magyarfutball.hu

  1. 2009.05.23, 08:50 - merkozes #1625
    Számunkra meglehetősen szokatlan téli időpontban rendezték a találkozót.
    A találkozó előtt az MLSZ kérte, hogy a mérkőzés csupán Madrid-Budapest találkozó legyen, de a spanyolok ebbe nem mentek bele.
    A spanyolok szövetségi kapitánya Kubala László egykori magyar válogatott játékos volt. A két szövetségi kapitány régi jóbarátok voltak. Egykor együtt játszottak a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/7]Vasasban, sőt egyszer a válogatottban is ([url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1948-05-23/albania-magyarorszag]261. mérkőzés). (Külön érdekesség, hogy a találkozó előtt játszott edzőmérkőzésen a válogatott a helyi Pegaso együttesével találkozott. Ennek a csapatnak szintén magyar edzője volt, Tóth József személyében.)

    Nem hozott különösebb izgalmakat a találkozó. Meglehetősen kiegyensúlyozott volt a küzdelem. Mindkét csapatnak voltak gólhelyzetei, de gólt egyiknek sem sikerült elérnie. Már úgy látszott mindenki belenyugszik az igazságos döntetlenbe. D...
  2. 2009.05.23, 08:36 - merkozes #1618
    Csak a győzelem volt elfogadható eredmény, ha versenyben akartunk maradni a továbbjutásért.
    A bolgár csapat nagyon jó volt és az előző találkozón elér győzelmük is növelte tekintélyüket. Az is eszébe jutott persze sokaknak, hogy a Magyarországon rendezett összecsapások alkalmával (volt ilyen hat) minden esetben mi nyertünk és minimum két gól különbséggel.

    A vendégek kicsit ránk ijesztettek a kezdés után. Bizony Géczi bravúrjára is szükség volt, amikor az "aranycipős" Zsekov megkeverte a védelmet. Kicsit összekaptuk magunkat és az első játékrészben kiegyenlített küzdelem alakult ki.
    A második félidőben furcsa dolog történt. Két védő két perc alatt eldöntötte a találkozót. De nem a hibáival, hanem a góljaival. Először Juhász beadásnak szánt lövése kötött ki a hálóban, majd Vidáts fejese találta meg az utat a kapuba. Talán csak véletlen, talán taktikai utasítás eredménye, talán csak a racionalitás és a düh késztette előretörésre a két labdarúgót, hogy megmutassák csatárainknak...
  3. 2009.05.23, 08:31 - merkozes #1614
    Még az áprilisi magyar-osztrák után kaptuk a meghívást Rio de Janeiróba és most ez a találkozó lett a régi-új szövetségi kapitány bemutatkozása.
    Először játszottunk a brazilokkal barátságos mérkőzésen. Az eddigi két találkozásunkra világbajnoki küzdelmek alkalmával került sor és mind a kétszer legyőztük Őket. 1954-ben 4-2, 1966-ban 3-1 arányban. Viszont azok a mérkőzések nem Brazíliában voltak. Most a hatalmas és félelmetes Maracana-stadion gyepére futott ki a válogatott.
    Az előző találkozók eredményei nem sok jóval kecsegtettek.

    Csapatunk nem játszott alárendelt szerepet. Nagy küzdelemben, egyenrangú ellenfelei voltunk a világbajnok braziloknak. Sőt komoly helyzeteink is voltak. Fazekas és Bene lövését is csak nagy bravúrral tudta védeni a hazai kapus. Egyszer a kapuba is betaláltunk, de Dunai II. találatát a játékvezető szabálytalanság miatt nem adta meg. A vendéglátóknak is akadtak helyzeteik, így a döntetlent igazságos eredménynek érezte mindenki.

    Idehaza nagy öröm f...
  4. 2009.05.23, 08:29 - merkozes #1600
    Huszonhárom éve nem tudtak nyerni ellenünk a bolgárok, de valahogy mégsem volt nagyon bizakodó a hangulat a mérkőzés előtt.

    Arra azonban ami a mérkőzésen történt senki sem számított. Még el sem múlt az első félidő harmada és már annak örülhettünk, hogy a hazaiak három nagy helyzetéből mindhárom kimaradt. De ha egyik kimaradt, máris jött a másik támadás. Folyamatosan védekezni kényszerültünk. Hálásak lehettünk, hogy a szünetig csupán egygólos hátrányba kerültünk.
    A második játékrészben még az elsőnél is katasztrofálisabb lett a helyzet. Válogatott játékosaink nem voltak képesek egyetlen egy olyan akciót sem vezetni, amikor a passzok során másodszorra is jó helyre megy a labda. Nem volt semmi csodálkozni való tehát azon, hogy ilyen arányú vereséget szenvedtünk. Legfeljebb csak az volt meglepő, hogy csupán ennyi gólt kaptunk.

    Alárendelt szerepre kényszerült a magyar csapat. Ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek azt bizonygatták, hogy nem lehet jó válogatott jó bajnokság ...
  5. 2009.05.23, 08:25 - merkozes #1598
    A legutóbbi találkozó döntetlenje előtt négy győzelem mutatta, hogy az utóbbi időben jól ment nekünk a "sógorok" ellen.
    Készültek is nagyon a hazaiak, hogy végre megszakítsák ezt a rossz szériát.
    Csapatunk összeállításában szinte szenzáció számba ment, hogy közel két év, tizenhárom válogatott találkozó kihagyása után ismét a játékosok között üdvözölhették a szurkolók Albert Flóriánt.

    Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott. Jól játszottunk, de nem voltunk nagyon veszélyesek a kapura. A védelmünk pedig megbízhatóan kapcsolta le a hazaiak támadásait.
    A második félidőben azután fokozatosan felülkerekedtünk. A két bravúros gól azonban csak az utolsó húsz percben született. Különösen a második volt rendkívül látványos, a csatár helyzetfelismerését és rúgótechnikáját dicsérő. 35-40 méterre járt az osztrák kaputól, amikor észrevette, hogy az osztrák kapus éppen a 16-os környékén ácsorgott. Lövésre szánta el magát és a kapus mellett a sarokba lőtt.

    A találkozó után a braz...
  6. 2009.05.23, 08:23 - merkozes #1597
    Már harmincegy éve folyamatosan, megszakítás nélkül minden mérkőzésünket megnyertük a svájci csapat ellen. Szám szerint tizenegy találkozón bizonyultunk zsinórban jobbnak. Érthető, hogy a "helvét" válogatott nagyon "fente ránk a fogát".
    Számunkra pedig különösen fontos volt, hogy ne hagyjuk megszakadni ezt a remek szériát.

    Az első pillanattól kezdve mindkét csapat teljes erő bedobással játszott. Nyoma sem volt taktikázásnak. Gyors rohamok, szép akciók és a védelem hősies ellenállása, remek hárítása előbb az egyik, azután a másik oldalon. Izgalmas, fordulatos játék folyt a pályán, de a gól nem akart megszületni.
    A második félidőre sem csökkent semmit az iram, sőt válogatottunk még "rátett egy lapáttal". Most is, mint az első félidőben rengeteg helyzet maradt kihasználatlanul mind a két oldalon. Már mindenki kezdte elfogadni, hogy döntetlennel fog zárulni a mérkőzés, amikor nagyon éles szögből, szinte az alapvonalról Fazekasnak sikerült a hálóba találnia.

    A svájci válogato...
  7. 2009.05.23, 08:20 - merkozes #1596
    Nagyon várták a magyar csapatot. Elsősorban azért, mert emlékeztek arra, hogy eddigi négy összecsapásunk alkalmával milyen szép játékot mutattunk. Igaz a legutóbbi mérkőzés 1957-ben volt (347. mérkőzés). Az érdeklődést mutatta, hogy még V. Olaf király is megjelent a találkozón.
    Válogatottunk komolyan felkészült az ellenfélre, de azért számítottunk a győzelemre.
    A mérkőzés szakadó esőben kezdődött.

    Mindjárt a kezdés után láthatóvá vált válogatottunk nagy fölénye. Könnyedén, magabiztosan játszottunk. A hazai védelem pedig idegeskedve, kapkodva próbálta meg hárítani a támadásainkat. Az egyik ilyen akciónál Borno "lyukat rúgott". Müller lecsapott a labdára, hátra gurította a befutó Bene elé, aki nem tétovázott, megszerezte a vezetést. Újra és újra helyzetek alakultak ki a norvég kapu előtt. Egy szép összjáték után pedig sikerült növelni az előnyünket.
    A második félidőben a hazai csapat belelendült a játékba. Nagyon gyorsan szépítettek és minden esélyük megvolt az egyenlítésre ...
  8. 2009.05.23, 08:17 - merkozes #1595
    Az utóbbi négy osztrák-magyart mi nyertük, így érthető, hogy a "sógorok" nagyon készültek az összecsapásra.

    Nagyszerűen kezdtünk. Szép játékkal veszélyeztettük a vendégek kapuját és még negyed óra sem kellett a fejesből született vezető gólhoz. A találat után is lendületesen támadt válogatottunk és már mindenki az újabb gólra készült. Meg is érkezett. Azonban nem, úgy ahogyan reméltük. Labdarúgóink annyira belefeledkeztek a támadásokba, hogy a védekezésről teljesen elfelejtkeztek. Redl teljesen egyedül támadhatta meg a kapunkat és pontos találatával ki is egyenlített. Jellemző, hogy annyira előre húzódott mindenki, hogy az első védőjátékos akkor ért csak vissza, amikor már a hálóban volt a labda. Az egyenlítés "feldobta" a vendégeket és veszélyes akciók sorát indították.
    A védelmünket a második félidőben is nehéz feladat elé állították a meg-megújuló osztrák rohamok. A válogatott helyzetén sokat rontott, hogy a 48. percben Göröcs megsérűlt. A játékos kiesése miatti nehézsége...
  9. 2009.05.23, 08:14 - merkozes #1594
    A mexikói világbajnokságnak már vége volt. A német csapat bronzérmes lett. Most a német szövetség látványos show műsort rendezett, mert ezen a meccsen búcsúzott a játéktól Uwe Seeler. Természetesen szerették volna az ünnepség jó hangulatát még egy győzelemmel is fokozni.

    A hazai csapat úgy is kezdte a játékot, hogy ne legyen sokáig kétséges az ünneplés. A támadások hatására védelmünk annyira összezavarodott, hogy végül az egyik német hátvéd tört be a 16-osunkra és szerzett vezetést csapatának. Sajnos a vendéglátók továbbra is "ünnepi módon futballoztak". Gyönyörű akciók, látványos megoldások jellemezték játékukat és a sorból a gól sem maradt ki. Néha azért mi is szóhoz jutottunk és sikerült szépítenünk is.
    A második félidőben már nem nagyon lehetett észrevenni, hogy két csapat van a pályán. Válogatottunk mindössze egyetlen egy lövést küldött kapura. Csupán annak köszönhetjük, hogy nem nagyobb gólarányú vereséget szenvedtünk, hogy a németek "játszadoztak". Szerették volna elé...
  10. 2009.05.23, 08:08 - merkozes #1593
    A "megújított" válogatott első igazi erőpróbája volt ez a mérkőzés.
    A svédek felkészülésnek szánták a találkozót, hiszen Ők a világbajnokságra készültek.

    Az első félidőben sokkal jobbak voltunk ellenfelünknél. Nagy fölényünket nem sikerült teljes mértékben gólokra váltanunk. A 13. percben Kocsis már a 16-oson belül cselezgetett. Axelsson úgy gondolta mindenképpen meg kell állítani. Mivel azonban nem bírt vele, ezért egyszerűen hátulról lábkulcsba fogta. Ezt a svéd "akciót" azonban a játékvezető nem találta szabálytalannak. Nem sokkal ezután szereztük meg a vezetést. Ebben a félidőben még két alkalmunk nyílt arra, hogy növeljük az előnyűnket. De Dunai II. három méterről a kapu mellé gurított, Fazekas felhőfejesét pedig a vendégek kapusa hárította bravúrral.
    A második félidőben is megmaradt némi fölényünk, de két kapushiba két svéd gólt eredményezett és ezzel a mérkőzést is elvesztettük.

    A svéd szövetségi kapitány hálás volt: "Ez a győzelem nekünk a legjobbkor jött Mexikó ...
  11. 2009.05.23, 08:04 - merkozes #1591
    Egyik válogatott sem jutott el a világbajnokságra. Most mindkét kapitány erősen megfiatalított, új csapatot próbált ki. A mi, immár Hoffer József által irányított csapatunkban összesen hét újonc (a kezdő csapatban öt) kapott helyet.
    Szomorú megemlékezéssel kezdődött a találkozó. A labdarúgók és a szurkolók felállva, egyperces némasággal adóztak a mérkőzés előtt néhány nappal meghalt Kozma István olimpiai bajnok birkózónk emlékének.

    A jugoszlávok nyilvánvaló szándéka az volt, hogy lerohanják a magyar csapatot. A lerohanás sikerült is, hiszen az első negyedórában szinte csak védekezett csapatunk. De nagyon nehéz küzdelmek, nagy akarás és önfeláldozó lelkesedés árán sikerült kapunkat megóvni a góltól. Sőt! Egy szép támadás eredményeként a Benétől kapott labdát Fazekas a hazaiak hálójába lőtte. Az első félidőben még egyszer sikerült gólt szereznünk. Erről azonban szívesen lemondtunk volna. A felszabadítani akaró Páncsics ugyanis Dzsajics szabadrúgását a mi kapunkba fejelte.
    A v...
  12. 2009.05.23, 07:26 - merkozes #1590
    Tehát egy harmadik mérkőzésből kell kiderülnie ki méltó a világbajnokságon való részvételre. Sajnos sérülés miatt nem játszhatott Páncsics, Dunai II., Szűcs, Albertet pedig hosszabb ideje nélkülözte a válogatott.

    Az első percek az ellenfél szándékának kitapogatásával teltek. Lassan, óvatosan indultak akciók is. Válogatottunk egyre meggyőzőbben játszott. Megmozdulásainkat a közönség időnként tapssal honorálta. Amikor pedig Bene végzett el egy szabadrúgást, már mindenki "Gól!"-t akart kiáltani, de a csehszlovák kapus nagy-nagy bravúrral védett. Kezdett a csehszlovák válogatott is magára találni és támadásaik egyre nagyobb veszélyt jelentettek. Az egyik ilyen veszélyes alkalommal a támadó Veselyt Kelemen csak szabálytalanul tudta megállítani és ráadásul a 16-oson belül. A félidő előtt néhány perccel ebből a büntetőből megszerezte a vezetést a csehszlovák csapat.
    A második félidőben válogatottunk egyre lélektelenebbül játszott. Hitét vesztett szenvedő labdarúgókat láthattunk csa...
  13. 2009.05.23, 07:21 - merkozes #1589
    30 éve nem járt az ír válogatott hazánkban. Most azonban semmiképpen sem tudtunk udvarias vendéglátók lenni. Mindenképpen győznünk kellett, mert csak akkor alakul ki pontegyenlőség a csehszlovák válogatott és közöttünk. Ebben az esetben egy harmadik mérkőzést kell játszani, a továbbjutás eldöntésére. Akkoriban úgy szólt a jelszó: "Tilos a döntetlen."

    A tétnek megfelelően kicsit idegesen kezdett a csapat. Félóra kellett, hogy először találjunk a vendégek kapujába. A tizennyolc méteres lövés a baloldali léc mellé csapódott be.
    A második félidőben már egy kiegyensúlyozottabb nyugodtabb csapat játszott. Estek is egymásután szépen elosztva a gólok. Az első már meglévőhöz még három csatlakozott.
    Nagyszerű második félidőt produkált a válogatott. Kiváló játékkal fölényesen győztünk.

    Az írek szakvezetője Megan elismeréssel nyilatkozta: "Nagyon jól játszott a magyar válogatott, az ilyen együttesnek ott a helye Mexikóban."

    Ezzel a mérkőzéssel fejeződtek be a csoport küzdelmei. G...
  14. 2009.05.23, 07:19 - merkozes #1588
    Alaposan megfiatalodott a csapat. Az átlagéletkor 24,1 év, a csatársoré pedig 22,8 év volt. Most volt lehetőségük megmutatni a fiataloknak, hogy mit tudnak. Különösen érdekes illetve fontos volt ez a kérdés a Dánok elleni idegenben elszenvedett vereség után, no és a világbajnoki továbbjutás miatt.

    Nem olyan volt a találkozó, mint odakint. Most remek játékot mutatott be a csapat. Az első perctől kezdve nagy kedvvel és lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe. A szép és gyors támadásokat két esetben sikerült góllal befejezni. Már ekkor is látszott, hogy a győzelem nem lehet kétséges.
    A második félidőben nagyon nagy nyomás nehezedett a dán kapura. Szinte állandóan támadtunk, kilencszer íveltük a vendégek kapuja elé a labdát szögletrúgásból. De minden az irányú igyekezet, hogy növeljük előnyűnket hiába valónak tűnt. Azután két perccel a találkozó vége előtt Bene mégis betalált a dán kapuba.

    A dán kapus a mérkőzés második félidejéről a következőket mondta: "Életemben nem vo...
  15. 2009.05.23, 07:16 - merkozes #1586
    A világbajnoki küzdelmek közé ékelt válogatott találkozó célja talán az lehetett, hogy játékban maradjon a csapat, de egy súlyos téttől mentes mérkőzésen legyen alkalmuk a játékosoknak "lazítani", felszabadultan, könnyedén játszani.

    A találkozó nem egészen így alakult. Az első félidőben nem bírtak egymással a csapatok. No, nem azért, mert a nagy küzdelemben nem bizonyult egyik sem jobbnak, hanem azért, mert jószerével játék sem folyt a pályán. Annyira így volt ez, hogy már félóra is eltelt a mérkőzésből és még egyik kapusnak sem kellett védenie. A szórványos és erőtlen támadásokat a védelmek megállították és izgalomra nem volt semmi ok. Mindkét csapat nagyon gyengén teljesített. Különösen feltűnő volt a mieink kedvetlen, bágyadt, levert játéka.
    A második félidőben is minden ugyanígy folytatódott volna, de védelmünk mindjárt a kezdés után hibát követett el, amit a svédek könyörtelenül ki is használtak. Ettől kezdve a hazaiak voltak a játék képének meghatározói. Negyed órával ...
  16. 2009.05.23, 07:13 - merkozes #1585
    Minden pont létfontosságú volt a továbbjutás szempontjából, sőt egy győzelem már a továbbjutást jelentette volna. Tudta ezt mindkét csapat és a szurkolók is, ennek megfelelően nagy csatát várt mindenki.

    A várakozásokban nem is kellett csalódni. A magyar válogatott gyorsan vezetést szerzett és hiába egyenlített a hazai csapat, a szünetre mégis egygólos előnnyel vonulhattunk. Ez az eredmény jól mutatta, hogy csapatunk, ha nagy küzdelemben is, de mindenképpen megérdemelten vezet.
    A második félidő elején ismét mindent beleadtunk a támadásokba és gyorsan elhúztunk 3-1-re. A csehszlovákok viszonylag hamar válaszoltak és nem hagyták, hogy azt higgyük lefutott a találkozó. Úgy tűnt, hogy az állandó, megállás nélküli harc kifárasztotta csapatunkat. Ezen a végrehajtott cserék sem változtattak. A csehszlovákokat pedig erejük utolsó tartalékainak mozgósítására késztette a fergetegesen szurkoló hazai közönség. Szinte bekiabálták a kapuba az újabb egyenlítő gólt.

    A rendkívül fárasztó m...
  17. 2009.05.23, 07:11 - merkozes #1584
    Még nem sokszor találkoztunk Dánia csapatával. Összesen öt alkalommal és mindannyiszor győztünk (gólarány 23-1). Legutóbb az EB küzdelmeiben 6-0, 0-2 arányban léptük le az északi csapatot.

    Nagyon gyorsan sikerült a hazaiaknak gólt elérniük. Ez felerősítette győzelmi vágyaikat, amit válogatottunk szinte azonnal igyekezett lehűteni a két percen belüli egyenlítéssel. Bene harminc méteres lövése a bal kapufa mellett csapódott le és a labda a vetődő kapus hasa alatt a hálóba csúszott. De a felcsillant győzelmi esély rendkívül elszánttá, mindenre elszánttá tette a dánokat. Most, hogy veszni látták a lehetőséget rendkívül keményen, mondhatnánk úgy is, hogy durván kezdtek játszani. Sajnos ennek több súlyos következménye is lett. Először Dunai II.-t rúgta meg Larsen, olyan súlyosan, hogy le is kellett cserélni. Az eset után két perc sem telt el és a dán kapus belerohant a támadó Albertba, aki a földön maradt. Amíg ápoltuk a sérült játékost, a hazai csapat ismét vezetéshez jutott. Albe...
  18. 2009.05.23, 07:09 - merkozes #1583
    Harminc éve játszottunk utoljára az írekkel. Akkor idegenben is és itthon is 2-2 lett az eredmény. Most, bár idegenben ez már egyre nehezebb volt, mégis nyerni utaztunk a kedves országba.
    Páncsics az utolsó pillanatban megsérült, így Ihásznak kellett helyettesítenie.

    Válogatottunk fergetegesen kezdett. Szinte elsöpörte az ír csapatot. A félidő feléig a hátra maradó Mészöly szinte unatkozott, hiszen többnyire csak egyedül tartózkodott a magyar térfélen. A hazai csapat csatára, menedzsere és szövetségi kapitánya, Hurley pedig szinte labdához sem jutott. Természetesen a vezetést is sikerült megszereznünk. De nem az következett, aminek kellett volna. Csapatunk mintha megelégedett volna ezzel az egy góllal, visszavet a tempóból és alibi-futballt kezdett játszani. Mintha nem tartotta volna méltó partnernek az ellenfelet.
    A hazaiak fokozatosan felismerték, megérezték a lehetőséget. Egyre többet támadtak és egyre több összecsapásból, labdáért folytatott küzdelemből kerültek ki győz...
  19. 2009.05.23, 07:05 - merkozes #1582
    Nekünk ez volt az első selejtező mérkőzésünk, míg a csehszlovákok már túl voltak három találkozón, amelyből két idegenbeli és egy hazai győzelmük született. Válogatottunk is jól akart kezdeni, hogy megalapozza, a még jobb folytatást.
    A 13 szerepelt játékos közül csak ketten nem az FTC és az Ú.Dózsa játékosai voltak.

    Nagyon lelkesen és nagy becsvággyal kezdett a csapat. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen még el sem telt az első negyed óra, amikor már vezettünk. Nagyon változatos küzdelem kezdődött ezután, amelyben mi szerepeltünk jobban, hiszen többször is csak a szerencséjének köszönhette a vendégcsapat, hogy nem terhelte újabb gól a hálójukat.
    A második félidőben tovább folyt az izgalmas csata. Labdarúgóink rendkívül energiákat mozgósítva küzdöttek. Minden elképzelhetőt megpróbáltak, de úgy tűnt hiába a győzelem egygólos marad. Az utolsó percekben azután siker koronázta az erőfeszítéseket és Albert fejese a csehszlovák kapuban landolt.

    A mérkőzés végülis nem csak sz...
  20. 2009.05.23, 07:00 - merkozes #1580
    Az előző mérkőzésen, egy hete, debütált Fatér sérülés miatt nem tudott Moszkvába utazni. Albert viszont most vállalta a játékot.
    Érdekes és szokatlan esemény volt, hogy az UEFA elnöke Gusztav Wiederkehr a csapatok öltözőjébe látogatva jelentette be a mérkőzés előtt: "Az idegenben lőtt gólok nem számítanak duplán, 3-1-es szovjet győzelemnél új mérkőzést játszanak a csapatok Lipcsében."

    Most nem csak védekezett a szovjet csapat, mint az első találkozón. Veszélyes akciók futottak állandóan a kapunk felé és bizony zavarokat is okoztak a védelemben. Ennek jele az első, magyar védő lábáról a hálónkba került gól is. Ezzel együtt az első félidőben hősiesen álltunk ellen a nagy nyomásnak.
    A második félidő viszont már felőrölte válogatottunk energiáit. A második találatot egy huszonöt méteres szabadrúgásból kaptuk. Húsz perc volt még hátra, amikor a hazaiak megszerezték a harmadik góljukat, ami akkor a továbbjutást jelentette. Mint kiderült válogatottunknak már nem volt ereje ahhoz, ...
  21. 2009.05.23, 06:57 - merkozes #1579
    Az év elején (január 2-án) csere történt a szövetségi kapitány személyében. Erre senki sem számított, hiszen a csapat tovább jutott, de a kiadott közlemény szerint Illovszky Rudolf maga kérte felmentését.
    Sajnos Albert sérülése miatt nem állhatott a válogatott rendelkezésére, a kapuban pedig új embert próbált ki a szövetségi kapitány.
    Azt előre lehetett sejteni, hogy a szovjet válogatott elsősorban védekezni fog és a gólok elkerülésére koncentrál, hogy a továbbjutást majd saját stadionjában dönthesse el. Ennek megfelelően természetesen nekünk a minél nagyobb gólarányú győzelem lehetett csak a célunk.

    A találkozón némileg igazolódtak az elképzelése. A vendégek valóban minden energiájukkal a védekezésre törekedtek. Ezt a taktikájukat semmiképpen nem voltak hajlandók feladni, még akkor sem, amikor Rákosi kapu elé beadott labdájából Farkas gólt ért el. Ennek csak annyi hatása lett, hogy még szorosabbra zárták a védelmi vonalat.
    Nem is sikerül ezzel a betömörülő, fegyelmezett v...
  22. 2009.05.23, 06:55 - merkozes #1578
    Ennek a találkozónak az EB szereplés szempontjából már nem volt igazi tétje, hiszen az előző találkozón aratott győzelmünkkel biztos továbbjutók voltunk. Persze a jó eredmény önmagában is lehet tét. A németek szempontjából a csoportbeli szereplésen kívül még az lehetett motiváló, hogy esetleg otthon végre legyőzhetik válogatottunkat, hiszen ez az eddigi kilenc alkalommal egyszer sem sikerült. Ennek megfelelően a szövetségi kapitányuk jelentős átalakításokat hajtott végre a csapaton.

    A találkozón meglátszott, hogy a mieink már nem tekintették fontosnak a találkozót, míg a németek küzdöttek. Az egész mérkőzésen jobb volt a hazai csapat. Nem volt olyan csapatrész, ahol fel tudtuk volna venni a versenyt a vendéglátókkal. Labdarúgóink alig mozogtak, éppen csak annyit teljesítettek, amennyit nagyon muszáj volt. Küzdelemről részünkről tehát nem volt szó. Csoda, hogy csak egyetlen góllal kaptunk ki. Ha nagyobb hittel és merészséggel veszik célba a németek a kapunkat, akkor nagyobb ar...
  23. 2009.05.23, 06:52 - merkozes #1577
    Győzelem esetén már biztos a magyar válogatott továbbjutása. A tétnek megfelelően nagyon sokan voltak kíváncsiak a találkozóra. Az NDK csapata nem ígérkezett könnyű ellenfélnek. Köztudottan taktikusan játszó, fegyelmezett, rendkívül küzdőképes együttes. Az is igaz, hogy eddigi nyolc mérkőzésünkből még egyetlen egy alkalommal sem tudtak győzni.

    Az első percek az ellenfél feltérképezésével teltek. A németek erős védőfalat vontak kapujuk köré, amely áttörése nem ígérkezett könnyű feladatnak. De tíz perce sem tartott ez a tájékozódó időszak, amikor Farkas úgy érezte a töprengés helyett a tettek mezejére kell lépni. Akciója parádés góllal ért véget. Ez megnyugtatta a játékosainkat, megmutatta, hogy sebezhető a vendégek védelme.
    A szünet után kifejezetten látványos labdarúgást játszott a csapat. Mindjárt a játékrész kezdetén Farkas két perc alatt újabb két alkalommal talált a hálóba. Mesterhármasával és az egész találkozón mutatott kivételes játékával ismét igazolta nem mindennapi...
  24. 2009.05.23, 06:50 - merkozes #1576
    Nagyon várták az osztrákok a találkozót. Ennek a felfokozott várakozásnak, "csupán" egy vágy, egy remény volt az oka. Nevezetesen a "sógorokat" fűtötte a győzelem vágya, mert az utóbbi évek csatáinak mérlege erősen felénk billent és számukra nem sok babér termett a magyarok ellen.

    Válogatottunk azonban most különösen jó formában volt és még ehhez képest is jól játszott ezen a találkozón. Az első félidőről még el lehet mondani, hogy a hazaiak lépést tartottak velünk. Igaz, már ezt a játékrészt is egygólos vezetéssel zártuk. A második játékrészben azonban már óriási fölényben játszottunk.

    Egy percig sem tűnt úgy, hogy a mérkőzés alkalmas lenne a negatív mérlegük javítására. Arra még tovább kellett várniuk.

    forrás:
    mafoci
  25. 2009.05.23, 06:48 - merkozes #1575
    Az előző találkozón, itthon 6-0 arányban győztünk, így a vendéglátók célja elsősorban az újabb nagyarányú vereség elkerülése volt. Dániában egyébként is úgy tekintettek válogatottunkra, mint a csoport küzdelmeinek biztos nyertesére.

    Játékunk ugyan nem volt mindent elsöprő, de a győzelemhez egy pillanatig sem fért kétség. Mindkét félidőben sokkal jobban játszottunk, mint a hazaiak. Most is nagyon sok helyzetünk maradt kihasználatlanul, de még így is jutott félidőnként egy gól. Magabiztos játék, magabiztos győzelem.

    A dán lapok nem győzték dicsérni válogatottunk játékát. Különösen Albert kapott sok elragadtatott jelzőt és nem elsősorban gólja, hanem leginkább rendkívüli szervezőkészsége és ötletessége miatt.

    forrás:
    mafoci
  26. 2009.05.23, 06:43 - merkozes #1574
    Az első mérkőzésen idegenben döntetlennel kellett megelégednünk, most mindenki joggal várta el a győzelmet. Hosszú idő után került ismét a csapatba Göröcs.

    A találkozó kezdetén azonnal támadni kezdtünk és gyorsan meg is szereztük a vezető gólt egy 11-esből. Továbbra is sorra szerveztük az akciókat. A gól mégis Farkas helyzetfelismeréséből, szemfülességéből született. Israël kicsit könnyelműen bánt a labdával Farkas megtámadta és elvette tőle a játékszert. Azonnal kapura tört. Kicsalta a kapust és nyugodt eleganciával gurított a háló közepébe.
    A második játékrészben csapatunk már nem küzdött olyan elszánta, így a hollandok vették át a kezdeményezést. A félidő nagy részében fölényben is játszottak, de szerencsénkre csak egy gólra futotta az erejükből.
    forrás:
    mafoci
  27. 2009.05.23, 06:42 - merkozes #1573
    Különösen az első félidőben támadott sokat a válogatott. Gólunk mégsem egy akció végén, hanem szabadrúgásból született. Albert megugrott a labdával és Lamza éppen a 16-os vonala előtt buktatta. A szabadrúgást Bene óriási erővel küldte kapura és a labda csak a kapu bal felső sarkában állapodott meg. Végig izgalmas, hihetetlenül jó találkozó volt, de gól nem esett több.

    Sikerült a visszavágás az előző évi vereségért a jugoszlávoknak.

    forrás:
    mafoci
  28. 2009.05.23, 06:40 - merkozes #1572
    Ez volt a 111. magyar-osztrák. Az előző három találkozón Illovszky, mint szövetségi edző irányította a válogatott munkáját. Ez volt az első találkozó, amikor már kinevezett szövetségi edzőként dolgozott a válogatottal.

    A találkozó remek küzdelmet, nagyszerű játékot hozott. Az osztrák válogatott többet támadott, sőt helyzeteik is voltak. Gólok tekintetében azonban mi voltunk eredményesebbek. Farkas bravúros mester hármasával nyertünk a "sógorok" ellen. (Az előző mérkőzésen is "egyedül" rúgta csapatunk minden gólját, szám szerint négyet. Ilyen teljesítményre előtte sem és azóta sem volt példa.) Albert pedig a játék szervezése terén nyújtott egészen fantasztikusat.

    Három egyes, az eredmény viszont három egy lett mondhatták mosolyogva a szurkolók egymásnak a mérkőzés után. Válogatottunk teljesítménye attól még értékesebb, hogy az osztrákok meglepően jól játszottak, csak a helyzeteikkel nem tudtak mit kezdeni.

    forrás:
    mafoci
  29. 2009.05.23, 06:37 - merkozes #1571
    A dánok elleni hat gól után a franciák sem reménykedhettek udvarias vendéglátásban.

    Azonban a vártnál komolyabb ellenfélnek bizonyultak. Arról nem Ők tehettek, hogy az Albert - Farkas páros ezen a napon ellenállhatatlannak bizonyult. Albert előkészített, míg Farkas kegyetlenül befejezte az akciókat.
    Mind a négy gólt Farkas János szerezte. Nem akármilyen teljesítmény ez és a következő mérkőzésen a "sógorok" is megismerték a nevét...
    Albert Flórián érdemeit jelzi, hogy a többszörös gólszerző a mérkőzésről szólva annyit mondott: "Köszönöm Flóri...".

    A szövetségi kapitány értékelése szerint: "Az első félidő játéka és helyzetei alapján úgy érzem: ebben az arányban is megérdemelten győztük le a helyenként kitűnően játszó francia válogatottat. A két bekapott gól azonban jelzés értékű."

    forrás:
    mafoci
  30. 2009.05.23, 06:35 - merkozes #1570
    A dán válogatott nem képviselt komoly erőt az európai labdarúgásban, így elvárható volt a győzelem.

    Ennek megfelelően a mieink valósággal kiütötték a vendégeket. A mérkőzés alig több mint fél óra alatt dőlt el. Már az első percben szerzett Albert gól is jelezte a két csapat közötti minőségi különbséget, hiszen a dán kapuvédő "köténnyel" mutatkozott be. Innentől kezdve "potyogtak" a gólok. Szép akciók, látványos megoldások melengették a szurkolók szívét.
    A második félidőben, a tetemes előny birtokában válogatottunk már nem erőltette a játékot, a vendégek pedig nem tudtak többet. Ennek megfelelően ez a játékrész meglehetősen unalmasra sikeredet. Hogy mégse kelljen kicsit keserű szájízzel hazatérnie a magyar drukkereknek arról a mérkőzés végén lőtt "búcsú gólunk" gondoskodott.

    forrás:
    mafoci
  31. 2009.05.23, 06:28 - merkozes #1569
    A VB után néhány helyen változtatott Illovszky Rudolf a frissen kinevezett szövetségi edző.

    A támadások mennyiségével nem volt baj, csak a minőséggel. Ahogy a hollandok fogalmaztak hiányzott az igazi "magyar paprika" ami megfűszerezhette volna játékunkat. Bár a mérkőzést végig támadtuk, mégis majdnem elvesztettük, hiszen csak az utolsó percben sikerült egyenlíteni.

    Mindent figyelembe véve a döntetlen elfogadható produkciónak számított.
    forrás:
    mafoci
  32. 2009.05.23, 06:19 - merkozes #1568
    A négy közé jutás volt a tét.
    Az előző találkozóhoz képest változott a csapat összeállítása. Felgyógyult Nagy és visszakerült Mathesz helyére, azt várták tőle, hogy segít a támadások szervezésében.

    3. perc: Ismét a 3. perc és ismét kapushiba, akárcsak a portugálok ellen. Gelei egy 20 méterről meglőtt Banyisevszkij bombára vetődött, de kiejtette a labdát és az érkező Csiszlenkó lecsapott rá. Három méterről gurította a kapuba. Nem ígért fényes folytatást ez a baljós kezdet.
    47.perc: Bár az első félidőt a gól után végig támadta a csapatunk a szovjet védelemmel nem boldogultak. A szünet utáni második percben a 16-os magasságában szabadrúgáshoz jutott az ellenfél. A Danyilov által beívelt labdára nem jött ki Gelei, valószínűleg arra várt, hogy a hátvédek tisztáznak, ők meg talán a kapusra ... A labda végül átszállt a védők felett és a tisztán álló Parkujanhoz érkezett, akinek nem volt nehéz dolga három méterről a kapu bal sarkába találni 2:0.
    57.perc: Középen jött előre a magya...
  33. 2009.05.23, 06:13 - merkozes #1567
    A brazilok elleni diadal után mindenki kötelező győzelmet várt. Sokan hangoztatták azonban azt is, hogy nem lesz könnyű a bolgárokkal, mert mindent meg fognak tenni, hogy elérjék első győzelmüket annál is inkább, mert nagy gólarányú győzelem esetén még akár a továbbjutást is megszerezhették volna.

    A továbbjutásunk nem forgott igazán kockán, mert az előző találkozók eredményei úgy alakultak, hogy az is elég lett volna, ha kis arányú vereséget szenvedünk. De megnőtt a szurkolók, a játékosok, sőt a pártatlan labdarúgó rajongók étvágya is.

    A csapat semmiben sem változott az előző, brazilok elleni mérkőzéshez képest. Csak annyit kért a szövetségi kapitány, hogy játszanak támadóbb focit.

    A játékosok lerohanták az ellenfelet gyorsan szerették volna döntésre vinni a dolgot. Sokat hibáztak az összjáték sem volt probléma mentes, de támadtak és támadtak. Annyira a támadásokra koncentráltak, hogy a védekezésre már nem jutott erejük és jött a...

    15. perc: Aszparuhov senkitől sem ...
  34. 2009.05.23, 05:55 - merkozes #1566
    Már-már mindenki temette a magyar csapatot a rossz rajt miatt. Szerencsére azonban a játékosok nem keseredtek el, töretlen önbizalommal készülődtek a kétszeres világbajnok elleni összecsapásra.

    Baróti erre a mérkőzésre kicsit átalakította a csapatot. A kapuba Geleit állította és bekerült Szepesi és Mathesz is. Az ellenfél nélkülözni kényszerült Pelét és számunkra ez sem volt rossz hír. Igaz az ellenfél csapata így is rendkívül erős volt.

    Nézzük mi történt ezen a sokáig emlékezetes találkozón:

    3. perc: Ez a meccs is jól kezdődik! Jobbról Sipos Benéhez továbbította a labdát, aki egy csel után máris a 16-oson belül járt. Két elegáns húzás és túljutott P. Henriquen valamint Altairon is. Még elhúzta a labdát Bellini elől, azután 7 méterről a kimozduló Gilmar mellett ballal laposan lőtt a kapuba 1:0.

    14. perc: Brazil szabadrúgás a magyar kaputól 25 méterre. A büntetőt Rákosi kezezése miatt ítélte meg a játékvezető. Lima nagy erővel a sorfalba rúgta a labdát, amit Tostăo sz...
  35. 2009.05.23, 05:51 - merkozes #1565
    A magyar válogatott a selejtezőből veretlenül (3 győzelem, 1 döntetlen) jutott tovább, indokolt volt tehát az a nagy várakozás, ami a mérkőzést megelőzte. A csapat jó hangulatban készült a küzdelemre, amit csak fokozott a számolatlanul érkező távirat és jókívánság.

    Volt, aki ingyen jutott be a stadionba. Török Béla (Dunaújváros) "csak" annyit tett, hogy otthonról indulva 2420 km-t kerekezett és máris tiszteletjeggyel nézhette meg a mérkőzést.

    3. perc: Gyorsan lőttek "kijózanító" gólt a portugálok. Eusebió csapott le egy labdára, de Mátrainak sikerült becsúszva szögletre mentenie. Simoes ment ki a szögletzászlóhoz és beívelte a labdát. Szentmihályi várt, nem jött ki, azután rossz ütemben mozdult és Augusto a kezei közül fejelt a háló közepébe 0:1.

    30. perc: A rengeteg magyar támadás után most egy magyar fejes következett. Albert a kaputól 6 méterre portugál védőkőtől körülvéve fejelte Rákosi beadását a tehetetlen Carvalho mellett a kapu felé. Minden magyar lélegzet vissz...
  36. 2009.05.23, 05:42 - merkozes #1562
    A svájciak úgy érkeztek hozzánk, hogy bíztak a pontszerzésben.

    Egészen a 44. percig úgy látszott megvalósulhatnak a vendégek reményei. Hiába játszottunk ugyanis mezőnyfölényben, csak ekkor szerzett vezetést a magyar csapat. Egy parádés Albert - Farkas összjáték után Farkas mintegy 8 méterről nagy erővel lőtt a felső léc alá. Egy perc múlva már 2:0 volt a Népstadion eredményjelzőjén! Ezúttal Bene kapott labdát Alberttől és élt is a kínálkozó lehetőséggel.

    A második játékrész sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, mint az előző. Ennek ellenére Bene még egyszer betalált a svájciak kapujába. A három magyar gólra a vendégek csak most tudtak egyel válaszolni.

    A VB főpróba jól sikerült. Bár a szövetségi kapitány kritikusan megjegyezte: "A nagy melegben kényelmes játékot láttunk. Több frissességet vártam a csapattól."

    forrás:
    mafoci
  37. 2009.05.23, 05:39 - merkozes #1560
    A még mindig sérült Alberten kívül a remek formában levő, az előző találkozón nagyszerű teljesítményt nyújtó Szentmihályi sem játszhatott betegség miatt. A baljós előjeleket fokozta a 10 fokos, májusinak nem igazán nevezhető hőmérséklet és a viharos idő.

    A csapat felállása először volt 1-1-4-3-2. Ebben a formációban Mátrai a védőfal mögött söprögetett.

    A jugoszlávok, mint mindig, most is különös elszántsággal készültek ellenünk.

    Tulajdonképpen az egész mérkőzésen jobban játszottak a hazaiak. Bár Mátrai a söprögető feladatát jól látta el, de a jugoszláv fölény egyértelműen megmutatkozott. A két előre tolt csatár keveset mozgott, nehéz volt Őket megtalálni. Nem jöttek hátra labdákért, a hosszú átadások könnyen váltak a vendéglátók védelmének prédájává.

    A találkozó úgy fejeződött be, ahogy kezdődött jugoszláv góllal.

    A mérkőzés előtti rossz sejtelmek beigazolódtak: a jugoszlávok megérdemelten győztek.

    forrás:
    mafoci
  38. 2009.05.23, 05:37 - merkozes #1558
    A magyar válogatott immár huszonhét éve veretlen volt a lengyelek ellen, sőt az eddig lejátszott tizenhat találkozóból csak egyetlen egyet tudtak megnyerni.. A százezer hazai néző azt várta: megtörik ez a varázs.

    A magyar szövetségi kapitány már ezen a mérkőzésen is azt az összeállítást próbálgatta, amelyik majd a világbajnokságon bevethető. Most azonban Albert nem játszott a csapatban.

    A lengyelek többet támadtak, de szerencsére, csapatunk legjobbja Szentmihályi Antal bravúrok sorozatát mutatta be a kapuban. A védelmünk egyébként is jól teljesített, de a csatársorunk adós maradt az eredményes játékkal.

    A második félidő elején Bene huszonkét méterről szabadrúgásból talált a hazaiak hálójába. Mintha csak erre vártak volna a lengyelek is, szinte azonnal kiegyenlítettek. Ezután visszaállt, az első félidőben megszokott forgatókönyv. Többnyire a hazaiak támadtak, mi pedig védekeztünk, de gól nem esett.

    A lengyelek szerint 3:0-ra is győzhettek volna, ha nem olyan jó a "por...
  39. 2009.05.22, 21:49 - merkozes #1556
    "Csak" egy pont kellett a továbbjutásunkhoz, de a vereség az NDK továbbjutását jelentette volna. Ezért nehéz, harcos mérkőzésre lehetett számítani.

    Az eredmény alakulása jelzi, hogy milyen heroikus küzdelem volt a pályán: 0:1, 1:1, 2:1, 2:2, 3:2.

    A németek természetesen minden erejükkel a gólszerzésre játszottak és félóra küzdelem után meg is szerezték a vezetést. Szerencsére még az első félidő alatt sikerült kiegyenlítenünk.

    A második félidő elején Novák 25 méterről lőtt óriási szabadrúgás góljával válogatottunk jutott vezetéshez. A németeknek most már két gól kellett volna a továbbjutáshoz, de nem adták fel. Minden energiájukat bele adták, és ha nem is könnyen, de sikerült újra egyenlíteniük. Az ismét felcsillanó lehetőség új erőt adott a vendégeknek. De miután tíz perccel a küzdelem vége előtt a végig kitűnően játszó Farkas egy remek egyéni akció után a kapuba talált már nem volt kérdéses a győzelem.

    Érdekes volt az ellenfél játékosának Erlernek a rövid véleménye:...
  40. 2009.05.22, 21:47 - merkozes #1555
    A szövetségi kapitány jól ismerte az osztrákokat és speciálisan ellenük dolgozta ki a válogatott taktikáját.

    A mérkőzés kezdete után megindítottuk a támadásokat és a 4. percben már vezettünk. Továbbra is egyre-másra indítottuk a támadásokat. A 24. percben Bene megsérült és le kellett mennie a pályáról. Pár perc múlva visszatért, de már nem tudta érdemben segíteni a csapatot. Innentől kezdve tehát gyakorlatilag tíz emberel játszottunk. Ez azonban nem változtatott vitathatatlan fölényűnkön, amit a hamarosan elért második találatunk is mutat. No meg az is, hogy ebben a játékrészben a vendégek egyetlen egyszer sem célozták meg a kapunkat.

    A szünet után lényegében semmiben nem változott a játék képe és magabiztos győzelmet arattunk. Az osztrákok továbbra is lassú, körülményes, öreguras labdarúgást játszottak.

    A három gólos különbség nem fejezte ki hűen a magyar válogatott nagy fölényét. Ez annál is értékesebb, mivel így már csak egy pont hiányzott a biztos továbbjutáshoz.[/q...
  41. 2009.05.22, 21:45 - merkozes #1554
    Nem túl sok néző volt kíváncsi a VB selejtezők közepette egy barátságos mérkőzésre.

    A mérkőzés egyenlő felek jó iramú harcát hozta. Látványos gólokkal és küzdelmes játékkal. A második félidőben az olasz csapat játszott fölényben, de Mazzola két óriási helyzetet kihagyott és egy váratlan ellentámadásból mi szereztünk gólt.

    Remek olasz együttest győzött le a magyar csapat. Érdekesség, hogy a nagy meleget a mieink bírták jobban!

    forrás:
    mafoci
  42. 2009.05.22, 21:42 - merkozes #1553
    Nagyon nagy volt az érdeklődés és felfokozott a várakozás Bécsben.

    Mészöly nem játszhatott, ezért át kellett szervezni a csapatot. A védelem lett megerősítve, a hátvédsor négy védőből állt. Az előttük játszó két középpályásnak pedig meg kellett akadályozni, hogy az osztrákok két irányítója szervezni tudja a támadásokat.

    A találkozó nem hozott nagy izgalmakat. Mivel válogatottunk taktikája bevált, a játékosok jól oldották meg a feladataikat, így a hazaiak leginkább védekeztek. Amikor támadásba fogtak, az rendszerint elakadt a pálya közepén.

    Nagy technikai és taktikai fölényben játszottunk és lényegesen több gólhelyzetet alakítottunk ki. Csak a csatárainkon múlott, hogy csupán egyetlen gól előnnyel nyertünk.

    A fentieket igazolja az osztrák középhátvéd véleménye: "Ilyen félelmetes csatársor ellen még sohasem játszottam."

    forrás:
    mafoci

    Az újabb idegenbeli pontszerzéssel a magyar csapat már-már fél lábbal a világbajnokság résztvevőjének számított.

  43. 2009.05.22, 21:40 - merkozes #1552
    Ezzel a mérkőzéssel kezdődött számunkra a VB.

    Százezer győzelemre éhes hazai drukker gyűlt össze a stadionban és már a mérkőzés kezdete előtt óriási hangorkán bíztatta a német válogatottat. Az NDK szövetségi kapitánya Sós Károly volt.

    A mérkőzés elején, mintha ez a hatalmas tömeg és félelmetes hangereje, no meg a támadó hazai labdarúgók kicsit megijesztették, összezavarták volna játékosainkat. Visszahúzódtunk a saját térfelünkre és hagytuk, hogy a németek nyugodt adogatásokkal hozzák fel a labdát még a félpályán innen is. Az akcióknak idegesen, kapkodva próbálták útját állni, de kevés sikerrel. Alig több mint negyed óráig bírta ezt a nyomást a védelmünk. Talán a bekapott gól is segített abban, hogy lassan megnyugodott válogatottunk és kezdtek bele lendülni a játékba. Ez annyira sikerült, hogy tíz perccel az NDK vezető gólja után már ki is egyenlítettünk.

    A második félidőben csapatunknak minden elszántságára szüksége volt, hogy képes legyen ellenállni a németek meg-megúj...
  44. 2009.05.22, 21:33 - merkozes #1551
    A világbajnoki küzdelmek megkezdése előtti felkészülési mérkőzésnek tekintette mind a két csapat a találkozót.

    Az angol kapitány, Ramsey részese volt a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1953-11-25/anglia-magyarorszag]legendás 6-3-as mérkőzésnek. Most jó taktikával készítette fel csapatát a magyarok ellen.
    Az első félidőben a hazaiak rá tudták kényszeríteni játékstílusukat válogatottunkra és a vezetést is megszerezték.
    A második játékrészben már mi voltunk a jobbak, de nekünk nem sikerült a kapuba találni.
    Mindkét csapat nagyon sok helyzetet hagyott ki. A védelmek jobban teljesítettek, mint a csatársorok.
    A meccs színvonala nem elégítette ki sem a szakemberek sem a szurkolók igényeit.
    Az angolok kapitánya szerint, a jegyzetei azt mutatták, hogy ha a helyzeteit mindkét csapat berúgja, akkor most is 6-3 lett volna az eredmény. A feljegyzések bizonyára kicsit "csaltak", de az tény, hogy most inkább a hazaiak érdemeltek győzelmet.
    forrás:
    mafoci
  45. 2009.05.22, 21:30 - merkozes #1550
    Remekül kezdett csapatunk. Tíz perc elteltével már vezettünk és jobban is játszottunk, mint a vendégek. Nem volt már tíz perc sem vissza az első félidőből, amikor újra rezgett a jugoszláv háló. Már két gólos volt az előnyűnk. Ezt a gólt csakúgy, mint az előzőt Albert lőtte. Ez már a harmadik válogatott találkozó volt zsinórban, amikor két góllal "örvendeztette" meg az ellenfelet.

    A második gól után az addig is rendkívül keményen és erőszakosan játszó jugoszlávok kifejezetten durvává váltak. Valószínűleg ennek is része volt abban, hogy további gólokat már nem rúgtunk.

    A befejezés előtti percben egy védelmi hibából sikerült megszerezniük a szépítő gólt.

    A mérkőzésen a vendégek "jóvoltából" sok volt a veszekedés, a sportszerűtlen jelenet.

    Nem nevezhető sportszerűnek az a nyilatkozat sem, amelyben Lovrics a jugoszlávok edzője "öregurasnak" nevezte a mieink játékát! Úgy látszik elfelejtette: a magyarok nyertek! Akkor vajon milyen lehetett az ő csapatának a produkciója?[/q...
  46. 2009.05.22, 21:26 - merkozes #1547
    Alaposan kicserélte Baróti a csapatot és Bene mellett, aki 8. alkalommal volt válogatott, olyan fiatal játékosok léptek pályára, mint Novák, aki 6-odszor, Ihász, aki 5-ödször, Farkas, aki 6-odszor és Varga, aki első alkalommal lépett pályára címeres mezben. Ebben talán annak is volt szerepe, hogy a dánoktól nem tartottak a mieink.

    Nézzük a találkozó eseményeit:

    8. perc: Furcsa szabályértelmezés miatt, pontosabban az előnyszabály alkalmazásának az elmulasztása miatt gól helyett szabadrúgással kellett beérnünk. Albert a Vargától kapott labdát a bal kapufára rúgta, ami onnan a kapuba vette az irányt. Mivel azonban ezt megelőzően egy dán szabálytalanságot vélt felfedezni a bíró, a gólt nem adta meg. 12. perc: Bene lőtte kapura a labdát, de az a védőkről Albert elé pattant, aki újra Bene elé tálalt. A csatár 8 méterre volt a kaputól a jobbösszekötő helyén és látta a kifutó Nielsent. A megfelelő pillanatot kivárva a kapus alatt lőtt a háló közepébe 1:0. Magyar részről támadás tá...
  47. 2009.05.22, 21:18 - merkozes #1530
    Az előző mérkőzésen a franciák ellen megsérült Sándor és Fenyvesi dr. ez utóbbi végülis tudta vállalni a játékot, de Sándort nélkülözni kellett. Bene 20 évesen 7. válogatott mérkőzésén a jobbszélső posztjára került. Tichy és Albert most is a középcsatár posztján szerepeltek és Nagy segítette a támadásokat. A spanyol csatárok semlegesítése látszott a legfontosabb és természetesen a legnehezebb feladatnak. Négyen különleges figyelemben részesültek. Fenyvesi dr. "kapta" Amanciot, Mészölynek kellett semlegesítenie Marcelinot, Siposnak pedig Peredát kellett őriznie. A legveszélyesebbnek tartott Suárezt Komorának kellett megakadályoznia a játékmesteri feladatok ellátásában.

    Nézzük mi történt a találkozón: 36.perc: A 16-os sarkánál Suárez cselezte tisztára magát majd beívelte a labdát pontosan a felugró Pereda fejére, aki 7 méterről védhetetlen fejest "ragasztott" a bal sarokba 1:0. 85.perc: Iríbar 2-3 méterrel a kapu előtt állva figyelte amint Tichy hozta fel a labdát a jobbösszekö...
  48. 2009.05.22, 21:07 - merkozes #1529
    Nagyon nagy volt a várakozás. Nekünk már egy döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz. Válogatottunkban ismét Sándor volt a jobbszélső.
    A franciák legalább abban reménykedtek, hogy győzelmük esetén megszerezhetik az esélyt egy harmadik mérkőzésre.

    Nagy volt a tét és nagyon akart a francia csapat. Alaposan bele kezdtek és már a második percben a kapunkba került a labda. Nem volt könnyű a ránk nehezedő nyomást elviselni és még támadásokat is indítani, de sikerült. Az egyik akciónál szabadrúgáshoz jutottunk és Sipos tizenhat méterről a vendégek hálójába vágta a labdát. Ezután végig támadtuk az első félidőt. Támadásaink a második játékrészben is folytatódtak és Bene révén a vezetést is megszereztük. A mérkőzés további részében is fölényben játszottunk.

    A védelem magabiztosan és megbízhatóan teljesített, így a csatároknak a támadásokra lehetett összpontosítaniuk. Ők ezt meg is tették. Fölényünkre jellemző, hogy a kapura küldött lövések aránya 41-19 a mi javunkra.

    Ezzel a győ...
  49. 2009.05.22, 21:04 - merkozes #1528
    Az osztrákokat Guttman Béla készítette fel. Egy héttel a franciákkal vívott győztes Európa Kupa mérkőzés után és három héttel annak visszavágója előtt voltunk.

    Most azonban mintha nem az a csapat lépett volna a pályára, amelyik Párizsban annyira elkápráztatta a közönséget. Pontosabban a válogatott most is hajtott, sokat támadott, sőt fölényben is játszott, de a góllövés nem akart sikerülni. Idegesnek, pszichikailag fáradtnak látszottak a játékosok.

    A mérkőzés elején úgy tűnt, akár több góllal is nyerünk. Amikor befejeződött a találkozó megállapíthattuk, akár több góllal is nyerhettünk volna. Csakhogy amíg nekünk sehogyan sem sikerült megtalálni az osztrák kapuba vezető utat Ők a második félidő elején egy veszélyes támadás során büntetőhöz jutottak. Mészöly kézzel ütött a labdába és a játékvezető nem habozott. Senki nem gondolta, hogy ez lesz a találkozó egyetlen gólja. Nagyon akartak pedig a fiaink. A hajrában is bele adtak mindent. Ekkor történt, hogy két osztrák játékos ...
  50. 2009.05.22, 20:48 - merkozes #1522
    Eredetileg ez volt a magyar válogatott jubileumi 400. Mérkőzése. Ebből az alkalomból még Stanley Rous a FIFA elnöke üdvözlő táviratot is küldött.
    A találkozó tétje a továbbjutás a Nemzetek Európa Kupájában. Bár az első mérkőzésen győzelmet arattunk, sokan óvták a csapatott: a továbbjutás még mindig nem lefutott.

    Mindkét csapat nagy elszántsággal vágott neki a csatának. A németek megpróbálták lerohanni a mieinket, de ez nem sikerült, sőt a vezetést is megszereztük. Nem sokkal ezután a német középhátvéd 25 méterről váratlanul kapura lőtte a labdát és egyenlített. Erre megint csapatunk kezdett nagyobb tűzzel játszani és percek múlva már Sándor "úszott" a levegőben minek eredményeként visszavettük a vezetést. Ez kicsit visszavetette a vendégeket, de ez sem tartott sokáig. Indították az újabb támadásokat és ismét kiegyenlítettek. ...és mindez az első félidő első felének eseménye. A játékrész második felében is óriási volt a harc, de újabb gólt már egyik fél sem tudott elérni.
    A ...
  51. 2009.05.22, 20:47 - merkozes #1521
    Eddig még soha nem érkezett annyi osztrák szurkoló hozzánk, mint most. Mintegy tízezren követték csapatukat Budapestre.

    Az egész találkozón nagy fölényben játszott válogatottunk. Az első negyedóra végét egy Albert gól jelezte. Sándor pedig a második végén mutatott be parádés alakítást. Miután becsapta a védőket nagyerővel, éles szögből lőtt a hálóba. A jobbszélső ezen a meccsen is olyan frissen mozgott, hogy néha a fiatalok is szégyenkezhettek mellette, pedig már 35 éves volt.
    A magyar válogatott a továbbiakban is irányította a mérkőzést. Amennyiben helyzeteit kihasználja akár 4-5 góllal is nyerhettünk volna. De mi már nem, csupán a mérkőzés vége felé a vendégek találtak a kapuba.

    Az osztrák lapok ezt írták a meccs után: "Vereségünk, akár nagyobb arányú is lehetett volna.", vagy egy másik: "Ha magát az eredményt nézzük, a legnagyobb mértékben elégedettek lehetünk, hiszen csapatunk igazán csak a galamblelkű szurkolók igényeit elégítette ki."

    forrás:
    mafoci
  52. 2009.05.22, 20:44 - merkozes #1520
    Nagy volt a készülődés a németeknél. Nagyon bíztak jó erőben lévő csapatukban.
    Az ünnepélyességet fokozta, hogy a kezdőrúgást egy nő, mégpedig egy "világlátott nő", Tyereskova az első női űrhajós végezte el, aki a mérkőzésen Gagarin társaságában jelent meg.

    A hazaiak nagy elszántsággal és lendülettel vetették magukat a küzdelembe. Egy pillanatnyi kétséget sem hagytak afelől, hogy győzni akarnak. A kezdeti rohamokat jól hárította a védelem és egy ellentámadásból a vezetést is megszereztük.
    A szünet után ismét erősítettek a németek különösen, hogy még a második félidő elején sikerült egyenlíteniük. Rendkívüli energiával küzdöttek. Ebben az időszakban egyértelmű mezőnyfölényben voltak. A végén azonban mi hajráztunk jobban. Először egy kapufát, majd az utolsó percben egy 20 méteres lövésből gólt értünk el.

    A játék hagyott kívánni valót maga után, de a küzdeni tudás és az eredmény bíztató volt.

    forrás:
    mafoci
  53. 2009.05.22, 20:42 - merkozes #1519
    Hatalmas érdeklődés mellett került sor a találkozóra. A hazai szurkolók látni akarták, hogy sikerül-e otthon is nyerniük végre a magyarok ellen, hiszen legutóbb Budapesten legyőztek bennünket. Valamint nagyon kíváncsiak voltak az ördöngös csatár Sekularac játékára, aki már hosszabb ideje nem szerepelt a válogatottban.

    A találkozó nem keltett csalódást. Legalábbis a jugoszláv szurkolókban. Sekularac irányította a hazaiak egész csapatát. Közben olyan ötletesen, lendületesen játszott, hogy védelmünk követni sem tudta. A játék képe alapján azt lehetett gondolni, hogy nagyarányú vereséget fogunk szenvedni. Kétszer be is találtak a kapunkba, már az első félórában. Nekünk pedig mindössze egy kihagyott, kapu mellé gurított helyzetre futotta.
    A második félidőben már jobban koncentrált a válogatottunk és a vendéglátók rohamaiban sem volt akkora energia, mint az elején. Védelmünk hárította a támadásokat, a csatárok viszont nem tudtak eredményt felmutatni, így a mérkőzés állása nem vált...
  54. 2009.05.22, 20:39 - merkozes #1517
    A szovjet csapatban négy újonc is helyet kapott. A hírek szerint azért, mert a szövetségi kapitány nem akarta a jelenlévő nemzetközi kupa ellenfelek megfigyelői előtt megmutatni, milyen is az igazi csapat.

    Az első félidőben nagyon nagy nyomás nehezedett a védelmünkre. A szovjet támadások nagyon gyorsan követték egymást. Ezt megkönnyítette, hogy csatáraink nem hogy gólhelyzeteket nem alakítottak ki, de még elől megtartani sem tudták a labdát. Alig jutottunk át a felező vonalon. Szerencsére a védelem derekasan helytállt és meghiúsított minden gólszerzési próbálkozást.
    A második félidőre kiegyenlítetté vált a játék, sőt több lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére. Érzékelhető volt, hogy a szovjet kapusnak nincs jó napja, nem valami magabiztosan véd. Lőttünk két kapufát és kétszer is sikerült közvetlen közelről a kapu mellé rúgni a labdát. Ezek után persze a hazaiak szerezték meg a vezetést. Az igaz, hogy ez a gól több méteres leshelyzetből esett, de a partjelző nem jelezt...
  55. 2009.05.22, 20:37 - merkozes #1516
    Ilyen még nem volt. Egyszerre hat játékos ( Albert, Göröcs, Monostori II., Sándor, Sipos, Solymosi) jelentette, hogy sérülés miatt nem tud a kapitány rendelkezésére állni. Ráadásul Szentmihályi gyenge formája miatt szintén nem jöhetett szóba. Teljesen átszervezett csapatot kellett tehát harcba küldeni. Pedig szerettünk volna visszavágni a világbajnokságon elszenvedett, a búcsút jelentő vereségért.

    A "kényszer hatása alatt" létrejött magyar válogatott, nagy kedvvel és akarással vetette magát a küzdelembe.
    Az első félidő közepén ugyan az a csehszlovák csatár szerzett gólt, aki a VB negyeddöntő győztes találatát is szerezte. De válogatottunk most nem engedte, hogy ez legyen a végeredmény is. Bár a hazaiak sokat támadtak, de védelmünk jól dolgozott és mi is vezettünk akciókat.
    A második félidő közepe táján Tichy egy óriási bombából egyenlített, majd két perc múlva a vezetést is megszereztük. A csehszlovák csapat sem adta fel és nekik is sikerült az egyenlítés.

    A döntetlen na...
  56. 2009.05.22, 20:27 - merkozes #1515
    A dán csapat nem tartozott az európai mezőny élvonalához, sőt...

    Most végre az egész mérkőzés alatt szép, látványos, gyors játék folyt. Rengeteg helyzet, számtalan kapura lövés, sok kapufa és fél tucat gól. Ez utóbbiból az előbb soroltakat figyelembe véve lehetett volna akár egy tucat is. Mindent lehetett látni ezen a találkozón, minden szépet felvonultattak labdarúgóink, minden ötletet megmutattak.

    A közönség nagyszerűen szórakozott. Voltak, akik csendesen megjegyezték: "Jó a magyar futball, csak arra kell vigyázni, hogy kit választunk játékpartnerül." Sok igazság volt ebben a mondatban, de a győzelem legalább önbizalmat adott a csapatnak.

    forrás:
    mafoci
  57. 2009.05.22, 20:24 - merkozes #1514
    A svéd csapat, mondhatni veteránokból állt, főleg a mi döntően fiatal játékosainkhoz képest.
    Jó előjel volt, hogy[url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1963-05-04/magyar_olimpiai_valogatott-svedorszag] egy nappal korábban, az olimpiai válogatottak csatájában Budapesten a magyar csapat 4-0-ra legyőzte a svédeket.

    Ez a mérkőzés azonban mégsem úgy kezdődött, mint ahogy mi szerettük volna. Az első percekben már zavarok mutatkoztak a védelemben. A máskor oly magabiztos Szentmihályi most messze kijött a kapujából és úgy tűnt önmaga sem tudta pontosan mit akar. A svédek viszont igen és már a tízedik percben megszerezték a vezetést. Némileg rendeződtek soraink, de továbbra is a hazaiak játszottak fölényben. Szórványos akcióink könnyen kiismerhetőek voltak, csatáraink mindent középen akartak megoldani.
    A második félidőben sem változott lényegesen a játék képe. Még akkor sem, amikor sikerült megszereznünk az egyenlítő gólt. Csak pár perc kellett és a svédek visszaállít...
  58. 2009.05.22, 20:22 - merkozes #1503
    Kétgólos előnnyel érkeztünk a találkozóra. Az idény eleji időpontot figyelembe véve a cél nem is a győzelem volt elsősorban, hanem a továbbjutás.


    Természetesen a hazaiak is tudatában voltak annak, hogy nyerniük kell. Ennek megfelelően erőteljes támadásokkal kezdtek és csatáraik veszélyes helyzeteket alakítottak ki a kapunk előtt. Védelmünk azonban kifogástalanul működött, Szentmihályi pedig megbízhatóan őrizte a kapunkat. A hazaiak támadásainak végül mégis gól lett az eredménye, mert büntetőhöz jutottak.
    A második játékrészben válogatottunk továbbra is okosan, nyugodtan játszott és a walesi rohamok is gyengültek. Mi is egyre több ellentámadást vezettünk és ennek egyenlítés lett az eredménye. Ezt a gólt csapatunk is büntetőből érte el.


    A mérkőzésen mutatott kiegyensúlyozott teljesítményükkel labdarúgóink továbbjutottak a kupa küzdelmek következő fordulójába.

    forrás:
    mafoci
  59. 2009.05.22, 20:17 - merkozes #1501
    Szerettük volna jól kezdeni a kupa sorozatot. A walesiekkel eddig háromszor találkoztunk és a mérlegünk kiegyensúlyozott volt. Egy döntetlen, egy vereség, egy győzelem. A gólarány 6-6.

    Remek játékot mutatott a két válogatott. Már az első félidőben világossá tettük azonban, hogy a mai napon nem tudunk elképzelni más eredményt csak a győzelmet. Harcosan, lendületesen és látványosan játszott csapatunk. A szünetig egygólos előnyt szereztünk.
    A második félidő elején Sándor, aki az egész mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtott, ismét brillírozott. A 16-osnál járt, amikor kicselezte a rátámadó balhátvédet, azután a középhátvédet is. Ekkor a kapus támadta meg és jobbszélsőnk már nagyon kiszorított helyzetben volt. Csakhogy ebből a nehéz szögből is észrevette, hogy a kimozduló kapus és a jobbkapufa között van akkora rés, amin keresztül a labda éppen el tud jutni a hálóba. Nem véletlenül hívták ezt a góllövésre szinte alkalmatlan szöget Sándor-szögnek. Be is vágta az elképedt Milling...
  60. 2009.05.22, 20:14 - merkozes #1500
    Ismét egy magyar-osztrák és megint mennyi embert érdekelt.

    Az első percektől kezdve jobbak és veszélyesebbek voltunk. Öt perccel a kezdés után Albert estében kapura küldött lövését csak bravúrral tudta hárítani az osztrák kapus. Újabb öt perc és Sándor lövése vágódott le a kapufáról. Később ismét Sándor indult előre, és amikor ketten is megtámadták, gyorsan Alberthoz passzolt, aki az előre futó Göröcs elé továbbított. Ő még átcselezte magát a védőkön és a jobb sarokba lőtt.
    A második félidő is hasonlóan telt, de úgy tűnt az újabb gól elmarad. Azonban az utolsó percben Sándor lövése az osztrák kapus könyökéről mégis a hálóba került.

    A nyolcezer osztrák szurkolónak, amely elkísérte kedvenceit Budapestre csalódottan kellet távoznia. Ezúttal a magyarok minden tekintetben felülmúlták az osztrák csapatot.


    forrás:
    mafoci
  61. 2009.05.22, 20:11 - merkozes #1499
    A jugoszlávok 31 éve, 14 mérkőzésen keresztül nem nyertek ellenünk. Ezt a sorozatot nagyon készültek megszakítani.
    Ezen a mérkőzésen búcsúzott a válogatottól minden idők egyik legnagyobb kapusa Grosics Gyula.

    A találkozó kezdete után négy perccel, miután még magához ölelte a labdát, lement a pályáról Grosics és a magyar válogatott kapujában ettől a perctől kezdve más védett. Természetesen már nem csak ezen a mérkőzésen.
    Az első félidőben gólt is rúghattunk volna, de két méterre a kaputól Fenyvesi nem találta el a labdát. Akár öngóllal is megszerezhettük volna a vezetést, de Juszufi éppen a gólvonalnál érte el hátvédtársa rosszul sikerült haza adását.
    A második félidőben a jugoszlávok szerezték meg a vezetést és nem sokkal azután rúgtak egy kapufát is.
    Tulajdonképpen más nem is nagyon történt a mérkőzésen. Mind a két csapat igyekezett, de valahogy a játék képe nem hozta izgalomba, nem késztette ámulatra a nézőket.

    Csendes találkozón veszett el 31 évnyi győztes sorozat.[...
  62. 2009.05.22, 20:09 - merkozes #1498
    A hazaiak mögött jó sorozat állt: zsinórban öt meccsen nem találtak legyőzőre. Nagyon készültek tehát a magyarok ellen is. Különösen, hogy 1939 óta nem tudtak nyerni ellenünk. (Összesen 16-szor találkoztunk és 15-ször miénk lett a győzelem.)

    A mérkőzésen végig jobban játszottunk. Védelmünk remekül helytállt és a csatárok is veszélyesen támadtak.
    Mindjárt a mérkőzés kezdete után megkezdődtek rohamaink is, amelyeket a hazai védelem csak nehezen tudott hárítani. Az egyiket szabálytalanul és az emiatt megítélt büntetőből megszereztük a vezetést. Ezután egy lengyel akció következett. A balszélső legalább ötméteres lesen kapta a labdát és a gólját a játékvezető nem is adta meg. A tiltakozás óriási volt, de mint általában most is hiába, maradt az eredmény.
    Miután második gólunkat is megszereztük megnyugodtak a csapatok. Annyira, hogy a mérkőzés második félideje szinte izgalmat kiváltó esemény nélkül telt el.

    forrás:
    mafoci
  63. 2009.05.22, 20:03 - merkozes #1496
    A csehek három friss embert is bedobtak. Mi abban az összeállításban játszottunk, mint az első csoportmérkőzésen az angolok ellen.

    A két csapat nagyon küzdelmes mérkőzést vívott. A csehszlovák válogatott csatársor most sem volt nagyon erős, de a védelmük...
    Miután sikerült gólt szerezniük, gyakorlatilag csak védekeztek. Válogatottunk végig támadta a találkozót, de a védők, a kapus és a balszerencse megakadályozták, hogy gólt érjünk el. A rengeteg lehetőség közül csak mutatóba egy-kettő:
    Sándor három méterre volt a kaputól. Éppen lőni készült, de a nagy lendülettel, szintén gólszerzési szándékkal érkező Fenyvesi nem tudott megállni és fellökte.
    Tichy hatalmas erővel lőtt kapura. Mindenki vert helyzetben de Popluhár még kétségbeesetten felemeli a sarkát és a labda arról vágódik a kapu fölé.
    Egy szabadrúgásból pedig Tichy be is talált a kapuba. De sajnos most is mint az 1958-as VB-n, a játékvezető nem látta bent a labdát. Talán egyedül a szovjet sípos volt a stadionban, aki ...
  64. 2009.05.22, 19:54 - merkozes #1495
    Ekkor találkoztunk először Argentína válogatottjával. Az argentinoknak létkérdés lett volna a győzelem. Nekünk viszont egy döntetlen is a csoport elsőséget jelenthette.

    Ennek megfelelően az argentinok nem akarták a véletlenre bízni a döntést. Iszonyatos rohamokkal törtek a kapunk ellen, szinte pillanatnyi szünet nélkül. De szerencsére a védelem, élen Grosicscsal az első pillanatoktól kezdve a helyén volt.
    Amikor néha-néha lehetőségünk volt veszélyes ellentámadásokat vezettünk, hiszen a folytonos támadások miatt fellazult argentin védelem nem tudott nagy ellenállást kifejteni.
    Lényegesen rontotta viszont esélyeinket, hogy még a 18. percben egy ilyen ellentámadásnál Göröcs megsérült. Villámgyors kiugrással teljesen egyedül száguldott az ellenfél kapuja felé, már lövésre lendült a lába. Hírtelen a combjához kapott és lesántikált. Bár később, a második félidőben visszatért a pályára, már inkább csak figyelte a játékot, hiszen még a labdába sem igen tudott rúgni a fájdalmai miat...
  65. 2009.05.22, 19:49 - merkozes #1494
    Szó szerint lerohantuk a bolgár csapatot. Mindjárt az első percben előnyhöz jutottunk és a tizenkettedik perc végére már négy (!) góllal vezettünk.
    Fergetegesen játszott a válogatott. Ötletesen, elegánsan, gyorsan és könnyedén. Ezzel a négy góllal tulajdonképpen már el is dőlt a mérkőzés. Csapatunk a találkozó további részében is fölényben játszott és irányított, de érthetően már nem rohamozott akkora energiával. A második félidőben még kétszer betaláltunk az ellenfél kapujába és nekik is sikerült megszerezniük a szépítést.

    Sokan megállapították, hogy valóságos felüdülés volt a sok egy-két gólos találkozó után végre egy ilyet is látni. Ugyanígy kiemelték, hogy a ma terjedő durva "barlanglakók futballja" helyett válogatottunk sportszerűen és kulturáltan játszik.

    forrás:
    mafoci
  66. 2009.05.22, 19:42 - merkozes #1493
    Az első csoportmérkőzés és rögtön Anglia ellen. (A találkozón ugyanaz a játékvezető bíráskodott, mint aki a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1953-11-25/anglia-magyarorszag]6-3-ra végződött "Az évszázad mérkőzésé"-t vezette 1953-ban!)
    Most időben elutazott Dél-Amerikába a csapat és volt idő megszokni a klímát, a körülményeket és egymást. Úgy tűnt, hogy ez sikerült, hiszen mindenki jó állapotban volt testileg és lelkileg is.

    Amint megkezdődött a mérkőzés látni lehetett, hogy ez nem ugyanaz a csapat, amelyik az előkészületi mérkőzéseken néha csak szenvedett. Szinte lerohantuk az angolokat és eltelt nyolc perc mire a kapunk közelébe tudtak kerülni. A taktika szerint elől csak három csatár maradt. Fenyvesi gyakran húzódott hátra a védelem munkáját segíteni, míg Rákosi az angolok játékmesterét Greavest őrizte.
    Vezető gólunk egy tizennyolc méteres nagy erejű lövésből született, amely átszállt a kapus felett, hogy csak a hálóban álljon meg.
    Az egyenlítés egy f...
  67. 2009.05.22, 19:36 - merkozes #1491
    A decemberi látogatást jöttek viszonozni a dél-amerikaiak. Az előző találkozó végén történt sportszerűtlenséget, amikor Sasia hátulról leütötte Solymosit, még a találkozó előtt rendezni akarták az uruguayiak és kezdeményezésükre a két játékos a mérkőzés előtti napon találkoztak a Népstadionban és egy kézfogással "rendezték le" a nem éppen kellemes emléket.
    Sok volt a külföldi érdeklődő, hiszen mindkét csapat résztvevője volt a következő világbajnoki küzdelmeknek.
    Ezen a mérkőzésen ünnepelték Bozsik József 100. egyben utolsó válogatottságát. Az egybegyűltek óriási ünneplést rendeztek a búcsúzó, kiváló sportember tiszteletére. (A pár éve hozott MLSZ döntés értelmében, amellyel hat mérkőzést tettek hivatalossá, Bozsiknak ez a mérkőzése már a 101. volt.)

    Az egész első félidőben támadtunk, de a gól csak nem akart megszületni. Pedig az ünnepelttel az élen rengeteg jobbnál jobb akciót vezettük, szinte szünet nélkül rohamoztunk. A sikertelenség nem vette el a labdarúgóink kedvét, m...
  68. 2009.05.21, 20:43 - merkozes #1490
    Chile után Uruguay következett a dél-amerikai túrán. Itt is nagy volt a meleg, de mostanra a játékosok megszokták ezt az éghajlatot.
    A hazaiakat nyílván a győzelem megszerzésére sarkallta az az emlék, hogy 1954-ben mi ütöttük el őket a világbajnoki döntőbe jutástól.

    A mérkőzésen az uruguayiak végig fölényben játszottak, de nem tudtak eredményesek lenni, mert a védelmünk remekül dolgozott.
    A vezető gólt egy távoli lövéssel az első félidő közepén szerezték meg szabadrúgásból. A lazán felálló sorfalban utat talált a labda a kapunk felé. Ezután azonban hiába indították újabb és újabb akcióikat, hiába rohamoztak nagy lendülettel, minden hiába volt.
    A második félidő elején mi is szabadrúgáshoz jutottunk és mi is betaláltunk a kapuba. Később Sipos is rászánta magát egy távoli lövésre és harminc méterről megeresztett bombája a hálóban kötött ki. A játékvezető úgy ítélte meg, hogy a magyar játékos lesen volt, így a gólt érvénytelenítette.

    A mérkőzés szomorú krónikájához tartozik...
  69. 2009.05.21, 20:41 - merkozes #1489
    Csak pár napra volt szükség és a játékosok már kezdték komfortosabban érezni magukat. Az első napok gyengesége és rosszullétei, amelyek az előző találkozó csúfos vereségéért elsősorban felelősek voltak már többnyire elmúltak.
    Egy sokkal jobb állapotú válogatott vette fel a küzdelmet a hazaiakkal.

    A játékunk egészen más volt, mint négy napja. Most lényegesen jobban teljesített mindenki. Különösen a védelem megerősödése volt szembetűnő. Sorra elakadtak rajta a chilei támadások. Igaz a mi csatáraink sem voltak eredményesek.
    Azért egy esetett meg kell említeni, amikor a játékosok véleménye szerint betaláltunk a vendéglátók kapujába. Sipos küldött nagy erővel egy szabadrúgást kapura. Sikerült telibe találnia a felső lécet és a labda lepattant a földre mielőtt a kapus megszerezte. Szerintünk a gólvonalon túl ért földet, míg a játékvezető másként látta. A játékosok annyira rendbe jöttek, hogy a mérkőzés végére felerősödő tempót is jól bírták.

    Az egész találkozó alatt könnyed, ö...
  70. 2009.05.21, 20:39 - merkozes #1488
    Senki nem várt a csapattól különlegesen jó eredményt. Felkészülésnek szánták ezt a dél-amerikai túrát a világbajnokságra. Csakhogy már ide is felkészületlenül érkeztünk. Nem volt idő az akklimatizálódásra, pedig a hazai télhez képest különösen iszonyú volt a forróság. Sokan gyomorbántalmakra is panaszkodtak.
    Így azután legyengülve, rossz erőnléti állapotban lépett pályára válogatottunk ezen a találkozón.

    A mérkőzés ennek megfelelően alakult. Az első félidő feléig még úgy-ahogy kitartott a csapat, de attól kezdve már alig tudtunk ellenállást kifejteni. A chileiek szinte akkor rúgtak gólt, amikor akartak. Egyetlen becsület gólunkat végül 11-esből sikerült megszerezni.

    Sok tanulsága volt a mérkőzésének. Elsősorban az előkészítést és a felkészülést illetően.


    forrás:
    mafoci
  71. 2009.05.21, 20:34 - merkozes #1487
    Az utolsó - immár tét nélküli - VB selejtező, hiszen az előző selejtező mérkőzés megnyerésével már biztosan tovább jutottunk.

    Nem vettük komolyan a találkozót és így történhetett meg, hogy a hollandok vezetést szereztek. Kis idő múlva ez az előny már két gólra nőtt. Ekkor azért felébredt a magyar csapatban a becsvágy, ami a szégyenletes vereség elkerülésére sarkallta őket. Kicsit élénkebben mozogtak a játékosaink, jobban koncentrált a védelem és a csatársor is. Amilyen gyorsan bekaptuk a két gólt, még annyi idő sem kellett és már ki is egyenlítettünk. De ezzel meg is elégedtek labdarúgóink. Csak arra ügyeltek, hogy ne kapjunk gólt.
    A második félidő elején ismét a vendégek szerezték meg a vezetést és most kicsit tovább tartott az ébredés. Az egyenlítéssel azonban most is beértük.

    A játék nagyon gyenge volt, de mindenki azzal vigasztalta magát, hogy a világbajnokságon ott vagyunk, és majd ott megmutatjuk...
    forrás:
    mafoci
  72. 2009.05.21, 20:31 - merkozes #1486
    Négy hónapja Budapesten kaptunk ki. Már csak ezért is győzni akartunk Bécsben.

    Nem is kezdődhetett volna jobban a találkozó. Válogatottunk nagy lelkesedéssel azonnal támadólag lépett fel és pár perccel a kezdés után, már szállt is Bozsik labdája Monostori II.-höz, aki ragyogó gólt lőtt a hazaiak kapujába. De nem így látta mindezt a játékvezető és les címén érvénytelenítette a találatot. Később a filmhíradókban látható volt újra a jelenetsor és az is, hogy a gól teljesen szabályos volt.
    Csapatunknak nem szegte kedvét az eset, továbbra is teljes erővel küzdöttek és hamarosan "újra" megszereztük a vezető gólt. Most szabadrúgásból. Ezt a játékvezető is jóváhagyta. Valami azért mégis szöget üthetett a fejébe, mert pár perc múlva megint egészen elképesztő ítéletet hozott. Történt ugyanis, hogy egy osztrák támadásnál Buzeket a 16-oson belül szerelte Sipos. A labda elhagyta a játékteret, a partjelző a szögletzászlóra mutatott, Buzek "vetett egy bukfencet" a bíró pedig 11-est ítélt. ...
  73. 2009.05.21, 20:27 - merkozes #1485
    A találkozó tétje nagy volt. Most dőlhetett el, hogy be jutunk-e a világbajnokság 16-os döntőjébe.
    A mérkőzés előtt kiderült, hogy még a németeknek is van esélye, mert a hollandok nem engedték be országukba őket, így a FIFA kizárta a holland csapatot. Ha most győz az NDK együttes lehetősége van egy harmadik mérkőzésre és továbbjuthat. A csapatuk egyébként is sokat fejlődött, a két magyar edző (Sós Károly és Gyarmati János) munkájának köszönhetően.

    A felcsillant lehetőség nagyon elszánttá tette a hazai csapatot. Mindent bele adtak és végig támadták az első félidőt. Csatáraik azonban nem tudtak élni a kidolgozott lehetőségekkel és így sikerült gól nélkül megúsznunk ezt az időszakot. Minden támadást középen vezettek és védőinknek sikerült hárítaniuk. A szinte egyetlen komolyabb ellentámadásunkból azután, a labdarúgás íratlan törvényei szerint, mi szereztük meg a vezetést.
    A második játékrész elején egyenlítettek a hazaiak. De válogatottunknak sikerült pár percre igazi labdarúg...
  74. 2009.05.21, 20:22 - merkozes #1484
    Magyar földön 29 éve nem kaptunk ki a "sógoroktól" (162. mérkőzés). Mindkét csapat meglehetősen jó sorozatot tudhatott maga mögött és ezt szerette volna bizonyítani a másik csapattal szemben is. Elsősorban presztízs okokból készültek tehát nagyon a találkozóra.

    Válogatottunk az elvárásoknak és elképzeléseknek megfelelően nagy lendülettel kezdett és védekezésre kényszerítette a vendégeket. A támadások egymást követték és több gólhelyzet is kialakult az osztrák kapu előtt. Kettő száz százalékos is volt közöttük, de mindkettő kimaradt. A kezdeti lendület megtört és most a vendégek igazolták, hogy nem statisztának jöttek. Egy védelmi hibánkat kihasználva megszerezték a vezetést. Nagy küzdelem folyt a félidő hátra lévő részében. Hol az egyik, hol a másik csapat támadott, de a védekezés mindkét oldalon eredményes volt, csatáraink pedig nem tudták kihasználni a kínálkozó helyzeteket. A félidő vége előtt Machos tökéletes labdát adott Göröcsnek, aki végre nem hibázott és egyenlített.
    ...
  75. 2009.05.21, 20:19 - merkozes #1483
    Ez a harmadik találkozásunk volt a walesiekkel és az első kettőre nem szívesen emlékeztünk. Az 1958-as VB csoportmérkőzéseken egy döntetlen és egy vereség. Ez utóbbi jelentette azt, hogy búcsúznunk kellett a további küzdelmektől.
    Volt tehát miért elégtételt vennünk.

    Hallatlan becsvággyal kezdett a csapat. Az első percben már a vendégek hálójában táncolt a labda. Továbbra is lendületesen támadott válogatottunk és újabb gólt szerzett. A walesiek sem hagyták magukat. Az első "ijedelem" után magukhoz tértek és komolyabb ellenállást kezdtek tanúsítani. Megszerezték a szépítő gólt és a védelmük is hatékonyabban látta el a feladatát. Az egész félidőben nagy iramot diktált csapatunk és irányította a játékot.
    A második félidőre mintha válogatottunk nem bírta volna a saját maga által diktált iramot. A vendégcsapat viszont igen. A kissé kifulladt magyar csapat kezéből kezdett kicsúszni az irányítás és egyre inkább a walesiek kerültek fölénybe. Már nem veszélyeztettük annyit a vendégek...
  76. 2009.05.21, 20:17 - merkozes #1482
    Harminc éve nyertek déli szomszédjaink utoljára magyar csapat ellen (151. mérkőzés), pedig azóta már 13-szor találkozott egymással a két ország válogatottja. Nagyon készültek tehát az összecsapásra, de kicsit tartottak is tőle.

    Albert gyors góllal igyekezett megerősíteni a hazai kételkedőket abban, hogy megint kudarcot fog vallani a magyar csapat legyőzésére tett próbálkozásuk. Nem sokkal ezután a gól után Zebec, aki már több magyar-jugoszláv összecsapás részese volt és élénken emlékezett Sándor akcióira, most akkora igyekezettel akart menteni előle, hogy saját kapujába juttatta a labdát. Ezzel a két góllal a vendéglátók minden reménye kezdett szertefoszlani és ettől dühbe gurultak. Hatalmas elszántsággal vetették magukat a játékba. Ennek két eredménye lett. Sikerült szépíteniük az eredményen és Albertet, a játékmestert, sérülés miatt le kellett cserélni. Szerencsénkre volt aki átvegye helyette a csapat irányítását. A találkozó hátralévő részében Tichy oldotta meg ezt a felad...
  77. 2009.05.21, 20:08 - merkozes #1481
    Huszonkét éve játszottunk utoljára Hollandiával és akkor is idegenben. Akkor a hazaiak győztek. Most is nagyon készültek a diadalra.

    A mérkőzésen az előzetes holland fogadkozások csak ígéretek maradtak. Válogatottunk könnyedén, gyorsan és lendületesen játszott. A találkozó első félidejében a holland csapat alig tudott beleszólni abba, ami a pályán történt. Fiaink az erőteljes, jól megtermett holland labdarúgók között ide-oda cikázva rövid, pontos passzokkal vezették a labdát, majd villámgyors támadást indítottak. A hazaiak alig-alig tudták követni a játék ritmusát, lüktetését. Többnyire csak asszisztáltak a történésekhez. Így volt ez a játékrész közepén megszületett két, egymást nagyon gyorsan követő gólunknál is. A félidő vége felé ezt a kétgólos előnyt tovább növeltük és nyugodtan vonultunk az öltözőbe.
    A vezetés tudatában válogatottunk visszafogta a tempót, a hollandok pedig nem voltak képesek új lendületet adni a találkozónak. Így a második félidő kényelmes, nyugodt labd...
  78. 2009.05.21, 20:03 - merkozes #1479
    Komoly eseményre kapott meghívást válogatottunk. Most alakult meg az Afrikai Labdarúgó Szövetség. Az ünnepségen sok afrikai ország képviselője vett részt. Ez a mérkőzés volt az új, százezer ember befogadására alkalmas olimpiai stadion avató mérkőzése is.
    A díszvendégek között volt Iszmail is, aki még játszott az 1924-es magyar vereséggel végződött találkozón (99. mérkőzés), most pedig az egyiptomi újságírók szervezetének volt az elnöke. Talán kicsit "kabalának" is szánták, hiszen most is győzelmet vártak.

    Csapatunk viszont nem tisztelt sem szövetséget, sem ünnepséget, sem Iszmailt. Az első perctől győzni akartunk. Tichy egy megítélt büntetőt az egyiptomi kapus kezébe lőtt. Ekkor még hihették a vendéglátók, hogy szerencséjük lesz és sokáig úgy is látszott, hogy hiába a mezőny fölény, ha nincs eredménye. De a második félidő közepén két remek támadást vezettünk és kétszer megvillant Albert és máris két góllal vezettünk. Végülis ezzel a két góllal meg is nyertük a találkozót.

    ...
  79. 2009.05.20, 22:23 - merkozes #1478
    Nagyon jó volt akkoriban az osztrák csapat. Győztek a szovjet és a spanyol válogatott ellen is és azt ígérték döntetlennél rosszabb eredménnyel Budapesten sem elégednek meg.
    A mérkőzésre esőtől felázott, csúszós talajon, erős szélben került sor.

    Alig kezdődött meg a játék a talaj máris "áldozatott" szedett. A vendégek egyik legjobb játékosa Koller olyan szerencsétlenül csúszott meg, hogy nem is tudta folytatni a játékot.
    Az első félidőben keményen küzdöttek a csapatok. Egymással és a talajjal. De egyikkel sem nagyon bírtak.
    A második félidőben újra a pályára lépett Machos és megváltoztatta a játék képét. Nagyszerűen irányította a csapatot és pontos passzokkal szervezte, indította a támadásokat. Első gólunkat mégis egy osztrák támadásnak köszönhetjük.
    Hof kapura lövésébe Grosics csak beleütni tudott. A labda felvágódott és a felső kapufáról a kaputól két méterre álló Nemec elé pattant. A szélső lába már lövésre lendült, de Grosics is tett egy reflex mozdulatot a labda felé...
  80. 2009.05.20, 22:21 - merkozes #1477
    Két héttel voltunk a brüsszeli vereség után, de bizakodott mindenki, sőt magabiztosan számítottunk a sikerre. A két ország eddigi találkozóit megfigyelve nem is alaptalanul. Ez a 15. egymás elleni mérkőzésünk és 14-szer mi nyertünk, csak 1939-ben volt sikeres a lengyel csapat.
    Válogatottunkban három újonc is a pályára lépett.

    A lengyel válogatott nem játszott rosszul. Mezőnyben végig kiegyenlített küzdelem folyt, hol az egyik, hol a másik csapat játékosai kerültek ki győztesen az összecsapásokból. A helyzetek kihasználásában viszont sokkal eredményesebbek voltunk.

    Nagy gólkülönbséggel is megérdemelten nyertünk.

    forrás:
    mafoci
  81. 2009.05.20, 22:14 - merkozes #1474
    Két héttel az angolok után ([url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1960-05-22/magyarorszag-anglia]Magyarország - Anglia 2:0), most egy másik szigetországi együttessel mérhettük össze tudásunkat.

    Meglepte a mieinket, hogy a skótok játéka tetszetősebb és veszélyesebb volt, mint az angoloké. Mindezek ellenére mégis mi támadtunk, de helyzetek sokaságát hagytuk kihasználatlanul. Egy büntetőt is kaptunk, amit Tichy a kapu mellé rúgott. Nagy nehezen, a félidő közepe táján végre sikerült vezetéshez jutnunk. Azonban a vendégek kiegyenlítették az előnyt és meg kellett elégednünk a döntetlennel.
    A második félidőben a skótok rákapcsoltak. Látványos, erőteljes és ötletes játékukkal, pontos passzaikkal kijátszották a védelmünket és előnyhöz jutottak. Nem is egy, hanem kétgólos előnyhöz. Bár harmadik góljuknál, a középcsatár több méteres lesen kapta a labdát. Védelmünk leállt (már hányadszor fordul elő a válogatott találkozókon?!), egy pillanatra az angol is megtorpant, de a...
  82. 2009.05.20, 22:11 - merkozes #1473
    A csapat összeállításakor gondot okozott, hogy Tichy sérülése miatt nem tudott rendelkezésre állni. Végülis két újonc került a balszárnyra.

    Az első félidőben alig történt említésre méltó esemény.
    Nem így a második félidőben. Először két védő között szerezte meg a vezetést Albert, azután pedig a Kotásztól kapott labdával mutatott be nagy szólót. Kicselezte az egész angol védelmet, majd becsapta a kapust és két gólra növelte előnyünket. Válogatottunk végleg megnyugodott és most már nem is engedték ki a kezükből a játék irányítását. Igaz, hogy további gólokat nem lőttek, de az eredmény egy pillanatra sem forgott veszélyben.

    Az egyik angol lap ezt írta: "A vereség nem szégyen Anglia számára.", majd hozzá tette: "A 19 éves Albert véget vetett Anglia bátor harcának."
    forrás:
    mafoci
  83. 2009.05.20, 22:08 - merkozes #1472
    A 6. Európa-kupa sorozat tízedik, egyben utolsó mérkőzése. Ha győzünk, mi nyerjük a kupát.

    A tétnek megfelelően kezdett a válogatott. Húsz percen keresztül sokkal többet támadtunk és gólhelyzeteket is sikerült kialakítanunk. De az olasz háló érintetlen maradt. Lassan a hazaiak is felvették a ritmust és bizony a magyar védelemnek is össze kellett szednie minden tudását, hogy megakadályozzák az olaszok vezetéshez jutását. Az első félidőben mindkét csapat védelme kifogástalanul látta el a feladatát.
    A második játékrész eleje végre meghozta a vezető gólunkat. Tichy remekül ugrott ki és egy hatalmas bombával bevette az olasz kaput. Sajnos nem sokkal ezután Grosics felesleges szabálytalansága miatt, a játékvezető büntetőt ítélt ellenünk, amit a hazaiak értékesítettek is. Még volt ugyan hátra nem is kevés idő, de az eredmény már nem változott.

    A végig feszült, küzdelmes, izgalmas, remek labdarúgást hozó mérkőzésen nem sikerült a győzelmet megszereznünk, így az Európa-kupában a m...
  84. 2009.05.20, 22:06 - merkozes #1471
    Először látogatott magyar földre az NSZK válogatott. Sokan az 1954-es VB döntő (311. mérkőzés) visszavágójának tekintették ezt a meccset. Így voltak ezzel játékosaink is, bár az akkori csapatból már csak Grosics volt tagja a válogatottnak. A másikoldalon is csak egy játékos maradt az akkori csapatból, a jobbszélső Helmut Rahn, aki akkor a németek három góljából az utolsó kettőt lőtte.
    A németek pedig minden bizonnyal szerették volna bizonyítani, hogy nem csak akkor, de most is képesek legyőzni a magyarokat.
    A mérkőzést közvetítette a televízió is.

    Az elhatározásnak megfelelő nagy lendülettel kezdett a magyar válogatott. Csak úgy viharzottak a támadások a német kapu felé. Negyedóra kellett azonban az első gólhoz. A mieink még tovább fokozták a támadások erejét. Sok-sok helyzetet kidolgoztak labdarúgóink, de valami mindegyikből hiányzott és a második gól a félidő végéig nem született meg. Kotász a német támadások hárításában remekelt, szinte művészi könnyedséggel oldva meg a ...
  85. 2009.05.20, 22:04 - merkozes #1470
    A 6. Európa-kupa sorozat kilencedik mérkőzése.
    A svájci válogatottra rossz napok jártak mostanában. Labdarúgásuk mélypontját élték.

    A fenti megállapítások szinte azonnal igazolódtak. Alig halt el a kezdést jelző sípszó hangja már vezettünk. A találat az ötvenedik másodpercben esett. Az egész mérkőzésen óriási fölényben játszottunk. A vendégek szinte semmilyen ellenállást nem fejtettek ki. Akármennyi gólt rúghattunk volna, de csapatunk törődött a látványossággal is!

    Tichy négy gólt rúgott a mérkőzésen és mesterhármast ért el.
    forrás:
    mafoci
  86. 2009.05.20, 22:03 - merkozes #1469
    Mikor legutóbb Jugoszláviában járt válogatottunk, akkor Sándor három gólt lőtt, úgyhogy most külön őrzőt kapott.

    A mérkőzésen azután kiderült, hogy déli szomszédjaink nagyot tévedtek. A jobbszélső őrzése ugyan remekül sikerült, hiszen a 19 éves Miladinovics nagyon lelkiismeretesen látta el feladatát. De már az első percekben megvillant a középcsatárunk, a fiatal, 18 éves Albert. Ezt a gólt még kiegyenlítették a hazaiak, sőt lelkes játékukkal még az előnyt is megszerezték, de...De egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ezzel az ördöngös fiúval és ismét két nagyszerű Albert gól következett és ismét mi vezettünk. Albert olyan fantasztikus játékot produkált, hogy még a hazai közönség is kénytelen volt elismerni és csodálni tudását. Technikája káprázatos, cselei, ötletei követhetetlenek és meglepőek voltak, így képes volt a védelem teljes összezavarására. Még a találkozó végére is jutott egy magyar gól.

    Érdekesség, hogy a Sándorra állított fiatal Miladinovics annyira komolyan vette ...
  87. 2009.05.20, 22:00 - merkozes #1468
    Nemzetek Európa Kupája (ez volt a jelenlegi EB elődje) mérkőzés. Két találkozón kellett eldönteni a két csapatnak a továbbjutást.
    Az előző szovjet-magyar találkozót (356. mérkőzés) 3-1-re veszítettük el, de azóta eltelt egy év és hat mérkőzést játszott válogatottunk, amiből ötöt megnyertünk. Volt tehát okunk arra, hogy reménykedjünk a továbbjutásban.
    A mérkőzést zuhogó esőben játszották, de a közönség bíztatása volt csak igazán viharos.

    Arra számítottunk, hogy a vendégek a hazai győzelem után, majd a védekezésre koncentrálnak. Mindenkit meglepett, hogy korántsem így volt, sőt kifejezetten támadó játékot játszottak. Az egész mérkőzés alatt a szovjet válogatott nyújtott jobb teljesítményt. Mégis mi találtunk először a kapuba egy szabadrúgás után Sándor révén, de a játékvezető les címén érvénytelenítette a gólt. Így nem mi szereztük meg a vezetést, hanem a vendégek és ezzel a góllal a mérkőzést is megnyerték.

    Nem csak a találkozót veszítette el a gyengén játszó magyar válog...
  88. 2009.05.20, 21:57 - merkozes #1467
    Albert Flórián ezen a mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban, ekkor 18 éves volt.

    Sándor szemfülességének köszönhetően nagyszerűen kezdődött a találkozó. A továbbiakban is remekül, ötletgazdagon és lendületesen játszott a szélső. De kitűnően játszottak a többiek is. Sziporkázó, látványos akciók, szórakoztató cselek és bizony jónéhány kimaradt helyzet is. De végre a szurkolók is igazán jól szórakoztak.
    A svédeket azonban mindez nem hozta zavarba, ahogy a kapott újabb két gól sem. Rendkívül fegyelmezetten játszották tovább a saját játékukat. Lendületesen, gyorsan, pontosan és erőteljesen. Egy órán keresztül nem jött be, de bíztak benne. Igazuk lett. A mieink figyelme a biztos vezetés birtokában lankadt egy kissé és a vendégek fegyelmezett stílusa kezdett " gyümölcsöket" hozni. Először egy távoli bomba rezgette meg a hálónkat, két perc múlva pedig egy ügyes akció után találtak a kapunkba. Szerencsére összekapta magát a csapatunk és a továbbiakban már nem változott az eredmén...
  89. 2009.05.20, 21:54 - merkozes #1466
    Már megint egy csapat, aki a mi válogatottunk legyőzésével akarta felhívni magára a figyelmet és megint egy olyan csapat, amely felkészítését magyar edző, ezúttal Gyarmati János segítette, aki magyar válogatott is volt a harmincas évek végén.

    Sajnos a mérkőzésen a csatársorunk nagyon keveset mutatott. Nem sikerült megtalálni az összhangot, ami elengedhetetlen lett volna a gördülékeny és hatékony támadás vezetésekhez. A labdát nem tudták elől tartani ebből következően nagyon sok német akció alakult ki. Nagy szerencse, hogy a védelem, de elsősorban Grosics emberfelettit teljesített. Ennek köszönhető, hogy a vendéglátók nem tudtak akár gólokkal is elhúzni. Most esetükben pozitívan igazolódott a régi labdarúgó mondás: a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát. Egy jó ellentámadásunk végén nekünk sikerült betalálnunk a német kapuba. Ez az egy gól el is döntötte a találkozó sorsát.

    forrás:
    mafoci
  90. 2009.05.20, 21:29 - merkozes #1463
    A belga válogatott összeállításának érdekessége volt, hogy hat játékos a Standard Liegeből került a csapatba. Még érdekesebb, hogy ennek a csapatnak Kalocsay Géza dr. volt az edzője, aki 1940-ben magyar válogatott is volt. A vendégek nyilatkozataik szerint a magyar labdarúgást továbbra is nagyra tartják és beérnék egy nem túl nagy arányú vereséggel is.

    A mérkőzés azután nem azt mutatta, hogy a vendégek olyan tekintély tisztelően játszanának, mint ahogyan nyilatkoznak. Azonnal támadni kezdtek és bizony a védelemnek nagyon észen kellett lennie, hogy megőrizze a góltól kapunkat. Természetesen mi is támadtunk és a vendégek rohamaival együtt is mezőny fölényben voltunk. Sok helyzetet dolgoztak ki a csatárok a belga kapu előtt, főleg Bundzsák remek labdáinak köszönhetően, de a gól nehezen akart megszületni. Amikor pedig végre a hálóban táncolt a labda, akkor a mi oldalunkon becsúszott egy kapushiba és a félidő utolsó percében kiegyenlített a lelkes ellenfél.
    A második félidőben tu...
  91. 2009.05.20, 21:26 - merkozes #1462
    Nagyon nehéz mérkőzés volt. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a románok nem a játékra koncentráltak, hanem arra, hogy válogatottunk ne tudjon támadásokat vezetni. Ennek érdekében minden módszert, lehetőséget felhasználtak. Rendkívül erőszakosan és sokat szabálytalankodva próbálták elérni céljukat.
    A mieink sokáig nem is tudták megtalálni ennek az ellenszerét. Sőt a hazaiak vezetést is szereztek. A találkozó kimenetele szempontjából is nagyon fontos, hogy labdarúgóink képesek voltak megőrizni nyugalmukat a játékkal, a feladat megoldásával foglalkoztak és nem mentek bele az adok-kapokba.
    Úgy tűnt azonban hiába dolgozik rengeteget Sándor és Budai II., nem tudunk eredményt elérni. Bundzsák beállása hozott ugyan némi változást, de ez kevésnek bizonyult. Már húsz perc sem volt hátra, amikor a pályára lépett Vasas és meghozta a megoldást is. Azonnal megtalálták a " hangot" Tichyvel. Becserélése után azonnal megváltozott a játék képe és hét perc múlva a két labdarúgó egymás átadás...
  92. 2009.05.20, 21:23 - merkozes #1461
    A hazaiak már 1931 óta nem tudtak legyőzni bennünket, de most magabiztosak voltak. Nem tudtak más eredményt elképzelni, mint a győzelmet. Nem is volt ez alaptalan, hiszen a közelmúlt számokra hozott szép sikereket, számunkra pedig jobbára nem. De ez a magabiztosság a mieinkre is hatott.

    A mérkőzés első félideje kiegyenlített eredményt mutat, de valójában a hazaiak támadtak többet és veszélyesebben. Mind a két oldalon jól működtek azonban a védelmek.
    A második félidőben erősítettek a vendéglátók és bizony ezt a felfokozott iramot nem bírta a védelem. Nagyon gyorsan nőtt a jugoszlávok előnye két gólra. Mi is erősítettünk és egyszer sikerült is feltörni a jól dolgozó védelmet, de erre a gólunkra is perceken belül válaszoltak. A mérkőzésből már negyedóra sem volt hátra. Hírtelen vérszemet kaptak, úgy érezték ennyi nem elég. Most nagyon " el akarták verni" a magyarokat. Szinte mindenki a támadással foglalkozott, a védekezés háttérbe szorult, hiszen a gólok számát akarták növelni....
  93. 2009.05.20, 21:14 - merkozes #1458
    A csoportban valamennyi lejátszott mérkőzés után a következőképpen alakult a sorrend.
    Svédország 5 pont (5-1)
    Magyarország 3 pont (6-3)
    Wales 3 pont (2-2)
    Mexikó 1 pont ((1-4)
    A sorrend ilyen alakulása a magyar csapat gyenge szereplésén kívül a svéd-walesi összecsapás 0-0-ás döntetlen eredményének volt köszönhető. No és annak, hogy akkor a jobb gólarány nem számított. A világbajnokság szabályai értelmében ugyanis, " ...ha a 2. és a 3. helyen két csapat áll egyenlő pontszámmal, de a gólarányuk különbözik, a két csapatnak új mérkőzést kell játszani a továbbjutásért.) De ne másokban keressük a hibát. Ha a leggyengébbnek tartott csoport három mérkőzésén csak 3 pontot tudunk szerezni, akkor nálunk van komoly javítani való.
    A Mexikó ellen pályára lépett csapat négy helyen lett lényegesen megváltoztatva, nyílván a jobbítás szándékával.

    A mérkőzés legfontosabb eseményei.
    33. perc: Jött előre a labda. Bundzsák-Budai II.-Fenyvesi-Tichy volt a sorrend. Már csak kilenc méterre jár...
  94. 2009.05.20, 21:06 - merkozes #1457
    Már csak egy lehetőség volt. A walesi csapat három pontot szerzett a csoportmérkőzéseken, és ha válogatottunk nyeri ezt, a nem kimondottan nehéznek ígérkező mérkőzést, akkor nekünk is három pontunk lesz. Ebben az esetben meg kell ismételni a magyar-walesi mérkőzést és annak győztese tovább jut. Ezen a mérkőzésen tehát minden képen nyerni kellett.

    A fentiek tudatában válogatottunk minél előbb szerette volna döntésre vinni a dolgot. Azonnal támadni kezdtek és nagy fölénybe is kerültünk. Az első gólra mégis elég sokat kellett várni. Sőt az első félidőt csupán ezzel az egygólos előnnyel zártuk. Ez elég kis különbség, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy már a 23. perctől csak tíz emberrel játszottak a mexikóiak, mert Sepúlveda megsérült.
    A második félidőben már sikerült megnyugtatóvá tenni az előnyt és alaposan bebiztosítani a győzelmet. A mexikóiak elfáradtak.

    Az ellenfél gyenge játékerőt képviselt, így könnyedén szerezte meg a győzelmet a magyar csapat a harmadik VB mec...
  95. 2009.05.20, 21:02 - merkozes #1456
    Mindenképpen pontot kellett szereznie a válogatottnak. A gyengén teljesítő Hidegkuti helyére átkerült Tichy és középcsatárnak előre hozták az eddig rendkívül jól szereplő Bozsikot. De sokan már előre kételkedtek, hogy két középpályás (a másik Bundzsák) szerepeltetése a csatársorban meghozhatja-e a kívánt eredményt.
    Azt is tudta mindenki, hogy a hazai csapattal szemben mindig nehéz játszani. Ráadásul a svédeknek erős csapatuk volt ezen a VB-n. Többen is Olaszországból tértek haza erősíteni a hazai gárdát.

    Az első félidő meglehetősen egyoldalú képet mutatott. Szinte csak a hazaiak támadtak. Egy-két húzásos akciók, gyorsan szőtt támadások voltak jellemzők játékukra. Mindig találtak szabad embert és gyakran volt gólhelyzetük a magyar kapu előtt. Igaz ezekből csak egy gól született, de nekünk még annyi sem volt. A mi válogatottunk már nem először játszott rendkívül körülményesen, ide-oda tologatva a labdát, mint akik nem tudják mit is kéne vele kezdeni. Cselezgettek, passzolgatta...
  96. 2009.05.20, 20:46 - merkozes #1455
    Az első VB csoportmérkőzés.
    Mindkét csapat a jó bemutatkozásra készült. A wellsi csapat nem képviselt komoly erőt, de náluk játszott az a játékos, aki nem csak termetére és erejére, de labdarúgó tudására nézve is óriási volt. Az akkoriban Olaszországban játszó John Charles, a középcsatár.

    Már az 5. percben előnyhöz jutottunk és az egész mérkőzésen szinte végig mi támadtunk. De a támadásokban nem volt erő. Ráérősen, körülményesen szőttük az akcióinkat, mintha csak arra vártunk volna, hogy valamelyik védő beavatkozzon. Nem is kellett kérlelni őket, a gyors és keményen védekező védők minden próbálkozásunknak útját állták. Különösen azután volt ez így, hogy sikerült az egyenlítő gólt megszerezniük az annyira csodált John Charles révén. (A csatár az egész mérkőzésen sok zavart keltett és úgy tűnt mintha védőink kissé tartanának tőle.) Nem is sikerült még egyszer bevennünk a walesi kaput, ők pedig úgy gondolták kezdetnek jó a döntetlen is és nem erőltették a támadásokat.

    Nálunk...
  97. 2009.05.20, 20:27 - merkozes #1453
    A VB előtti utolsó hazai mérkőzésre telt ház volt kíváncsi a Népstadionban. Pedig pár nappal előbb egyszer már megtelt a stadion, a Vasas-Real Madrid játszott Európa-kupa találkozót, amit a piros-kékek 2-0 arányban nyertek.
    A magyar válogatottban három újonc mutatkozott be.

    Végig jó iramú, változatos mérkőzést láthattak a szurkolók. Lelkes válogatottunk az első pillanattól kezdve jobb volt ellenfelénél. Ötletesen, lendületesen játszott csapatunk. A fiatalok és az " öregek" megtalálták az összhangot és kiválóan működtek együtt. Nagyobb arányú győzelem is reális lett volna.

    A hazai főpróba tehát jól sikerült. Ez okot adhatott a bizakodásra a soron következő világbajnoki csoportmérkőzések előtt.

    forrás:
    mafoci
  98. 2009.05.20, 20:22 - merkozes #1452
    Az új szövetségi kapitány első mérkőzése.
    Ismét találkozunk hát a németekkel. Ez lehetne az alkalom a visszavágásra. Ráadásul a hírek szerint mostanában gyengébben szerepelnek. (Otthon kaptak ki a svédektől.)
    Mély talajon került sor a " karácsonyi" mérkőzésre.

    A hazai csapat lerohanta válogatottunkat. Ennek ellenére nem a német támadások sokasága miatt állt elő az a helyzet, hogy csapatunk összesen csupán háromszor (!) lőtt kapura. A védelem egész jól elboldogult. Hanem a csatársorunk... Hiába kaptak labdákat, hiába indultak akciók, játékosaink a nagytermetű, erőteljes, szívós és erőszakos német védőkkel nem tudtak megbirkózni. Hiányzott egy igazi karmester is csapatunkból (már nem először).

    A német válogatott elégedett volt az eredménnyel, mi pedig várhattunk egy jobb alkalomra, hogy visszavágjunk a világbajnoki döntőért.

    forrás:
    mafoci
  99. 2009.05.20, 20:19 - merkozes #1451
    A világbajnoki selejtező mérkőzések sorát a norvég válogatottnál kezdtük meglehetősen váratlan vereséggel. Most itt volt az alkalom a visszavágásra. A világversenyre már kijutott a válogatottunk, hiszen a legutóbbi selejtezőn Norvégia 0-7 arányban maradt alul Bulgáriával szemben, így nem kellett a tét súlya alatt játszanunk.

    Nem is volt nagy izgalom a pályán. Kicsit kényelmes játékkal is a huszadik perc végére már kétgólos előnyhöz jutottunk. Most már annyira nagyvonalú és fölényes stílusban játszott a válogatottunk, hogy az nem csak az eredmény további javításának, de a látványnak a rovására is ment.
    A játszadozást a közönség egyre nehezebben tűrte és a második félidőben hangot is adott elégedetlenségének: kifütyülte a magyar csapatot. Ez kicsit észhez térítette a labdarúgókat és az utolsó húsz percben ismét az igazi játék jelent meg a gyepen. Lőtűnk is hét perc alatt újabb három gólt.
    Az igazsághoz tartozik, hogy Hidegkuti és Csordás megsérültek és bizonyára ez is bele já...
  100. 2009.05.20, 20:15 - merkozes #1450
    Harminc éve jártak nálunk utoljára a franciák és minden magyar szívesen emlékezett arra a mérkőzésre. Akkor 13-1-re vertük meg Őket (125. mérkőzés). Most ilyen arányú győzelemben senki sem reménykedett, de a légkör bizakodó volt. A csapatban négy év után másodszor kapott helyet Aspirány.
    A Vasas válogatott játékosai hiányoztak, mert Európa-kupa mérkőzésen vettek részt.
    A francia csapatnak nagyon neves csatársora volt. Érdekes, hogy ebben a csatársorban játszott Újlaki is, aki 1947-ig a Ganz játékosa volt.

    Az első félidőben kimondottan unalmas, lassú, eseménytelen játék folyt. Nem lenne érdemes szót vesztegetni rá, de szinte a játékvezetői sípszóval együtt Aspirány belőtte vezető gólunkat.
    A második félidőben mi támadtunk és a franciák védekeztek. A játékrész közepén ismét jött Aspirány és már két góllal vezettünk. Ekkor kezdtek kicsit mozgolódni a vendégek és vezettek egy-két veszélyes támadást. Eredménye azonban egyiknek sem volt.

    A sokra tartott francia csapatot telje...