Nagyon nehéz most, mondhatnám a sablon szövegeket, de lerövidítve: nagyon érzékenyen érint a búcsú. Nem így képzeltem a jövőt, de sajnos így alakult. Szép időt töltöttem Pakson, sok szép meccsel, emlékkel, és az biztos, egy meccset sosem fogok tudni kiemelni. Kellemes visszagondolni azokra az időkre, mikor bajnoki ezüstöt, illetve Ligakupát nyertünk. A csapatban végig nagyszerű hangulat uralkodott, ami szerintem nagyon ritka. Aztán ott vannak az egyéni időszakjaim, mikor tizenegy gólig jutottam egy szezonban, majd nyolcig... Sosem felejtem el az életem és karrierem itt töltött, hosszú időszakát. Az előbb említetteken túl persze azt is tudom, hogy az utóbbi időszak a sérülésem miatt nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Emiatt nagy bizonyítási vágy volt bennem, viszont az most máshol jöhet ki. Pécsről jött egy megkeresés, amely elől én sem zárkóztam el, sőt ott folytatom.¹

Már nyár elején tudtam róla, hogy a Kecskemét szívesen látna soraiban. Szabó Istvánt jól ismerem, hiszen dolgoztunk együtt Pakson, amikor még Tomiszlav Szivics segítője volt. Ahogy Pécsen, úgy Kecskeméten is szeretnék odafigyelni arra, hogy jó példa legyek a fiatalabbaknak, akár életmódban, akár a futballhoz való hozzáállásban, hiszen én leszek a rangidős. Ígérgetni nem szeretnék, azon leszek, hogy a pályán a lehető legnagyobb segítségére legyek a csapatnak, nekem akkor tiszta a lelkiismeretem, ha tudom, hogy mindent kiadtam magamból. Kecskemétről elsőre az atmoszféra és a hangulat ugrik be számomra, a Fradival és a Pakssal is játszottam itt, szívesen emlékszem vissza arra az energiára, ami a meccseket körülvette.²

Kár lenne tagadni, másra számítottam. Játszottam a Kecskemétnél tizenkilenc bajnokin, és csak azért nem több mérkőzésen, mert az ősszel hat meccsre kidőltem a pozitív koronavírusteszt miatt, a tavaszi első fordulóban, Soroksáron pedig egy visszahúzós csel után az ellenfél megrúgta a térdem. A jobb lábamban megsérült a hátsó keresztszalagom, ezért három hónapot kellett kihagynom, az utolsó négy bajnokin játszhattam újra. Ahogy közeledtünk a bajnokság végéhez, és egyre inkább reménykedhettünk a feljutásban, bizakodó voltam, hogy a következő idénytől újra az NB I-ben futballozhatok. Éppen ezért éltem meg csalódásként, hogy a vezetők még csak tárgyalni sem akartak velem, annyit mondtak csupán, hogy mehetek. Pedig kevesebb fizetésért vagy kevesebb játéklehetőségért is maradtam volna. Mentálisan megzuhantam, de nem kizárólag a kecskeméti eset miatt. Másfél héten keresztül próbáltam rendezni a gondolataimat, mert rengeteg csalódás ért az elmúlt két évben.
A Kecskemétnél úgy éreztem, újra lehetőségem lesz feljebb lépni, álmodoztam is a háromszázadik NB I-es meccsemről, fizikailag is teljesen rendben vagyok, sokat is teszek érte, hogy ne csak a korom alapján ítéljenek meg. A másfél hetes tipródás után már nem láttam annyira pesszimistán a helyzetet, de megszenvedtem ezt az időszakot.
Tízéves paksi pályafutásom alatt családot alapítottam, a közeli Dunaszentgyörgyön telepedtem le, a kisfiam szeptemberben kezdi az általános iskolát, szóval már nem futballoznék az ország másik végében. Kecskemétre is naponta ingáztam, a hetvenperces út nem volt ideális, de még éppen elfogadható. Mivel a Pakson és a Kecskeméten kívül nincs a közelben más NB I-es csapat, szinte kizárható, hogy az élvonalban futballozzak. A másodosztályban is csak a Pécs vagy a Kozármisleny van belátható távolságon belül.³

Amikor Kecskeméten kiderült, hogy nem hosszabbítják meg a szerződésemet, nagyon magam alá kerültem, még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a profi focit. Aztán több ajánlatot is kaptam. Némelyik anyagilag talán jobb lett volna, én mégis a mislenyi megkeresést fogadtam el. Leginkább azért, mert korábban már játszottam a klubnál, és ismerem az itteni viszonyokat. Úgy gondoltam, a karrierem folytatásához olyan kiegyensúlyozott és nyugodt egyesületre van szükségem, mint a HR-Rent Kozármisleny. A legutóbbi 3 szezonom nem úgy alakult, ahogy azt szerettem volna. De egyik esetben sem a motivációmmal volt a baj. Sőt, úgy látom, elég nagy nyomást helyeztem magamra, amihez a klub elvárásai is hozzáadódtak, és ez nem volt szerencsés. Most úgy gondolom, Mislenyben új lehetőséget kapok, hogy visszataláljak a helyes útra. Itt nem veszik az ember fejét 2-3 kevésbé jó meccs után, de ez nem kényelmesít el, éppen ellenkezőleg: a stabil, higgadt légkör biztosíthatja a keretet ahhoz, hogy újra megfelelő legyen az önbizalmam, és ezzel eredményes a játékom.⁴