Bodon Tibor
2020.04.01 Elhunyt Bodon Tibor!
Szomorú hír futott végig a minap a nógrádi megyeszékhelyen: hosszú súlyos betegség – a Szent Lázár kórházi és a baglyasaljai idős otthoni ápolás – után, 89 éves korában elhunyt Bodon Tibor, az idén alapításának 100. évfordulójára emlékező SBTC egyik – ötvenes évek beli és hatvanas évek legeleji – sikerkorszakának – jeles labdarúgója, kitűnő balösszekötője.
Bodon Tibor – akit csakúgy, mint a világon legismertebb magyar játékost, Puskás Ferencet, Öcsinek becéztek – 1931-ben látta meg a napvilágot Salgótarjánban. 16 éves korában a helyi SSE színeiben lett igazolt futballista. A későbbiekben – 1951-től ’54-ig tartott katonai szolgálata időszakában – játszott a Szegedi és a Veszprémi Bástyában és a Kőbányai Dózsában is. Visszatérve szülővárosába az SBTC – Pothornik József bányavállalati vezető közbenjárására – az NB I.-es SBTC-hez igazolt.
Első mérkőzését fekete-fehér mezben 1955. április 16-án Budapesten a Vasas Izzó ellen játszotta, és 1:1 lett az eredmény. Összesen 129 meccsen szerepelt, 38 gól szerzett. Utoljára 1963. november 17-én már az NB I./B-s mezőnyben hazai pályán a Budafok elleni 2:0 arányú hazai győzelem alkalmával képviselte a bányászcsapatot, amellyel 1956 és 1961 között kétszer is sikerült elnyernie az akkoriban nagy becsben tartott vidék legjobb csapata címet. Bablena Lászlóval (alkalmanként Jagodics Lászlóval, Chladni Nándorral, Krajcsi Józseffel, Répás Gáborral, László Lászlóval) Vasas Mihállyal, Csáki Bélával és Taliga Ferenccel különösen sikeres csatársort alkottak.
Mögöttük játszott a remek Szojka Ferenc–Dávid Róbert fedezetpár, játékostársa volt – mások mellett – kapusként Oláh Géza, Csekő Tibor és Cserháti József, védőként, illetve fedezetként Sándor Gyula, Jancsik Mihály, Oláh Dezső, Jedlicska Sándor, Agócs Lajos, Menczel Iván és Salgó György is. Néhányuk kivételével sajnos a többség már nincs az élők sorában.
A Balás Róbert–Kálovits Géza által jegyzett A Stécé-sztori 1920–2000 című könyvében megjegyezte: csatár létére azért nem rúgott több gólt, mert kedvenc edzője, Szűcs György sajátos, úgymond defenzív összekötő szerepet szánt neki, ő pedig alárendelte magát a csapat érdekeinek. Sokat robotolt a két tizenhatos között, s volt olyan mérkőzés – általában a pesti élcsapatok ellen – amelyen öt kilót fogyott.
Bodon Tibor a Salgótarjánból a Fradiba igazolt, Vilezsál Oszkárral sokszoros középiskolás-válogatott volt, kétszer játszhatott a B-, egyszer az utánpótlás-válogatottban, s – amire értelemszerűen a legbüszkébb volt – 1958. november 23-án a Népstadionban a magyar válogatott címeres mezében hallgathatta végig a magyar himnuszt a belgák ellen 3:1-es győztes mérkőzésen. Az utóbbi évtizedekben Egerben élt, aktív éveiben kőbányai vezetőként dolgozott. Nem volt kapcsolata a labdarúgással, szívesen munkálkodott viszont hétvégi birtokán. Búcsúztatása, temetése – az ismert járványügyi okok miatt is – családi körben történik, emlékét azonban – amíg csak tehetik – méltán őrzik az SBTC hívei.
Bodon Tibor – akit csakúgy, mint a világon legismertebb magyar játékost, Puskás Ferencet, Öcsinek becéztek – 1931-ben látta meg a napvilágot Salgótarjánban. 16 éves korában a helyi SSE színeiben lett igazolt futballista. A későbbiekben – 1951-től ’54-ig tartott katonai szolgálata időszakában – játszott a Szegedi és a Veszprémi Bástyában és a Kőbányai Dózsában is. Visszatérve szülővárosába az SBTC – Pothornik József bányavállalati vezető közbenjárására – az NB I.-es SBTC-hez igazolt.
Első mérkőzését fekete-fehér mezben 1955. április 16-án Budapesten a Vasas Izzó ellen játszotta, és 1:1 lett az eredmény. Összesen 129 meccsen szerepelt, 38 gól szerzett. Utoljára 1963. november 17-én már az NB I./B-s mezőnyben hazai pályán a Budafok elleni 2:0 arányú hazai győzelem alkalmával képviselte a bányászcsapatot, amellyel 1956 és 1961 között kétszer is sikerült elnyernie az akkoriban nagy becsben tartott vidék legjobb csapata címet. Bablena Lászlóval (alkalmanként Jagodics Lászlóval, Chladni Nándorral, Krajcsi Józseffel, Répás Gáborral, László Lászlóval) Vasas Mihállyal, Csáki Bélával és Taliga Ferenccel különösen sikeres csatársort alkottak.
Mögöttük játszott a remek Szojka Ferenc–Dávid Róbert fedezetpár, játékostársa volt – mások mellett – kapusként Oláh Géza, Csekő Tibor és Cserháti József, védőként, illetve fedezetként Sándor Gyula, Jancsik Mihály, Oláh Dezső, Jedlicska Sándor, Agócs Lajos, Menczel Iván és Salgó György is. Néhányuk kivételével sajnos a többség már nincs az élők sorában.
A Balás Róbert–Kálovits Géza által jegyzett A Stécé-sztori 1920–2000 című könyvében megjegyezte: csatár létére azért nem rúgott több gólt, mert kedvenc edzője, Szűcs György sajátos, úgymond defenzív összekötő szerepet szánt neki, ő pedig alárendelte magát a csapat érdekeinek. Sokat robotolt a két tizenhatos között, s volt olyan mérkőzés – általában a pesti élcsapatok ellen – amelyen öt kilót fogyott.
Bodon Tibor a Salgótarjánból a Fradiba igazolt, Vilezsál Oszkárral sokszoros középiskolás-válogatott volt, kétszer játszhatott a B-, egyszer az utánpótlás-válogatottban, s – amire értelemszerűen a legbüszkébb volt – 1958. november 23-án a Népstadionban a magyar válogatott címeres mezében hallgathatta végig a magyar himnuszt a belgák ellen 3:1-es győztes mérkőzésen. Az utóbbi évtizedekben Egerben élt, aktív éveiben kőbányai vezetőként dolgozott. Nem volt kapcsolata a labdarúgással, szívesen munkálkodott viszont hétvégi birtokán. Búcsúztatása, temetése – az ismert járványügyi okok miatt is – családi körben történik, emlékét azonban – amíg csak tehetik – méltán őrzik az SBTC hívei.