hozzászólások

1. 
   Tizennégyes

   # 2

   2021.02.13, 22:46 (szerk.: 2021.02.14, 17:59)

   SZRTC elsőéveinek története:
   

   AZ SZRTC TÖRTÉNETÉNEK ELSŐ ÉVTIZEDE
   
   A XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre sporttörténete szinte teljesen feldolgozatlan területnek számít. A közelmúltban jelent meg a MALÉV sportklub történetének összefoglalója, illetve egy OKTV-re írt dolgozat a SZAC fénykoráról. Átfogó helytörténeti művek csupán érintőlegesen tudtak foglalkozni ezzel a témával. A hiányt próbálja valamelyest enyhíteni a következő, Szentlőrinci Rendessytelepi Torna Club (SZRTC) történetének kezdeteiről készült rövid tanulmány.
   
   
   
   A környezet…
   
   Az SZRTC egykori „hazája”, a Rendessytelep napjainkban Budapest XVIII. kerületében található. A Nefelejcs utca – József utca – Fonal utca – Tinódi utca – Egressy Gábor utca – Lakatos út – Üllői út – a MÁV lajosmizsei vonala – Malomkő utca határolják.
   
   Történetéről meglehetősen keveset tudunk. A XIX. század végén Rendessy Károly óbudai pékmester vásárolta meg ezt a területet és parcellázva eladta, róla nevezték el a telepet. Egy 1899-es iskolai anyakönyv Rendessy-szőlők néven említi a körzetet. „Tehát ekkor már lakott volt, és lakói szőlőtermesztéssel foglalkoztak”[1] – állítja a Pestszentlőrinc Krónikája című összefoglaló könyv.
   
   A lajosmizsei vasút 1889-es megépítése után több jelentős üzem is létesült a környéken, például Storand Vilmos serfőzdéje és malátagyára, a Steiner-féle Szalagszövőgyár, valamint a Kistext, a munka- és a kedvező közlekedési lehetőségeknek köszönhetően pedig kialakult a munkáskolónia.
   
   1909-ben nyitották meg az itt élő gyerekek számára, bérelt épületben a Rendessytelepi Állami Elemi Népiskolát, amelynek első igazgatója Ferenczi Sándor lett.
   
   A Pestszentlőrinc, Kispest, Pestszentimre című könyv[2] a következőket emeli ki a teleppel kapcsolatban: „Van Pestszentlőrincnek egy, a talajvíztől keresztül járt területe is, ez a Rendessy-telep mély fekvésű utcahálózata. Természeti sajátosságait a leggondosabb mérnöki munka sem tudja megvédeni a tavaszi vízbőségtől”. A helyi lapok többször is jelezték a két világháború közötti korszakban, mennyire sok a tífuszos megbetegedés amiatt, hogy a telep lakosai ivóvíz-kútjaiba talajvíz kerül, és azt kénytelenek fogyasztani.
   
   Értékes információkhoz juthatunk az 1932-es Magyar Statisztikai Közleményekből, amelyekben az 1930. évi népszámlálás demográfiai adatait jelentették meg. Itt sorra veszik Pestszentlőrinc különböző részeit: A Rendessytelep nagyság és lélekszám tekintetében is a község közepes nagyságú telepei közé tartozott, 3314 lakosával az ún. Központi rész (a mai Bókaytelep), Állami lakótelep és Szemeretelep után a negyedik legnépesebb. Viszonylag sok volt a 15-29 év közötti fiatal: számuk meghaladta az ezer főt. A telepen viszont nem volt sportolási lehetőség, amin több felelős személy, köztük dr. Huray György orvos is változtatni kívánt.
   
   Ahogy elkezdődött…
   
   A Pestszentlőrinci Hírlap 1929. július 26-i számának egyik hasábján a következő szöveget olvashatták a helyi lakosok: „Szentlőrinc Rendessy-telepi Torna Club (SZRTC) néven f. (folyó-K.M.) évi július hó 18-án Pestszentlőrinc Tinódi u. 1.sz. alatti Hartmann vendéglőben megalakult sportklub a következő vezetőséget választotta: Elnök: Ferenczi Sándor[3] áll. el. isk. igazgató, ügyvezető alelnök: Dr. Huray György[4], alelnökök: Ulreich János[5], Linczinger Tamás községi képviselők, Keberle József asztalos mester, háztulajdonos…”[6]. A továbbiakban felsorolják a tisztikart, a választmányi tagokat és póttagokat. Ezzel a SZAC[7], az SZFC[8] és az SZNSE[9] után újabb lőrinci sportegyesület jött létre, amely nevéből adódóan elsősorban a Rendessytelep sportolni vágyó ifjúságát kívánta összefogni. Természetesen ehhez a klubnak pályára is szüksége volt, így szinte a megalakulással egy időben az ügyvezető alelnök (Huray György) és az egyik alelnök (Ulreich János) küldöttségben meglátogatta a községi elöljáróságot, hogy ezt az ügyet előremozdítsa. Kuszenda Lajos főjegyző fogadta őket, aki ekkor még nem tudott túl sok biztatót mondani: „sem a Rendessy-telepen, sem pedig ennek a környékén a községnek ingatlana nincs és így a kérelemnek a teljesítése akadályokba fog ütközni…”[10]. Végül is hosszas tárgyalás után a felek abban állapodtak meg, hogy közösen pályát fognak majd bérelni.
   
   A hamarosan kialakuló labdarúgó csapat az Állami lakótelepen játszotta első mérkőzéseit[11], és igyekezett játékosokat verbuválni, illetve azoknak játékengedélyt biztosítani, hiszen e nélkül senki sem szerepelhet hivatalos meccsen. Az első csoport szeptember 7-én kapta kézhez a papírjait[12]; 21 fiatal állhatott immár a klub rendelkezésére, köztük például a Linczinger család több tagja is.
   
   Közben a vezetők folyamatosan szorgalmazták saját pálya létrehozását. Az erőfeszítéseket, ha nem is azonnal, de mégis siker koronázta: a községi képviselő testület 1930 februárjában rendkívüli közgyűlésen tárgyalta ennek az ügyét, és átengedték a rendessytelepi iskola[13] mögötti ingatlant a számukra. Az építkezés rohamtempóban zajlott le: a leggazdagabbak téglát adományoztak; többen pénzbeli hozzájárulással segítettek. A pálya és öltöző társadalmi munkában épült fel. Április 20-án, Húsvétvasárnap pedig sor került az ünnepélyes átadásra.
   
   Bár az „Ünnepi délutánon fekete felhők jelentek meg az égen” és „zuhogó zápor seperte végig a pályát, mégis 800 főnyi közönség volt szemtanúja a programszerűen lezajló avatásnak…”[14]. A köszöntő és köszönőbeszédek után az SZFC és SZRTC a barátság megpecsételéseképpen zászlót cseréltek, majd pedig barátságos mérkőzést vívtak egymással, amelyet az SZFC nyert 2:1 arányban.
   
   Az új egyesület tehát sikerrel kezdte meg működését, hiszen 9 hónap alatt saját otthonra lelt, és megkezdhette felkészülését a jövő nagy feladataira.
   
   
   
   A labdarúgó csapat szereplése a két világháború között
   
   1930 tavaszán az új sportklub a már javában zajló 1929/30. évi bajnokságokba nem tudott bekapcsolódni, de a felkészülést megkezdték a következő idényre; barátságos meccsek sorozatát kötötték le, és azokat a csapat összecsiszolására használták föl. A nemrég alakult csapat erejét már ekkor jelezték a döntő többségben győzelemmel végződő mérkőzések.
   
   Az első jelentős megmérettetés az 1930. évi Pünkösdi Kupa volt, ahol a SZAC, az SZFC, az SZNSE és az SZRTC csapatai vettek részt. A tétmeccseket először játszó SZRTC nem okozott csalódást, és egy-egy győzelemmel, illetve vereséggel végül a harmadik helyen zárta a tornát. A nyári átigazolási időszakban aztán tovább erősödött a „SZÖRI” kerete: sikerült négy embert átcsábítani a SZAC-ból: Szabó Jánost, Frank Gyulát, Heilauf Györgyöt és Varga Ferencet.
   
   Mint szinte minden újonnan alakult csapatnak, a rendessytelepieknek is a legalsó osztályban kellett elindulniuk (ez jelen esetben a BLASZ[15] IV. osztályának ún. „ELSŐ” csoportja volt). Első mérkőzésükön, melyet 1930. augusztus 24-én a Rendessytelepen játszottak, ugyan még 3:1-es vereséget szenvedtek az ETSC-től, de megszületett első hivatalos bajnokságbeli góljuk, melyet Fehér jegyzett. Az első győzelemre sem kellett sokat várnia az SZRTC híveinek: egy héttel később a Wekerletelepen legyőzték a helyi sportklub csapatát. Az ősz további meccsein is remekelt az újonc csapat, és a szintén jól sikerült tavaszi idénynek köszönhetően, szoros küzdelemben a második helyen zárt a bajnokságban. Ennek megfelelően pedig lehetősége nyílt kiharcolni a feljutást a III. osztályba. Bár az első meccset elvesztették a 4 csapatos csoportban, a további két győztes mérkőzésnek köszönhetően végül az első helyen végeztek az SZRTC-s focisták, ezzel egy osztállyal feljebb léphettek a következő idénytől. A jó hírről a Pestszentlőrinci Hírlap is megemlékezik, örülve annak, hogy „Ezzel községünk három csapata egy osztályban szerepelhet.”[16]
   
   Közben az ifjúsági csapat is útjára indult, és csoportjában veretlenül végzett az élen, így a klub utánpótlása is biztosítottnak látszott.
   
   A következő, immár a III. osztályban töltött idényében a csapat az erősebb ellenfelek miatt már nem tudott úgy brillírozni, mint egy évvel korábban (ráadásul a helyi riválisok közül a SZAC-tól kétszer is kikapott, míg az SZNSE ellen is csupán 1 pontot szerzett), azonban ha nehézségek árán is, de bennmaradt és a 16 csapatos mezőnyben (végül a 11. helyen zárt). A szintén egy osztállyal feljebb játszó ifjúsági csapat is hasonló sorsra jutott. Az első csapat mögött a klub elindította második csapatát is, hogy az első csapatban kevesebb játéklehetőséghez jutó játékosoknak is legyen módjuk hétről-hétre tétmeccseken bizonyítani.
   
   Egy évvel később viszont hajszálon múlt a feljutás: egy alkalommal a SZAC-ot is legyőzve, végül a szintén pestszentlőrinci Hálókocsigyárat[17] megelőzve az 5. helyen zárták az idényt, és lehetőségük nyílt a ZAC (Zuglói Atlétikai Club) ellen kiharcolni a második osztályba kerülést. Az oda-visszavágós párharcban a két csapat előbb 1:1-es döntetlent ért el az Amerikai úton, majd egy hét múlva a Simor utcában került sor a visszavágóra, ahol „az SZRTC…nélkülözni volt kénytelen olyan játékosokat, akiknek feltétlenül a csapatban lett volna a helye. A mérkőzés így…Minimális arányban csupán, de elveszett.”[18] A tudósító a hiányzó futballistákon kívül a balszerencsét okolja az 1:0-s vereségért és az elúszott feljutásért. Az előbbihez annyit érdemes hozzátenni, hogy legjobb góllövők közül csupán Rakottyai hiányzott a második mérkőzésen, így az újságíró maximum az ő hiányára hivatkozhat, hiszen a kezdő tizenegy csak két helyen változott az első meccshez képest. Viszont amiért egy éven keresztül a labdarúgók dolgoztak, az pont az utolsó meccsen, gyakorlatilag percek alatt vált fölöslegessé: a SZAC mellett másik kerületi csapat nem tudott egy osztállyal feljebb kerülni.
   
   A 30-as években a csapat rendre a III. osztály „MALAKY” csoportjában szerepelt, és tipikus ottani középcsapattá vált
   
   Egyedül az 1935/36-os bajnokságban legyintette meg a csapatot a kiesés szele: utolsó előtti helyükkel osztályozó meccsekre kényszerültek, melyeket elvesztettek; ennek ellenére a következő évet is a III. osztályban kezdték. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy az osztályt úgymond „feltöltötték”, azaz a korábbi 13 helyett 15 csapat indulhatott a következő idényben.
   
   A rengeteg tétmeccs mellett persze barátságos találkozókra is sor került: ezek közül kuriózumnak számított az a mérkőzés, melyen az ellenfél a Bécs környéki Schwandorf volt. Valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy Pestszentlőrinc osztrák csapatot látott vendégül. Végül 2000 néző előtt az SZRTC az utolsó percben szerzett góllal 5:4-re legyőzte a külföldi klubot.
   
   1936 februárjában-márciusában éles szóváltásra lehettek figyelmesek az olvasók a Pestszentlőrinci Hírlap hasábjain. Ágoston Ödön és dr. Dívó Alajos, a SZAC elnöke arról próbálták egymást, de főleg a település lakóit meggyőzni, hogy melyik egyesület képviselné méltóan Pestszentlőrincet, illetve melyiknek van létjogosultsága. Ágoston Ödön többek közt az SZRTC-t is megemlíti, akikről a következő véleménnyel van: „Társadalmilag jól áll, de minden igyekezete dacára sem tud kielégítő sportbeli eredményeket felmutatni”[19].
   
   Tény, hogy ekkoriban a SZAC és az SZFC is osztályokkal feljebb volt, mint a rendessytelepi klub. Ugyanakkor dicséret is megilleti társadalmi támogatottság miatt, ami egy egyesületnél csaknem annyira fontos, mint a pályán elért eredmények. A következő fejezetben erről a virágzó társadalmi életről lesz szó.
   
   
   
   Az SZRTC társadalmi élete
   
   Amint azt már az előző fejezetben is említettem, egy egyesület élete nem csupán sportversenyeken való részvételből áll, ennél sokkal többet jelent: közösségformáló ereje van. A tagok, családtagjaik és a szurkolók közös programokat szerveznek: maguknak, de esetenként a kívülállóknak is.
   
   Az SZRTC esetében ilyenek voltak azok a bálok, melyeket főként a farsangi szezonban illetve Anna-nap környékén rendeztek. Már 1931-ben tudunk Anna-bálról, amelyet azután évente újra és újra megismételtek a helyi vendéglőkben (Kőrösi, Baumeister). Az egyikre így emlékezik a Pestszentlőrinci Hírlap: „Szépszámú közönség gyűlt össze az SZRTC július 25-i Anna-báljára. A műsorban ügyes összeállítással következtek egymás után színdarabok, ének- és zeneszámok és táncbemutató. Az >>Analfabéta iskola<< című vígjátékban nagyon jól alakította Vargha István a tanító és Petri Jenő az iskolaszolga szerepét, de ki kell emelni azokat is, akik Bálint István vezetésével az analfabétákat és a csendőrt alakították. Hegyessy Júlia kellemes hangján magyar nótákat énekelt, majd a >>Fekete toborzó<< c. irredenta színmű gyönyörködtette a közönséget. Kiválóan működött Szöllösy Irénke Zsófika szerepében, a bujdosó székely fiú és anyja szerepében Seidl Ferencné és Bíró Ferenc, nemkülönben Bálint Istvánné, Bálint István és Petrich Jenő és Szabó János. A magyarruhás kislányok táncbemutatója is nagy sikert aratott. A közönség impozáns részvétele úgy az egyesület mindég értékes munkájának, mint talán inkább az egyesület örökös elnöke: Dr. Huray György személyének szólott, akinek a társaságában ott láttuk az egyesületi vezetőség és a pestszentlőrinci társadalom kiemelkedő alakjait. A mulatság kitűnő hangulatban a hajnali órákig tartott.”[20]
   
   A műsorokat leggyakrabban az SZRTC ún. „műkedvelő gárdája”, tehát színjátszó csoportja készítette. Ezen kívül a klub zenekarral is rendelkezett, akik az éjszakai táncmulatságon biztosították a hangulatot, így segítve az egyesület pénzügyeinek az egyenesbe hozását. A különböző dokumentumok tanúsága szerint ugyanis ezek a rendezvények az ott szereplők erkölcsi sikerén túl jelentős anyagi hasznot is hoztak. Az ún. felülfizetőkről, vagyis azokról, akik a kötelező jegy árán túl pluszban pénzt adtak, az újságok külön is megemlékeztek. A klubok igyekeztek minél rangosabb pártfogókat találni maguknak, akik az egyesületet erkölcsileg-anyagilag támogatták. Őket tiszteletbeli elnöknek, díszelnöknek nevezték. Ilyen díszelnök volt Kuszenda Lajos is a két világháború közötti korszakban.
   
   Kiemelkedő jelentőségűnek számítottak az egyesületi jubileumok: Az SZRTC például 5 éves fennállását egész napos rendezvénnyel ünnepelte 1934 júliusában. Délelőtt díszközgyűlést tartottak az egyesület klubhelyiségében, amelyen a tisztikar tagjain kívül a SZAC és az SZFC is képviseltette magát; délután pedig az akkor világhírűnek számító BTC férfi és női tornászcsapat tartott bemutatót a sporttelepen. Ezután a két klub futballcsapatai között barátságos mérkőzés zajlott le, majd a programot egy esti bankett zárta.
   
   Végezetül pedig: nem igazi egyesület az, amelynek nincsenek a csapatot buzdító nótái, rigmusai. A következő dalt a 2009-es SZRTC öregfiúk találkozón énekelték az utódegyesület, a Kispesti Husos egykori játékosai:
   
   
   
   Az SZRTC tizenegy
   
   Mindig a győzelemre megy
   
   Három-négy gólt megbabonáz
   
   Zúg a nép, huj-hajrá, most vigyázz
   
   Fent a szép zászlónk, ha lobog
   
   Még a kék ég is mosolyog
   
   Rajta hát SZÖRI[21], na rajta hát SZÖRI
   
   Színeinknek ma győznie kell!
   
   Az itt leírtakból is kiderül, hogy az SZRTC rövid idő alatt a település meghatározó csapatai közé emelkedett: volt állandó pályája, több felnőtt és utánpótlás csapata, színjátszó köre és támogatói. A pályán elért eredményei alapján nem tartozott az élklubok közé, mégis megvalósította azt, amiért létrejött: a Rendessytelep és környéke ifjúságának lehetőséget adott folyamatos testmozgásra és közösségi szerveződésre.
   
   
   
   
   
   
   
   [1] Pestszentlőrinc krónikája. Szerk.: dr.Téglás Tivadar. Budapest, 1996. 153.
   
   [2] Magyar városok monográfiája sorozat: Pestszentlőrinc, Kispest, Pestszentimre, Budapest, 1937. 220.
   
   [3] Állami elemi iskolai igazgató, az összes elemi iskola, óvoda gondnoka és gondnoksági jegyzője volt.
   
   [4] Az egyik leghíresebb helyi orvos a két világháború között, és 1945 után is.
   
   [5] A Hoffher és Schrantz gyár budapesti telepének művezetője, majd nyugdíjazását követően tűzifa és szénkereskedő.
   
   [6] Pestszentlőrinci Hírlap 1929. július 26. 3.
   
   [7] Szentlőrinci Atlétikai Club
   
   [8] „Szentlőrinci Football Club”
   
   [9] Szentlőrinci Nemzeti Sport Egyesület
   
   [10] Pestszentlőrinci Hírlap 1929. július 26. 3.
   
   [11] Az első meccs a Kőbányai LE ellen 1:1-re végződött.
   
   [12] MLSZ közlönye 1929. szeptember 15.
   
   [13] A mai Piros iskola (Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola). A pálya helyén ma a Cseperedő óvoda (Építő utca 5.) és parkoló található.
   
   [14] Pestszentlőrinci Hírlap 1930. április 25. 2.
   
   [15] Budapesti Labdarúgó Szövetség
   
   [16] Pestszentlőrinci Hírlap, 1931. július 31. 3.
   
   [17] A Szemeretelep szélén, az ún. kavicsbányai megálló közelében található gyár csapatáról van szó.
   
   [18] Pestszentlőrinci Hírlap, 1933. július 8. 4.
   
   [19] Pestszentlőrinci Hírlap 1936. február 29. 2.
   
   [20] Pestszentlőrinci Hírlap, 1936. augusztus 1. 4.
   
   [21] Az SZRTC beceneve.

   
   http://muzeum18ker.hu/kovacs-mark/
    
2. 
   admin fgymat

   # 1

   2011.05.31, 09:12 (szerk.: 2014.03.27, 13:36)

   
   
   Nemzeti Sport
   1939.07.17.