user profile: seamandarin (comments / 23)
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
-
Vasas — UTE 1:0 (1:0).
Népszigeti pálya, 3000 néző
Bíró: Koch Lajos
A szezon utolsó elsőosztályu bajnoki mérkőzését a szerencsésebb csapat nyerte, amennyiben a Vasasok kezdés után 40 másodperccel érték el a győzelmet jelentő góljukat. Ettől kezdve az UTE volt döntő fölényben, ámde a jól tömörülő Vasas védelemmel nem boldogult. Két alkalommal azonban már csak a szerencse mentette meg a Vasasok kapuját a góltól. A Vasasoknál Plattkó védett kitünően, akinek hasznos támogatói voltak Zatykó és Stengl. Jól dolgozott a Neuwelt— Gottlieb—Reiner összeállításu halfsor, mig a csatársorban csak a két szélső, Koffler és Katzer volt jó. Az UTE-ben a közvetlen védelemnek nem volt komolyabb dolga, a fedezetsorban . Baubach igen gyenge volt, a szélsők, Kelecsényi és Szidon azonban megfeleltek. A csatársor nagyon megérezte Priboj hiányát, ami a csatársor felforgatását tette szükségessé. Vogel I. a jobbszélen és Paulusz mint balösszekötő nem váltak be. Schaller és Kósa jól játszotta... -
MTK — Vasas 5:0 (2:0)
Hungária-uti pálya, 7000 néző
Bíró: Filkorn
Mialatt a kiesésre álló csapatok élet-halál harcot vivnak egyetlen gólkülönbözettel járó eredményes játékért, addig az MTK egyre-másra aratja nagyarányu győzelmeit. A Vasasok két tartalékkal felállt csapata minden igyekezettel azon volt, hogy a kék-fehérek erőteljes támadásainak ellentálljon. Az első félidőben, amikor az MTK nappal szemben játszott és a Vasasok jól bírták az iramot, az erőviszony még valahogyan kiegyenlitettnek látszott. Az első félidő vége, de különösen a második félidő azonban az MTK állandó fölényének jegyében állott. Mint az UTE elleni mult vasárnapi mérkőzésén, ezuttal is a csatársor vette ki oroszlánrészét a játékból. Orth kivételével, aki térdrándulasa folytán kissé lomhán mozgott, a tőbbi csatárok temperamentumosán vezették a támadást. Különösen Winkjer és Kertész II. voltak lövő-kedvükben, de említést érdemel Molnár balszélső folyton javuló hasznos játéka. A halfsor ezuttal a s... -
BAK —„33“ FC 1:0 (0:0)
Margitszigeti pálya, 2500 néző
Biró: Nyul Dezső
Egyenrangu ellenfelek érdekes küzdelme, melyet nem a jobbik, hanem a szerencsésebb csapat nyert meg. A játék nagy részében a „33“-asoké volt a támadó szerep, de csatáraik a legkedvezőbb helyzeteket is kihasználatlanul hagyták, mig a BAK egy szerencsés helyzetet ügyesen értékesített. A játék mindvégig igen fair keretek között mozgott, amiért elismerés illeti ugy a mérkőzést vezető bírót, mint a mérkőző csapatokat. Mindkét részen a közvetlen védelmek nagyszerű munkája ragadta meg a figyelmet. A BAK-nál a Fodor—Müller—Szendrö közvetlen védelem, a „33“-oknál pedig a Zsák—Oláh—Kutik trió imponálóan látta el feladatát. Nagyszerű volt a BAK csapatában Károly a cénterhalf posztján; valósággal a lelke volt csapatának s ugy a védelemből, mint a támadásból kivette részét. A csatársor a várakozásnál gyengébben funkcionált; leginkább Klein tetszett. A „33“-asoknál a közvetlen védelem mellett Heid, Zloch és Lász... -
Törekvés — MAC 6:0 (3:0)
Hungária- uti pálya, 4000 néző
Biró: Ujváry Ödön
(Szombat)
Nagy meglepetés! A csapatok legutóbbi formái alapján egyenlő erők küzdelmét várta mindenki, ehelyett azonban a Törekvés egyszerűen lelépte az atléták csapatát.
A mérkőzés előtti zápor alaposan feláztatta a talajt, melyen a csiszoltabb technikai tudással rendelkező Törekvés játékosok igen otthonosan mozogtak, mig a MAC emberei alig tudtak megállni a lábukon. Bár a talajviszonyok a Törekvésnek konveniáltak, a vasutas csapat a nagyarányú győzelemre teljességgel rászolgált, mert csatárai oly nagyszerű és gólképes támadójátékot produkáltak, aminőt a legjobb MTK-tól is csak ritkán látunk. Lottka gyors lefutásaival, pontos beadásával igazolta azokat, akik benne látják a válogatott csapat balszélsőjét. Jól dolgozott a jobb szélen Micsinay is, mig a Weisz—Urik—Csapkay belső trió rövid lapos játékával teljesen kifullasztotta a MAC védelmét s jól irányított éles lövésekkel fejezte be akcióit.... -
NSC - TTC 1:1 (1:0)
Üllői-uti pálya
Biró: Szüsz Hugó
A két csapat közül az NSC tervszerübb játéka révén valamivel jobb volt. bár a TTC-nek több gólhelyzete adódott.
Az első félidőben inkább az NSC van fölényben s a 13. percben Spitz biztos helyzetben hibáz, majd a 22. percben Procenkó lövése kapufát ér. A 37. percben Künstler beadásából Gencsv védhetetlen gólt lő. A második félidőben Procenkó közelről a kapu fölé fejel, majd az NSC az erős iramtól visszaesik s egyideig a TTC van fölényben. A 20. percben Recht foultolja Szendrőt, a labda Malyhoz kerül és középre adott labdájából, de együtvéve a védelem hibájából Recht kiegyenlít. Az NSC-ben ujból szerepelt Tímár és Künsztler. Utóbbi nagyon óvatosan játszott mig Tímár közepes formát mutatott. A védelemben Szendrő, a fedezetsorban Killermann és Szegedi tűnt ki. Gencsv és Spitz önző játékot mutatott. A TTC-ben a védelem volt jó. A fedezetsorban Friedmann és Neumann, a csatársorban Maly és Hovanjátszott jól. Recht gye... -
Kispesti AC - MAFC 1:0 (0:0)
Hungária-uti pálya
Biró: Vértes Imre
A kiesés ellen elkeseredetten küzdő műegyetemi csapatot határozottan üldözi a balszerencse. Tegnap is lelkes küzdelem után kénytelenek voltak a győzelem pálmáját, a nagyobb szerencsével operáló ellenfélnek átengedni, bár a két csapat a játék folyamán csaknem egyenlő erejűnek mutatkozott. Mig azonban a MAFC egy a javára megadott 11-est sem tudott értékesíteni, azalatt a KAC fürge csatárai ügyesen kihasználták Ginzery egy hibás védését és a mérkőzést a maguk javára dönlötték lel. A MAFC-nak immár ez a hatodik mérkőzése, amelyet ily minimális gólaránnyal vesztett el és ez a sorozatos balszerencse a szimpatikus csapatra katasztrofális következményeket zudíthat. A tegnapi játék mindvégig erős tempóju, változatos, de egyuttal példásan fair lefolyásu volt és a csapatok teljes igyekezettel küzdöttek a győzelemért.
Az első félidő változatos játékkal telik el. A 20. percben Turi hands-e miatt megítélt 11-est Gau... -
FTC - UTSE 3:1 (2:0)
Üllői-uti pálya, 8000 néző
Bíró: Gerő Ferenc
Az FTC könnyűnek vélt győzelme az UTSE váratlan jó játékán és nagyszerű küzdőképességén megtört. Az FTC erős iramban kezdi a játékot s már a másodk percben Kelemen lövése a hálóban akad meg. Továbbra is az FTC marad fölényben, Pataki a 23-ik percben husz méterről szép gólt lő. Az UTSE is jó helyzeteket készit elő, de az FTC védelme résen van. A második félidőben az FTC kissé visszaesik, mire az UTSE lelkes játékkal válaszol. Az FTC harmadik gólját Kelemen lövi a 7-ik percben. Változatos játék következik, amelyből az UTSE Galy révén szép gólt ér el. A mérkőzés végén ismét az FTC van frontban.
Az FTC csapatában reprezantiv jelöltek Pataki, Blum, Tóth mindvégig kifogástalanul dolgoztak, jbár utóbbit eróssen lefogták. A két hátvéd jól vált be. Szabó nagyon óvatosan játszott; emiat a csatársor csak kevés labdát kapott tőle. Wilhelm is kielégítő formát mutatott. A csatársor összjáttéka mindvégig precíz volt.... -
Kollár Zoltánt a BTC hat hónapra kirekesztette működő tagjai sorából, mert Székesfehérvárott, ahol a BTC pünkösdkor vendégszerepelt, elhagyta a csapatát. Kollár a tilalmi idő alatt még a tréningeken sem vehet részt.
Sporthírlap, 1920. június 21.
-
Kellemetlen öröm érte a TTC-t az elmult héten. Junius 14-én ajánlott- expressz levelet hozott a posta Biach Ödönnek, a TTC társelnökének a nevére. A levél hátulsó oldalán Hegyi Árpádnak, a TTC hátvédjének a neve szerepel mint feladó. Történetesen Biach aznap nem volt Budapesten s igy a TTC-hivők arra gondoltak, hogy a levélben Hegyi átigazolásának a visszavonása van. A levelet nem merték felbontani, mert Biach nevére szólt, de mert arra gondoltak, hogy elkésnek az igazolás visszavonásának beadásától, mégis csak felbontották a levelet. Az öröm hirtelen szomorusággá változott, mert nem a visszavonási blankettát tartalmazta a levél, hanem Hegyi meleg hangon bucsuzott benne a TTC-től, amelynek csaknem 14 éven át tagja volt, s közöte, hogy átigazolását fenntartva, a jövőben az Ékszerészek csapatában fog szerepelni.
Sporthirlap, 1920. június 21. -
BTC — III. ker. TVE 2:0 (1:0)
Határ utcai pálya, 2000 néző
Biró: Fiedler Konrád
Az utóbbi hetekben gyengébben szereplő piros-fehérek biztosan nyerték mérkőzésüket a jelenleg igen gyenge játtékerőt képviselő vivok ellen. A BTC Horváth-al megerősítve, a Vivók ellenben Stark és Szabó nélkül öt ifjúsági játékossal állottak fel, s így eleve elvesztették minden esélyüket a győzelemre. Az első félidőben a BTC van fölényben, s a 17. percben szerzi meg Horváth a vezetést. A második félidőben változatos játék, s a BTC második gólját néhány másodperccel a mérkőzés befejezése előtt kornerből éri el ugyancsak Horváth révén. Mindkét csapatban a védelmek tettek ki magukért. Egyénileg a BTC-nél Kőszegi, Kanyaurek, Bélteki, Kollár és Szánthó voltak jók, mig a vívóknál Haragos és Keck érdemel dicséretet. A vivók csatársora Hönich II— Klug—Totisz—Göttler—Bary összeállításban játszott, de míg Klug és Totisz jól mozogtak, addig Hőnich II egyelőre még gyenge.
Sporthirlap, 19... -
BAK - TTC 0:0.
Üllői-uti pálya, 1000 néző
Biró: Kiss Menyhért. (Kedd.)
A BAK Károly és Deutsch, a TTC Hegyi és Csillag nélkül állt fel. A mezőnyben a BAK volt a jobbik, de gólt lőni a belső csatárok gólképtelensége miatt nem tudott. Egyénileg a BAK-ban Szendrő, Tóth és Gállos, a TTC-ben Maly és Procenko voltak jók. A biró a BAK-ból Engelt és Müllert. a TTC-bőI pedig Rechtet a második félidőben kiállította.
Sporthirlap, 1920. június 17. -
Törekvés — UTE 1:1 (1:1)
Népszigeti pálya, 3500 néző
Biró: Fiedler Konrád
A testi erő kihasználásában és a technikai eszközök alkalmazásában is egyenlő erőt reprezentáló csapatok mérkőzésében volt része a közönségnek. A második félidőben igen csekély mértékben bár, de tulsulyba jutott az UTE, a mely ekkor a győzelmet is megszerezhette volna, ha Schaller közvetlen közelről nem a kapusba rugja a labdát. Az első gólt a 7-ik percben Micsinai révén a Törekvés érte el. Három perc mulva Micsinai sulyos foultot követett el Vogel III-al szemben s tettét biró kiállítással büntette. A következő percben Priboj kiegyenlítő gólhoz segítette az UTE-et. A félidő végéig változatosan folyt a játék.
A második félidőben az UTE csatársora sűrűn jutott faultba, de csatárai sokat hibáztak. Mindaddig fölényben volt az UTE, amig a biró Pribojt ki nem állította. Ennek a hatása azután némi Törekvés fölényben jutott kifejezésre.
A Törekvés csapatában a Dürrt helyettesitó Burián igen j... -
MAC — MAFC 0:0
Margitszigeti pálya, 3000 néző
Biró: Fehéry Ákos
Jól működő védelmek, gólképtelen csatársorok munkája jellemezte a mérkőzést, amely a Műegyetemiek számára nagy sikert jelent, mert ha a szövetség illetékes faktorai javára igazolják a Vasasok elleni mérkőzést, ugy a ma szerzett értékes ponttal jobb gólarányuk révén megszabadultak az utolsó helytől. A MAFC Ginzerv helyén tartalékkal s egy kissé felforgatott összeállításban állt starthoz, s ha gyengébb is volt ellenfelénél, lelkes játékával rászolgált a hízelgő eredményre. A tartalékkapus, Biró, néhány labdát, ha némi szerencsével is, de szépen védett. A két hátvéd, Solymár és Kossár, tiszta helyzetben elég jól dolgozott. A csapat oszlopa a szélső halfok, Gaug és dr. Smóling volt; különösen előbbi végzett hatalmas munkát és a mezőny legjobb embere volt. A csatársorban csak a Reik— Egry jobbszárnytól láttunk elfogadható akciót, a többi csatár egészen primitiven játszott.
A MAC Simon és Weiner helyén játszo... -
MTK - UTSE 4:1 (4:1)
Hungária-uti pálya, 7000 néző
Bíró: Nagy László
A bajnokcsapat csatársora elemében volt, jóllehet a meglehetősen gyengén szereplő halfsor magára hagyta. A csapat technikai fölénye szemkáp- ráztatóan szép akciókban jutott kifejezésre. Ez azonban csak az első félidőre vonatkozik. A második félidőben az MTK lapos, unalmas, kapkodó játékot produkált s a legnagyobh erőfeszítéssel sem tudott gólt szerezni. Viszont az UTSE csapata, amely az első félidőben az MTK megsemmisitően nagy fölényével szemben nem tudott boldogulni, a második félidőben lelkesen és nagy ambícióval játszott és kevesen mulott, hogy gólt nem ért el. Az MTK csapatában feltűnést keltő bravuros játékával Molnár vált ki. Az UTSE csapatában tartalék Minárovics és hátvédtársa Dankó tűnt ki.
A 2-ik percben Kertész II. olyan szerencsétlenül futott össze Rössler balhalffal. hogy percekig nem tudott magához térni. A 6. p.-ben Braun beadásából Winkler lövi az első gólt. Hat perccel ké... -
KAC — Vas- és fémmunkások SC 2:2 (1:1)
Hungária-uti pálya
Biró: Filkorn Lajos
A Vasasok szombaton érkeztek meg németországi turájukról s már vasárnapon kiállottak a KAC ellen. Azt hitte ennek következtében mindenki, hogy a KAC könnyen fog elbánni ellenfelével. A mérkőzés elején azonban a Vasasok igen kellemesen lepték meg híveiket friss, a fáradság nyomait teljesen nélkülöző játékkal. Bár legjobb embereik, Gottlieb helyén tartalék játszott, egyenrangu ellenfelei voltak a KAC-nak. A tura hatása csak a második félidő végén jelentkezett, amikor a KAC 9 emberrel is fölénybe került.
A játék az első félidőben volt csak szép, amikor a Vasasok legjobb tudásukat mutatták be. A második félidőben történt incidensek és az ezt követő ideges hangulat a játékot is teljesen elrontotta.
Az első félidő elején változatos és szép játék. A KAC éri el az első gólt a 36. percben, amikor Boldog Jenny beadását befejeli. Négy perc multán Rákosi kavarodásból kiegyenlít. A második fél... -
„33“ FC - NSC 1:0 (1:0)
Üllői-uti pálya, 3000 néző
Bíró: Ujvári Ödön
Nem a jobbik, hanem a szerencsésebbik és nagyobb kedvvel és lélekkel játszó csapat győzött. A mezőnyben az NSC volt többet frontban, amit jórészt annak köszönhet, hogy Lászlót, a „33“-asok legjobb csatárát 20 percnyi játék után kiállította a bíró. László nélkül elvesztette a „33“-as csatársor minden akcióképességét, bár tény, hogy egyes lefutásai igen veszélyesek voltak, sőt egy ízben csak a kapufa mentette mez az NSC-t a biztos góltól Az NSC szépen kombinált, de csatársorának játékából hiányzott ez akciók befejezéséhez szükséges határozottság, ugy hogy a jól dolgozó „33“-as védelemmel szemben tehetetlen volt. Egyénileg a „33“-asoknál Zsák, Oláh, Vanicsek és Zloch játszott klválóan, mig az NSC legjobb emberei Payor. Szegedy és Spitz voltak. A gól a második félidő 22. percében Zsák II. korneréböl esett oly módon, hogy a szépen irányított kornerböl kifolyólag a labda Künstler ügyetlensége folytán a ka... -
FTC - III. ker. TVE 4:0 (1:0)
Üllői-uti pálya, 7000 néző
Biró: Schreiner Károly
A III. ker. legutóbbi gyenge szereplése után ma teljes csapatával állván ki, meglepően jó játékot produkált; a nagy gólarányu vereséget semmiesetre sem érdemelte meg. Az első félidő első percében már a III. ker. hálójában a labda. A gólt Pataki lőtte husz méterről bombaszerüen. Utána változatos játék folyt, a melyben a Vivők csatárai szép támadásokat vezetnek. Egy ízben Szabó gyönyörű lövése a kapu mellé kerül. A 32. percben a Vívók ellen megítélt tizenegyest Tóth a kapufának rugja, majd Breuer lövését Csajka szépen menti. Az utolsó percekben Nickolsburger tiszta helyzetben hibáz. A második félidőben leginkább az FTC van frontban, s a lövések egész sorozata megy a kapura, Ivanovszki az üres kapu mellé lő. A 15. percben Ivanovszky beadását Pataki a gólba emeli. A 28. percben Tóth ideális korneréből Kelemen gólt rug.
A 36. percben rugja az FTC a negyedik gólt Tóth révén. Az utolsó per... -
„33“ FC - UTSE 1:1 (0:1)
Népszigeti pálya, 2500 néző
Biró: Fehéry Ákos
A „33“-asokra nézve döntő jelentőségű mérkőzésre az UTSE egy a „33“-asok pedig 2 tartalékkal állottak fel. A mérkőzés előtti felhőszakadás erősen feláztatta és rendkívül síkossá tette a pályát, ugy hogy kombinációs passzjáték csak igen nehezen fejlődhetett ki. A szép játék kifejlődését akadályozta ugyan a pálya is, de teljes mértékben lerontotta az UTSE durva, emberre menő játéka. Fehéry biró az első pillanattól kezdve nem fogta elég erős kézzel az UTSE játékosokat, mire azok Liszák Il-vel és Dankóval az élükön vérszemet kapva ugy vágták a „33“-as játékosokat, mint a répát.
Kitűnő kórust szolgáltatott a csonthangversenyhez a pálya közönsége, amely kvalifikálhatatlan viselkedésével állandóan terrorizálta ugy a bírót mint a vendégcsapatot A „33“-as játékosok szinte kivétel nélkül igen félénken mozogtak, kétes szituációkban féltek közbelépni, s ez magyarázza, hogy a játék egyenlő erők küzdelm... -
MAC - UTE 1:0 (1:0)
Üllői-utí pálya
Biró: Ujváry Ödön
Mindkét csapat csak most, a szezon végén lendült formába. Élvezetes, mindvégig érdekes és izgalmas mérkőzésben részesítették a közönséget. Nem minősíthető ugyan érdemetlennek a MAC győzelme, de ha igazságot kellene tennünk, azt mondanánk, hogy a döntetlen eredmény juttatta volna kifejezésre az erőviszonyokat. A támadásban általában több szerep jutott az UTE-nak, a védelemben azonban a MAC valóban elsőrangut produkált.
Az első félidő szép mezőnyjáték jegyében folyt le és bővelkedett okos kombinációkban. Kezdés után a MAC lépett föl támadóan és perceken át az ellenfél területén táborozott, majd fölnyomult az UTE is és lövése a kapufáról pattant vissza. Fehérnek többször nyílott alkalma a védésre. Hullámzó játék következett ezután, miközben Schleimer lövése a kapu mellé jutott. A mérkőzés egvetlen gólját a 35 p.-ben Simon szerezte meg védhetetlen lövéssel. A második félidőben az UTE tiszta fölénybe került A MAC rit... -
MAFC — Vasasok 3:2 (2:1)
Hungária-uti pálya
Biró: Vértes Imre
A Vasasok csapata Németországban folytatja győzedelmes körutját és igy jogos volt a feltevés, hogy a mára kisorsolt MAFC mérkőzés elmarad. A kiesés szélén álló műegyetemiek azonban kiforszirozták a mérkőzést az MLSz intézőbizottságánál. A Vasasok kénytelenek voltak második csapatukat szerepeltetni. A MAFC Ginzery híján, akit Romhányi helyettesített, teljes csapattal állt ki. Általában a MAFC fölényes győzelme volt várható, meglepetésre azonban csak kínos küzdelem után tudta a legkisebb gólarányu győzelmet kivívni. A műegyetemiek csapata tehetetlenül, indolensen játszott Annál lelkesebben dolgozott a Vasasok jóképességünek bizonyult második csapata és mig ezek még valamelyes kombinációval tartották a játékot, addig a MAFC kapkodva, minden rendszer nélkül játszott. Szabadrugásból jutnak a Vasasok a 3-ik p.-ben Rucskay jobbösszekötő révén a vezetéshez, amit a MAFC csak a 40. p.-ben tud. kiegyenlíteni olyké... -
MTK — Kispesti AC 2:0 (0:0)
Hungária-uti pálya, 8000 néző
Bíró: Schissler József
A szezon végére maradt a bajnoki lista vezető helyén álló két csapat mérkőzése. Ez a meccs volt hivatva eldönteni, hogy egyrészt megérdemelten jut-e a kék-fehérek csapata a bajnoki címhez, másrészt hogy tényleg a technikai tudásnak és játékképességnek köszönheti a kispesti csapat eddigi sorozatos győzelmeit. Bár az MTK ma nem játszotta ki az utolsó három mérkőzésen mutatott formáját és keserves küzdelemmel érte el győzelmét, mégis dokumentálta nagy fölényét a KAC és igy a vele egy osztályban játszó többi csapat felett. Mai játékában lényegesen hátráltatta a csapatot Nyul középfedezet hiánya, akit az ezen a helyen már rég nem játszó Kertész III nem tudott kellőleg pótolni. Nyul óriási előnye, hogy nagyszerűen tudja irányítani a halfsor együttesét, a csatársorral való összjátékban. Ma azonban az ő közreműködése sem tudta volna talán ezt a harmóniát megteremteni. mert Orth és Winkler tud... -
MTK - MAFC 6:1 (3:0)
Hungária-ut, 2000 néző
Bíró: Gerő Ferenc
Az MTK kényelmes játék után érte el nagy gólarányu győzelmét a műegyetemiek felett. Az eredmény talán lesujtóbb lett volna a MAFC csapatára, ha Orth, aki láthatóan nagyon kímélte magát, erősebben feküdt volna a játékba. Indolens játéka, amely határozottan megakasztotta a csatársort képességének kifejtésében, a közönség körében egyenesen visszatetszést szült. A bajnokcsapatban Schlosszer játszott balszélsőt, Molnár a jobbösszekötő helyén szerepelt. Az utóbbinak állandó formajavulása a csapat határozott megerősödését jelenti.
A MAFC legjobb tudását vitte küzdelembe és helylyel-közzel nagyon szép mezőnyjátékot mutatott. A kapu elött azonban, különösen lövőképes csatárok híján, az akciói befejezetlenek maradtak. Gaug a jobbösszekötő helyén fáradhatatlanul és elismerésre méltó buzgalommal dolgozott, lövései azonban sorjában a kapu fölé mentek. Kiválóan szerepelt a csapatban Smoling. Az MTK góljain Braun, Orth... -
III. ker. TVE - UTSE 0:0
Határ-utcai pálya, 2000 néző
Bíró; Schiller Gyula
Egyenrangu ellenfelek egyhangu, nivótlan mérkőzése, mely a legjobban megfelelöen gólnélküli eldőntetlen eredménnyel végződött. A csapatok 60 percen keresztül minden terv és cél nélkül, unottan, kedvetlenül hajszolták a labdát s csak az utolsó félórában láttak komolyabban a munkához és mutattak elfogadhatót.
A játék, folyamán az UTSE csatársora valamivel egységesebben, stílusosabban játszott a mezőnyben, mint ellenfele de a Vívók egyéni lefutásai viszont több veszélyt jelentettek, s néhányszor jól irányított lövéssel nyertek befejezést, ámde a mult héten oly rosszul védő Paksy ezuttal kitett magáért és kivédett minden védhetőt. Az Ujpestiek csapatából hiányzott Dankó és Liszák II. A csapat legjobb része a csatársor volt de a gól előtt nem rendelkezik a kellő határozottsággal. A Vivóknál viszont a leggyengébben a csatársor funkcioinált. Egyénileg Hárrer, Hegyi és Kléber érdemel említést.[/quot... -
MTK - MAC 3:0 (2:0)
Hungária-utí pálya, 6000 néző
Bíró: Ujváry Ödön
A mérkőzés az MTK stílus óriási fölényét mutatta. Az MTK Schlosszer nélkül is iskolajátékot mutatott be, amellyel szemben a MAC teljesen védekezésre szorítkozott. Ha időnkint ki is szabadult a szoros ostromzárból támadása a rendszertelenség és ötletszerüség jeleit viselte magáns így sikerre sem vezethetett. Az MTK csatárai ellenben ma összjáték és helyezkedés tekintetében mintaszerűt produkáltak és ha a MAC vádelme, élén a kitühb Fehérrel, nem. működik kifogástalanul, ugy nagy gólarányu vereségről számolhatnánk be.
Á játék általában nagy- MTK fölény jegyébenfolyt le s a MAC csak a kapott gólok után buzdult fel annyira, hogy néhány támadasi kísérletet tett.
A nagy hőség mindkét csapatot erősen megviselte és az MTK a második félidőben határozottan visszaesett, különösen akkor, amidőn Orth Braunnal helyet cserélt. A MAC dicséretreméltó
ambicióval sokszor megszorította veszélyes ellenfelét, szép... -
FTC - NSC 1:0 (0:0)
Üllői-uti pálya, 5000 néző
Biró; Nagy László
Az FTC csapata a reá nézve kevés jelentőséggel bíró mérkőzést rendkivül kényelmesen, ambíció nélkül játszotta végig, ami majdhogy meg nem bo- szulta magát. A nagy vervvel és lelkesedéssel játszó nemzetiek ugyanis kis szerencsével könnyen a maguk részére szerezhették volna meg a győzelemmel járó értékes két pontot. A játék folyamán nagyobb technikai készültségével az FTC volt jobbára frontban, de az NSC-nek a második félidőben két olyan kedvező gólhelyzete volt, hogy ha történetesen reá mosolygott volna ma Fortuna istenasszony, ugy 2:1-re megnyerhette volna a mérkőzést; igaz ugyan, hogy az FTC is számos kedvező helyzetet hagyott kihasználatlanul.
Az FTC kapuját a kezét fájlaló Szamosi helyett Csajka védte, s hpz-zátehétjük, kiválóan: néhány nehéz lövést igazán bravurosan tett ártal-matlanná. A hátvédek, Wiener és Hungler II. biztosan látták el könynyü feladatukat. A fedezetsor volt a csapat gerince, bár... -
TTC - BTC 1 :0 (0:0)
Csütörtökön a Hungária-uti pályán folyt le a bajnoki mérkőzés Fillkorn Lajos bíráskodása mellett.
A játékról magáról annyit kell feljegyezni, hogy a BTC volt a jobbik csapat, de lövéseiben a balszerencse kisérte. A mérkőzés sorsát a bírónak egy sulyos tévedése döntötte el. A második félidő 26-ik percében Procenko kézzel beütötte a labdát s Fillkorn gólt ítélt annak ellenére, hogy László Lajos határbíró figyelmeztette, hogy a labdát kézzel ütötték a hálóba. A gól megítélése nagy recenzust keltett, s vagy negyedóráig szünetelt a játék. Eközben Kopácsi, a TTC kapusa megragadta László határbiró karját és leszakította az ingét. A játék nélkül telt negyedórát Fillkorn nem pótoltatta.
Sporthirlap, 1920. május 31. -
NSC - BTC 2:1 (0:1)
Üllői-uti pálya (Bajnoki mérkőzés.)
Biró: Schreiner Károly.
Az NSC megérdemelten verte meg a lustán, kedv nélkül játszó BTC-t. A meccs nagyobb részében a BTC volt fölényben, de oly tervszerütlenül, hátrafelé és emelt labdákkal dolgoztak, hogy sikerre nem is számíthattak. Az NSC sem volt jó, de lelkesebben játszott és a BTC védelem, főként Stier, két elemi hibáját ügyesen kihasználták. A győztes csapat lelke Szendrő volt.
Sporthirlap, 1920. május 27. -
TTC - III. ker. TVE 1:0 (0:0)
Üllöi-uti pálya, 8000 néző
Biró: Schiller Gyula
A III ker. TVE technikai készültség dolgában szembeötlő módon fölülmulta ellenfelét, mégis vereség jutott osztályrészéül. S ezt csatárai gólképtelenségének tulajdoníthatja. Előljárt ebben a tekintetben Schrott, aki nemcsak gyenge volt a góllövésben, de indolens volt a játékban is.
Az első félidőben a Vivók egységes játékot produkáltak s ugy _ látszott, hogy könnyűszerrel megszerzik a győzelmet. Hőnich a 7-dik percben üres kapuba sem tudja belőni a labdát. Röviddel ezután Csillag lövését kornerre hárítja a III- ker. Hovan jó helyzetben hibáz, Szabó lövése pedig a kapu fölé kerül.
A második félidőben a III. kerület visszaesett és a TTC került fölénybe. A 2-dik percben kornerhez jutnak a Vivók, a 6-ik percben pedig a TTC-ét illeti kornerrugás s ebből Csillag szép fejessel — védhető — gólt szerez. (1 : 0) Pillanatnyilag föltüzeli a _1II. kerületieket a gól s erős támadásba fognak, de Sz... -
BTC - BAK 0:0
Hungária-uti pálya
Biró: Weisz Ferenc
(Szombat)
Bizonytalanul dolgozó védelmek és gyengén funkcionáló csatársorok alacsony nívóju küzdelme, mely a mutatott formákat hűen visszatükröztetve, góltalan mérkőzés után egy-egy pontot juttatott a mérkőző feleknek. A játék teljesen hijján volt a lendületes, kombináción alapuló akcióknak, s külső képén is meglátszott, hogy egyik csapatnak sem fűződik rendkívüli érdeke a győzelemhez; itt-ott elvétve láttunk ugyan komoly akciót is, de összbenyomásunk az volt, hogy a játékosok máris a németországi kéjutazáson képzelik magukat.
A BTC Kertész és Hajdu, a BAK Deutsch és Gácsy nélkül állott fel. Stier egy-két bizonytalan védéssel vétette magát észre; feltűnő volt a BTC különben jó kvalitású hátvédeinek szemmellátható formahanyatlása. A fedezetsorban csak Kanyaurek tett ki magáért, s a csatársorban is csak a két szélsőtől Dobótól és Szánthótól láttunk tetszetős akciókat.
A BAK kapujában Fodor imponáló biztonsá... -
Törekvés — Kispesti AC 0:0
Hungária-uti pálya, 3000 néző
Biró: Kiss Tivadar
(Szombat)
A két csapat legutóbbi eredményei és a bajnokságban elfoglalt pozíciója alapján igazi sportcsemegének ígérkezett a mérkőzés. Az események azonban nem váltották be a mérkőzéshez fűzött reménységeket, mert bár mindvégig érdekes, változatos és heves iramu játékban volt része a nagyszámu közönségnek, nivó tekintetében, messze elmaradt a játék a csapatok legutóbbi teljesítményei mögött. Igaz ugyan, hogy megfelelő labda sem állott rendelkezésre, s használhatatlan tojással kellett végigjátszani a mecscset, ami valósággal lehetetlenné tette a nyugodt kombinációt.A mérkőzésnek a MAC elleni nagy győzelme után a Törekvés volt a favoritja, s bár a játék nagy részében övé volt a támadó szerepe, a csatársor munkájából ezuttal éppen a kellő határozottság és lövőképesség hiányzott, amely pedig a csapat legutóbbi sikerének legfőbb rugójan volt. Csupán Lholtka és Weisz játszotta ki formáját, ... -
UTSE - MSC 1:0 (1:0)
Népszigeti pálya, 2000 néző
Biró: Nyul Dezső
A folyton szitáló eső sem tudta lehangolni a két csapatot. Mindegyikük tudta, hogy itt a nagyon is szükséges és nagyon is értékes pontokért folyik a küzdelem. Ehhez mérten elejétől végig teljes energiával küzdöttek, s az UTSE győzelmét nagyobb energiáján kívül csak annak köszönhette, hogy ö rugta az első gólt. Előnye tudatában s közönségének támogatásával azután nem volt nehéz meg is tartania előnyét, bár az NSC legalább az eldöntetlent megérdemelte volna.
Az I. félidőben csaknem állandóan ő támadott; a II. félidő utolsó negyedórájában pedig valósággal odaszegezte az UTSE-t a kapujához. Azonban ekkor már a sártengerré vált pálya is az UTSE-t segítette; Künstler a nagy sárban üres kapuba sem tudta berugni a labdát, attól eltekintve, hogy az UTSE 11 embere is beállt a kapuba védekezni.
A játék ennélfogva a pontokért való harc volt inkább, amelyben a csapatok a hasznost is a szép és tetszetős el... -
„33“ FC — III. ker. TVE 1:1 (1:0)
Hungária-uti pálya
Biró: Ujváry Ödön
A két csapatnak a budai hegemóniáért folyó mérkőzése, mely egyben a „33“-asok számára a lét vagy nemlét kérdését is jelentette, erős küzdelem után, eldöntetlenül végződött, _ hasznos ponthoz juttatván a budai fekete-fehéreket. A hatalmas viztócsákkal borított, sikos talajon a Vivók nagyobb technikájukkal otthonosabban mozogtak ugyan, e fölényt azonban a „33“-asok nagyobb lelkesedése és ambíciója teljesen kiegyenlítette. A „33“-asokat üldöző balszerencse azonban ezuttal sem hagyta el a csapatot, amennyiben Zsák sérülten védett s oly gólt kapott, amelyet fitten feltétlenül kivédett volna. Oláh és Kutik jól dolgoztak. A fedezetsor és a mezőny legjobb embere Zloch volt. Kitűnő segítőtársa volt Heid. A csatársorban László volt veszélyes. A III. ker. TVE-nél a Korein—Haragos- Huszár közvetlen védelem hibátlanul dolgozott, a fedezetsorban Tótisz, a csatársorban pedig a Szabó -Majherr balszárny volt jó... -
MAC - Vasas 1:1 (0:0)
Üllöi-uti pálya
Biró: Gerö F.
A nagy bőségben lefolyt nívós, változatos és példásan fair mérkőzésben a Vasasok produkáltak tetszetősebb játékot. Mindkét csapat uj összeállítással experimentált s a Vasas csapatban tett változások kitünően be is váltak. Csatársora szép kombinációs játékkal dolgozott s különösen Jellinek és Szentmiklóssy adott jó teljesítményt. A fedezetsor jól állotta az iramot, hibátlanul játszott a védelem is.
A MAC-nak a csapat összeállításában tett változtatásai csak részben sikerültek. A reaktivált Kehrling a balösszekötő helyén kifogástalanul játszott, a második félidőben azonban kifulladt. Bodnár játékán kiütközött a tréning hiánya. A centerhalf posztját Kovásznay töltötte be — elsőranguan. Legjobb embere volt csapatnak; mint a hogy a fedezetsor volt a legjobb része az együttesnek. A hátvédek közül Ocskai volt a jobb; Szaffka sokszor könnyelmüsködött; Fehér néhány szép védéssel növelte rennoméját. Az első félidő... -
UTSE - BTC 2:1 (1:0)
Népszigeti pálya, 3000 néző
Biró: Schiller Gyula
A kiesés réme a legélesebb sarkantyu, amely fényes iramra ösztökéli a hátul kullogó csapatokat. Az UTSE például hétról-hétre javul s a ennek eredményeként szombaton megérdemelt győzelmet aratott, az ujra csapkodva játszó BTC fölött. Az ujpestiek különösen a fej játékban álltak toronymagasan a BTC fölött, a mihez tempóbirás, óriási lelkesedés és meglepően észszerű kombinálás társult. A csapat gerince a fürge és jól passzoló halfsor, lelke pedig Leitner jobbszélső volt, aki az UTSE valamennyi támadását vezette. Az együttesből egyedül Markovics balszélső rítt ki a gyámoltalanságával.
A BTC-ben Dobó, Gruber, Kollár és Kanyaurek váltak ki. A többi primitív stílussal, háromemeletes labdákkal dolgozott, nagyon megkönnyitve az UTSE védelem munkáját.
A vezető gól az 5. percben esett. Leitner pompás centerét a labdára startoló Kőszegi pár lépésről a saját kapujába vágja. Ebben a félidőben az UTSE ... -
BAK - MAFC (0:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Sebök Á.
A két csapat küzdelme még néhány hét előtt elkeseredett harcot produkált volna. Azóta azonban a BAK biztosította az I. osztályban való bennmaradását s most már nem nagyon erőltette meg magát. A MAFC ellenben teljes ambícióval, lelkesen ment a küzdelembe, ami azután egy drága pontot eredményezett megérdemelten a csapatnak, sőt a játék képe alapján nem lett volna meglepetés, ha a győzelmet is megszerezte volna.
A kánikulai melegben mindkét csapat tartalékkal állt fel. A BAK-ból Erbstein, a MAFC-ból Egri, Teuffel hiányozott. Míg azonban a BAK-ban Károly személyében kitűnő centerhalf helyettesített, addig a MAFC csatársora erősen érezte az említettek hiányát. Pótlásukra Biró Gyula rukkolt előre centercsatárnak, mig jobb halfot Jünker játszott. A csere kitünően bevált, mert Jünker okosan és szépen passzolt és elég jól szerelt, mig Biró nagyszerűen irányítottá a csatársort. Igen gyenge volt azonban a Teuffelt helyettes... -
BAK - NSC 6:1 (2:0)
Üllői-uti pálya, 1000 néző
Bíró: Vértes Imre.
A BAK jelenlegi nagy formája alapján nagy favoritként indult a küzdelembe, de a hatalmas gólarányra igazán senki sem volt elkészülve. A játék képe, a mutatott formák nem is tették indokolttá a sok gólt, de a szerencsének mint már annyiszor, a futballban domináló szerep jutott ezuttal is. Kétségtelenül a BAK volt a jobbik csapat, de ha az NSC akcióit nem üldözi a balszerencse, könnyen más lehetett volna az eredmény.
Az első félidőben ugyanis állandóan az NSC volt frontban, s a BAK mindössze talán két lerohanással kísérletezett az első és a 43. percben, s mindkettő gólt eredményezett. Az NSC játékának sikertelensége alaposan letörte; a biró Killermannt kiállította, Szegedy és Szendrő önként hagyták el a pályát, s igy nem csodálható, hogy a nagy széllel támogatott BAK további négy gólt ért még el, mig az NSC csak a BAK hatodik gólja után tudott eredményhez jutni Spitz révén. A BAK góljai közül az elsőt... -
UTE — MAFC 1:0 (1:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Schiller Gyula
Az előzőleg lefolyt durva, céltalan rugdalódás után valóságos oázisként hatott a két csapat nívós, tetszetős játék keretében megvívott küzdelme. Mint már annyiszor a tavaszi szezonban, ismét a balszerencse fosztotta meg a MAFC-ot munkájának gyümölcsétől s meg nem érdemelt vereséget szenvedett. Csapata legalább is egyenrangu ellenfele volt az ujpestiek legénységének, sőt a második félidőben többet és tervszerűbben is támadott, mint amazok s igy az eldöntetlenre feltétlenül rászolgált.
A műegyetemiek csapata veresége ellenére is respektabilis formát mutatott, a mezőnyben szépen kombinált, de az-ellenfél kapuja előtt nem volt szivük a csatároknak küzdeni, ami azután az eredményésség rovására ment. Ginzery néhány labdát szépen fogott, a hátvédek külö- nösen Solymár, biztosan látták el feladatukat. A fedezetsorban viszontláttuk régi reprezentativünket Biró Gyulát, aki álló helyzetekben még ma is régi nagy technika... -
"33" FC - TTC 0:0
Hungária uti pálya, 3500 néző
Bíró: Gerő Ferenc
A két csapáat elöző játékai alapján erős, de nívós küzdelmet várt mindenki, mely azonban sajnálatos események szerencsétlen összehalmozódása folytán elmaradt, s céltalan, minden terv nélküli, élvezhetetlen játékban volt része a hétköznap ellenére is szép számban megjelent közönségnek. A játékot egy a mérkőzés elején történt fájdalmás incidens tette puskaporossá.
A 11. percben Oláh és Hegyi olyan szerencsétlenül futottak össze, hogy Hegyi sipcsonttörést szenvedett. Ettől kezdve tervszerű játéknak nyomát sem láthattuk. A csapatokat olyannyira letörte a sajnálatos baleset, hogy nem tudtak az egész első félidőben magukhoz térni, s inkább nézték, mint rugták a labdát.
A második félidőben azután az idegesség -vett eröt a csapatokon; mind sűrűbbé válnak, a szabadrugások, amelyek nagyobb része a_ TTC ellen irányul, s a 20. percben, a biró ki is állítja Procenkót a TTC centerét, aki Heidet tette harc... -
TTC — UTSE 2:0 (0:0)
Hungária uti pálya
Bíró: Gerö Ferenc
A két csapat találkozása a kiesés szempontjából rendkívül fontos volt s eredményében az UTSE-et döntötte kritikus helyzetbe. A TTC csapata az első félidőben mélyen formáján alul játszott, a csapat tagjai egymással civakodtak s ennek folytán ugylátszott, hogy biztos vereség jut osztályrészéül. A második félidőben azonban észbe kaptak. Mintha kicserélték volna őket, lendületes, stílusos játékba kezdettek, folytonosan támadtak, a minek hatása alatt az UTSE fokozatosan engedett, s végül kifulladva, teljesen visszaesett.
A TTC kezd nap és szél ellen. Csakhamar az UTSE lép fel támadóan s kornert ér el a 14. percben Kopácsi csak ököllel tudja a labdát kiütni. A 34. percben a TTC veszélyes támadását az UTSE kapusa szépen védi, majd a TTC kornert ér el. Ezután az UTSE jut fölénybe, de csatárai gólképtelenek. A félidő utolsó percekben némi TTC fölény tapasztalható.
A második félidőben az UTSE erősen támad s már az... -
Törekvés — MAFC 1:0 (1:0)
Halom utcai pálya, 1000 néző
Biró: Schiller Gyula
A MAFC vasárnapon is folytatta vereségsorozatát, kétségbeesetté téve ezzel helyzetét. Ha a csapatot mai szomoru sorsa sem sarkalja nagyobb erőfeszítésre, ugy menthetetlenül visszaesik a II.-ik osztályba. Pedig a technikus csapat nem érdemelné meg ezt a keserű sorsot. A csapat az őszszel határozottan nívós csatárjátékot játszott, mely megütötte az I. osztályu nívót. Tavasszal azonban a csatársoruk sem tudott lábraállani s éppen azokon a mecscseken állott fel leggyengébb összeállításban, amelyeken esélye lett volna a győzelemre.
A Törekvés meccs már nem volt ilyen mérkőzés. Á Törekvés tavasszal óriási formajavuláson ment át, s ha az utóbbi időben valamennyire engedett is az iramból, a MAFC mai csapata nem lehetett komoly ellenfél a számára.
A MAFC ténylegesen csak az első félidőben volt ellenfele a Törekvésnek; helycsere után ugyanis a vasutascsapat olyan fölénybe került, hogy a MAFC nem is ... -
BAK — III. ker. TVE 3:0 (1:0)
Hungária-uti pálya, 3000 néző
Biró: Fiedler Konrád
Kellemes meglepetéssel szolgált a BAK csapata mai játékával. Elejétől végig importáló stílusban dolgozott a csapat, amelynek nem kell többé aggódnia, hogy benne marad a veszélyes zónában Az első félidőben még sikerült a III. ker. csapatának itt-ott a támadó szerepében fellépni, a második félidőben azonban állandóan a Vívók térfelében folyt a játék, s ha az utolsó husz percben a BAK jobban forszírozza az iramot, még több gólt is szerezhetett volna.
A BAK csapatában különösen Szendrő hátvéd emelkedett ki; valósággal reprezentatív formát mutatott. Jó volt partnere, Müller is. Fodor kapusnak kevés dolga volt. A fedezetsorban Tóth nagy klasszist képvisel, Erbstein az első félidőben gyengébb volt, a másodikban azonban kitünően játszott. Deutsch balhalf mindvégig szorgalmasan és hasznosan játszott. A csatársor megértő összjátékot produkált, amelylyel a Vívók halfsorát teljesen kifullasztott... -
MAC - Kispesti AC 1:0 (0:0)
Üllöi-uti pálya, 7.000 néző
Biró: Ujváry Ödön
A nagy meleg ellenére igen nivós, tetszetős játék keretében vívta meg a két csapat mai bajnoki mérkőzését, amelyet a mutatott formáknak megfelelően a MAC megérdemelten nyert meg a legminimálisabb gólaránnyal. A mezőnyben egv árnyalattal jobbak voltak az atléták, a játék nagyobb részében övék volt a támadó szerepe s számos gólhelyzetük volt, míg a KAC az egész mérkőzés alatt egyetlen gólhelyzetet sem tudott teremteni a MAC kapuja előtt.
A MAC legkomplettebb összeállításában Bodnárral és Ráccal megerősödve állott fel. Fehérnek a kapuban nem volt komolyabb védeni valója. Kitűnő volt Szaffka s megfelelt Ocskay is. A fe- dezetsor Lenz—Fodor—Weiner összeállításban fáradhatatlan agilitással látta el feladatát, s főleg a védelem munkájából vette ki részét. A csatársor Simon irányítása mellett szépen kombinál, de a Rác—Bodnár jobb szárny munkáján még erősen megérzik a tréninghiánya. Ráctól az első f... -
„33“ FC - BTC 3:2 (1:2)
Üllői-uti pálya
Biró: Hajós József
Nagy meglepetés! A lista végén kullogó harminchármasok hatalmas lelkesedéssel és ambícióval küzdő csapata megérdemelt győzelmet aratott a formájukban erősen visszament piros-fehérek felett. A kánikulai hőség ellenére erősiramu, nívós mérkőzésben gyönyörködhetett a nagyszámban megjelent közönség. Csupán az utolsó 20 percben estek vissza a csapatók s lett urrá a faradság játékukon.
A „33“-asok játékát a minden áron való győzni akarás, tűz és lelkesedés hatotta át, aminek megfelelőleg a csapat legjobb formáját játszotta ki. Zsáknak egyetlen komolyabb védeni valója sem volt. A hátvédek közül Kutik volt a jobbik, Grüner feltűnő indiszponáltan játszott. A halfsorban Zloch játéka magaslott ki. Különösen az első félidőben valósággal uralta a mezőnyt. Kitűnő segítő társa volt Heid és fáradhatatlan volt Vanicsek. A csatársor Bakonyi távollétében uj összeállitásban szerepelt. László, mint jobbszélső, a legjobbat pro... -
MTK - UTE 4:0 (3:0)
Népszigeti pálya, 6000 néző
Bíró: Vértes Imre
Az MTK-nak nem volt oka megbánni, hogy az ősszel felcserélte a pályaválasztás jogát, mert amellett, hogy gyönyörű időben, kitűnő talajon és sportszerű megértéssel figyelő nagyszámu közönség előtt játszotta le ezuttal a mérkőzését könynyü győzelmet is aratott a népszigeti pályán. Ujpest sportpártoló közönsége teljes számban kereste fel a tavaszi pompájában tündöklő, lombos fák övezte szigeti pályát, bizonyára abban a reményben, hogv kedvenc csapatának győzelmében, vagy legalább is erős ellentállásában fog gyönyörködhetni, a csapat azonban csalódást hozott. Egy pillanatra sem tudta kétessé tenni a bajnokcsapat biztos győzelmét. A közönséget — és ez kitűnő sportérzékére vall — nem hangolta le az ujpesti csapat kudarca, ellenkezően, teljesen méltányolta a kéek-fehérek szemetgyönyörködtető szép akcióit és tetszésének sokszor kifejezést is adott.
Az MTK Schlosser nélkül állt fel. Kertész II jobbösszekötőt ... -
FTC — Vasas 2:0 (2:0)
Üllői-uti pálya, 8000 néző
Biró: Renner Ferenc
Az FTC győzelmi sorozatának ujabb értékes állomásához ért el ma a Vasasok felett aratott győzelmével. Az előző napi WAC mérkőzéssel a lábában is biztosan bánt el a legutóbb gyengén szerepelt, ezuttal azonban ismét jó formát mutató Vasasokkal.
A csapat gyengéje korábban a csatársor golképtelen játéka volt, mely azonban az utolsó hetekben oly nagy mérvű javuláson ment keresztül, hogy ma egyenes a csapat legjobb részének kell a csatársort látnunk. A Kelemen—Pataki—Tóth belső trió Pataki irányítása mellett rövid lapos passzokkal megértéssel, tetszetősen dolgozik, de adott helyzetben jó képességű szélsőiről sem feledkezik meg. Jobb szélsőt ezuttal az előző napon megsérült Szabó játszott, sok igyekezettel, de sérülése következtében csak mérsékelt sikerrel. Szabó helyén Blum nyujtott kiválót, mig balhalfot Hungler I. játszott.
A közvetlen védelem biztosan látta el feladatát.
A Vasasok ezuttal határozo... -
Törekvés — „33“ FC 1:0 (1:0)
Üllöi- uti pálya
Biró: Kreutz Fülöp
A lista végén álló „33"-asok élet halál harca volt a mérkőzés. A csapat nagy verv-vel feküdt bele a játékba, de a biró érthetetlen ítélkezései előbb kedvét szegték, majd idegessé tették, aminek nyomán oly durva játékba kezdett, melyhez hasonlóan talán még sohasem láttuk a „33“-asokat játszani. A durva játékért meg kell rónunk a harminchármasokat, de pszihologiailag meg tudjuk érteni a csapatot, amelynek minden győzelmi esélyét megsemmisítette a biró hibás ítélkezéseinek hosszu sora.
A mérkőzés folyamán a Törekvés mutatkozott erősebbnek, s a nyujtott játéknak megfelelöleg biztosan nyerte azt. Dürrnek nem volt nehezebb védeni valója. A két hátvéd, Horváth és Siegel biztosan látta el feladatát. A fedezetsor volt a csapat legjobb része. Egyénileg Viola mintaszerűen fair és intelligens játéka magaslott ki. Ging még messze van régi nagy formájától. A csatársor különösen a mezőnyben szépen kombinált, de a ka... -
Kispesti AC — BTC 1:0 (0:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Gerő Ferenc
A BTC jó és a KAC gyenge külföldi szereplése alapján a piros-fehérek győzelmét kellett várni, ám a BTC híveinek csalódás jutott osztályrészül.
A csapat határozottan jobb volt ellenfelénél, részben azonban példátlan balszerencse üldözte, főképpen pedig belső csatárainak tulzásba menő golképtelensége fosztotta meg a sikertől. A meccs nívóját illetően kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy kissé gyönge volt s bizony a tájékozatlan szemlélő alig hitte volna el, hogy két legnagyobb csapataink sorába tartozó ellenfél viv küzdelmet.
A gyönge játék nyilvánvalóan a külföldi tura okozta fáradság következménye volt.
A BTC Kőszegi és Horváth, a KAC Krebs nélkül állott fel. A KAC kezd szél és nap ellen, de a BTC nyomban támadásba fog s ebben a félidőben csaknem állandóan a KAC térfelében folyt a játék. Közben a KAC ritkán, de veszélyesen támad, Jeny lövése hajszálnyira kerül a kapu mellé, majd Kertész és Koll... -
Játékos-határbiró.
A TTC—Miskolci Vasutas mérkőzésen nem akadt határbiró az eső miatt.-Maly Antal, a TTC jobbszélsője vállalkozott a határbirói tiszt betöltésére olyan módon, hogy játszott a jobbszélső posztján, de a szokatlan keskeny pályán alig kapott labdát s inkább a tacsvonalon jelezte a bedobásokat, segédkezet nyujtva a bírónak.
Sporthirlap, 1920 április 8.
-
FTC — MAC 2:1 (0:0)
Élvezetes nyilt játék, amelyben a mezőny legjobb játékosának a MAC. kapusa Fehér bizonyult, aki a FTC. immár goaléhes csatárai elől rendre mentett. Szünet előtt egy „hans" miatt megítélt és Pataki által lőtt tizenegyest is fogott. Helycsere után is jó ideig goal nélkül folyik a játék, végre azonban Tóth szabadrugásából Kelemen goalt lő, melyre azonban a MAC. corner után Fodor kapufáról bepattant goaljával válaszol. Nyolc perccel a meccs vége előtt Tóth szép akcióval a győzelmet jelentő goalt lövi.
Pesti Hirlap, 1920. április 6. -
FTC — MAC 2:1 (0:0)
Biró: Bóna Pál
A nehéztalajon élénk, gyors iramu, változatos játék. FTC fölénye szemmel látható, de a MAC is veszélyesen támad időnkint Az FTC-ben a csatársor, a MAC-ban a védelem dolgozott kiválóan. Á gólokat Kelemen és Tóth, illetve Fodor lőtték.
Sporthirlap, 1920. április 8. -
MTK — Törekvés 4:2 (3:1)
Hungária uti pálya
Bíró: Schiller Gyula
Szinte hagyományos a magyar futballsportban, hogy a gyengébb kvalitású csapatok nagyobb erőkifejtésre képesek a bajnokságban vezető csapat, mint a rájuk nézve nem olyan veszélyes ellenfelek ellen. Élénk tanubizonyságát szolgáltatta ennek a Törekvés a mai játékával. A vasutas csapat minden tagja szinte kivétel nélkül tudásának legjavát nyujtotta és a csapat láthatóan egységes igyekezete oda irányult, hogy a bajnokság legjogosabb aspiránsát győzelmei sorozatában megakassza. Győzelmet elérni nem tudott, mert ellenfele klasszisához nem ért fel és az erősen felázott talaj a jobb labdatechnikával rendelkező csapat segítségére volt. A dicséretreméltó ambíció azonban egy mindenképpen izgalmas küzdelmet eredményezett, amely a közönség érdeklődését az utolsó percig fogva tartotta. A támadások izgalmas és hullámzó kibontakozásai mindkét részről élvezetes momentumokban bővelkedtek. A Törekvésnek ezzel a játékáv... -
BAK — UTE 1:0 (0:0)
Hungária-uti pálya, 4000 néző
Biró: Bóna Pál
Mindkét csapat multheti teljesítménye után szép játék ígérkezett, azonban a mutatott játék, csak a második félidőben volt kielégítő. Az első félidőben unalmas középjáték folyik; mindkét csapatnak volt alkalma gól elérésére. A második félidőben jobbára a BAK van fölényben s Engel beadásából Ráczkevy védhetetlen lövéséből mégis szerzi a győzelmet jelentő gólt. Későbben Paulusz kapufát rug, majd a 40. percben Kósa biztos gólnak látszó labdáját Fodor, a BAK kapusa hihetetlen bravurral védi. Az UTE az utolsó percekben erősen küzd a kiegyenlítő gólért, Priboj lövését Fodor elvetéssel teszi ártalmatlanná.
A BAK csapatában az ujonnan igazolt Fodor védett, s a BAK győzelmét bravuros védéseivel nagyban elösegitette. A Müller—Szendrő hátvédpár a szokott megbízható hatvédőknek bizonyul- tak. A fedezetsor legjobb embere, Deutsch balfedezet volt. Erbstein kitünően fogta Pribojt, mig Tóth jobbhalf az első félidőben ... -
FTC - „33“ FC 3:0 (1:0)
Üllöi-uti pálya, 9.000 néző
Bíró: Fehéry Ákos
A Harminchármasok mult heti győzelme és az FTC csütörtöki gyengébb játéka után sokan meglepetést vártak, ez azonban az FTC váratlanul jó játéka folytán elmaradt. A zöld-fehérek csapata ezuttal ugy játszott, mintha egyszerre akarná kipótolni sorozatos gyenge játékait, s oly szívvel és lélekkel játszotta végig a mérkőzést, mintha nála és nem a „33“-asoknál lett volna szó a lét vagy nemlét kérdéséről. Szamosinak nem volt nehezebb védenivalója. A két hátvéd, Takács és Hungler II, főleg az utóbbi, hétröl-hétre javuló formát mutat, s ezuttal már kifogástalanul látta el feladatát. A fedezetsor különösen a második félidőben szinte tömte labdákkal csatársorát, s igazi klasszis játékot produkált. Egyénileg Blum nyujtott kiválót. A csatársor ma ugy játszott, mintha nem is a régiek, hanem csupa uj ember játszott volna benne. Patakit hajszálfinom trückjei, pontos labdaadogatása és szépen plaszirozott lövései eg... -
MAC - NSC 3:0 (0:0)
Margitszigeti pálya, 3000 néző
Bíró: Fiedler Konrád
A MAC váratlanul biztos győzelmet aratott az NSC felett, s ezzel a győzelmével jóidőre megszabadult az osztályozási gondoktól. A mérkőzésbe a MAC uj csatársorral ment bele. Ismét játszott a csapatban Bodnár Sándor, aki nem sokat vesztett régi formájából; Omelka kikerült a jobbszéle; Schleimer II. ment centerbe, mig a balszárnyon maradt Vigyázó—Boldog. Az uj összeállítás jól bevált s kár volna megbolygatni. Az első félidőben ugyan még nem szokott össze az öt csatár, szünet után azonban feltűnő jól és ötletessen kombinált. A csatársor nyerte meg a MAC-nak az NSC mecscset, bár a védelem és a halfsor is kifogástalanul dolgozott. Különösen jó volt a halfsorban Fodor, a védelemben pedig a két beck: Szaffka—Ocskay; de Fehér is határozottan fejlődik s a MAC standard kapusává növi ki magát.
Az NSC már eleve meghendikepelve állott ki a mérkőzésre. Legjobb s jelenleg talán egyetlen nagy képességű játékosa, K... -
III. ker. TVE - Vasas 1:0 (0:0)
Határ utcai pálya, 3.000 néző
Bíró: Schiller Gyula
A Vivók csapatának végre sikerült megtörni a balsikert. Ha tudás dolgában nem is multa felül ellenfelét, lelkesedésben és a teljes szívvel való küzdésben messze tulszárnyalta a vendégcsapatot. A játék, ha nem is volt nivós, eléggé élénk és változatos lefolyásu volt. Az első félidőben a Vasasok kombinációs játékkal uralták a helyzetet, de szünet után elerőtlenedve, a Vívók lelkes játéka deffezívára szorította őket. A szezont olyan szép stílusos és lendületes játékkal kezdő Vasasokat mintha kicserélték volna. Játékuk fáradt, üres és léleknélküli volt.
A Vivók az első félidőben félénk óvatossággal ügyeltek kapujokra, a szünet után azonban a sikeres ellenálláson felbuzdulva, támadásokba fogtak, amelyeknek sikere rendkívüli lelkesedésre ösztökélte a csapat tagjait. A kapuban uj játékos debütált Korein személyében, aki néhány bravuros védésével ízlelítőt adott talentumából. Kiválóan funkci... -
A meglepetések közül első helyen áll a TTC. sikere a Törekvés ellen 3 : 1 (1 : 0) arányban. Mindvégig szívós kitartással a TTC. biztosan győzött a vasutas csapat felett. Recht Chován. Maly (TTC.) és Urik (Törekvés) voltak a goallővők.
Pesti Hirlap, 1920. március 30. -
TTC - Törekvés 3:1 (1:0)
Hungária uti pálya
Bíró: Hajós József
Bár a mérkőzés eredménye meglepetésnek látszik, azok előtt azonban, akik a mérkőzést végignézték, inkább a TTC feljavult játéka volt meglepetés. A Terézvárosiak csapata hatalmas javuláson ment keresztül és játéka alapján ugy a csütörtöki mint a tegnapi eredményét reálisnak kell elfogadnunk. A csapat tegnapi játékával teljes mértékben rászolgált a győzelemre, mert a mérkőzés egész ideja alatt jobbnak bizonyult ellenfelénél. A játék mindvégig gyors iramu és heves lefolyásu volt és a bírót csupán Viola néhány akciója késztette közbelépésre. A TTC csapatának legjobb része a védelem volt. Kopácsi biztosan látta el feladatát, mig a Hegyi—Fried hátvédpár egyikét alkotja a legjobb védelemnek. A fedezetsor tegnap sűrűn hátrahuzódott a védelem támogatására és ezért a csatársort nem támogathatta kellőképpen. A csatársor és egyben a csapat egyik legjobb embere Maly volt, aki tegnap ismét a régi veszedelmes jobbs... -
BTC — MAFC 1:0 (1:0)
Üllöi-uti pálya
Bíró: Nyul Dezső
A piros-fehérek csapata technikai felsőbbségének tudatában meglehetősen elbizakodottan ment a küzdelemben, s bár biztosan nyerte a mérkőzést, lélek, nélküli játéka könnyen megbosszulhatta volna magát. Stiernek nem volt egyetlen komoly védeni valója sem. A két hátvéd mint mindig, ezuttal is megbízhatóan látta el feladatát; különösen Kőszegi imponált. A fedezetsor ugy a védelemben, mint a támadásban jól funkcionál, ámde a csatársor az akciók okos és tetszetős befejezésével mindig adós marad. Nem volt egyetlen tagja sem a csatársornak, aki feladatát megelégedésre végezte volna. Szánthó II sokat viszi a labdát, s késón centerez. Schwemk és Pócz inkább egy bolyban táncol semmintsem előre viszi a labdát. Kollár puha, még Hajdut keveset foglalkoztatták.
A MAFC kapujában Ginzery elfogadhatóan védett, a gólt egy kis szerencsével elháríthatta volna. A két hátvéd; Solymár és Ernst sok igyekezettel játszott. A fedezets... -
Kispesti AC - UTSE 3:0 (2:0)
Népszigeti pálya, 2500 néző
Bíró: Gerő Ferenc
Az UTSE erős támadásával indul a játék, s már az első percekben jóhelyzetbe kerül, az ujpesti csapat, de Szabó lövését Varga kitűnő helyezkedéssel kiparirozza. Ezután egy ideig középjáték folyik, majd a KAC is lendületbe jön, s erősen ostromolja az UTSE hálóját. A 15 percben esik az első gól olyanképpen, hogy Paksy, as UTSE kapusa kifut a kapuból, s Eisenhoffer az üres hálóba fejeli a labdát. A KAC kapuját, csak a két hátvéd bizonytalan játéka sodorja komoly veszélybe. Jeszmás egyéni játéka meghozza a KAC második gólját, ezután ismét a középre terelődik a játék.
A második félidőben általában a KAC uralja a helyzetet. Az UTSE ritkán, de mindig veszélyesen támad. Hogy a KAC hálója gólmentes marad, részben a szerencsének, részben az UTSE csatárok gólképtelenségének tulajdonítható. A félidó közepén Jeszmás a két hátvéd mellett könnyen elhuz, s a kifutó kapus mellett a kapuba helyezve a labdát... -
FTC - TTC 1:1 (1:1)
Üllői-uti pálya, 4000 nézö
Biró: Schiller Gyula
A két csapat április 1-re kisorsolt bajnoki meccsét csütörtökön játszotta le s küzdelmük nagy meglepetésre eldöntetlenül végződött. A TTC, amely már a MAFC ellen is javuló formát mutatott, nagy lelkesedéssel és ambícióval feküdt bele a játékba s nemcsak egyenrangú ellenfele volt a zöld-fehéreknek, de egy kis szerencsével meg is nyerhette volna a mérkőzést. -A terézvárosiaknak . mindenesetre több gólhelyzetük volt, mint az FTC-nek. A TTC kapuját ezuttal ismét Kopácsi védte. Néhányszor szépen mentett. Megbízhatóan dolgozott a Hegyi—Fried hátvédpár is, mig a fedezetsor szürkén, de agilisán dolgozott. A csatársorban a két szélső, Maly és Neumann volt veszélyes, mig a többiek gyengébbeknek mutatkoztak.
Az FTC kapujában Szamossi állott; a gólt több ügyességgel védhette volna, egvéb komoly dolga nem volt. A két hátvéd, Takács és Hungler, tiszta helyzetben jó! funkcionáltak, de ezuttal néha helyezkedési h... -
Ónody II. az FTC-ben.
A MAC kitűnő játékosa, Ónody Zsigmond az FTC-be lépett.
Sporthirlap, 1920. március 29. -
MAFC — TTC 0:0
Üllői-uti pálya
Bíró: Lescheditzky Kálmán
Az üllői-uti pálya közönségének nem volt szerencsés napja, ha csak gólt ment ki nézni, mert mind a két I. osztályu mérkőzés, amelyet ott játszottak gól nélkül végződött. Szép játék mellett azonban izgalomban is volt része a közönségnek, s ezzel főként ez a két veszélyes zónában veszteglő csapat szolgált. S nem lehet letagadni, hogy a III. helyért küzdő FTC—BTC-n kívül ezt az élet-halál harcot is sokan mentek ki megnézni.
A játék maga nem mozgott valami magas nivon. Mind a két csapat kínosan vigyázott arra, hogy valahogy malőr ne érje a kapuját s tulzott óvatosságukban szinte megfeledkezni látszottak, arról, hogy talán nem ártana egyiküknek sem, ha gólt is tudnának javukra elkönyvelni.
A TTC csatársoráról ugyan régóta tudjuk, hogy nem nagyon erőlteti meg magát a gólrugáshan, a MAFC csatársorát azonban ősszel ugy ismertük meg, hogy akar is, tud is gólt lőni. Sajnos — ugy látszik — erről a jó tulajdonságukró... -
UTE - III. ker. TVE 2:0 (1:0)
Határ-utcai pálya, 4.000 néző
Biró: Friedmann Hugó
A Határ-utcai pályán megjelent közönségnek izgalmas és érdekes lefolyásu mérkőzésben volt része. A játék képe ha nem is volt nagyon nívós, az UTE némi fölénye ellenére is változatos volt, és a III. ker. gyors csatárainak lendületes támadásai többizben veszélyeztették az UTE kapuját.
Az UTE kezdi a játékot és azonnal támadólag lép fel. A 3. percben már Paulusz kornere fenyeget, de a veszélyt sikeresen hárítja el a Vivók védelme. Középjáték keletkezik, de a 12. percben az UTE egyik támadása eredménnyel jár, mert Priboj helyezett lövése a hálóban akad meg. A Vívók erélyes támadással felelnek, de Göttler lövése a kapu felett süvít el. Szidon rövid időre megsérül és elhagyja a pályát, de az UTE tiz emberrel is uralja a helyzetet. A belső csatároknak számos kiváló alkalma kínálkozik a gól lövésre, de azt sorra elhibázzák. A félidő végén a Vívók is frontba jutnak és Stark lövését KnolI ráve... -
Törekvés — UTSE 2:1 (1:0)
Halom- utcai pálya, 1500 néző
Biró: Szüsz Hugó
Az első negyedóra után ugy festett a helyzet, mintha a Törekvés könnyen tudna végezni ellenfelével, ám az UTSE igen sikeres védekezést fejtett ki, sőt kiszabadulván szorongatott helyzetéből, több veszélyes támadást is intézett a Törekvés kapuja ellen. A 19. percben esett az első gól olyanképen, hogy Liszák I. öngólt vétett. Ezután is a Törekvés maradt frontban, de a csatárok egyéni akciója a tömörült UTSE védelemmel szemben nem érvényesült. A félidő vége felé az UTSE a támadó fél. Az ujpesti csapat támadása folytatódott a második félidőben is. A kiegyenlítő gólért vivott lelkes küzdelem a 10. percben meghozta gyümölcsét. Szabó védhetetlen lövéssel kiegyenlített. A félidő közepéig tartott az UTSE támadása s ezen közben a vezetés megszerzésére is alkalom volt. A Törekvés védelmének kitűnő játékán azonban meghiusult minden akciójuk. Az utolsó negyedórában kifuladt az UTSE, aminek folytán a Törekvés ... -
„33“ FC — Vasas 1:0 (0:0)
Hungária-uti pálya
Biró: Gerö Ferenc
A nap legnagyobb meglepetése! A vasasok soórozatos győzelmeik után váratlan vereséget szenvedtek a tavaszi szezonban meglehetősen jó csapattal rendelkező, de eleddig jó adag balszerencsével küzdő „33“-asoktól. A mérkőzés az orkánszerű szél ellenére erős iramban folyt le. Az első félidőben széltől támogatva a „33“-asok vannak fölényben, s a Vasasok csak szórványos lefutásokkal kísérleteznek, a második félidőben pedig egészen megfordított a helyzet, a Vasasok döntő fölénybe kerülnek, sőt a játék utolsó negyedórájában egyenesen kapujukhoz szegezik a „33“-asokat, de a budaiak ennek ellenére három csatárra! is nem egyszer igen veszélyesen támadtak. A két félidő ellentétes teljesítményeit összegezve megállapíthatjuk, hogy a csapatok egyenrangu játékot produkálták, s a harminchármasokat a győzelemhez a csapat minden egyes tagját nagy lelkesedés és ambíció segítette hozzá.
Zsák a „33“-asok kapujában néhány ... -
FTC - BTC 0:0
Üllöi-uti pálya, 10,000 néző
Biró: Schreiner Károly
Csinál néha a természet olyan csodákat, hogy bizonyos események váratlanul megismétlik egymást. A futballsportban azonban ritka az eset, hogy két mérkőzés annyira hasonlítson egymásra, mint a mult heti FTC - KAC, s az e heti FTC - BTC mérkőzések (az FTC—KAC-nak természetesen azt a részét számítva, amikor még 0:0 állott a játék.) Ott is, itt is gyors iramban keresztülvitt támadások a csatárok részéről, pompás helyezkedés és mintaszerű leadások a halfsorok részéről; precíz védelmi játék a saját kapuk előtt váltogatták egymást s még jóformán fel sem szabadult az egyik kapu a veszedelemtől, már a másik kapu védőinek kellett akcióba Iépniók.
A játék változatosságának velejárója volt az öldöklő iram is, amely elejétől-végig jellemezte a játékot. A diktáló fél mindig az volt, amelyik a hatalmas szelet kapta hátába; de a másik fél mindig át tudta venni a diktált iramot s nem szorult pusztán védekezésre.
... -
Kispesti AC — NSC 0:0
Hungária uti pálya. (Szombaton), 2500 néző
Biró : Kreutz Fülöp
Egyenrangu ellenfelek erős küzdelmének volt szemtanuja a hétköznap ellenére is szép számban megjelent nézőközönség. A mérkőzésnek a KAC volt a nagy favoritja, ámde a lassankint formába jövő Nemzetiek nemcsak egyenranguaknak,hanem még egy kis nüansszal jobbnak is bizonyultak, s ha csak egy kis szerencse kíséri akcióikat, győztesként hagyhatták volna el a küzdőteret.
A Nemzetiek főereje a csapat minden tagját átható nagy lelkesedés és ambíció volt, mely ha a KAC ellen nem is tudta még két pont alakjában mutatkozó teljes sikerre vinni a klub színeit gyengébb ellenfelekkel szemben nagy szolgálatokat fog még tenni. Gallovitsnak a kapuban nem volt komolyabb dolga; a két hátvéd, Hesser és Szendrö főleg helyezkedésükkel és kapcsolásaikkal váltak csapatuk javára. A csapat legjobb embere a középfedezetet játszó Killer- mann volt, aki különösen az első félidőben ugy a védelemben, mint a tám... -
MTK - BAK 3:0 (1:0)
Hungária-uti pálya, 7000 néző
Biró: Kiss Menyhért
A BAK legutóbbi kitűnő eredményei alapján nagy szenzációnak ígérkezett a két csapat mai találkozása, amelytől azonban meglepetést is vártak. A meglepetés azonban elmaradt; nem azért, mintha a BAK formáján alul szerepelt volna, de mert az MIK együttese különösen a második félidő első 35 percében olyan játékot produkált, amelyhez hasonlót még nem láttunk ebben a szezonban. Kropacseknek nem volt egyetlen komoly védeni, való labdája sem. Feldmann legjobb formáját játszotta ki, bár Mandl is kitett magáért. A csapat gerince a Kertész II—Nyul— Kertész III. összeállításu halfsor volt, amelyben Kertész III. fénykorára emlékeztető játékot produkált A csatársor ezuttal uj és mindjárt jól bevált összeállításban szerepelt. Molnár játszott jobbösszekötőt, mig Winkler a balszélre került ki. Ez a változás nagy előnyére vált a csapatnak, mert Molnár megértő partnere volt Braunnak, emellett eredményes is tudott lenni,... -
Vasas — TTC 5:2 (2:1)
Hungária-uti pálya, Biró: Weisz Ferenc
A Vasasok folytatták győzelmi sorozatukat, amelyben feltartani őket a TTC csapata gyengének bizonyult.
Az első félidőben még közel egyenlő erejűek voltak az ellenfelek és csupán a TTC balszerencséjén mulott, hogy a félidő nem a Terézvárosiak javára végződött; szünet után azonban a balsikertől elkedvetlenedve visszaestek és a Vasasok fürge csatárai tetszetös játék és csinos kombinációk után biztosan nyerték meg a mérkőzést.
A játék képe — ennek megfelelően — csupán az első félidőben volt élénk és változatos, mig a második félidőben a Vasasok döntő fölénnyel játszottak, amelyet csak nagy ritkán tört meg'a TTC csatárainak egy egy lerohanása. A Vasasok csapatának legjobb része ma is a csatársor volt, amelyben Katzer gyorsasága, Koffler határozottsága és a gól előtti erélyes játéka, továbbá a fürge kis Jellinek tűnt ki. Szürke, de alapjában hasznos munkát végzett a fedezetsor, amelynek tagjai hétröl-hétre ... -
Nyerges sérülése. Nyerges, a Vasasok jóképességü fiatal kapusa, csapatának a TTC ellen megtartott mérkőzésén két ujján komoly sérülést szenvedett, ugy, hogy hosszabb ideig pihenni kényszerül. Távollétében helyét Tapfer tölti be.
Sporthirlap, 1920. március 18. -
BAK - MAC 3:0 (2:0)
Margitszigeti pálya, 1000 néző
Bíró: Schiller Gyula
A BAK derekasan küzdő, de balszerencsétől üldözött csapata végre megérdemelt győzelmet aratott és értékes két ponttal javitott pozícióján. A játék folyamán mindvégig jobbnak bizonyult ellenfelénél, és ha csatárai történetesen jobban értenek a góllövés tudományához, ugy ma a MAC sulyos vereségéről kellene beszámolnunk. Mai győzelmével a BAK jelentős lépéssel jutott előbbre a veszélyes zónából kivezető uton és azt — ha játékosai továbbra is lelkes igyekezettel fognak küzdeni — rövidesen messze el is fogja hagyni. Vasárnapi játéka szemre nézve is igen tetszetős volt. A csatársor ügyesen kombinált és nem fukarkodott a lövésekkel. Mindvégig rendkívül agilis volt a halfsor, a szerelésben kitűnőnek bizonyult a két hátvéd. Wolinszkinek a kapuban nem akadt különösebb védeni valója. A MAC csapatának legjobb része a közvetlen védelem volt Fehér jó helyezkedései és bravúros védései sok kritikus helyzetben,... -
UTSE — MAFC 2:0 (1:0)
Népszigeti pálya
Bíró: Fehéry Ákos
Megérdemelt győzelmet aratott az ifjusági játékosokkal felfrissített UTSE a meglepően unottan és lélek nélkül játszó Technikusok felett. Bár az ifjusági játékosok beállítása miatt a játékosok egy része vonakodott játszani, s csak hosszas rábeszélés után volt hajlandó kiállani, az események és az eredmény igazolták az UTSE helyesen és sportszerűen gondolkozó vezetőségét, amely pillanatig sem habozott, s a régi rossz formában levó öregeket jóképességü fiatalokkal cserélte fel.
Paksynak az UTSE kapujában csak néhányszor volt alkalma tudását bemutatni. A hátvédek szürkén, de jól játszottak. A fedezetsor Hierholz—Lisszák II—Rösszler összeállításban kitünően helyezkedve a csapat gerince volt, s amellett, hogy jó! szerelte a MAFC támadásait, szinte tömte labdákkal a saját csatársorát. A csatársorban az ifjusági Reismann—Markó balszárny igen ügyesen és okosan kombinált, Szabó, mint center jól irányította a támadá... -
Elhunyt a volt légiós
Autóbalesetben életét vesztette a Győri ETO FC egykori futballistája, a szlovák válogatott támadó, Marek Krejci. A 26 éves korában elhunyt csatár 2002 tavaszán három bajnoki mérkőzésen szerepelt az ETO-ban, a legutóbbi szezonban a német másodosztálytól búcsúzó Burghausen játékosa volt.
Az elmúlt években ő a harmadik, korábban az NB I- ben futballozó légiós, aki fiatalon távozott az élők sorából: az egykor Nagykanizsán játszó [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/26884/stefan-toleski]Sztefan Toleszki 2002-ben, míg az exkispesti [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21092/vladimir_pasic]Vladimir Pasics 2004-ben halt meg.
Nemzeti Sport, 2007. május 27. -
Fodor Endre a BAK kapujában. Fodor Endre, aki többizben védett a »33- FC első csapatában is, majd a Törekvésbe lépett, tudvalevően igazolását kérte a BAK részére. Fodor 1919 március 29-én játszott utoljára a Törekvésben s így csak a hónap 29-én volna igazolható. A BAK azzal az-indoklással, hogy az idén szökőév van, kérte az MLSz intézőbizottságát, engedjen el Fodornak egy napot s igazolja március 28-án, annál is inkább, mert erre már precedens is van. Amenynyiben az intézőbizottság teljesíti a BAK kívánságát, Fodor védeni fog ez UTE elleni mérkőzésben. Wolenszky ugyan kifogástalanul látja el feadatát, a BAK mégis fölcserélné Fodorral, mert a fiatal kapus kitűnő formában van.
Sporthirlap, 1920. március 18. -
UTE — „33“ FC 1:0 (0:0)
Népszigeti pálya, 1.500 néző
Biró: Nyul Dezső
Egyenrangu ellenfelek erős küzdelmét szemlélhette a kellemetlen időjárás ellenére is szép számban megjelent nézőközönség. Az UTE sorozatos kudarcai után végre első győzelmét aratta ezuttal- amelyre azonban egyáltalán nem szolgált rá. Nagyobb fizikai erejével, támogatva a közönség lelkesítő, sokszor valósággal terrorisztikus viselkedésétől a mezőnyben meglehetős fölénnyel játszott a játék 70 százalékában a támadó szerepe is az övé volt, de támadásai nélkülözték a kellő tervszerüséget és határozottságot, nem végződtek jól irányított lövésekkel, s hogy mégis sikerült gólt lőniük, az tisztára véletlen szüleménye volt.
Knoll a kapuban néhányszor nehéz helyzetben is jól mentett. A csatársorba előrerukkolt Vogel II. helyén ez ifjusági Emmerling igen biztató formát mutatott; különösen rugótechnikája kiforrott máris, Vogel III. szokott jó formáját játszotta ki ezuttal is. A fedezetsorban Szimon volt a l... -
Törekvés - NSC 2:1 (2:1)
Üllöi-uti pálya
Biró: Gerö Ferenc
A Törekvés, mint nagy favorit indult a mérkőzésbe s az elején tényleg ugy látszott, mintha gólokkal nyerné a mérkőzést. A Törekvés alig 20 percnyi játék után két góllal vezetett Fél órai játék után változik csak meg a játék képe. A nehéz talajon a Törekvés emberei kezdenek kifulladni, mig az NSC csatárok fürgesége akkor jut érvényesüléshez. A talajt jobban bírják, mint a Törekvés halfjai s néhány egész ügyes támadást vezetnek a Törekvés kapu ellen. Elöljár ebben Künsztler, aki hosszabb pihenő után ismét régi formájában mutatkozott be. As NSC támadások 9O százalékát ő vezette s tegyük hozzá, mindig veszélyesen. Az NSC gólja is az akciójának következményeképpen születik meg, amennyiben centerezését Horváth kézzel téríti el irányától, s a megítélt ll-est Szegedy helyezi a gólba. Volt még ezen kívül is néhány helyzete az NSC-nek, azonban Künstleren kívül a többi négy csatár olyan erélytelen és oly gyengén áll a l... -
BTC — Vasas 1:1 (1:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Szüsz Hugó
A bajnokság negyedik helyét elfoglaló két csapat mérkőzése a várakozásnak megfelelően elejétől végig érdekes és változatos lefolyásu volt. A Vasasok esélyét csökkentette, hogy Nyerges és Zatyko helyén tartalékokkal kellett felállania, de viszont csatársora oly jól dolgozott, hogy védelmének meggyengülése nem okozott nagyobb bajt. A Vasasok támadása ezuttal a legjobb védelem volt számukra. A BTC Horváth kivételével rendes csapatával állott fel a a Vasas tartalékos csapatától eltekintve, halfsorának és védelmének köszönheti, hogy sikerült az eldöntetlent biztosítania. A föérdem azonban ismét a kitűnő Kőszegi—Gruber hátvédpárt illeti, akik biztosan tartották a Vasasok nagyszerű belső csatárait.
A Vasasoknak így is alkalmuk volt megnyerni a mérkőzést, de néhány jó helyzetben nem kisérte lövéseiket szerencse. Belső csatársoruknak összjátéka azonban ma is megfelelő volt. Kitünően dolgozott a halfsor is, mig a ta... -
Kispesti AC — FTC 2:0 (0:0)
Üllői-uti pálya, 8000 néző
Bíró: Vértes Imre
Ha a második félidőben történt botrány el nem rontja ezt a mérkőzést, ugy ma a szezon legszebb játékáról kellene beszámolnunk. így azonban két részre kell választanunk az FTC—KAC mérkőzést; a botrány előtti és a botrány utáni részre.
Az első rész igazi futballjáték volt, amelyben mind a két fél legjobb tudását nyujtotta. Heves, a pillanatok kis részét is kihasználó iram jellemezte ekkor a játékot, amelyben egyformán kivette a részét ugy a támadás, mint a védelem mindkét oldalon. A támadások valamivel nagyobb részét ekkor az FTC vezette; Pataki ma önmagát multa felül: önzetlen, gyors és leleményes centercsatár volt, aki nagyszerű labdákkal látta el szélsőit Tóth megértő partnere volt passzióval és lövéseivel egyaránt, mig Kelemen ezuttal ifjusági stílusban játszott; félénk, határozatlan és amellett önző volt. Határozottan fejlődött azonban a két szélső játéka.
Nem sokkal maradt mögöttük a K... -
MTK - III. ker. TVE 2:0 (2:0)
Hungária uti pálya, 3000 nézö
Biró: Ujváry Ödön
Az MTK mult heti kitűnő szereplése után a kék-fehérek fölényes győzelmét várta mindenki s igy nagy meglepetés nemcsak a kis gólarányu győzelem, hanem a nyujtott játék is, amelyhez hasonlóan gyengén az MTK-t meg nem láttuk ebben a szezonban játszani. Az MTK Kertész II-vel megerősítve kompletten állott fel. mig a Vívók Breuer és Schrott nélkül szerepeltek.
Kropacsek kevés dolgát is bizonytalanul végezte. A két hátvéd szokatlanul bizonytalanul funkcionált s a fedezetsor is csak egv félidőig bírta az iramot, szünet után azonban erősen visszaesett. Egyedül Kertész II. bírta mindvégig tüdővel s oly frissen és jól mozgott, mintha mult vasárnap játszott volna utoljára. A csatársorban is csak Braun állott feladata magaslatán. Orth tulkényelmesen játszott, meglátszott, hogy betegsége megviselte. Winkler ma is kerékkötője volt a csatársornak. A többiek igen szürkén játszottak.
A Vívók kapuj... -
A Feldmann - Horváth ügy befejezése.
Megírtuk az MTK—BTC mérkőzésen történt incidenst, amelyen tudvalevőleg Feldmann Gyula, az MTK hátvédje megrugta Horváth Gyulát, a BTC centerét. Az inzultust, minthogy a labda már nem volt ott, Fiedler bíró nem vette észre, s igy Feldmannt nem büntette meg, ellenben Horváthot egv következő kisebb inzultusnál kiállította.
A BTC-t sértette a kétféle mérték, ezért Feldmannt feljelentette a fegyelmi bizottságnál. A bizottság el is rendelte ez ügy megvizsgálását; mielőtt azonban ítéletre került volna a dolog, a BTC viszsza vonta panaszát. Így csak Horváth ügyével foglalkozhatott a bizottság, amely Horváthot tulerélyes játék miatt megdorgálta. Ezzel a kínos affér mindkét félre kielégítő megoldást nyert.
Sporthirlap, 1920. március 15. -
Melyik Konrád fivér lett professzionista tréner?
Egyik legutóbbi számunkban bécsi híradás nyomán megemlékeztünk róla, hogy Konrád I. professzionista tréner lett Pécsett. E hírünk némi rektifikációra szorul, mert bár igaz, hogy az egyik Konrád-fivér és pedig a legidősebb, tréner lett Pécsett, nem az általánosan Konrád I. néven ismert Jenőről, hanem Sándorról van szó, aki közel egy évtizeddel ezelőtt a Typographia játékosa volt. Konrád I. (Jenő) és Konrád II. (Kálmán) jelenleg is a bécsi Amateurök főtámaszai.
Sporthirlap, 1920. március 15. -
MTK - BTC Hungária ut fél 4 Fiedler
Sporthirlap, 1920. február 26. -
Kellemes tavaszi időben zajlottak le vasárnap a bajnoki mérkőzések. Az érdeklödés középpontjában a MTK—BTC találkozója állott, ám sem ez a mérkőzés, sem pedig többi, nem elégítette ki a várakozást, Mentől beljebb jutunk a bajnoki kampányban, annál világosabban kell látni, hogy csapataink egyre messzebbre távolodik attól a nívótól, a melyen a magyar labdarugó-sport a háború kitörése előtt állott. Az uj generáció ugy látszik, nem veszi annyira komolyan az üdítő és a lelki tulajdonságokat is fejlesztő sportot, mint a régiek s innen van, hogy a labdarugás színvonala süllyed. Az utánpótlás fájdalmasan gyönge s bizony gondolkodóba kell esni a labdarugó-sport igaz barátainak. Szorgalmas, céltudatos munkának kell következni, hogy a háborunak most teljes erőből jelentkező pusztításait labdarugó-sportunk kiheverhesse.
A kék-fehérek és a piros-fehérek mérkőzésétől végre egészséges, izgató küzdelmet remélt a közönség. E helyett azonban sablonos durvaságokkal is tarkított játé... -
Az MTK—BTC küzdelme 3:1 (2:1) arányban az MTK biztos győzelmével végződött, mely az eredményben nem is nyert megfelelő kifejezést. Egyénieg Mandl és Schlosser, a BTC-nél Kőszegi és Gruber váltak ki. A vezető gólt a BTC rugja, de az MTK már e félidőben vezetéshez jut és a második félidő elején biztosítja az eredményt.
Magyarország, 1920. március 2. -
Törekvés - BAK Halom utca 3 Szüsz H.
Sporthirlap, 1920. február 26. -
Törekvés — BAK 3:2 (1:0)
Végig erős küzdelem, melyből a tempót jobban bíró és szerencsésebb vasutasok kerülték ki győztesen.
Magyarország, 1920. március 2. -
UTSE - Vasas Népsziget 1 Vértes
Sporthirlap, 1920. február 26. -
Vasas — UTSE 4:0 (3:0)
A nagy formában levő Vasasok eddigi jó eredményeikre ezuttal sem cáfoltak rá s így a csapat e szezonban nagy eredményekre van hivatva.
Magyarország, 1920. március 2. -
UTE - TTC Népsziget 3 Schiller Gy.
Sporthirlap, 1920. február 26. -
TTC — UTE 1:1 (1:0)
A végig lelkesen játszó TTC eredményét az UTE-nek csak az utolsó pillanatban sikerül egalizálni. A Hegyi-Fried hátvédpár kitűnő játéka a Vogel testvérekénél különbnek bizonyult.
Magyarország, 1920. március 2. -
„33“ FC-MAC Üllői-ut fél 2 Fehéry
Sporthirlap, 1920 február 26. -
MAC — 33 FC 2 : 1 (0 : 1). A MAC reorganizált csatársora tetszetős játékkal szerezte meg a második félidőben visszaesett 33-asok ellen a győzelmet.
Magyarország, 1920. március 2. -
Kispesti AC — III. ker. TVE Hungária-ut 3/4 2. Gerő
Sporthirlap, 1920. február 26.
-
KAC—III. KTVE 2:0 (0 : 0). Mindkét csapat formája elején van. A Vivók gyakran durvaságokra ragadtatták magukat. Csak Jeszinás és Eisenhofffer produkáltak emlitésreméltót.
Magyarország, 1920. március 2. -
A Hungária-sporttelepen tízezer főnyi közönség előtt lefolyt mérkőzést megelőzte a Kispesti AC—III. ker. TVE küzdelem, a melyből gyorsabban és ügyesebben dolgozó csatázósora révén a KAC került ki győztesen 2:0 (0:0) arányban.
Budapesti Hirlap, 1920. március 2. -
Az óbudaiak igen jól startoltak, azonban a második félidőben már el-gyöngültek és a kispestiek — Jeszmás és Jenny rúgása révén — két goalt küldtek a hálójukba.
Pesti Hirlap, 1920. március 2. -
MAC — III. ker. TVE 0:0
Határ-utcai pálya, 4000 néző
Biró: Bóna Pál
Erős iramu és mindvégig heves mérkőzés keretében találkozott a két csapat, amely a csatárok gólképtelensége miatt eldöntetlen maradt. A játék folyamán mindkét csapat inkább a védelmek munkája érdemel dicséretet. A fedezetsorok is jobbára a gól elhárítására, mint annak elősegítésre törekedtek. igy tehát a mindkét részről magárahagyott és amugy sem tulságosan golképes csatársorok teljesítménye nem volt eredményes, sőt még kielégítő sem. Különösen a MAC fedezetsora fejtett ki fáradhatatlan munkásságot a védelem támogatásában és szisziphusi munkájuk eredménye volt, hogy hálójuk gólmentes maradt.
A két csatársor közül a MAC-é fürgébb és gyorsabb volt, mig a Vívók csatárai a kombinációs játékkal igyekeztek megközelíteni ellenfelük kapuját. Hogy ez az igyekezet legtöbbször hajótörést szenvedett, abban — mint már fentebb említettük — a MAC önfeláldozó fedezetsorának nagy része volt, amelyben különösen ... -
Kispesti AC - BAK 0:0
Hungária-uti pálya
Biró: Ujváry Ödön
A BAK évek óta legjobb játékát produkálta ma a KAC ellen s mai játéka bizalmat ébreszthetett híveiben is, hogy talán mégis sikerülnie fog csapatuknak a kiesést elkerülni abból az I. osztályból, amelyben mai játékuk szerint méltán foglalnak helyet.
A csapatnak ma éppen azok a tulajdonságai voltak kiemelkedő erényei, amik eddig mindig hiányoztak belőle: a gyorsaság, labdarámenés, határozottság a kapu előtt és lövőképesség. A 0:0-ás eredmény nem mond ellen ennek a véleményünknek; mert ha Varga helyett vasárnap más áll a KAC kapujában, ugy a BAK ma 2— 3 góllal, győztesként hagyta volna el a pályát.
A KAC mind a mellett nem volt tétlen nézője a BAK váratlan feljavulásának. Bizony, teljes erővel dolgozott ő is a sikeren s volt néhány alkalma neki is megnyerni a meccset. De, miként a BAK néhány helyzete, ugy az ő gólhelyzetei sem nyertek befejezést. Ez már azután nem Volenszkyn, hanem inkább a KAC csatárokon s a... -
Az NSC uj balösszekötője Gencsy Béla lesz, aki a föloszlott MLK-ból kérte az átigazolását. Gencsy III. osztályu válogatott volt és igen jó technikáju, ötletes játékos, pompás lövőképes- séggel. Spitz persze nem esik ki a csapatból. Ellenkezően, visszakerül eredeti helyére, a jobbösszekötőbe, ahol sokkal eredményesebben fog játszani. A center posztját minden valószínűség szerint Tímárra bízzák.
Sporthirlap, 1920. március 4. -
NSC — MAFC 1:1 (0:0)
Üllői-uti pálya
Biró: Hoffenreich Károly.
Meglátszott a mérkőzésen, hogy olyan pontokért küzdenek, amelyek partra segítik a győztes csapatot. Kapkodva, idegesen, sokszor fölöslegesen ingerlékenyen küzdöttek a játékosok, ami többször teremtett puskaporos hangulatot a pályán. Mindez persze a mérkőzés szépségének a rovására ment. Pedig a meccsen idónkint már felcsillant az NSC régi játéktudása s tetszetősen kombinált technikus csatársor, is — ha történetesen megtudta kaparintani a labdát.
Tartalékokkal tűzdelve, gyönge halfsorral állt ki a MAFC s ez okozta azt, hogy miután Teuffel kavarodásból lőtt góljával megszerezte a vezetést, fokozatosan vissza esett s végül teljesen kimerülten kieresztette kezéből a győzelmet. A MAFC-ban Smoling helyett az ifjusági Havas, Kosár helyén a betegségéből fölépült Landsmann játszott.
Az NSC is szerepeltetett uj embert. Gencsy balösszekötő személyében. Látszott rajta, hogy lámpalázzal küzd, de amikor belejött a ...