comments

1. 
   admin heimo

   # 3

   2015.10.09, 21:36 (szerk.: 2016.08.18, 13:48)

   Hegyi Iván: Tokiói tizenegy
   
   A tokiói olimpia vízilabdatornáján 1964. október 15-én 4:4-gyel zárult a magyar–jugoszláv rangadó.
   
   Ugyanaznap ugyanott 6-5-tel ért véget a magyar–jugoszláv futballmeccs.
   
   Micsoda mérkőzés volt! Ebben a sorozatban nem szoktuk részletesen felidézni az akciókat, de ezúttal kivételt kell tenni, hiszen a találkozó lényege az első félidő egészen különleges forgataga volt. Nemhogy az olimpia japán nézői nem tudták követni az eseményeket – a labdarúgás akkoriban gyerekcipőben sem járt az ázsiai országban –, de az élő futball-lexikonok is csak néztek, mint a My Fair Lady hatvannégyben bemutatott, 34 millió dollár bruttó bevételt hozó filmváltozatának közönsége a mozikban. Amíg lenn, Délen édes éjen Édent remélt Audrey Hepburn és Rex Harrison, addig Keleten délután – Magyarországon pedig hajnalban – sűrűsödtek az izgalmak, akár a legfordulatosabb krimiben.
   
   Tessék csak figyelni!
   
   A második percben Ivica Oszim, a későbbi neves edző és jugoszláv szövetségi kapitány tizennyolc méterről úgy lőtt kapura, hogy Szentmihályi Antal hiába vetődött: 0-1. Az ötödik percben Katona Sándor elfutott, és beívelését Csernai Tibor a hálóba fejelte: 1-1. Itt álljunk meg egy pillanatra, mert a torna első magyar mérkőzésén, amelyen Bene Ferenc hatból hatot vágott be a marokkóiaknak (6-0), Varga Zoltán szerepelt a tizenegyben, de dr. Lakat Károly szakvezető a második találkozóra Csernaival váltotta fel Vargát, ahogyan egy nappal korábban az SZKP Központi Bizottsága Brezsnyevvel Hruscsovot. Nem volt rossz döntés (mármint Lakaté): a tatabányai csatár a tizenegyedik percben már a második gólját érte el, ezúttal Bene átadásából lőtt menthetetlenül a kapuba: 2-1. A magyarok még ki sem lelkendezték magukat, amikor a tizenkettedik percben Dragan Dzsajics a kapufára fejelt, és a kipattanó labdát Rudolf Belin bepasszolta: 2-2.
   
   Kis szünet következett, elvégre a következő gól csak a tizennyolcadik percben esett... Ekkor Bene indította Farkas Jánost, ő elemi erővel küldte a labdát a felső lécre, ahonnan az a hálóba vágódott: 3-2. Aztán a huszonötödik percben Bene nem továbbított, hanem szólózott, és szlalomja végén már ez állt az eredményjelzőn: 4-2. Honfitársaink azt hitték, megnyugodhatnak...
   
   Frászt.
   
   A harmincegyedik percben Mirszad Fazlagics észrevette Szlaven Zambatát, beadás, fejes: 4-3. Majd a harmincötödik percben Belin távolról próbálkozott, s bár lövése nem tetszett védhetetlennek, a labda Szentmihályi kezéről a hálóba jutott: 4-4. A nagy tábla kezelője már elátkozta azt a pillanatot, amikor elvállalta a munkát, de még mindig nem pihenhetett: a negyvennegyedik percben Jovan Miladinovics váratlanul megütötte Katonát a tizenhatoson belül – egy belgrádi partizán húzott be egy budapesti honvédnek –, az emiatt megítélt büntetőt pedig Csernai a helyére küldte: 5-4.
   
   A szünetben.
   
   Az egyenes adás („Halló, itt Tokió!”) mindenkit a rádióhoz szegezett; ezúttal nem arról volt szó, hogy az emberek a tévét nézték és Szepesit hallgatták, mert a televízió csak késleltetve, magyar idő szerint délután és este közvetített az olimpiáról, míg a rádió egyenesben, a reggelihez adta a meccset. A tévéfelvételek a Telstar műhold segítségével, a Tokió–Alaszka–Északi-sark–Hamburg „útvonalon” jutottak el hazánkba, a 2 millió 700 ezer regisztrált nézőhöz. Hatvannégy őszén már nem volt Tavasz – a hatvanegyben bevezetett típus gyártását megszüntették, akárcsak a Carmenét –, ám az újdonságok iránt óriási érdeklődés mutatkozott, noha a legolcsóbb készülék is 5200 forintba került, és évi 600 forintos előfizetési díjat kellett fizetni. Az átlagos fizetés 1000-1500 forint körül mozgott, s a gazdasági fejlődés a legkevésbé sem vetekedett Japánéval: a távol-keleti országban abban az időben évente több mint tíz százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem, az olimpia költségei meghaladták a kétmilliárd dollárt. Ebben az összegben azonban nem szerepelt az a ráfordítás, amelyet az ötkarikás házigazdák az út- és vasúthálózat fejlesztésére áldoztak, márpedig – hogy mást ne említsünk – közvetlenül a játékok előtt adták át a forgalomnak a Tokiót és Oszakát összekötő, akkoriban 200 kilométeres sebességgel száguldó szupervonatot.
   
   A magyarok is sínen voltak...
   
   A hatvanharmadik percben Szvetozar Vujovics kezezett, Csernai pedig belőtte a tizenegyest, azaz megszerezte a csapat hatodik, saját maga negyedik gólját. Lakat doktor azon a héten lottózhatott volna, mert a jobbösszekötő beállítása telitalálatnak bizonyult. Csernai nem tartozott a leghíresebb magyar labdarúgók közé, jóllehet már négy évvel korábban bemutatkozott az NB I-ben, aMurár, Csernai, Szalay, Nagy, Gerencsér csatárötös tagjaként. (Hogy melyik klub kvintettje volt ez? A BVSC-é...) Utána ózdi kitérővel igazolt Tatabányára, az ötkarikás keretbe pedig főként azért került be, mert: 1. Lakat Károly összesen tizenkét évet töltött edzőként a bányászvárosban; 2. az olimpián nem szerepelhettek olyan futballisták, akik a vb-n már játszottak. Az amatőrszabály ellenére honfitársaink korántsem voltak kezdők, hiszen a „tokióiak” közül Szentmihályi, Novák Dezső, Ihász Kálmán, Bene és Farkas tagja volt annak a nemzeti együttesnek, amely az 1964-es Európa-bajnokság harmadik helyéért vívott mérkőzésén 3-1-re legyőzte a dánokat (sőt a gólokat Bene, majd a szabadrúgásból és tizenegyesből duplázó Novák szerezte).
   
   Ezzel együtt nálunk az olimpiai fellépéseket nem tekintették hivatalos válogatottságnak, ellentétben az 1962-es világbajnokságon negyedik helyezett, olimpiai bajnoki címvédő Jugoszláviával, amelynek szövetsége Dzsajicsnak és társainak beszámította az ötkarikás szerepléseket, annak ellenére is, hogy hatvannégy őszén, a Crvena Zvezda százezer nézőt befogadó stadionjának avatásán, a szovjet válogatott ellen csak Belin, Miladinovics és Zambata képviselte a „japán” küldöttséget. Az olimpia után két nappal rendezett magyar–jugoszláv A válogatott találkozó ebből a szempontból azért nem említhető, mert az olimpikonok épphogy hazaérkeztek Ázsiából. Ám érdemes megemlíteni, hogy a Tóth (Géczi) – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Mathesz, Solymosi – Nagy Antal, Göröcs, Albert (Puskás Lajos), Rákosi, Fenyvesi összetételű magyar együttes 2-1-re győzött, és a B csapatok eszéki meccsén (1-0 „ide”) is olyan kiváló játékosok futballoztak, mint Tamás Gyula, Menczel Iván, Machos Ferenc, Kuharszki Béla, Korsós István. (Volt választék!)
   
   De térjünk vissza Japánhoz, mert egy gólról még „lemaradtunk”. Azt a nyolcvankettedik percben Oszim rúgta, beállítva a 6-5-ös végeredményt, melynek nyomán az annak idején roppant kritikus hazai sportsajtó is áradozott. (Akkoriban extraklasszisokat bíráltak, manapság meg azokat igyekszik felemelni a média, akik képtelenek egyeneset rúgni a labdába.) A Népsport azt írta: „Együttesünk példás sportszerűsége és kitűnő csapategysége talán egyedülálló a magyar labdarúgósport történetében.” A Népszabadság pedig így értékelt: „Az olimpia helyszínén elragadtatással beszélnek az együttes teljesítményéről, mert az olimpiai tizenegy olyan játékot produkált a jugoszlávok ellen, amellyel magyar csapat már régen rukkolt ki.”
   
   A gárda utóbb (százszázalékos produkcióval, 22-6-os gólkülönbséggel) elnyerte az olimpiai bajnoki címet, így érthető, hogy miközben Angliát 1964-ben meghódította az Animals és a Felkelő Nap háza, addig a tíz tokiói aranyéremre büszke Magyarországot hajnalonként elfogta a felkelő Nap láza...
   
   Magyarország–Jugoszlávia 6-5 (5-4)
   
   1964. október 15., Tokió, 19 316 néző. Jv.: Fukusima (japán).
   
   Magyarország:
   
   Szentmihályi – Novák, Orbán, Ihász – Palotai, Nógrádi –Farkas, Csernai, Bene, Komora, Katona.
   
   Jugoszlávia: Csurkovics – Fazlagics, Csop, Vujovics –Belin, Miladinovics – Szamardzsics,Zambata, Radovics, Oszim, Dzsajics.
   
   Gól: Oszim (2. és 82.), Csernai (5., 11., 44. és 63., az utóbbi kettő 11-esből), Belin (12. és 35.), Farkas (18.), Bene (25.), Zambata (31.).

   
   
   hmgy
    
2. 
   Zsorzsinju

   # 2

   2014.08.01, 07:25 (szerk.: 2014.08.01, 10:12)

   Jugoszlávia 275. hivatalos mérkőzése.
    
3. 
   admin fgymat

   # 1

   2009.03.15, 11:13

   A meccset, a volt Jugoszláv Labdarugó Szövetség hivatalos "A" válogatott mérkőzésnek ismeri el.