† Sárosi László (Budapest 1932.02.27 - Kaufbeuren 2016.04.02)
játékos
edző
Vasas SC, 1949-1966
Már 17 évesen a Vasashoz kerültem. Igaz, szívem az Üllői útra húzott így aztán a nevelőegyesületemből a Törekvésből igyekezetem arra tendálni. De egy nap behívtak az MLSZ-be, és közölték, a Vasasba kell mennem. Három perc volt az egész, akkoriban így mentek a dolgok. Később se lehetett mocorogni, könnyű volt a klubhűség, olyan nem volt, hogy az ember elhatározta, csapatot fog váltani.3
A piros-kékek rokonszenves, sportszerű, kiváló képességű védőjátékosa kitűnően helyezkedett, mindkét lábbal biztosan rúgott, jól fejelt. Mindehhez nagy gyorsaság, rendkívüli lelkiismeretesség, taktikai érettség és fegyelmezettség járult. Ellenfelét szorosan őrizte, de nem feledkezett meg a korszerű hátvédjáték támadással kapcsolatos követelményeiről sem.
Mint balszélső kezdte pályafutását. A csatársorban szerzett tapasztalatait hátul is jól hasznosította. Ügyesen vezette fel a labdát és pontosan ívelte a kapu elé.
Hogy szokja az NB I légkörét és emlékezetes legyen a bemutatkozása, az Újpest 4:1-re kiütötte csapatát. Ám harmadik meccsén már feliratkozott a góllistára, mindjárt két találattal, ugyanis a Vasas 2:0-ra legyőzte a Haladást, vagyis a 17 éves Sárosi főszerepet vállalt. Csatárként az 1952-es év sikerült neki a legjobban, három bajnokin duplázott, összesen kilencszer volt eredményes és számolatlanul küldte középre a gólpasszokat.
A következő évben azonban meg sem közelítette korábbi teljesítményét, Baróti Lajos, a Vasas mestere látta, hogy nem egyszerű formahanyatlásról van szó és korszakalkotó elhatározásra jutott: játsszon Sárosi védőt. És azt játszott, pályát, pontosabban posztot módosított 21 évesen. Hamar bevált négyes mezben, és védőként is meghívást kapott a válogatott néhány edzésére.
A magyar válogatottnak csaknem egy évtizeden át rendkívül hasznos tagja volt. Balszerencséjére elég sok sérülés érte, amelyek miatt rövidebb-hosszabb pihenésre kényszerült. 1958-ban fantasztikus klubsiker részese volt. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában a CSZKA Szófia, majd az Ajax kiverése után az elődöntőben a Real Madriddal mérkőzött a Vasas.
Az Aranycsapat romjain gyorsan ütőképes válogatott alakult, amelynek stabil tagja volt Sárosi, aki az 1958-as vb-n a magyar csapat mind a négy meccsén játszott.
Az 1964-es madridi Eb-elődöntőben elszenvedett 2:1-es vereség után a dánok elleni bronzmeccsen nem került be a csapatba, s úgy vélte, vége a válogatottságnak. Ám tévedett, Baróti kapitány továbbra is számított rá, viszont a Vasasban ingott meg a helyzete. Majdnem tovább volt válogatott, mint klubjátékos. A Vasas 1965-ben megnyert bajnoki címében már csak epizódszerep jutott neki, akárcsak 1966-ban. És ugye ebben az esztendőben rendezték Angliában a vb-t, de már Sárosi nélkül.
Játékos-pályafutását 1966-ban, tulajdonképpen Dalnoki Jenővel egyszerre fejezte be, majd edzősködni kezdett a Vasas ifjúsági csapatainál.
forrás
Készült az
1 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/20021111/szeretett_kockaztatni_es_nyerni
2 - http://www.tempofradi.hu/sarosi-laszlo-2
3 - http://archivum.magyarhirlap.hu
4 - Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
írásainak, interjúinak alapján.
1 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/20021111/szeretett_kockaztatni_es_nyerni
2 - http://www.tempofradi.hu/sarosi-laszlo-2
3 - http://archivum.magyarhirlap.hu
4 - Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
írásainak, interjúinak alapján.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
László Sándor, via: https://www.vatera.hu/laszlo-sandor-bkv-szombathely-sajtofoto-foci-1991-3027140432.html
Dénes Tamás - Magyar Focitörténet facebook csoport
http://www.ebay.co.uk/itm/LASZLO-SAROSI-1964-RARE-SPANISH-RUIZ-ROMERO-EURCOPA-64-HUNGARY-UJPEST-DOZA-/141865572372
Sárosi László, Az egykori Vasas-játékos leült a Ferencváros kispadjára és megmentette a kieséstől a csapatot
Az ötvenes években és a hatvanas évek közepéig a Vasas balhátvéd posztjára ki lehetett tenni a bérelt feliratot. Sárosi Lászlóé volt ez a hely, a balszélsőből lett hátvédé, aki 1949-ben három perc alatt vált Vasas-játékossá, miközben a szíve a Fradiért dobogott.
– Utánaolvastam, így tudom: negyvenhat fellépés a magyar válogatottban, másfél évtized az NB I- ben. Igazán van mire emlékezni nyolcvanegy évesen.
– Gyorsan javítanám, mivel mindkét adat hibás. Én „csak” 45 alkalommal húzhattam magamra a címeres mezt, és életkoromból is faragjunk el egyet, hiszen februárban leszek nyolcvan. Ennél fontosabb, hogy valóban szép pályafutást tudhatok magam mögött. Már 17 évesen a Vasashoz kerültem. Igaz, szívem az Üllői útra húzott – nekem már a gombfocicsapatom is úgy kezdődött, hogy Csíkós, Rudas Tátrai – így aztán a nevelőegyesületemből a Törekvésből igyekezetem arra tendálni. De egy nap behívtak az MLSZ-be, és közölték, a Vasasba kell mennem. Három perc volt az egész, akkoriban így mentek a dolgok. Később se lehetett mocorogni, könnyű volt a klubhűség, olyan nem volt, hogy az ember elhatározta, csapatot fog váltani.
– Akár így, akár úgy, a piros-kékeknél jól érezte magát.
– Hasonló korú srácokkal alkottuk a csapat nagy részét – a harmincasok lassan visszavonultak –, és kitűnően megértettük egymást. Kifejezett baráti volt a viszony, a meccsek után is együtt maradtunk. Én Csordás Lajossal voltam nagyon jóban, a két család is összejárt.
– Több nagy mérkőzés fűződik nevéhez a magyar válogatottban. Sokan legjobb szereplésének a chilei vb-t emlegetik, amikor 2–1-re legyőztük Angliát. Valóban ez volt a csúcs?
– Nem egészen. A meccs valóban emlékezetes, de mégis hiányérzetem van. Sokkal jobb csapatunk volt akkor, mint amit a helyezésünk mutatott, mindenképpen dobogót érdemeltünk volna.
– Aztán befejezte labdarugó-pályafutását. De azon nyomban új és egészen más kihívásokkal kellett szembenéznie. Edző lett.
– Bevallom, eszem ágában sem volt a kispadot koptatni. Közgazdaságot tanultam, be is fejeztem az iskolát, ám egyszer csak megkerestek a Vasastól: baj van az ificsapattal, vállaljam el a fiatalok irányítását. Nos, így kezdődött.
– És sokára lett vége. Több csapatnál tevékenykedett, míg végül felkérték az ifjúsági válogatott irányítására, majd az utánpótlás-válogatottat bízták magára, hogy az Eb-n irányítsa a gárdát.
– Megnyertük az Európa Bajnokságot, és ezzel elismert edzővé váltam. Szombathelyre hívtak a Haladáshoz. A sors fintora, hogy az NB I-ben első gólomat éppen csapatomnak, a Halinak rúgtam. Az első idényben nagy csatában bent maradtunk az első osztályban, de 1977-ben már a legjobb vidékiként ötödikek voltunk a bajnokságban.
– Később új feladatokra szerződött. A Volán irányításával bent maradt az első osztályban, az MTK pedig dirigálásával visszakerült oda. Így aztán lassan szállóige lett klubkörökben: ha baj van, Sárosi!
– Ebben lehetett valami, mert 1985-ben a régi szerelem a Ferencváros hívott, amely akkor a kiesés szélén állt. Hihetetlen érzés volt egykori Vasas-játékosként leülni a Fradi kispadjára. Nyomban hozzáteszem, barátsággal, szeretettel fogadtak. Végül a célt, vagyis a bent maradást sikerült elérnünk.
– És tegyük hozzá, ezért a tettéért a zöld-fehér szurkolók ma is hálásak, nem felejtették el. Egyébként is úgy tűnik, szerette a kiélezett helyzeteket, a kalandot, hiszen öt év alatt három együttest, a Szegedet, a Volánt és a Haladást hozta fel az élvonalba a másodosztályból. Ám első sikerének színhelye Szombathely, egyben edzői pályafutásának végállomását is jelentette…
– 1991-ben, egy sikeres év után még azon vacilláltam magamban, hosszabbítsak-e a klubnál, amikor gyorsan megoldódott a dilemmám. Behívtak egy délelőtt a klubszékházba, és közölték, nem tartanak rám igényt. Nem mondtak különösebb indokot, viszont arról erősen érdeklődtek, hogy délutánra össze tudom-e rámolni a holmimat… Nem esett jól, de nem vagyok igazán sértett. Vallom, az edzőnek négy-öt évente váltani kell, mert új impulzusokra van szüksége, akárcsak a játékosoknak.
– Most egy németországi telefonszámon beszélgetünk. Miért döntött az ottani élet mellett?
– Egyértelműen családi okokból. A sors úgy hozta, hogy feleségemmel nem lehetett gyerekünk, így minden szeretetünket keresztgyerekünkre zúdítottuk. Ő szüleivel együtt Münchentől 80 kilométerre, Kaufbauerben lakik, így nekünk, mint tiszteletbeli nagyszülőknek értelemszerűen ez az otthonunk.
– Az itthoni játékostársakkal, barátokkal tartja a kapcsolatot?
– Őszintén mondom, nem nagyon. Többen elhunytak közülük, és akik megmaradtak, sajnos nincsenek túl jó állapotban.
– Amikor először hívtam, azt mondták, már régen elment, a városban van, ügyeket intéz. Hangja acélos, még a telefonkagylón is átjön, remek lehet a kondíciója.
– Valóban, nincs semmi bajom, nem fáj semmim, hogy úgy mondjam, fizikailag éber vagyok. Jövök-megyek, és nem tagadom, ha jön egy csinos nő, még ma is megfordulok utána.
– Jó egészséget és sok boldogságot közelgő – immár helyesen – 80. születésnapjára!
– Köszönöm a jókívánságot és egyben lenne egy kérésem. Tíz év múlva hívjon fel újra. Szerintem jól elbeszélgetnénk.
Sárosi László. Született: 1933. február 27.
Játékosként posztjai: balszélső, majd balhátvéd, NB I-es mérkőzés/gól: 316/25. Válogatottság/gól: 45/0. Klubjai: Törekvés (1946–49), Vasas (1949–66). Legnagyobb sikerei: ötször magyar bajnok – 1957, 1961, 1962, 1965, 1966; egyszer Magyar Kupa-győztes (1955); háromszor KK-győztes (1956, 1957, 1962); BEK-elődöntős (1958), Eb-bronzérmes (1964), vb-negyeddöntős (1962).
Edzőként klubjai: Debrecen (1968), Fősped Szállítók (1969–71), ifjúsági és utánpótlás szövetségi kapitány (1971–74), Haladás (1974–79), Volán (1979–81), MTK (1981–83), Vácszentlászló (1984–85), Ferencváros (1985), al-Naszr (kuvaiti, 1985–86), Szeged (1986–87), Volán (1987–88), Haladás (1990–91), BKV Előre (1993–95) NB I-es mérkőzésszám: 301 (1974–1987).
Legnagyobb sikerei: utánpótlás-Eb 1. hely (1974), NB I 5. hely (Haladás, 1976–77); Bajnoki cím a másodosztályban: MTK (1982), Szeged (1986), Volán (1987), Haladás (1991).
archivum.magyarhirlap.hu
hmgy
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig