Miriuta László
2003.12.04 Kiprich és Miriuta is távozott Győrből
Kiprich József vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontott a Győri ETO FC. Vele együtt elköszönt a szakmai stáb is. A játékosok közül többek között távozik a válogatott Miriuta Vasile és Herczeg Miklós.
Tegnap tovább folytatódott a Győri ETO FC-nél a játékoskeret, illetve a szakmai stáb átalakítása. Egymásnak adták a kilincset a tárgyalásra érkező játékosok.
Búcsú Kiprichtől és a szakmai stábtól
Órási volt a jövés-menés csütörtök délelőtt az ETO-stadionban. Tarsoly Csaba klubtulajdonos és a nemrégiben kinevezett vezetés – Klement Tibor ügyvezető és Reszeli Soós István szakmai igazgató – több fontos kérdésben határozott. A legfontosabb, hogy Kiprich József nem lesz a továbbiakban a Győri ETO vezetőedzője. A szakember szeptember 11-én vette át az együttes irányítását, és mindössze tizenegy mérkőzésen vezette a csapatot. Vele együtt távozik pályaedzője, Vincze István, az erőnlétért felelős Simon Balla István és a kapusedző, Ulbert Tibor. Két masszőr, Kardos Péter és Bakos Sándor munkájára sem lesz szükség, maradt viszont Szabó Ottó edző és az orvos, dr. Milanovich Gábor.
Új koncepció szerint
Klement Tibor ügyvezető igazgató a döntésekkel kapcsolatban elmondta: a tulajdonossal és a szakmai igazgatóval egyeztetve határoztak arról, hogy másként képzelik a jövőben az ETO szakmai munkáját.
– Korrekt megállapodás született Kiprich József és közöttünk, közös megegyezéssel december 1-jével megszűnik a vezetőedzői szerződése – kezdte Klement Tibor. – Ahogy az rögzítve volt, ezzel együtt Vincze István szerződése is megszűnik. Szintén közös megállapodás után válunk meg Simon Balla Istvántól és Ulbert Tibortól is. Az új szakmai stáb kijelölését december tizenötödikéig fogjuk megtenni. Nem kifogásoltuk Kiprich József szakmai hozzáértését, kitűnő emberi tulajdonságait, egyszerűen más szereplőkkel kívánjuk megvalósítani elképzeléseinket.
Kiprichet váratlanul érte a döntés
– Egy ilyen döntés valószínű, mindenkit váratlanul ér – mondta Kiprich József, az ETO volt vezetőedzője. – Ha másképp képzeli el a jövőt a klub vezetése, akkor én ezt elfogadom. Felesleges lett volna úgy itt maradnom, ragaszkodnom a pozíciómhoz, hogy közben mások a szakmai elképzelések. Mindenben meg tudtunk egyezni, szerintem is korrekt megállapodás született. Jelenleg még nincs elképzelésem arról, milyen csapatnál folytatom a pályafutásomat.
Fiatalítás és anyagi megfontolások
Az eredménytelen őszi szereplés miatt az elmúlt időszakban több játékosától is megvált a klub, Daniel Gjosevszki és Hrvoje Jancetic már szezon közben távozott, a hét elején pedig Alekszandar Bajevszkinek és Goran Jovanovicnak köszönték meg az eddigi együttműködést és minden bizonnyal az Igor Nicsenkóval szemben verekedést kezdeményező Jovo Aranitovic sem fog többet szerepelni az ETO-ban. Ezenkívül még három játékostól, a nyáron három évre szerződtetettVasile Miriutától, valamint Herczeg Miklóstól és Kalina Tibortól vált meg a klub. Miriutával közös megegyezéssel bontott szerződést az ETO, az utóbbi két labdarúgó pedig szabadlistára került.
– A hét elején említett labdarúgókon, Bajevszkin, akinek egyébként december 31-én jár le a szerződése és Jovanovicon kívül Aranitovic, Miriuta, Herczeg és Kalina távozik az egyesülettől. – mondta Reszeli Soós István szakmai igazgató. – Herczeg Miklóst és Kalina Tibort szabadlistára tettük, Miriutával pedig közös megállapodás után szerződést bontottunk. Az irányítói posztot mással kívánjuk betölteni. Felkerült a felnőttkeretbe Zöld Zoltán, Tóth Gábor, Horváth Rudolf, Füsi Zsolt, Imrik László és Priskin Tamás és természetesen tervezünk két-három erősítést. Ezek a nevek azonban még nem publikusak. Stark Péterrel kétezerhétig meghosszabbítottuk a szerződésünket, és januárban az itt maradt játékosokkal is ésszerűbb megállapodásokat fogunk kötni. A keretváltozásnak a fiatalítás és üzleti, anyagi rendbetétel volt az oka. Szűk matematikai esély van arra, hogy az első hatba kerüljön a csapat, ezért döntöttünk most a fiatalításról. Olyan stábot szeretnénk kialakítani, amely állandóságot képvisel majd a klub életében.
Ha az edző személyéről nem is kaptunk felvilágosítást, azt megtudtuk, hogy a vezetés ez ügyben több verziót dolgozott ki. Lehetséges, hogy a tréner egy eddig is a klubnál tevékenykedő szakember lesz, de előfordulhat, hogy egy elismert szakember foglalja el a klub kispadját. A lehetséges megoldások között Keszei Ferenc nevét is hallani, aki korábban több csapatnál is dolgozott az élvonalban.