felhasználói profil: fgymat (hozzászólások / 16)
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
-
Igaz, szokásos nela hiba. Javítottam.
-
Az Ózdi Kohásznál nemcsak a pontlevonás jelent problémát, hanem az is, hogy az NB III-as felnőttcsapat már nem játszhatja az ózdi stadionban hazai mérkőzéseit, mivel a létesítményben szeptember 30-ig nem készültek el a szükséges fejlesztések, többek között a kétszáz fős fedett lelátó. Az Ózdi Kohász október 12-én az Egert már nem Ózdon, hanem Jászberényben látta vendégül, október 27-én, vasárnap pedig a Gyöngyöst Hatvanban fogadja.
Gál László ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy dokumentumokkal tudják bizonyítani (amelyeket közzé is tettek a klub Facebook-oldalán), hogy a 2017/2018-as idény sportfejlesztési programjában adták be a centerpálya lelátójának felújítását, de ezt az MLSZ nem támogatta, tehát erre soha nem is kaptak pénzt sem. Egy idénnyel később módosították a műszaki tartalmat a pályázatban, ekkor a cél az 1-es edzőpálya NB III-as mérkőzésekre alkalmassá tétele volt, mobil lelátóval és megfelelő öltözőépülettel. Ehhez idén februárban kérték az önkormányzat, mint tu... -
Nem hiszem, az egyik oklevélen az van, hogy 1947-ben 30 éve játékvezető, a mi Balla Bélánk pedig csak 1959-ben vezetett először NBI-es meccset. Ráadásul 1969-ig biztosan játékvezető volt még az NB2-ben is, nem hiszem, hogy 66 évesen ezt engedték volna. A harmincas években, alsóbb osztályú BLASz bajnokságban volt egy Balla B. nevű játékvezető, szerintem az övé lehetett.
-
Egészen fiatalon, 33 esztendős korában elhunyt Cseke László, a Tiszántúli Gáz- szolgáltató és Szerelő Vállalat áruforgalmi előadója, akit országszerte mint kitűnő labdarúgót ismerték.
Cseke László a hajdúszoboszlói csapatból került a DVSC-hez és már 19' éves korában a debreceni NB I- es labdarúgócsapatban játszott. Legemlékezetesebb éppen az első' élvonalbeli szereplése volt: a Bp. Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen, Debrecenben a válogatott Tichyt őrizte, kitűnően. Örökmozgó, csupaszív labdarúgónak ismertük Cseke Lászlót, akinek mindig nedves volt a meze a verítéktől. Több éven keresztül játszott a DVSC NB I., majd NB
II- es csapatában. Azután visszakerült a Hajdúszoboszlói Bocskaihoz, majd edzősé- get vállalt munkahelye labdarúgócsapatánál, a Hajdúszoboszlói Gázlángnál. A közelmúltban súlyos betegség támadta meg, mellyel szemben már nem tudta sikeresen felvenni a harcot. Váratlan, korai halálával szegényebb lett megyénk sporttársadalma.
Hajdú-Bihari Napló
1974.0... -
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2007. június 20-án elhunyt
LÉGRÁDI FERENC Leka II.
NB ll-es Rákóczi futballcsapat játékosa. Az elhunyt végakaratának megfelelően szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra július 20-án, a kaposvári Keleti temetőben. Az emlékét őrzőknek - családja nevében is - ezúton nyilvánít köszönetét testvérhúga:
Papp Ernőné, Légrádi Katalin Irén
Somogyi Hírlap
2007.06.20. -
Elhunyt dr. Csordás József
Ha valaki hirtelen, váratlanul és fiatalon távozik az élők sorából, még azokat is megdöbbenti a hír, akik kevéssé ismerték. Még lehangolóbb, elszomorítóbb a mélyen hasító, fájó érzés, ha hozzánk közel álló sporttársat, jó barátot ragad el a kegyetlen halál, mint most is. Vasárnap délután még a Hunyadi téren izgult csapatáért, hétfőn az egyesület ügyes-bajos dolgait intézte. Kedden viszont már hiába várták kollégái dr. Csordás Józsefet, „Csori" nem érkezett meg az irodába, ahová többé már nem mehet A sporttal, a labdarúgással szülővárosában, Szolnokon kötött barátságot, ahol tehetségével igen korán felhívta magára a szakemberek figyelmét. A szolnoki gyermekéveket követően, az érettségi után Szegedre, az egyetem jogi karára vezette útja. Az egyetemi évek alatt - 1964-ben diplomázott - a SZEAC csapatában rúgta a labdát, majd 1964-ben az SZVSE-hez igazolt. Egy év múlva a Szegedi Dózsát választotta, a lila-fehéreknél 1971-ig játszott Ezután Ózdon és Martfű... -
A mérkőzésen, a két vezetőedző is sárga lapot kapott, Lipcsei Péter, a 10., Boér Gábor az 54. percben.
-
Az Újpesti Dózsa elnöksége tudatja, hogy a labdarúgó-szakosztály tehetséges Játékosa, Stadler István, 21 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az Újpesti Dózsa elnöksége Stadler Istvánt a saját halottjának tekinti, temetése június 25- én 17 órakor lesz a Dunakeszi temetőben.
Népsport
1965.06.24 -
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Léber Ottó
a Csordakúti Bányaüzem nyugdíjasa
70. éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. október 15-én (pénteken) 9 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (régi ravatalozó).
24 óra
2010.10.13 -
A két csapat vezetőedzői, Simon Antal a 37., Csábi József a 65. percben kapott sárga lapot.
-
UTE Baráti Kör: Üdvözlöm, addi jutottam el, hogy kb.15 éve meghalt és a kőbányai köztemetőben helyezték örök nyugalomra.
UTE Baráti Kör Facebook oldala, válasz arra a kérdésre, hogy mi lett Lenkei Sándorral -
Életének 61. évében elhunyt Csömör Zsigmond volt szegedi labdarúgó. A hajdani SZEAC NB l-es csapatának csatára 1963-1970-ig játszott Szeged első' számú futballcsapatában. Azt követően fél évtizeden át a helyi Dózsában is szerepelt. December 29-én 10 órakor, Szegeden a belvárosi temetőben kísérik utolsó útjára.
Nemzeti Sport
2004.12.21 -
Megható, kedves jelenet volt, amikor a Csepel SC pénteki évzáróján a vezetők és a játékosok búcsút vettek Pocsai Istvántól, az együttes volt fedezetétől. Pocsai, mint ismeretes, két éve súlyos térdsérülést szenvedett, kétszer is megoperálták, de kevés sikerrel, mert Pocsai nem tudja tovább folytatni aktív játékospályafutását.
Népsport
1965.11.29 -
bben a sorozatban miért nem "Groupama Aréna"-ként szerepelt a stadion?
A Fradi 2019/2020-as EL csoportkörében is Groupama Aréna a neve.
Igazából ott sem, UEFA redvezvényeken (válogatott meccsen sem), nem lehet a stadion szponzor nevét használni, nálunk csak megszokásból maradt bent.
https://www.uefa.com/uefaeuropaleague/season=2020/matches/round=2001150/match=2027803/match-info/index.html?iv=true -
A 85. percben Giuseppe Sannino sárga lapot kapot.
-
Nemrég a 71 éves korában elhunyt Cselényi Györgytől, a Szolnoki MÁV egykori labdarúgókapusától vettünk örökre búcsút. Cselényi György Szolnokon született. Édesapja Cselényi (Czmarkó) Ernő, a Szolnoki MÁV SE amatőr válogatott labdarúgó-, védő játékosa volt. Az iskoláik szülővárosában végezte, 1955-ben érettségizett a Szamuely Tibor Gépipari Technikumban, ahol gépésztechnikus lett. 1952-ben kezdte labdarúgópályafutását mezőnyjátékosként, a városi labdarúgó-bajnokságban szereplő Szolnoki Téglagyár SC-ben. Egyszer a csapat kapus nélkül maradt. Édesapja volt a csapat edzője, aki a fiát a kapuba „parancsolta”. Olyan jól mutatkozott be, hogy ott is maradt. 1954-től 1957-ig a megyei II. osztályban szereplő MÁV Forgalom csapatában védte a kaput.
1963-ig, hat éven át a Szolnoki MÁV NB Il-es együttesében védett. Később magyar B válogatott lett. 1963 júliusától az Újpesti Dózsában volt kapus 1967 tavaszáig, amikor súlyos térdsérülést szenvedett. Az aktív labdarúgást ezután abba kellett hag... -
[Egyperces gyászszünettel kezdődött az összecsapás, a napokban 71 éves korában elhunyt Cselényi György, a Szolnoki MÁV egykori kapusának emlékére. /quote]
Új Néplap, Szolnoki MÁV - BKV Előre mérkőzés tudósítása
2008.08.18. -
Elhunyt Szolnoki Gyula, a DVSC korábbi kapusa, aki 1963 őszén mutatkozott be a Lokiban, majd visszavonulása után 1993-1994-ben Létavértesen, 1998-2000 között pedig Hajdúsámsonban edzősködött. Szolnoki Gyula 70 éves volt, temetéséről később intézkednek.
Nemzeti Sport
2015.09.03 -
ELHUNYT TÖRŐCSIK I. ISTVÁN
A Honvéd első aranycsapatának tagja 87 éves volt
Törőcsik István fiatal titánként, 1954-ben csatlakozott a Honvédhoz és az 1957-es, Dél-Amerikai túrán való részvételért kapott eltiltást is beleszámítva több, mint hat éven keresztül volt tagja.
Halálával az utolsó játékos távozott a Puskás és Bozsik fémjelezte első Honvéd aranycsapatból.
A Budapest Honvéd FC osztozik a család gyászában és Pista bácsi emlékét örökké megőrizzük
https://honvedfc.hu/hirek/elhunyt-torocsik-i-istvan/2019-10-22 -
Biztosan nem tudom, de erre a meccsre, azért került be Mészáros, mert Katzirz megsérült. Szerintem itt olyan teljesítményt nyújtott, hogy bent is maradt a kezdőben.
Népsport cikk (1981.09.24):
Számunkra a legizgalmasabb pillanatot az jelentette, amikor a szövetségi kapitány kihirdette az összeállítást. Már az indulás előtt tudtuk, hogy Katzirz játéka kérdéses, mert a kapus az utolsó hazai edzésen, kedden délelőtt megsérült. Egy vetődésnél a csuklója megrándult. Nyomban injekciókat kapott, de, sajnos, itt Bukarestben kiderült, hogy így sem vállalhatja a játékot. Ezért aztán Mészáros kapta az 1-es mezt. -
A két vezetőedző is sárga lapot kapott, Dobos Barna a 25., Giuseppe Sannino a 75. percben.
-
A mérkőzést eredetileg június 16-án játszották volna, de az a mérkőzés 49. percében vihar miatt félbeszakadt. A félbeszakadt mérkőzés jegyzőkönyve:
1979.06.16. Székesfehérvár, 3.000 néző, v: Palotai
Székesfehérvári MÁV Előre – MTK-VM 0-0 félbeszakadt
MÁV Előre: Paulusz Gy. – Rábaközi, Szabó Gy., Cs. Horváth, Tóth – Sugár, Lazsányi, Meggyes, Lechner – Sárközi, Bruder. Edző: Szentmihályi Antal
MTK-VM: Gáspár – Gál (46’ Krómer), Varga, Török, Egervári – Kovács, Turtóczky, Borsó – Koritár, Fülöp, Hajduska. Edző: Mezey György
Népsport
1979.06.17 -
A nela tévesen Szamek Ferencnek nevezi, de a DVTK 1966-os tablóján egyértelműen Samek Kálmán a neve (elég rossz minőség):
[bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/10/1570858853_samek_kalman.jpg[/bigimg]
[bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/10/1570858929_dvtk1966.jpg[/bigimg]
forrás:
http://www.amigeleken.hu/hirek/dvtk/elfelejtett-generaciok--2019-06-24/page/20 -
Sajnos újból gyászol a SBTC-tábor, ugyanis elhunyt Szűcs László, aki 1966-ban két alkalommal játszott a NB I-ben, majd az öregfiúk csapatát erősítette, ahol 32 gólt szerzett. Temetése 2007. június 8-án, 10 órakor a dorogházai temetőben lesz.
Nógrád megyei Hírlap
2007.06.06. -
A 49. percben Giuseppe Sannino sárga lapot kapott.
-
A 71. percben Minca a kispadon kapott sárga lapot, Miriuta edző pedig a 87. percben.
-
Mint ismert, harmincszoros bajnok labdarúgócsapatunk elhalasztotta a 2019/20-as idény első bajnoki mérkőzését. Az MLSZ Versenybizottsága kihirdette, mikor pótoljuk az első fordulóból elmaradt Debrecen elleni hazai találkozót.
A mérkőzés 2020. április 7-én, kedden 18.00-kor kezdődik a Groupama Arénában.
https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/megvan-mikor-potoljuk-az-elmaradt-bajnokit?fbclid=IwAR0jByJ4fPW68AVepbxrSlfA9e2IGZxdDuOoDU89kfX9SpU07erE4snTMhs -
A video nem a mérkőzés góljait mutattja, hanem a Három kívánság című műsor mérkőzéshez kapcsolódó felvételét (ezért is Három Kívánság a video neve). Egyébként a felvételen egyértelmúen látszik, hogy gyerekek játszottak felnőttek ellen, de nem hiszem, hogy a felnőttek bundáztak volna...
-
Mementó
Tizenegy néhány évvel ez-, előtt együtt futballoztunk a vidéki kisváros csapatában: Feri ügyes fiú volt! Jól bánt a labdával, s tehetsége mellett rendelkezett egy igen tiszteletreméltó tulajdonsággal: akarta vinni valamire ebben a sportágban...
Később az élet elsodort egymástól bennünket. Jómagam nem lettem játékos, Feri viszont hamar kinőtte az NB II-es csapatot. Híres klub igazolta át. Fővárosi.
A Ferencváros.
Abban az időben nagyon sok jó labdarúgó jött össze a zöld-fehéreknél s Ferinek bizony csak a tartalékcsapat jutott. Ezt kevesellte, ő NB I-es játékos akart lenni. És lett is. Elment vidékre, Szombathelyre, s ott csapatot talált. Később ismét visszaköltözött Budapestre, de már kisebb csapatokban szerepelt. Aztán egyik nap betoppant a szerkesztőségbe, leroskadt egy karosszékbe s némi pátosszal, s egészen röviden bejelentette:
— Edző lettem.
— Őszinte részvétem — vágtam rá.
— De én komolyan edző lettem — ismételte meg a bejelentést, mert azt hitte, h... -
Szeptember 30-án hunyt el:
Hétfőn este ötvenhét éves korában elhunyt a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megyei igazgatója, Csik Ferenc.
https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/elhunyt-a-labdarugo-szovetseg-megyei-igazgatoja-3106329/ -
Hosszan tartó betegség után, 50 éves korában elhunyt Horváth Zoltán, a Salgótarjáni Bányász, az Újpest és a Csepel egykori utánpótlás-válogatott labdarúgója. Október 22-en 11 órakor helyezik örök nyugalomra Kaposváron, a Keleti temetőben.
Nemzeti Sport
1993.10.21 -
Őszinte fájdalommal tudatjuk, hogy
HORVATH ZOLTÁN
Kapufa
1993. október3-án hosszú betegség után elhunyt. Temetése október 22-én 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben.
Somoogyi Hírlap
1993.10.19 -
Csonkolt élet
Az egykori újpesti balszélső, Rossi Ferenc tragikus története
+ Úristen, itt lakik?
- Már három éve. Szörnyűnek találja?
+ Hát... Villany sincs?
- Nincs. Láthatja, itt fekszem ezen a kétszemélyes rekamién, a vaksötétben. Na, de várjon, meggyújtok magának egy gyertyát, hogy azért lásson. Bár itt nincs mit nézni. Ebben a lyukban élek, a hokedlimmel, az ütött-ko- pott szekrényemmel, meg Erzsóval, az élettársammal.
+ Mivel fűt?
- Semmivel. Télen a dunyha alá bújok. Ki lehet bírni.
+ Es hol fürdik?
- A nővéremnél. Ő Békásmegyeren lakik. Messze van innen, de időnként elmegyek hozzá. Sokat segít. Vécére pedig a közeli-kocsmába járok.
+ így, egy lábbal is?
- így egy kicsit nehezebb, de a héten kapok műlábat. Szóltak az orvosok, hogy menjek el Újpestre, ott vehetem át. Nem tudja véletlenül, hogy nekem ezért űzetnem kell majd?
+ Őszintén szólva, nem. Nincs pénze?
- Nincs.
+ Miért kellett amputálni a lábát?
- Érszűkületem volt. Alig vártam, hogy... -
ELHUNYT Lutz József, az Újpest, az MTK és az Ózd játékosa. Lelkiismeretes, jó labdarúgó volt. Gyógyíthatlan betegsége következtében, ötven évesen ragadta el a halál. Temetése február 28-án, kedden, 12 órakor lesz a Megyeri úti temetőben. Emlékét megőrizzük.
Nemzeti Sport
1995.02.25 -
A nela szerint nem Burányi, hanem Laczkó játszott az MTK-ban, de a Népsportban is és a Délmagyarországban is Burányi szerepelt.
-
Döbbenetes hir érkezett a minap: meghalt Aczél Tibor... Még fiatalember volt, alig múlt ötven. A labdarúgásban, a labdarúgásért rengeteget dolgozott. Ez már visszavonhatatlanul múlt idö... Aczél Tibor 1948. június 6-án született. A labdarúgással fiatalon barátságot kötött, majd szülői indíttatásra, 16 évesen játékvezetői vizsgát tett. Felkészültségének eredményeként 1976tól az országos játékvezetői keret tagja lett, összesen közel 600 NB l-es, NB Il-es, illetve NB l/B-s mérkőzésen működött közre, melyből 250-en a mérkőzés vezető bírája volt. Ebben az időszakban több nemzetközi mérkőzést is irányított játékvezetőként. Az aktív bíráskodástól, munkahelyi elfoglaltsága miatt, 1994-ben vonult vissza. Közben a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség játékvezető bizottságának elnöke is volt négy éven át. Az MLSZ önálló játékvezetői testületének létrehozásában, majd annak működésében aktív szerepet vállalt. Több éven keresztül a számvizsgáló bizottságot vezette. A tevékenységének befejezése...
-
A legtöbb forrás szerint szeptember 24-én született, de Tóth Mihály családja, az UTE-nak a 14-ei időpontot adta meg.
forrás:
Magyar Focitörténet Facebook csoport -
Rövid betegség után, szeptember 17-én késő este elhunyt id. Horváth Gábor - tájékoztatta a klubot fia, ifj. Horváth Gábor. A Vidi legendája idén tavasszal ünnepelte 60. születésnapját.
id. Horváth Gábor Kislángon született, klubunk utánpótlásában kezdte el a futballt és 1979-ig az ifjúsági csapatokban nevelkedett. NB I-es debütálására Lantos Mihály edzősége alatt került sor az 1978-79-es bajnokság záró fordulójában, amikor a megyei rivális Dunaújvárost idegenben legyőzve 3-2-re nyertünk. Az ekkor 20 éves labdarúgó a következő idénytől kezdve (egy rövid sorkatonai szolgálattal töltött időszakot leszámítva) egészen 1991-ig kirobbanthatatlan tagja volt csapatunknak, 27-nél kevesebb mérkőzést egy szezonon belül sem játszott.
A több mint egy évtized alatt két bronzérmet szerzett a Vidivel, játszott a Magyar Kupa-fináléban 1982-ben, illetve természetesen az UEFA Kupa-menetelés során is alapember volt, olyannyira, hogy Végh Tiborral és Burcsa Győzővel együtt mind a 12 nemeztközi ... -
1973-ban:
[bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/09/1568649384_1973_szekesfehervar_spartacus_sportpalya_legifoto.jpg[/bigimg]
Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.
A felhasználás csak az adatfelhasználási engedély számának birtokában lehetséges, melyet minden
megrendelés esetén a Szolgáltató automatikusan megküld a Felhasználó számára.
-
A tudóstások szerint les miatt nem adta meg a játékvezető. Nem a gólt rúgó, hanem a labdát beadó játékos volt lesen. A felvételeken nem látszik, amikor megkapja a labdát.
-
GYÁRFÁS IMRE hatvanhat éves korában, rövid szenvedés után hunyt el. A Gubának becézett sportember az Ózdi Kohász NB I-es labdarúgócsapatának volt hátvédje, csapatkapitánya.
Nemzeti Sport
1999.01.03 -
Kedd: Hatvanhét éves korában elhunyt Adrigán Zoltán, aki tagja
volt az ETO 1963-ban bajnokcsapatának.
Nemzeti Sport
2003.04.05 -
BALO JÁNOS, a Szeol, az Egyetértés volt labdarúgója 70 éves korában elhunyt. 65053689 Gyászoló barátai
Délmagyarország
2007.09.14 -
A Képes Sport szerint 25 ezer nézője volt a mérkőzésnek, de az összes többi újság 12-15 ezret írt, 1962-ben 15-18 ezer körüli volt a maximális befogadóképessé a pályának és a hatvanas évek végén se fértek be 20 ezernél többen.
Győrött rég volt olyan nagy az érdeklődés, mint a Vasas elleni mérkőzésen. Zsúfolásig megtelt a nézőtér (15 000 szurkoló),
Népszabadság, 1962.04.03 -
A wikipedián 1894. november 28-ai születés szerepel, de egy 1970-es, a 77. születésnapja után készült riportban ezt nyilatkozta:
Érdekes különben, hogy a 12-es szám milyen sokszor fordul elő élelemben. 1892-ben születtem,
Labdarúgás, 1970. január -
Bekeretezett tabló, üveg alatt fényképek mezben, civilben. Osztálytársak tekintenek ránk. „Találkozunk minden ötödik esztendőben.” Beléptünk az életbe. A „mi szeretnék lenni" megvalósulásának küszöbéi átléptük. Futószalagon rohannak az évek. A sorok megritkulnak, a vágyak beteljesedtek. A kedves arcok körvonalai elhomályosulnak, ködbevésznek. Emlékké válnak a „Voltak”. Igazolatlanul távol... Akik időmarta arcukkal még szemrevételezhetik a megfakult tablót, életre kel a messzeha- gyotl múlt. Nagyobb intenzitással, mint keletkezésük idején ...
Szóljon e néhány sor a múlt időben „futott” élenjáró „hármas” egyik tagjáról, akit a jelenleg magunkénak tudhatunk: Kann Fr. Ferencről. Az első világháború befejezésekor, az Osztrák—Magyar Monarchia likvidálása után 1918-ban, mint a Műegyetemi Atlétikai és Futball Club (MAFC) tagja elsőfokú futballbiró képesítést szerez. A legerősebb szálak a labdarúgáshoz, a játékvezetéshez kötik. .Azonban egyéb sportágakban is jeleskedik. Történelmi esem... -
MEGHALT KŐHALMI FERENC.
Az ismert országos Játékvezető hosszas szenvedés után, március 15-én hunyt el. Több évtizedes Játékvezetés után, az utóbbi időben a JT országos fegyelmi bizottságában és mint ellenőr végzett eredményes társadalmi munkát. Temetéséről később történik intézkedés.
Népsport
1962.03.16. -
Javítva, köszi!
-
Születési és halálozási időpontja és helye tisztázva, Kiss László (Magyar Focitörténet Facebook csoport) kutatásának köszönhetően:
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/09/1567425288_horvath_laszlo.jpg
https://www.myheritage.hu/person-1500005_194959221_194959221/laszlo-horvath?fbclid=IwAR2lFX6goM-cdgGMCaa47YecLiASM5Ds4iFkhiNUNsl3eBwlHJAXrdOHKjE#!events
A gyászjelentése:
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/09/1567426141_horvath_laszlo_gyaszjelentes.jpg -
Az MLSZ oldalán, a játékosoknál az szerepel, hogy átigazolással kerületek át a FVSK-tól, vagyis a Dream Football SE egy másik csapatnak számít.
https://adatbank.mlsz.hu/player/51269.html -
Az MLSZ oldalán, a játékosoknál az szerepel, hogy átigazolással kerületek át a Babylontól, vagyis az Angyalföldi PLE egy másik csapatnak számít.
https://adatbank.mlsz.hu/player/29942.html -
Címer:
[bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/08/1567146712_tarnamente_szse_cimer.jpg[/bigimg]
https://www.facebook.com/se.tarnamente/about?lst=100007140729043%3A100015942645836%3A1567146280 -
Új klubként itt a Tarnamente SSZE
B. Cs.
Pályával rendelkeznek és remélik a tornacsarnok is mielőbb megújul.
A Tarnamente Sport és Szabadidő Egyesület cégbírósági bejegyzése még folyamatban van, de kijelenthető, hogy új klubbal gyarapodott Kál, Kápolna, Kompolt és Nagyút. Az egyletet húszan alapították, polgármesterként Balázs Zoltán (Kompolt), Morvai János (Kál), dr. Berecz Kálmán (Kápolna) és Tóth Géza (Nagyút) hathatós támogatásával.
Az elnöki teendők ellátására Kollár Tamás kapott felhatalmazást, akinek elnökségi tagként Csiffáry Róbert, Krisztián Gábor, Szalóki Péter és Tusai Milán lesz a segítségére.
– Széles körű összefogás eredményeként alakult az egyesület, amelynek életre hívásában a polgármesterek kikérték Vojtekovszki Csaba megyei igazgató a véleményét is – rögzítette Kompolton kilenc éve testnevelő Kollár Tamás. – Kezdésként a Bozsik-program 7, 9, 11 és 13 éves korú csapataival szeretnénk szerepelni, később következnek majd az idősebbek, és más sportágak képvi... -
HA MINDEZ San Francisco utcáin történik (akár a krímisorozatban, akár a valóságban), azt mondom: oké! Zajlik az élet. Na de, mi Budapesten élünk, s nem San Franciscóban, Chicágóban, Harlemben. Bár a jelek szerint kezdünk felzárkózni: balhé, verekedés, lövések, vér... S mindez a mi kis fővárosunkban.
Szerda este, úgy tíz óra körül szirénázó rendőrautók robogtak végig a Váci úton. Nem egy, nem kettő, legalább tíz kocsi száguldott az úton. A konvoj a Dózsa György úti metrómegállónál fékezett, s a járművekből kiugráló egyenruhások pillanatok alatt eltűntek az aluljáróban. A felszín alatt már elszabadult a pokol.
(A Dózsa György úti megállóban szolgálatot teljesítő BKV-műszakis:
— Elképesztő volt, ami történt. Már tudtuk, hogy balhé van az Árpád hídnál. amikor bejött a szerelvény. Az emberek kimenekültek a kocsikból és egymás hegyén-hátán siettek felfelé. Aztán óriási verekedés tört ki. Hihetetlenül hangzik, pedig igaz: akkor még csak egy vagy két rendőr volt a helyszínen. Csak... -
Azért ez nem teljesen igaz. Nem a lilák lőttek, hanem a rendőrök, amikor szét akarták szedni a verekedőket egy kb. 30 fős csoport nekik támadt és őket állitották meg lövésekkel (amik végül is két embert sebesitettek meg). Majd később felrakom a korabeli cikkeket.
-
Perkáta - Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság 22/2019. (07.15.) sz. Megyei Hivatalos Értesítőjében még az olvasható, hogy a Versenybizottság a Versenykiírásnak megfelelően megvizsgálta a határidőre beérkezett nevezéseket, és a 2019/2020. évi Fejér megyei bajnokságokra benevezettek közül többek között a Perkátai SE neve is olvasható az elfogadottak között [határozat száma: VB-1/2019/2020. (07.15.)].
Ma, azaz 2019. július 30-án egy rövid, tömör üzenetet kapott szerkesztőségünk, miszerint „Perkátán a mai napon megszűnt a futball. Hivatalos információt majd később adnak ki, de a környező csapatok már kaptak e-mailt a szövetségtől, hogy nem lesz felnőtt, u19 és u16” csapata a nagyközségnek...
Elszomorító hír, egyszerűen nem akarjuk elhinni az elmúlt, biztató jeleket mutató, ezüst szezon után!
https://www.perkata-online.hu/index.php?page=perkata-jaras-201907 -
Új csapat vagy csak névváltozás?
-
Az mit jelent, hogy egyik fele? A Dini indul 4. osztály, 2. csoportjában. A Ferencvárosi Vasutasnak jogutódja?
-
Új cmer:
[bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/08/1566742932_eleki_use_cimer.jpg[/bigimg]
https://www.facebook.com/456948134859452/photos/a.456948198192779/456960988191500/?type=3&theater -
Ezt én akkor se értem, ha meccs közben már tudták a 2851-et (bemondták), akkor mi az alapja a másik két adatnak? Ilyet nem tapasztaltam még más helyszínen (mármint, hogy van egy meccsközbeni, meccsutáni nézőszám, majd másnap kiadják azt, amit már meccs közben bemondtak).
-
És az nso meccs közben honnan vette (ami egy harmadik szám volt)? Nekik volt helyi tudóstójuk, Ő nem hallotta a hangosbeszélőt?
-
Ezt még értem is, de a másik két adatot honnan vették? Megpróbálták megszámolni a nézőket csak sokan a büfében voltak?
-
Új labdarúgó csapat alakult Katonatelepen, azon a településrészen, amelynek soha nem volt még saját futball klubja. Az egyesület nem csak megalakult, hanem rögtön nevezett is a megyei harmadosztályú bajnokságba, és Ágasegyházán lejátszotta története első előkészületi mérkőzését.
Kedd este hat óra tájban még meglehetősen nagy volt a csend a példamutatóan rendezett ágasegyházi sporttelepen, ahol voltaképpen sporttörténelmi pillanat készülődött: fél hétkor készült lejátszani története első, nem hivatalos mérkőzését Katonatelep első labdarúgó csapata, a Katonatelepi SE, azaz KTSE. Csak néhány zöld mezes hazai játékos látványa utalt arra, hogy itt lehet, hogy labdarúgó mérkőzés lesz, de aztán fölgyorsultak az események, érkeztek az autók, bennük a vendégjátékosok is, a többség munkából, de harcra készen.
A vendégek fehér pólóban gyülekeztek, mert hivatalos szerelésük még nincsen, ahogy egyelőre pályájuk sem. Még a mérkőzés előtt feltettük a kérdést Balla Krisztiánnak, a katonatel... -
Tegnap óta a nemzetisport.hu 2451 fős és a kisvardafc.hu 2691 fős nézőszáma 2851-ra emelkedett. Vajon ez, hogy jött ki? Eleve a tegnapi - pontosnak látszó - eltérő számok is furcsák (nem a klub által kiadott adatokból van?) és mára még emelkedett is.
-
Vagyis, akkor jó a 8-6-1-1 eredménysor? (Bocs, de már nem teljesen tiszta, régen írtam a kérdést).
-
Címer:
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/08/1566647592_bodi_focisuli_cimer.jpg
https://www.facebook.com/bodifocisuli/photos/a.1037352873108139/1037848073058619/?type=1&theater -
Az nem lehet, más a színe... :-)
-
Új címer:
[bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/08/1566634839_beremend_cimer.jpg[/bigimg]
https://www.facebook.com/beremendsportkft/photos/a.113226932677494/365414844125367/?type=1&theater -
Új címer:
[bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/08/1566412681_bajaisk_cimer.jpg[/bigimg]
https://www.facebook.com/bskfoci/ -
Köszi, javítottam!
-
A telt ház, a mi értelmezésünk szerint az, hogy az adott meccsre értékesíthető összes jegyet eladják (és ezt a klub, a szövetség vagy más forrás jelzi). A pontos nézőszámot pedig a rendező klub adja meg, a belépett személyek száma alapján. Vagyis lehetséges, hogy eladtak 21 ezer jegyet, de csak 19 ezren mentek el, ennek ellenére ez is telt ház, mert eladták az összes jegyet.
Tényleg nem kötekedni akarok, de tegyük fel lezárják az összes szektort a vendégen kívül, és az tele van, akkor is teltház lesz?
Ennyire nem sarkítanám le, de lényegében igen. Ha egy UEFA rendezésű meccsen lezárnak 2 szektort és csak 17 ezren mehetnek be, de azt mind eladják, akkor ugyanúgy telt ház, mint a 22 ezer. De ismétlem, a telt házat nem mi minősítjük, hanem a rendező klub, szövetség közli.
Kicsit más most a telt ház jelentése, mint a régebbi időben (Heysel és Hillsborough után). Azelőtt, ha nézőszám elérte a stadion befogadóképességét, akkor telt ház volt. Ezzel elég pontatlan volt, mer... -
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Várnai József (Nagy József), a Vasas Izzó, Vasas Dinamó, BVSC, Vasas, Csepel, Spartacus, majd a Keltex volt labdarúgója 49 éves korában elhunyt III. 2- án. Temetése III. 17-én 3/4 2-kor lesz a Kispesti temetőben. Gyászoló családja.
Népsport
1986.03.14 -
Meghalt Zilahi Zoltán volt NB I-es labdarúgó. Szombaton reggel tragikus körülmények között meghalt Zilahi Zoltán debreceni lakos, aki esztendőkön át a labdarúgó NB I-ben szerepelt, a DVSC-ben, majd az Egri Dózsában. Az utóbbi esztendőkben Hajdúszoboszlón és Tégláson játszott. Zilahi a téglási vasútállomáson leszállt a Debrecenből érkezett személyvonatról, s az állomástól nem messze elütötte a Nyíregyháza felől érkező gyorsvonat. A 33 éves Zilahi Zoltán a helyszínen meghalt. A rendőrség megindította a vizsgálatot.
Népsport
1970.08.16 -
Gyászol a Fradi-család. Augusztus 13-án, kedd hajnalban, 78 éves korában elhunyt Takács Béla. Egykori kapusunk 1967 és 1969 között volt a Ferencváros játékosa, ezen időszak alatt 39 alkalommal lépett pályára.
Első két évében két bajnoki címet szerzett a klubbal, majd ’69-ben bronzérmes lett a bajnokságban a Fradival. Az 1968-as Vásárvárosok Kupája-döntő során ő is a csapat tagja volt.
Takács Béla emlékét örökké megőrizzük.
2019.08.15
https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/elhunyt-takacs-bela-az-ftc-ketszeres-magyar-bajnoka -
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PETRESEVICS LAJOS életének 53. évében, március 23-án hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 4-én 14 érakor lesz Baján, a köztemetőben. A gyászoló család.
Dunántúli Napló
1990.04.03. -
A tatabányai labdarúgó-rajongók meglepődve hallották a hírt, hogy Müller Zoltán, a Bányász tehetséges játékosa 26 éves korában búcsút mondott az aktív sportolásnak. S a meglepődés érthető, hiszen nagyon sok játékos tudása éppen 25-26 éves korban kezd felívelni, mivel a tehetséghez akkor már rutin, higgadtság, nagyobb átgondoló-készség párosul.
— Sajnos, engem a játékosszerencse nem fogadott a kegyeibe — válaszait az igen megnyerő fiatalember, amikor elhatározásénak okairól kérdeztük.
Aztán elmondta, hogy sportpályája végig Tatabányához fűződött: itt kezdte kölyökcsapatban, végigjárta a Bányász valamennyi „iskoláját”.
— És milyen szépen is indult sportpályafutásom. A Bányász NB I-es ifjúsági csapata a negyedik helyen végzett akkor, majd annak az NB I-es tartalékcsapatnak a játékosa lettem, amely bajnokságot nyert. Egy évig az ifjúsági válogatott-keretben is helyet kaptam, s amikor bekerültem Lakat „Karcsi bácsi” csapatába, a legjobb tatabányai játékosok közé, még csak 21 év... -
Megóvja a Budapest Honvéd a Craiova elleni Európa-liga-selejtezőt!
Mint arról beszámoltunk, az Európa-liga-selejtező visszavágójának 119. percében kisebb tumultus alakult ki a mieink kapuja előtt, érkezett Hunter játékvezető, hogy szétválassza a feleket, majd amikor már csillapodtak a kedélyek, a bíró közvetlen közelében landolt egy hanggránát.
A játékvezető a földre rogyott, percekig kellett ápolni, s nem is tudta folytatni a mérkőzést. A botrányos jelenetek miatt fél órán keresztül állt a játék, ezalatt a játékvezetők, az UEFA delegátusa és a klubok képviselői egyeztettek arról, hogy mikor folytatódjon, vagy éppen érjen véget a botrányos mérkőzés.
Végül az a döntés született, hogy a negyedik játékvezető helyettesíti Hunter bírót, és be kell fejezni az összecsapást, amelyet tizenegyesekkel a Craiova nyert meg – elvileg.
Klubunk számára elfogadhatatlan az, ami a találkozó végén történt, hogy a játékvezető, vagy éppen a játékosaink veszélynek legyenek kitéve, a Honvéd... -
Az első tizenöt percben semmi érdemleges nem történt, a 119. percben azonban Berla Attila védett nagyot. Ezután tömegjelenet alakult ki, miután Carlos Dos Santos Fortes meglökte a kispesti kapust, majd Barbut a nyakánál fogva lökte a földre Batik Bencét. Összeugrottak a játékosok, s a lökdösődés közepette Arnold Hunter játékvezető mellett másfél méterrel hanggránát robbant, amelyet a románok dobtak be – a mentőautó újra a pályára hajtott, az északír bíró ugyanis összerogyott. A bíró aztán az orvosi ápolás után talpra állt, de nem tudta folytatni, rosszul érezte magát, így a negyedik játékvezető, Jamie Robert Robinson lépett a helyére. Hogy a Craiova komoly büntetés előtt áll, az borítékolható, s abban is biztosak lehetünk, hogy egy ilyen szituáció után több bíró is lefújta volna már a találkozót, s akkor a Honvéd jut tovább. Miután a játékvezetők a folytatás mellett döntöttek (azaz nem érezték veszélyben sem a saját, sem a játékosok testi épségét), így nem szakadt félbe a meccs,...
-
Fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesapám,
BUDÁN FERENC
52 éves korában elhunyt. Gyászoló fia és rokonai.
Dunántúli Napló
1976.01.20 -
Hivatalosan ezzel a mérkőzéssel adták a pályát Vasas tulajdonba:
Zsúfolásig megtelt már az új Vasas-pálya nézőtere, amikor néhány perccel a kezdés előtt a XIII. kerületi Tanács VB-elnöke, Kislégi Imre, rövid beszéd keretében adta át a sporttelepet a Vasasnak. A piros-kékek elnöke. Kertész István válaszolt a tanácselnök beszédére, majd az angyalföldi KISZ és az úttörők küldöttsége virágcsokorral üdvözölte a mérkőzés két csapatának játékosait.
Népsport
1961.03.06 -
1988-ban hunyt el és Guineában:
Sajnálom, hogy a Nemzeti (nép) Sport meglehetősen tájékozatlanul reagált a Budai I László elhunyta alkalmából történt emlékezésre. Ha az írás szerzője jobban figyel a hangosbeszélőre, amelyben jól érthetően elhangzott, hogy „már régóta tudjuk, de csak most kaptunk hivatalos értesítést a Külügyminisztériumtól, hogy Budai I elhunyt Guineában”, s nem mint önök írták: Nigériában.
A Guineai Labdarúgó Szövetség, amelynek Budai az utolsó percéig alkalmazottja volt, a mai napig egyetlen sort sem közölt a halálesetről, a temetésről, az esetleges részvételről. Pedig Budai gyermekei az első kósza hírek óta bombázzák felvilágosítást kérő leveleikkel a guineai illetékeseket. Ma már tudjuk, hogy Budai 1988, december 21-én hunyt el, s valóban igaz. hogy azóta hosszú idő telt el. De még mindig jobb ennyi idő után megemlékezni az egykori kiváló kispesti futballistáról, mint egyszerűen megfeledkezni róla. Megjegyezni kívánom. hogy a Bp. Honvéd vezetősége most se... -
Lehet, hogy több Bíró Sándor nevű játékos volt - igaz a Bíró csak felvett név, de volt a harmincas években ilyen nevű játékvezető is - a Vasasos Bírót nem ismerem (sajnos még nem dolgoztuk fel a háború előtti éveket, de ez is meglesz), gyanítom azért írtak róla, mert a foci mellett még "nyugalmazott rendőr alezredes, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1931 óta volt a párt tagja".
A válogatott Bíró Sándor halálát a Népsport 1988. október 14-ei számában közölte, két gyászszünet is volt: október 16-án a III. kerület - Dorog és október 22-én az MTK - Vác meccs előtt. -
Ötvennyolcadik évében elhunyt Vereb Béla, aki korábban a BVSC NB I-jes labdarúgója, majd a Nyergesújfalui Viscosa és a Budapesti MÁV Előre edzője volt. Temetéséről később intézkedik a Budapesti MÁV Előre SC vezetése.
Nemzeti Sport
1996.04.24 -
TEMETÉS. Mészöly Józsefet, a BVSC hatvannegyedik életévében elhunyt egykori kapusát szeptember 21-én 11.30-kor kísérik utolsó útjára a Kozma utcai Új Köztemetőben.
Nemzeti Sport
1995.09.15 -
Hatvanhat éves korában, hosszú betegség után meghah Rádi (Rápity) Lajos, a Bajai Építők, majd később a Pécsi Dózsa labdarúgója. Dr. Dunai Jánossal együtt 1959-ben került Pécsre, az akkori NB I-es csapathoz. Az építészmérnök végzettségű, hatszoros utánpótlás-válogatott focista hátravont középcsatárt játszott, a Pécsi Dózsától 1970-ben távozott, utána három évig még játékos-edző volt Pogányban, az alacsonyabb osztályú együttesben. Temetése pénteken 15 órakor lesz Baján, oda az egykori játékostársak részére Pécsről, a Domus-parkolóból 12.30-kor autóbusz indul.
Új Dunántúli Napló
2004.08.25 -
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Marosvölgyi András
(Száraz, Szikkadt), oroszlányi lakos 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2015. szeptember l-jén (kedden) 11 órakor lesz az oroszlányi temető ravatalozójában.
24 óra
2015.08.29. -
Rövid, súlyos betegség után. életének 38. évében elhunyt dr. Reményik László, a Szegedi Dózsa NB 11-es labdarúgó-csapatának volt vezető edzője. Utolsó útjára holnap, csütörtökön 15 órakor kísérik a Dugonics-temető ravatalozójából.
Délmagyarország
1980.03.19. -
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
DR. CSABAI CSABA
(nyug. megyei sportfőorvos)
2010. december 16-án, életének 72. évében, váratlanul elhunyt. Temetése
2011. január 19-én 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Körösi úti) temetőben.
A gyászoló család.
Új Néplap
2011.01.17 -
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága gyermek, félj, édesapa, nagyapa, testvér, rokon és jó barát,
Csinos András
a XX. bányaüzem nyugdíjasa, az OBSK. volt labdarúgója életének 60. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2000. február 4-én 15 órakor lesz az oroszlányi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, ■ akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik, és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak.
24 óra
2000.02.02. -
Stáhl Jenő, akit a futballpálvákon csak úgy ismertek, Cipó bácsi, 72 éves korában elhunyt. Negyven éven át szolgálta a BVSC-t, különböző beosztásokban. Temetése április 21-én, kedden 9.30 órakor lesz a Megyeri úti temetőben.
Népsport
1981.04.15 -
Ez mennyire biztos? Csak mert a Népsport és a Képes Sport mindkettőt használta, de 1974-től Tendlnek 20-szor, Tendlinek 322-szer írták, utolsó, 1989-es említése is Tendli.
-
Hatvankét éves korában elhunyt Kékesi Csaba, a Videoton, majd a BKV Előre egykori labdarúgója. A székesfehérvári együttesben 1968-ban az NB I-ben játszott. Pénteken 14 órakor a bagi temetőben kísérik utolsó útjára.
Nemzeti Sport
2003.02.20 -
Hol írták meg, hogy Roosendaalban hunyt el? Csak azt az infót adjuk be, amit biztosan tudunk.
-
Két héttel ezelőtt Pécsett a BVSC—Pécsi Dózsa mérkőzés után botrányos jelenetek játszódtak le a pécsi sporttelepen. Emiatt az MLSZ egy bajnoki mérkőzésre betiltotta a pécsi pályát, úgy volt, hogy a pécsi NB I-es csapat Komlón játssza majd le soron következő mérkőzését. Szerdán este azonban Kaposvárott megállapodás történt. Eszerint vasárnap Kaposvárott lesz a P. Dózsa-Diósgyőri Vasas NB I-es bajnoki mérkőzés.
Az NBI-es találkozó előtt rendezik meg a K. Kinizsi—Komlói Béta NB III-as mérkőzést.
Somogyi Néplap
1959.09.03 -
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a MÁV Miskolci igazgatóság dolgozója SIKLÓSI ERNŐ elvtárs,
MÁV- főfelügyelő á MÁV Igazgatóság
szakszervezeti bizottságának titkára
1984. május hó 30-án, türelemmel viselt hosszú betegség után, 56 éves korában . elhunyt. Temetése 1984. június hó 4-én 13 órakor a Szentpéteri kapui újvárosi temetőben lesz. MÁV' Miskolci Igazgatóság politikai, gazdasági vezetői és dolgozói.
Észak-Magyarország
1984.06.02 -
Az ötvenegy éves korában elhunyt Szalay Lajost, az Előre, a BVSC és a Pénzügyőr egykori labdarúgóját pénteken, október 26-án helyezik örök nyugalomra 14.30-kor a rákoskeresztúri új köztemetőben.
Népsport
1984.10.24 -
Életveszélyes sérülés — a lelátón. A Dunaújváros szerdai edzőmérkőzésének szünetében Aczél László kapus — miután az első csapat csak az I. félidőben játszott — átöltözött és a lelátóról akarta nézni a második félidőt. Közben az egyik szurkoló, Kőrös László. 43 éves műszerész sértegetni kezdte Aczélt, aki ellökte az izgága nézőt. Kőrös László fejét a betonba ütötte, koponyaalapi töréssel, életveszélyes állapotban szállították a dunaújvárosi kórházba. A rendőrség az ügyben vizsgálatot indított. (MTI)
Népsport
1967.04.14
Elítélték Aczélt. A Dunaújvárosi városi Bíróság hétfőn ítélkezett Aczél László, a Dunaújvárosi Kohász kapuvédője ügyében. A bíróság Aczélt a vádirattal egyezően, halált okozó súlyos testi sértés miatt tízhónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet- hozatalnál a bíróság figyelembe vette a vádlott őszinte megbánását. A vádlott és védője az ítélet ellen fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős. (MTI)
Népsport
1967.07.18. -
Baleset következtében, tragikus körülmények között, vasárnap meghalt Répás Gábor, a Mátranováki Vasas 33 éves labdarúgója. Évekig játszott Salgótarjánban, az SBTC első csapatának is tagja volt. Az elhunytban Répás Béla bátyját gyászolja.
Nógrád
1973.07.17. -
Életének 62. évében elhunyt Csekő Tibor, a Székesfehérvári Vasas, a Salgótarjáni BTC és a Budapesti Spartacus egykori kapusa. Temetése 1997. július 8-án, kedden, 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben.
Nemzeti Sport
1997.07.08 -
Meghalt Sztancsek (Serényi) János. Az egykori labdarúgót, edzőt szeptember 3-án, kedden helyezik örök nyugalomra a Rákospalotai temetőben. Tisztelői, barátai 13 órától vehetnek végső búcsút az elhunyttól.
★
Elment a magyar futball egyik „napszámosa". Sztancsek János 61 éves korában hunyt el. Úgy ment el, ahogyan élt. Csendben. Alázattal szolgálta a magyar futballt. Kispesten a nagyok árnyékában futballozott, hosszú edzői pályafutása során Bicskei Bertalan mellett is dolgozott, a magyar utánpótlás-válogatott és az ificsapat felkészülését segítette. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Nemzeti Sport
1996.08.28