Újpesti Dózsa SC - MTK-VM SK 0 : 1
NB I 1986/1987, 14. forduló
NB I 1986/1987: összes
mérkőzés
helyszín :
Budapest, IV. ker., Megyeri úti Stadion
játékvezető :
Plasek Gábor
nézőszámok:
- Népsport: 20.000
-
13' Huszárik László 0 - 1 25' Talapa János 36' Boda Imre 55' Kékesi Rezső 78' Herédi Attila 80' Varga István
 Újpesti Dózsa SC
|
MTK-VM SK
|
|---|---|
|
|
|
vezetőedző: Göröcs János |
vezetőedző: Verebes József |
meccstörténelem
- 2025.05.24 MTK Budapest - Újpest FC -
- 2025.03.01 Újpest FC - MTK Budapest -
- 2024.10.26 MTK Budapest - Újpest FC 4-1
- 2024.04.21 Újpest FC - MTK Budapest 1-2
- 2024.02.02 MTK Budapest - Újpest FC 3-0
Ott voltak:
Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Készülődés pihenéssel
A tizennegyedik forduló slágermérkőzésének főszereplőit csütörtökön nehezen találtuk. Pontosabban délelőtt csend volt az MTK-VM pályáján, a Hungária körúton, s délután csend volt az Újpesti Dózsa stadionjában, a Megyeri úton.
Az Újpesti Dózsánál
délelőtt Göröcs János vezetőedző könnyű átmozgatást tartott játékosainak, majd ebéd után a csapat felköltözött a Szabadság-hegyre. A klub vendégházában kerestük Göröcs Jánost, de csak Herédi Attilát találtuk, aki elmondta, hogy edzője és társai pihennek. Ám néhány kérdésre a lila-fehérek középpályása is készséggel válaszolt. Elmondta, ritkán fordul elő az, hogy a csapat bajnoki mérkőzés előtt elvonul edzőtáborozni, de az MTK-VM elleni találkozó előtt ezt is fontosnak tartották. Pénteken délelőtt ismét a Megyeri úton edzenek, majd újra a Szabadság-hegyen pihennek, s Herédi szerint akkor már minden bizonnyal az elkövetkezendő mérkőzésről is lesz szó.
A délutáni pihenő végeztével Göröcs János is megerősítette játékosának szavait.
— Ez az edzőtáborozás is mutatja, hogy milyen fontos mérkőzés előtt állunk. Ha most nyerni tudunk, akkor jelentős előnyt szerzünk, hisz épp az MTK az a csapat, amelyik a legjobban szorongat bennünket. De egy kicsit előrébb is kell néznünk, hiszen, ha szombaton nyerünk, s egy hét múlva az utolsó fordulóban a Tatabányát is megverjük, akkor mi lehetünk az őszi elsők.
Ezután kicsit elkanyarodtunk a szombati mérkőzéstől, s egy másik újpesti érdekességről beszélgettünk: Törőcsik András "visszatéréséről". Göröcs elmondta, hogy Törőcsik már két hete edz a csapattal, de szerződését nem tudták még elintézni, az MLSZ-től sem érkezett még meg az engedély, s az orvosi vizsgálatok is hátra vannak. Tehát szereplésére csak tavasszal kerül majd sor, s Törőcsik is ezt akarja. A rövid kitérő után újra csak az MTK-VM elleni mérkőzésről beszélgettünk, S Göröcs kicsit büszkélkedve mondta, hogy a legjobb csapatukkal tudnak majd pályára lépni. Egyedül Schróth bajlódott húzódással, de ha lassan is, rendbe jött. Más a beszélgetésből nem is maradt, mint hogy a vezetőedző is „tippeljen" a mérkőzésre:
— Ismerem az MTK-t. Amikor vasárnap játszották a mérkőzéseiket, akkor legtöbbször
ott ültem a lelátón, s figyeltem a játékukat. Ettől a mérkőzéstől nem tartok annyira, mint a múlt heti Siófok elleni találkozótól. Nem titok, hogy mi úgy lépünk pályára, hogy mi fogunk támadni. Bízom a fiúkban, a küzdeni akarásukban, hogy úgy hajtanak mint eddig, s ha mindez így lesz, akkor nem lehet kétséges, hogy melyik csapat nyeri a mérkőzést.
Az MTK-VM-nél
kihaltak voltak a folyosók, s a pályán is nagy volt a csend, ami mostanság szokatlan a Hungária körúton, hiszen az utóbbi hónapokban szinte forr az élet a csapat körül. Erre megvolt minden oka játékosnak, szakvezetőnek, s szurkolónak egyaránt, mert a kék-fehéreknek jól megy a bajnokságban, a második helyen vannak, s az MNK-szereplés is fényesen sikerült. Csütörtökön a játékosok a szokásos hét közepi fürdőlátogatáson voltak. Tehát nem volt edzés a Hungária körúton. A múlt hét végi Dunaújváros elleni összecsapás után tovább "csökkent" a játékosállomány. Szeibert, a csapat gólgyárosa, a góllövőlista vezetője kiállítása miatt három mérkőzésről hiányozni fog a csapatból! Kékesi sérülése miatt a hét elején kihagyta az edzéseket. Turner húzódással bajlódik, míg Lőrincz eltiltása az Ú. Dózsa elleni mérkőzésre érvényes. Verebes Józsefnek van tehát gondja. Mindezek ellenére bizakodó a hangulat a Hungária körúton, péntek délután tartják az utolsó edzést a nagy mérkőzés előtt. Ha győzni tudnak az Újpesti Dózsa ellen, akkor pontokban befogják a lila-fehéreket. A rangadók előtt mindig nagy a várakozás. Ki így, ki úgy készül a mérkőzésre. A főszereplő csapatoknál most nagy volt a csend, így hát az edzésen való szemlélődés helyett csak annyit tudtunk meg, hogy egy nagy rangadó e lőtt milyen is az hogy ha a két csapat "pihen".
Népsport, 1986. november 28.
Kotász Antal
Ú. Dózsa - MTK-VM
"A rangadók többsége általában döntetlenre végződik, így szerintem ezen a mérkőzésen is ez lesz az eredmény. Tudom, a Dózsa a Megyeri úton nagyon nehéz ellenfél mindenki számára, ősszel is csak a Békéscsaba úszta meg vereség nélkül a vendégek közül. A feljavult MTK-t képesnek tartom arra, hogy kiharcoljon egy pontot a listavezető otthonában."
Népsport, 1986. november 29.
Lila alkony a Megyeri úton
Ú. Dózsa - MTK-VM 0-1 (0-1)
Megyeri út, 20.000 néző. Vezette: Plasek (***) (Nagy B., Fekete M.)
Ú. Dózsa: Szendrei 4 - Szűcs 5, Kardos 5, Kozma 6, Kecskés 6 - Rostás 5, Herédi 6, Szabó 6 - Schróth 5, Steidl 5, Katona 5.
Edző: Göröcs János
MTK-VM: Gáspár 7 - Huszárik 6, Híres 6, Szalai 7, Kovács J. 6 - Kékesi 6, Bognár 6, Varga 5, Turtóczky 5 - Talapa 6, Boda 6.
Edző: Verebes József
Csere: Rostás helyett Kovács E. (6) a szünetben, Schróth helyett Schneider (-) a 69., Bognár helyett Katzenbach (-) a 88. percben.
Gólszerző: Talapa a 25. percben.
Sárga lap: Huszárik a 13., Boda a 36., Kékesi az 55., Herédi a 78., Varga a 80. percben.
Szögletarány: 11:3 (3:2) az Ú. Dózsa javára
(Az izgalmak megelőzték. a kezdést. Szomorú esemény játszódott le a lelátón. A sajtópáholy előtt egy idős szurkoló rosszul lett, bár három orvos is a helyszínre sietett, megpróbálkozott az élesztéssel, már nem volt segítség. Az öltözőben mit sem tudtak minderről a csapatok.
Valuch Ernő, a kék-fehérek technikai vezetője, magabiztosan jelentette ki: „Győzni jöttünk Újpestre”. Később óvatosabbra váltott és kijelentette, az egy pont is jó lenne számukra.
Ezen a véleményen volt Verebes József, az MTK-VM vezetőedzője is, aki azt mondta, bár mindig a győzelem igényével küldi pályára játékosait, de most a döntetlennel is elégedett lenne. A hátra levő két találkozón ugyanis két pont a tervük, az egyik innen is megtenné.
Göröcs János röviden fogalmazott: „Úgy érzem, most mi vagyunk az esélyesebbek.” Az újpestiek fekete gyászszalaggal a karjukon jöttek ki a pályára, s gyászszünet előzte meg a kezdést. A pályaedző Nagy László napokban elhunyt édesapja emlékének tisztelegtek a játékosok és a szurkolók.)
Az első izgalmat a 7. percben Rostás 22 méterről küldött szabadrúgása okozta. A léc alá tartó labdát Gáspár kibokszolta. Eleinte enyhe fölényben volt a Dózsa, de minden különösebb kapu előtti bajkeverés nélkül támadtak a lilák.
A 13. percben Huszárik derékon rúgta Rostást, aki a földre került. Plasek továbbengedte az újpesti akciót, majd amikor elhalt a támadás, sárga lapot mutatott fel az MTK-VM védőjének.
Elég mérsékelt színvonalon folyt a játék. Az első látványosabb cselt Talapa mutatta be, amikor középen úgy ugrott ki, hogy ravaszul kézzel vitte el Kardos elől a labdát, a bíró azonban leleplezte és lefújta az akciót. Aztán Kardos rúgott egy jókora lyukat, de Talapa nem tudta kihasználni a kecsegtető lehetőséget, mert ahogyan indult, rálépett a labdára s mire visszanyerte egyensúlyát, leszerelték.
A 25. percben megszerezték a vezetést a vendégek. Kékesi ívelt jobbról, Boda felugorva lefejelte a labdát a jobbösszekötő helyén tanyázó Talapa elé, aki 17 méterről lőtt. A labda a későn vetődő Szendrei hóna alatt a bal alsó sarokban kötött ki. 0-1
(Némileg előzmény nélkül szereztek vezetést a vendégek, mert az addig eltelt időben jobbára a lilák kezdeményezlek, ha nem is különösebb erővel. Viszont az már az addigiak folyamán is feltűnt, hogy Szendrei kapuja előtt légi fölényben van az MTK-VM kétszemélyes csatársora. A beívelt labdákhoz sem Kozma, sem Kardos nem tudott „hozzászólni”, fejelésben egyikőjük sem tudta felvenni a versenyt Bodával.)
Megismétlődött a gól előtti koreográfia, Boda újból Talapa elé fejelte a labdát, aki 12 méterről, jobbról éles szögből lőtt, a labda azonban keresztben elcsúszott a kapu előtt. Az MTK volt a veszélyesebb, de a 34. percben Szalai csak az utolsó pillanatban tudta estében elrúgni a labdát az ötösön, a gólra törő Rostás elől.
A 36. percben Boda immár harmadszor szabálytalankodott látványosan, ezúttal Kozmát buktatta, s kijárt érte egy sárga lapos figyelmeztetés. A 38. percben ismét az újpesti kapu előtt akadtak izgalmak. Bognár bal oldali szögleténél Szendrei rosszul jött ki, Boda azonban a kapu torkából a léc fölé fejelte a labdát.
Támad az Ú. Dózsa, Steidl viszi el a labdát az őt támadó Varga mellett. Hátrább Kecskés és Talapa. Hiába támadott többet a hazai gárda, a vendégek végig megőrizték egygólos előnyüket.
SZÜNET UTÁN
nem sokkal az újpestiek jutottak szabadrúgáshoz. Herédi 25 méterről küldött és a bal felső sarokba tartó labdáját Gáspár bravúrral tolta szögletre. Azután Steidl fejelt kapura, labdája a bal kapufa tövénél jutott az alapvonalon túlra. Támadott a Dózsa, jól zárt viszont a vendégek védősora. Az 55. percben Kékesi buktatta Kecskést, amiért ő is kiérdemelt egy sárga lapot.
(Ha a játék nem is ragadta igazán magával a nézőket, annál több vitára adott okot a rengeteg kisebb- nagyobb szabálytalanság. Plasek megpróbált ugyan igazságot tenni, ám ítéletei nem mindig találkoztak a játékosok egyetértésével. Mindig akadt reklamáló, még a legnyilvánvalóbb szabálytalanság elkövetője is fennen hangoztatta, csaknem írásba adta ártatlanságát. Érdekes módon a két középhátvéd volt a legfőbb „szabálymagyarázó”, Kardos és Híres időnként előlépett önkéntes játékvezetőnek.)
Az 56. percben Steidl elől gyors vetődéssel mentett Gáspár. A másik oldalon Bognár észrevette, hogy Szendrei kint áll a kapujából, ezért 30 méterről megcélozta a bal felső sarkot, s labdája alig csúszott a léc fölé. Híres hátulról fellökte Szabót a 62. percben, de mivel az eset a 16-oson belül történt, a bíró sokallta érte a 11-est, és ezért továbbengedte a játékot. Ideges volt a hangulat és sok a durva belépő mindkét oldalon.
Kozma 22 méteres szabadrúgása előtt hosszas huzavona dúlt a vendégek 16-osánál, másfél perc kellett míg az újpesti védő el tudta végezni a szabadrúgást. 22 méterről küldött labdáját a bal alsó sarok elől tolta szögletre Gáspár. Kitámadott a Dózsa és kis híján bánta. A 70. percben egy gyors ellenakció befejezéseként Boda remek labdát tálalt a balösszekötő helyén tisztán érkező Bognár elé, aki 12 méterről óriási helyzetben, keresztben a bal kapufa mellé lőtt. Aztán újból a vendégek kontráztak. Ennek végén Talapa lőhetett 12 méterről, csak épp a jobbösszekötő helyéről, de rosszul találta el a labdát. Boda a Herédivel való összecsapás után a földön maradt, ápolni kellett.
A 78. percben Herédi elkaszálta Szalait, ő is feliratkozott a sárga lappal büntetettek közé. Aztán egy Kéeksi - Talapa támadást, gólt ígérő helyzetben Talapa ügyetlenkedett el. Tíz méteres lövését ugyanis szögletre tudta ütni Szendrei. A sarokrúgás után Boda fejese foglalkoztatta az újpestiek kapusát. Varga belerúgott Schneiderbe a 80. percben, ő is sárga lapos figyelmeztetést kapott.
Óriási hajrát vágott ki az újpesti együttes, az utolsó öt percben szinte végig ott szorongtak a játékosok a vendégcsapat kapuja előtt. Előbb Steidl lőtt 12 méterről fölé, majd Katona került helyzetbe, de ő is a kapu fölé lőtt. Ezután óriási tűzijáték következett. Az újpesti Kovács lövését lábbal védte Gáspár, majd Szalai saját kapufájára fejelte a labdát, s csak nehezen szabadult fel a kék-fehérek kapuja. Kardos elsöpörte az ötösön belül Gáspár kapust de a bíró nem torolta meg a szabálytalanságot. A 86. percben Kozma előrevetődve, hat méterről a felső lécre fejelte a labdát. Nem tudott kiszabadulni a vendégcsapat, a 91. percben Szabó közeli fejese után csattant a labda a felső lécen, Schneider ismételt, ezúttal Gáspár mentett bravúrral. Nagy izgalmak közepette lett vége a küzdelemnek.
★ ★ ★
Nem a hagyomány, hanem a táblázaton — talán nem is érdemtelenül — elfoglalt, de mindenképpen váratlanul előkelő helyezés avatta a két patinás együttes találkozóját rangadóvá. És olyan élénken kezdtek a csapatok, hogy joggal reménykedhettek a szurkolók: az év bajnoki mérkőzésének lesznek amjd tanúi. Hát nem lettek, legfeljebb csak percekre, főként az utolsó negyedórában. És bármilyen furcsa, erről a játékosok legfeljebb csak részben tehetnek, hiszen ami a játék akarati tényezőit illeti, arra nem lehetett panasz. Mindkét együttes tagjai példás szorgalmatossággal kezdtek egymás gyűréséhez, csakhogy a színvonal nem pusztán lelkesedés és elhatározás kérdése, így aztán gyakorlatilag úgy szaladt el az első 45 perc, hogy a gólt leszámítva, munka nélkül álldogáltak a kapusok. A Dózsa volt némi fölényben, ám erről Gáspár nem is igen értesült, hiszen előtte olyan fegyelmezetten, óvatosan, nagy-nagy műgonddal őrködtek a társai, hogy a labda nem is háborgatta az MTK-VM kapusának nyugalmát. Az már a szerencse dolga, hogy a félidő jószerével egyetlen helyzetéből gól született, amely aztán - mint később kiderült - el is döntötte a találkozó sorsát.
A szünet után , meglehetősen sokáig, akár egyetlen kapu is elegendő lett volna a játékhoz, hiszen a Dózsa szinte tábort ütött a vendégek térfelén, nagy erőkkel vonult Gáspár kapujának bevételére. Ekkor szűk területre korlátozódott a játék, sok lett az ütközés, a szabálytalanság, a vita, no meg az időhúzás is. Időnként szinte fórumot rendeztek a két csapat tagjai a játékvezetővel, aztán egyre veszélyesebben kontrázott az MTK-VM és ettől mindjárt izgalmasabb lett a küzdelem.
A végére pedig kimondottan vérbő, érdekes lett a játék, mindent elkövettek a lilák az egyenlítés érdekében. Végül a szerencse nem támogatta ambícióikat. Az MTK-VM játékában valamivel több volt az elképzelés és több volt a tartás is a kék-fehér csapatban. Az újpesti kulcsemberek halványabbak voltak a szokásosnál, ezúttal nem akadt közöttük igazi vezéregyéniség, így aztán a szürkén indult, de tűzijátékkal befejeződött rangadó végén szerencsével, de nem érdemtelenül könyvelhették be a vendégek az újabb bravúrt.
Így ünnepeltek a végén a kék-fehérek
Göröcs János: - Ezen a találkozón a szerencse elpártolt tőlünk, s ekkora előnyt nem adhatunk az MTK-VM-nek. Egyébként az MTK játékosai sokszor fetrengtek, szimuláltak, s a játékvezető nem lépett fel az időhúzás ellen!
Verebes József: - A találkozó bebizonyította, hogy méltán áll az első két helyen ez a két csapat. Tavaszra ilyen mérkőzések kellenek, és akkor visszatér a közönség a lelátókra. Gratulálok a csapatoknak.
Népsport, 1986. november 30.
A Megyeri úti stadionban nemcsak izgalmas játék, hanem — néhányszor — viharos nézőtér is volt. Egy-két fiatalember odáig merészkedett, hogy trágár, és egyéb el nem tűrhető bekiabálással zavarta a játékot. Tekintettel arra, hogy még csak nem is figyelmeztették őket, talán még ma is azt hiszik, itt már mindent szabad. Talán nem kell nagy bátorság leírni: a rendezőknek ki kellett volna vezetni a nézőtérről a magukról megfeledkezett, a mérkőzést, a résztvevőket, sőt az emberi méltóságot sem tisztelő „szurkolókat”!
Korábbra kérte az ebédet — gondolom, —, s ezen a szombaton is ki ballagott a Megyeri útra. Úgy fél órával a kezdés előtt már ott volt, tudta, most többen lesznek, jól megy a Dózsának és az MTK is kezd komoly csapatnak kinézni, ezért még talán olyanok is eljönnek, akik évek óta nem jártak Újpesten.
Nyugodtan ment a helyére, s még az sem zavarta igazán, hogy ott már ülnek. Idegenek, nálánál sokkalta fiatalabb idegenek. Mutatta nekik a bérletét, mondta, erre a helyre szól, s még össze sem koccanhattak, mert az idegenek tisztelték bérletét, vagy korát — és szó nélkül arrébb mentek. Leült, körülnézett, talán felleltározta az ismerősöket, aztán a pálya felé fordult, mert már jöttek melegíteni a játékosok.
Lehet, hogy örült, mert az ellenfélnél nem látta Szeibertet, lehet, arra gondolt, milyen szabadrúgásokat rúg Rostás, mennyire magabiztos Szendrei és egy ideje mintha a régi Kardos söprögetne a Dózsa-kapu környékén. Lehet, számolgatott is, ha nyernek, akkor megugranak a kék-fehérektől, ám azt már végképp nem tudom, hogy a Dózsa-vereség megfordult-e a fejében.
Még csak melegítettek a csapatok, amikor az öreg szurkoló elvágódon, hang nélkül lefordult az ülésről. Rögtön pánik, gyors kapkodás kavarodott körülötte. Ő már ezt aligha tudta, s talán azt sem érezte, amint az orvosok próbálták visszaszólítani az életbe. Nem, erről már aligha tudott. Lehet, már másik mérkőzést nézett, ahol a Fogl testvérek melegítettek az egyik kapunál, s titokban annak örültek, hogy a vendégcsapatból sérülés miatt hiányzik Orth Gyuri.
Az öreg szurkolót elszállították, s nem sokkal később már más szorongott a helyén. Azon a helyen, amelyen ő ült húsz?, harminc?, ötven? éven át.
És aztán eggyel kevesebb ember látta, miként veri meg az MTK-VM az Újpesti Dózsát. Saját pályáján.
Népsport, 1986. december 01.
Jelenet az újpesti kapu közelében. Balról: Szűcs, háttal Turtóczky, Boda, mögötte Kardos harcol a labdáért, Rostás (jobbról) pedig beavatkozásra készül. Ú. Dózsa- MTK-VM 0-1
Lehet, hogy ebben a játékban dőlt el az őszi elsőség kérdése ... Szendrei szerzi meg a labdát a magasba lendült kékmezes Boda elől, Kozma és Kardos "figyelőállásban". Ú. Dózsa-MTK-VM 0-1.
Labdarúgás, 1986. december - 1987. január.
Milyen egy rangadó, ha magyar...
HA AZT MONDOM, hogy Verebes József (és csapata, az MTK-VM) megérdemelten nyerte az ősz rangadójának számító mérkőzést, akkor jószerivel nem teszek mást, mint saját, előzetes véleményemet helyesbítem, hiszen nekem az volt a meggyőződésem, hogy a kék-fehérek veszítenek majd Újpesten... Veszítenek, mert a csapat idegileg nem bírja majd a ránehezedő nyomást; a múlttal össze sem hasonlítható elvárásokat; a rangadó forró légkörét; a várható háromnegyed házat, s nem utolsósorban azt a tényt, miszerint most már mindenki rájuk kíváncsi... Mindezt nem másnak mondtam a szemébe, mint Verebes Józsefnek, alig huszonnégy órával a rangadó megkezdése előtt, egy József Attila-lakótelepi ház lakásának a konyhájában! Nem mondom, hogy Verebes úgy vigyorgott volna jóslatom hallatán, mint egy jól betízóraizott napközis, de azért semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy már megint butaságokat beszélek, hiszen nagyon jól kell tudnom; az a csapat, amelynek ő az edzője, az... nem veszíthet! Legalábbis Újpesten semmi esetre sem. Megpróbáltam belőle ezernyi trükkel és bonyolult körmondattal kiszedni, hogy mitől ilyen borzasztóan magabiztos; miként akarja kulcsjátékosai távollétében megleckéztetni azt az Újpesti Dózsát, amely hovatovább az év meglepetés-csapatává növi ki magát, s amely régen tovatüntette azokat a napokat, amikor az ellenfelek fütyörészve jártak nyerni a Megyeri útra. Hogy akar gólt, gólokat rúgni egy olyan védelemnek, amely a magyar csapatok közül az egyik legszilárdabb falat képes húzni a kapuja elé; hogyan akarja kikapcsolni a játékmestert, Rostást; mihez kezd a szélvészgyors Schróthtal és a talán még a Váci utcai flaszteren is cikk-cakkban közlekedő Katonával? Ki megy majd fel fejelni a szögleteknél (vagy az egyéb beíveléseknél) Steidllel; hogyan akadályozza meg Kardos nagy kirándulásait a saját kapuja előterétől az ellenfél ötöséig, s egyáltalán... hogyan akarja megverni a listavezető Újpesti Dózsát?
— Hagyjál már békén, tessék, nézd, itt a taktika. Még nem volt ember a földön, akinek ezt meccs előtt megmutattam volna... — csattant Verebes hangja, s nagy lendülettel két lábos, három teáscsésze és egy borstartó között elém csúsztatott egy papírlapot.
Úgy meredtem a papírra, mint aki leolvashatja róla a rák szérumának alapképletét, s mit látok... a papír telis teli rajzolva tulipánokkal, rózsácskákkal, egymás törzséből kinövő fákkal és bokrokkal, de volt ott angyalka, királyi koronát hordó ördög, de még tizenkét lábú macska is.
— Ez a taktika... — így Verebes.
— Melyik a Kékesi? — így én.
S Józsi azért páratlan a maga nemében, mert még erre is volt „lapja” ... Gondolkozás nélkül a tizenkét lábú macskára mutatott.
Talapa II. János - a rangadó góljának a szerzője
A sorfal egy kicsit izgatott... Pedig, nem volt miért!
HA AZT MONDOM, hogy Göröcs János (és csapata, az Újpesti Dózsa) megérdemelten veszítette el az ősz rangadójának számító mérkőzést, akkor... nem vagyok igazságos azokkal, akik lila-fehér mezben töltöttek el másfél órát szombaton, a Megyeri úti pályán. Nem vagyok igazságos, hiszen ezt a találkozót az Újpest éppen úgy megnyerhette volna, mint ellenfele. .. Sőt, talán még biztosabban! Mindehhez nem kellett volna csoda, mágia vagy ördögi varázslat, csupán annyi, hogy akadjon egyetlen játékos, aki mondjuk nyolc méterről az üres kapuba képes rúgni a labdát... Talán nem vagyok végzetesen nagy igényű, remélem, hogy nem állítok elérhetetlen magasságokat az NB I-es listavezető játékosok elé, amikor azt mondom: hat százszázalékos helyzetből hatot értékesíteni világklasszis teljesítmény; ötöt, nemzetközi mércével is elismerésre méltó dolog, négyet, bravúr; hármat jó átlag; kettőt megszokott hazai mérce, egyet, már nálunk is erős kritika tárgyává teendő csatár játék, míg... egyet sem, hát, mit mondjak, az a futball temetése!
Jó, jó, ismerem én az ilyenkor oly tipikus futballista-szöveget, miszerint: „Ezeknek csak születni volt nehéz; Szent Péter is ott könyökölt Gáspár kapujának gólvonalán; Csak mi lehetünk ilyen borzasztóan balszerencsések; Ennek a Verebesnek elképesztő mázlija van”... de mindez (tudják az újpestiek is) szócséplés, önbecsapás, kifogás keresés, öncélú mentegetődzés. Egy csapat, amely olyan fölényben tud játszani, mint azt a Dózsa tette a második félidőben, s amely már-már Benéék időszakára emlékeztető tűzijáték sorozatot képes rendezni ellenfele kapuja előtt, az nem hivatkozhat a szemben álló pimasz szerencséjére, ha ő maga az, aki képtelen a gólvonalról a hálóba találni... Négy olyan eset is volt, amikor már nem az MTK-VM játékosain múlott az, hogy gólt szerez-e a Dózsa, vagy sem. Verebes és Fortuna istenasszony az összes le- és felmenőági rokonával ott ülhetett az MTK-VM kispadján, ha Kovács Ervin, Steidl, Szabó vagy Katona csak néhány centiméterrel pontosabb, gondosabban céloz...
Ám nemhogy gól nem lett ezekből az akciókból, ellenkezőleg, még a Dózsa örülhetett, hogy elkerülte az újabb találatokat. Hiszen a nagy rohanásnak, a fejvesztett kapkodásnak, a mindenáron való egyenlítési láznak most is az lett a következménye, amelyre az MTK-VM jószerivel tudatosan készült és számított: a kontratámadások során Boda, Bognár, vagy Talapa néha kettes-hármasban vezethette rá a labdát Szendrei kapujára, olyan helyzetbe sodorva ezzel a lila-fehérek válogatott kapusát, hogy az mást nem nagyon tehetett, mint fohászkodni kezdett az égiekhez!
Kardos, ezúttal a helyzet magaslatán... Boda most érzi csak igazán, mit jelent az, ha az újpesti középhátvéd felmegy fejelni...
Kékesi Rezső, az MTK-VM szupertörpéje, talán a világot is magához ölelné nagy boldogságában
HA AZT MONDOM, hogy Verebes József (és csapata az MTK-VM) minden további nélkül elveszíthette volna az újpesti rangadót, akkor nem járok messze az igazságtól. Elveszíthette volna, mert egy kicsit mintha túlontúl is bízott volna az erejében és a szerencséjében. Nagyszerűen időzített volt az előny birtokában történt hátrazárkózás, vagyis az, hogy a második félidőt, már szinte teljes létszámmal, a saját térfélen felállva játszották végig a kék-fehérek. Azt hagyták ki csupán a számításukból, hogy a Dózsa rohamaival felőrli majd a legnagyobb létszámú védőfalat is. Hátul nem az MTK-VM döntött, elől viszont... igen! Méghozzá úgy, hogy önmagát hozta nagyon nehéz helyzetbe. Hiszen, aki ilyen terület átengedő, zárt védekezésre alapuló, s támadásait jobbára a kósza kontrákra bízott csapatjátékot választ, annak az egy (vagy két...) helyzetét, amely ilyenkor adódik, egyszerűen nem szabad elhibáznia! S 1-0-nál, a legnagyobb újpesti nyomás kellős közepén Bognár „meccslabdát” rontott... Boda olyan remek mozdulattal tálalt elé, ahogy Oscar-díjas pincér meri a levest a vendég tányérjába, s Bognárnak már csak az üresen tátongó bal alsó sarkot kellett volna eltalálnia. Ha megteszi, mindennek vége, hiszen 2-0-ra elhúz az MTK-VM, nincs tovább reménye a Dózsának, nincs az a lidércnyomásos utolsó nyolc-tíz perc, nincs idegeskedés, nincs infarktusveszély. Bognár azonban... hibázott! S éppen ő, aki úgy egyébként, ezen, a csapata számára oly fontos rangadón végre önmaga prókátora volt, s erősen megkérdőjelezhető eszközök helyett most nagyszerű játékával érvelt abban a vitában, miszerint Mexikó után okkal, vagy ok nélkül felejtették el őt a válogatók. A most mutatott játéka már valós vitaalap lehet a válogatottságot illetően, hiszen amit eddig mutatott, az bizony még a legelfogultabb kék-fehér hívők véleménye szerint is édeskevés. Ám a jelek azt mutatják, hogy neki és a csapat szinte valamennyi tagjának megváltásként jött az edzőcsere. A korábban jobbára teljes önbizalom nélkül, hitehagyottan és erőtlenül botorkáló társaság, Verebes irányítása alatt egyszeriben megtelt önbizalommal. Már eleve úgy szövi akcióit, hogy abban egyaránt benne van a kockázatvállaláshoz elengedhetetlenül szükséges lelki stabilitás, és a végrehajtáshoz szükséges fizikai erő. Ugyanazok a játékosok, akik a korábbi edzők keze alatt nem voltak többek és jobbak nagyon átlagos NB I-es játékosoknál, azok ma... szárnyalnak és néha még többet is mutatnak, mint a valós tudásuk. Elég, ha a kék-fehéreknél teljesen megújult (a Vasastól végeredményben eltanácsolt) Híresre gondolunk, vagy ha megemlítjük azt a Talapát, aki élményszámba menő góljával eldöntötte a rangadó sorsát (Verebes edzősége óta nem most szerzett döntő gólt először), s akiért leszerelése után klubok sora futott versenyt, de végül az MTK-VM lett a győztes. Az esztendők óta külföldi szerződésre „bekkelő” kapus, Gáspár ma már nem kínálja magát külföldi lapokban újsághirdetés útján, hanem az MTK-VM(!) kapusa akar elsősorban lenni; Kékesi 90 perc alatt 180 percre is elegendő futómennyiséget tesz a lábaiba; Turtóczky nem egészen egészségesen is szó nélkül vállalja a játékot, mert ki tudja ki áll azonnal a helyére, ha netán sérültet jelent; Boda már a válogatottságig vitte; Szalai a teljes ismeretlenség homályából nőtte ki magát a védelem biztos tagjává. Varga pedig egy nagyobb sóhajtásnyira van csupán attól, hogy a címeres mezt is magára húzza. S akkor még egyetlen szót sem ejtettünk arról a Szeibertről, aki eltiltása miatt hiányzott ugyan a csúcsrangadóról, s akit Both József edzősége idején még kórusban szidott a Hungária körúti közönség (mi több, szinte nem volt olyan mérkőzése, amikor ne követelték volna az azonnali lecserélését), mostanában viszont csak mint numero 1 - et emlegetik úton-útfélen, s aki a góllövőlista tetejéről néz vissza az NB I-es csatárokra. S ez a lista, ez a felsorolás, ez az egyéni sikersorozat Verebes igazi győzelme. Amiből ez a számára oly fontos 0-1 is megszületett...
HA AZT MONDOM, hogy Göröcs János (és csapata, az Újpesti Dózsa) nagyon szomorú volt a mérkőzés után, akkor csak egy öltözői helyzetképet regisztrálok. Hogyne lettek volna szomorúak, amikor ezt a mérkőzést szánták az igazi nagy bizonyításnak, ez az összecsapás lett volna őszi teljesítményük megkoronázása. A Megyeri útra, a felejthetetlen szuper Dózsa (Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II., Zámbó és a többiek...) óta ennyi ember bajnoki mérkőzésre nem váltott jegyet; sőt az elmúlt bajnokságban már olyan mérkőzések is voltak, amikor minden jelenlévő szurkoló szót válthatott a másikkal... Most azonban, mint régen... torlódtak az autók a stadion körüli utcákon, alig lehetett parkolóhelyet találni, ismét meg kellett erősíteni a rendezőgárdát, újra szükség volt büfékre, mozgóárusokra, szotyolára, tökmagra és műsorfüzetre. Újra zengett (néha!) a „Hajrá, Dózsa!!!”, ismét bemutathatták legújabb toalettjüket a futballistafeleségek vagy barátnők, újra telis-tele volt a díszpáholy illusztris vendégekkel, no meg a fényükben sütkérező kísérőhaddal.
Szerencse, a kutya sem figyelt rájuk, hiszen rangadó volt a rangadó, magyar a javából, mert nem volt olyan, amilyeneket az utóbbi években megszoktunk, amelyekbe jobbhíján már-már beletörődtünk, hanem amilyenekre várunk.
Volt egy jó Dózsa és egy valamivel jobb (szerencsésebb?) MTK-VM.
Volt egy bíró aki élete nagy feladatához jutott (lám mit tesz az, ha sorsolják a bírókat, hiszen, ha kijelölik, nagy valószínűség szerint nem Plasek kapja ezt a csúcsmeccset...), aki függetlenítette magát a körülményektől, mindent lefújt, amit le kellett fújni, mindenütt ott volt, ahol ott kellett lenni, azaz, aki egy nagy mérkőzésen tudott igazán nevet szerezni magának.
Egy Bognár trükk a sok közül.
HA AZT MONDOM, hogy Verebes Józsefet (és csapatát, az MTK-VM-et) szétvetette az öröm a mérkőzés után, nem egészen mondok igazat. Pontosabban, a játékosok még csak hagyján, ők megülték a maguk kis megszokott győzelmi torát, Verebes viszont csak a maga jól ismert módján mosolygott. Igaz, ha valakit, akkor őt nem érte meglepetés... Ő már pénteken megmondta, hogy győzni fognak a Megyeri úton, nem tudja ugyan, hogy hogyan, miként, mi módon, de ez végeredményben nem is érdekes, a győzelem olyan biztos, mint a Lloyd-társaság kötvénye. Mindez pénteken nem tűnt többnek túlzott magabiztosságnál, tipikus Verebes-manírnál. Mindez szombaton kora délutánra (legalábbis Verebes számára) a dolgok magától érthetődé alakulása volt csupán. Nyertek 1-0-ra, s mit törődik ő most már azzal, hogy a Dózsának számológépre lehetett volna szüksége, hogy számolhassa helyzeteit, meg a kapufáit; hogy az utolsó negyedórában a kínok-kínjait élte végig a kispadon; hogy a kék-fehér hívők néha nem mertek a pályára nézni egy-egy kapu előtti jelenet során; hogy Bognár kihagyta az ősz helyzetét; hogy Talapa, ha tapasztaltabb, döntő pillanatban nem lő, hanem begurít a kapu torkában teljesen üresen álló Bodához; hogy volt labda, amit egyszerre három kék-fehér játékos vágott ki a gólvonalról; hogy Gáspár néha csak azért zuhant le a levegőből a földre, mert ugye a gravitáció törvénye ezt így rendeli. Nem, mindez egy idegenben aratott rangadó-győzelem esetén már egyáltalán nem érdekes. A "taktika" fényesen bevált.
Csak azt tudnám, ki volt a tulipán, s ki az angyalka?...
Képes Sport, 1986. december 02.
Igazi rangadó lesz ma kora délután a Megyeri úton, mert hiszen milyen más jelzővel illethetnénk azt a mérkőzést, amelyen a táblázat első és második helyezettje találkozik egymással. A két pont előnnyel vezető Ú. Dózsa az MTK-VM-et fogadja, és nyilván a tét nem akármilyen. Hazai győzelem esetén megszöknek a lilák, vendégsikernél a kék-fehérek pontszámban beérnék vetélytársukat.
Ú. DÓZSA—MTK-VM, Megyeri út, 13 óra. Jv.: Plasek.
Verebes edző szerint háromesélyes a találkozó, s van is benne igazság, még ha a hazai pálya az Újpest mellett szól is. No és még az is, hogy a vendégek soraiból eltiltás, valamint sérülés miatt hiányzik Szeibert, Lőrincz, Jován és Turner. Göröcs János dolgát nem nehezítik gondok, az ősszel jól bevált tizenegye kezd — Szűccsel és Kecskéssel a két szélsőhátvéd helyen.
Népszabadság, 1986. november 29.
Alacsony színvonalú rangadót játszottak a Megyeri úton
Az utolsó előtti őszi fordulót játszották az első osztályú bajnokságban. Régen volt annyi ember — húszezer — a Megyeri úton, mint szombaton. Az érdeklődés az ősz sikercsapatának, az MTK-VM-nek és persze a listavezető hazaiaknak szólt. A vártnál alacsonyabb színvonalú mérkőzésen, erélytelen játékvezetés mellett Talapa góljával győzött az MTK-VM, pontszámban beérte az Újpestet, és egyetlen gól hiányzott, hogy meg is előzze.
Ú. DÓZSA - MTK-VM 0-1 (0-1)
Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Kardos, Kozma, Kecskés — Herédi, Rostás (Kovács E.,46. p), Szabó — Schróth (Schneider,70. p), Steidl, Katona.
MTK-VM: Gáspár — Huszárik , Híres, Szalai, Kovács J. — Kékesi, Varga, Bognár (Katzenbach, 89. p), Turtóczky — Talapa, Boda.
Megyeri út, 20 000 néző. Jv.: Plasek.
Szép számú nézősereg volt kíváncsi az ősz rangadójára, amely inkább drámai csata volt, a csapatok a látványos játékkal adósak maradtak. Már az első percekben nyilvánvalóvá vált a vendégek taktikája: szoros védekezésből indított gyors ellentámadásokkal operáltak. Az újpestieknél volt többet a labda, de körülményes akcióikat a kék-fehérek rendre lefülelték. A sorsdöntő perc a 25. volt: Talapa a tizenhatos magasságából, jobbról kapura lőtt, s a nem túl erős labdát a feltűnően indiszponáltan védő Szendrei elnézte (0-1). A gól után az MTK-VM, ha lehet, még jobban megszállta kapuja előterét, a védők sok esetben arra rúgták a labdát, amerre álltak. Elöl Boda kellemetlenkedett, a szó szoros értelmében: sokadik „tüskéjéért" sárga lappal bűnhődött.
Egy nagy újpesti helyzet a sok közül a vendégek kapuja előtt - ebből sem lett gól.
A folytatásban az Újpest „minden mindegy”-alapon sokszor nyolc emberrel támadott, de a szenzációsán védő Gáspár mindent hárított. Amikor pedig már a portás is tehetetlen volt, segítségére „sietett” a kapufa — négyszer is a léc „tisztázott”. Az újpesti védelem a nagy rohamozás közepette többször is fellazult, a középpályát hosszú indításokkal átjátszó vendégek akár újabb gólokat szerezhettek volna. Ahogy múltak a percek, úgy lett durvább a mérkőzés, a játékosok „vagy a labda, vagy a baba” játékot űztek, meglehetősen kíméletlenül. A küzdelem eldurvuláséban döntő része volt az erélytelen és határozatlan Plasek játékvezetőnek, akinek indiszponáltsága a játékosoknak is feltűnt, s megérezték, hogy ezen a napon büntetlenül lehet megsérteni a szabályokat. Szabadrúgásoknál néha percekig állt a játék, vagy azért, mert a labdától öt-hat méterre állt fel a sorfal, vagy mert ápolni kellett a soros sérültet. Az utolsó öt percben nehéz pillanatokat élt át az MTK-védelem, de a hihetetlen küzdőszellemhez szerencse is hárult, s megúszta gól nélkül.
A hajrában Kardos, az újpesti középhátvéd is gyakran „csatárt játszott” az MTK-VM elleni mérkőzésen, de miután ez a fejes sem jutott a kék- fehérek hálójába, a vendégek megőrizték egygólos előnyüket az utolsó előtti fordulóban a Megyeri úton (0-1).
A lelkesebb és jobb taktikával kiálló vendégek így nagy boldogan vitték haza a két pontot. De a két listavezető mérkőzésétől nem ilyen mérkőzést várt a népes nézősereg.
Gól: Talapa (25. p).
Népszabadság, 1986. december 01.
A szombat-vasárnapi nyolc találkozó után már csak december 6-án lép fel, 1986-ban a magyar labdarúgás első vonala. Az NB I. utolsó előtti, 14. fordulójára maradt a slágerek slágere, az Ú. Dózsa — MTK-VM rangadó.
Az augusztusi bajnoki rajtnál kevesen tippeltek arra, hogy éppen ez a két együttes vív döntő fontosságú 90 percet november utolsó szombatján. A Göröcs János vezette újpestiek két pont előnnyel vezetnek a tabellán a szombaton a Megyeri úton náluk vendégeskedő MTK-VM előtt. Az Ú. Dózsa ezen az őszön nem kapott ki hazai gyepen.
Népszava, 1986. november 29.
Verebes—Göröcs 1—0. Ezt a címet is adhattuk volna az elmúlt bajnoki fordulónak. S ha az MTK-VM jobban élt volna lehetőségeivel — mert legalább két ordító gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul a vezetése után —, akkor még azt is leírhattuk volna, hogy — a kék-fehérek átvették a vezetést a lila-fehérektől.
Mert az utolsó előtti őszi fordulót beleszámítva a Hungária körúti csapatnak 2—0 esetén — azonos pontszám mellett — már jobb lett volna a gólkülönbsége...
A forduló, de nyugodtan mondhatjuk az őszi bajnoki idény egyik legjobb mérkőzése, háromesélyesként kezdődött, s végig az is maradt, annak ellenére, hogy — mint már említettük — a vendégcsapat volt a gólveszélyesebb. A fiatal lila-fehér együttes nem tudta megismételni az elmúlt fordulók elsöprő lendületű játékát, s ebben jelentősen közre játszott, hogy a Verebes-csapat taktikailag jobban készült fel erre a 90 percre. A kék-fehérek eleinte ügyeltek a hazaiak támadásaira, s csak „lopva" lendültek ellentámadásba, noha — mesteri edzői húzás(!) — Boda mellett Talapát is támadófeladattal bízták meg, s ez meglepte a hazai csapat tagjait.
Az MTK-s Kovács becsúszó szerelése bizony szabálytalan, előbb a lábat, s csak aztán éri el a labdát...
A lila-fehérek viszont elkövették azt a hibát, hogy — az egyébként valóban formája alatt játszó — Rostást a szünetben lecserélték, s ezzel megszűnt a folyamatosság a csapatrészek között. Az újpesti középpályás ugyanis még gyenge teljesítménnyel is a legveszélyesebb lila-fehér játékos volt, akinek minden megmozdulása gólveszélyt jelentett. De hát Göröcs János — talán — önmagához viszonyította Rostás játékát, s helyére Kovács Ervint küldte be szünet után. A csere azonban nem vált be, s ekkor merészkedtek előre a kék-fehérek, hogy újabb góllal terheljék az első gólnál bizony elkésett Szendrei hálóját. S ha Katona, Kozma és Szabó egy kicsit pontosabban céloz, akkor megsemmisítő lett volna a vendégek egyébként jogos győzelme. Ezzel a vereséggel az Újpesti Dózsa elvesztette hazai veretlenségét is...
Népszava, 1986. december 01.
„Újra bajnok lesz a Dózsa, újra bajnok lesz a Dózsa!... ”
— s talán ez tetszett a legjobban az elmúlt bajnoki szombaton, legalább is az újpesti stadionban. Ez a sportszerű szurkolói kórus jellemezte a forduló rangadóján a közönség magatartását. S hogy miért pont ezt emelem ki. miért erről beszélek
először, azt nem nehéz kitalálni: az újpesti fiatalok végre megmutatták, hogy tudnak ők másként is viselkedni, mint egyes szélsőséges társaik a Népstadion kettős rangadóin. Az egész mérkőzés alatt megőrizték ezt a hangnemet, s talán még hamis hang sem vegyült a biztatásba. Legalább is a sajtóteraszig nem hangzott el sem mi visszataszító. S ez siker. Még akkor is, ha a listavezető, ma már bátran mondhatjuk úgy, hogy a bajnokjelölt, hazai vereséget szenvedett...
Újpestről hazafelé kék-fehér szurkolókkal utaztam együtt, s akarva-akaratlanul hallhattam örömteli hangjukat.
S ami megragadott: egyetlen becsmérlő szó sem hangzott el a lila-fehérekről. Sőt, többen is elismerték, hogy bizony a szerencse is közrejátszott abban, hogy a Dózsa nem tudta megőrizni hazai veretlenségét. Főleg a mérkőzés második félidejében volt egy olyan kezdeti félóra, amikor a vendégek azt sem tudták — fiúk-e vagy lányok...
Szóval az egyenlítés a levegőben lógott, de ezen a szombati napon nem ment a lila-fehéreknek. S bár én úgy éreztem, hogy Rostástól túl korán vonták meg a bizalmat, végül is nem ez döntött, hiszen a Dózsának is voltak helyzetei. (Itt jegyzem meg, hogy tegnapi összefoglalónkban — értelemzavaró elírás folytán — megsemmisíthető helyett megsemmisítő jelző jelent meg...)
Gyengén, formán alul játszott rajta kívül még Schróth és Steidl is. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy az általam nagyra becsült Szendrei sem volt csúcsformában. Igaz, ő joggal mondhatja, hogy előtte a védők bizonytalankodtak, s ez őt is megzavarta. De talán azt az első és döntő gólt ő máskor — több válogatott mérkőzésen is — kivédte volna. Így hát megint beigazolódott a kapussors átka: elég egy bizonytalan mozdulat és már "ugrott" a 2 pont. De nem ugrott az őszi elsőség, amely csak szombaton dől el. S mivel a Dózsa odahaza, az MTK-VM pedig idegenben lép pályára, lehet, hogy a mai táblázat csúcsa változatlan marad. Ha fogadnom kéne, erre fogadnék!
Egy kicsit eltértem a tervezett témától, de a Megyeri úti mérkőzés mégiscsak a bajnokság két meglepetéscsapatának, a bajnoki táblázat első két helyezettjének és a bajnoki cím két legjogosabb várományosának a párharca volt. S ezért akartam külön hangot és súlyt adni annak, hogy még ilyen körülmények között is megőrizheti a közönség a méltóságát, a vendéglátás sportszerűségét, szóval — az újpesti szurkolók akkor is büszkék lehetnek, ha szívük vérzik, mert csapatuk kikapott. A példa pedig, amit mutattak, követendő, sőt, minden pályán helyénvaló. Tanuljanak meg a szurkolók más pályákon is olyan rigmusokat, amelyek szellemesek, és ugyanakkor lelkesítenek, biztatnak, a futball szépségéhez méltó keretet adnak a labdarúgáshoz.
Népszava, 1986. december 02.