Tudom, hogy senki nem fog elájulni ettől a koreai csapattól, de ha hi­szi, ha nem — nem voltmás választásom. Korábban csak hitegettek, hogy majd Franciaországba, Belgium­ba, meg a jó ég tudja, ho­va szerződhetek, aztán az egészből nem lett semmi. El voltam keseredve, aztán az amerikaiak elleni válo­gatott meccs után jöttek a koreaiak. Konkrét ajánlatot tettek. Néhány napos gon­dolkodást követően, végülis igent mondtam. Tu­dom, egy futballista szájá­ból szentségtörés, amit mondok, de olyan anyagi feltételeket biztosítanak aszámomra, amiért talán még az alaszkai bajnokság­ban is dresszre és gatyára vetkőznék. Két évig szeret­nék kint focizni, és amikor hazajövök, még mindig csak huszonöt éves leszek. Ráadésul lesz mögöttem egy olyan biztos anyagi háttér, amely mellett nyu­godtan játszhatok.¹

Csapatom az egyik leggazdagabb klub az or­szágban, s így nagyok az elvárások. Ősszel minden mérkőzésen játszottam, hol középhát­védet, hol beállóst. Két gól tfejeltem, úgy érzem, nem ment rosszul a játék. Dál-Koreában egyébként már­ciustól november végéigtart a bajnokság. A kinti bajnokság színvonala nem éri el a magyarét, de én fizikálisán rengeteget fej­lődtem, ugyanis nagyon erősek az edzések. Igaz, taktikailag éretlenek a ko­reai futballisták.²

Januárig mi voltunk a csapatnál az ünnepelt sztárok. Aztán ja­nuárban az új szakmai irányító, Mr. Ho belépésével egyszeriben megfagyott körü­löttünk a levegő.³