comments

1. 
   admin heimo

   # 2

   2016.06.02, 18:44

   Pontot érdemelt volna a Bányász
   
   Újpest—Tatabánya 1:0
   
   A jó bornak ma sem kell cégér, a jónak ígérkező mérkőzésnek sem. Hosszú idő után először telt meg „dugig” a Bányász-stadion, pedig a bajnokság csak „félhivatalos”, a szerzett pontoknak nincs nagy jelentőségük, inkább csak a presztízs diktál. De a Dózsa változatlanul a legegységesebb magyar csapat, s Lakat mester keze alatt a Bányász szintén kezd ütőképes gárdává formálódni. A jó meccs alapfeltétele tehát adva volt, a lelátókon helyet foglaló tizenötezer szurkoló pedig gondoskodott a jól fűtött légkörről. (Erre klímatikailag is szükség volt az esőre hajló, hideg, szeles időben.)
   
   Élénk iramban kezdődött a mérkőzés, s mindjárt látszott, mire készítette fel leginkább Lakat Károly dr. a fiait: a legjobban cselező, legeredményesebb magyar csatársor semlegesítésére. Tehát arra, hogy a védők mindig többségben legyenek hátul, ha a Dózsa támad. Laczkó most kirívóan a „2-es számú” játékos volt, szinte el sem mozdult Rothermel kapuja elől, és ilyen minőségben remek dolgokat produkált; vetődve, testtel sokszor csaknem maga is kapus volt, megelőző szerelései pedig újból azt idézték, hogy ebben jelenleg felülmúlhatatlan a honi pályákon. Kovácshegyi Fazekast, Kovács II. Benét, Horváth Göröcsöt, Kovács I. pedig Dunai II.-t őrizte jól és keményen. Külön dicséretükre válik, hogy válogatott „embereik” mellől még támadásokat is szerveztek.
   A jó taktika és beváltnak látszó hadrend mellett is adódtak azonban kritikus pillanatok már az első félidőben. Dunai II. és Bene egyszer-egyszer átverekedte magát a Bányász védelmi falán, de Rothermel mindkétszer óriási bravúrral védett. Ez a fiatal kapusnál már nem is érettségi, hanem egyetemi bizonyítvány volt. Ám — hogy mérlegünk ne hamisítson — a túlsó oldalon is csak a szerencse mentette meg Szentmihályi kapuját Arany és Szabó lövése nyomán.
   
   Hazai ostrommal kezdődött a második félidő, s az 50. percben Horváth a Dózsa 16-osán belül már tisztára játszotta magát, amikor Zámbó hátulról visszahúzta. Zsolt játékvezető néhány méterre volt az esettől, mégsem látott szabálytalanságot. Az angliai VB bírója — sokat hirdetett szisztémája szerint — igyekezett minél kevesebbet sípolni a mérkőzésen, a kemény játékot a legvégső határig megengedte.
   Teljesen egyenlő ellenfelek küzdöttek a pályán, a 76. percben mégis a vendégek javára dőlt el a mérkőzés. Egy hazai támadás után a Bányász védelme még nem tudta elfoglalni bevált hadrendjét, Bene addig birkózott Kovács I.-gyel és Laczkóval, mígnem a tisztán álló Dunai II.-höz került a labda, s ő a tehetetlen Rothermel mellett a hálóba perdített. 1:0.
   A Bányász — igazolva jó erőnlétét és nagy akarását — nagy hajrába kezdett ezután, az Újpest teljesen beszorult. Még a hazai hátvédek is kapura lődöztek. Az utolsó percben Tóth Kálmán akár „begyalogolhatott” volna az újpesti kapuba, ehelyett hosszan szöktette magát és már csak Szentmihályival tudott összecsapni a labdáért. Persze a kapus lett a győztes, pedig ez is százszázalékos gólhelyzet volt és egy pontot ért.
   
   A mérkőzés összefoglalását nyugodtan kezdhetjük pozitív értékeléssel. Ennek alapja elsősorban a jól bevált és a mérkőzés nagy részében sikeresen alkalmazott taktika. Mégis ide kívánkozik, hogy a Bányász a találkozó nagy részében túlságosan ügyelt arra, hogy hátul biztosítson; így sokszor „kettészakadt” a csapat, a mezőny közepét a vendégek uralhatták, ami Göröcsék esetében már eleve veszélyes. Jó néhányszor csak Arany volt az összekötő a két csapatrész között; s bár igen hasznosan játszott és jól lát a pályán, mozdulatai néha nagyon lassúak. Mindehhez még kapcsolódott az, hogy a Dózsa védelemnél eggyel alacsonyabb súlycsoportú előretolt tatabányai „ék” (Tóth, Zöldi, Szabó) csak Kovácsék erőteljesebb támogatásával jutott volna zöldágra.
   De legyünk tárgyilagosak: az Újpest győzelmét a tatabányai szakvezetők bekalkulálták az esélyek közé — s a „telt ház” közönsége ugyan honi győzelemnek nem örvendhetett (csak az addig hallgatag Dózsa-tábor újjonghatott fel a gól után), az iram, izgalom és az olykor élvezetes játék mégis csak jó labdarúgó délutánt hozott.(Beleértve az előmérkőzést is.) Még néhány ilyen bajnoki forduló és nem lesz szokatlan Tatabányán a 15 ezres nézőtábor.

   
   
   Dolgozók Lapja, 1970. 05. 12.
    
2. 
   admin heimo

   # 1

   2016.06.02, 18:22

   TATABÁNYA —ÚJPESTI DÓZSA 0:1 (0:0)
   Góllövő: Dunai II.
   
   Mindkét csapat hatalmas erőbe dobással játszott. Heves küzdelmet és kemény összecsapásokat láthatott a közönség. A két kapus, Rothermel és Szentmihályi jó napot fogott ki, parádés védések sorozatát mutatták be. A mérkőzés sorsát eldöntő gól a 77. percben esett. Utána hevesen rohamozott a bányászcsapat, s a lila-fehér védők két ízben csak a gólvonalról hárítottak.

   
   
   Új Szó, 1970. 05. 11.