Andrusch József
1987.08.01 Andrusch József a Vasashoz igazolt!
forrás: Népsport
Néhány hetes huzavona után lezárult egy újabb klubcsere. Pénteken délelőtt az MLSZ átigazolta Andrusch Józsefet, a Bp. Honvéd harminckét éves, négyszeres válogatott kapusát a Vasashoz. Genzwein Ferenc, a piros-kékek labdarúgó-szakosztályának technikai vezetője a szerződtetés néhány kulisszatitkát árulta el.
Hány évre lett a Vasasé a kapus?
Kétéves szerződést kötöttünk.
A Honvéd mennyiért járult hozzá Andrusch távozásához?
Évi háromszázezer forintot kértek érte és az volt a kikötésük, hogy két esztendő után köteles visszamenni a kispesti együtteshez.
S amennyiben ezalatt az idő alatt esetleg a játékos külföldi ajánlatot kapna, az érte járó összeg vajon a Vasasnak. vagy a Bp. Honvéd- nak a markát üti?
A szerződésben ezt is kikötötte a partner, egyértelműen a Honvédőt illeti az a valutamennyiség, amit e két esztendő alatt Andruschért ajánlanak.
Mindez azt jelenti, hogy most nagy harc kezdődhet a Fáy utcában, hiszen két azonos korú kapuvédő vetélkedhet a csapatba kerülésért. Lévén, hogy Kovács Attila is harminckét esztendős.
Számunkra a legfontosabb az, hogy a hálónkat így is, úgy is rutinos, megbízható kapus fogja őrizni. A vetélkedésük egyértelműen csak a Vasas hasznára válhat. Arról nem is beszélve, hogy könnyen elképzelhető, hogy mondjuk Kovács Attila jövő ilyenkor már valamelyik külföldi proficsapat hálóját őrzi.
No és a további erősítési tervek?
Változatlanul meg akarjuk szerezni Lehotát, sőt még Kiss Lászlóról sem mondtunk le. Nem fogadjuk el, hogy az MTK-VM játékosa legyen. Éppen ezért benyújtottuk fellebbezésünket az MLSZ fellebbviteli bizottságához. E két sikamlós — számunkra sorsdöntő — kérdésben a szövetségnek kedden kell döntést hoznia.