Amikor Pécsre igazoltam, még csak 18 éves voltam, és az itt eltöltött négy évben végig jól éreztem magam. Sajnos az első fél év után kiesett a csapat, majd két és fél évig a másodosztályban szerepelt. 2003-ban újra felkerült az első osztályba, ahol nekem is jól ment a játék.⁴

Ezután Újpesten töltöttem fél évet, négy meccs után megsérültem, s miután felépültem, Vanczák Vili játszott a helyemen, és mivel jól megoldotta a feladatát, én nem kaptam több lehetőséget.⁴

Zalaegerszegre igazoltam, ahol minden jónak tűnt, ám később pénzügyi gondjai lettek a csapatnak, vissza akarták minősíteni a második vonalba, így én három meccs erejéig ismét Pécsett futballoztam, majd jött a marítimói kaland.⁴

Az az edző, akinek a kérésére idehoztak, bizalmat szavazott nekem. Sajnos, őt két mérkőzés után leváltották, és ez számomra is rosszul jött, mivel kikerültem a csapatból. Pedig nem ment rosszul a játék, az első mérkőzésemen gólpasszt adtam és én kaptam a legjobb osztályzatot. Utána jött egy brazil edző, aki inkább a honfitársait játszatta. Ezt tehette is, ugyanis nem kevesebb, mint 18 (!) brazil játékos volt a Maritimo keretében, öt portugál, egy holland és egy francia csapattársam volt még. A brazil szakvezető leváltásával sem javult
a helyzetem. Az új portugál edző, Ulisses Morais érkezése a csapaton segített ugyan, ám rajtam nem sokat. Egyszer ugyan csereként pályára léptem nála, de az a játékos, aki a posztomon bizalmat kapott, jól megoldotta a feladatát. Számomra maradtak az edzések, meg néha a B-csapat, ha nem vittek el az első kerettel.³

Splitben folytattam, ahol szerettem légióskodni - amíg kezdőként szerepelhettem. Erre ötször került sor, utána is be-becseréltek, de már csak 10-20 percekre, és ekkor jött az orosz lehetőség.⁴

A beilleszkedés jól ment Oroszországban, mert olyan csapatba kerültem, amelyik előtte tizenkettedik, tizenharmadik volt a bajnokságban, utána viszont felsőházban végeztünk folyamatosan. Ha jönnek az eredmények, jobban összekovácsolódik a csapat is. Életem legjobb évei voltak, nemcsak a futball miatt, hanem mert olyan jó csapategység volt.²

Másfél éven át, 2008 augusztusáig minden egyes meccsen a kezdőcsapat tagja voltam, mígnem jött a sérülésem. Még Portugáliában levált egy porcdarab a térdemről, kezeltettem, de az edzőm mégis játszatott. Én éreztem, hogy be fog tokosodni, ám mivel erős az izomzatom, három évig a problémával együtt élve is tudtam játszani. A porc aztán teljesen lekopott, 2008 augusztusában megműtöttek.⁴

Az utolsó évem légiósként nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna. A Volga Nyizsnyi Novgorod nem teljesítette azt, amiben a szerződéskötéskor megegyeztünk. Jókora tartozása volt felém a klubnak, ezért a FIFA-hoz fordultam. Ennek köszönhetően fel tudtam bontani az ottani szerződésemet, és nyáron hazajöttem.¹

Három hónapig otthon készültem egyénileg, illetve a Zalaegerszeg edzéseit látogattam, és próbáltam magamnak csapatot keresni. Magyarországon akkor nem sikerült ez, így kerültem végül Szófiába, ahol az edző jó barátom volt. Ő ajánlotta fel, hogy igazoljak hozzájuk fél évre, és ha jól megy a játék, esetleg lehet lehetőségem ismét Oroszországba igazolnom. Az elején minden rendben volt, az első három bajnokin pályára is léptem, de aztán jött egy sérülés, és a térdemet meg kellett operálni. Ezt követően edzőváltás volt, és az új vezetőedző nem számított rám, ezért újra csapatot kellett keresnem.¹

Mivel egy év alatt gyakorlatilag három tétmeccset játszottam, így hiába vártam olyan külföldi ajánlatra, ami úgymond vonzó lett volna a számomra, ezért került képbe Pécs.¹