† Bozsik József (Kispest 1925.11.28 - Budapest 1978.05.31)
© Testnevelési és Sportmúzeum
játékos
edző
1949-ben a Magyar Válogatottban
© fortepan.hu/Kovács Márton Ernő
A Budapesti Honvéd szakosztályvezetője, utóbb edzője, majd a Magyar Válogatott szövetségi kapitánya (1974–75) volt.
2002. májusában az MLSZ az 1956. február 29-i Budapest-Bejrút találkozót hivatalos válogatott mérkőzésnek ismerte el, így eggyel növekedett Bozsik válogatottságának a száma.
1950-57-ben országgyűlési képviselő, honvédtiszt, 1950-től százados. 1956-57-ben részt vesz a Honvéd illegális dél-amerikai turnéján, ezért 1957-ben megfosztották katonai rendfokozatától és kitüntetéseitől, továbbá lemondatták képviselői mandátumáról is. 1996-ban posztumusz honvédezredessé léptették elő.
1986-ban csapata, a Kispest stadionját róla nevezték el.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Bozsik József egy ötgyermekes kispesti családból származott. Édesapja, aki portás volt a település vágóhídján a mai Honvéd sporttelep edzőpályája helyén álló egykori városi kislakások egyikében kapott elhelyezést családjával. A szintén városi alkalmazott Id. Puskás (Purczeld) Ferenc szintén ide költözhetett családjával. Ráadásul a Bozsik és a Puskás családok szomszédok is lettek. A néhány házból álló lakótelepen 132 gyerek élt, akik a közeli Lipták-telep grundján éjjel-nappal fociztak. A későbbi két világhíres labdarúgó, Bozsik József és Puskás Ferenc itt kötöttek életre szóló barátságot. Érdekesség, hogy ugyanitt kezdett el ismerkedni a labdarúgás alapjaival a későbbi rekorder magyar gólkirály Deák Ferenc és Bozsik József bátyja, István is. Józsefet nagymamája „Cucu”-nak szólította, így ragadt rá e becenév, ami végigkísérte egész sportpályafutásán.
1936-ban, 11 évesen lett hivatalosan futballista, amikor Puskás Ferenccel együtt a KAC (Kispesti Atlétikai Club) kölyökcsapatába meghívták. Később Szokodi Imre klubelnök segítségével szakmunkáslevelet és munkát is kapott a Hoffner és Schranz Műveknél, ahol Szokodi főállásban cégvezető volt. A harmincas évek végének nagy eseménye volt Kispesten, hogy a KAC hosszú küzdelmét egy új pálya építésére, siker koronázta. A temető szomszédságában lévő régi játékteret megszüntették (ennek területére is kibővítették később a temetőt) és néhány méterrel arrébb felépült az új stadion (mely ma is a Bp. Honvéd otthona). 1943-ban mutatkozott be a Kispest NB I-es felnőtt csapatában a Vasas ellen. Anyaegyesületét soha nem hagyta el. A jogutód, Honvédban lejátszott mérkőzéseit is ideszámítva 1962-ig 447 mérkőzésen lépett pályára.
Az egyszerű munkásfiút a legmagasabb fokú játékintelligencia jellemezte. Tökéletes labdakezelés, pontos indítások, remek ütemérzék, helyzetfelismerés és irányítókészség volt a sajátja. A legstabilabb, legmegbízhatóbb tagja volt csapatának. A helyét a jobbfedezet (jobb oldali középpályás) posztján találta meg, ahol nem sokára a világ legjobbjának számított. Esze, motorja, ritmusadója volt a játéknak. Egyesek szerint, ha valaki későn érkezett egy meccsre, és nem tudta a pillanatnyi állást, elég volt Bozsikot figyelnie, és mozgásából hamar kitalálhatta, a Honvéd vezet, avagy nem.
Az egyre hasznosabban játszó fiatalemberre nem sokára a nemzeti válogatottnál is igényt tartottak. 1947 májusában, Bécsben a „B” válogatottban kap szerepet, hogy azután augusztusban Gallowich Tibor szövetségi kapitány már az „igazi” válogatottban jelölje a kezdők közé, s feljegyezhesse első válogatottságát a bulgárok ellen (9-0). A Népsport még ebben az évben megállapítja: „Bérelt helye van a válogatottban.”
Bozsik Józsefet 1947 és 1962 között minden szövetségi kapitány meghívta csapatába, így az első 100-szoros válogatott labdarúgó lett Magyarországon.
1952-ben az év játékosává választják.
1956-ban a Honvéd más sztárjátékosaival ellentétben ő hazatért a külföldi túráról. Katonai, tiszti rendfokozatától megfosztották, parlamenti képviselői mandátumáról lemondatták, de fél év múlva már ismét válogatott lehetett. Visszavonulása után szakosztályvezető, majd vezetőedző lett a Honvédnál. Később a magyar válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki, bár egészségi állapota miatt csak egyetlen mérkőzésen ülhetett a kispadon. 1978-ban tragikus hirtelenséggel, szívelégtelenség miatt elhunyt. Az egész labdarúgóvilág gyászolta. A néhány héttel később Argentínában, világbajnoki mérkőzésen pályára lépő magyar válogatott gyászszalaggal a karján emlékezett. „A tömeghála kísérte utolsó útjára.” – Páskándi Géza (Élet és irodalom).
Csodálatos pályafutása nagyszerű évéhez érkezett el Bozsik József 26-27 éves korában. Nem is lehet megmondani, miben mutatkozott legnagyobbnak, annyira elsajátította a labdarúgás minden csínját-bínját. Technikában fölülmúlhatatlan: mindkét lábbal teljesen ura a labdának. Taktikájában a legzseniálisabb, igazi irányítója, szellemi vezére a csapatnak. Átadásai éppúgy, mint szerelései, az egész pályát betöltő mozgása nem látszottak gyorsnak, mégis csodálatosképpen mindig és mindenütt idejében ott volt, s átadásait elképesztően pontosan időzítette. Hosszú előreadásai remekül lekezelhetőnek bizonyultak, s Puskás a gólok tömegét lőtte vagy dolgozta ki belőlük. Ha kellett (sőt, valljuk be, sokszor, ha nem is kellett feltétlenül...), előretört és bombái erősségükben, helyezettségükben vetekedtek akár Szusza bombáival is.
Mozgása harmonikus, egyszerű, természetes, sőt, egy kicsit mintha kényelmes, csoszogós lett volna. A Palotás-féle ugrabugrálás, a Szilágyi-Sziszi-féle táncolás, sőt még a Puskás-féle rohamozás is távol állt tőle, mégis példátlan gyorsan és szellemesen tudta kihozni a labdát akár a legnagyobb zűrzavarból, csinnből, tumultusból. Talán csillogóbban igen, de szebben és okosabban nem futballozott senki (miközben nem vetette meg a kényelmet sem)! A százszoros válogatott Bozsik pályafutásának legbravúrosabb szereplése Helsinkihez fűződik. Játékánál is nagyobb jelentősége volt az olimpiai döntőn személyes varázsának, amikor a 11-es elhibázása miatt megzavarodó, magabiztosságát teljesen elveszítő Puskás helyett átvette a vezényszót.
Forrás:
Hoppe Pál-Szabó Ferenc: Labdarúgó bajnokságaink 1945-1986
Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert, valamint az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. Válogatott labdarúgóink rangsorában az első helyen áll!
– „Cucu", az egyetlen százszoros magyar válogatott labdarúgó, hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt e sportág legkiválóbb egyéniségei közé tartozik. Csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során minden idők legkiemelkedőbb képességű magyar fedezet játékosának bizonyult. Fénykorában a világ legjobb támadó fedezetének tartották. Tökéletes technikai képzettség, kimeríthetetlen ötletgazdagság és taktikai érettség, lenyűgöző könnyedség és irányítókészség, röviden: valódi „futball-zsenialitás" jellemezte játékát. Nem volt gyors, de ragyogó helyezkedési érzékével, mozgékonyságával és lendületével sem a védelemben, sem a támadásban nem vált érezhetővé ez a hiányossága. A Bozsik – Hidegkúti – Puskás hármas másfél évtizeddel ezelőtt – időszerű szakkifejezéssel élve – olyan középpályás együttest alkotott, amilyen talán azóta sem akadt az egész világon. Pályafutása idején rengeteg elismerésben részesült. Az „aranycsapat" egyik erősségét az ötvenes évek elején országgyűlési képviselővé választották. A sok emlékezetes alakítása közül a legfeledhetetlenebb „az évszázad mérkőzése, az 1953. november 25-i, londoni 6:3 alkalmával nyújtott, szinte felülmúlhatatlan játéka. Kispéter Mihály váratlan halála után, 1966-ban és 1967-ben edzőként működött hajdani sikereinek színhelyén, a Bp. Honvéd csapatánál.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig