Természetes volt számomra, hogy a futball lesz az életem. Édesapám, Nagy József a Haladás játékosa volt, válogatottként pedig ott volt az 1986-os mexikói világbajnokságon, igaz, pályára nem lépett. Egyébként is sportos család a miénk, anyukám atletizált, úgyhogy volt honnan indíttatást nyerni.¹

Fokozatosan léptem egyre feljebb, míg 2004-ben nagy örömömre bemutatkozhattam a Haladás csapatában a második vonalban. Nagyon boldog voltam akkor, de talán még azon is túltett az a siker, melynek köszönhetően feljutottunk az élvonalba. Örülök, hogy ez sikerült, mert így akkor jöhettem el, amikor beteljesítette a csapat a küldetését és kiharcolta az első osztályú tagságot.¹

Szimpatikus volt a klubmodell, mely a fiatal magyar tehetségek szereplésére fektette a hangsúlyt, és rengeteget számított a döntésemben Garami Józsi bácsi személye is. Bajnokcsapatban játszhattam, BL-selejtezőre készülhettem, tényleg nagy lehetőség volt ez számomra.¹

A beilleszkedéssel nem volt gond, hiszen több játékost is ismertem a keretből, és tényleg remek társaság van az MTK-nál. Mivel a Haladásnál is hasonló játékot játszottunk, azzal sem volt gondom, hogy a rendszer részévé váljak. A szereplésünk sajnos már nem volt ennyire jó, mindannyiunk számára csalódás ez a helyezés, még akkor is, ha tudjuk, hogy a sérülések miatt mennyire nehéz dolgunk volt az ősszel. Az elején volt néhány jó meccsünk, amikor elkaptuk a fonalat, de a szezon második felében sajnos könnyen nyerhető meccseken buktunk el.²

Az MTK-ból egy év után visszatértem, így szerepelhettem az Európa-liga selejtezőjében is. Újabb öt évet futballoztam a Rohonci úton, abban az időszakban élmény volt Szombathelyen játszani.⁴

Több klubbal is egyeztettünk, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen patinás, nagy hagyományokkal bíró klub hívószavára nem lehet nemet mondani, így gyorsan letettem a voksomat az Újpest mellett.³

Az első évem remekül sikerült, alapember voltam, aztán 2015 őszén kezdődött a kálváriám, meg kellett műteni a csípőmet, de az operáció után sem javult a helyzet. Szinte állandó fájdalmaim voltak, az edzéseken és a meccseken sem tudtam jó teljesítményt nyújtani. Olyan szintű porckopás és porckárosodás volt a csípőmben, hogy azzal nem lehetett normálisan futballozni.⁴

A Megyeri útról 2017 nyarán az akkor NB II-es Zalaegerszeghez igazoltam, reméltem, hátha sikerül felépítenem magam. Nem sikerült, így 2018 februárjában, 32 évesen abbahagytam a profi labdarúgást.⁴