felhasználói profil: Ailton (hozzászólások / 4)
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
aha, és akkor az 1966-os felújítást itt végezték el, nem pedig az 1927-ben átadottat. De akkor mi lett azzal?
-
Gróf Andrássy a létrehozásra kerülő sporttelep részére földterületet, Báró Biedermann faanyagot, fogatos munkát és pénzbeli támogatást ajánlott fel. Az állomásfőnök pedig 2 db vasúti vagont bocsátott a sportolók részére, amelyet öltözőként hasznosítottak. Az első Sporttelepet 1911. augusztus 20.-án adták át, amely a „Zrínyi-vár keleti oldalán, Gróf Andássy birtokán, szép fásított ligetben épült fel.”
Forrás:
Keszeg László: A szigetvári kistérség sport és szabadidős stratégiája -
csak annyi infó van róla, hogy 1960-ban a megyei 1-ben játszottak egy szezont
-
60-as években alakult, 71-ben egyesült a Pécsi Volánnal, mert Pécsen nem volt nagy közönsége a csapatnak, s az ő jogukon az NB III-ban szerepelt.
1974-ben beolvadtak a ZMSE-be, s Szigetvári VSZSE néven folytatták a küzdelmeket az NB III-ban. -
A konzervgyár csapata volt, 1963-as kiválása az utolsó infó, Amiutunk írt egy 2006-os Szigetvári TK megszűnéséről, elképzelhető, hogy az ők jogutódja volt.
-
A cipőgyár csapata volt, 1957-ben egyesült a Kinizsivel (konzervgyár csapata), s a fúziójuk lett a ZMSE (a mai Szigetvári ZMSE).
-
A cipőgyár csapata volt, a II. világháború után újra elkezdi az edzéseket, de valószínűleg akkor meg is szűnik. 1952-től lesz újra csapata a cipőgyárnak, Vörös Lobogő néven.
-
1926 őszén új Sporttelep építését határozták el, amelynek átadása 1927. szeptember 25-én
megtörtént. A sporttelepen füves labdarúgópálya, 360 m-es futópálya, 2 db teniszpálya, atlétika pályák, öltözők kerültek kialakításra.
A szigetvári sportlétesítmények a várossá nyilvánítás után fejlődést mutatnak. 1966-ban elkezdődtek a sportpálya felújítási munkálatai (új öltöző, felújított korszer atlétikai pálya, kézilabda pálya, bitumenes kosárlabda pálya, kispályás focipálya). Az ünnepélyes pályaavatás 1967 szeptemberében, a Zrínyi ünnepségek keretében történt.
delzselic.hu -
szerintem a 76-os meccset, ahogy az általam is tévesen ide írt mázaszászvár elleni meccset a Bagó vasúti pályán játszották, mert tudtommal ez tényleg csak 1989-ben épült.
-
ezt a meccset egy könyvben én is megtaláltam, de ott Magyarország A-nak írták, mert ezzel egy-időben egy B válogatott is külföldön túrázott
-
a Vörösvári úti pálya ezek szerint a Hévízi út lenne?
http://i46.tinypic.com/1057b09.jpg
ez van még:
http://kep.ivpicture.hu/265238.jpg
hogy mikori a lista nem tudom pontosan, ezt egy könyvből fényképeztem ki, amely a Szabó Ervin Könyvtár gyűjteményi raktárából lehet kikérni, de csak helyben olvasható. -
Folyamatban van. Sok tényezős történet ez. Azon vagyunk, hogy három új pálya épüljön a Sportliget területén és egyéb kiszolgáló létesítmények. A szeméttelepnek nevezett ingatlan: el van adva, valaki megvette, az használja saját céljraira.
http://dvtk.eu/hirek/drukker-kerdez-elnok-valaszol-5-resz/1574/ -
azt én értettem, hogy a 30-as, 40-es években nem volt ott pálya, csak gondoltam, akkor előtte sem. Igaz ez egyáltalán nem biztos.
-
egyre érdekesebb ez a történet. Ha valóban nem volt Bécsi út még az 1900-as évek elején, akkor viszont a kérdés, hogy a hévízi úti ÓTE-pálya a kezdetektől fogva volt-e a pályája az OTE-nak, vagy csak később épült. Esetleg volt egy általunk nem ismert pálya, s onnan költöztek át a Hévízi útra. Ráadásul van egy fél mondatnyi információnk, hogy milyen téglagyár területén volt a pálya, ami viszont felveti azt, hogy ha a Hévízi út lenne a kezdetektől fogva az OTE-pálya, akkor ott volt egy téglagyár?
-
Barcsi SC meccsen valószínüleg a nézőcsúcs:
1976 Barcs- Mázaszászvár 2-0 1800 néző (NBIII Délnyugati csoport) -
mi az a játékvezető-edző?
Amúgy Diósdon is volt edző. -
Az hogy lehet, hogy Gajda István (Szigetszentmiklós) 1993-1995 között a Babylon játékosa volt? Volt egy másik Babylon is?
http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jatekos_nez.asp?p_foverseny=1&p_verseny_id=6575&p_jnkod=123452 -
Kármán DSK - Szabadkikötő SE 0-2 (0-2)
Bogdánfy út, 5 néző
Szabadkikötő SE: 1 Németh Béla - 9 Kruppai János, 3 Vígh Sándor, 5 Juhász Attila, 21 Mihalik Zsolt - 4 Geszler Béla, 20 Tollas Gábor, 2 Tollas Csaba, 17 Makra Márk - 8 Bognár Csaba, 7 Béres Zoltán
Csere: Béres Zoltán helyett (15) Trpik Márk és Bognár Csaba helyett (10) Mácsik Péter az 58. percben
Sárga lap: Vígh Sándor a 37. percben, Németh Béla az 56. percben
Piros lap: Vígh Sándor a 62 . percben (második sárga lapja után)
kicsit durva... -
de ez már a 3. infó, volt szó hogy ez egyenlő a Goldberger-pályával, a Hévízi úttal, s ezek szerint a Bécsi úttal is. Mondjuk én utóbbinak látom legtöbb realitását, márcsak a talált cím miatt is. De szerintem könnyen kideríthető a téglagyár pontos helye csak el kellene menni a levéltárba
-
nem lehet, hogy az Óbudai TE-nek 2 pályája is volt a története folyamán, s az aktuálisat hívták mindig OTE-pályának?
Az egyetlen konkrét tényünk a téglagyár neve, aminek a területén volt, valamilyen forrásban szerintem azt kellene kideríteni, hogy pontosan hol volt, s akkor előrébb jutnánk.
Szóval szerintem ez az adatlap maradjon egyelőre nyitva.
szerk:
közben kerestem erről a neten:
Talán ő volt a téglagyár tulajdonosa?
Levéltár: Budapest Főváros Levéltára
Adatbázis: Lakcímjegyzék
Levéltári jelzet: Budapest lakcímjegyzéke, 1900 74036.
Linczenpolcz József
Státus/foglalkozás: gyárvezető - Lakhely(telephely): III. Bécsi út 134. -
elvégre Vasutas csapat :D
Amúgy Kaposváron is, közvetlenül megy egy vasút el a klubház mellett, amin át is megy az, aki a Kaposvári állóba megy. Mondjuk nem tudom hová megy az a vágány, a cukorgyártól jön, de a stadion mellett elmenve, egy vaskapu van a sínen, amit én még nem láttam nyitva. Jellemezően a vasúton szoktak állni a droid-osztagok a kiemelt meccseken. Nem hinném, hogy használják.
de pl. Zamárdiban a vasútállomásról szinte besel a focipályára, oda mondjuk egy Siófoknak egyszerűbb lenne lemenni a kanizsai gyorssal :D -
én fotóztam, de nem emlékszem rá, hogy ferde lett volna.
-
Csupán idő kérdése, Stadler József mikor tűnik majd fel valamelyik futballcsapatnál. Itt az első hivatalos információ a volt stadiontulajdonosról, aki mostantól a megyei első osztályban szereplő Zalalövő szponzora. Őt ismerve, ennél azért alighanem nevesebb klubnál is feltűnik majd...
Lett valami eredménye Stadler szerepvállalásának? -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/12/1260532379_big_0003800191.jpg
-
kék-sárga-zöld volt a csapat színe (a a címerben mai is e 3 szín van). Szerintem ez a címer kamu.
-
Ebből tudjuk, hogy az ARAK színei: zöld-sárga, hivatali helyisége a vármegyeházán volt, a vármegyei ősi címert hivatali ügyben az egyesület használhatta.
-
1904-ben alakult, színe piros-kék, címere a város címere. 450 tag (1928/29). Volt sporttelepe Sóstón, sportpályával. Ez még megvan, a Videoton pályája.
Őrzünk egy gépiratot is az SZTC 1904-1922. közötti időszakárról, ebben a labdarúgók név szerinti felsorolásával. A Sóstói sportpályáról is szó esik, melyet a Székesfehérvári Déli Vasúti Testedző Kör”-rel közösen használtak. A Vasutas csapatról is külön fejezetben emlékezik meg a szerző,az első nyilvánosság előtt játszó csapat névsorával és sok-sok érdekes momentummal.
forrás: Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár gyűjtése -
Duna-Száva-Adria vasút „Előre Testedző Köre” (DVETK vagy DVE)
1909-ben alakult, a gépműhelyből áll a tagsága. „színek fehér-kék, címere egy pajzs, felébe ferdén a két szín és a jelző betűk”. itt is van névsor.
A vezetőség névsorát tudjuk kiegészíteni több „Székesfejérvári naptár… évre „ kötetekkel. Néhány évre van ilyen adattárunk, de legtöbb kevés adatot szolgáltat.
Az 1929-es naptárban még van adalék. 820 tag (1928/29). „A csapat dicső szereplése folytán, megnyerte Dunántúl 1926/27. évi II. osztályú bajnokságát és visszakerült az I. osztályba…”
forrás: Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár gyűjtése -
Az 1934-es naptárban találtuk még:
Palotavárosi Labdarúgó és Torna Egyesületet (PLTE)
Színe fehér-zöld, sporttelepe a MÁV pálya. Van vezetőség.
forrás: Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár tájékoztatása -
a forrás leírja a hazai pályáikat:
- sóstói sportpálya
- régi vásártér (átmeneti)
- lovassági laktanya (átmeneti)
- Újvidék utca (Halesz liget) -
elkészült teljesen a pálya, nagyon komoly lett, építettek egy klubházat is, aminek a második emelete egy nyitott oldalú, de fedett tetejű nézőtérnek fele meg. Továbbá a Csárdaréti utca oldalára tettek egy mobil lelátót, mondjuk elég érdekes, és dilettáns megoldás szerintem, hogy nem mondjuk a térfél közepéhez került a lelátó, hanem az egyik sarokhoz
-
http://www.somogysportja.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1681
a pálya a videó alapján elég jól látszik -
hát persze, Marcali Városi és Szabadidő Sportegyesület. Ez a kézilabda csapat címere!
és ha minden igaz 1995-ig volt Marcali VSE a focicsapat. De hogy akkor lett-e Industrie Fc Marcali jó kérdés, de 2002-ben már az volt. Sőt asszem megvan a nézőcsúcs a Marcali stadionban:
Industrie FC Marcali - Kaposvári Rákóczi 1-1 (0-1)
Marcali, 1500 néző V : Kiss B.
Marcali: Németh V. 6 - Latyák 5 (70. p. Kozarek 6), Soós 5, Szabadi 6, Nokta 5, Sallai 6, Máté 7, Buzás 6, Németh 6 (85. p. Duli), Torghelle 6, Piri 6 (62. p. Reinaldó) Edző: Menczeles Iván
Rákóczi: Balajcza 6 - Finta 6, Ulrich 5, Csík 6, Barna 5, Szabó 5, Nagypál 6, Tóth B. 5 (62. p. Pest R. 5), Marcsek 5 (67. p. Rajczi), Fülöp 7, Rob 6 (81. p. Tóth G.) Edző: Kiss László
Gólszerzők: Németh Norbert (64. p.) illetve Fülöp (15. p.)
Sárgalap: Nokta (60. p.) illetve Finta (8. p.), Tóth B. (17. p.)
Telt ház várta a csapatokat. Marcaliban már hetekkel a rangadó előtt megkezdődött a lélektani hadviselés, így felfokozott... -
hát nem tudok róla, hogy lett volna (főleg 93-ban) más csapat Marcaliban. De viszont Marcali VSZSE-ről én még nem hallottam, nem lehet, hogy ez más sportág címere?
-
Nézőcsúcs született (5.000): http://www.nb1.hu/online/online.php?mid=2949
Sőt a pepsifoci.hu 5.500 nézőt ír.
http://www.pepsifoci.hu/node/47821 -
ingyen sem kell senkinek bérbe? Ahogy néztem az origós képeket belülről az épület igen jó állapotban van, tényleg nem lenne nagy költség felújítani. Mondjuk profi focira aligha lesz itt, de utánpótlásbázisnak, akár tökéletes lenne a szállodai részével.
Mondjuk a tulaj sogasem fog ezért 350 milliót kapni... -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517644171_1980_magyarorszag_svedorszag.jpg
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517644201_1980_magyarorszag_svedorszag1.jpg -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517733031_1980_ujpest_sociedad_arconada.jpg
Arconada öklöz -
http://m.blog.hu/or/orulunkvincent/image/foci/Real%20Honved.JPG
Az ünneplő spanyolok mellett a honvédosok leszegett fejjel mentek az öltözőbe. Megint nem jutott magyar csapat a tavaszi fordulókra. -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516123394_1980_dvtk_celtic.jpg
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/10/1256637114_h_kiss_janos_se_kapoly.jpg
forrás: Győr Béla gyűjteménye -
Műfüves pálya - Újabb sportlétesítménnyel gazdagodik Kaposvár
Dr. Lamperth Mónika Belügyminiszter, döntése alapján a sport felügyeletét is ellátó minisztérium 81,6 millió forinttal támogatja, hogy Kaposvári műfüves pálya épülhessen. A pályázat a 2003-ban meghirdetett Bozsik József labdarúgó utánpótlás-nevelési program infrastruktúra fejlesztési részének a folytatása. Ennek keretében az elmúlt két évben eddig közel 5,3 milliárd forint értékben épültek különböző nagyságú műfüves pályák. Somogy megyéből eddig csak Fonyód nyert hasonló beruházást, ahol a kivitelezés már folyamatban van.
A mostani döntés által érintett és támogatott három pályázat közül a Kaposvári kapta a legnagyobb támogatást, 81,6 millió forintot. A beruházás összköltsége 117,5 millió, amiből 35,9 millió tesz ki a város önrésze, a többi pedig a pályázat által lefedett rész. Ezzel támogatással a Cseri úti labdarúgó centrum a nyugati részén kialakítandó 105 x 68 méteres pálya megépítése mellett, Kaposvár... -
Napra pontos névváltozások:
Az egyesület névváltozásai
1912. Június 15. BKVT bordó-fehér
1918. szeptember 5. BEEVE bordó-fehér
1923. január 1. BSZKRT SE bordó-fehér, 1926-tól kék-sárga
1945. március 10. ELŐRE SE bordó-fehér
1954. december Törekvés SE piros-fekete
1957. január 1. Bp-i Előre SE kék-sárga
1969. január 1. BKV Előre SC kék-sárga
http://www.bkveloresc.hu/pages/tortenelem.htm -
38/2008. sz ELNÖKSÉGI HATÁROZAT
A SLASZ elnöksége a Karád SC pályakorszerűsítési kérelmét – edzőpálya építése– 50.000.- Ft-al támogatja.
http://www.slasz.hu/elnoksegihatarozatok/2008/ -
99 előtt a sport utca volt a hazai pálya? Mert akkor ottani nézőcsűcs:
22.forduló:
Hévíz-Bakony Vegyész TC
1:1(1:0)
Hévíz,1200 néző
G:Németh(49.)
http://benaktibor.gportal.hu/gindex.php?pg=25657071 -
nézőcsúcs?
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/20090611/galamerkozes_7-5-os_vereseget_szenvedett_hevizen_az_ftc/ -
hát ez azért nem az a klsszikus elhanyagolt kategória... Nem is tudom melyikbe lehetne leginkább sorolni
-
teljes mértékben. amúgy, ha egy héttel később fényképezem más képet mutatott volna, a pálinkafesztiválra lenyírták rajta a füvet. De ez valósabb kép, mert az év 358 napján kb. ilyen.
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/10/1255875768_hon.labodi.gif
-
A 2002/2003-as őszi szezonban Monor Sáma SE néven indultak, tavasszály már nem. Sajnos azt nemtudom, mióta viselték a nevet (Futballrajt).
már 2001-ben is ez volt a nevük. -
A 2002/2003 őszi idényben még Balassagyarmati SE-Nógrád Volán néven szerepeltek, majd tavasszal Balassagyarmati SE-Goldex-Anettka néven. A 2003/2004-es szezont már simán Balassagyarmati SE néven futották. (Futballrajtok alapján)
-
A 2002-2003-as és a 2004-2005-ös szezonban biztosan Szolnoki MÁV Fc-Neusiedler náven szerepeltek.
-
íme ő az:
http://www.transfermarkt.de/en/spieler/25582/daniel-gjosevski/transferdaten.html
szerk: javítottam! -
honnan vannak a nevek? A Győrbe Daniel Gjosevski volt emlékeim szerint.
-
megint voltak 1500-an, nos Golyó most többen voltak, mint a múltkor?
-
ezek szerint álló hely nem is maradt?
Amúgy a mi 5500 helyünk + 4970 hely az 10.470 lenne. Ezek szerint nem volt pont 5500 ülőhely eddig. -
részletesebb sorozat:
http://www.balatonlellese.extra.hu/labdarugas/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=1:kpek&Itemid=15 -
http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/2440
Most már erről a pályáról is várjuk az infóidat :) -
akkor a kérdés már csak az, hogy mi a sporttelep címe: Selyemerdő utca vagy Mócsy János utca. Honnét van a bejárat? Mintha a Mócsy utcából menne be egy kis út, talán az?
A Foktői utcában az elég sportpályának néz ki, mintha még futópálya is lenne. -
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/10/1255170422_d00000444c23354f987d3.jpg
-
a csapat neve volt Matáv Compaq Sopron is. Abban az időben még szürke-bordó volt a csapat színe és més címer is volt. Majd a hétvégén beszkennelem ezt is.
-
óriási felirat:
http://lh5.ggpht.com/_LqD7ZpeE474/SsANwp1eUxI/AAAAAAAAC80/Bivx1imE7q0/s720/DSC_0095.jpg -
igen, szálloda épül ott
-
Tájékoztatjuk a Megyei III. osztály Balaton csoportjában résztvevő csapatokat, hogy a Balatonlelle II-Somogybabod csapata az öltözőépület korszerűsítése miatt a további hazai mérkőzéseit idegenben játssza le. Ez a Balatonújlak, az Ádánd és az Andocs csapataival lejátszandó mérkőzéseit érinti.
-
biztos a vasútnál egy címerséma volt anno
-
új névszponzor a láthatáron:
Új támogatóval gazdagodott a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. Illés János ügyvezető igazgató arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy sikerült megállapodni a Lawyer Plus nevű, pénzügyi tanácsadással foglalkozó céggel, így az együttes a jövőben a mezén is hirdeti a vállalkozást. A tervek szerint a két fél a közeljövőben ismét asztalhoz ül majd, és akár még szorosabbra fűzheti kapcsolatát. -
nincs pontos időpont, mióta ez a csapat neve?
-
hivatalosan csak a nagy kanyar van lezárva, nem? Az egyébként statikailag is rossz, vagy csak lezárták, mert nem volt rá igény, s azóta gaz lepi?
Amúgy én láttam egyszer egy képen (sztem kb. a 90-es évek elején lehetett), amikor egy MTK-Fradin a vendég szurkolókkal volt dugig a kis kanyar és a B lelátó is.
A vendégpénztárakról kár hogy nincs képünk, annál egy romaputri is különb. -
2007-ben már tuti csak Vasas SC volt. Ezt a Wikipédián is jeleztem:
Úgytudom, hogy a csapat neve már nem Budapesti Vasas (sőt hivatalosan soha sem volt az, ugyanis jogtalanul használták ezt a nevet, mert nem kértek engedélyt a fővárostól), most már csak simán Vasas SC, s a hivatalos honlap is ezt írja mérkőzés tudósításánál.íme - --Ailton 2007. augusztus 7., 17:56 (CEST)
Amit pedig a névhasználatról írtam, azt egyszer az NS-ben olvastam, az MTK is így volt, de ők utólag kértek rá engedélyt, de úgy volt bírságot is kiszabhatnak rájuk, mert vmi rendelet engedélyhez köti a egyesületeket, hogy használhassák a Budapest nevet. (A cikkben már akkor is benne volt, hogy ezt eddig soha senki nem tartotta be).
-
Balatonszabadi-Balatonszentgyörgy 3-1 (1-1)
....
A rekordszámú közönség előtt a helyzetetit jobban kihasználó hazai csapat megérdemelten győzött.
Somogy Sportja, 11. évfolyam, 34. szám -
A csapat a 2009/2010-es szezonban Jégcsillag-Ságvári Junior SE néven indul, miután a Jégcsillag Gastro Kft és a Ságvári Junior SE 1+2 éves támogatói szerződést írt alá.
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/08/1250540356_cimer.gif
-
Tieber valójában Tiber. Az NS írta el először és végig következetesen rosszul írta. Sőt még most is ezt használja. Ráadásul fiát, Krisztiánt (aki gólkirály volt) is Tiebernek írta a Sport. Én is csak onnan tudom ezt, hogy megvan nekem a Tiber Laca focija nevű önéletrajzi könyve.
Amúgy az NS most is csinál ilyet, Hommát következetesen Honmának írja, pedig már többször is nyilatkozta, hogy ő Homma és a mezén is az van (hogy az MLSZ adatbankról ne is beszéljünk). De pl. Ibrahima Sidibe és volt Ibrahime meg Ibrahim, csak Ibrahima nem :) De pont az ő lapjukban nyilatkozta egyszer, hogy rosszul írják a nevét. -
Szerintem összességében a szurkolás is barátságos meccshez méltó volt.
A felelgetősök nem igazán mentek, a dobok általában nem voltak szinkronban. Az elején még a ketté osztás is akadozott, de a végére elég jó lett. Kisteleki Pistát ne igazán szidtuk, azt hiányoltam :) -
ezek szerint elnevezték a stadion úgy valakiről, hogy senki sem tudott a névadásról.
Az akkori névadó:
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/02/1266242220_cover_bw.jpg
amúgy hol van kint a tábla? -
A csapat a 2009/2010 szezonra nem nevezett. Bár a bajnokságból kiesett, mégis felkérték visszalépések miatt, hogy maradna-e e megye kettőben, de ehelyett még a megye III-ba sem neveztek. A csapat megszűnése a legnagyobb meglepetés az idén megszűnő csapatok közül (Nagyberény, Juta)
-
A csapat a 2009/2010-es szezonra nem nevezett, a csapat már az előző bajnokságban is anyagi gondokkal küzdött, előbb visszaléptették az U21-et (minden klub beleegyezése miatt tehették meg), míg a játékvezetői díjjal is tartoztak, amiért 16 pontot levontak volna, de mivel csak 13 pontjuk volt, így 13-at vontak le.
-
A mai naptól, a Fehérvár FC kft. a régi-új néven szerepelteti csapatait: a magyar labdarúgásba visszatér a Videoton FC elnevezés. A szurkolók által annyira várt döntést az tette lehetővé, hogy a Videoton Zrt. tulajdonosai úgy látták, azok a kedvező változások, amelyek Garancsi István tulajdonszerzésével kezdődtek a székesfehérvári klub életében, olyan pályára állították a futballklubot, amellyel ismét méltóvá vált a patinás, a nemzetközi futball világában is jól ismert név viselésére.
Garancsi István, a Fehérvár FC kft. százszázalékos tulajdonosa, a klub korábbi működését érintő perek lezárása, a sportvállalkozás gazdasági erejének megszilárdítása után döntött úgy, hogy – a szurkolók vágyával összhangban – kezdeményezi a Videoton név újra felvételét. A korábbi „bázisvállalat” kedvező döntése a tulajdonos, a menedzsment, és a csapat közös sikere.
http://www.magyarfutball.hu/data/logos/0/0016/logo_0016_02.png
A Videoton Holding zrt közleménye:
A Videoton H... -
pályaavató?
Győri ETO II. – Barcsi SC 5-0 (1-0)
Győr, 200 néző. V.: Ákos D. (Takács G., Gyűrüsi G.)
ETO II.: Molnár P. – Dorogi, Szemerei, Kovács II Z., Völgyi – Kiss Sz. (Lappints, 77.), Pákolicz (Sánta, 66.), Eugene, Kiss M. (Frick, 54.) – Copa, Csermelyi. Vezetőedző: Klement István.
Barcs: Kuczkó – Stilet, Matus, Kőkuti, Pókos – Tolnai (Gyaraki 83.), Ferenczi, Horváth P. (Németh Zs., 62.), Kordé – Kollega, Tompa (Iván, 74.). Vezetőedző: Toma Árpád.
Gólszerzők: Copa (22., 90.), Csermelyi (50.), Kovács II Z. (64.), Frick (83.)
Jó iramban kezdődött a mérkőzés. Az első húsz perc a kölcsönös erőfelmérés jegyében telt el, egy vendég lehetőség mellett. A barcsi védelem megingása a hazaiak vezetését eredményezte a 22. percben. A félidő második részében támadott a Barcs, de a legjobb lehetőségeket is elrontotta. Alig kezdődött el a második játékrész, fegyelmezetlen védőmunka következtében növelte előnyét a Győr. Majd egy szögletrúgást követően bombagólt is szereztek a hazaiak... -
hatalmas lehetett a újságcikkben írják (3. oldal):
"megtámadták és hatalmas kőzáport zúdítottak az NyTE drukkerek a villamosra, amely a játékvezetőt szállította.." -
szerintem a PVSK részéről ez az egyesülés csak duma. Nem volt egyszerűen pénz, ezért visszaléptek volna, a szentlőrincnek meg UP gondjaik voltak, ezért keresték meg a pécsieket.
Hivatalosan nem is lehetnének a Szentlőrinci csapat tartalékgárdái, mert akkor a legalacsonyabb osztályból indulnának. És a Megye I/B-re a PVSK Labdarúgó Kft. is nevezett. Magyarán szépen visszaléptek, a PVSK-Szentlőrinc nevet meg egy év múlva már senki sem fogja ismerni, marad a PVSK egy nagy tradíciójú negyed-ötödosztályú klub (mint pl. MAC) -
nafene, amikor Máltán voltam, azt hittem láttam az összes stadiont, de ezek szerint nem :) Hát a gzirait láttam, nem gondoltam volna, hogy ott rendeztek nemzetközi meccset, elég kicsi, mint ahogy a városka is :)
-
Egyész Máltán három stadion van :) Biztosan a t'Qali Stadion volt. Azon kívül még Gozón van, meg egy kisebb, az tuti nem kapna UEFA besorolást.
-
Ez lenne a nézőcsúcs?
Az előzetes várakozások alapján, jó mérkőzésre lehetett számítani, hiszen mindkét csapat meggyőző fölénnyel nyerte az NB.II-es bajnokság csoportküzdelmeit. A rájátszás első fordulójában, a Diósgyőr oda-vissza verte a Vácot, míg a Rákóczi a sorsolás szeszélyének köszönhetően erőnyerő volt. A találkozó iránt mindkét városban felfokozott volt a várakozás, talán ennek is köszönhető, hogy a mérkőzésre rekordszámú közönség látogatott ki, köztük legalább harminc miskolci szurkolóval. A Rákóczi kezdte jobban a találkozót, hiszen a 2. percben szabadrúgáshoz jutott a Rákóczi balról az alapvonaltól 2 méterre. Kulcsár beadását Giák elütötte a felugró Czonev elől, a kipattanó labdát Czonev visszakanalazta, éppen Vadas elé, aki 8 méterről a kapu közepébe bombázott (1-0). A gól után óvatosan játszottak a csapatok, igazi nagy helyzet nélkül. Ezért eléggé váratlanul kettőre növelte előnyét a hazai gárda. A 12. percben formás hazai támadás gördült a pályán, melynek s... -
Az MTV Vadicskának adta a második debreceni gólt, de az rssf.com szerint Gelei öngólja. A videó alapján én inkább Vadicskának adnám. De lehet, hogy hivatalosan Puhl öngólnak könyvelte el.
-
Ez volt az egyetlen kiírás, ahol eladták a Kupa nevét az Arany Ászoknak.
-
a kiállítottak szerint:
Rósa Dénes: "A Sopron második gólját szabálytalanság előzte meg, a játékvezető a szájába is vette a sípot, de nem fújt. Ezt követően megkérdeztem tőle, hogy miért nem, ezért sárgát adott, majd megtapsoltam és felmutatta a pirosat."
Szűcs Lajos: "Mindenki láthatta, hogy jogtalan volt a Sopron büntetője. Megkérdeztem, hogy miért adott 11-est, erre sárgát kaptam. Ezt követően korrekt játékvezetésre kértem, és jött a piros. Érthetetlen.."
ftc.hu -
- László Csabát a 45. percben elküldték a kispadtól, mert megsértette a negyedik játékvezetőt.
- Rósa kiállítása a játékvezető megsértéséért volt (először sárgát kapott reklamálásért, majd megtapsolta a bírót, amiért kiállították- nem tudom, hogy nem második sárgával-e), Szűcs a felező vonalig rohant, amiért kapott egy sárgát, ezután meglökte a játékvezetőt, amiért kiállította. Kapic és Pintér második sárgával ment le.
- a játékvezető egy horvát spori volt, akinek hibája az volt, hogy a 3. soproni gól előtt jogtalanul adott 11-est, utána már jogosan szórta a lapokat. -
Csábi József (pályaedző) kiállítását feltüntessük a lapoknál?
-
Idén DDHG a csapat neve minden oldalon. Érkesség, hogy a főszponzor Duna-Dráva Menti Hulladékgazdálkodási Kft.-nél nem lehet olvasni a névváltozásról.
-
http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/06/1244224216_jse.jpg
-
Pesterzsébet Önkormányzata a Budapest XX., Zodony u. 1. (korábban Téglaégető
u. 1. sz. alatti) sporttelep megnevezésű ingatlant 2002-ben megvásárolta a
VOLÁNBUSZ Közlekedési Rt.-től, sportcélú hasznosítás céljára.
A földterület felosztása után a vállalásnak, a sportcélra történő
hasznosításnak megfelelően felépült a Pesterzsébeti Jégcsarnok, az Uszoda,
illetve a terület egy részét használja az ESMTK.
Köszönjük érdeklődését
Korsós Gábor
osztályvezető -
Pesterzsébet Önkormányzata a Budapest XX., Zodony u. 1. (korábban Téglaégető
u. 1. sz. alatti) sporttelep megnevezésű ingatlant 2002-ben megvásárolta a
VOLÁNBUSZ Közlekedési Rt.-től, sportcélú hasznosítás céljára.
A földterület felosztása után a vállalásnak, a sportcélra történő
hasznosításnak megfelelően felépült a Pesterzsébeti Jégcsarnok, az Uszoda,
illetve a terület egy részét használja az ESMTK.
Köszönjük érdeklődését
Korsós Gábor
osztályvezető -
kissé megváltozott a címer, egy arany csillag került a címer fölé. De azt nem 10 bajnoki címenként adják?
és újra Dunakanyar-Vác lett a csapat neve -
valaki elmondaná, hogy itt mi micsoda volt hajdanán? Mert nekem nem áll össze a kép :) Mik ezek az L alakú betonelemek, a 13. bódé, meg a 15.-ös szeméttel teli, földbe süllyesztett akármi?
-
Sztem ez a nézőcsúcs eddig:
Pápa – Ferencváros 1-2 (1-0)
Pápa, 4300 néző. Vezette: Szabó Zs. (dr. Hegyi, Kispál)
Pápa
Szép- Farkas V., Farkas A., Mutica, Geri- Lászka- Szabó Z., Szabó T. (Somfalvi a 65.), Róth (Kincses az 52.)- Hercegfalvi (Stevica a 83.), Medved.
Szakmai igazgató: Szentes Lázár.
Ferencváros:
Szűcs- Bognár, Balog, Botis, Huszti- Sowunmi, Takács Á., Csepregi (Béress a 86.), Tőzsér- Bajevszki (Bartha az 57.), Vagner (Nógrádi a 69.)
Vezetőedző: László Csaba.
Gólszerző: Medved (19.-11-es), Huszti (67.), Nógrádi (70.).
Sárga lap: Farkas A. (40.), Balog Z. (50.), Szabó Z. (52.), Lászka (57.), Sowunmi (78.). -
Barsegjan,a MIKA Asztarak edzője: - Dühös vagyok, mert a szurkolók végig különféle tárgyakkal dobáltak engem és a játékosaimat. Ilyen Örményországban nem fordulhatott volna elő. Azt kell, hogy mondjam, hogy az örmény nép sokkal civilizáltabb. Nem voltam elégedett a játékvezetővel sem, végig éreztette, hogy nem szimpatizál az örményekkel. A mérkőzésről csak annyit, hogy kiegyenlített küzdelmet hozott, csak úgy mint az első találkozó.
Gálhidi György: - harminc percig jól játszottunk, de nem értékesítettük a helyzeteinket. A mi játékunk dominált, de a támadóink nem voltak elég gólérzékenyek. Butaságokat követtünk el, még csiszolnunk kell a csapatjátékot. Örömmel tölt el, hogy a fiatalok, Vadócz, Dancs, Csobánki, és a Bojtor jól megállták a helyüket. -
Vladislav Marácek: – Nehéz volt játszani a szervezett soproniak ellen, de sikerült megtörni az ellenállásukat, elégedett vagyok.
Dajka László: – Jelenlegi állományunknak csak gratulálni tudok. Az utolsó percig megvolt az esélyünk a továbbjutásra, de ez nem a mi napunk volt. -
milyen ötletesen csinálták meg a kispadot szinte költség nélkül
-
2005.11.26
Csapatok jelentkezését várják a kerületi kispályás labdarúgó bajnokságára, amelyet első alkalommal rendez az AURAS sportpályán a versenybizottság. A pálya címe: Somkút u. 10., megközelíthető a 45-ös busszal (Cinke utcai megálló). A mérkőzéseket őszi-tavaszi fordulókkal bonyolítják le a jól előkészített füves pályákon. A főrendező Suga Kálmán, aki hétköznap 9-16-ig érhető el a sportpályán, további információ kapható Szép Ernőtől a (30)618-0366 telefonszámon.