pályafutás
Hajduk Split
1937 - 1939
Gradjanski Skopje
1939 - 1941
Macedonia Skopje
1941 - 1946
SR Macedonia
1946 - 1946
FK Partizan Beograd
1946 - 1951
Jugoszlávia - a válogatott pályaedzője
1946 - 1949
FK Partizan Beograd
1953 - 1953
FK Partizan Beograd
1954 - 1955
Radnicki Beograd
? - ?
FK Partizan Beograd
1958 - 1960
Vardar Skopje
1960 - 1961
eredmények / elismerések
2-szeres jugoszláv bajnok (FK Partizan Beograd 1946-1947, 1948-1949)
3-szoros jugoszláv kupagyőztes (FK Partizan Beograd 1947, 1952, 1954)
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Akik hisznek a kabalákban, nyugodtan hajthatják álomra fejüket. Visszatekintve a multba, a kabalisták állítása szerint mindig sikerrel szerepeltünk, ha a csapatunkban legalább egy újonc volt, s ez most még hozzá »vörös» is. Ezuttal Spitz Illés a válogatott csapat rekrutája. 21 éves még csupán, de máris a nagy játékosoknak kijáró hírneve van. Klubjának, az NSC-nek a mérkőzésein ő rá alapítják a támadások javarészét és hogy nem hiába, azt II. osztályu gólrekordersége eléggé világosan bizonyítja. Egyébként már 15 éves sportmult áll a háta mögött. Ebből ugyan hét évet »privatizált» (a grundokon), a fenmaradt nyolc év azonban az NSC-vel forrott össze. Hat éves korában a családja Schlózinak tisztelte, mert — különösen az alsó végtagokat tekintve — hasonlított a nagy csatárhoz. Olyan fanatikusa volt a futballnak, hogy még az étkezéshez is nadrágszíjjal kellett bekergetni az udvarról. Tizennégy éves korában került az NSC-be az Almássy téri Testfejlesztők Egyesületéből. Ekkor a Barcsay utcai gimnázium IV. osztályának volt a növendéke. Sokan vannak, akik csak azért becsülik le a játékostehetségét, mert a nyolc gimnáziumi osztályt nyolc év alatt végezte el. Hát bizony ez egy kissé szokatlan és ellenkezik is a futballista morállal. Tizenhat éves korában már az I. csapatban találjuk. 1919-ben a Máv. gépgyár—NSC. mérkőzésen dőlt el, hogy melyik kerül be az első osztályba. Spitz ekkor játszott először az »egyben» és pedig balösszekötőt. Győztek, amiben neki is volt némi része. Azóta állandóan az I. csapatban játszik felváltva balösszekötőt és centert. Nagy technikáju, gyors, kitűnő labdavivő, félelmes dribbler (ezt néha tulzásba is viszi), veszélyes lövő, elegáns játékstílusu csatár. Érdekes, hogy az édesapja az NSC pénztárosa, a nagybátyja pedig az intézője. Az Angol-Magyar Bank tisztviselője. Mint banktisztviselő igazán nincsenek nélkülözhető koronái, ő azonban inkább minden élvezetről, sokszor az étkezésről is lemond, csakhogy kedves sportjának hódolhasson. Itt azután gyakran nem ismer mértéket, ami pedig a tehetsége teljes kibontakozását némileg hátráltatja. A sportvilágban »vörös» néven becézik. Egyik neveltje ő Hlavay szövetségi kapitánynak. Egész bizonyos, hogy nem hoz szégyent a mesterére és játékával sok nagy krekknek mintát mutat majd a lelkes, önzetlen, okos és önfeláldozó csatár játékból.
Sporthirlap, 1923. október 27.
https://familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-6MZS-C4R?i=86&wc=92QK-L23%3A40678301%2C54933001%2C1077263102%3Fcc%3D1452460&cc=1452460
https://lnyr.eleveltar.hu/BFLQuery/detail.aspx?ID=1462322
– „Vörös" – ezt a jelzőt hajszíne miatt kapta – nagy munkabírású, fáradhatatlan, technikás, ravasz csatár volt. Kombinatív játékra törekedett. Főleg szélsőjét foglalkoztatta kitűnően. Ördöngösen cselezett, és ötletes játékával sok védelmet „megkevert". A védekezésben sokszor. segített, de szemfülességével a kapura is veszélyt jelentett. Kortársai „a vánszorgó gólok mestere" címmel ruházták fel. Többnyire nem nagy lövései, hanem kapu előtti kavarodásokból „bekotort" labdái eredményeztek gólokat. A második világháború óta Jugoszláviában edzősködött. 1961 októberében egy bajnoki mérkőzés izgalmai bénították meg örökre a sok munkában elfáradt szívét.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig