Miriuta László
2018.02.26 Miriuta László távozik a Dinamótól!
forrás: MTI
A szerződésbontásra azt követően került sor, hogy a Dinamo szombati veresége után a tabella 7. helyén zárta a bajnokság alapszakaszát, s nem jutott be a hatcsapatos rájátszásba. A korábbi magyar válogatott Miriuta Vasile szeptember közepe óta irányította a bukaresti csapatot.
Utódja a román U19-es válogatottat és korábban a Dinamo második csapatát is irányító, egykori román válogatott játékos, Florin Bratu lett. A Liga 1 alapszakaszát a kolozsvári CFR nyerte négy ponttal megelőzve az örök rivális bukaresti FCSB-t (volt Steaua).
Miriuta szülővárosában, Nagybányán kezdte játékos-pályafutását és a román élvonal több csapatában is játszott. 1992-ben került Magyarországra, ahol a Győr, a Videoton, a Ferencváros és az Újpest mezét ölthette magára. 1998-tól Németországban folytatta karrierjét – előbb az Energie Cottbusban, majd a Duisburgban –, 2003-ban pedig visszatért Győrbe, aztán 2004-ben a Honvéd játékosaként vonult vissza. Megszerezte a magyar állampolgárságot, és kilenc mérkőzésen a válogatottban is pályára lépett.