magyarfutball.hu

2013.12.23 Miriuta lesz a Kolozsvár edzője

Román lapértesülések szerint Vasile Miriuta, azaz Miriuta László lesz a kolozsvári CFR vezetőedzője, ezt később a tulajdonos, Pászkány Árpád, majd a volt magyar válogatott futballista is megerősítette. A 45 éves szakember a szintén élvonalbeli Ceahlăul Piatra Neamț kispadját hagyja ott a CFR kedvéért, és a nemzetközi színtérre kell vezetnie a 19 fordulót követően a 7. helyen tanyázó erdélyi együttest.

A sport.ro számolt be arról elsőként, hogy a nagybányai születésű, de magyar állampolgársággal is bíró Miriuta László lesz a CFR edzője, és a korábbi győri, fehérvári, ferencvárosi és újpesti játékos maga is megerősítette klubváltását.

- Igaz a hír, jártam Kolozsváron és meg is egyeztünk szóban, de még a mostani klubommal is egyezségre kell jutni - mondta a portálnak Miriuta, aki másfél évre ülhet le a kolozsvári kispadra első körben.

Később az erdélyi zászlóshajó tulajdonosa, Pászkány Árpád is bólintott, amikor "Laci" érkezéséről kérdezték.

- A cél, hogy a csapat az Európa Ligába jusson, szerintem erre reális esély mutatkozik. Nem kell sokat gondolkodnom, hogy megtaláljam azt a személyt, aki alkalmas arra, hogy ezt a szituációt megoldja. Egy olyan edzőt kerestünk, aki fiatal, ambiciózus és van benne szenvedély, és aki lendületet adhat a csapatnak. Jó lenne odaérni legalább a negyedik helyre, ehhez akár játékosok is érkezhetnek Miriuta csapatától, a Ceahlăul Piatra Neamț gárdájától - mondta az erdélyi milliárdos.