Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
Sátoraljaújhelyi AC
1918 - 1925 Budapesti Egyetemi AC
1925 - 1927 Hungária FC
1927 - 1927 Sabaria FC
1927 - 1929 Újpest FC
1929 - 1931 Phöbus FC
1932 - 1937
eredmények / elismerések
2-szeres magyar bajnok (Újpest FC 1929-1930, 1930-1931)
A sátoraljaujhelyi Stofián holnap mutatkozik be a BEAC csapatában a balösszekötő helyén Stofián Észak erőssége volt s bizonyára nagy nyereséget jelent a BEAC-nak.
Stofián János egy spanyol képeslapon. A BEAC 1926-os Kanári-szigeteken tett portyája alkalmával készült sorozat darabja. Kép: Magyar focitörténet Facebook
Egy játékos, aki Sátoraljaújhelyről a magyar válogatottig jutott, kétszeres magyar bajnok lett, s a Kanári-szigetektől Mexikóig, Kubától Egyiptomig bejárta az egész földgolyót, miközben megállás nélkül lőtte a gólokat. Egy játékos, akit a lelátók népe „gólautomatának” nevezett, s akiről a kabarékban kuplét is énekeltek. Egy játékos, aki aktív pályafutása csúcsán a Műegyetem gépészmérnöki karán diplomát szerzett, pályafutása végén „Kiváló feltaláló” aranyfokozatot kapott, majd kifejlesztett egy olyan terhelésregisztráló rendszert, melyet az 1960-as években a londoni Arsenal csapatánál is sikerrel alkalmaztak. Egy elfeledett sátoraljaújhelyi futball-legenda, Stofián János igaz története.
Stofián János 1904. június 18-án született Tőketerebesen (ma Trebišov, Szlovák Köztársaság). A szegény családból származó gyermek az elemi iskola elvégzését követően az akkor a piarista rend nyolcosztályos főgimnáziumaként működő sátoraljaújhelyi Kegyes Tanítórendi Katolikus Gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, 1914 őszén. Pontosabban csak kezdte volna, ha nem szól közbe az első világháború. A gimnázium épületét ugyanis 1914 augusztus elejétől november végéig a katonaság tartotta megszállva, s abban katonai kórházat alakítottak ki. Az intézmény értesítője szerint a háborús viszonyok és a kolerajárvány miatti bizonytalanság ellenére a gimnáziumban eredményes oktatási munka folyt, csak néhány tananyagot kellett átvinni a következő esztendőre. Így a kis Stofián is kötelezően elolvasta például a János vitézt, A Hunok és magyarok eredetét, az Attilát, valamint Az alkohol káros hatásait. Kívülről megtanulta többek között a Himnuszt, a Szózatot, Az alföldet és a Lehel kürtjét. 1914-15. évi iskolai évkönyvéből arról értesülünk, hogy Stofián János I. osztályos tanuló elnyerte az „Erzsébet-alapítvány” évi kamatait – mindösszesen11.40 koronát – melyet a tanári testület szegény sorsú, jó magaviseletű és szorgalmas tanulóknak ítélt oda minden tanévben. A kegyesrendi gimnázium épülete egészen 1916. január közepéig katonai kórházként működött. A következő háborús években az oktatás többé-kevésbé zavartalanul folyt. Ekkor már főhősünk öccse, a két évvel fiatalabb László is a piarista gimnázium padját koptatta. Stofián János rendre osztálya legjobb tanulói között szerepelt, érdemsorozatában az akkortájt jeles jegynek számító egyes, nagyritkán a jónak minősülő kettes került bejegyzésre – ez utóbbiak jellemzően idegen nyelvekből. 1917-ben, immáron IV. osztályos tanulóként a „35 éves találkozás alapítványa” 21.90 koronás kamatait kapta ösztöndíjul. Az 1918-19-es tanév menetébe aztán ismételten durván beleszólt a történelem. Az országszerte dühöngő spanyolnátha-járvány miatt az alispán október 3-tól valamennyi vármegyei iskolát bezáratott november 8-ig, majd november végétől újfent, egészen január 6-ig. Abban a rövid időszakban, míg az első félév óráit egyáltalán meg lehetett tartani, a diákok 30-40%-a rendszeresen hiányzott.
A kór városszerte számos áldozatot szedett, s a gimnáziumot is érzékeny veszteség érte Fankovich Tibor rajztanár és Sindler Rezső VII. osztályos tanuló halálával. Az utolsó háborús év őszén meginduló társadalmi és politikai forrongások, a hazavonuló, fegyelmezetlen és részeg katonatömegek által okozott inzultusok, majd a cseh megszállás alá kerülő Kassán székelő tankerületi központtól való elszakadás óriási nehézségek elé állította az iskola tanári karát és diákságát. Mindennek tetejébe 1919. március 21-én a Tanácsköztársaság szervei Sátoraljaújhelyen is megkezdték működésüket. A városi művelődési osztály vezetőjének legelső lépései között szerepelt a vallástan megszüntetése, a rendi tanárok papi jellegének megtagadtatása, valamint a kommunista eszmék tanításának elrendelése. Ha akadt bármi pozitívuma Sátoraljaújhely 1919. május 1-én bekövetkezett cseh megszállásának, az feltétlenül, hogy a megszállók mindenben az október 31. előtti helyzetet állították vissza – így a közoktatásban is. A gimnáziumban visszatérhettek az eredeti tanrendhez, s rendben befejezték a tanévet. Sor kerülhetett az érettségi vizsgákra is, igaz, már újfent ágyúszó kíséretében, hiszen június 6-án Sátoraljaújhely ismét a Tanácskormány irányítása alá került.
A Trianoni békét követően Sátoraljaújhely határváros lett, s ez a tény a piarista gimnázium működésére is rányomta bélyegét. Hangsúlyos szerepet kapott a „magyar szellemben történő nevelő-oktató munka” elmélyítése, valamint „az irredentizmus és integritás” kérdése. Az intézményben 1920-21-es tanévben kezdte meg a működését az ún. diákslöjd-társaság, melynek összejövetelein különféle kézügyességi foglalkozásokat tartottak. Az volt a cél, hogy a technikai-művészeti irányultságú diákok soraiban alkotásvágyat ébresszenek a gimnázium tanárai, s felhívják a figyelmet a kétkezi munka értékére. A diákslöjd-társaság tagjai hetente egyszer találkoztak. A foglalkozás elején kiváló fizikusok, felfedezők, iparosok életútját tanulmányozták, majd értékelésre kerültek a diákok által készített alkotások. 1922-ben az akkor VIII. osztályos – vagyis végzős – Stofián díszoklevelet vehetett át a diákslöjd-társaság kiállításán. Az intézet tornacsarnokában rendezett bemutatón is szerepelt alkotása: egy fából készített, teljes berendezéssel kivitelezett, 130 cm magas székely templom-makett. Aligha tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a később gépészmérnökként jelentős szakmai karriert befutó Stofián pályaválasztására komoly inspirációs hatással bírhatott az újhelyi piaristáknál működő társaság. Stofián János 1922. május-júniusában tett érettségi vizsgát jó eredménnyel, s mint az iskola labdarúgó csapatának kapitánya, egy 5 kötetből álló könyvjutalmat vehetett át György Lajos bankigazgatótól.
Stofián ekkor már nemcsak az iskola csapatában futballozott, hanem a Sátoraljaújhelyi Athleticai Clubban is. A háborús években a SAC zömmel szüneteltette működését: a játékosok egy része hadba vonult, közülük többen hősi halált haltak vagy fogságba estek. 1917. szeptemberében az egyesület újjászervezett labdarúgócsapata rövid időn belül több mérkőzésen is pályára lépett, s az alig 13 esztendős Stofián is ekkor mutatkozott be egy Máramarossziget elleni találkozón.
A következő évben a SAC igazolt játékosává vált. Az akkor még pöttömnyi legény kapcsán a csapattársak többször is elhúzták a szájukat, mondván: „gyerekekkel nem játszunk”. Igen ám, de az a gyerek kiválóan kezelte a labdát, s feltűnő éleslátással hozta helyzetbe a pályán társait. A kis gimnazista később ráadásul meg is nőtt, nem is akármekkorára: A 190 centiméteres, színizom centerrel gyakran meggyűlt a védők és kapusok baja, Stofián lassan az északi kerület egyik legnagyobb játékosává nőtte ki magát – a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Ez az időszak ugyanakkor a városi labdarúgásnak sem kedvezett: a Tanácsköztársaság alatt a piarista gimnázium diákjait, így Stofiánt is eltiltották a labdarúgástól. A bimbódzó futballkarrier egy rövid időre megrekedt, hogy aztán viharos gyorsasággal ontsa szebbnél szebb virágait. Stofián 1925 őszéig volt a SAC csapatának igazolt játékosa. Ugyan 1922-től Budapesten, a Műegyetem Gépészmérnöki Karán végezte tanulmányait, a hétvégi bajnoki meccsekre rendszeresen hazajárt. Az 1920-as évek első felének sátoraljaújhelyi mérkőzéstudósításai hemzsegnek a Stofián góloktól, s a lapok nem fukarkodnak a magasztos jelzők használatával sem: „Stofián remek átemelése”, „Stofián hatalmas lövése”, „Stofián védhetetlen saroklövése” ámulatba ejtette az újhelyi publikumot. Pontosabban csak egy részét, hiszen a SAC csapatának ekkor már városon belül is akad riválisa a bajnokságban: a munkások egyletének számító Sátoraljaújhelyi Egyetértéssel igazi városi derbiket vívott. A SAC-Egyetértés meccsek az újhelyi közönség számára a bajnokság „clouját” azaz fénypontját jelentették, s a két csapat szurkolótábora finoman szólva sem evett egymás tenyeréből. A Zemplén újság egy 1922 szeptember közepén lejátszott Egyetértés-SAC rangadó kapcsán a következőket írta:
Hosszú idők után végre botrány nélkül múlott el a két rivális találkozása. Talán rájött végre a közönség arra, hogy a footballmérkőzés nem bikaviadal, ahol az amúgyis felhevült játékosokat heccelődésekkel játékostársaik testi épsége ellen kell izgatni, hanem sport, ahol a nagyobb tudásnak, összetanultságnak és ügyességnek kell a győzelmet megszerezni. Örülünk, hogy végre botránymentes mérkőzésről számolhatunk be…
A harmadik városi csapat, a MÁV Sport Club ekkortájt az északi kerület másodosztályában szerepelt (többnyire annak élmezőnyében), ám a három sátoraljaújhelyi klub egyfajta minitorna keretében többször is összemérte erejét, „a legjobb újhelyi csapat” címéért. 1924 nyarán a körmérkőzéses torna SAC-SESC összecsapása döntetlennel végződött, a megismételt meccsen viszont a SAC fölényes, 4:0 arányú győzelmet aratott. A kegyelemdöfést Stofián vitte be a második félidő 42. percében egy „védhetetlen lövéssel”. A tornát követő estén a Vadászkürt Szálloda éttermében a SAC átvehette a győztesnek járó trófeát, majd a három újhelyi futballcsapat és vezetősége a fehér asztalnál kezdett a sportbarátság jegyében egy újabb, hajnalig tartó küzdelmet.
Stofián ezekben az években már az északi kerület válogatottjában is rendre pályára lépett. A kerület csapatainak aktuális legjobbjaiból verbuvált válogatott egyrészt barátságos mérkőzéseken népszerűsítette a labdarúgást, másrészt a többi vidéki kerület válogatottjával ún. serlegmérkőzéseken mérte össze tudását. Észak válogatottja – Stofiánnal a csatársorban – 1925-ben a kerületek közötti döntőbe is bejutott, ahol nyugat válogatottjával szemben lépett pályára. A miskolci döntetlent követően a szombathelyi visszavágó vihar miatt félbeszakadt, s mivel az északiak nem vállaltak egy másodszori hosszú utazást, így szövetségi döntés értelmében nyugat válogatottjáé lett a kupa. Stofián János ekkor már 3 esztendeje a Műegyetem hallgatója volt – ahol soha, egyetlen utóvizsgát sem kellett tennie, s ezt a tényt vele kapcsolatban még évtizedekkel később is felemlegették – s tehetségének híre jócskán túljutott a vidéki bajnokság északi kerületén. Ennek ellenére 1925 tavaszán, amikor a piarista gimnázium egykori eminens diákja a kopottas dohánygyári pályán szédítette a miskolci és ózdi védőket, vélhetően senki sem hitte volna, hogy néhány hónap múlva felhőfejessel szerzi meg a vezetést új, élvonalbeli csapatának a leendő magyar bajnok Ferencváros ellen.
1925 őszén a kis Stofi elindult Sátoraljaújhelyből.
Kevés vidékről Budapestre került játékos dicsekedhet olyan gyors karriérrel, mint az egyetemisták centere. Alig múlt féléve, hogy a budapesti bajnoki küzdelmekben résztvesz, máris a legnagyobb kitüntetés, az országos válogatottság küszöbén áll. Aki csak egyszer látta játszani, az sem felejti el magas alakját, dúshajú fejét és nem éppen egyszerű nevét.
Gyors karrierje bizonyítja, hogy valóban futballista tehetség s eddigi szereplése a záloga a nagy jövőnek, ami még reá vár. Hiszen mindössze 22 éves, mert 1904-ben született a most megszállott Tőketerebesen. Sátoraljaújhelyi diák volt s ott kezdett el futballozni. Apró termetű, rövidnadrágos kis gimnazista volt még, amikor már Ujhelyt híres játékosnak ismerték. S alig volt 13 éves, 1917-ben már a Márámarossziget elleni csapat balszélső posztján állott. S innen kezdve a csatársor minden posztját végigpróbálta, mindegyiken meg is állotta a helyét.
Közben a kommün után eltiltották a diákoknak a futballozást s így két évig nem játszott. 22-ben iratkozott be az egyetemre s azóta a fővárosban él. De éveken át hazajárt futballozni a hatalmasra nőtt diák, akinek íutballtudománya is egyre növekedett. Többször szerepelt az északi kerület válogatott csatársorában, ahol minden poszton megállotta helyét. Az elmúlt ősz óta a BEAC csatársorát dirigálja. Hogy mint vélekednek róla klubtársai, arra legjellemzőbb az a strófa, amit énekelnek róla lágy estéken a lágymányosiak.
Csatársorunk alkonyán
Megjelent a Stoffián.
Nem bírja a nagy strapát,
Vett hát gólautomatát!
Valóban, a BEAC legeredményesebb csatára Stoffián aki született futballtehetség. Még fejlődésének jóformán elején áll s hogy mégis kiemelkedik a magyar játékosok közül, bizonyság ez tehetsége mellett. Pej játéka máris egyedülálló.
Nagyon örül, hogy nem tették be az osztrákok elleni csapatba, de a szemében csillog a biztos tudat, „a bizó remény fénye, ami azt jelenti, hogy nemsokára a legelsők közt akar lenni. Tehetsége megvan hozzá!
SÓLYOM (STOFlÁN) János (1904), a BEAC, a szombathelyi Sabaria FC, majd az Újpest FC középcsatára, 1926 és 1930 között 4 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt és 2 gólt szerzett. (Sólyom (Stofián) János mérkőzései a Magyar Válogatottban)
– A nyurga, technikailag kitűnően képzett, körültekintő, intelligens labdarúgó igen jól fejelt, ötletesen osztogatott és veszélyesen lőtt kapura. Játékfelfogásában sok Orth-szerű vonás akadt. A magánéletben egyébként mérnök Sólyom szinte mértani pontossággal szervezte és irányította a támadósor játékát. Gyengébb fizikuma miatt azonban képességei nem érvényesültek kellően. Mindenkor rokonszenves, sportszerű labdarúgó volt.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
† Stofián János (Tőketerebes 1904.06.18 - Budapest 1984.12.12) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Sporthirlap, 1925. szeptember 13.
Stofián János 1904. június 18-án született Tőketerebesen (ma Trebišov, Szlovák Köztársaság). A szegény családból származó gyermek az elemi iskola elvégzését követően az akkor a piarista rend nyolcosztályos főgimnáziumaként működő sátoraljaújhelyi Kegyes Tanítórendi Katolikus Gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, 1914 őszén. Pontosabban csak kezdte volna, ha nem szól közbe az első világháború. A gimnázium épületét ugyanis 1914 augusztus elejétől november végéig a katonaság tartotta megszállva, s abban katonai kórházat alakítottak ki. Az intézmény értesítője szerint a háborús viszonyok és a kolerajárvány miatti bizonytalanság ellenére a gimnáziumban eredményes oktatási munka folyt, csak néhány tananyagot kellett átvinni a következő esztendőre. Így a kis Stofián is kötelezően elolvasta például a János vitézt, A Hunok és magyarok eredetét, az Attilát, valamint Az alkohol káros hatásait. Kívülről megtanulta többek között a Himnuszt, a Szózatot, Az alföldet és a Lehel kürtjét. 1914-15. évi iskolai évkönyvéből arról értesülünk, hogy Stofián János I. osztályos tanuló elnyerte az „Erzsébet-alapítvány” évi kamatait – mindösszesen11.40 koronát – melyet a tanári testület szegény sorsú, jó magaviseletű és szorgalmas tanulóknak ítélt oda minden tanévben. A kegyesrendi gimnázium épülete egészen 1916. január közepéig katonai kórházként működött. A következő háborús években az oktatás többé-kevésbé zavartalanul folyt. Ekkor már főhősünk öccse, a két évvel fiatalabb László is a piarista gimnázium padját koptatta. Stofián János rendre osztálya legjobb tanulói között szerepelt, érdemsorozatában az akkortájt jeles jegynek számító egyes, nagyritkán a jónak minősülő kettes került bejegyzésre – ez utóbbiak jellemzően idegen nyelvekből. 1917-ben, immáron IV. osztályos tanulóként a „35 éves találkozás alapítványa” 21.90 koronás kamatait kapta ösztöndíjul. Az 1918-19-es tanév menetébe aztán ismételten durván beleszólt a történelem. Az országszerte dühöngő spanyolnátha-járvány miatt az alispán október 3-tól valamennyi vármegyei iskolát bezáratott november 8-ig, majd november végétől újfent, egészen január 6-ig. Abban a rövid időszakban, míg az első félév óráit egyáltalán meg lehetett tartani, a diákok 30-40%-a rendszeresen hiányzott.
A kór városszerte számos áldozatot szedett, s a gimnáziumot is érzékeny veszteség érte Fankovich Tibor rajztanár és Sindler Rezső VII. osztályos tanuló halálával. Az utolsó háborús év őszén meginduló társadalmi és politikai forrongások, a hazavonuló, fegyelmezetlen és részeg katonatömegek által okozott inzultusok, majd a cseh megszállás alá kerülő Kassán székelő tankerületi központtól való elszakadás óriási nehézségek elé állította az iskola tanári karát és diákságát. Mindennek tetejébe 1919. március 21-én a Tanácsköztársaság szervei Sátoraljaújhelyen is megkezdték működésüket. A városi művelődési osztály vezetőjének legelső lépései között szerepelt a vallástan megszüntetése, a rendi tanárok papi jellegének megtagadtatása, valamint a kommunista eszmék tanításának elrendelése. Ha akadt bármi pozitívuma Sátoraljaújhely 1919. május 1-én bekövetkezett cseh megszállásának, az feltétlenül, hogy a megszállók mindenben az október 31. előtti helyzetet állították vissza – így a közoktatásban is. A gimnáziumban visszatérhettek az eredeti tanrendhez, s rendben befejezték a tanévet. Sor kerülhetett az érettségi vizsgákra is, igaz, már újfent ágyúszó kíséretében, hiszen június 6-án Sátoraljaújhely ismét a Tanácskormány irányítása alá került.
A Trianoni békét követően Sátoraljaújhely határváros lett, s ez a tény a piarista gimnázium működésére is rányomta bélyegét. Hangsúlyos szerepet kapott a „magyar szellemben történő nevelő-oktató munka” elmélyítése, valamint „az irredentizmus és integritás” kérdése. Az intézményben 1920-21-es tanévben kezdte meg a működését az ún. diákslöjd-társaság, melynek összejövetelein különféle kézügyességi foglalkozásokat tartottak. Az volt a cél, hogy a technikai-művészeti irányultságú diákok soraiban alkotásvágyat ébresszenek a gimnázium tanárai, s felhívják a figyelmet a kétkezi munka értékére. A diákslöjd-társaság tagjai hetente egyszer találkoztak. A foglalkozás elején kiváló fizikusok, felfedezők, iparosok életútját tanulmányozták, majd értékelésre kerültek a diákok által készített alkotások. 1922-ben az akkor VIII. osztályos – vagyis végzős – Stofián díszoklevelet vehetett át a diákslöjd-társaság kiállításán. Az intézet tornacsarnokában rendezett bemutatón is szerepelt alkotása: egy fából készített, teljes berendezéssel kivitelezett, 130 cm magas székely templom-makett. Aligha tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a később gépészmérnökként jelentős szakmai karriert befutó Stofián pályaválasztására komoly inspirációs hatással bírhatott az újhelyi piaristáknál működő társaság. Stofián János 1922. május-júniusában tett érettségi vizsgát jó eredménnyel, s mint az iskola labdarúgó csapatának kapitánya, egy 5 kötetből álló könyvjutalmat vehetett át György Lajos bankigazgatótól.
Stofián ekkor már nemcsak az iskola csapatában futballozott, hanem a Sátoraljaújhelyi Athleticai Clubban is. A háborús években a SAC zömmel szüneteltette működését: a játékosok egy része hadba vonult, közülük többen hősi halált haltak vagy fogságba estek. 1917. szeptemberében az egyesület újjászervezett labdarúgócsapata rövid időn belül több mérkőzésen is pályára lépett, s az alig 13 esztendős Stofián is ekkor mutatkozott be egy Máramarossziget elleni találkozón.
A következő évben a SAC igazolt játékosává vált. Az akkor még pöttömnyi legény kapcsán a csapattársak többször is elhúzták a szájukat, mondván: „gyerekekkel nem játszunk”. Igen ám, de az a gyerek kiválóan kezelte a labdát, s feltűnő éleslátással hozta helyzetbe a pályán társait. A kis gimnazista később ráadásul meg is nőtt, nem is akármekkorára: A 190 centiméteres, színizom centerrel gyakran meggyűlt a védők és kapusok baja, Stofián lassan az északi kerület egyik legnagyobb játékosává nőtte ki magát – a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Ez az időszak ugyanakkor a városi labdarúgásnak sem kedvezett: a Tanácsköztársaság alatt a piarista gimnázium diákjait, így Stofiánt is eltiltották a labdarúgástól. A bimbódzó futballkarrier egy rövid időre megrekedt, hogy aztán viharos gyorsasággal ontsa szebbnél szebb virágait. Stofián 1925 őszéig volt a SAC csapatának igazolt játékosa. Ugyan 1922-től Budapesten, a Műegyetem Gépészmérnöki Karán végezte tanulmányait, a hétvégi bajnoki meccsekre rendszeresen hazajárt. Az 1920-as évek első felének sátoraljaújhelyi mérkőzéstudósításai hemzsegnek a Stofián góloktól, s a lapok nem fukarkodnak a magasztos jelzők használatával sem: „Stofián remek átemelése”, „Stofián hatalmas lövése”, „Stofián védhetetlen saroklövése” ámulatba ejtette az újhelyi publikumot. Pontosabban csak egy részét, hiszen a SAC csapatának ekkor már városon belül is akad riválisa a bajnokságban: a munkások egyletének számító Sátoraljaújhelyi Egyetértéssel igazi városi derbiket vívott. A SAC-Egyetértés meccsek az újhelyi közönség számára a bajnokság „clouját” azaz fénypontját jelentették, s a két csapat szurkolótábora finoman szólva sem evett egymás tenyeréből. A Zemplén újság egy 1922 szeptember közepén lejátszott Egyetértés-SAC rangadó kapcsán a következőket írta:
Hosszú idők után végre botrány nélkül múlott el a két rivális találkozása. Talán rájött végre a közönség arra, hogy a footballmérkőzés nem bikaviadal, ahol az amúgyis felhevült játékosokat heccelődésekkel játékostársaik testi épsége ellen kell izgatni, hanem sport, ahol a nagyobb tudásnak, összetanultságnak és ügyességnek kell a győzelmet megszerezni. Örülünk, hogy végre botránymentes mérkőzésről számolhatunk be…
A harmadik városi csapat, a MÁV Sport Club ekkortájt az északi kerület másodosztályában szerepelt (többnyire annak élmezőnyében), ám a három sátoraljaújhelyi klub egyfajta minitorna keretében többször is összemérte erejét, „a legjobb újhelyi csapat” címéért. 1924 nyarán a körmérkőzéses torna SAC-SESC összecsapása döntetlennel végződött, a megismételt meccsen viszont a SAC fölényes, 4:0 arányú győzelmet aratott. A kegyelemdöfést Stofián vitte be a második félidő 42. percében egy „védhetetlen lövéssel”. A tornát követő estén a Vadászkürt Szálloda éttermében a SAC átvehette a győztesnek járó trófeát, majd a három újhelyi futballcsapat és vezetősége a fehér asztalnál kezdett a sportbarátság jegyében egy újabb, hajnalig tartó küzdelmet.
Stofián ezekben az években már az északi kerület válogatottjában is rendre pályára lépett. A kerület csapatainak aktuális legjobbjaiból verbuvált válogatott egyrészt barátságos mérkőzéseken népszerűsítette a labdarúgást, másrészt a többi vidéki kerület válogatottjával ún. serlegmérkőzéseken mérte össze tudását. Észak válogatottja – Stofiánnal a csatársorban – 1925-ben a kerületek közötti döntőbe is bejutott, ahol nyugat válogatottjával szemben lépett pályára. A miskolci döntetlent követően a szombathelyi visszavágó vihar miatt félbeszakadt, s mivel az északiak nem vállaltak egy másodszori hosszú utazást, így szövetségi döntés értelmében nyugat válogatottjáé lett a kupa. Stofián János ekkor már 3 esztendeje a Műegyetem hallgatója volt – ahol soha, egyetlen utóvizsgát sem kellett tennie, s ezt a tényt vele kapcsolatban még évtizedekkel később is felemlegették – s tehetségének híre jócskán túljutott a vidéki bajnokság északi kerületén. Ennek ellenére 1925 tavaszán, amikor a piarista gimnázium egykori eminens diákja a kopottas dohánygyári pályán szédítette a miskolci és ózdi védőket, vélhetően senki sem hitte volna, hogy néhány hónap múlva felhőfejessel szerzi meg a vezetést új, élvonalbeli csapatának a leendő magyar bajnok Ferencváros ellen.
1925 őszén a kis Stofi elindult Sátoraljaújhelyből.
http://kazinczyferencmuzeum.hu/2021/02/26/egy-elfeledett-satoraljaujhelyi-futball-legenda-kalandos-elete-i-resz/
Kevés vidékről Budapestre került játékos dicsekedhet olyan gyors karriérrel, mint az egyetemisták centere. Alig múlt féléve, hogy a budapesti bajnoki küzdelmekben résztvesz, máris a legnagyobb kitüntetés, az országos válogatottság küszöbén áll. Aki csak egyszer látta játszani, az sem felejti el magas alakját, dúshajú fejét és nem éppen egyszerű nevét.
Gyors karrierje bizonyítja, hogy valóban futballista tehetség s eddigi szereplése a záloga a nagy jövőnek, ami még reá vár. Hiszen mindössze 22 éves, mert 1904-ben született a most megszállott Tőketerebesen. Sátoraljaújhelyi diák volt s ott kezdett el futballozni. Apró termetű, rövidnadrágos kis gimnazista volt még, amikor már Ujhelyt híres játékosnak ismerték. S alig volt 13 éves, 1917-ben már a Márámarossziget elleni csapat balszélső posztján állott. S innen kezdve a csatársor minden posztját végigpróbálta, mindegyiken meg is állotta a helyét.
Közben a kommün után eltiltották a diákoknak a futballozást s így két évig nem játszott. 22-ben iratkozott be az egyetemre s azóta a fővárosban él. De éveken át hazajárt futballozni a hatalmasra nőtt diák, akinek íutballtudománya is egyre növekedett. Többször szerepelt az északi kerület válogatott csatársorában, ahol minden poszton megállotta helyét. Az elmúlt ősz óta a BEAC csatársorát dirigálja. Hogy mint vélekednek róla klubtársai, arra legjellemzőbb az a strófa, amit énekelnek róla lágy estéken a lágymányosiak.
Csatársorunk alkonyán
Megjelent a Stoffián.
Nem bírja a nagy strapát,
Vett hát gólautomatát!
Valóban, a BEAC legeredményesebb csatára Stoffián aki született futballtehetség. Még fejlődésének jóformán elején áll s hogy mégis kiemelkedik a magyar játékosok közül, bizonyság ez tehetsége mellett. Pej játéka máris egyedülálló.
Nagyon örül, hogy nem tették be az osztrákok elleni csapatba, de a szemében csillog a biztos tudat, „a bizó remény fénye, ami azt jelenti, hogy nemsokára a legelsők közt akar lenni. Tehetsége megvan hozzá!
Nemzeti Sport, 1926.04.30
– A nyurga, technikailag kitűnően képzett, körültekintő, intelligens labdarúgó igen jól fejelt, ötletesen osztogatott és veszélyesen lőtt kapura. Játékfelfogásában sok Orth-szerű vonás akadt. A magánéletben egyébként mérnök Sólyom szinte mértani pontossággal szervezte és irányította a támadósor játékát. Gyengébb fizikuma miatt azonban képességei nem érvényesültek kellően. Mindenkor rokonszenves, sportszerű labdarúgó volt.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig