comments

1. 
   admin heimo

   # 1

   2015.12.11, 19:13 (szerk.: 2015.12.11, 19:30)

   Hegyi Iván: Dorogra akadt az FTC
   
   Az ünnep annak idején főként december 21-én zajlott. Azon a napon –meg a következőkön – a „béketábor” nem győzte éltetni Sztálint az akkor vélt hetvenedik, az utóbb előkerült egyházi anyakönyvek szerint viszont a hetvenegyedik születésnapján (amely e dokumentumok szerint nem is 21-én, hanem 18-án volt).
   
   Így aztán a karácsony a háttérbe szorult, bár 1949 utolsó hónapjában még Siemens rádiót is lehetett vásárolni „a jó minőségek áruházában”, a Corvinban. Már akinek. Mert a kapitalista termék 1340 forintba, azaz 490 svájci frankba került, és nem sokakat vigasztalt a mindössze 2 forint 73 filléres svájcifrank-árfolyam, mivel valutája az égvilágon senkinek nem volt. Könnyebben be lehetett fizetni az IBUSZ társas kirándulásaira. Az utazási iroda külön buszt indított (35 forintért) a Nagykanizsa–Honvéd és (48-ért) a Salgótarján–MTK NB I-es labdarúgó-mérkőzésre, melyet ugyanúgy december 25-én rendeztek, mint a Szentlőrinc– MATEOSZ (Magyar Teherfuvarozók Országos Szervezete) és az FTC–Dorogi Tárna találkozót. Az utóbbi két meccs egyaránt az Üllői úton zajlott matiné keretében, negyed tizenegytől és déli tizenkettőtől.
   
   A családi ebédnek lőttek...
   
   A dupla programról beszámolt ugyan a Kossuth rádió, de csupán hangképekben, 20 óra 20 perckor. Addig pedig ki akart várni az eredményekre?! Nem csoda, ha 18 ezer ember gyűlt egybe a ferencvárosi pályán, jóllehet különösebb hírverés nem előzte meg a műsort, hiszen más alkalomból kellett felhajtást csapni, ugyebár... A 60 fillérért kapható Népsport még néhány nappal a „nevezetes” esemény után is nyolc oldalából ötöt szentelt Sztálinnak, s az újság szalagcíme ez volt: „Boldog, erős ifjúság menetel Sztálin vezetésével a kommunizmus felé.” Innen nézve már nem is meglepő, hogy a Szabad Nép kilenc teljes kolumnán méltatta a nagy vezért, akit az SZK(b)P Központi Bizottsága ekképpen köszöntött: „Benned a béke hű és állhatatos bajnokát, a világ valamennyi népe létérdekeinek védelmezőjét látjuk.”
   
   A budapesti moziműsor sem festett másként: a Corvinban A forradalom költője, a Fáklyában A kommunizmus ifjú építői, a Körúti Híradóban a Köszönjük Sztálinnak című monumentális szovjet filmalkotást adták.
   
   Tényleg jobb volt meccsre menni. Már csak azért is, mert a Szentlőrinci AC-t és a MATEOSZ-t nem sokáig lehetett már látni: az előbbi, mely ekkor játszott utoljára SZAC néven, beolvadt a Postásba, az utóbbi (1950 februárjában) az Előrébe. Történeti tizenegy volt tehát a 2-2-vel búcsúzó Szabó – Solymosi, Villányi, Kapcsos – Kovács, Ulicska –Óvári, Bihari, Magyar, Bircsák, Virág összetételű pestszentlőrinci garnitúra, a balösszekötő posztján azzal a Bircsák Gusztávval, aki egy évtizeddel később csaknem kiejtette a kezéből a sportnapilapot, mert annak közleményrovatában azt olvasta: jelentkezése nyomán várják a futballbírói tanfolyamra. Kiderült: Pósa János, a nemzetközileg is ismert játékvezető „nevezte be” őt a tudtán kívül, és nem tette rosszul, mert kiszemeltje 1963-tól tíz esztendőn át sípolt az NB I-ben. A MATEOSZ-ból néhányan nála is többre vitték: az utolsó fuvart teljesítők csapatában Grosics Gyula őrizte a hálót, és Zakariás József szerepelt balfedezetként...
   
   Az FTC-bőlmeg kimaradt a történetesen Szentlőrincről igazolt Deák Ferenc, továbbá Mészáros József és Czibor Zoltán. A „Bambának” becézett center és a „Dodónak” hívott balkötő sérült volt, a balszélsőt viszont a „kettőbe”, ráadásul a jobbszélre tette Lyka Antal tréner, de ez sem szegte a csatár kedvét: a „Bolond” a nap harmadik Üllői úti mérkőzésén mesterhármast vágott a dorogi „fakónak” (4-3). Az „egy” csatársorába bekerült a Mikuláskor debütáló – utóbb tatabányai – Guba Balázs, a később Szegeden és Salgótarjánban futballozó Teket László, valamint az FTC-ben hetvenöt bajnoki meccset „lenyomó” Horváth Ödön, akit a pesti népnyelv Ödön von Horváthnak nevezett.
   hirdetés
   
   A középcsatár mindjárt a negyedik percben bombagólt lőtt Budai László átadásából, de megmozdulásával egyáltalán nem kápráztatta el edzőjét, aki a szünetben az öltözőben azt üvöltözte játékosainak: „Ez nem eredmény!” Ha tudta volna, a szerény 1-0-ból a második félidőben mi lesz... A folytatás negyedik percében Molnár József, aki 178 első osztályú találkozón 85 gólt ért el, menthetetlenül Henni Géza hálójába fejelte a firkás Kinczel László beívelését. Az előkészítő trükkösségére jellemző, hogy az előző évadban az NB II Közép csoportjában aranyérmet nyerő Dorognak a BVSC elleni osztályozóján kicselezte a kapust, majd – a bohémek bohéme, a nagy Cseh „Matyi” módjára – lehasalt, és homlokkal lökte át a labdát a kapuvonalon. A meccs bírája – komolytalan játék miatt – érvénytelenítette a gólt, így az először az NB I-be jutó vidéki együttes csak 9-0-ra győzött...
   
   Hogy aztán tizenhét éven át egyfolytában a legmagasabb osztályban szerepeljen. S amikor 1966-ban kiesett, Dorogon akkor is 0-0-t ért el a veretlen bajnok Vasassal szemben. Az FTC-vel meg nem sokáig állt 1-1-re. Egy óra múltán a hároméves szovjet hadifogságból hazatérő, Murmanszkban sem megtörő Pozsonyi Ignác kiugrott, s bár a szélsőt a tizenhatoson belül buktatták, Kecskeméti Béla játékvezető szabadrúgást rendelt el a vonalról. Az utóbb újpesti Aspirány Gusztávot ez az apróság nem zavarta: a „kihozott” labdát úgy varrta be Henni Gézának, ahogyan 1957-ben kétszer is beköszönt Dominique Colonna kapusnak a 2-0-ás Magyarország–Franciaország mérkőzésen. (Honfi társaink támadóötöse így állt fel: Sándor, Machos, Hidegkuti, Aspirány, Fenyvesi. Az ellenfél csatársorában pedig szerepelt Just Fontaine, az 1958-as világbajnokság gólkirálya, valamint az az Újlaki József, aki 1947-ben, ifjúsági válogatott labdarúgóként kivándorolt, és a Ligue 1 legnagyobbjai közé emelkedett – a Nice csapatával bajnoki címet meg kupát is nyert, a francia bajnokságban összesen 189 gólt szerzett –, továbbá huszonegy alkalommal helyet kapott a kékek felnőtt nemzeti együttesében.)
   
   Az idén száz éves Dorog többi játékosát is jegyezték, akár a Békekölcsönt, amellyel 1949-ben két és fél millió ember segítette ki az államot az első ötéves terv költségeinek fedezésére. A jobb-bekk speciel Buzánszky Jenő volt, és ugyancsak jól csengett Hargitai Nándor neve, ami azért is nagy szó, mert a „meccsünkön” középhátvédet, rendszerint azonban fedezetet játszó labdarúgó Sziffertként kezdte pályafutását, Szirmaira magyarosított, és csak azután lett belőle Hargitai. E játékosokkal, valamint az ebben az évben elhunyt Bakonyi Istvánnal fölényesen bennmaradt az újonc Dorog, sőt
   
   – hét csapatot megelőzve – kilencedikként zárta az évadot. Az FTC végül a második helyen kötött ki, egyebek közt azért is, mert 1949 szilveszterén Vasban állt bosszút a hat nappal azelőtt elszenvedett „dorogi” sérelmekért: Deák négy és Kocsis három góljával 7-2-re páholta el a Szombathelyi Lokomotívot. E „kivégzés” a két hónappal korábbi prágai „mészárlásra” hasonlított: októberben a Ferencváros 9-1-gyel intézte el a Spartát. (A cseh fővárosban Kocsis szerzett négyet, Deák meg hármat: így ment ez...) Csupán a karácsony nem volt se zöld, mint a fenyőfa, se fehér, mint a hó.
   
   Ellenben a kabarészerző – a Hófehérke és a hét elgyötört törpe című klasszikus jelenetet is jegyző – Szilágyi György azt írta volna az igazán ünnepi diadalt arató dorogiakról: „A fiúk a bányában futballoznak.”

   
   nol.hu
   hmgy