Édesapám uszálykormányos volt, s mivel Komáromban jutott álláshoz, a város vasutascsapatában játszottam a három Czibor-testvérrel együtt. Zoli akkor jobbszélső volt. Egyszer Jávor Pál, a Csepel edzője lejött megnézni Lovászt, akiről sok jót meséltek. Helyette engem szemelt ki, s ennek gyorsan híre ment, máris érkezett távirat a vasúthoz, hogy áthelyeznek Szombathelyre. Valószínűleg Sós Károly keze volt a dologban, hiszen a Haladás szakvezetője volt. Mindkettőjüket megelőzte azonban az Újpest, így kerültem a lila-fehérekhez.²

Szeptemberben igazoltak le és októberben a bolgárok ellen már a válogatottban játszottam balszélsőt. Büszkeséggel töltött el, hogy a debütálás után Sebes Gusztáv úgy nyilatkozott a játékomról: "végre megtaláltunk egy igazi balszélsőt."

(A világbajnokságon) jó volt a hangulat, itthon is, kint is, bár már ekkor a társaság kisebb csoportokra szakadt. Mi Machossal és Csordással meghúzódtunk, szerényen viselkedtünk. Puskás sérülése után a szakvezetés úgy döntött, hogy a brazilok ellen a Czibor-Tóth balszárny játszik. Látva az izgalmamat, Gellér Sanyi, a tartalék kapus buzdított: "Miska, ha nyertek, a vállamon hozlak le a pályáról". Betartotta a szavát, így a nyakában ülve kimagaslottam a többiek közül, s az öltözőfolyosón az emlékezetes verekedés közben hirtelen egy üveggel leütöttek és emiatt a következő mérkőzésen, az uruguayi válogatott ellen nem játszhattam.

(A döntőben) sok minden közrejátszott a vereségben. Kezdeném azzal, hogy a nyugatnémetek mindig egy nappal előttünk játszottak, így több idejük maradt a pihenésre. Ráadásul a másik csoportban közel sem kellett kiadni teljes erejüket. Mi viszont a brazilokkal, s az uruguayiakkal szinte döntőnek beillő összecsapásokat vívtunk. Ehhez jöttek még sérülések, Puskás, Budai II, Tóth József harcképtelenné vált, úgy hogy a döntőre alig maradt egy csapatra való játékos.

Nem fogadom el, hogy túlzottan nagy volt az önbizalom a játékosok között, bár akadtak, akik a kelleténél optimistábbnak mutatkoztak, a többség azonban nehéz csatára számított, éppen a korábban említett események miatt. Az viszont igaz, hogy Grosics indiszponáltan védett, a védelem a korábbi nagy fizikai és idegi igénybevétel miatt megingott. Sok mendemonda megszűnne, ha mindenki önkritikusan elmondaná, hogy értékeli a saját teljesítményét, és nem másban keresné a hibát.

A döntőt követően ki gyorsabban, ki lassabban túltette magát a vereségen. Még egy vb-selejtezőn játszottam a bolgárok ellen, és ezzel számomra befejeződött a válogatott szereplés.

(Újpesten) akkor még harmadik csapat is létezett, s a tartalék és az utánpótlás együttes edzője lettem. Büszke vagyok, hogy olyan fiatalokat oktathattam, mint Fazekas, Dunai III, Tóth András és Nagy László. Azok közé tartoztam, akik pályafutásuk csúcsán is bejártak a munkahelyükre, sportolás közben végeztem a szakedzőit a Testnevelési Főiskolán és a BM Akadémián 15 évig testnevelést oktattam. Nagyobb megbecsülést érdemeltem volna.²