eredmények / elismerések
Olimpiai bajnok (Magyarország 1968)
9-szeres magyar bajnok (Újpesti Dózsa 1969, 1970 tavasz, 1970-1971, 1971-1972, 1972-1973, 1973-1974, 1974-1975, 1977-1978, 1978-1979)
5-szörös magyar kupagyőztes (Újpesti Dózsa 1969, 1970, 1975, 1982, 1983)
VVK-döntős (Újpesti Dózsa 1968-1969)
BEK-elődöntős (Újpesti Dózsa 1973-1974)
Utánpótlás Európa-bajnok (Magyarország 1974)
Nagy László (Buzsák 1949.10.21 - ) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Már csak a barátaihoz jár Újpestre
Az újpesti labdarúgás aranykorának, a 70-es éveknek egyik meghatározó játékosa volt Nagy László. Az Újpesti Dózsa erejét jól jellemzi, még az is megesett, hogy a szélső a csapatában csak a kispadon ült, míg a magyar válogatottban kezdőként játszott. Az olimpiai bajnok aztán edző lett, ám – ahogy mondta, szókimondása miatt – olyan pazar karriert már nem tudott befutni, mint futballistaként.
– Már tizennégy éve, hogy nem kapott állást az első osztályban. Mit követett el, hogy ennyire mellőzik?
– Mondjuk úgy, a szimpátia nem volt velem. Igen csúnya volt, ahogy elküldtek Újpestről. Négy meccs ment el a bajnokságból, amikor felállítottak. Két győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt a mérlegem. Persze tudom, mi volt a baj, az, hogy nagy a pofám. Az UTE akkori elnökének, Szabó Bencének nem tetszett, hogy mindig megmondtam a véleményem. Ő állított fel. Mindig értékelte a mérkőzéseket, kritizált, pedig a nézők kezdtek visszatérni a Megyeri útra, szerették azt, amit a csapat nálam játszott.
– Milyen indokkal küldték el?
– A hivatalos papírok szerint sokat ártottam az Újpestnek a nyilatkozataimmal. Aztán az is baj volt, hogy egyéni szerződésem volt a Hummellel, közben a csapat Joma szerelésre váltott. A válás nem volt szép, a szakosztályelnökre, Sólyom Sándorra fogták, hogy azt mondta, vagy ő, vagy én.
– Később a segítője, Várhidi Péter bajnok lett azzal a csapattal, amelyet rá hagyott. Mennyire volt az az ön sikere is?
– Hát, négy meccsig mindenképpen, bár aranyérem nekem már nem jutott. A buliba azért meghívtak, de az mégsem ugyanaz. Petinek egyébként én mondtam, vállalja el, ha már ott volt mellettem. De ma már tudom, hiba volt őt odavennem. Az apja elnökségi tag volt, és az az érzésem, hogy ő nyomta a fiát.
– Ez talán valamilyen szinten érthető.
– Én nem csinálnám meg a fiammal. Pláne nem azt fúrnám, aki odavitte őt. Az edzőváltás után egy hétig mindennap ott volt a lakásomon, és kérdezte, hogyan állítsa össze a csapatot. A DVTK ellen azt játszották, amit én mondtam, és nyertek is kettő nullára.
– Aztán még Siófokon volt egy évet edző, de utána, mintha elfelejtették volna az NB I.-ben.
– A licencrendszer bevezetésével egyre nehezebb lett az edzők dolga. Nekem nem voltak milliós szerződéseim, amelyekből finanszírozni lehetett volna a papírokat. Úgy voltam vele, vagy engednek dolgozni, vagy nem. Úgy látszik, a kilenc bajnoki címem kevés volt ahhoz, hogy az első osztályban vállalhassak munkát. Egyébként az A licencem megvan.
– Ma is van több olyan edző az NB I.-ben, akinek nincs meg a szükséges papírja.
– Igen, tudom. Nekem nincs menedzserem, aki futasson, senkinek az embere soha nem voltam, és nem vagyok az a pedálozós típus sem. Ez van, hát elfogadom.
– Lesz még edző az NB I.-ben?
– Egyértelműen nem merem kijelenti, hogy nem, ezért inkább azt mondom, hogy nem hiszem. Eltűnt a nevem, és nem bízom már benne, hogy újra felfedeznek.
– Újpesten azért még sokan, jó szívvel emlékeznek önre. Meccsen mikor volt utoljára?
– Bajnokikra akkor jártam, amikor még a Tulio játszott az Újpestben. Aztán egyre ritkábban mentem ki. Legutóbb talán akkor voltam, amikor a hatvanadik születésnapomon köszöntöttek. Egyébként olykor-olykor még kimegyek a pályára, de nem a meccsekre, hanem a barátaimhoz. A Tóth Andrist látogatom meg, aki a stadion igazgatója és a helyettesét, a Juhász Petit, aki szintén csapattársam volt.
– Pedig a futballunk nem lett rosszabb, mint tíz év volt.
– Nem, de több oka is van, hogy már nem járok. Egyrészt előfordult, hogy mi is aznap játszottunk a Tököllel, mint az Újpest. A másik lényeges pedig az, hogy kissé komplikált bejutnom. Új rendszert vezettek be, most már két nappal előtte akkreditáltatnom kell magamat. Kérdem én, mi van akkor, ha mondjuk a polgármesternek eszébe jut, hogy kimegy a családjával, őt sem engedik be, mert nem jelezte előre? Nincs ez jól. Sokat kaptam ettől a klubtól, de úgy érzem, adtam is bőven. Olimpiai bajnok vagyok, nem tudom, hány bajnokságot kellett volna nyernem ahhoz, hogy küldjenek egy éves bérletet. Nem akarok én ingyen fröccsöt a büfében, csak ismerjék el az eredményeimet. Úgy tűnik, a kilenc arany kevés volt ehhez. Minden héten láthatjuk a tévében, hogy a nyugati csapatok milyen nagyra tartják és megbecsülik a korábbi csillagaikat, külön páholyt kapnak. Hát, Újpesten nem így van. Pedig volt idő, amikor imádtak a Megyeri úton.
– Mitől volt annyira jó az a Dózsa?
– Először is volt egy fantasztikus edzője, meg aztán egy másik, harmadsorban pedig kimagasló játékosok alkották a keretet. Baróti Lajos bácsi támadó futballja megelőzte a korát. Zseniális csatársort hozott össze a Megyeri úton. És nem csak ott voltunk kimagaslóan erősek, máshol is. Képzelje, az elején megesett, hogy míg az Újpestben csak a kispadon ültem, addig a magyar válogatottban kezdő voltam.
– Ez hogyan lehetett?
– Úgy, hogy Zámbó Sanyi, aki a posztomon játszott az Újpestben, az a válogatottban más szerepet kapott, és így én kezdtem a nemzeti csapatban.
– Hatvannyolcban, amikor bemutatkozott az Újpestben, olimpiai bajnok is lett. Láthatóan nem törte meg a válogatottat, hogy Varga Zoltán lelépett.
– Nagyon szerettem Zolit, de jól kitolt velünk. Rá épült az a csapat, ám még a kezdés előtt dobbantott. Kit érdekelt volna, ha a végén csinálja, így viszont sokan megharagudtak rá. Jegyezzük meg, nem alaptalanul.
– Ön nem akart disszidálni?
– Nem, én soha. Hihetetlenül szerettem volna kint játszani, de csak hivatalosan. Máskülönben nem.
– Olimpikonként volt valami kiváltsága a BM-nél, vagy önnek is ugyanúgy dolgoznia kellett még az elején, mint a többi labdarúgónak abban az időben?
– Semmi kedvezmény az égegyadta világon. Az elején délelőttönként könyvtárban keccsöltem, aztán délután edzés. Képzelje, még a fegyveremet is rendben kellett tartani.
– Lövöldözhetett?
– Nem, dehogyis. Nem pisztolytáskával a derekamon korzóztam a városban. Otthon el volt zárva a páncélszekrénybe. Aztán a könyvtár után a Megyeri úton teljesítettem szolgálatot. Törzsőrmesterként kezdtem hetvenben, hadnagyként szereltem le kilencvenkettőben. Akkor már nem tudtak tovább elbújtatni, a kapitányságon kellett volna dolgoznom, azt meg nem akartam, az edzősködés sokkal jobban izgatott.
– Több csapatnál is megfordult, és ön azon kevés emberek egyike, aki utasítgatta Orbán Viktort.
– Igen, Felcsúton volt a játékosom a miniszterelnök. Bajnokot csináltam belőle is az NB III.-ban és az NB II.-ben.
– Nehéz alany volt?
– Nem, egyáltalán nem. Ha a mai focisták olyanok lennének, olyan alázattal viszonyulnának a sportághoz, mint ő, nem itt tartana a futballunk. A mentalitása fantasztikus és fanatikus. Amúgy mindig tudtam, mikor jön edzésre, mert akkor sok néző volt a pályán. Nem tudom honnan, de megtudták, hogy ott lesz. Az emberek mindig megkeresték a bajaikkal, és ő sokszor föl is ült velük a lelátóra beszélgetni.
– Mit gondol, lehetett volna belőle első osztályú futballista?
– Az az érzésem, ő már gyerekként eldöntötte, nem focista lesz. Pedig fejben nagyon jó volt, látott a pályán. Amolyan Gerd Müller típusú játékos.
– Szokott vele még beszélni?
– Csak nagyon ritkán. Én eljöttem rég Felcsútról, ő meg kiöregedett. A szívműtétem és a feleségem tavalyi halála óta, nagyon keveset járok társaságba.
– Milyen az egészsége?
– December tizenhatodikán voltam kontrollon, azt mondták, a szívem bírja. A térdem már kevésbé, nem tudok futni, pedig jó lenne még lábteniszezni.
Pályakép
Nagy László (1949. 10. 21., Buzsák)Labdarúgó,edző
klubjai játékosként: Újpesti Dózsa (1968–83, 355 mérk./94 gól), Locarno (Svájc, 1983–84). Magyar válogatott (25/7).
Edzőként: Újpesti Dózsa (pályaedző, 1986–90), ESMTK (1990), BKV Előre (1992–94), Bicske (1994), MTK (pályaedző, 1995–96), Újpesti TE (1996–97), Siófok (1997–98), Kecskeméti TE (1999–2001), Marcali (2002), Ercsi Kinizsi (2003), FC Felcsút (2003–05), Integrál-DAC (2006), Bicske (2007), Tököl KSK (2009–). Eredményei: olimpiai bajnok (1968, Mexikóváros), utánpótlás Európa-bajnok (1974), 9-szeres magyar bajnok, 5-szörös Magyar Népköztársasági Kupa-győztes.
http://archivum.magyarhirlap.hu
hmgy
http://www.ebay.co.uk/itm/LASZLO-NAGY-1980-UJPEST-DOSZA-FOOTBALL-BENJAMIN-COUPES-DEUROPE-HUNGARY-/141854364351