Magyarország - Jugoszlávia 1 : 7
Világbajnokság 1998, selejtező
« előző
718.
hivatalos válogatott mérkőzés következő »
helyszín :
Budapest, IX. ker., Üllői úti stadion
játékvezető :
Melo Pereira Vítor (Portugália)
nézőszámok:
- reprezentacija.rs: 13.175
- Futballévkönyv '98: 15.000
- nso.hu: 17.000
-
0 - 1 2' Brnović Branko 0 - 2 6' Đukić Miroslav 0 - 3 10' Savićević Dejan 0 - 4 26' Mijatović Predrag 0 - 5 41' Mijatović Predrag 0 - 6 51' Mijatović Predrag 0 - 7 64' Milošević Savo 89' Illés Béla 1 - 7
 Magyarország
|
 Jugoszlávia
|
|---|---|
|
|
|
szövetségi kapitány: Csank János |
szövetségi kapitány: Santrač Slobodan |
meccstörténelem
- 1997.11.15 Jugoszlávia - Magyarország 5-0
- 1997.10.29 Magyarország - Jugoszlávia 1-7
- 1984.03.31 Jugoszlávia - Magyarország 2-1
- 1977.10.05 Magyarország - Jugoszlávia 4-3
- 1976.04.17 Jugoszlávia - Magyarország 0-0
Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
A keret:
kapusok:
Sáfár Szabolcs (SV Salzburg), Babos Gábor (MTK FC), Szűcs Lajos (ÚTE)
mezőnyjátékosok:
Lőrincz Emil (MTK FC), Sebők Vilmos (ÚTE), Geress Zoltán (Vasas Danubius Hotels), Bánfi János (Aalst), Mracskó Mihály (Győri ETO FC), Kuttor Attila (MTK FC), Lakos Pál (Győri ETO FC), Szlezák Zoltán (ÚTE), Urbán Flórián (Anderlecht), Lipcsei Péter (Ferencváros), Halmai Gábor (MTK FC), Illés Béla (MTK FC), Nyilas Elek (Ferencváros), Dombi Tibor (DVSC-Epona), Keresztúri András (Slovan Bratislava), Klausz László (SV Salzburg), Kovács Zoltán (ÚTE), Orosz Ferenc (MTK FC), Hámori Ferenc (Vasas Danubius Hotels), Horváth Ferenc (Ferencváros)
Arra is emlékszem, hogy ellenőrizték a személyiket, nehogy kavarodás legyen, úgyhogy csak egy bomber dzsekis szerb került közénk, akik 3-0nál majdnem meglincseltek, és a biztonságiak úgy mentették ki.
Akkor indult a tv2 és az rtl. A budapesti meccset a tv2, a belgrádit az rtl adta.
A tv2 a pesti meccs előtt egy héttel kezdett lázas riporterkeresésbe, mert rájöttek, hogy nincs erre emberük. Kerestek egy csomó embert, de senki sem tudta vállalni.
A meccs előtt 2 nappal jött akkori főnököm, Török László, hogy a tv2 megkereste a Magyar Rádiót, hogy átvennék a hangot, azaz a mi közvetítésünket. Török közölte, hogy OK, de mi nem tévésen, hanem rádiósan fogunk közvetíteni, mert a hallgatókat nem lehet cserbenhagyni.
Egy nappal a meccs előtt be kellett menni a tv 2 székházába, ahol Árpa Joschi - Árpa Attila apja - oktatott bennünket, hogyan csináljuk... Lelkesen, harsányan, khm...
Végül is a pálya szélén Vujity Trvtko és Deák Horváth Péter, fent a fülkében Török László és jómagam, az volt a szerencse, hogy az amúgy agyament ötlettel - rádióhang a tévében - azért nem foglalkozott senki, mert az 1-7 mindent elsöpört.
A dologhoz még csak annyit: a nagy vereség után a tv2 alig akarta kifizetni az előre megbeszélt honoráriumot, ami - megnéztem - 8.000 (nyolcezer) forint volt. Hetekig kellett telefonálgatni, a nyakukra járni. Már úgy voltam vele, hogy nem érdekel a pénz, amikor Joschi bá titkárnője mondta, hogy mehetek érte.
Azóta sem jutott el a magyar fociválogatott egyetlen egy kvalifikációs sorozatban sem a 2. helyre...
Az elején, még 0:0-nál egy almacsutka majdnem fejen találta a szerb kapust. Aztán hip-hopp, 3:0.
A végén az ünneplő szerb karéj alatt kívül elvonulva tapsoltunk nekik...
Szörnyű érzés volt. Ott és akkor szar volt magyarnak lenni...
Fiatalság, bolondság.
Es a szunetben Back Street Boys szolt! Az everybody cimu szam!
Borzalmas
Tisztán él bennem hogy elsős gimnazistaként egy lyukas garast nem adtam a továbbjutásunkért, mert láttam hogy micsoda egy csapat ez. Annyira idegesített ez az össznépi hülyítés, hogy eszembe sem jutott kimenni a meccsre.
A legszebb hogy a sportsajtó a mai napig nem szokott le erről a köcsög hozzáállásáról, a nép meg kajálja ugyanúgy mint 10, 20, 30 éve folyamatosan.
http://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/10/29/1997_atgazoltak_rajtunk_a_jugok/
Nyilas Elek: Nyilván nehéz volt a pályán megélni azt a mérkőzést, és bár a realitás tényleg nem az 1-7, meg a 0-5, azt azért mindenki elfelejti, hogy a világ egyik legerősebb csapatával játszottunk. Szóval Vladimir Jugovics a Lazióból, Szavo Milosevics az Aston Villából, Predrag Mijatovics a Real Madridból jött, és még lehetne sorolni a klasszisokat az európai topklubokból, és ezt soha senki sem teszi mellé, mindig csak az 1-7, 0-5. Mindemellett az első húsz percben három olyan gólt kaptunk, hogy a labda lecsorgott, bepattant, bevánszorgott, és egy ilyen válogatott ellen így nyitni maga az öngyilkosság.
De ennyire megilletődtek egy sztárcsapattól? Azért az Ajax vagy a Real Madrid sem állt kisebb nevekből.
Ez igaz, de abból a válogatottból csak nekem volt BL-tapasztalatom a Fradival. Szóval ilyen erős csapat ellen nagyon kevesen futballoztunk korábban, és én is csak kétszer oda-vissza.
Miként élte meg, hogy ezután a többséggel egyetemben Bicskei Bertalan önt is kisöpörte a válogatottból?
Nagyon érzékenyen érintett. Berci bá akkor többünket a partvonalon kívülre tett, és bár egy szövetségi kapitánynak nyilván szíve joga, hogy kit válogat be, azt gondolom, hogy huszonnyolc éves, hazai szinten jó játékosoknak számító futballistákat nem biztos, hogy indokolt kitenni a csapatból.
forrás:
Nemzeti Sport, 2013.09.28
via
http://www.tempofradi.hu/miert-eppen-a-futball-mukodne-beszelgetes-nyilas-elekkel
A pótkvalifikációk rangadója egyértelműen az olasz-orosz párharc. Szerdán Moszkvában vendégszerepelnek Cesare Maldini szövetségi kapitány tanítványai. Az oroszok bevallották, hogy a legfőbb segítség számukra a hideg moszkvai időjárás. Az orosz fővárosra lehullott fehér csapadék meglepte az itáliaiakat, mivel azonban a Dinamo-stadion pályája fűthető, biztosan nem lesz fagyott a gyepszőnyeg. Az olasz válogatott mindenesetre arra kérte a Nike sportszergyártó céget, hogy biztosítson számára "téliesített" futballcipőket.
Érdekesség még, hogy az olasz válogatott orosz földön még soha nem tudott gólt lőni a házigazdáknak. Cesare Maldini 1963-ban játékosként fordult meg a Szovjetunióban, és kellemetlen élményekkel távozott, tudniillik 2-0-ra kikaptak. Az olaszok 1975-ben és 1991-ben sem tudtak gólt lőni a szovjet válogatottnak. "Itt az idő, hogy változtassunk a dolgokon" - mondta most Cesare Maldini.
A pótselejtezők 1. mérkőzései:
Oroszország - Olaszország, Moszkva, 18.30 ó
Horvátország - Ukrajna, Zágráb, 18.00
MAGYARORSZÁG - Jugoszlávia, Üllői út, 20.00
Írország - Belgium, Dublin, 20.30
forrás:
MTI
Budapest, 1997. október 29., szerda (MTI) - A kilencedik lépcsőfok magasodott szerda este a magyar futballválogatott előtt. Csank János szövetségi kapitány legénysége nyolc csoporttalálkozót (öröm fölidézni, hazai gyepen nem kapott ki a nemzeti csapat ) követően az európai 3. selejtező-csoportban a második helyet szerezte meg. Az október 11-i, Helsinkiben elért 1-1 után 18 nappal ezúttal a pótselejtező első összecsapása várt a magyarokra, akik a Ferencváros-stadionban Jugoszláviát, az európai 6. csoport másodikját fogadták. Mindkét gárda célja a jövő évi franciaországi 32-es döntőbe való kijutás.
Jó ötlet volt, hogy kettős beléptetést szerveztek meg, hiszen jegy nélkül a bejáratoknak még a környékére sem jutott el senki. A vaskerítés-kordonon belül a rohamrendőrség és a biztonsági szolgálat emberei vigyázták a rendet. A kezdés előtt már két és fél órával nyitottak a kapuk. Az idő sem volt oly zord, mint amilyenre sokan számítottak. A fagyosabb drukkerek persze elővigyázatosan fölkészültek lélekmelegítővel, fogyott a konzervsör, többen pedig Martinit kortyolgattak. Persze csak a kordonon kívül, még "szabad területen". A Fradi-étterem bejáratait is hermetikusan lezárták, mondván, jobb az elővigyázatosság.
Nem voltak elővigyázatosak a jugoszláv újságírók. Meglehetősen nagy számban, ötvennégyen érkeztek a zöld-fehérek létesítményébe, ám hiába reklamálták a tribüntelefonokat. Mivel nem rendeltek ilyen, a munkához minimum lényeges hírközlési eszközt, hát várhattak a jószerencséjükre.
A két csapat közül először a hazai gárda jött be melegíteni mintegy 35 perccel a kezdés előtt, rá nyolc percre pedig a "plávik", akiket körülbelül 1200 vendégszurkoló jelentős éljenzéssel fogadott. A kezdőkört teljesen eltakarta a Gillette reklámleple, lévén - ahogyan korábban is - a honi vb-selejtezőket "a férfiasan tökéletes" cég szponzorálta. S a melegítésnél kitetszett, Csank kedden még nem ismert négy játékosa kicsoda: a bajuszos kapitány Lipcseit, Dombit, Nyilast és Oroszt öltöztette nemzeti dresszbe, a további hét magyar labdarúgót már kedden este megnevezte.
A két együttes a portugál Vitor Manuel Melo Pereira sípjelére a következő összeállításban kezdett körülbelül 14 ezer néző előtt:
Magyarország:
Sáfár Szabolcs - Lőrincz Emil (csapatkapitány) - Sebők Vilmos, Bánfi János - Dombi Tibor, Nyilas Elek, Lipcsei Péter, Halmai Gábor, Keresztúri András - Klausz László, Orosz Ferenc
Jugoszlávia:
Ivica Kralj - Zoran Mirkovic, Miroslav Djukic, Sinisa Mihajlovic, Goran Djurovic - Dragan Stojkovic (csapatkapitány), Savisa Jokanovic, Branko Brnovic, Vladimir Jugovic - Dejan Savicevic, Predrag Mijatovic
Ami azt illeti, sporttörténeti ellenőrzés szükséges ahhoz, hogy mikor kapott 10 perc alatt három gólt a magyar válogatott. Mert ez történt... Még el sem helyezkedett a két gárda, amikor a 2. percben egy balról lágyan érkező beívelést Brnovic ügyesen maga elé tett, majd a kapujától messze kint álló Sáfár fölött lágyan a kapu jobb oldalába ívelt (0-1).
Négy perc múlva egy jobb oldali szöglet után a magyar védelem nem nagyon lelte a labdát, Djukic közbeugrott, és az ötösről a kapu bal oldalát is "fölszentelte" (0-2). S miközben egy-két, meglehetősen kiismerhető magyar akció futott, a 10. percben jött a harmadik "plávi" gól. Savicevic zseniálisan szelidített meg egy labdát Bánfi közelségében, majd pontosan talált ő is a hazai kapuba (0-3).
Mit lehet erre mondani?
Slobodan Santrac szövetségi kapitány legénysége már a zsebében érezhette a franciaországi vb-döntő repülőjegyét. A vendégszurkolók a 20. percben kórusban meg is szólaltak (Auf wiedersehen), ami félre nem érthető célzásként hangzott, bár németül és nem franciául, de a célzás telitalálat.. A vendégek kényükre-kedvükre járatták a labdát, okkal foghatták fel úgy, hogy egyfajta tét-edzésen vesznek részt. A magyar próbálkozásokban túl sok fantázia nem volt fölfedezhető.
A 26. percben Jokanovic három magyar védő között ugratta ki a jobb oldalon Mijatovicot. A Real Madrid gólgyárosa - mivel meglehetősen magányos volt, de emiatt nem ijedt meg - éles szögből, jobbal a léc alá bombázott (0-4). A jugoszláv szektorból petárdák jöttek, az egyik a gyep szélére, s mivel a transzparenseket égésveszély fenyegette, a biztonságiak intézkedni kezdtek. A drukkerek tucatjai rohantak fejvesztetten, közben a narancssárga és sárga mellényes intézkedők egyike-másika alapos ütészáport kapott. A rendőrök beavatkozása hatásosabb volt, megnyugodni látszott a szektor.
A 32. percben Jugovic lépett ki szabadon, ballal azonban Sáfár és a bal alsó sarok mellé emelt. A 37. percben Keresztúri szépíthetett volna. Középről címezték felé a labdát, egy csel után lőtt is a szlovákiai (Slovan Bratislava) légiós, ám Kralj nagy bravúrral szögletre mentett. A 40. percben Nyilas átadását Keresztúri bombázta, éles szögből, alig fölé. Szép momentum
Közben Csank cserélt, Dombi is lement, majd Lipcsei; utóbbi a lábát fájlalta. A 41. perc megint másféle fájdalmat hozott. Mracskó ügyetlenül hazafelé fejelt, Lőrincz megpróbált még menteni. Időközben Sáfár kiindult, a kapus és Lőrincz tanácstalanul nézte, mi történik; a szemfüles Mijatovic a háló felé emelt. Mracskó még megpróbált menteni a gólvonal előtt, de már nem sikerült (0-5).
Félidőben:
Magyarország - Jugoszlávia 0-5
Gólszerzők: Brnovic (2.), Djukic (6.), Savicevic (10.) Mijatovic (26., 41.)
A lelátó embere hamar ítél. Amikor Urbánék kijöttek a folytatásra, egybefüggő füttykoncert fogadta őket. A folytatás első öt percében három bomba is zúdult Sáfár kapuja felé. Azok még elkerülték a célt, de az 51. percben a középen és egyedül szólózó Mijatovic mágiája ellen már nem volt ellenszer. A spanyolországi klasszis a kifutó Sáfár mellett pompásan gurított a kapu jobb oldalába (0-6). S három perc múlva le is ment, megrúgta a maga mesterhármasát, távozhatott. A honi drukkerek "NB II. NB II. " skandálással fejezték ki nemtetszésüket.
Egy óra leszaladtával a "plávik" valamit lazítottak, bár addig sem nagyon hajtottak, csak lábról lábra járatták a labdát, ahogyan azt illik. A 62. percben Urbán 17 méteres bombája egy méterrel fütyült el a jobb alsó sarok mellett. Két perc múlva tetszetős baloldali "grundfutball" után Milosevic kapott lapos átadást, hat méterről könnyedén passzolt a kapuba (0-7). A honi szurkolók "váltottak", mert előbb "Vissza a pénzt ", majd "Hungária, Hungária, tragédia " szavalókórussal álltak elő.
A 89. percben Illés szemfülesen lépett ki a jobb oldalon, és közelről bepöckölte a szépítő gólt (1-7).
Laza örömfutball. Az ilyesmit szívesen látja a szurkoló, de hogy 10 perc alatt három gól hátrányból kell folytatni, erre a legpesszimistább honi labdarúgás-kedvelők sem gondolhattak. Márpedig Jugoszlávia egyszerűen az elején állva hagyta a vendéglátót, melynek ocsúdni való ideje sem adatott meg. Boksznyelven szólva már a 2. percben megroggyantó erejű ütésbe szaladt bele a Csank-csapat, amiből azután a 90. perc végéig ki sem józanodott.
A világhírű klubokban kenyerüket kereső "plávik" (egyedül kapusuk játszik odahaza) a tökéletesen tiszta labdakezelési technika, összeolajozott csapatmunka etalonjai, míg a magyar válogatott egy-két, viszonylag folyamatos támadásszövésen túl nem sokat mutatott. A vendégeknél mindenki azt adta, amit kell, különösebben kiemelendő egyéni teljesítményt keresni fölösleges, mert egy olyan gyenge magyar védelemmel találta magát szemközt ezen az estén Jugoszlávia, amilyen tán a csoportcsaták során a Feröer-szigeteké volt.
Mijatovic mesterhármasa örök emlék, mint ahogyan a magyar futball históriájába is örökre beivódik 1997. október 29., mely az egykoron emlegetett "egyiptomi csapáson" is túltesz, és rászolgál az "üllői út rémdrámája" jelzőre. A magyar válogatott utoljára 1994 júniusában Eindhovenben szenvedett ilyen súlyos, 7-1-es vereséget Hollandiától.
A visszavágót sportszerűségből illik lejátszani, sok szerencsét kívánni a jugoszlávoknak a franciaországi fináléhoz.
Amellett pedig kérdezni: ki a felelős ezért a pokoli, megalázó vereségért, mely tán az évszázad legcsúnyább magyar fiaskója. Kitörölhetetlenül, megbocsáthatatlanul. Mentségül csak annyi: egy világklasszis gárdába futott bele Csank János gárdája.
Marad az a remény, hogy majd egy új generáció sikerrel harcol a következő vb-döntőért, a 2002-esért. S persze mihamarabb utat kell lelni, hiszen a 2000-es, belga-holland közös rendezésű Eb-re is hamarosan sorsolnak.
Világbajnoki pótselejtező, első mérkőzés:
Magyarország - Jugoszlávia 1-7 (0-5)
Üllői út, 13.175 néző
vezette: Melo Pereira (portugál)
gólszerzők: Brnovic (2.), Djukic (6.), Savicevic (10.), Mijatovic (26., 41., 51.), Milosevic (64.), illetve Illés (89.)
cserék: Dombi helyett Mracskó Mihály (32.), Lipcsei helyett Urbán Flórián (41.), Klausz helyett Illés Béla (62.), illetve Mijatovic helyett Savo Milosevic (54.), Brnovic helyett Zeljko Petrovic (60.), Savicevic helyett Dejan Govedarica (72.)
két szövetségi kapitány nyilatkozata:
Slobodan Santrac:
- Az első négy esélyünkkel éltünk. Ritka az ilyen, de megesett és ezután már a mi akaratunk érvényesült a mérkőzés alatt.
Csank János:
- Tudtuk, hogy erős csapat Jugoszlávia. A gyors gól után talán már kezdtünk magunkra találni, amikor jött a második találat, ami egyszerűen "amatőr", gyermeteg gól volt. Azt kívánom, hogy Jugoszlávia legyen világbajnok.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón megjelent Dejan Savicevic, a jugoszlávok montenegrói kiválósága is. Magyar újságírók arról faggatták, milyen érzés montenegrói létére jugoszláv színekben
játszani. Savicevic provokatívnak ítélte a kérdést, azt kérte a futballról faggassák, majd felállt és elhagyta az FTC stadion Toldi termét. Ezzel a nyúlfarknyi sajtótájékoztató véget is ért.+++
forrás:
MTI
forrás:
http://www.sebokvili.hu/in.htm
forrás:
Focivilág 1997. november 12.
Emlékszem, haverokkal nagyon készültünk, "alapoztunk"
Tényleg hihetetlen volt az egész! Ahogy Dzsojszi is mondta, 0:3 után csak röhögtünk, nem lehetett komolyan venni. Jöttek a hülyébnél hülyébb beszólások, mindenki tombolt a jugó góloknál... Béla szépítése t.képp senkit nem érdekelt. Vki pedig elkezdte őt éltetni az aluljáróban a meccs után. A szokásos baromság: Illés Béla a legnagyobb király... Talán mondanom sem kell, mitől zengett utána 5 percig az egész metró. Igen, rögtön sikerült mindenkinek átkölteni...
Kapott ott mindenki. Csanktól kezdve persze az egész csapaton át az in-kal-ig (emlékeim szerint nem sikerült normálisan beereszteni a "tömeget" a kapu mögötti szektorokba). Az azért nem nézett ki rosszul, ahogy az in-kal nyitott egy V-betűt a vendégszektorban! Tényleg pórul jártak???
Mégegy, számomra érdekes momentum: mindenki fosott, hogy biztos balhé lesz, meg így, meg úgy, erre a meccs után egyszercsak az Üllői úti felüljáró alatt találtam magam, ahol egymást éltette a magyar és a még a vendégszektorból lefelé néző jugó tábor! Semmi dobálózás, szitkozódás, legalábbis én nem láttam. Persze ebben az eredménynek biztos döntő szerepe volt...
Kurva hideg volt, es 0-3 utan telleg mar csak rohogtunk. Lattam a magyar arcokat es fura volt. Egyszerre volt megdobbenes es nemtorodomseg (sic!!!) rajtuk. Felidoben leleptunk, de arra emlexem hogy egy 45 eves foszer a 4-ik gol (es 20 feles) utan bikabol nekiszaladt a keritesvasnak. Azt hittem ott hal meg, de siman felkelt. Hiaba az alkohol ellenallova teszi a szervezetet.
Ja meg 2 csavo osszebalhezott -gondolom elkeseredettek voltak es reszegek- mert szidta Dombit... no comment
No mindegy: soha meg egy ilyan ne legyen az eletemben!!!
- Minek köszönhető az eredmény?
- Nem hittem volna, hogy egy-két játékosom ilyen béna...
- Mit lehet mondani a szünetben a csapatnak?
- Azt biztos nem, hogy csak így tovább...
forrás:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9033453&la=19015226
Mint a lufi úgy pukkant szét minden reményünk a mérkőzés kezdete után. Szinte megállíthatatlanul potyogtak a gólok. Alig halt el a játékvezetői sípszó és máris vezettek a vendégek. A tízedik percre már háromszor is a kapuba találtak. ...és még nem volt vége. Az első félidő öt jugoszláv gólt hozott. Mintha magyar játékos nem is lett volna a pályán.
A második játékrészre is maradt még két találata a vendégeknek. Már nem sokat ért, csak egy apró szépségtapasz volt a találkozó végén megszerzett egyetlen magyar gól.
Mijatovics mesterhármast ért el.
Katasztrofális vereség a régi rivális ellen. Ez az eredmény még egy edzőmérkőzésen is túlzás. Teljes volt a megaláztatás. Nem volt a mérkőzésnek olyan időszaka, amikor akár csak egy pillanatra is felemelhettük volna a fejünket. A súlyos "zakóval" a továbbjutás gyakorlatilag eldőlt. A visszavágó formalitássá vált.
Ez a találkozó is csúcsokat döntött. Negatív csúcsokat. Sajnos nem kellet olyan messzire visszamenni az időben, hogy találjunk olyan mérkőzést, amikor hét gólt kaptunk. 1994-ben Hollandiában pontosan 7-1-re veszítettünk. (Azt megelőzően 1943-ban itthon a svédektől kaptunk hetet, de akkor kettőt rúgtunk is.) Hat gól különbséggel 1927-ben Bécsben szenvedtünk utoljára vereséget. Budapesten pedig hat góllal 1909-ben kaptunk ki utoljára, amikor az angolok jártak itt és 8-2-re nyertek.
forrás:
mafoci