† Schaffer Alfréd (Budapest 1893.02.13 - Prien am Chiemsee 1945.08.31)
játékos
edző
1922-ben egy spanyol kártyán
© Chocolate Viladas
– A németek által „Fussballkönig" (futballkirály) címmel kitüntetett játékos minden idők legkiválóbb magyar csatárainak egyike. Hatalmas termetét meghazudtoló fürgeséggel, ötletes és technikailag finom húzásokkal, hadvezérként irányította a csatársort. Tökéletes labdakezelés, szellemes, színpompás játékmodor és rendíthetetlen nyugalom jellemezte. Legnagyobb erényének azonban kivételes lövőkészségét tartották. Mindkét lábbal távolról is szédületes erejű és bámulatosan pontos lövéseket zúdított kapura. A kapusok a szó szoros értelmében rettegtek „Spéci" bombáitól. (Előfordult, hogy az ijesztően süvítő lövés elől a kapus egyszerűen elugrott.) A válogatott csapatban sorrendben 15 mérkőzésen, tehát megszakítás nélkül szerepelt. Érdekes, hogy tizennégyszer az osztrákok ellen játszott. (Hja, Schaffer fénykorának évei háborús esztendők voltak!)
Legemlékezetesebb teljesítményét első válogatottsága alkalmával nyújtotta. 1915. november 7-én még mint újonc három remek góllal járult hozzá az osztrákok elleni 6:2 arányú győzelemhez. Ezt 1917-ben még egyszer megismételte, ugyancsak három gólt helyezett el az osztrák hálóban (4:1).
A Tanácsköztársaság idején egyik népbiztos közvetlen munkatársaként tevékenykedett. Az ellenforradalom felülkerekedésekor külföldre távozott. Csak jóval később, tényleges pályafutásának befejezése után tért haza. Képességeinek mindenkor tudatában volt. Játékát a külföldi klubcsapatokkal bőven megfizettette. Egyébként kitűnő humorú, kedélyes, jószívű sportembernek ismerték. Külföldi tartózkodásának éveiben több nélkülöző honfitársának sietett segítségére. Visszavonulása után mind határainkon túl, mind itthon nagy sikerrel edzősködött. A Hungária csapata egymás után kétszer (1936-ban és 1937-ben) nyert bajnokságot a feledhetetlen „Spéci" szakmai irányítása mellett. Az elsőt ráadásul – veretlenül. 1945-ben külföldön érte utol a kérlelhetetlen halál.
Tatabányai SC, 1911-1912
...Budapesti AK, 1912-1913
...MTK, 1914-1919
...FC Basel, 1919-1920
...1. FC Nürnberg, 1920-1921
...Wacker München, 1921-1922
...Sparta Praha, 1922
...MTK, 1922-1923
...Wiener Amateure SK, 1923-1925, játékos-edző
...Sparta Praha, 1925-1926, játékos-edző
...Hungária FC, 1933, játékos-edző
...
forrás
Készült az
1 - Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
írásai, interjúi alapján.
1 - Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
írásai, interjúi alapján.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
„Hát: így kell futballozni!” Állítólag ez a mondat hagyta el a derék Spéci száját, amikor a kilencedik gólját követően kiállt a játékból a rimaszombatiak elleni hazai mérkőzésen, Losoncon. Schaffer ugyanis „fiatalkorában Losoncon volt állásban. Persze, ott is sokat foglalkozott a futballal s a Losonci AC edzéseit vezette”. A LAC aznap gyengén muzsikált, Schaffer a nézőtéren dühöngött, majd megunva a kapálódzást, átöltözött és pályára küldte saját magát. Aztán – elkezdte termelni a gólokat.
A történetet a Nemzeti Sport 1932. június 19-i számában elevenítette fel, ám az jóval korábbi, 1913-as keltezésű. S az utókor számára teljesen ismeretlen.
Köztudott, hogy a csodálatosan tekervényes és eredményes karriert befutó Schaffer 1912 szeptemberében került Tatabányáról a BAK-ba. Ismert az is, hogy 1913 végén átigazolását kérte az MTK-ba, és a következő évtől már a kék-fehérek sorait erősítette. Ismert, hogy a kis BAK – 1910 és 1915 között hivatalosan Budapesti-Csepeli AK – a tízes évek első felében élte virágkorát, 1911–1912-ben bajnoki bronzérmet nyert, egy évre rá pedig döntős volt a Magyar Kupában. A sikerben Schaffer Alfréd is tevékeny részt vállalt. Majd a nyári szünet nagy részét, ugye, a fővárostól száz kilométerre, a felvidéki Losoncon töltötte.
Schaffer Alfréd
A tekintélyes sportrovatot fenntartó Az Újság tudósítói 1912 őszén árgus szemekkel figyelték a Tatabányáról érkező labdarúgót. A lap szerint „nagyon hamar a reprezentatív klasszisba fog emelkedni. Fejlett technikája erőteljes lövésekkel párosul, ő maga is erős fizikumú játékos s így előrelátható szép football-karrierje”. Az októberi vesztes BTC–BAK (2:0) bajnoki után így írtak róla: „Schaffer olyan pompásan oszt labdát, mint eddig egy magyar középcsatár sem, partnerei azonban, Wolensky kivételével, mindent hibáztak.” Jól ment neki – nem is maradt el a jutalma.
Neve a budapesti magyar–osztrák (4:0) mérkőzés előtt került szóba először a válogatott összeállításánál, mint a Sport-Világ 1912. október 14-én fogalmazott, „legmegfelelőbbnek tartanánk a középcsatár helyére Schaffert (BAK), aki lassú ugyan a többiekhez képest, de fényes , kitűnően oszt labdát és mindkét lábbal egyformán jól lő”. Schaffer mintha olvasta volna a sorokat, klubja két hét múlva az ő góljával múlta felül 1:0-ra a „rendszertelenül játszó” MTK-t a bajnokságban. „György és Schaffer nagyszerűen fogják pozíciójukat a válogatott csapatban betölteni” – hangzott a Sport-Világ jóslatba hajló értékelése. Hogy a BAK centere aztán mégsem kapott lehetőséget november 3-án az osztrákok ellen, az nem az ő hibája – a válogatók csak a tartalékcsapatba jelölték többek között Bródy, Kürschner, Weisz Ferenc és Kertész II mellé –, de végül is senki sem hiányolta, elvégre a Sebestyén, Bodnár, Pataki, Schlosser, Borbás támadóötös kiválóan végezte a dolgát. Schlosser Imre kétszer, Bodnár Sándor és Pataki Mihály egyszer-egyszer talált be a vendégek kapujába.
Schaffer neve 1913 májusában bukkant fel ismét a reprezentatív csapat összeállításánál, igaz, megint csak a tartalékok között. Herczog Ede szövetségi kapitány a svédek elleni 2:0-s siker (gólszerző: Pataki, Schlosser) során sem számított rá. Spéci válogatottbeli mellőzését a lapok a kellő első osztályú rutin hiányának tudták be, de ő igyekezett változtatni ezen az állapoton. Legelébb még azon a tavaszon, az 1913-as év tavaszán.
Az ősszel összesen 12-szer eredményes Schaffer tavasszal szintén 12-szer talált kapuba a bajnoki és kupameccseken, valamint a nemzetközi barátságos mérkőzéseken; ha pedig csak a bajnoki góljait vesszük figyelembe az 1912–1913-as évadban, akkor 13 találat fűződött a nevéhez a sajtóforrások szerint. A tavaszi hajrában lendült igazán játékba: hét gólt szerzett az utolsó öt tétmérkőzésen. Ebből ötöt a Magyar Kupában, három meccs alatt.
A BAK-isták Magyar Kupa-menetelése áprilisban kezdődött az úgynevezett középmérkőzések szakaszában, éspedig épp Spéci előző klubja, a Tatabányai SC ellen, amelyet 4:2-re győztek le az Üllői úton. Schaffer ekkor nem szerzett gólt, nem úgy a MAC elleni elődöntőben, amelyben négyszer is – két felvonás alatt, ugyanis a Hungária úti meccs döntetlenre (2:2, Schaffer duplázott) végződött, ezért meg kellett ismételni. Másodszor már nyertek (4:1) a kék-feketék az Üllői úton, góljaikon Schaffer (2), Késmárky és Salamon osztozott.
A június 1-jén rendezett fináléban a György Ferenc – Ludwig Gyula, Neubrunn Hugó – Szury Kálmán, Károly Jenő, Rudas Ernő – Cseh János, Salamon Sándor, Schaffer Alfréd, Késmárky Ákos, Gállos Sándor összetételű BAK megszorongatta ugyan a bivalyerős, az idényben a bajnokságot sorozatban ötödször is megnyerő, hazai pályán játszó FTC-t, de megverni nem tudta. A 2:1-es ferencvárosi győzelemmel végződő találkozó első félidejében Tóth-Potya István és Schlosser Imre, a szünet után Schaffer Alfréd szerzett gólt. Pesti Hírlap: „A BAK mindent elkövet a kiegyenlítésért, de a legbiztosabbnak látszó labdák is megakadnak Fritz kezében. Hiába volt minden erőlködés, az eredmény nem változott.”
Ugyanaznap a BAK I/b alakulata Losoncon, a LAC-nál tett látogatást, és 3:1-re nyert. A szép számú közönség előtt lezajló meccsen a fővárosiak csak nagy nehezen, két tizenegyes értékesítésével harcolták ki a győzelmet. Nem elképzelhetetlen, hogy a két egylet képviselője ekkor csapott egymás tenyerébe, hogy a nyáron néhány hónapra Losoncra költöző ambiciózus, talpraesett Schaffer átmenetileg gondjukat viseli majd a helyi „atlétáknak”. Talán pénzért, talán ingyen, ki tudja...
A különleges vendégszereplésről elsők között a Miskolczi Estilap számolt be a magyar sajtóban (1913. július 9.): „Losonczi AC–Rimaszombati AC 14:1. Rekordszámba menő goaltömeget helyezett az elmúlt vasárnap a LAC a vele Losonczon barátságos mérkőzést játszó rimaszombati csapat kapujába. Némileg megmagyarázza a nagy fölényt a Schaffer (BAK) LAC-nál való szereplése, aki maga 10 goalt lőtt.”
Három nap múlva már Az Újság is tudta az eredményt, de mintha hiba csúszott volna a tudósításába (és nem csak a csatár gólszámát illetően): „A Rimaszombati Athletikai Club vasárnap tartotta második bemutató mérkőzését. Ezúttal Losonczra rándult, a hol a Losonczi Athletikai Club volt az ellenfele. A mérkőzés szép játék után a losoncziak 14:1 arányú fölényes győzelmével végződött. A LAC csapatában annak nyári amatőr trénere, Schaffer Aladár (sic!), a Budapesti-csepeli AK kitűnő goallövője is játszott s egymaga hét goalt rúgott.”
Hogy pontosan mennyit időzött Schaffer 1913 nyarán a Felvidéken, arról nem szól a fáma, számításunk szerint úgy másfél, maximum 2 hónapot tölthetett ott, augusztus közepén vélhetően már újra Pesten volt. „Schaffer, a BAK játékosa jelenleg Losoncon tartózkodik” – írta a Sporthírlap 1913. augusztus 4-én Pickford című rovatában, míg az augusztus 20-án megjelenő Somogyi Hírlap már Schaffer nevét is feltüntetve közölte a BAK összeállítását az aznapi, Kaposvári AC elleni hírverő mérkőzésre. Két nap múlva pedig kiderült: a „fenomenális játékos” pályára is lépett rajta.
https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nepsport-ket-nyari-honap-losoncon-2967563?system=cachefrissit&ajax=1&fbclid=IwAR0b594SvLTYA621bvqb8vJruVSf8vO2HOHLL4AgxsgXAXlPRlycoaCgWAY
https://www.ebay.com/itm/ALFRED-SCHAFFER-1920s-HUNGARY-MEGA-RARE-GERMAN-ISSUE-GREILING-FUSSBALLMOMENTE/142552073734
Asszem a 15 válogatott meccséből 13-at Ausztria ellen játszottunk.
Aztán edzőként is nagyot alkotott, az AS Roma vele nyerte meg első bajnokságát, nem említve a 30-as évekbeli sikereket az NB1-ben, illetve a válogatottnál. De gondolom már sokszor leírtátok ezeket itt, csak már régen olvastam ezt a topikot.
A Roma mellett volt pl. a Bayern München edzője is. 45 tavaszán halt meg Németországban.
A legnagyobb magyar labdarúgók egyike volt, és egy egészen különleges egyéniség, hihetetlen egóval és sztárallűrökkel...
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=4763&na_step=30&t=9065992&na_order=
via:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=8230&na_step=30&t=9065992&na_order=
Szegedi Péter: Spéci, a primadonna
"Egy-egy felfedezett sporttehetségnek 'megfogására' az egyesületek valóságos hajszát indítanak. Koncessziókkal, ígéretekkel valósággal elkábítják az illető tehetséget. Egyik egyesület túllicitálja a másikat, csakhogy elhalásszák egymás orra elől a sportnak jövendő 'star'-ját. (...) A 'kiváló sportférfiú' pedig fitymálva fogadja mindezt. Úgy jár-kel közöttünk, mint a Nap, a mely körül az egész sportvilágnak forognia kell. Ezeknek a sportsmaneknek legtalálóbb elnevezése: sportprimadonna."
Csupán négy éve rendeztek labdarúgó-bajnokságokat Magyarországon, amikor a Sport-Világ 1905-ben cikksorozatot közölt az álamatőrökről. Mint minden sportág, a labdarúgás is az amatörizmus talaján szerveződött, ahol a sportolók célja testük edzése, ám a gyorsan népszerűvé váló futballisták közül egyre többen felismerték, hogy játéktudásuk valódi tőkére konvertálható. A profizmus 1926-os legalizálásáig a hivatalosan amatőr, valójában pénzért játszó labdarúgókat nevezték álamatőröknek. A primadonna a sportsajtó egyik kedvelt kifejezése volt, azokat az álamatőröket illették e jelzővel, akiknek mentalitása inkább hasonlított a színpadok ünnepelt sztárjaiéhoz, mint a testüket tudatosan fejlesztő sportolókéhoz.
A magyar futballmúlt legnagyobb primadonnája kétségkívül Schaffer Alfréd volt. Az 1893-ban, Pozsonyban született labdarúgó gyerekkorában került a fővárosba, a grundon még Alinak becézett Schaffer 1914-ben igazolt az MTK-hoz, itt kapta egyik játékostársától a később közismertté vált Spéci nevet. Az MTK-val három bajnoki címet nyert, kétszer volt gólkirály, 1915 és 1919 között 15 válogatott találkozón 17 gólt szerzett, így gólátlagát tekintve harmadik a legeredményesebb válogatott futballisták rangsorában. A Hungária körúton töltött öt év azért is számít különlegesnek, mert Schaffernek a fővárosi kék-fehér alakulat már a tizenkettedik (!) csapata volt, húsz klubváltással tarkított pályafutása során az MTK-n kívül sehol sem játszott két évnél többet.
Négy játékostársával együtt 1916 végén profizmus vádjával vizsgálatot indított ellene a labdarúgó-szövetség. Schaffer természetesen pénzért játszott, ezt tette egész pályafutása során, de hivatalosan soha sem vált profivá. Jellemző, hogy amikor 1923 végén a szóbeszéd szerint a londoni profi Tottenhamhez készült, a Sporthírlap ekképp cáfolta a pletykát: "Benne volt a napokban / Schafferről a hír az összes lapokban, / hogy a Tottenham Hotspurba lép, /és profi lesz végképp. / Én e hír fölött erősen kétkedem, / mert, hogy a Hotspurba lép, / eddig még igazat mondhat a nóta, / de, hogy Spéci profi lesz, ezt már mégse hihetem róla."
A Tanácsköztársaság idején Bokányi népbiztos munkatársa volt, egy magyar-osztrák meccsen puskával a kezében készült róla fénykép. 1919 nyarán részt vett az MTK nyári túráján, de nem tért haza a csapattal. Egy öt évvel később adott interjúban elárulta: "A kommün bukása után előállott új politikai helyzetben, érthető okokból, de most már hozzátehetem, hogy ok nélkül, féltem hazamenni. Mikor pedig az 1. FC Nürnbergtől ajánlatot kaptam, hogy mint tréner és játékos lépjek be az egyesületbe, én örömmel igent mondtam." Játékos-pályafutása hátralévő éveit külföldön töltötte, 1919 és 1926 között a Basel, a Nürnberg, a Wacker München, a Sparta Praha és az Amateure Wien csapataiban szerepelt.
Szinte mindent megnyert, amit lehetett, de Spéci nem a dicsőséglistája miatt volt igazi "jelenség". Hugo Meisl osztrák szövetségi kapitány a futball művészének tartotta, de tévedünk, ha Schaffert egy szerény és szorgalmas sportolónak képzeljük el. Spéci, a kávéházak állandó vendége, állítólag napi három órát biliárdozott, a bécsi Ring Caféban pedig az "egyik legkedvesebb csevegőnek és legrafináltabb buki-dominó szakembernek" tartották. Schaffer igazi sztár volt, nem fukarkodott önmaga dicsőítésével, nyilatkozataival folyamatosan építette saját mítoszát.
Egy történet szerint Bázel polgármestere megjegyezte a labdarúgónak, hogy még nála is többet keres. Spéci erre csak annyit mondott: "Valóban, de ön nem tud futballozni, én meg tudok!" Fél év után távozott Svájcból, állítólag azért, mert leszállították a fizetését, ő azonban azt állította, hogy összekülönbözött egy játékostársával. Annyit azért megjegyzett Svájcban töltött hónapjairól, hogy "a baseli csapat is hihetetlenül feljavult tréningem alatt". Következő klubjánál, Nürnbergben kezdték Fussballkönignek nevezni. Pedig itt is alig fél évet töltött, miután ismét vitája támadt egyik csapattársával. Schaffer természetesen nürnbergi pályafutásáról is szuperlatívuszokban beszélt: "Valósággal bálványoztak Nürnbergben, hiszen a csapat, amely addig csak jelentéktelen szerepet játszott a délnémet futballsportban, már az első évben, amikor a csapat tréningjét amatőr alapon elvállaltam és középcsatára voltam, nemcsak a délnémet, hanem a birodalmi bajnokságot is megnyerte." Az 1921/22-es bajnoki címet már a Wacker Münchennel érte el. A bajor városban a Sporthírlap szerint "Az üzletek kirakatában Schaffer arcképe volt látható, az utcákon, amerre járt, utána fordultak az emberek, a társaságokban róla beszéltek s valami nagyon értékes müncheni specialitásnak tartották. Fürdött a dicsőségben és a jólétben, a lapok hasábokat közöltek minden egyes játékáról s minden mozdulatát megfigyelték."
1922 végén csatlakozott a Sparta Prahához, ahol csak egyetlen bajnoki meccsen lépett pályára, majd részt vett az MTK téli túráján, 1923 tavaszától pedig a bécsi Amateure (Austria Wien) játékosa lett. Hazavágyott, 1923 végén megnézte az MTK egyik bajnoki meccsét, majd "szerényen" megjegyezte: "Ha hazajövök, az MTK lesz a kontinens legjobb csapata." Mégis visszament Bécsbe, a Sporthírlapnak sajátos stílusában elmondta, hogy még mindig keresett játékos, ám érzi, hogy lassan véget ér pályafutása: "Mostanában is havonta átlag két-három ajánlatot kapok külföldről, amelyek aranyhegyeket ígérnek, de túl vagyok én már azon, én már nem tudok annyira játszani, mint amennyire értem a futballt." Végül bő két évet töltött a bécsi csapatnál, bajnoki címet és kupát nyert, majd visszavonult az aktív játéktól.
Trénerként ugyanolyan "nyughatatlan" volt, mint játékosként. 19 év alatt 13 csapatot edzett, a Nürnberggel bajor, az MTK-val kétszeres magyar bajnok lett. 1938-ban Dietz Károly szövetségi kapitány mellett a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott edzője volt, két román kupát nyert a Rapiddal, olasz bajnokságot az AS Romával, a Ferencváros edzőjeként kétszeres kupagyőztes, majd a Bayern Münchennel müncheni-délbajor bajnok lett. Egy 1926-os interjújában elmondta, hogy nem vágyik vissza Budapestre, már félig németnek érzi magát, szülei is csak németül beszéltek. Nem véletlen tehát, hogy főként német nyelvterületen futballozott és edzősködött, a halál is egy német vonaton érte a mindig úton lévő Spécit. 1945 szeptemberében Prien am Chiemseeben találtak rá, a bajor kisvárosban temették el.
hmgy
via: Margitay Richárd-Margitay Zsolt: Az idegenlégió (Magyar játékosok és edzők a futballvilágában)