis gyerekek és nagyobbak, diákok és inasok, egyszóval az egész fiatalság itt kezdi megismerni a futballjáték nagy gyönyörűségeit. Hiszen a népkerti pályán azelőtt sem lehetett olyan nagyon játszania gyerekeknek, ma pedig óvják, zárják az ifjúságtól az új, szép sporttelepet. Amíg másbhol minden futballpályán reggeltől estig mérkőznek a csapatok, addig nálunk a Népkertben, amióta új pálya van, még délelőtt sem engednek ifjúsági mérkőzést játszani, mert hiszen öntözni kell a talajt, mintha az valami drága virág volna. (Ha ezt Pesten tudnák, kinevetnének miatta, hiszen a legszebb füves pályákon is öt mérkőzést játszanak egy-egy vasárnap.) Nálunk még ifjúsági bajnoki mérkőzést sem mindig engedélyeznek a Népkertben. Szerencsére az ifjúságot mindez nem akadályozhatja meg abban, hogy kedvenc sportjának áldozzon. Ott vannak a grundok, a rétek, ahol nincs ugyan szép kapufa, a pálya sincs kimeszelve, sőt mitöbb, még nem is locsolják rendesen a talajt, ha csak a jó Isten esővel el nemveri a port. Innen, ezekről a grundokról, a Halickáról, azaz most már a Hodobay telepről indulhat el a miskolci futballista karrierje. Itt folynak a mérkőzések mindig, amíg csak a sötétség meg nem állítja a játékot. Ezeken a kis pályákon, amelyeket csak a képzeletbeli határvonalak zárnak el egymástól, minden miskolci gyerek megfordult már. Talán nincsen igazi benszülött miskolci fiú, aki ne rúgta volna a labdát ezeken a pályákon. Kripkót a Hali okán nem akarták betenni a csapatba. Az Attila és a miskolci sportemberek ma nagyon büszkék Kripkó Józsefre, a kiváló centerhalfra, aki a magyar, válogatott csapatba jutott és vasárnap Jugoszlávia ellen játszani fog. Kripkó is ezekről a kis grundokról indult el a futballkarrier nehéz, göröngyös útjára. — A Halickán kezdtem én is — mondja Kripkó előttünk — 11 éves koromban, persze rongylabdával. De azután igazi futballal is játszottunk és bejártuk mindazokat a helyeket, ahol csak futballozni lehetett. A Halickán és a Gyár utcai páston nagy harcok folytak mindig. Tizenkét éves koromban a Halickán eltört a karom játék közben, de azért, amikor meggyógyultam, tovább játszottam. — Én voltam a legkisebb a barátaim között és ezért sohasem akartak betenni a csapatba. Csak nagy könyörgésre sikerült résztvinnie a játékban. Az iskolakönyvem mindig kapufa volt a mérkőzéseken, mert hiszen itt a Halickán csak a földre rakott ruhák és könyvek mutatják a kaput. — Komoly, nagy csapatban először az MVSC-ben játszottam. Akkor a Vasutasok pályája még a Kubik-gödörben volt, ahol ma a Mávlevente-pálya van. De az MVSC hamarosan megszüntette működését és így megint csak a Halickára jártunk a többiekkel együtt. Közben már a csapatában szerepeltem annak ellenére,hogy akkor már villanyszerelő inas voltam. A IV. osztály csapata, amelyikben én játszottam, mindig legyőzte a VII-et,meg a VIII-at, ezért aztán nagyon zúgolódtak a felsősök, hogy miért engednek engem is játszani. Amíg egy ifjúsági játékos eljut az első csapatig . Tizennégy éves voltam, amikor a népkerti pályán először mertem odamenni Demeter Ernőhöz, a MMTE intézőjéhez. — Demeter bácsi, tessék hagyni játszani! Elkergetett, mert nagyon kicsi voltam, de aztán a tréningen nem volt 22 emberés mégis behivtak a pályára. Dresszt, cipőt nem adtak és heteken keresztül csak úgy játszottam a tréningeken, hogy a saját ,,civil“ ruhámat kellett nyúzni. Kaptam is érte otthon. Egyszer aztán komolyan észrevették és befogtak a csapatba. — Tizenhét éves voltam, amikor az első csapattal Kassára vittek, ahol a 34. gyalogezred csapata ellen kellett játszani. — Nagyon nagy lámpalázam volt, rosszul játszottam, de a következő héten Nyíregyházán már kitűnően ment. Amikor aztán a nagy MMTE játékosainak legnagyobb része átment az MVSC-be, akkor végleg bekerültem az első csapatba. —Négy évig bekket játszottam, de egyszer egy kombinált csapatban a DVTK ellen centerhalfba mentem és attól kezdve állandóan centerhalfot játszottam a MMTE-ben. Azóta huszonegyszer képviseltem az északi kerület színeit a kerület válogatott csapataiban, amig a professzionizmus bevezetésével az Attilába léptem át. — Igen boldog vagyok, hogy beállítottak most a magyar válogatottba és hiszem, hogy a rám bízott feladatot becsülettel fogom megoldani, mert tudom, hogya nemzeti színekért milyen lelkiismeretesen kell harcolni. A nemzeti színekért Ezeket mondja KripkóJózsef, az új válogatott játékos. — Kripkó bizonyára meg fog feleni a Várakozásnak és ebben Miskolcon mindenki bízik, mert hiszen ez a játékos minden miskolci sportember bizalmát és szeretetét megnyerte tudásával és végtelen szerénységével. Kripkó az életben is jelesen állja meg a helyét, hiiszen a futball mellett, mint a Wertheimer villanyszerelő cég segédje is, évek óta csak a legnagyobb megbecsülést szerezte magának. Most pedig, 26 éves korában, annyi küzdelem után elérte minden futballista legszebb álmát, amelyért igazán érdemes harcolni, vidéki játékos létére. Zágrábban magára öltheti a nemzeti válogatottcsapat dresszét, amelynek baloldalán ott a magyar címer és alatta hevesebben dobog minden magyar sportember szíve.
Róbert Miklós
Reggeli Hírlap
1927.09.22.
via: storiadellaroma.it
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig