Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
Ötödikes gimnazistaként egy kis csalafintasággal kerültem a Fradihoz. Akkoriban ugyanis csak külön engedéllyel lehetett átigazolni, és ezért az igazgatót egy állandó pályabelépővel rávették az egyesület vezetői a hallgatólagos beleegyezésre. Az ificsapatban játszottam, és négy év múlva, amikor a jogi egyetemre beiratkoztam, a BEAC-ba mentem. Édesapám halála után a 200 forintos ösztöndíj kevés volt a család megélhetéséhez, abbahagytam a tanulmányaimat és visszatértem az Üllői útra. 1949-ben a Dorog ellen szerepeltem először az első csapatban. (...)
A sokoldalúság okozta, hogy nem tudtam egy poszton gyökeret verni az együttesben. Játszottam balszélsőt, fedezetet, hátvédet, mindig ott, ahol szükség volt rám. Igazán a hátsó sorokban éreztem jól magam. Külön elégtétele a sorsnak, hogy amiért mint felfutó hátvédet sokszor korholtak, ma ezeket az "elkalandozásokat" tanítják. Körülbelül 250 bajnoki találkozón vettem részt, a B-válogatottságnál tovább nem jutottam. Ott voltam ugyan az A-válogatottság küszöbén is: két hónapig a legjobbakkal az edzőtáborban készültem az olimpiára, s fájó emlék: úgy maradtam itthon, hogy az utazás reggelén néhányunkat nem ébresztettek fel, így hozták tudomásunkra, nincs ránk szükség. (...)
A Vasas ellen játszottuk a bajnokság utolsó mérkőzését, néhány nap múlva évadzáró vacsorára gyűltünk össze. Azt hittem, rosszul hallom, amikor az értékelésnél bejelentették: a jövőben a klub nem tart igényt a játékomra. Úgy éreztem, összedől a világ, s máig nem tudtam volna talpraállni, ha nincs mellettem a feleségem. "Most kezdődhet csak a magánélet", így vigasztalt. Neki lett igaza. Szóval csak ennyit a pályám végéről, utána még két évig az Egyetértésben, egy évig pedig Rákoskeresztúron játszottam. (...)
Huszonhét éve dolgozom a belkereskedelemben, jólesik, hogy a vállalatnál még emlékeznek labdarúgó pályafutásomra. A labdarúgás segített, hogy az ott megtanult fegyelmet, lelkesedést magammal hozzam a civil életbe. Ma is vallom: lehet rosszul játszani, de szív nélkül soha.
† Ombódi Imre (Budapest 1927.09.24 - 1996.06.13) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Ombdi Imre a Ferencváros csapatában 177 NB I-es mérkőzésen 14 gólt szerzett.
Képek: Nagy Béla - Fradisták fényképalbuma (1981.)
A sokoldalúság okozta, hogy nem tudtam egy poszton gyökeret verni az együttesben. Játszottam balszélsőt, fedezetet, hátvédet, mindig ott, ahol szükség volt rám. Igazán a hátsó sorokban éreztem jól magam. Külön elégtétele a sorsnak, hogy amiért mint felfutó hátvédet sokszor korholtak, ma ezeket az "elkalandozásokat" tanítják. Körülbelül 250 bajnoki találkozón vettem részt, a B-válogatottságnál tovább nem jutottam. Ott voltam ugyan az A-válogatottság küszöbén is: két hónapig a legjobbakkal az edzőtáborban készültem az olimpiára, s fájó emlék: úgy maradtam itthon, hogy az utazás reggelén néhányunkat nem ébresztettek fel, így hozták tudomásunkra, nincs ránk szükség. (...)
A Vasas ellen játszottuk a bajnokság utolsó mérkőzését, néhány nap múlva évadzáró vacsorára gyűltünk össze. Azt hittem, rosszul hallom, amikor az értékelésnél bejelentették: a jövőben a klub nem tart igényt a játékomra. Úgy éreztem, összedől a világ, s máig nem tudtam volna talpraállni, ha nincs mellettem a feleségem. "Most kezdődhet csak a magánélet", így vigasztalt. Neki lett igaza. Szóval csak ennyit a pályám végéről, utána még két évig az Egyetértésben, egy évig pedig Rákoskeresztúron játszottam. (...)
Huszonhét éve dolgozom a belkereskedelemben, jólesik, hogy a vállalatnál még emlékeznek labdarúgó pályafutásomra. A labdarúgás segített, hogy az ott megtanult fegyelmet, lelkesedést magammal hozzam a civil életbe. Ma is vallom: lehet rosszul játszani, de szív nélkül soha.
Forrás:
Muha József: Bajnokokkal szemtől szembe