A külföldi események közül kiemelném azt, amikor az Espanyol csapatával Király Kupát tudtunk nyerni, még akkor is, ha csak csere voltam.³

Magyarországon egyértelműen az elsők között szerepelnek a ZTE-s évek, hiszen bajnokságot nyertünk, megvertük a Manchester Unitedet, ami a mai napig nagyon kellemes emlék.³

A válogatottban is játszhattam öt-hat évig, de úgy érzem, nem volt mindig mellettem a szerencse. Sokszor nagyon fontos meccsek előtt szedtem össze sérülést, ami miatt nem léphettem pályára. Ez talán alakulhatott volna jobban is. Persze, az nem semmi, hogy pályára léphettem Anglia vagy Brazília ellen, de az igazán nagy dolog az lett volna, ha kijutunk egy nemzetközi tornára.³

Állítólag a teljesítményem nem volt olyan, mint azt elvárták volna, amit én vitatnék, de mindenkinek szíve-joga ebben állást foglalni. Előző évben lejárt a szerződésem, akkor azt hallottam, hogy én vagyok az, akire mindenképpen szüksége van a csapatnak. Egy év alatt ennyit fordult a világ... Kilenc évet töltöttem nevelőegyesületemnél, négy esztendőt pedig másutt profiskodtam és érzésem szerint soha nem volt semmiféle probléma velem.¹

Azért távoztam Szombathelyről, mert az utolsó hónapban történtek olyan dolgok, amit nehezen tudtam feldolgozni. Ha megnézzük a statisztikákat, akkor soha nem ültem annyit a kispadon, mint Aczél Zoltán szombathelyi munkássága idején. Az utolsó Haladás-mérkőzésemet az NB III-ban játszottam.²

Sajnos a térdem már nem volt olyan állapotban, hogy folytathassam az aktív játékot. Az orvosok azt javasolták, hogy fejezzem be, én pedig hallgattam rájuk.³