Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
1946. november 12-én született Budafokon. 1964-ben került a Budafoki MTE első csapatába – az NB1/B-s debütálását megelőzően sem volt persze ismeretlen játékos, hiszen már 1963-ban meghívást kapott az utánpótlás válogatott keretébe, sőt két évvel idősebb bátyjával együtt pályára is lépett edzőmérkőzésen.
Első felnőtt szezonjában, 18 évesen 23 alkalommal pályára lépett a másodosztályban, és 3 gólt is jegyezhettek a neve mellé. A következő évben már 26-szor játszott. A középpályáról a csatársorba lépett előre, hat gólt szerzett.
Bekerült az ifjúsági válogatottba, és kiváló játéka felkeltette magára az NB1-es klubok figyelmét is, az 1965-ös szezon végén a Salgótarjáni BTC igazolta le. Az első fordulóban a Ferencváros ellen még csak a tartalékcsapatban kapott szerepet, a 3-1-es salgótarjáni győzelemből egy góllal vette ki a részét. 1966. március 20-án, a Dorog elleni idegenbeli meccsen debütált az élvonalban. Először a Salgótarjánban is középcsatár poszton szerepelt, de már az idény közepén átkerült a középpályára, Toldi Miklós állandó fedezettársa lett.
Kevés játékos mondhatta el magáról, hogy első NB1-es idényében máris válogatott lett. Bánkuti 1966 szeptemberében egy másik fiatal salgótarjáni futballista, Kocsis Lajos társaságában meghívót kapott Illovszky Rudolf szövetségi kapitánytól a válogatott keretbe.
Bár a válogatott keret tagjaként gólt szerzett a Gödöllői Vasas elleni, 4-1-re végződött edzőmérkőzésen, az ezt követő, Dánia elleni szeptember 21-i találkozón még nem kapott lehetőséget a bemutatkozásra, szeptember 28-án Franciaország ellen azonban Mathesz cseréjeként már pályára léphetett a címeres mezben.
A következő szezont továbbra is Salgótarjánban töltötte. Hatalmas lövő erejétől, szabadrúgásaitól a teljes mezőny tartott, az igazi nagy áttörés azonban elmaradt. A Salgótarján mérsékelt sikerrel teljesítette az évet, és csak a 13. helyen zárt, az év végi értékelésben Mészáros József edző pedig elmarasztalólag emlékezett meg az év utolsó néhány fordulójára a tartalékcsapatba száműzött játékosáról.
Bánkuti nem is maradt tovább Salgótarjánban, a Népsport híradása szerint az Újpesti Dózsába kérte átigazolását, a nógrádiak pedig nem zárkóztak el a kiadásától. Így aztán 1967 decemberében még a B-válogatottal, 1968 januárjában viszont már az Újpesti Dózsával portyázhatott Dél-Amerikában, ahol a Vasas előző évi Hexagonal-torna győzelme után minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte a magyar csapatok vendégszereplését.
A túra Bánkuti számára legalábbis felemásra sikerült. Bár az első mérkőzéseken rendszeresen játéklehetőséget kapott a nagy nevektől hemzsegő Dózsában, egy felkészítő edzésen megsérült, így a bajnoki nyitányt már ki kellett hagynia.
A sérülés mindazonáltal nem tűnt túl súlyosnak, így hamarosan, 1968. április 3-án már bajnokin is bemutatkozott az Újpestben, a Csepel elleni mérkőzésen. Talán még nem kellett volna; sérülése kiújult, így a tavaszi szezonban már nem is lépett többet pályára a nagycsapatban, felgyógyulása után csak a tartalékok között jutott szóhoz.
Az őszi szezont viszont már újra az első csapattal kezdte, Sóvári cseréjeként lépett pályára a Csepel ellen. A Dózsa döntetlenezett, Sóvári Kálmán öngólt vétett, a következő héten az Egyetértés ellen pedig már Bánkuti kezdett. Sóvári a szezon hátralévő részében már csak kétszer kapott lehetőséget, az év végén pedig 12 szezon után távozott a csapattól.
Bánkuti azon túl, hogy 1968 második felére ismét stabil NB1-es csapattag lett, részese lehetett az Újpesti Dózsa VVK (Vásárvárosok Kupája) menetelésének is. Az Újpest az Arisz Szaloniki (2-1 és 9-1), a Legia (1-0 és 2-2), a Leeds United (1-0 és 2-0) és a Göztepe (4-1 és 4-0) legyőzésével a VVK-döntőig jutott, ahol aztán 0-3 és 2-3 arányban alulmaradt a Newcastle együttesével szemben.
Bár kitartó munkával sikerült leküzdenie korábbi sokszor kritizált súlyfeleslegét, és egyre jobban érezte új szerepkörét is a védelem bal oldalán, a csapatban való kiteljesedését továbbra is gyakori sérülései meggátolták. Az Újpesten töltött első két éve alatt hatszor sérült meg, és a tendencia a későbbiekben is folytatódott. Az 1969-es szezonban még 20-szor játszott, az 1970-es félszezonban már csak 4, 1970-71-ben 7 alkalommal lépett pályára a csapatban.
Mint ismert, ez az időszak volt az Újpest nagy korszaka – Bánkuti, akit a sportsajtó nem egyszer az „egyik legbalszerencsésebb játékos” néven emlegetett, ötszörös bajnok és kétszeres kupagyőztes lett, miközben 1969 és 1974 között mindössze 34 NB1-es mérkőzésen tudott pályára lépni. Nem is hatszoros bajnok, mert 1972-73-ban bár kerettag volt, de az évad folyamán egyszer sem kapott szerepet az első csapatban. 1968 és 1970 között többször is meghívást kapott a válogatott keretbe, de folyamatos problémái miatt végül nem tudott már pályára lépni a nemzeti tizenegyben.
Újra és újra kiújuló sérülése miatt végül 1974 augusztusában bejelentette visszavonulását; az 1975. április 22-én rendezett Újpesti Dózsa – Magyar öregfiúk válogatott gálamérkőzésen három másik egykori kiválósággal, Göröcs Jánossal, Szentmihályi Antallal és Káposzta Benővel együtt búcsúzott a lila-fehér színektől.
Visszavonulását követően a Belügyminisztérium dolgozója maradt; 2002 június 22-én, mindössze 55 éves korában hunyt el.
BÁNKUTI II István (1946), a Salgótarjáni BTC balfedezete, 1966-ban 1 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben.
– A bányászcsapat volt ifjú labdarúgója a franciák elleni mérkőzésen (4:2) cserejátékosként került a válogatott együttesbe. Jó fizikumú, technikás, taktikailag is képzett labdarúgó. Töretlen fejlődés esetén sok sikerrel kecsegtető jövő áll előtte. Válogatott labdarúgóink több mint 530 főt számláló seregének egyik legfiatalabb tagja. 1968-ban az Újpesti Dózsa játékosa lett.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
† Bánkuti István (Budafok 1946.11.12 - Budapest 2002.06.16) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Első felnőtt szezonjában, 18 évesen 23 alkalommal pályára lépett a másodosztályban, és 3 gólt is jegyezhettek a neve mellé. A következő évben már 26-szor játszott. A középpályáról a csatársorba lépett előre, hat gólt szerzett.
Bekerült az ifjúsági válogatottba, és kiváló játéka felkeltette magára az NB1-es klubok figyelmét is, az 1965-ös szezon végén a Salgótarjáni BTC igazolta le. Az első fordulóban a Ferencváros ellen még csak a tartalékcsapatban kapott szerepet, a 3-1-es salgótarjáni győzelemből egy góllal vette ki a részét. 1966. március 20-án, a Dorog elleni idegenbeli meccsen debütált az élvonalban. Először a Salgótarjánban is középcsatár poszton szerepelt, de már az idény közepén átkerült a középpályára, Toldi Miklós állandó fedezettársa lett.
Kevés játékos mondhatta el magáról, hogy első NB1-es idényében máris válogatott lett. Bánkuti 1966 szeptemberében egy másik fiatal salgótarjáni futballista, Kocsis Lajos társaságában meghívót kapott Illovszky Rudolf szövetségi kapitánytól a válogatott keretbe.
Bár a válogatott keret tagjaként gólt szerzett a Gödöllői Vasas elleni, 4-1-re végződött edzőmérkőzésen, az ezt követő, Dánia elleni szeptember 21-i találkozón még nem kapott lehetőséget a bemutatkozásra, szeptember 28-án Franciaország ellen azonban Mathesz cseréjeként már pályára léphetett a címeres mezben.
A következő szezont továbbra is Salgótarjánban töltötte. Hatalmas lövő erejétől, szabadrúgásaitól a teljes mezőny tartott, az igazi nagy áttörés azonban elmaradt. A Salgótarján mérsékelt sikerrel teljesítette az évet, és csak a 13. helyen zárt, az év végi értékelésben Mészáros József edző pedig elmarasztalólag emlékezett meg az év utolsó néhány fordulójára a tartalékcsapatba száműzött játékosáról.
Bánkuti nem is maradt tovább Salgótarjánban, a Népsport híradása szerint az Újpesti Dózsába kérte átigazolását, a nógrádiak pedig nem zárkóztak el a kiadásától. Így aztán 1967 decemberében még a B-válogatottal, 1968 januárjában viszont már az Újpesti Dózsával portyázhatott Dél-Amerikában, ahol a Vasas előző évi Hexagonal-torna győzelme után minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte a magyar csapatok vendégszereplését.
A túra Bánkuti számára legalábbis felemásra sikerült. Bár az első mérkőzéseken rendszeresen játéklehetőséget kapott a nagy nevektől hemzsegő Dózsában, egy felkészítő edzésen megsérült, így a bajnoki nyitányt már ki kellett hagynia.
A sérülés mindazonáltal nem tűnt túl súlyosnak, így hamarosan, 1968. április 3-án már bajnokin is bemutatkozott az Újpestben, a Csepel elleni mérkőzésen. Talán még nem kellett volna; sérülése kiújult, így a tavaszi szezonban már nem is lépett többet pályára a nagycsapatban, felgyógyulása után csak a tartalékok között jutott szóhoz.
Az őszi szezont viszont már újra az első csapattal kezdte, Sóvári cseréjeként lépett pályára a Csepel ellen. A Dózsa döntetlenezett, Sóvári Kálmán öngólt vétett, a következő héten az Egyetértés ellen pedig már Bánkuti kezdett. Sóvári a szezon hátralévő részében már csak kétszer kapott lehetőséget, az év végén pedig 12 szezon után távozott a csapattól.
Bánkuti azon túl, hogy 1968 második felére ismét stabil NB1-es csapattag lett, részese lehetett az Újpesti Dózsa VVK (Vásárvárosok Kupája) menetelésének is. Az Újpest az Arisz Szaloniki (2-1 és 9-1), a Legia (1-0 és 2-2), a Leeds United (1-0 és 2-0) és a Göztepe (4-1 és 4-0) legyőzésével a VVK-döntőig jutott, ahol aztán 0-3 és 2-3 arányban alulmaradt a Newcastle együttesével szemben.
Bár kitartó munkával sikerült leküzdenie korábbi sokszor kritizált súlyfeleslegét, és egyre jobban érezte új szerepkörét is a védelem bal oldalán, a csapatban való kiteljesedését továbbra is gyakori sérülései meggátolták. Az Újpesten töltött első két éve alatt hatszor sérült meg, és a tendencia a későbbiekben is folytatódott. Az 1969-es szezonban még 20-szor játszott, az 1970-es félszezonban már csak 4, 1970-71-ben 7 alkalommal lépett pályára a csapatban.
Mint ismert, ez az időszak volt az Újpest nagy korszaka – Bánkuti, akit a sportsajtó nem egyszer az „egyik legbalszerencsésebb játékos” néven emlegetett, ötszörös bajnok és kétszeres kupagyőztes lett, miközben 1969 és 1974 között mindössze 34 NB1-es mérkőzésen tudott pályára lépni. Nem is hatszoros bajnok, mert 1972-73-ban bár kerettag volt, de az évad folyamán egyszer sem kapott szerepet az első csapatban. 1968 és 1970 között többször is meghívást kapott a válogatott keretbe, de folyamatos problémái miatt végül nem tudott már pályára lépni a nemzeti tizenegyben.
Újra és újra kiújuló sérülése miatt végül 1974 augusztusában bejelentette visszavonulását; az 1975. április 22-én rendezett Újpesti Dózsa – Magyar öregfiúk válogatott gálamérkőzésen három másik egykori kiválósággal, Göröcs Jánossal, Szentmihályi Antallal és Káposzta Benővel együtt búcsúzott a lila-fehér színektől.
Visszavonulását követően a Belügyminisztérium dolgozója maradt; 2002 június 22-én, mindössze 55 éves korában hunyt el.
Forrás: futballtortenet.blog.hu/2018/02/18/harom_bankuti_budafokrol
via: Facebook/Retro foci képek
– A bányászcsapat volt ifjú labdarúgója a franciák elleni mérkőzésen (4:2) cserejátékosként került a válogatott együttesbe. Jó fizikumú, technikás, taktikailag is képzett labdarúgó. Töretlen fejlődés esetén sok sikerrel kecsegtető jövő áll előtte. Válogatott labdarúgóink több mint 530 főt számláló seregének egyik legfiatalabb tagja. 1968-ban az Újpesti Dózsa játékosa lett.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig