magyarfutball.hu

2010.02.01 Rudolf nyárig ingyen futballozik Debrecenben

Június 30-ig a DVSC-TEVA játékosa marad Rudolf Gergely, addig ingyen futballozik majd Debrecenben. A magyar válogatott csatár július 1-jétől lesz a Genoa játékosa, s az olasz klub kompenzációs díjat fizet a DVSC-nek.

"Rudolf Gergely nyártól a Genoa játékosa lesz. A DVSC a lehetőségekhez képest a lehető legjobban jár, ugyanis az olasz csapat hajlandó klubunknak egy kompenzációs díjat fizetni azért, hogy a játékos megfelelő állapotban érkezzen júliusban Olaszországba, vagyis elutazzon a csapattal a törökországi edzőtáborba, az első kerettel készüljön, és játsszon a bajnoki mérkőzéseken. Ezen kívül a játékos lemond a 2010-ben esedékes teljes jövedelméről, vagyis ingyen futballozik majd Debrecenben" - áll a Debrecen által kiadott sajtóközleményben.

Rudolf kedden betegségre hivatkozva nem vett részt a Debrecen edzésén, ehelyett Amszterdamba utazott, ahol két napig tárgyalt az Ajax elöljáróival. Miközben a játékos menedzsere, Vladan Filipovics azon fáradozott, hogy tető alá hozza a négy és fél évre szóló amszterdami szerződést, Rudolf a tudta nélkül pénteken Olaszországba repült, és négy évre elkötelezte magát a Genoa csapatához.

A közlemény szerint a klub vezetői fátylat borítottak az elmúlt hetek eseményeire. "Arra kérjük szurkolóinkat, hogy a játékost ugyanúgy kezeljék, ugyanúgy fogadják, ahogy az elmúlt években tették. Rudolf Gergely nagyon sokat tett azért, hogy az előző évben bajnokságot nyerjünk, bejussunk a BL-csoportkörbe, ott pedig megálljuk a helyünket. Mindenki előtt az a cél lebegjen, hogy megvédjük a bajnoki címünket."

"Egész végig az lebegett a szemem előtt, hogy a klub és én is minél jobban járjunk. Ahogy a vezetők is mondták: fátylat borítottunk a múltra. Nagyon örülök annak, hogy befejezhetem a szezont a DVSC-vel. Nagyon szeretem ezt a várost, éppen ezért a tavasz folyamán szeretnék minél több gólt szerezni és olyan teljesítményt nyújtani, amellyel tényleg tudok segíteni a csapatnak a bajnoki cím elérésében. Úgy érzem, a pályán idáig is mindent megtettem a Lokiért és a szurkolókért, ezután is így lesz. Második helyen állunk, de én bízom a csapattársaimban és magamban. Nagyon sok minden történt ebben a pár napban, próbáltam úgy dönteni és választani, hogy ne csak a saját, hanem a klub érdekeit is szem előtt tartsam, ezért is döntöttem úgy, hogy lemondtam az évi fizetésemről. Úgy gondolom, mindkét fél részéről a lehető legjobb megoldás született" - nyilatkozta a csatár a klub honlapján.