Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
Három magyar futballista is abban a tudatban fejezte be pályafutását, hogy sohasem lett válogatott, és mégis az volt. Ez hogy lehet? Az MLSZ néhány évvel ezelőtt négy meccset is hivatalosnak nyilvánított (plusz a két Moszkva elleni összecsapást, amelyek már eddig is beleszámítottak a válogatott játékosok mérkőzésszámába), így az 1933-ban Portugália ellen szereplő Magyar Ferenc és Szemere Antal, valamint az 1956-ban Libanon ellen pályára lépő Szabó László is hivatalosan válogatott lett. Magyar és Szemere későbbi sorsáról keveset tudunk, de valószínűleg ők haláluk után lettek a nemzeti csapat teljes jogú tagjai.
Óriási tehetségnek számított, fényes jövőt jósoltak neki. A Bozsik utódaként emlegetett tehetség aztán korai búcsúra kényszerült.
Pedig szépen kezdődött minden: Tizenhat évesen az ifi centere, 1953-ban már az első csapat fedezete. A Kinizsi felnőtt csapatában meccsről meccsre remekel. ’53-ban annak az UEFA-torna győztes magyar ifi válogatottnak volt a stabil tagja, amely kapott gól nélkül nyerte a fiatalok – nyugodtan mondhatjuk – akkori világbajnokságát! És szintén ifistaként Sebes Gusztáv az aranycsapat mellé veszi és a válogatott edzőmérkőzéseken Puskásékkal szerepelteti.
Négyszer már a B-válogatottban is pályára lép és az utánpótlás nagy reménységei között tartják számon. A nagyválogatottság karnyújtásnyira, amikor egy utánpótlás válogatott találkozón véget érnek álmai: olyan súlyos sérülést szenved, hogy nincs folytatása szép reményű pályájának.
" – Igen, a franciák elleni meccsen tulajdonképpen a nagy álmaim szertefoszlottak. Nemhogy sokszoros válogatott nem lett belőlem, de futballistaként sem sokat értem már, amikor elhagytam az MTK-pályát. Pontosabban, amikor elvitt onnan a mentő.
Az én drámám szinte egy pillanat alatt lejátszódott. Összefutottam egy francia játékossal, egy reccsenés, és vége … Szétment a térdem, s ezzel tulajdonképpen befejeződött számomra az igazi futball. Nagy balszerencsém volt, tulajdonképpen az a francia srác nem tehetett a dologról. Be is jött hozzám a kórházba, ott ült edzőjével együtt az ágyam szélén, és folytak a könnyei. Én meg vigasztaltam, hogy ne féljen, nincs olyan nagy baj, s majd szép lassan felépülök. Mert akkor még én is reménykedtem. Hittem, hogy meggyógyulok, hogy teljesen rendbe jön a lábam. Tévedtem …
Nyolc hónap után ugyan újra pályára léptem. Az is lehet, hogy ezt is elsiettem. Pedig, hogy mondta Szusza Feri akkor, hogy ide figyelj Laci, egy évig nehogy játsszál … De én meg azt szerettem volna, hogy minél előbb visszanyerjem a régi formám. Egy felkészülési meccset játszottunk a Ganz Villamossági csapat ellen. Bár az ellenfél edzője külön is felhívta játékosai figyelmét, hogy vigyázzanak rám, mert még érzékeny a fájós térdem, az egyik srác nyújtott lábbal lépett oda egy összecsapásnál. Rá a másik térdemre. Mentem is mindjárt vissza a kórházba, ugyanarra az ágyra, ahol korábban feküdtem. Nos, akkor ott már nem nagyon hittem, hogy valaha elérhetem futball vágyaimat … És amikor a Fradi B-közép szurkolóinak delegációja bejött meglátogatni, hiába biztatott vezérük, a legendás Krampusz, én már nem hittem a csodában.
1956 decemberében még elvittek a jugoszláviai portyára, még játszottam a Radnicski, a Szarajevó válogatott és az FC Szarajevó elleni meccsen. Immár nem Kinizsi, hanem szépséges Fradi-mezben …
Ez volt a hattyúdalom. Ötvenkilencben huszonöt éves koromban (!) elmentem a Fradiból. Gondolható, hogy mit éreztem akkor, amikor utoljára betettem magam mögött az öltöző ajtaját. Folytak a könnyeim …
– Ha kilátogatsz a Fradi-meccsekre, megismernek még a szurkolók?
– Talán az öregebbek igen, de a mai fiataloknak még a nevem sem mond semmit. Volt egy ember, aki időnként megismertette velük a futball múltamat. Arany barátom, a Kalap, a fruttiárus, aki sajnos itthagyott bennünket. Ő nem egyszer elkiabálta magát árusítás közben a lelátón.
„Tudjátok ti fradisták, hogy ki ez az ember? Ő lett volna Bozsik után a legnagyobb magyar fedezet…”
– és mutogatott rám. A fiatalok meg csak ültek és néztek. Talán igazából nem is hitték, hogy én voltam az a nagy sztárjelölt."
Ez a peches klasszis, nos az ezredfordulóra – szerencsés lett… Hogy miért? A Fradi válogatott játékosai között köszönthetjük! Az MLSZ ugyanis az 1956. február 23-i Bejrutban rendezett Libanon – Budapest válogatott mérkőzést hivatalos, országok közötti meccsnek könyvelte el! És ugye azon, az akkor még makkegészséges Szabó Laci is szerepelt! „Bozsik helyett a 60. percben Szabó lépett pályára” írták a tudósításban, és így Szabó László 30 percet játszott a magyar válogatott címeres mezében! 44 év után így lesz valaki válogatott labdarúgó …
A XIV. kerületi “Törökőri” grundon nagyon sokat fociztunk együtt gyerekkorunkban. Nagyon sok tehetséges fiatal volt abban az időben a negyedünkben. De mindenki tudta, hogy a Szabó Laci, (mi Ladornak hívtuk), válogatott lesz. Ő volt a legjobb. Ott volt még a “Kis Matesz” is, aki szintén nagyon jó volt, és válogatott lett.
Szabó László a Ferencváros (Bp. Kinizsi) egyszeres válogatott csatára, középen a kisfiú mögötti játékos. Egyetlen válogatottságát csak a lejátszás után közel 40 évvel nyilvánította az MLSZ hivatalos válogatott mérkőzéssé! 1956.02.29. Libanon-Magyarország 1:4. Kép forrása: ftcbk
oldboy: Még 12 éves sem voltam, amikor a sajnálatos sérülés kettétörte a karrierjét. Nagybátyám látta játszani, ő mesélt róla, na és a régi öregek! Fantasztikus tehetség volt, Varga Zolihoz hasonló! Isten nyugtassa!
György: Mivel 65 éve járok a Szentélybe,nagyon sok alkalommal láttam Szabó Lacit játszani az akkori “Fradiban”,a Bp.,Kinizsiben. Valóban Bozsik utódként tartották Őt számon! Fantasztikusan látott a pályán, 40m-s keresztlabdáinak, átadásainak szeme volt. Nagy játékintelligenciájú, technikás játékos volt. Azon az utánpótlás meccsen a jobb térde sérült meg, porcleválás, keresztszalag szakadás volt a diagnózis. Ha jól emlékszem a mütét után 1 évet hagyott ki, majd amikor rendbe jött, alig pár mérközés után egy tréningen (ott voltam,láttam az esetet) a bal térde sérült meg ugyanúgy. Ismét mütét, kihagyás, rehabilitáció. Ezután Laci sajnos már nem volt a régi. A legtöbbször a Gulyás-Ombódi,Kispéter,Dalnoki-Szabó,Dékány-Kertész,Orosz,Mátrai,Vilezsál,Fenyvesi összeállitású csapat tagja volt. Ha nincsenek ezek a sajnálatos sérülések,Ő is 100-szoros válogatott lett volna! Nyugodj békében a Laci! A Fradi nagy családja sohasem felejt el! Imádkozunk Érted legendás Jobbfedezet!
1940-es: Micsoda irányító volt! Imádtuk! 1955-ben a Húsvéti Tornán úgy irányította a csapatot, hogy legközelebb Ebedli Zoli közelítette meg, de ő is csak közelítette. Ilyen irányító kéne ma is.
Aztán 1956 tvaszán egy U-válogatott meccsen a franciák szándékosan lerúgták, mert nem bírtak vele. (Akkor még nem volt csere!!). Ha a mai szinten lett volna a sportsebészet, rendbe tudták volna hozni (lásd Lipcsei), dehát ez akkor volt.
1956/57 fordulóján a jugoszláv portyán néhányszor még betették a csdapatba, hogy elmondhassa: játszott fradimezben (sőt: FRADIMEZBEN). De akkor mindenki tudta, hogy vége a pályafutásának.
mlaci1899: Egy kis kocsmában iszogatott gyakran a Thököly-Hungária sarkán. Élmény volt hallgatni történeteit, tisztán emlékezett mindenre, imádta a Ferencvárost és utálta a kommunistákat! Nyugodjon békében Laci bácsi!
Schumeth Lajos: A Fradi után még Zalaegerszegen játszott,NB.II-ben.Később kissebb csapatoknál edzősködött.Rákosrendező,Fások.SC Mostanában vlóban többszőr megfordult a Hungária.krt-i nagyrédei borozóban. Jó szivű gyerek volt. Nyugodj békében Laci barátom.
A legendás Szabó-Dékány fedezetsor immár az égben találkozik újra. Az egyszeres válogatott, az FTC-ben 94 mérkőzésen szerepelt saját nevelésű Szabó László temetésére március 29-én, nagypénteken, 14 órakor kerül sor a Rákoskeresztúri Új köztemetőben.
† Szabó László (Gödöllő 1934.09.11 - Budapest 2013.03.18) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Három magyar futballista is abban a tudatban fejezte be pályafutását, hogy sohasem lett válogatott, és mégis az volt. Ez hogy lehet? Az MLSZ néhány évvel ezelőtt négy meccset is hivatalosnak nyilvánított (plusz a két Moszkva elleni összecsapást, amelyek már eddig is beleszámítottak a válogatott játékosok mérkőzésszámába), így az 1933-ban Portugália ellen szereplő Magyar Ferenc és Szemere Antal, valamint az 1956-ban Libanon ellen pályára lépő Szabó László is hivatalosan válogatott lett. Magyar és Szemere későbbi sorsáról keveset tudunk, de valószínűleg ők haláluk után lettek a nemzeti csapat teljes jogú tagjai.
http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/egy-meccs-jutott-nekik-de-az-emlekezetes-2002995
Óriási tehetségnek számított, fényes jövőt jósoltak neki. A Bozsik utódaként emlegetett tehetség aztán korai búcsúra kényszerült.
Pedig szépen kezdődött minden: Tizenhat évesen az ifi centere, 1953-ban már az első csapat fedezete. A Kinizsi felnőtt csapatában meccsről meccsre remekel. ’53-ban annak az UEFA-torna győztes magyar ifi válogatottnak volt a stabil tagja, amely kapott gól nélkül nyerte a fiatalok – nyugodtan mondhatjuk – akkori világbajnokságát! És szintén ifistaként Sebes Gusztáv az aranycsapat mellé veszi és a válogatott edzőmérkőzéseken Puskásékkal szerepelteti.
Négyszer már a B-válogatottban is pályára lép és az utánpótlás nagy reménységei között tartják számon. A nagyválogatottság karnyújtásnyira, amikor egy utánpótlás válogatott találkozón véget érnek álmai: olyan súlyos sérülést szenved, hogy nincs folytatása szép reményű pályájának.
" – Igen, a franciák elleni meccsen tulajdonképpen a nagy álmaim szertefoszlottak. Nemhogy sokszoros válogatott nem lett belőlem, de futballistaként sem sokat értem már, amikor elhagytam az MTK-pályát. Pontosabban, amikor elvitt onnan a mentő.
Az én drámám szinte egy pillanat alatt lejátszódott. Összefutottam egy francia játékossal, egy reccsenés, és vége … Szétment a térdem, s ezzel tulajdonképpen befejeződött számomra az igazi futball. Nagy balszerencsém volt, tulajdonképpen az a francia srác nem tehetett a dologról. Be is jött hozzám a kórházba, ott ült edzőjével együtt az ágyam szélén, és folytak a könnyei. Én meg vigasztaltam, hogy ne féljen, nincs olyan nagy baj, s majd szép lassan felépülök. Mert akkor még én is reménykedtem. Hittem, hogy meggyógyulok, hogy teljesen rendbe jön a lábam. Tévedtem …
Nyolc hónap után ugyan újra pályára léptem. Az is lehet, hogy ezt is elsiettem. Pedig, hogy mondta Szusza Feri akkor, hogy ide figyelj Laci, egy évig nehogy játsszál … De én meg azt szerettem volna, hogy minél előbb visszanyerjem a régi formám. Egy felkészülési meccset játszottunk a Ganz Villamossági csapat ellen. Bár az ellenfél edzője külön is felhívta játékosai figyelmét, hogy vigyázzanak rám, mert még érzékeny a fájós térdem, az egyik srác nyújtott lábbal lépett oda egy összecsapásnál. Rá a másik térdemre. Mentem is mindjárt vissza a kórházba, ugyanarra az ágyra, ahol korábban feküdtem. Nos, akkor ott már nem nagyon hittem, hogy valaha elérhetem futball vágyaimat … És amikor a Fradi B-közép szurkolóinak delegációja bejött meglátogatni, hiába biztatott vezérük, a legendás Krampusz, én már nem hittem a csodában.
1956 decemberében még elvittek a jugoszláviai portyára, még játszottam a Radnicski, a Szarajevó válogatott és az FC Szarajevó elleni meccsen. Immár nem Kinizsi, hanem szépséges Fradi-mezben …
Ez volt a hattyúdalom. Ötvenkilencben huszonöt éves koromban (!) elmentem a Fradiból. Gondolható, hogy mit éreztem akkor, amikor utoljára betettem magam mögött az öltöző ajtaját. Folytak a könnyeim …
– Ha kilátogatsz a Fradi-meccsekre, megismernek még a szurkolók?
– Talán az öregebbek igen, de a mai fiataloknak még a nevem sem mond semmit. Volt egy ember, aki időnként megismertette velük a futball múltamat. Arany barátom, a Kalap, a fruttiárus, aki sajnos itthagyott bennünket. Ő nem egyszer elkiabálta magát árusítás közben a lelátón.
„Tudjátok ti fradisták, hogy ki ez az ember? Ő lett volna Bozsik után a legnagyobb magyar fedezet…”
– és mutogatott rám. A fiatalok meg csak ültek és néztek. Talán igazából nem is hitték, hogy én voltam az a nagy sztárjelölt."
Ez a peches klasszis, nos az ezredfordulóra – szerencsés lett… Hogy miért? A Fradi válogatott játékosai között köszönthetjük! Az MLSZ ugyanis az 1956. február 23-i Bejrutban rendezett Libanon – Budapest válogatott mérkőzést hivatalos, országok közötti meccsnek könyvelte el! És ugye azon, az akkor még makkegészséges Szabó Laci is szerepelt! „Bozsik helyett a 60. percben Szabó lépett pályára” írták a tudósításban, és így Szabó László 30 percet játszott a magyar válogatott címeres mezében! 44 év után így lesz valaki válogatott labdarúgó …
A XIV. kerületi “Törökőri” grundon nagyon sokat fociztunk együtt gyerekkorunkban. Nagyon sok tehetséges fiatal volt abban az időben a negyedünkben. De mindenki tudta, hogy a Szabó Laci, (mi Ladornak hívtuk), válogatott lesz. Ő volt a legjobb. Ott volt még a “Kis Matesz” is, aki szintén nagyon jó volt, és válogatott lett.
http://www.tempofradi.hu/szabo-laszlo#more-47782
Aztán 1956 tvaszán egy U-válogatott meccsen a franciák szándékosan lerúgták, mert nem bírtak vele. (Akkor még nem volt csere!!). Ha a mai szinten lett volna a sportsebészet, rendbe tudták volna hozni (lásd Lipcsei), dehát ez akkor volt.
1956/57 fordulóján a jugoszláv portyán néhányszor még betették a csdapatba, hogy elmondhassa: játszott fradimezben (sőt: FRADIMEZBEN). De akkor mindenki tudta, hogy vége a pályafutásának.
forrás:
http://ulloi129.wordpress.com/2013/03/18/elhunyt-szabo-laszlo/