user profile: seamandarin (comments / 21)
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
-
UTE - III. ker. TVE 3:1 (1:1)
Határ-utcai pálya, 2500 néző
Biró: Szeiff Aladár
Érdekes, nívós küzdelem, amelyből az Ujpestiek megérdemülten kerültek ki győztesként. A játék első 20 percében a III. kerületieket látjuk frontban, majd az UTE is lendületbe jön a félidő hátralevő részében változatos lefolyása a játék. A második félidő az UTE domináló fölényének jegyében telik el, pozitív eredményt azonban csak a játék utolsó perceiben sikerült elérni. Az UTE góllóvői Schaller (2) és Priboj voltak, mig a Vivók gólját Horváth lőtte.
Az UTE a két Fogl és a kitiltott Szidon helyén tartalékokkal, a III. kerület Oláh nélkül állott fel. Az UTE kapuját Knoll nagy bravurral védte s hogy a játék első részében a Vivók gólt nem lőttek, az kizárólag az ö érdeme. Kitűnő tartalék-hádvéd-párral rendelkezik az UTE Szimon és Rosenberg személyében, akik várakozáson felüli labdabiztos játékukkal teljességgel pótolni tudták a Fogl testvér-párt. Kemény, nehezen áttörhető gátnak bizonyult... -
Futballpálya épül a Marczibányatéren. A lövészegylet engedte át a területet az agilis BAFC részére. Ugyancsak pályához jutnak a Pénzintézetiek is, akik a Mozdony-utcában építkeznek.
Nemzeti Sport, 1921. július 30. -
BAK: Mayer— Müller, Forika— Erbstein, Szabó I., Klein— Fröhlich, Okos, Szabó II— Donáth, Strasser.
Törekvés: Dürr— Horváth, Siegl— Csermely, Hajós, Franc— Szántó, Bartos, Wetzer, Micsinay, Weisz.
Nemzeti Sport, 1921. április 18. -
BAK - Törekvés 2:2 (2:0)
Halom-utca, 2000 néző
Bíró Schiller Gyula
A kiesés veszélye hatalmas erőfeszítésre sarkalta a BAK-ot a helytelen erőbeosztás azonban csaknem megboszulta magát. A BAK az óriási lelkesedésen kivül semmi különöset sem mutatott, sem mint együttes, sem egyénileg. Egyedül Okos két szép gólja volt figyelemreméltó. A mérkőzés első felében a Törekvés, különösen a közvetlen védelme nagyon bizonytalanul dolgozott, mig a második félidőben jól megállta a sarat.
Az első félidő általában a BAK-é. Ha támadáshoz is jutott a Törekvés, csatárainak lövései célt tévesztve, messzire elkerülték az ellenfél kapuját. Már a nyolcadik percben elérte a BAK az első gólt Strasser lefutását szép centerezéssel fejezte be, amit Okos góllá értékesített. Müller a BAK jobb hátvédje több ízben kornert vétett, de az azok nyomán keletkezett kedvező helyzeteket a Törekvés nem tudta értékesíteni. A 30-ik percben. Okos kiszökött az ellenfél védelméből és Dürr hibás helyezkedése fo... -
III. ker. — Kispest 1:0 (1:0)
Határ utca
Bíró: Iváncsics
Megérdemelt győzelmet aratott a III. kerület lelkes,ifju játékosaival s nem jósolt rosszul a bécsi sport-sajtó, mikor a jövő nagy magyar csapatának nevezte. Elsőrangú munkát végzett ismét a halfsor Kléberrel az élén, míg a csatársorban a belső trió és főleg Schwitzer balszélső tűnt ki. Kispestről nem sok jót mondhatunk, gőlképtelen csatársor mögött gyenge halfsor, bizonytalan hátvédekkel, egyedül Varga produkált méltót klasszisának megfelelően.
Kezdés után a 3. percben már Schwitzer lerohan, Stalmach támadja, a lepattanó labdát Skvarek kornervonalon kívül fogva gólt lő, amit a bíró természetesen nem ad meg. A következő percben már Kispest támad is. Csontost a l6-oson foultolják, Eisenhoffer éles lövését Steinitz menti, III. ker. fölénybe jut. Kispest durván védekezik, a megítélt büntetőrugásokat Varga szépen védi. A l5. percben Tury büntetőterületen handset vét. Horváth a 11-est kapu mellé helyezi.... -
III. ker. TVE — KAC 1:0 (1:0)
Határ utcai pálya, 1500 néző
Biró: Iváncsics Mihály
A negyedik helyért folyó kemény küzdelemből a Vívók csapata került ki győztesen. A Vívók több tartalékkal, főként ifjúsági erőkkel felfrissített csatársora igen tetszetős játékot produkált. Nagyszerűen működött a Vivók fedezetsora, az élén Kléber centerhalffal. A KAC vereségét főként Eisenhoffer indolens és erőszakos játékának tulajdoníthatta. A Vivók támadásával kezdődött a játék, Skwarek és Horváth lövését Varga nehezen védte. A KAC lerohanásai kevés veszélyt jelentettek a Vívók kapujára.
A 17. percben Tury handse miatt megítélt 11-est Horváth a kapu mellé rugta. A 33. percben esett a győztes gól, Drexler lövéséből. A második félidőben a játék elfajult, előljárt a durvaságokban Saguly, aki csakhamar megbünhődött: súlyos rugást szenvedett. Ekkor Eisenhoffer visszahuzódott a centerhalf helyére. Mindkét csapatnak volt ezután több gólhelyzete, de a csatárok a jó alkalmat rendre els... -
A II. félidő 8. percében Szidont kiállítják. A 14. percben Opata beadásából Schlosszer Kertész II.-höz passzol, aki Knoll mellett a labdát a gólba helyezi; (1:0). Az MTK második gólját a 35. percben Opata centeréből Schlosszer rugta.
MTK: Kropacsek— Mandl, Senkey— Nyul II., Guttmann II., Vágó— Braun, Molnár, Kertész II., Schlosszer, Opata,
UTE, Knoll— Fogl II, Fogl III.— Kelecséryi, Baubach, Szimon— Paulusz, Kősa, Egyházi, Schaller, Szidon.
Nemzeti Sport, 1921. június 13. -
MTK - UTE 2:0 (0:0)
Hungária-ut, 5000 néző
Biró:Ujváry Ödön
A mérkőzés, amelynek reváns jellege is volt, az MTK a jól megérdemelt győzelmét hozta. Azért mondjuk hangsulyozottan, jól megérdemelt győzelmét, mert a kék-fehéreknek nemcsak az ellenfél tudásbeli képességével kellett megküzdenie, hanem azzal a játékmodorral is, amely a legtávolabbi vonatkozásban sem áll a „fair“ fogalommal. Az ujpesti csapat erőnek erejével győzni akart, ami hiven viszszatükröződött a visszatetsző erőszakos és durva játékstílusában. A csapat nem a technika finom eszközeivel, hanem a veszélyesen rámenő, az ellenfelet megfélemlítő játékával akarta magának a fölényt biztosítani. Egyes játékosok, mint a Vogel testvérpár, Kelecsényi, Schaller és később Baubach is, oly következetesen forszírozták az erőszakos rámenést, hogy mindegynek látszott a néző előtt is, hogy a labdát találják-e el, avagy az ellenfél lábát. Sőt Vogel II eléggé nem korholható módon egyizben Kertész II-t anélkül, hogy... -
33 FC: Zsák— Kramer, Kutik— Boros, Vanicsek, Eichbaum— László, Beller, Kovácsy, Bakonyi, Beck.
Törekvés: Dürr— Horváth, Vass— Csermely, Hajós, Wetzer— Szántó, Weisz, Micsinay, Kautsky, Hirzer.
Nemzeti Sport, 1921. június 13. -
„33“ FC - Törekvés SE 2:1 (1:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Nagy László
(Szombat.)
Becsülettel verekedtek mai utolsó mérkőzésükön a Harminchármasok, jóllehet ez a meccs számukra semmiféle jelentőséggel nem birt már. Megmutatták, hogy lelkesedésük és ambíciójuk nemcsak hogy nem csökkent, hanem növekedett, ami megnyugtatóan hathat a klub barátaira. Zloch, Csárdás és Kramer II. nélkül kellett felvenniök a küzdelmet a Siegl hijján komplett Törekvés ellen és mégis sikerült győzniük, pedig a vasutas csapatnak a negyedik hely elnyeréséhez feltétlenül szüksége lett volna a pontokra.
A győzelem kivívásában oroszlánrész illeti a közvetlen védelmet, melyben Zsák néhány bravuros védésével bizonyította be, hogy ismét közel van igazi formájához. Imponáló biztonsággal dolgozott a balhátvédet játszó Kutik s a tartalék Kramer I is megfelelt az első félidőben. A halfsor szorgalmával tűnt fel s agilitásáért dicséretet érdemel a Boros—Vanicsek—Eichbaum trió minden tagja. A csatársorban ... -
VII. ker. SC: Kocsis - Juhász, Hoffmnann— Weszter, Kojsza, Melich— Lederer, Brenner, Csuzmann, Pollák, Herzog.
MAC: Fehér— Jancsár, Szaffka— Lenz, Kocsis, Omelka— Rácz, Bodnár, Zsáry, Szalay, Levente.
Nemzeti Sport, 1921. június 13. -
MAC - VII. ker. SC 2:1 (0:1)
Üllői-uti pálya, 4000 néző
Biró: Iváncsics Mihály
(Szombat.)
A lét — vagy nemlét kérdése hatalmas mértékben megnövelte az atléták lelki erejét, a mindenáron való győzni akarás az ambíciónak és a lelkesedésnek szuperlativuszát váltotta ki a MAC csapatából, mely végül is megérdemelt győzelmet aratott, megszabadulván ezzel az osztályozó mérkőzésekben való részvételtől is. Pedig a start nem volt valami biztató. Weiner a csapat legjobb embere sérülése miatt nem játszhatott; helyére Omelka került, mig center Zsáry lett s Fodor helyett Kocsis játszott centerhalfot. Az első félidőben az erős szelet kapták szembe az atléták és a VII. kerületnek gólt is sikerült rugnia. Mind e sikertelenség azonban nem csüggesztette el a csapatot, mely a második félidőben döntő fölénybe került s a gól előny ellenére is a maga javára tudta fordítani a mérkőzés sorsát.
Fehér felesleges pózolásától eltekintve, jól védett. A hátvédek, Jancsár és Szaffka hibátlan... -
VII. ker. SC — III. k. TVE 2:0 (1:0)
Bíró: Balassa
Igazi szezonvégi mérkőzés. Kevés lendülettel és a nagy melegtől elbágyadva, lanyhán, unalmasan mozogtak a játékosok és csak akkor lendültek bele a játékba, mikor már a II. félidő-ben a fényben pompázó nap az Üllői uti házak mögé bujt. Még a VII. ker jobban ambicionálta a játékot és a szivósságával, meg a gyenge Vivó-védelem jóvoltából meg is szerezte a győzelmét. Garai a kapuban idegesen, bizonytalanul mozgott, mindkét gólnál kiszaladt indokolatlanul.
A beck-ek nem voltak elég erélyesek, a halfsor nagyon jól dolgozott, pompásan szerelt és osztotta a labdát, Keck szemmel láthatóan, fejlődik hétről-hétre. A csatársor lanyhán, lélek nélkül játszott.
A VII. ker. kapujában Kocsis jól helyezkedett, a labdákat biztosan fogadta. Hoffmann játékával kiemelkedett a mezőnyből. A halfsor, bár szürkén, de okosan és hasznosan dolgozott. A csatársorban főleg Herzog a balszélső gyors lerohanásai jelen... -
VII. ker. SC - III. ker. TVE 1:0 (1:0)
Üllői-uti pálya, 1000 néző
Biró: Bíró Sándor
(Szombaton.)
Tipikus szezonvégi mérkőzés. A rekkenő hőségben egyik csapat sem ambicionálta a győzelem megszerzését. A VII. ker. csatárai, amikor látták a Vivók tartalék kapusának. Garainak primitív munkáját, igyekeztek a kapura lőni s gólszerző kísérletük a 32. percben sikerrel is járt. Ekkor érte el a VII. ker. győztes gólját Brenner révén. Az első félidőben a Vivók is kerültek néhányszor gólhelyzetbe, de csatáraik góliszonyban szenvedtek. Hasonlóan folyt le a II. félidő is. Bár ekkor a Vivók kerekedtek felül, VII. ker. kitűnő védelme azonban résen volt. A mérkőzés vége felé ujból a VII ker. támadott veszélyesen, de a csatárok gólképtelenek voltak. A VII. ker. csapatában Hoffmann hátvéd, Kojsza centerhalf a csatárok közül Herczog és Pollák voltak a legjobbak. A Vívóknál Huszár, Kléber, Majherr és Weisz jobbszélső tűnt ki.
Sporthirlap, 1921. június 6. -
Vasas: Farkas— Zatykó, Stengl— Klein, Gottlieb, Turi— Katzer, Jellinek, Rákosi, Szentmiklósi, Himmer,
III. ker.: Neuhaus— Steinitz, Huszár— Majherr, Kléber, Khek- Weisz, Horváth, Skvrek, Szabó, Schwartz.
Nemzeti Sport, 1921. május 30. -
Vas- és fémmunkások SC — III. ker. TVE 1:0 (1:0)
Határ-utcai pálya, 2000 néző
Bíró: Schiller Gyula
Nagy érdeklődés kisérte a Vasasok utolsó bajnoki mérkőzését. A Vasasokat tulfűtötté az a gondolat, hogy győzelem esetén előreláthatólag még csak osztályozót sem kell játszaniok. Ennek alapján azután kemény és nívós küzdelmet folytattak, amelyet a III. ker. TVE is teljes mértékben viszonzott, anélkül azonban, hogy igyekezetét siker koronázta volna.
Mindkét csapat komplett összeállításu csapattal szerepelt és a játék elején jóidéig a Vasasok voltak frontban. A 15. percben azután eldőlt a meccs sorsa: egy a jobbszélsőtől be- centerezett labdat Kléber a saját hálójába fejelt. A gól meglepte a III. ker. TVE-t, de a — Vasasokat is és utóbbiak azontul tulnyomóan a védekezésre fektették a fősulyt. A második félidőben a III. ker. TVE nagy erőfeszítéseket tett, hogy az eredményen változtasson, a jól működő „egyesített" Vasas-védelemmel azonban nem tudott megbirkózni.
A... -
33 FC: Zsák— Csárdás, Kutik— Boros, Zloch, Eichbaum— László, Vanicsek, Kovácsy, Beck, Beller.
TTC: Kopácsy— Kovács, Fried— Neumann, Kluger, Palkovits— Maly, Recht, Procenko, Győry, Bornstein.
Nemzeti Sport, 1921. május 30. -
TTC — „33„ FC 0:0
Üllői-uti pálya
Bíró: Spranring István
A TTC csütörtöki játéka után érthető érdeklődés előzte meg mai szereplését. A TTC-nek a „33“-asok elleni mérkőzései az utóbbi esztendők során mindenkor a legkeményebbek közé tartozott s az előzmények után félő volt, hogy a mai mérkőzés durva lesz. Szerencsére azonban, a mérkőzés vezetése Spanring bíró kezében erős kézben volt, a játékosok is uralkodtak indulataikon s bár a küzdelem mindvégig kemény volt, megmaradt a fair játék keretein belül. A csapatok közül a „33“-as volt a jobbik. Második félidőbeli fölényét csak balszerencséje és Kopácsi nagyszerű védései miatt nem tudta gólokban is kifejezésre juttatni. Zsák néhányszor nagy bravurral mentett, Csárdás és Kutik, de főleg az utóbbi, kiválóan funkcionált mint hátvéd. A fedezetsorban Zloch csak a második félidőben játszott kedvvel —, s akkor kiválóan is. Boross jól, Eichbaum gyengén dolgozott. A csatársorban László gyors lefutásai voltak veszélyesek s ügye... -
FTC — KAC 1:1 (1:1)
Üllői- uti pálya, 6000 néző
Bíró: Nagy László
Egyenrangu ellenfelek kemény küzdelme, amely a mutatott formáknak megfelelően eldöntetlenül végződött. A KAC csapata teljes mértékben igazolta utóbbi időben elért kitűnő eredményeinek realitását és minden tekintetben kiváló játékot produkált. Vargának nem volt nehezebb védeni valója. A hátvédek közül Tury nyugalmával és határozott fellépésével a legkritikusabb helyzetekben is sikerrel mentett. Mihalek szürkén játszott. A fedezetsorban Blachnik végzett hatalmas munkát, fegyelmezetlenségéről azonban — ugylátszik — sohasem fog leszokni, a második félidő 30. percében a biro feleselés miatt ki is állította. Tóth és Budai szélső fedezetek szintén jól dolgoztak. A csatársor gyorsaságon alapuló kombinativ játéka a legkényesebb igényeket is kielégítette. Eisenhoffer körültekintő, agilis centercsatár volt, akinek különösen hatalmas lövéseivel voltak sikerei, Jeny ma a szokottnál gyengébb volt, ugyszintén Sá... -
UTE: Knoll— Fogl II., Fogl III.— Kelecsényi, Raubach, Szimon, Paulus, Kósa, Priboj, Schaller, Szidon.
MAC: Fehér— Janicsár, Szaffka— Lenz, Fodor, Kocsis—Rácz, Bodnár, Omelka, Zsáry, Levente.
Nemzeti Sport, 1921. május 30. -
UTE -MAC 2:2 (0:0)
Margitsziget
Bíró: Ujváry Ödön
A mérkőzés ugy indult, hogy az ujpestiek játszva nyerik meg a mérkőzést, de éppen ez a megsemmisítő fölény érzete ragadtatta könnyelmű és kényelmes játékra az UTE csapatát. A MAC az első félidőben, az ellenfél kapuját messze elkerülő lövésektől eltekintve, alig jutott szóhoz. Teljesen az UTE dominálta a helyzetet, de nagy fölénye ellenére sem tudott pozitív eredményt elérni. A második félidőben teljesen egyenranguak voltak az ellenfelek és csak a kék-sárgák hihetetlen rossz taktikája okozta, hogy a javukra 2 : 0 arányban álló mérkőzést, hajszál híján el nem veszítették. Az első gólt Bodnár fejese révén a MAC érte el egy kapu előtti kavarodásból, miután előzőén Vogl II. könnyelműen durva hibát követett el. Közvetlenül a gól után Vogl II. a tizenhatos vonalon hendset vétett, amit a biró nem minősített szándékosnak.
Sorozotos MAC támadás után Zsárynak, a MAC balösszekötőjének sikerült a kék-sárgák második góljá... -
VII. ker. TC: Kocsis— Juhász, Hoffmann— Weszter, Kojsza, Mellich— Léderer, Brenner, Csuzmann, Pollák, Herzog.
BTC: Palcsek— Kőszeghy I., Kőszeghy II.—Szabó, Kanyaurek, Zettelmayer— Hajdu, Schweng, Brauchler, Tichovsky, Szántó,
Nemzeti Sport, 1921. május 30. -
VII. ker. - BTC 3:1 (1:0)
Margitsziget, 3000 néző
Bíró Schreiner Károly
A nagy hőség károsan befolyásolta a játékosokat képességeik kifejtésében, de a bemutatott gyenge játék, még a hőséggel sem magyarázható. A mérkőzést egy játékosnak, a VII. kerületi Brennernek lélekjelenléte döntötte el, aki két kedvező helyzetet góllá értékesített. Rendszeres, stílusos játékot egyik csapat sem mutatott. Észszerűtlen, össze-vissza csapkodás folyt mind a két félidőben. — A győztes csapat legjobb játékosai a balhátvéd Hoffmann, a középfedezet Kojsza és a középcsatár Brenner voltak. A többiek szürkén, de mindenesetre nagyobb élénkséggel és ambícióval mozogtak, mint az ellenfél játékosai. A pirosfehéreket réges régen láttuk ilyen rosszul játszani. — Mindenesetre mentségükre szolgál, hogy négy legjobb játékosukat, Grubert, Pócot, Horvátot és Rauchmault nélkülözniük kellett. Ettől eltekintve mégis különb játékot várt mindenki a csapattól, amelyben egyedül Kőszegi I. és a jobbfedezetet já... -
III. ker. TVE: Neuhaus— Steinitz, Huszár— Majherr, Kléber, Khek— Weisz, Horvát, Skwarek, Szabó, Schwarz.
MAC,: Fehér— Jancsár, Szaffka— Lenz, Fodor, Kocsis— Rácz, Bodnár, Kunst, Szalay, Levente.
Nemzeti Sport, 1921. maus 30. -
III. ker. — MAC 1:0 (0:0)
Üllői-uti pálya
Biró: Gerő Ferencz
A MAC nagyon rossz politikával dolgozott, amikor veszélyes helyzetében három erős meccset vállalt egy hétre. A sárga-kékek csapata az MTK meccstől fáradtan állt fel a Vívók ellen, s akkor sem tudott energiát vinni a játékába, amikor ellenfele már 1: 0 arányban vezetett. Bodnár ugyan a játék első felében néhány pompás áttörést produkált, de lövéseivel nem volt szerencséje. Partnerei teljesen tehetetlenek voltak. A halfsorban csak Kocsis és néha Lenz volt a helyén, Fodor hasznavehetetlen. A védelemben Jancsárnak kellett Szaffka hibáit is korrigálni. Fehér bizonytalan volt.
A III. ker. semmivel sem volt jobb, mint előző meccsen. Csupán a half- soron láttunk fejlődést, amely energikusan vetette ujból és ujból előre csatársorát. Nagyszerű volt Kléber és Keck. A védelemben Neuhaus vált ki, a két bekk gyenge ember. A csatársorba a két szélső vitt életet, a belsők nem igen mutattak valamit tudásukból.
Az I. fél... -
TSE: Dürr— Horváth, Vass— Siegl, Hajós, Wetzer— Szánthó, Weisz, Micsinay, Hirzer, Mesner.
BTC: Palcsek— Kőszegi, Auerbach— Zettelmayer, Rauchmaul, Szabó--Hajdu, Schweng, Pócz, Tichovszky, Szánthó II.
Nemzeti Sport, 1921. május 28. -
Törekvés — BTC 1:0 (0:0)
Halom-utcai pálya, 1500 néző
Bíró Fiedler Konrád
Elsőrangu sportélvezetben volt részük azoknak, akik Urnapján a halomutcai pályára rándultak ki. A késői szezont, a nagy meleget megcsufoló eleven, lendületes, amellett nívós játék keretében vivta meg a két csapat nemes csatáját, mely annak ellenére, hogy csak a helyezésre lehetett befolyással, a legteljesebb erőkifejtésre ösztönözte a csapatokat.
A játék folyamán az ellenfelek egyenranguaknak bizonyultak, bár mintha a második félidőben a Törekvés jobban állta volna az iramot. Mindkét csapatnak számos góllövési alkalma volt, s 10 perccel a mérkőzés befejezése előtt igazán nem lehetett még a győztest megjósolni. A Törekvés csapatában Csermely helyén tartalék játszott, mig a BTC-ből Gruber és Kanyaurek hiányoztak.
A győztes csapat kapujában Dürr minden labdát biztosan fogott. A hátvédek közül Horváth kiválóan, s Vas is megfelelően játszott. A halfsor Wetzer, Hajós, Siegl összeállításban jól f... -
UTE: Knoll— Fogl II, Fogl III— Kelecsényi, Baubach, Szidon— Egyházy, Kósa., Priboj, Schaller, Szidon.
III. ker. TVE: Mayherr— Oláh, Huszár— Kléber, Schwitzer, Kheck— Weisz, Horváth, Skwarek, Szabó, Schwarz.
Tíz perccel befejezés előtt Schwarzot a bíró megsértése miatt Gerő kiállítja.
Nemzeti Sport, 1921. május 23. -
UTE - III. ker. TVE 8:2 (6:2)
Népsziget, 3000 néző
Bíró: Gerő Ferenc
Az UTE legutóbb a BAK ellen mutatott gólképtelensége és mérsékelt teljesítménye után váratlanul nagy formát játszott. Különösen a csatársora brillírozott az indiszponált Egyházi kivételével s nehéz volna a legjobbat közülök kiválasztani. Szidon gyors lefutásaival és a gólok kidolgozásával, Schaller és Priboj lövéseikkel, Kósa labdaadogatásával tűntek ki. A fedezetsor is végig bírta az iramot és jól támogatta a csatársort. Talán csak Kelecsényi volt a szokottnál gyengébb. A védelem a szokott megbízható volt.
A III. ker. kapuját Neuhaus helyett Majherr védte, aki néhány labdát szépen fogott, két gólt azonban védenie kellett volna. A hátvédek közül Oláh volt kitűnő és fair. A fedezetsor csak a II. félidőben volt jó, amikor Kléber és Schwitzer tetszettek. A csatársor sokat hibázott, s csak a mezőnyben dolgozott jól. Jó erőnek ígérkezik Weisz jobbszélsó, aki gyönyörű gólt lőtt. Schwarc balszélső t... -
Vasas: Farkas— Zatykó, Stengl— Klein, Gottlieb, Tury— Katzer, Jellinek, Rákosi, Szentmiklóssy, Himmer.
VII. ker.: Wagner— Juhász, Hoffmann— Melich, Kojsza, Wester— Jánossy, Brenner, Csuzmann, Knoll, Hertzka.
Nemzeti Sport, 1921. május 23. -
Vas- és fémmunkások SC — VII.ker. SC 1:0 (0:0)
Üllői uti pálya
Bíró: Spannring István
Határtalan lelkesedés és ambíció fűtötte a Vasasok minden egyes játékosát, s a lelkes munkának megérdemelt jutalmaként két igen értékes ponthoz jutottak, mellyel előreláthatólag a kieséstől is megszabadultak. A vasasok mindvégig valamivel jobbak voltak, s emellett ügyes taktikával dolgoztak. A győztes gól után ugyanis Rákossyt hátrahozták a védelembe harmadik hátvédnek s négy csatárral operáltak; ez a szisztéma kitünően bevált. A Vasasok kapujában a beteg Nyerges helyett Farkas állott, akinek munkája teljesen kielégített. A két hátvéd, Zatykó és Stengl megingathatatlan sziklafalként verte vissza az ellenfél támadásait. A fedezetsorban Gottlieb emberfelettit produkált, bár a szélső halfok sem voltak rosszak. A csatársorban a Szentmiklósi—Himmel balszárny produkált klasszikus játékot, a többieknél csak az igyekezetét jegyezhetjük fel érdemül.
A VII. kerület az első félidőben... -
BTC: Palcsek— Kőszegi I, Kőszegi II— Szabó, Rauchmaul, Szettelmayer- Hajdu, Schweng, Pócz, Tichowszky, Szántó II.
KAC: Vargha— Saguly, Tury- Mihalek, Tóth, Buday— Stallmach, Csontos, Eisenhoffer, Sándor, Jenny.
Nemzeti Sport, 1921. május 23. -
BTC - KAC 2:2 (1:1)
Hungária-uti pálya, 2000 néző
Bíró:Iváncsics Mihály
A kispesti csapatot és különösen védelmét erősen befolyásolta középfedezetének, Blasniknak hiánya. A piros-fehéreknél Kanyaurek és Gruber hiányoztak, akik közül az utóbbit Kőszegi II. gyengén helyettesítette. — A BTC csatársora, különösen a két szélső, Hajdu és Szántó ma elemükben voltak. Teljesen beleilleszkedtek az együttesbe Schweng és az ujonc Tichowszki, aki bemutatkozásakor mindjárt két góllal örvendeztette meg a BTC híveit. — A kispesti csatársornak csak a jobb oldala állotta ki a legerősebb kritikát is. Eisenhoffer kedvetlenül és kényelmesen játsszott; teljesen elhanyagolta a kitűnő formában levő Jenyt.
Az első félidőben a KAC mutatkozott jobbnak, mégis a BTC érte el a vezető gólt a 36-ik percben. Hajdu lefutását okos beadással fejezte be, amint Tichowszki gólba értékesített. Kispest lelkes játékát is csakhamar siker kisérte, Jeny beadását Csontos a kapuba helyezte. A második félid... -
FTC — „33“ FC 4:0 (1:0)
Üllői-uti pálya, 6000 néző
Biró: Schiller Gyula
A „33“-asok végzete beteljesedett; mai vereségükkel a dicstelen utolsó helyre csuztak vissza, a honnan az eddig látottak után ítélve jelenlegi csapatával nem is kerülhet már előbbre. Mai mérkőzésüket a fejvesztettség és ideges kapkodás jellemezte s ez indolenciával és fegyelmezetlenséggel párosulva megérdemelt sulyos vereségnek lett az előidézője. A csapat amig gólt nem kapott lelkesen küzdött az első bekapott gól után azonban elvesztette a fejét és rendszertelen kapkodásával harmadosztályu nivon mozgó játékot produkált, Zsák beteg uj- javal is jól dolgozott, a a gólokkal azonban hihetetlen pecche volt. Rajta kívül csupán Csárdás, Kovácsi, Vanicsek és Beller voltak azok, akiktől valamit láttunk, akiknek játékában ítt-ott a lelkesedéssel párosult tudást is feltalálhattuk, a többiek valósággal egymást multák felül rossz játékban és indolenciában. Nem szolgálhat a csapat mentségére, hogy Lászlót, Kra... -
MTK: Fábián- Mandl, Senkey— Kertész II., Gutmann, Vágó— Braun, Molnár, Opata, Schlosser, Dobsa.
MAC: Fehér— Jancsár, Szaffka— Lenz, Fodor, Weiner— Rácz, Bodnár, Kunst, Szalay, Levente.
Nemzeti Sport, 1921. május 23. -
MTK - MAC 5:2 (3:1)
Margitsziget, 4000 néző
Biró: Ujváry Ödön
Az Orth és Kropacsek nélkül játszó kék-fehérek csak a legnagyobb erőfeszítéssel az utolsó negyedórában tudták a maguk részére biztosítani a győzelmet. Bebizonyosodott az a régi sejtelem, hogy Orth nélkül bajnokcsapatunk nem az a félelmetes csapat, ami volt s a minek eredményei mutatják. A mérkőzésen meglepően sok gól esett, ami a kapusok abszolut gyenge játékának az eredménye. Fehér a MAC kapuvédője hihetetlenül indiszponáltan védett. A kapott első három gólt kezdő kapus is kivédte volna. Ugyanezt mondhaljuk az MTK tartalék-kapusáról, az ifjúsági Fábiánról,akinek az első gól írandó a rovására. A csapatok egészen a kíméletlenség határáig erősen játszottak, a miben a két középfedezet Guttmann és Fodor vitték a vezérszerepet. Általában fölöslegesen sokat személyeskedtek egymással a játékosoK, s ez a mérkőzést vezető bíró figyelmét anynyira lekötötte, hogy különösen az offsiede helyzetek megitélésében hely... -
BAK: Mayer— Müller. Forika— Gutwillig, Szabó I.Erbstein— GrünwaW, Szabó II. Fröhlich, Czimet, Strasser.
UTE: Knoll—Fogel II., Fogel III— Kelecsényi, Baunbach, Szimon— Egyházi, Kósa II., Priboj, Schaller, Szidon,
Nemzeti Sport, 1921. május 17. -
TTC: Kopácsi— Kovács, Fried— P»ukovics, Kluger, Neumann— Maly, Győri, Procenkó, Bornstein, Rosenberg.
KAC: Vargha— Mihalek, Turi— Tóth, Blaschnik. Buday— Stallmach, Csontos, Eisenhoffer, Sándor, Jenny.
Nemzeti Sport, 1921. május 17. -
Kispesti AC - TTC 1:0 (0:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Ujváry Ödön
A meg nem adott gólok jegyében folyt le a mérkőzés. A sorozatot a kispestiek kezdték, akiknek egy sikerült akcióból eredt gólját offside címén érvénytelenítette a biró. Ellensulyozásul a TTC is elért egy gólt, ami viszont kezezés miatt nem volt érvényesíthető. Volt még egy gólja a TTC-nek, amely azonban Procenko offside állása miatt animináltatott. A hálót ért negyedik labdából végre érvényes gól született. Eisenhoffernek a jobbösszekötő helyéről ballábbal lőtt gólja minden várakozáson felüli volt. Az első félidőben Kispest volt a jobb és a többet támadó fél, a második félidőben viszont a TTC uralta a helyzetet. Kinos feltűnést keltett Vargának a győztes csapat kapuvédjének bizonytalan védése. Határozottan visszatetsző volt Blasnik középfedezet magatartása, aki elsőrangu játékát egészen lerontja modortalan viselkedésével. Hol az ellenféllel, hol a bíróval kerül ellentétbe és ha véletlenül ezekkel a tény... -
BAK — III. ker. 1:0 (1:0)
Üllöi-ut
Bíró: Schiller
Odaadó, lelkes játékával megérdemelten jutott a BAK a sokat jelentő két ponthoz. Minden embere megfeszített erőval dolgozott elsőtől az utolsó percig, míg a III. ker. meglehetős unott játékot produkált. Különösen a III. ker. csatársorának gyenge játéka könynyitette meg a BAK munkáját. Csak Szabó a centerben dolgozott lelkesen, a két szélső következetesen elfelejtett centerezni, az összekötők pedig a lövésekkel maradtak adósok. Jó munkát végzett a Vivó-halfsor élén Kléberrel. Az ujonc Kaufmann is jó játékosnak ígérkezik. Stark sokat hibázott, rugásai is erőtlenek. Oláh nem akar leszokni antipatikus játék modoráról. Neuhaus jó volt, a gólt nem védhette.
A BAK minden embere dicséretet érdemel, soha nem lankadó, minden labdáért küzdő játékáért. Egyénileg Gutwillig, Szabó centerhalf és Fröhlich vált ki. A BAK Strasser és Donáth helyén tartalékkal állott fel.
Kezdés után a BAK kapu többször forog veszélybe... -
Tőrekvés — Kispesti AC 1:1 (0:0)
Hungária-ut
Bíró: Gerő Ferenc
A meccs nagy részében Kispest volt fölényben, tetszetősebb akciói is voltak, mégis a Törekvés rugta a vezető gólt, miután a KAC különben nagyszerűen dolgozó centerhalfja, Blasnik, elkészült erejével.
Kispest csapatának legjobb része a védelem volt. Varga néhányszor bravurosan védett, máskor azonban rendkívül bizonytalan volt. Dicséretes agilitást fejtett ki a fedezetsor, mely csak Blasnik visszaesése után volt kénytelen teret engedni a vasutascsapatnak. A csatársor éltető eleme s a mezőny legjobb játékosa Jenny volt, míg Eisenhoffer kissé kényelmesnek tetszett. A Törekvés közvetlen védelme biztosan állotta meg helyét, a fedezetsor és a támadás magas labdákkal dolgozott.
A 3. percben kornerrel veszélyeztet a Törekvés, de már egy-két pec mulva Kispest támad. A 16. percben Kispest jut kornerhez, miután előbb Eisenhoffer jó helyzetben handszet vét. A kornerből Dürrnek két pompás védésre nyílik... -
MTK — VII. ker. SC 2:0 (1:0)
Hungária-ut
Biró: Schreiner
Lendületes játékával a meccs nagy részében teljesen nyílt jelleget biztosított a VII. kerület e mérkőzésnek, melyet nagy erőfeszítése ellenére a Braun nélkül felálló MTK csak igen nehezen nyert maga s több ízben a kiegyenlítés a levegőben lógott.
Az MTK erősen megérezte Braun hiányát, valamint Gutmann centerhalf indiszpozícióját, bár ezuttal a csatársor időközönkint nagy ambíciót árult el. Különösen a belső csatártrió volt elemében, míg a szélsők csak szorgalmukkal tűntek ki. Az MTK legjobb embere Mandl volt.
A VII. kerület kimagaslóan legjobb játékosa Hoffmann baloldali hátvéd, aki sokszor egymaga állott ellen a Testgyakorlók támadásának és kis termete ellenére, legtöbbször sikerrel küzdött meg az MTK-csatárokkal. Wagner a kapuban a nehéz labdák egész sorát védte, önfeláldozóan dolgozott — különösen a védelemben — a VII. kerületiek halfsora, a támadó akciókat részben Herzog, részben pedig J... -
TTC - BTC 1:0 (0:0)
Hungária ut
Biró: Ivancsics
Változatos meccs, melynek első félidejében a BTC, szünet után pedig a TTC volt fölényben. A két pont sorsát a véletlen döntötte el a TTC javára.
Mindkét csapat főleg a védelemben tűnt ki, míg támadásuk nélkülözte az egységet s a fedezetsorok nem is támogatták a csatárokat kellően.
A TTC Maly nélkül szerepelt. A BTC-ből Horváth tulerős játéka miatt a II. félidő közepén ki lett állítva. Győrit és Klugert faultolta. A megítélt szabadrugásból Rosenberg a magát rosszul elvető kapus alatt hálóba lövi a gólt. Tíz perccel befejezés előtt Kőszegi egy szabadrugásból kapufát lőtt.
TTC: Kopácsi— Kovács, Fried— Neumann, Kluger, Palkovics— Recht, Procenko, Győri, Bornstein, Rosenberg.
BTC: Palcsek— Kőszegi— Kőszegi II.— Nagy, Kanyaurek, Rauchmaul— Hajdu, Horváth, Pócz, Schweng, Szántó.
Nemzeti Sport, 1921. május 9. -
MAC - VASAS 2:1 (0:0)
Üllői-ut
Bíró: Ujváry
Favoritként mentek a Vasasok ebbe a mérkőzésbe, de a szerencse most sem állott melléjük. Mezőnyben körülbelül egyforma képességű volt a két csapat és csak a MAC-csatársor nagyobb gólképessége döntötte el a mérkőzés sorsát. A Vasas-csatárok gólképtelenségét bizonyítja az a körülmény is, hogy a mérkőzésnek mind a három gólját a MAC rugta, a Vasasok egyetlen gólját ugyanis Szaffka rugta a saját hálójába. Az első félidőben a Vasas, a másodikban a MAC volt a többet támadó fél.
A győztes csapat még mindig nem árul el mindenáron való győzni akarást, de ami a lelkes játékot illeti, a legutóbbi mérkőzéseihez képest lényeges javulást mutat, Fehér a kapuban jól dolgozott, csak a kifutásokhoz nincs érzéke, a gólt is ilyen helyzetben kapta. A hátvédpár tiszta helyzetben jó volt, de ha „me eg“ volt, hamar elvesztette a fejét. A fedezetsor és egyuttal a mezőny kimagaslóan legjobb embere volt Weiner, agilitása páratlan. Fodor m... -
KAC — 33 FC 5:3 (3:2)
Üllői-ut
Bíró: Ujváry
Váratlanul sok gól esett a két veszélyes zónában lévő, de jóképességű csapat találkozóján. Akik az Üllői-utra áldozócsütörtökön kifáradtak, azok nem bánták meg azt, hogy közben meg is áztak. Igazán szép meccs volt, mert mind a két csapat a győzelem fontosságának tudatában elszántan és lelkesen ment a küzdelembe.
A KAC igazolta azokat, akik a kispesti csillag elhomályosodása idején is vallották, hogy régi nagy képességeiből még megmarad egy jókora adag. Fürge és veszélyes csatársora mögött nagyon megbízható halfsor áll. A hátvédek jól rugók, bár gyengébben szeretnek. A kapuban pedig a válogatott Varga áll, aki mellesleg ez alkalommal csapata leggyengébb embere volt.
A 33-as erőssége a László—Krammer —Kovácsy oldal volt, amelyik Hoch és Boross által támogatva, remek támadásokat vezetett. A közvetlen védelemben egyedül Csárdás érdemel említést, de a második félidőben már ő sem bírt Jennyvel lépést tartani... -
UTE - BAK 0:0
Hungária uti pálya
Bíró : Fiedler Konrád
A BAK játékosai teljes tudatában voltak annak, hogy ez az utolsó alkalom pontok szerzésére. Sikerült is nekik megérdemelten egy pontot szerezniük és ha Fortuna jobban kegyeibe fogadta volna őket, könnyen megszerezhették volna a másodikat is. Az egyébként kifogástalanul bíráskodó Fiedler biró egy alkalommal tanusított határozatlansága ugyanis a BAK kárára történt, amikor is Fiedler egy lefujt tizenegyest utólagosan tévedésből eredőnek minősített. Az ítélkezés természetesen nagy megütközést váltott ki a közönség körében, mi azonban helyeseljük a biró eljárását, mert az a helyes, ha a biró nem ragaszkodik csökönyösen ítéletéhez abban az esetben, ha meggyőződött róla, hogy tévedett.
A küzdelem meddősége erősen be; folyásolta a játék szépségét. Az első félidőben nagyobbrészt az UTE volt a többet támadó fél, de a BAK sikeresen védekezett az erélytelen támadások ellen. Az ujpesti csapat csatársorában csak a ba... -
MTK-III. ker. TVE 5:0 (2:0)
Határ-utcai pálya. Bíró: Ujváry,
Váratlanul fölényes győzelmet aratott a Testgyakorlók csapata, a technikai hiányokat ezuttal lelkesedéssel sem pótló III. kerületieket, a kiknek egy-egy játékosa több kritikus pillanatban megkésve kísérelte meg a beavatkozást. A szél és eső is sokat rontott a játékon.
Szünetig heves szélvihar ellen küzdött a III. ker. TVE, helycsere után pedig egy-egy rövid időszakos fellendüléstől eltekintve, a csuszós, csatakos pálya gyengítette az óbudaiak el-lentálását. Neuhaus a kapuban minden menthető labdát védett.
Stark hibás helyezkedése, Oláh könnyelműsége egy-egy gólba került, a többi a fedezetsor összeroppanására, meg egy kirívó affride-lefutásra vezethető vissza. A Testgyakorlók fedezetsora pompás játékával biztosította ezt agyőzelemet, melynek góljait Orth ( I. 16.), Molnár. (I. 30), Braun. (II. 8.), Orth (II. 10) és Molnár (II. 27.) lőtte.
Nemzeti Sport, 1921 május 2. -
MTK - III. ker. TVE 5:0 (2:0)
Határ-utcai pálya, 4000 néző
Bíró Ujváry Ödön
A kék fehérek frissen és nagy ambícióval játszották végig a mérkőzést. A győzelem nagy arányát azonban az időjárás szeszélye is elősegítette. Az első félidőben ugyanis orkánszerü hátszéllel játsszottak, a szél azonban a második félidőben elállt és helyette megeredt az eső. A fölázott sáros talaj azután teljesen érvényre juttatta az MTK nagy technikai fölényét. A győztes csapat tul sokat játszott a belső csatárokra, pedig tegnap nemcsak Braun volt kitűnő formában, de jó volt Opata is a balszélen.
A III. ker. csapata mindent elkövetett a vereség enyhítésére, de a nagyobb tudás előtt meg kellett hajolnia. Neuhaus kapus elemében volt. Oláh durvaságaival kirítt a fair és szimpatikus csapatból.
Az első félidő 16-ik percében Oláh könnyelmüsködése folytán lefutott és a hátrafelé beguritott labdával Orth az első gólt helyezte. Pár perccel később Schlosszer okos átadását Molnár a második góllá érté... -
FTC — Törekvés 3:0 (1:0)
Üllői-uti pálya, 7000 néző
Bíró: Friedmann Hugó
Az FTC határozottan medérdemelte ezt a nagy győzelmet, mindvégig jobb volt, turf nyelven szólva, egyszerűen lelépte ellenfelét. Az értékes győzelem annál szebb, mert az FTC nélkülözte Hungler Il-őt és Obitzot, akiknek hiányában szokatlan összeállításban játszott.
A kapuban Csajka állott, aki azt a kevés labdát, amit a Törekvés csatáraitól kapott; többnyire lábbal védte. A védelemben Takács elsőrangu, de elsőranguan is durva játékot produkált. Partnere Kertész Géza csak a közönségnek játszott. A jobb fedezet helyén a betegségéből felépült Nikolsburger szerepelt, aki nagyszerűen bírta az iramot.
Szabó ezuttal is megfelelt. Blum a mezőny legjobb embere volt. A csatársor a Héger—Schwarcz—Kelemen—Tóth—Mészáros összeállításban szerepelt. Héger gyorsaságával, Schwarcz gyönyörű lövéseivel, Kelemen okos labdaosztásaival aratott tapsot és Tóth is mindinkább formába jön, mig Mészáros ezuttal nem muta... -
VII. ker. SCC - BAK 3:0 (1:0)
Üllői-ut
Bíró: Nyul
A szorgalmas VII. ker. csapatot a tréner keze mind stílusabbá teszi s ma az eddig gyengébb csatársor is meglepett fürge és erélyes játékával.
A VII. ker. nagy gólarányu győzelmét lelkes játékának köszönheti, mely mellett annál kirívóbb volt a BAK indolens játékmodora.
A BAK vereségét nem menti az, hogy a bíró a szokott tulerélyesen játszó Müllert kiállította. Ez a második félidő 24. percében történt, amikor a VII ker. már 2: 0-ra vezetett.
A győztes csapatnak kitűnően játszott a fedezetsora, Melich—Kojsza— Wester, a csatársorban jó volt a két szélső, különösen Jánosy és Csuzmann, aki mindhárom gólt lőtte. A BAK-ban Szabó I. és Forika dolgozott szorgalmasan. A gólok az I. félidő 15, a II. félidő 20 és 40. percében estek Csuzmann szebbnél-szebb lövéseiből.
Nyul képességeihez mérten gyengén bíráskodott.
Nemzeti Sport, 1921. május 2. -
VII. ker. SC - BAK 3:0 (1:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Nyul Dezső
A várakozás ellenére rendkívül érdekfeszítő és mindvégig változatos mérkőzés, amely végeredményben a VTT. ker. SC nagy gólarányu győzelmét hozta. Annak ellenére, hogy a VII. kerület, főként a csatársora, ma igen tetszetős játékot produkált, a három góldifferenciás győzelem nem fedi a tényleges erőviszonyokat, mert a BAK is szép játékot produkált.
Míg azonban csatárai rendre elhibázták a kínálkozó helyzetet, addig a VII. kerület centere: Csuzman egymaga három gólt lőtt és így csapatának biztosította a győzelmet.
A csapatok a szokott összeállításban szerepeltek. Csupán a VII. ker. csatársorában volt változás. Léderer játszott jobb szélsőt és Jánossy összekötőt, Knoll viszont bal összekötőt. A csatársor munkáját lényegesen megkönnyítette az a körülmény, hogy a fedezetsor, főként Kojsza Weszter feladata magastatán állott. A védelemben ezuttal is Hoffmann volt a mentőangyal.
A BAK csapatnak peches na... -
UTE—Vasas 1:0 (1:0)
Hungária-ut. Bíró: Gerő F.
A balszerencse csak nem akarta elhagyni a Vasas csapatot. Jobbak voltak az ellenfélnél, mégis vereséggel kellett elhagyniuk a pályát. A mérkőzést eldöntő gól az első félidő 15. percben Zatykó handse miatt megítélt és Priboj által rugott 11-esből esett.
Mindkét félidő Vasas fölényt mutatott és hogy nem tudtak győzni nem rajtuk, de Fogl II. és Knoll hatalmas, kitűnő munkáján mulott, akik életük egyik legszebb játékát produkálták. Mellettük Schaller és Kelecsényi tűntek ki. A Vasasoknál Stengl, Gottlieb, Rákosi és Jellinek játéka tűnt ki.
Nemzeti Sport, 1921 május 2. -
UTE — Vas- és Fémmunkás SC 1:0 (1:0)
Hungária-ut, 2500 néző
Biró Gerő Ferenc
Ugy indult a mérkőzés, hogy az UTE legalopozza ellenfelét, a helyzet azonban ugy alakult, hogy végül és csak egy 11-esbő1 elért góllal tudta biztosítani az a UTE győzelmét. A mérkőzés mindvégig nívós volt, különösen a második félidő, a melyben a Vasasok ugyszólván döntő fölényben voltak. Az első félidő óriási tempóban változatos játékkal telt el. A Vasasok több kapufát lőttek.
A második félidőben Vogl II, de különösen Knoll aki talán életének legjobb és legszerencsésebb védéseit produkálta — megakadályozza a Vasasok sorozatos támadásának eredményes befejezését. Jól játszott még Baubach és Szidon is. A Vasasok egész csapata lelkes értékes munkát végzett. A 11-est Zatykó handseért ítélte meg a biró.
Sporthirlap, 1921. május 2. -
BTC -„33“ FC 1:0 (1:0)
Margitszigeti pálya, 2000 néző
Bíró: Schiller Gyula
A „33“-asok ma folytatták balszerencsés s szeriesüket. Bár a mérkőzés nagyobb részében fölényben voltak, mégis vereséget szenvedtek, még pedig 11-esből elért góllal. Az első félidő 35. percében egy a korner vonal felé haladó ártatlan labdát Eichbaum annak ellenére, hogy ellenfél a közelben sehol- sem volt, karral tart fel, melyért, a bíró tizenegyest ítél, s ebből szerzi meg Pócz csapatának a győzelmet.
A BTC-böl Hajdu és Gruber, a „33“-asoknál Zsák és Grüner hiányoztak. A BTC-ben a Palcsek— Kőszegi I. és II. közvetlen védelem s Kanyaurek a fedezetsorban végzett, kiváló munkát, mig a csatársorban Pócz és Szánthó voltak a legjobbak. A „33“-asoknál a Zsákot helyettesítő Singer, László és a Kramer—Kovácsi jobbszárny nyujtott elfogadhatót, mig a csatársor balszárnya teljesen csődöt mondott.
Az első félidő első negyedórájában a „33“-ok nagy fölényben játszottak, csatáraik lövésekkel se... -
TSE: Dürr— Horváth, Siegl— Francz, Hajós, Csermely— Szántó, Kautsky, Wetzer, Micsinay, Weisz.
TTC: Kopácsi— Fried, Kovács— Palkovits, Kluger, Neumann— Maly, Ölvedy, Győri, Bornstein, Rosenberg.
Nemzeti Sport, 1921. április 25. -
Törekvés - TTC 0:0
Millenáris pálya, 1500 néző
Biró: Ujváry Ödön
Mindvégig élvezetes, izgató küzdelem, amely csak a futballjáték legfőbb kelléket, a gólokat nélkülözte. Az utolsó pillanatig nyílt volt a mérkőzés. A Millenáris pálya nehéz, homokos talaja ugyancsak próbára tette a játékosok szívósságát. A mély talaj a labda irányát is erősen befolyásolta és sokszor szerzett meglepetést a játékosoknak. A Törekvés végre magára talált. Nagy megértéssel és lelkesen játszottak az utoisó pillanatig. A balszerencse, amely a második félidőben végigüldözte a csatársor minden akcióját, nem vette el a csapat kedvét. A Weisz-Micsinai balszárny a legkényesebb igényeket is kielégítette, ugy összjáték, mint egyéni teljesitmény dolgában. Még veszélyesebb volt a jobbszélső Szántó. Gyors lerohanásait többnyire éles lövéssel fejezte be. Ha centerezéseire nagyobb gondot fordítana, Braun után ő lenne a legjobb jobbszélsőnk. Jól megállotta helyét a Törekvés halfsora is.
A TTC csalódást... -
Vasas: Nyerges— Zatykó, Stengl— Makovy Gottleb, Tury— Katzer, Koffler, Rákosi, Jellinek, Himmer.
BAK: Mayer— Müller, Forika— Erbstein, Szabó I., Klein—Fröhlich, Okos, Szabó, Donáth, Strasser.
Nemzeti Sport, 1921. április 25. -
BAK — Vasas 1:1 (1:0)
Hungária-ut, 2000 néző
Biró: Fiedler Konrád
A győzelem minden áron való megszerzése és igy a kiesés veszedelmétől való megszabadulás reménye ébren tartotta az erőt a Szentmiklóssy helyén tartalékkal felállított Vasas csapatában, amely talán csak azért nem vivta ki a sokat jelentő győzelmet, mert a játékosok kissé izgatottan indultak a küzdelembe. A Vasasok a játékidő háromnegyed részében döntő fölényben voltak és Mayernek a BAK kapujában sokszor nyílt alkalma közbelépni. Tűzzel telített és lelkes volt a Vasasok küzdelme és mégis tartalmatlan volt maga a játék. Az egyetlen Jellinek volt a csatársorban az, aki helylyel közzel fel tudta hívni technikai tudására a nézők figyelmét. Partnerei frissen mozogtak ugyan, de megértés híján kárbaveszett minden fáradozásuk. Jól dolgoztak a védelemben a hátvédpár, különösen a biztos rugásu Zatykó és a halfsorban Turi.
A BAK komplett felállításában sem tudott szóhoz jutni. Erőtlen támadások, a technikái ... -
FTC: Szamossy— Takács, Hungler II.— Szabó, Obitz, Blum— Héger, Schwarz, Kelemen, Tóth, Mészáros,
III. ker. TVE: Neuhaus— Oláh, Huszár— Kleber, Stark, Kheck— Szabó, Horváth, Ebel, Skvarek, Schwarz.
Nemzeti Sport, 1921. április 18. -
FTC — III. ker. TVE 3:1 (2:0)
Üllői-uti pálya, 4000 néző
Bíró: Iváncsics Mihály
Az FTC csapata ismét meglepetéssel szolgált és a változatosság kedvéért ezuttal ismét kellemes meglepetéssel. A zöld-fehérek csatársorukon igen előnyösen változtattak: balszélsőnek betették a már tavaly feltűnt Mészárost, jobbszélsőnek Hégert, mig a belső csatársort Schwarz— Tóth—Kelemen alkották. A csatársor ebben az összeállításban igen eredményesnek bizonyult. A négy fiatal csatár mindegyike agilis, rámenő, jó technikáju, amellett a gólra is veszélyes játékos. Tóth a centerben látható kedvvel és passzióval adogatta a fiataloknak a labdát, lövéseivel azonban nem volt szerencséje. Partnerei közül Schwarz a kapu előtti bátor mozgásával, Kelemen lövéseivel tűnt ki. A két szélső egyformán hasznos, megbízható játékos s bennük végre az FTC is megtalálta megfelelő szélső csatárait.
A csatársor után az FTC két bekkjének: Takács-nak és Hungler II-nek nagy formájáról kell dicsérőleg mege... -
KAC: Varga— Mihalek, Tury—Raix, Blaschnik, Buday—Stallmach, Csontos, Eisenhoffer Sándor, Jenny.
Vasas: Nyerges— Zatykó, Stengl— Mákovy, Gottlieb, Tury— Koffler, Takács, Jellinek, Szentmiklóssy, Himmer.
Nemzeti Sport, 1921. április 18. -
Kispesti AC — Vas- és fémmunkások SC 2:1 (2:0)
Sárkány-utcai pálya, 2000 néző
Bíró: Gerő Ferenc
A bajnokság két utolsó helyezettje csapott össze a nehéz talaju kispesti pályán s a meccs mégis fair és nívós volt. A csapatok teljesen egyenlő erejűek voltak és a KAC csak azért győzte le kissé puhán játszó riválisát, mert hamarabb jött lendületbe. Mire ugyanis a Vasasok összeszedték magukat, már két gólt kaptak, vagyis már féligmeddíg el is vesztették a meccset.
Az I. félidő majdnem teljesen a KAC-é volt, Jeny a balszélen állandóan utban volt a Vasas-kapu felé, alig lehetett feltartoztatni. Eisenhoffer, mint center debütált és aratott sikert. Csontos pompás passzaival tűnt fel, Stallmach gyors jobbszélső volt. A KAC csatársora diktálta ebben a félidőben az iramot és a heves ostromot kétszer koronázta siker. Nyerges a 7. percben kiejtett kezéből egy a Vasas-kapura lőtt labdát, a mit a ráfutó Sándor a gólba nyomott. A második golt Blasnik lőtte a 27. percben.
Szünet ut... -
UTE: Knoll— Fogl II, Fogl III— Kelecsényi, Baubach, Szimon— Egyházi, Kósa Priboj, Schaller, Szidon.
VII. kerület: Wagner— Juhász, Hoffmann— Weszter, Poplitzky, Méhely— Jámossy, Brenner, Léderer, Knoll, Herzl.
Nemzeti Sport, 1921. április 18. -
UTE - VII. ker. 2:0 (0:0)
Népszigeti pálya, 3000 néző
Bíró: Nagy László
Erős, keménv, szép mérkőzés, a melyben az UTE Király és Paulusz, a VII. ker. Kojsza helyén tartalékokat szerepeltetett. Az UTE a szezonban ma játszotta ki a legjobb formáját. A megbízható védelem mellett ezuttal a csatárok is kitettek magukért. Priboj vezetésével nagy ambícióval és megértéssel dolgoztak. Elsőranguak voltak Priboj egyéni áttörései is. A VIL ker. közvetlen védelme teljesen egyenrangunak bizonyult az ujpestiekével, viszont a fedezetsora és különösen a csatársora - amely a szokott stílusában a szélsőkre játszott, — gyengébben működött az ellenfelénél. Ez a különbség is döntötte el a mérkőzés sorsát A VII. ker. legjobb embere Wester jobbfedezet volt.
Az első félidőben állandóan az ujpestiek támadtak többet. Csak a félidő utolsó perceiben jutott szóhoz a VII ker. is, amikor több eredménytelen kornert ér el. A félidő egyetlen megemlítésre érdemes eseménye a Priboj által kapu m... -
MTK: Kropacsek— Mandl, Senkey— Kertész II, Gutmann II, Vágó— Braun, Molnár, Orth, Schlosser, Opata,
„33“ FC: Zsák— Csárdás, Kutik— Boross, Zloch, Eichbaum— László, Kramer, Vanicsek, Grüner, Baráth.
Nemzeti Sport, 1921 április 18. -
MTK —„33“ FC 5:1 (1:1)
Hungáría-uti pálya, 4000 néző
Biró: Szeiff Aladár
A nagy gólarány ellenére is heves iram, izgalmas lefolyásu, csunya jelenetektől tarkított mérkőzés, a melyet az MTK tudásbeli felsőbbségének megfelelően érdemszerüen (ha nem is a fenti gólarányban megérdemelvén) nyert meg, bár a „33“-ok érték el a vezető gólt, s egy teljes órán keresztül komoly győzelmi esélyekkel küzdöttek.
Az MTK jelenlegi legerősebb összeállításában szerepelt. Kropacseknek egyetlen komoly védeni valója volt abból is gól lett. Mandl és Senkey könnyű munkáján nem találtunk kivetni valót. A fedezetsorban sérülése óta először játszott Kertész II — kiválóan. Gyógyult sérülése ugy látszik jótékonyan hatott játék modorában, mert nem használja testi erejét, s csak technikájának érvényesítésére helyez sulyt. Guttmann szürkén, Vágó kezdetlegesen játszott; emellett folyton beszél, amivel zavarja a játék menetét A második félidő közepén visszataszító módon lerugta Zlochot. A csatárs... -
BTC: Palcsek— Kőszegi, Gruber— Szabó, Kanyaurek, Rauchmaul— Hajdu, Zilizi, Pócz, Schweng, Szánthó II.
VTE, Knoll— Fogl II., Fogl III.— Király, Liszák II., Kelecsényi—Fogl I,Kósa, Priboj, Schaller, Szidon.
Nemzeti Sport, 1921. április 11. -
UTE - BTC 1:1 (1:1)
Millenáris pálya, 1500 néző
Biró: Fiedler Konrád
Lendület, erő, igyekezet volt a csapatok játékában, ellenben a stiiust hiába vizsgáltuk, ’ hiába kerestük : hiányzott. Stilus nélkül pedig csak ideig óráig lehet boldogulni, igazi, eredményeket elérni azonban nem lehet. Érdemi részét a mérkőzésnek ezzel le is tárgyaltuk, csupán még annvit kell elmondani enyhitésképen, hogy a BTC csatárainak a játékában, megmutatkozott a technikai készség és a kombinációs játékba irányuló. hajlandóság, de a jó- szándékkal nem áll arányban a fizikum. így hát az érvényesülés a BTC részére, egy oly nagy testi sulyt reprezentáló osapattal szemben;mint az UTE, eleve leredukálódott.
Hogy azonban a BTC mégis méltó, sőt egyennrangu ellenfele volt az UTE-nek csak az ellenfél érdemét kisebbíti. Csatársorában a kiérdemesült Vogel I-el, valamint a tréningje elején álló Kósával, fedezetsorában. a tehetségtelen Liszákkal, igazán nem számíthat az UTE arra, hogy favoritja legy... -
Törekvés: Dürr— Horváth, Vass— Csermely—Hajós, Siegl— Senkey II, Weisz, Wetzer, Micsinay, Hirzer.
III. ker. TVE: Neuhaus—Oláh, Harrer—Stark, Kléber, Keck—Mengl, Horváth, Ébel, Skwarek, Schwarcz.
Nemzeti Sport, 1921. április 11. -
VII. ker. SC - „33“ FC 0:0
Üllői- uti pálya
Bíró: Spanring István
Az FTC ellen elért győzelme után a mérkőzés favoritja a VII. kerület volt, a mely azonban ezuttal nem tudta igazolni mult heti győzelmének realitását. Ambíció, lelkesedés, fegyelmezettség, azok az erények, amelyek a csapat játékában dicséretet kívánnak, labda- kezelés, technika összjáték azonban már a csapat gyengéi közé tartorik. Igaz ugyan, hogy a jelenlegi körülmények között, amikor tudásról a csapatok nagy részénél nem is beszélhetünk, igen gyakran a lelkesedés is elegendő az oly fontos pontok megszerzéséhez. A csapat legjobb része a közvetlen védelem. Wagner ezuttal biztos kezű kapuvédnek bizonyult. Juhász és Hoffmann agilis, gyors és labdabiztos hátvéd. A fedezetsor Weszter—Kojsza—Melich összeállításban szürkén, de annál hasznosabban játszott. A csatársorban ismét csak a gyors szélsők, Jánosy és Herzog jelentettek veszélyt, a belsők nem sokat produkáltak: igaz ugyan, hogy Bernát megsérült. A „33“-... -
FTC - TTC 5:3 (1:1)
Üllői-uti pálya, 4000 néző
Bíró: Schiller Gyula
A TTC mult heti nagy golarányu győzelme, s az FTC váratlan veresége után kemény küzdelmét várhattunk, de a nyujtott sport minden várakozást felülmult. Hosszu idő óta nem láttunk magyar pályán oly érdekes és nívós mérkőzést, mint a mai. Hatalmas, szinte öldöklő iram, gyors kombinációk, mesteri lövések váltották fel egymást, s különösen a csatárok tettek ki magukért mindkét részen.
Az FTC Blum és Takács nélkül állott fel. Takács helyén Wiener I., Blum helyén pedig Kertész játszott, míg a centerbe Kelemen került. A csapat mai összetétele, a védelem sebezhető pontjaitól eltekintve, elsőrangu, játékerőt reprezentál s a ma produkált küzdőképességgel
még nagy eredményekre hivatott Szamosi már csak árnyéka a réginek. Klaszszis kapus a kapott gólok közül kettőt feltétlenül kivéd. Wiener már osak jó rugótechnikájával használ, fordulatai nehézkesek, nehéz helyzetben bizonytalan. Annál szebben és stí... -
BAK: Mayer— Müller, Fórika— Erbstein, Szabó I., Klein—Fröhlich, Okos, Szabó II., Donáth, Strasser.
KAC: Varga— Mihalek, Turi— Budai, Blasnik, Sándor— Fatter, Stallmach, Kikinger, Eisenhoffer, Jenny.
Nemzeti Sport, 1921 április 11. -
BAK — Kispesti AC 2:1 (1:0)
Sárkány-utcai pálya, 1500 néző
Biró: Ujváry Ödön
A szerencsésebb csapat könyvelte el a maga javára a sokatérő két bajnoki pontot. A kispesti csapaton egyáltalában nem látszottak meg a német tura fáradalmai. Frissen és élénken mozogtak, kedvvel játszottak, ós igazán csak hallatlan balszerencséjükön mulott, hogy vesztesként hagyták el saját pályájukat. A BAK-ot a kiesés réme kétségbeesett erőfeszítésre sarkalta. A második félidőben a csapat teljesen a védekezésre alapította játékát összesen kétszer került ekkor a kispestiek kapuja elé és az egyik helyzetből sikerült is a győztes gólt megszereznie. Mindkét csapat a mérkőzés fontosságának tudatában keményén és erősen játszott. Visszatetszést keltett a BAK játékosok állandó protestálása a bíróval szemben. Helytelen viselkedésükre még csak olajat öntött a tűzre futballigazgatójuknak, Neuwelt Emilnek izgága viselkedése. Neuwelt magából kikelve rohant be a pályára, megsértette a KAC játékosait és... -
Törekvés: Dürr— Horváth, Vass— Csermely—Hajós, Siegl— Senkey II, Weisz, Wetzer, Micsinay, Hirzer.
III. ker. TVE: Neuhaus— Oláh, Harrer— Stark, Kléber, Keck— Mengl, Horváth, Ébel, Skwarek, Schwarcz.
Nemzeti Sport, 1921. április 11. -
Tőrekvés — III ker. TVE 0:0
Határ-utca, 2500 néző
Bíró: Renner Ferenc
A Törekvés a papírforma ellenére jól tartotta magát, pedig a második félidőben csak tiz emberrel játszott. Sőt a mérkőzés vége felé határozott fölénybe került, de kihasználatlan kornereknél egyéb eredményt nem tudott elérni. A játék kemény és erős volt. itt-ott kölcsönös durvaságokkal tarkítva. Ennek lett áldozata Hirczer, a Törekvés játékosa is. Az óbudaiak csatársorában egyedül a jobbszélső emelkedett ki. Lefutásai és centerezései semmi kívánni valót nem hagytak. A csatársor többi játékosai csak a kínálkozó gólhelyzetek elhibázásában tündököltek. A fedezetsorban a jobbfedezetet játszó Stark nem nyujtotta azt, amit a középfedezet helyén megszoktunk tőle. A neki szokatlan helyen hamar kifulladt. A közvetlen védelme az óbudaiaknak ma is megbízhatóan és határozottan látta el dolgát. Neuhaus néhány labdát jól mentett, ugy látszik kezdi visszanyerni őszi jó formáját.
A Törekvés csapatától a tavaszi s... -
MTK - Vasas 2:1 (1:1)
Hungária-ut, 5000 nézö
Bíró: Bálint László.
A bajnokcsapat siralmas vergődés.,élettelen és színtelen játék után csak a legszűkebb gólaránnyal tudott győzedelmeskedni a Vasasok ambiciózus csapatán. Balkezes taktikával a vezetőség a lábát még mindig fájlaló Orthot a balszélre helyezte, jobb összekötőnek a sérülése miatt ujra pihentetett Molnár helyére Nagy József került, a halfsort pedig szintén felforgatták, amennyiben a felépült V&gó a centerhalf helyén szerepelt, Guttmann pedig jobbfedezetnek ment. Az egységességében. ily képpen megbukott csapat kapkodása alaposan megbosszulta magát, sornál is inkább, mert a nagybeteg, kedvnélküli játék, átragadt a közvetlen védelemre is. amely as első félidőben erősen formáján alul játszott. A támadósor együttes munkája nagyon vérszegény volt, egyéni játékkal pedig nem tudtak boldogulni. Nagy csoda, ha ilyen körülmények között a kedvező széltől is támogatott MTK eldöntetlen eredményt tudott az első félidőben... -
MTK: Kropacsek— Mandl, Senkey — Weisz L. Guttmann, Nyul II— Braun, Orth, Opata, Schlosser, Molnár.
BAK: Mayer— Müller, Forika— Klein, Szabó, Erbstein —Weiner, Fröhlich, Donátb, Okos, Gállos.
Nemzeti Sport, 1921. április 5. -
MTK — BAK 3:0 (0:0)
Hungária-ut, 5000 néző
Bíró: Hoffenreích Károly
Az MTK futballvezetösége helytelen taktikai érzéssel, olyan intézkedéseket tett, amelyek könnyen megboszulhatták volna magukat és az MTK-nak két bajnoki pontjába kerülhettek volna. Az MTK csapatába ugyanis a megsérült Vágó és Kertész II. helyére tartalékok — Nyul és Weisz — kerültek. Ez a tény már magában véve is elég sulyos handicapet jelentett a csapatra. Énnek tetejébe azonban a vezetőség még azzal is kísérletezett, hogy Molnárt, aki az eddigi mérkőzésben, indiszponáltságától eltekintve, nagyszerűen egészitette ki a jobbszámyat, a balszélsö helyére tette, ahol már több mint egy éve nem játszott és amely poszton tehetetlen vergődése szinte nevetségszámba ment. Mikor azután a mérkőzés első negyedórájában az ellenfél lerugta Orthot, olyan szánalmas és improduktív játék fejlődött ki, amelyért másodosztályu csapatoknak is szégyenkezniük lehetett volna. A halfok, a rutinirozottabb Guttmannt kivéve, ... -
TTC: Kopácsy— Kovács, Fried— Palkovics, Kluger, Neumann— Maly, Recht, Győri, Bornstein, Rosenberg.
MAC: Fehér— Kehrling, Szaffka,— Kocsis, Fodor, Weiner— Rácz, Bodnár, Kunst, Szalay, Boldog.
Némzeti Sport, 1921. április 5. -
UTE: Knoll— Fogel II, Fogel III— Kelecsényi, Baubach, Liszák— Paulusz, Heimann, Priboj, Schaller, Rosmann.
33 FC: Zsák— Csárdás, Grüner— Boros, Zloch, Eichbaum— László, Kramer II., Kovácsi, Vanicsek, Vendelin.
Nemzeti Sport, 1921. április 5. -
UTE — „33" FC 2:0 (0:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Vértes Imre
A „33"-asok a WAF ellen Pozsonyban kivívott győzelmük után némi győzelmi sansszal indultak a küzdelembe annál is inkább, mert az UTE Szidon és Király helyén tartalékokkal állott fel; igaz ugyan, hogy a „33"-asoknál is hiányzott Kutik és Bakonyi. Erós tempóju, kemény, ha nem is nívós küzdelmet vívott a két csapat, amelynek során az UTE jobb volt ellenfelénél, a mérkőzést azonban csakis Vértes biró érthetetlen ítélkezésével nyerhette meg. A második félidő 22.percében, a mikor a közönség izgalma átragadt már a játékosokra is a tizenhatos vonal közelében Boross keményen a labdára lépett miközben remplízte Schallert. Schaller a földreesett, Boross reá, s Vértes általános megrökönyödésre tizenegyest itél a „33"- asok ellen. A tizenegyest Príboj védhetetlen belövi. A lehangolt eset érthetően kedvét szegi az eddig lelkesen dolgozó „33"-asoknak, s a 35. percben Rosmann egy könyü labdáját Zsák elidegeskedi, _ amiből... -
VII. ker. SC — FTC 1:0 (0:0)
Üllői-uti pálya, 5000 néző
Biró: Spannring István
A nap legnagyobb meglepetése! A nagy lelkesedéssel és ambícióval játszó VII. ker. SC megtudta ismételni őszi nagy bravurját, s a minden lélek és komolyság nélkül, nemtörődömséggel és elbizakodottan dolgozó zöld-fehéreket sikerült legyőznie. E győzelmével két, oly értékes ponthoz jutott, amelylyel talán az első osztályban való bennmaradását is sikerült biztosítania.
A VII. kerületiek csapatának mai játéka az eddigiekkel szemben örvendetes javulást mutatott, s ami a legfontosabb, mindvégig fair keretek között mozgott. A mérkőzés nagy jelentőségének a tudatában, a csapat minden, egyes embere lelkesen dolgozva, tudásának legjavát igyekezett nyujtani, s bár a startnál győzelmi esélyük szinte a semmivel volt egyenlő, kiismerve a zöld-fehérek gyengéit, ügyesen használták ki azokat, s igy nemcsak a védelemre, de a támadásra is maradt elég erejük. Wagner nehány labdát több szerencsével, mint tud... -
TTC - MAC 3:0 (1:0)
Margitsziget, 2000 néző
Bíró: Ujváry Ödön
Meglepetésszerűen nagy gólarányu győzelmet arattak a Terézvárosiak a teljesen formán kívül levő atléták csapatán. Az eredmény még nem is hü tükre a mérkőzés képének, mert ha a győztes csapat csatárai két abszolut biztos gólhelyzetet el nem hamarkodnak, az eredmény még nagyobb lehetett volna. Mindkét csapat játékosainak dicséretes érdemeül szolgál, hogy az intézők közötti háboruskodás okozta paprikás hangulatot egyáltalán nem vitték, át a játéktérre, amitől az előzmények után alaposan lehetett tartani. A győztes csapat minden tagja, a mérkőzés fontosságának tudatában, teljes energiával és nagy lelkesedéssel játszott. A csapat híveinek kellemes meglepetésére fegyelmezetten és fairen dolgozott, aminek meg is volt a megérdemelt jutalma. Kopácsi kapus kevés dolgát biztosan és határozottan végezte. Két nehéz labdát védett. A hátvédek közül Fried teljesítette a nehezebb és nagyobb munkát, mig a fiatal Kovács hé... -
VII. ker. SC — Törekvés 2:1 (2:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Vértes Imre
Lelkes, ambiciózus játékkal megérdemelt győzelmet aratott a VII. kerület a vasutascsapat ellen, értékes pontokat szerezve ezzel a kiesés ellen folytatott rendkívüli erős küzdelemben.
A VII. kerület csapatának legjobb része a közvetlen védelem volt, amelynek mindhárom tagja biztosan megállotta a helyét. Wagner több nehéz labdát bravurral védett, Juhász és Hoffmann energikus belépéseikkel meghiusították a Törekvés csatársor tulkombinált támadóakcióit. Hasznos munkát végzett a fedezetsor, Kojszával az élen, míg a csatársorból főleg a szélsők tűntek ki, továbbá Brenner jobbösszekötő.
Az egyenkint jókvalításu vasutascsapat, még mindig nem tud elfogadható formát kijátszani, hiányzik belőle a játékkedv s ha ezidőközönkint fel is csillámlik, a tulkombináció mindent elront. A védelem eléggé megbízható, már a fedezetsor csak szünet után dolgozott képességének megfelelően, a csatárs... -
MTK — Kispesti AC 2:0 (2:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Gerő Ferenc
Az MTK-nál a közvetlen védelemnek nem volt sok dolga, Kropacsek csak elvétve jutott labdához, a védőmunkát a jól helyezkedő fedezetsor rendkívül megkönynyítette. Gutmannn nehezen küzdött meg agilis ellenlábasával. A csatársorból csak Braun volt nagy formában. Orth mint jobbösszekötő szerepelvén, a gólokon kívül nem mutatott sokat. Opata a centerben a meccs első részében dicséretes ambícióval játszott, később azonban teljesen visszaesett. A Schlosser—Nagy balszárny játéka teljesen elüt azt MTK-stílustól.
Kispestnél Varga és a fedezetsor emelkedett ki. Varga ma kétségtelenül legjobb aktív kapusunk, bár két kézzel kiütött labdát rámenő csatároknak pompás zsákmányul kínálkoznak. A hátvédek szolid, de nem kvalitásos munkát végeznek, annál jobban állja meg helyét fáradhatatlanságával a fedezetsor — élén Blasnikkal — nem engedve tiszta helyzetet az MTK csatárainak, aminek pozitív eredménye a gó... -
TTC - UTE 1:0 (1:0)
Népsziget
Bíró: Ujváry Ödön
A Népsziget törzsközönsége gunyolódva kiáltotta kedvenc csapatának a mérkőzés végén: ,,a veretlen UTE“. Nem teljes igazsággal. Mert bár a TTC győzelme elvitázhatatlanul megérdemelt volt, az Ujpesti csapat is rászolgált vereségére, komoly tréninggel, higgadt játékkal és kevesebb, elbizakodottsággal az ujpestieket legjobb csapataink között említhetjük ismét.
A főhiba az egymással játék közben folyton vitatkozó UTE csatársorában van, melyből ezuttal Schaller hiányzott s a helyén játszó fiatal Czank sehogy se tudott használni csapatának. A jobbösszekötő játéka nagy visszaesést mutatott s Priboj Schaller nélkül ugyszólván egyedül állott a játékban javarészt — eredménytelenül. A balszélen lévő és jól játszó Szidont ugyszólván teljesen elhanyagolták. Baubach a fáradt játékos benyomását keltette s a különben jól játszó Fogl II. is, a sok labdaállítgatásokkal a fürge ellenfélnek kedvezett.
A TTC-ben legtö... -
MAC - BAK 2:1 (1:1)
Üllői-ut
Bíró: Nagy László
Ismét egy mérkőzés, amit elrontott az indiszponált bíráskodás. Fairnek és élvezetesnek indult a játék, a bíró sorozatos tévedései azonban megzavarták a játékosokat, akik idegességükben annyira elragadtatták magukat, hogy a kombinálást sutba dobva, csak emberre menő játékot produkáltak. A BAK-ot annyira kihozta sodrából a MAC győztes gólja, hogy fejetlen és durva játékba fogott, aminek Szabó és Gábor kiállítása, lett a következménye. A második félidő foult-szériájából azért, a MAC is kivette részét.
A győztes csapat eddig mutatott formájában visszaesés volt tapasztalható. Különösen Kunst és Boldog voltak gyöngék. A halfsorban Weiner volt a legjobb. Kocsis nem tudja visszanyerni őszi nagy formáját. Kehrling jó, Szaffka könnyelmű. Fehérnek csak a második félidőben kellett komolyan közbelépnie. A gólt védhette volna.
A BAK a mérkőzés fontosságának tudatában lelkesen ment bele a mérkőzésbe, idegei azonb... -
BTC-FTC 1:0 (0:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Fiedler Konrád
A FTC szeszélyes formaváltozásaiból ujabb ízelítőt adott. Egy góllal legyőzte a BTC, mely ízig lelkes játékával, fegyelemmel és erős akarattal megtalálta, azt az utat, mely régi dicsőségéhez vezet. A mérkőzés kezdetétől egész lefuvásáig nívós, gyors és változatos volt, és ha a FTC volt is a többet támadó fél, a BTC minden akciója veszélyesnek mutatkozott. A mérkőzés sorsát a nagyszerűen játszó Pócz döntötte el a BTC javára, akit gólnélküli első fél- idő után (Wiener ofside helyzetből elért fejes gólja nem volt megadható) a II. félidő 16-ik percében lendülettel támadott és könnyen értékesithető gólhelyzetet teremtett a jobbösszekötőt játszó ujonc Zilizi számára, aki azt ügyesen kihasználva, biztosan lőtte a labdát Szamosi kapujának balsarkába, helyet foglalván ezen kiváló teljesítményével az elsőosztályu góllövők sorában. A FTC a hátralévő időben erős támadásokkal igyekezett a helyzetet a mag... -
MAC.: Fehér— Kehrling, Szaffka— Kocsis, Fodor, Jancsár, Rácz, Bodnár, Kunst, Szalay, Boldog.
33 FC: Zsák— Csárdás, Grüner— Boross, Vanicsek, Eichbaum, Ottó, Kramer, Kovácsi, Bakonyi, Vendelin,
Nemzeti Sport, 1921 március 7. -
MAC — „33“ FC 4:0 (1:0)
Üllői- uti pálya, 3000 néző
Bíró : Ujváry Ödön
Szombat
Az atléták nagy gólarányu győzelme fölényes játékra enged következtetést, azonban nem így volt. A mérkőzés nagy részében a „33“-asok voltak a támadók, sőt az első félórában olyan fölénnyel játszottak, hogy nagv gól arányu győzelmükre lehetett számítani. Hiába vitték azonban szépen, ügyesen előre a labdát a „33“-asok fiatal csatárai, a kapu elé érve, felmondta a szolgálatot a góllövési tudományuk s a legtisztább gólhelyzeteket sem tudtak kihasználni. Ezzel szemben a MAC szórványos, de nagy gyorsasággal és erélylyel keresztülvitt lerohanásai mindenkor veszélyesek voltak s négy ritkán látott sikeres lövés négy gólhoz juttatta az atlétákat. A MAC osapata a nagy gólarányu győzelem ellenére sem tudta kiérdemelni az objektív néző tetszését: Fehérnek a kapuban nem volt komolyabb védenivalója. A két hátvéd, Kehrling és Szaffka, ezuttal tul kényelmesen ős feltűnően bizonytalanul dolgozott; különösen... -
KAC: Vargha— Mihalik, Mészáros— Stallmach, Blaschnik, Buday—Futter, Boldog, Sándor, Eisenhoffer, Jenny.
VII. ker. SC: Wagner— Juhász, Hoffmann— Weszter, Kojsza, Mellich II.— Jánossy, Csuzmann, Brenner, Mellich I. Herczog.
Nemzeti Sport, 1921. március 7. -
KAC - VII.kerületi SC 2:2 (1:1)
Üllői-uti pálya
Bíró: Gerö Ferenc
Szombat
A kispestiek nagy favoritként indultak a küzdelemben, de játékuk alapján egyáltalán nem szolgáltak rá a győzelemre. A VII. kerületiek, a kiket szinte osztatlanul elparentált már az egész közvélemény, nagy ambícióval és lelkesedéssel feküdtek bele a játékba, s ahol technikájuk fogyatékosságot mutatott e jó tulajdonságaikkal pótolták a hiányokat. Wágner néhány labdát jól fogott. A két hátvéd, Juhász és Hoffmann szorgalmasan és megbízhatóan látta el feladatát. A fedezetsorban Weszter jobbhalf kiváló munkája keltett feltűnést, bár Kojsza és Melioh is megfeleltek. A csatársorban a gyors szélsők, Herzog és Jánosy hozták a leg- többször frontba a csapatot, mig a belsők összmunkája még sok kívánni valót hagy hátra. Jó erőnek Ígérkezik Csuzmann.
A kispestiek tudásbeli fölényük tudatában egy kissé elbizakodottan mentek a küzdelembe, ami majdnem alaposan megbosszulta magát. Varga a két gólért nem ok... -
BTC: Palcsek— Gruber, Kőszegi I.— Rauchmaul, Bélteky, Szabó— Mahr, Horváth, Pócz, Hajdu, Szánthó II.
Vasas: Nyerges— Zatykó, Stengl— Klein, Gottlieb, Turi—Kelbein, Jellinek, Rákosi, Szentmiklósy, Hímmel.
Nemzeti Sport, 1921. március 7. -
BTC — Vasas 1:0 (1:0)
Millenáris pálya, 1000 néző
Biró: Nagy L.
Érdektelen, nivótlan mérkőzés, amelyet a BTC mint a kevésbbé rossz csapat reálisan nyert meg. Jó védelmekkel szemben gyenge csatársorok működtek s ezért nem tudott nívós játék kifejlődni. A BTC Kanyaurek és Schwenk, a Vasas Katzer nélkül játszott. A BTC szél és nap ellen játszva kezd s győztes gólját Pócz az első félidő 44. percében lövi.
A második félidő is a BTC fölényének jegyében telik el, de pozitív eredmény nélkül. A BTC-ben & Palcsek—Kőszegi—Gruber védelem hibátlanul végezte dolgát; a fedezetsor is megfelelt hivatásának, mig a csatársor1 gyengén funkcionált. Hajdu mint balösszekötő sehogysem vált be. A Vasasoknál is csak a Nyerges—Zatykó—Stengl közvetlen védelemről szólhatunk diceérőleg, mig a csapat többi része Gottlieb kivételével nem ütötte meg a kívánt mértéket.
Sporthirlap, 1921. március 7. -
TTC: Kopácsi— Kovács, Fried— Neumann, Kluger, Palkovics— MaJv, Reoht, Győri, Bornstein, Rosenberg.
BAK.: Mayer—Müller, Fórika—Erbstein, Szabó, Gábor—Maczkó, Okos, Szabó, Fröhlich, Strasser,
Nemzeti Sport, 1921. március 7. -
TTC — BAK 2:0 (1:0)
Amerikai uti pálya, 800 nézö
Biró: Schiller Gyula
Hangos nézőközönség előtt mérkőzött a két csapat a ritkán frekventált pályán. A BAK a közelmultban elért öt pontjára támaszkodva, elbizakodottan ment a küzdelembe, ami alaposan megbosszulta magát.
A TTC Proeenko nélkül, a BAK komplettem állott fel. Kopácsi néhány labdát ritkán látott bravurral mentett. Fried és Kovács szorgalmasan dolgozott. A csapat legjobb része a Palkovits—Kluger—Neumann halfsor volt. melyben Kluger ésszerű labdaadogatásával, Neumann, pedig állandó beszédével vonta magára a figyelmet. A csatársorban Mely inkább durván, mint jól játszott, miért a biró a második félidő 20. percében kiállította. Elfogadható összjátékot mutatott a Recht—Győry—Bornstein belső trió. s Rosenbergnek is voltak sikerült beadásai.
A BAK-ra egyszerűen rá sem lehetett ismerni, olyan unottan, indolensen játszott, Mayer és Forike a védelemben minden tőlük telhetőt megtettek, de Müller és a teljes fedezets... -
UTE: Knol— Vogl II., Vogl IIT.— Kelecsényi, Bsubach, Király—Paulusz, Egyházi, Priboj, Schaller, Szidon.
Törekvés: Dürr— Vass, Horváth— Csermely, Hajós, Siegl— Senkey, Weisz, Kautzky, Csapkacsy, HirzerNemzeti Sport, 1921 március 7. -
UTE — Törekvés 2:1 (0:0)
Népsziget, 3000 néző
Bíró: Schwarc Ernő
Az UTE csak nehezen tudja bebizonyítani, hogy tényleg olyan veszélyes ellenfél, amilyennek őszi eredményei után látszott. Ezuttal a Törekvés volt az ellenfele s noha mint favorit indult a küzdelembe, gyenge játékot produkált és végeredményben csak egy vitás 11-es révén tudta legyőzni a vasutas csapatot. A játékosok közül csupán Vogl II. állott feladata magaslatán, mig a többiek céltalanul csapkodták a labdát.
A Törekvés gyenge csapatában több ifjusági játékost szerepeltetett, mindamellett egyerangu ellenfele volt az UTE-nak és feltétlenül megérdemelte volna a döntetlen eredményt.
A játék az UTE támadásaival indul meg, a Törekvés többnyire védekezik és noha az UTE csatároknak ebben a félidőben több jó alkalmuk nyílik a góllövésre, mindig időt adnak a Törekvés védelmének a támadások elhárítására.
A második félidő elején is az UTE-t látjuk frontban, ennek ellenére & Törekvés éri el az első gólt Hir... -
MAC — Törekvés 3:0 (1:0)
Űllöi-uti pálya
Bíró: Gerö Ferenc
A nap legszebb mérkőzése. Elejétől végig öldöklő iram, szép akciók, tervszerüen keresztülvitt támadások jellemezték a játékot.
A MAC csapata a győzelmet teljesen megérdemelte, a gólarány elérésében azonban már egy kíssé a szerencse is segitette. Emellett a MAC csatárai az akciók kihasználásában ügyesebbek voltak, mint ellenfele csatársora és fedezetsora mindvégig kitűnően támogatta őket is, a védelmet is. A Törekvés csatársorának eredményességét már eleve megakadályozta fedezetsorának a védelembe való huzódása. Védelme kifogástalanul dolgozott, a harmadik góltól eltekintve, melynél az egész védelem hibázott.
A MAC támadásával indul meg a játék, s már az elsö percekben Bodnár lövése foglalkoztatja Dürrt. Ezután csaknem a félidő végéig teljesen hullámzó játék folyik és mindkét kapu gyakran van veszedelemben. A 36. percben Rácz centerét Dürr elvetéssel védi, de a labda Kunst elé kerül, aki védhetetlenül bevágj... -
BAK - "33" FC 1:0 (0:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Schiller Gyula
Egyenrangu ellenfelek változatos lefolyásu, erős, sőt helyenkint durva mérkőzése. A BAK mult heti győzelme után egv kissé elbizakodottan ment a küzdelembe s bár egységesebb munkát végzett ellenfelénél, nem szolgált rá különösképpen a győzelemre. Mayernak nem volt komolyabb dolga a kapuban. Imponálóan dolgozott Müller, aki ezuttal kivételesen igen fair is volt. Jó partnere volt Forika. Erbstein—8zabó—Gábor összeállitásu halfsor agilisan, de tulerélyesen játszott. A csatársor ezuttal gyöngébb volt. A Mackó—Okos szárnytól láttunk ugyan tetszetős akciókat, de ugy az ő, mint csatárpartnereik játékából hiányzott a kellő igyekvés. A \"33\" -asok győzelmi esélyeit a minimumra redukálta az a körülmény, hogy Zlochon kívül Boross és Müller is hiányoztak a csapatból. A csapat önnek ellenére is jól tartotta magát s csak az utolsó 20 percben esett vissza. Zsák a kapott gólnál sokkal veszélyesebb labdákat védett már; kül...