Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
Ez a mi bűnünk, és csak magyarázkodhatunk miatta. Elfelejtettünk, amikor egyik pillanatról a másikra abbahagytad a futballt. Ott volt Farkas Tibi, az új jobbhátvéd, és úgy voltunk vele, megérett a váltás, eljárt feletted az idő. Könnyen, túlságosan is könnyen lemondtunk Rólad, pedig a Vasas-futballtörténelem talán egyik legjobb szélső hátvédje voltál. Miközben olyan játékosok szerepeltek a posztodon, mint Kárpáti Béla, Bakos Sándor, vagy Fábián Tibor. Valamennyien felhúzhatták a címeres mezt, szövetségi kapitányok bíztak bennük, olykor klasszis teljesítményt nyújtottak – mégis azt mondom, nekem te voltál a legjobb, Dara.
Ennyi év távlatából, immár öregedő fejjel, kár lenne tagadni, hogy kamaszként olyan szerettem volna lenni, mint te.
Erős, jóképű, önbizalommal teli, mosolygós férfi. Akinek mezén ott feszült az a gyönyörű Vasas-címer.
Nézem sokszor azt a fotót, amikor épp kezet fogsz és zászlót cserélsz Johann Cruyffal. A kép a Camp Nou Stadionban készült 1975. november 26-án. A Vasas csapatkapitányaként választasz éppen elegáns, hófehér szerelésben. Veled szemben a holland szuperklasszis gránátvörös-kékben, és akkor is ott van valami megmagyarázhatatlan halvány mosoly a szád szegletében. Kikaptunk három-egyre Barcelonában, de a visszavágóra a zord decemberi zimankó ellenére is kimentek negyvenezren a Népstadionba. Mi űztük, hajtottuk a csapatot, és bár kikaptunk egy-nullra, a folyamatos támadások, bátor játék vastapsot eredményeztek.
Akkoriban voltál a csúcson, Dara. Mi, piros-kék zászlót lengető, lelkes drukkerek lenyűgözve figyeltük, ahogy le-föl száguldozol a jobb szélen. Keményen beleállsz a csatába, a párharcokba, hogy aztán egyszer csak meglódulj, feltartóztathatatlanul, egy csel, két csel, aztán jöhetett a megannyi pontos beadás, centerezés.
Utána olvastam, Machos Ferenc vitt hátra jobb bekknek, merthogy csatárként szerződtetett a Vasas 1969-ben a Csepeli Papírgyár csapatától, hogy aztán szélsőből előbb fedezet, majd jobb bekk legyél.
1971. október 30-án négy-egyre vertük a Hungária körúton a rendkívül tartalékos MTK-t. Müller Sanyi és Farkas Jancsi is duplázott, az összeállításban a neved rögtön Tamás Gyula, a kapus után következett. A védelmünk sokáig úgy festett, hogy: Török, Fábián, Vidáts, Ihász.
Elfelejtettünk, Dara.
Süket duma, hogy ez az élet rendje. Gyakorlatilag egész pályafutásod alatt a Vasast szolgáltad, mégis olyan könnyen engedték el a kezed, mint egy megunt feleségnek, aki hadd menjen, amerre lát, majd jön helyette az ifjú tündérlány. Többet, sokkal többet érdemeltél volna a klubtól. Tudom is én, valami gyerekcsapatot, amelyet trenírozhatsz, technikai vezetői állást, bármit, csakhogy maradj a Fáy utcában.
Lehet, hogy Te sem akartad ezt.
Miért nem harcoltál Dara? Miért hagytad, hogy a számodra idegen civil lét a hétköznapok flanelinges, szövetnadrágos csatái a munkahelyen, a házasélet buktatói a magánéletben egyszerűen elsodorjanak? Maguk alá temessenek.
Mert a pályán óriási küzdő voltál! Az interneten bármikor visszanézhető – az 1973. június 13-án – a Népstadionban rendezett magyar-svéd világbajnoki selejtező. A te második válogatottságod, amikor először voltál kezdő címeres mezben. Mekkorát harcoltál a klasszis Sandberggel, vagy egy jelenet, amikor szinte percekig birkóztok a labdáért ott, az oldalvonal mellett. Ha azt kérdezné tőlem valaki, soroljak három felejthetetlen bajnoki meccset a Vasas történetéből, benne lenne az a Videoton elleni győzelem 1976. augusztus 28-ról. Végigüvöltöttem, tomboltam azt a kilencven percet a teltházas Fáy utcai stadionban.
Mert akkor még nagyon sokan szerették a Vasast – és a jó futballt.
Vasas–Vidi, közel tizennyolcezer néző előtt, és a fehérváriak erős csapattal jöttek, vezettek is egy-nullra, majd kettő-egyre, aztán jöttél te, Dara. Előbb jobbal, majd ballal lőttél lenyűgöző, felejthetetlen gólt a látványosan vetődő Kovács László hálójának felső sarkába.
Életed meccsét játszottad akkor.
A Népsporttól kilences osztályzatot kaptál, nem tudom, jobbhátvédként mit kellett volna még tenned, hogy meglegyen az a tízes?
Török Péter, a mezőny legjobbja.
Elfelejtettünk téged, Dara.
Nem hallottuk meg a segélykiáltásaidat, nem figyeltünk oda, amikor mondták, egyre többen mondták, hogy baj van veled, nagy baj, hogy képtelen vagy harmóniát, lelki békét találni. Amikor 1987. szeptember 20-án megjelent egy rövidke hír a halálodról, igazából fel sem fogtuk kit és mit vesztettünk. Mindössze harminchat esztendős voltál. S mi, akik ifjonti lendülettel toltuk el magunktól a halált, bármiféle tragédiát, mondván, az élet a bulizásról szól, az ifjú, vagy épp érett hölgyek kergetéséről, az önfeledt éneklésről a Zichy Kastélyban: „Jöjjön, aminek jönnie kell, ami most van, elmúlt rég, rombold le lágyan az emlékét…”
És mi leromboltunk mindent.
Téged pedig elfelejtettünk, Dara.
A temetéseden néhány tucat ember állt megrendülten, s búcsúzott egy ereje teljében lévő, korábbi harmincötszörös válogatott magyar bajnok és kupagyőztes labdarúgótól. Aztán mindenki hazaindult és közben az járt a fejekben, istenem, milyen fiatalon… Az élet futott, sprintelt, vágtatott tovább, és te, Dara a feledésbe merültél.
Halálodban sem nyugodhattál békében. 2018-ban kiderült, hogy a temetkezési hely használati ideje lejárt. A sírhelyet, amelyben szüleiddel együtt nyugodtál, újra kellett volna váltani. Vagy még a végső nyughelyedet is elfelejthetjük. Mintha nem is lettél volna – mintha nyoma sem lenne annak a csodálatos, rövid életnek.
Szégyellem magam, Dara.
Ha nem derül ki mindez, ha nem bukkan elő a hír hallatán a családod, ha nem lépnek a fiaid, a volt feleséged, és nem kerülsz át Pesterzsébetről Csepelre, immár valóban végső nyughelyedre, hogyan számolhatnánk el a lelkiismeretünkkel mi. Vasasok.
Vigyáznunk kellett volna rád, Dara.
És ne egy új sírhely miatt mondjuk: emléked örökké megőrizzük…
Olvasom S G. írását az FC.oldalán. Mélyen megéritett ez a visszaemlékezés mert kedvenc Vasas játékosomról Török Péterről ír benne. Legutóbb ,mikor az Erzsébeti temetőben voltam, kerestem a sírhelyét ami az útról jól látható volt, rajta egy műkő focilabdával. Már nem volt ott. Keresgéltem,de nem talátam,egy frissnek tűnő sír volt ott. Amúgy is gyászos hangulatomra ez egy egy újjabb csapás vot.
Nem tudom emlékszik -e valaki még, amikor egy érces torokból minden meccsünkön elhangzott : JOBB A DARA! bíztatás,ami betöltötte a stadionunkat. Igen, DARA szinte mindíg jobb volt.
Ha valaki tudna segíteni, Csepelen hol van a második nyughelye szívesen venném.
Török Péter "Dara" gyors, határozott, nemzetközi szintű jobbhátvéd volt. Sajnos nagyon fiatalon hagyott itt minket... Forrás: Facebook/Foci retro képek
Török Péter (1951-1987). Ő ment el leghamarabb az 1975-85-ös időszak válogatott játékosai közül. Mindössze 36 év adatott neki, sok kemény ellenfele közül a hasnyálmirigy-gyulladás nevű gyógyíthatatlan szörnyűséggel nem bírt el…
„Dara” volt a beceneve, nem ok nélkül: a kor színvonalához és a jobbhátvéd-poszthoz képest rengeteget futott, „darált”, lelkes, hajtós és tehetséges volt egyszerre. Masszív felépítésű, gyors és atlétikus alkat, aki nem ijedt meg a párharcoktól és a versenyfutásoktól, ugyanakkor nem tartozott a kor Nagy Kegyetlen Védői (Vépi-FTC, Kántor Mihály-Vasas, Tóth Jokka-Újpest, Baranyi-Videoton) közé. Lehetőleg szabályos és pontos maradt - örök emlékem egy csodálkozó tekintet tőle, amikor az aktuális PMSC-Vasas meccsen valamelyik pécsi csatár kilökte a pálya szélére kitolt friss decemberi hóba. Nem törlesztett - meglepődött és ment tovább. Szeretett és tudott is felfutni - a csatárvér nem válik vízzé. Nem alibizett: ő valóban segítette a támadásokat, az esetek jókora százalékában vissza is ért.
1969-ben került a Vasasba, mint jobbszélső, de igen gyorsan jobboldali középpályás lett belőle. Innen lépett hátrébb - nem volt könnyű dolga: Fábián Tibor (1946-2006+) volt a Vasasban és válogatottban is akkortájt a jobbhátvéd. Török mindkét helyről kiszorította, először éppen Fábián helyére cserélték be a nemzeti tizenegybe, 1973-ban.
Pályája bővelkedett sikerekben és különös kudarcokban. Másodszor volt válogatott a 35-ből, amikor Ralf Edström kifejelte a magyarokat a 74-es VB-ről a Népstadionban. Cserébe 74-ben tagja lehetett az utánpótlás EB-t nyerő magyar válogatottnak. Kirobbanthatatlan volt a 77-es bajnok Vasasból (Mészáros - Török, Hegedűs, Komjáti, Kántor - Gass, Müller, Zombori - Kovács, Izsó, Várady), amely a személyes emlékek alapján irtózatos futómennyiségével és erősen különböző stílusú csatáraival ette meg ellenfeleit.
Volt egy híres meccse 1977-ben, a jugoszlávok ellen úgy levette a pályáról a legendás, EB-ezüstérmes Dragan Dzsajicsot, hogy déli szomszédaink lecserélték a sztárt a vége előtt. A Sors mégsem bánt kesztyűs kézzel Törökkel: a 78-as VB-selejtezőkre nyakára növesztette a kitűnő ferencvárosi Martos Győzőt..
Akkor kedvenc társasjátékunk így nézett ki: ki kezd Barótinál jobb-, és középhátvédként: Martos és Bálint - vagy Török és Kocsis István (Honvéd). A vége egészen furán jött ki: Török játszott Kempesék ellen kezdőként, de csak egy félidőt, a maradék 5X45 perc Martosé lett.
A VB-t követő kavargásban aztán Martos mellé megkapta konkurrenciának még Szántót (DVTK) és Paróczait (Honvéd). Még így is befért néhányszor a nemzeti együttesbe. Aztán felnőttek a Vasas ifjú védőtehetségei: Rácz és Farkas.
Török Péter mindent megtapasztalhatott és mindennek a visszáját is: egyaránt váratlanul került be és ki klub-és válogatott csapatokból.
† Török Péter (Anarcs 1951.04.18 - Budapest 1987.09.20) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Sinkovics Gábor írása
Elfelejtettünk téged, Dara.
Ez a mi bűnünk, és csak magyarázkodhatunk miatta. Elfelejtettünk, amikor egyik pillanatról a másikra abbahagytad a futballt. Ott volt Farkas Tibi, az új jobbhátvéd, és úgy voltunk vele, megérett a váltás, eljárt feletted az idő. Könnyen, túlságosan is könnyen lemondtunk Rólad, pedig a Vasas-futballtörténelem talán egyik legjobb szélső hátvédje voltál. Miközben olyan játékosok szerepeltek a posztodon, mint Kárpáti Béla, Bakos Sándor, vagy Fábián Tibor. Valamennyien felhúzhatták a címeres mezt, szövetségi kapitányok bíztak bennük, olykor klasszis teljesítményt nyújtottak – mégis azt mondom, nekem te voltál a legjobb, Dara.
Ennyi év távlatából, immár öregedő fejjel, kár lenne tagadni, hogy kamaszként olyan szerettem volna lenni, mint te.
Erős, jóképű, önbizalommal teli, mosolygós férfi. Akinek mezén ott feszült az a gyönyörű Vasas-címer.
Nézem sokszor azt a fotót, amikor épp kezet fogsz és zászlót cserélsz Johann Cruyffal. A kép a Camp Nou Stadionban készült 1975. november 26-án. A Vasas csapatkapitányaként választasz éppen elegáns, hófehér szerelésben. Veled szemben a holland szuperklasszis gránátvörös-kékben, és akkor is ott van valami megmagyarázhatatlan halvány mosoly a szád szegletében. Kikaptunk három-egyre Barcelonában, de a visszavágóra a zord decemberi zimankó ellenére is kimentek negyvenezren a Népstadionba. Mi űztük, hajtottuk a csapatot, és bár kikaptunk egy-nullra, a folyamatos támadások, bátor játék vastapsot eredményeztek.
Akkoriban voltál a csúcson, Dara. Mi, piros-kék zászlót lengető, lelkes drukkerek lenyűgözve figyeltük, ahogy le-föl száguldozol a jobb szélen. Keményen beleállsz a csatába, a párharcokba, hogy aztán egyszer csak meglódulj, feltartóztathatatlanul, egy csel, két csel, aztán jöhetett a megannyi pontos beadás, centerezés.
Utána olvastam, Machos Ferenc vitt hátra jobb bekknek, merthogy csatárként szerződtetett a Vasas 1969-ben a Csepeli Papírgyár csapatától, hogy aztán szélsőből előbb fedezet, majd jobb bekk legyél.
1971. október 30-án négy-egyre vertük a Hungária körúton a rendkívül tartalékos MTK-t. Müller Sanyi és Farkas Jancsi is duplázott, az összeállításban a neved rögtön Tamás Gyula, a kapus után következett. A védelmünk sokáig úgy festett, hogy: Török, Fábián, Vidáts, Ihász.
Elfelejtettünk, Dara.
Süket duma, hogy ez az élet rendje. Gyakorlatilag egész pályafutásod alatt a Vasast szolgáltad, mégis olyan könnyen engedték el a kezed, mint egy megunt feleségnek, aki hadd menjen, amerre lát, majd jön helyette az ifjú tündérlány. Többet, sokkal többet érdemeltél volna a klubtól. Tudom is én, valami gyerekcsapatot, amelyet trenírozhatsz, technikai vezetői állást, bármit, csakhogy maradj a Fáy utcában.
Lehet, hogy Te sem akartad ezt.
Miért nem harcoltál Dara? Miért hagytad, hogy a számodra idegen civil lét a hétköznapok flanelinges, szövetnadrágos csatái a munkahelyen, a házasélet buktatói a magánéletben egyszerűen elsodorjanak? Maguk alá temessenek.
Mert a pályán óriási küzdő voltál! Az interneten bármikor visszanézhető – az 1973. június 13-án – a Népstadionban rendezett magyar-svéd világbajnoki selejtező. A te második válogatottságod, amikor először voltál kezdő címeres mezben. Mekkorát harcoltál a klasszis Sandberggel, vagy egy jelenet, amikor szinte percekig birkóztok a labdáért ott, az oldalvonal mellett. Ha azt kérdezné tőlem valaki, soroljak három felejthetetlen bajnoki meccset a Vasas történetéből, benne lenne az a Videoton elleni győzelem 1976. augusztus 28-ról. Végigüvöltöttem, tomboltam azt a kilencven percet a teltházas Fáy utcai stadionban.
Mert akkor még nagyon sokan szerették a Vasast – és a jó futballt.
Vasas–Vidi, közel tizennyolcezer néző előtt, és a fehérváriak erős csapattal jöttek, vezettek is egy-nullra, majd kettő-egyre, aztán jöttél te, Dara. Előbb jobbal, majd ballal lőttél lenyűgöző, felejthetetlen gólt a látványosan vetődő Kovács László hálójának felső sarkába.
Életed meccsét játszottad akkor.
A Népsporttól kilences osztályzatot kaptál, nem tudom, jobbhátvédként mit kellett volna még tenned, hogy meglegyen az a tízes?
Török Péter, a mezőny legjobbja.
Elfelejtettünk téged, Dara.
Nem hallottuk meg a segélykiáltásaidat, nem figyeltünk oda, amikor mondták, egyre többen mondták, hogy baj van veled, nagy baj, hogy képtelen vagy harmóniát, lelki békét találni. Amikor 1987. szeptember 20-án megjelent egy rövidke hír a halálodról, igazából fel sem fogtuk kit és mit vesztettünk. Mindössze harminchat esztendős voltál. S mi, akik ifjonti lendülettel toltuk el magunktól a halált, bármiféle tragédiát, mondván, az élet a bulizásról szól, az ifjú, vagy épp érett hölgyek kergetéséről, az önfeledt éneklésről a Zichy Kastélyban: „Jöjjön, aminek jönnie kell, ami most van, elmúlt rég, rombold le lágyan az emlékét…”
És mi leromboltunk mindent.
Téged pedig elfelejtettünk, Dara.
A temetéseden néhány tucat ember állt megrendülten, s búcsúzott egy ereje teljében lévő, korábbi harmincötszörös válogatott magyar bajnok és kupagyőztes labdarúgótól. Aztán mindenki hazaindult és közben az járt a fejekben, istenem, milyen fiatalon… Az élet futott, sprintelt, vágtatott tovább, és te, Dara a feledésbe merültél.
Halálodban sem nyugodhattál békében. 2018-ban kiderült, hogy a temetkezési hely használati ideje lejárt. A sírhelyet, amelyben szüleiddel együtt nyugodtál, újra kellett volna váltani. Vagy még a végső nyughelyedet is elfelejthetjük. Mintha nem is lettél volna – mintha nyoma sem lenne annak a csodálatos, rövid életnek.
Szégyellem magam, Dara.
Ha nem derül ki mindez, ha nem bukkan elő a hír hallatán a családod, ha nem lépnek a fiaid, a volt feleséged, és nem kerülsz át Pesterzsébetről Csepelre, immár valóban végső nyughelyedre, hogyan számolhatnánk el a lelkiismeretünkkel mi. Vasasok.
Vigyáznunk kellett volna rád, Dara.
És ne egy új sírhely miatt mondjuk: emléked örökké megőrizzük…
http://www.vasasfc.hu/hirek/lojj_dara_lojj-4328?fbclid=IwAR1_hVAmHlJ_mXIof_piETh4nyHLHW7TERaHbfVhH-ZXU6AD-0q5VkXHcyg
Nem tudom emlékszik -e valaki még, amikor egy érces torokból minden meccsünkön elhangzott : JOBB A DARA! bíztatás,ami betöltötte a stadionunkat. Igen, DARA szinte mindíg jobb volt.
Ha valaki tudna segíteni, Csepelen hol van a második nyughelye szívesen venném.
öreg77 - https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018138&token=6785fc1cbfe276edf3950fe51272b15e
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10152121959848380&set=a.10150117604808380.283513.313742598379&type=1
http://www.ebay.com/itm/PETER-TOROK-Hungary-sticker-1978-World-Cup-RARE-brazilian-117-soccer-OGP-/400640338316
„Dara” volt a beceneve, nem ok nélkül: a kor színvonalához és a jobbhátvéd-poszthoz képest rengeteget futott, „darált”, lelkes, hajtós és tehetséges volt egyszerre. Masszív felépítésű, gyors és atlétikus alkat, aki nem ijedt meg a párharcoktól és a versenyfutásoktól, ugyanakkor nem tartozott a kor Nagy Kegyetlen Védői (Vépi-FTC, Kántor Mihály-Vasas, Tóth Jokka-Újpest, Baranyi-Videoton) közé. Lehetőleg szabályos és pontos maradt - örök emlékem egy csodálkozó tekintet tőle, amikor az aktuális PMSC-Vasas meccsen valamelyik pécsi csatár kilökte a pálya szélére kitolt friss decemberi hóba. Nem törlesztett - meglepődött és ment tovább. Szeretett és tudott is felfutni - a csatárvér nem válik vízzé. Nem alibizett: ő valóban segítette a támadásokat, az esetek jókora százalékában vissza is ért.
1969-ben került a Vasasba, mint jobbszélső, de igen gyorsan jobboldali középpályás lett belőle. Innen lépett hátrébb - nem volt könnyű dolga: Fábián Tibor (1946-2006+) volt a Vasasban és válogatottban is akkortájt a jobbhátvéd. Török mindkét helyről kiszorította, először éppen Fábián helyére cserélték be a nemzeti tizenegybe, 1973-ban.
Pályája bővelkedett sikerekben és különös kudarcokban. Másodszor volt válogatott a 35-ből, amikor Ralf Edström kifejelte a magyarokat a 74-es VB-ről a Népstadionban. Cserébe 74-ben tagja lehetett az utánpótlás EB-t nyerő magyar válogatottnak. Kirobbanthatatlan volt a 77-es bajnok Vasasból (Mészáros - Török, Hegedűs, Komjáti, Kántor - Gass, Müller, Zombori - Kovács, Izsó, Várady), amely a személyes emlékek alapján irtózatos futómennyiségével és erősen különböző stílusú csatáraival ette meg ellenfeleit.
Volt egy híres meccse 1977-ben, a jugoszlávok ellen úgy levette a pályáról a legendás, EB-ezüstérmes Dragan Dzsajicsot, hogy déli szomszédaink lecserélték a sztárt a vége előtt. A Sors mégsem bánt kesztyűs kézzel Törökkel: a 78-as VB-selejtezőkre nyakára növesztette a kitűnő ferencvárosi Martos Győzőt..
Akkor kedvenc társasjátékunk így nézett ki: ki kezd Barótinál jobb-, és középhátvédként: Martos és Bálint - vagy Török és Kocsis István (Honvéd). A vége egészen furán jött ki: Török játszott Kempesék ellen kezdőként, de csak egy félidőt, a maradék 5X45 perc Martosé lett.
A VB-t követő kavargásban aztán Martos mellé megkapta konkurrenciának még Szántót (DVTK) és Paróczait (Honvéd). Még így is befért néhányszor a nemzeti együttesbe. Aztán felnőttek a Vasas ifjú védőtehetségei: Rácz és Farkas.
Török Péter mindent megtapasztalhatott és mindennek a visszáját is: egyaránt váratlanul került be és ki klub-és válogatott csapatokból.
http://orulunkvincent.blog.hu/2010/03/22/in_memoriam_2031