magyarfutball.hu

  1. FŐVÁROSI TC__TÖREKVÉS SE. 5:2. (Félidő 4:0.)
    Csapatok: Főv. TC.: Beimel—Rauch, Nemetz—Jergencz, Schönfeld, Weisz A-Maly, Rusz, Roóz E., Sala­mon, Roóz O. — Törekvés: Dürr—Horváth, Hauswald— Renner, Csonka, Pejtsik—Kaufman, Kiss, Nyilas, Szednicsek, Takács. Fizető nézők száma: 141. A soroksári-uti pá­lyán folyt le a mérkőzés, melynek eredménye (5 : 2) nem hü kifejezője a két csapat erőviszonyának. A fővárosiak va­lamivel jobbnak látszottak, de az öt gólhoz jórészt a Tö­rekvés kapusának rossz játéka segitette őket. Az 1. félidő a rosszabb pályafélhez juttatja a Törekvést (pedig ő vá­lasztott), azonkivúl egy ideig Hauswald késése miatt csak 10 emberrel játszik. A II. félidőben a Törekvés a többet támadó, de az első félidő 4 gólját nem képesek már ki­egyenlíteni. Elismeréssel kell megemlítenünk mindkét csa­pat fair játékát. Biró: Horváth Ferenc (FTC.).

    Nemzeti Sport 1908 november 16.
  2. Fővárosi T. C.—-Törekvés S. E. 5 : 2.

    (Soroksárí-uti pálya.) A hatalmas formában levő Főv. T. C. ismét impozáns győzelemmel szaporította pontjainak számát, meglepő goalaránynyal győzve le a vele egyenlő képességü Törekvést. A pálya havas, csuszós volt. A Főv. T. C. győzelmét jobb fedezetsorának köszön­heti mind a három fedezet remekelt a labdaszedésben és osztogatásban, és a mellett olyan jól fogta a Törekvés csatársorát, hogy a védelem teljes biztonságggal dolgoz­hatott. A csatársor munkája már nem volt annyira jó: sok kedkező alkalmat szalasztottak el, mit azonban a pálya csuszós voltának kell tulajdonítanunk. Egyénileg Rooz II. és Salamon szép labda átadásaikkal és Maly remek czentereivel tünt ki. A védelemnek az első félidő­ben kevés dolga volt. A Törekvés játéka nem volt kielé­gítő, Dürr a kapuban rosszul helyezkedett s többnyire lábbal védett. A két hátvéd elég jól dolgozott, mig a fede­zetsor igen gyönge volt. A csatársor összjátéka kitűnő ; nagy bajuk, hogy a kapu előtt hat...
  3. 2021.11.09, 21:17 - MAC - Budapesti AK 1908
    MAC.—BAK. 1:1

    Mar­gitsziget. Általában bizonyosfoku meglepetés a fenti ered­mény. A MAC. eldöntetlen eredménye főleg onnan magya­rázható, hogy a mérkőzés legnagyobb részét a MAC. 10 em­berrel játszotta, mivel a biró Kelement, ki Gerőt tetleg inzultálta, az első félidő 15-ik percében végleg kiállította. A játék különben szemre nézve igen tetszetős és eleitől végig heves tempóban folyt le. A játék folyamán mindkét csapat több alkalmat szalasztott el góllövésre. Az első félidőben az első komolyabb támadást a BAK. intézi a MAC. kapuja ellen, de Gállos néhány m.-ről fölébe lő. Majd a MAC. ve­zet ismételt erős támadásokat Borbás dr. révén. Az első gólt Krempelsz beadásából Duda II. lövi, amit felállás után a BAK. egy kornerból Varga fejese révén kiegyenlít. Biró: Szüsz Hugó (MTK.). Csapatok. MAC.- Sipos— Makó, Ma­jor—Szigeti, Fodor, Meleghy—Borbás, Duda II., Kelemen, Krempelsz, Feketeházy III. BAK.: Grósz—Weisz, Glatter —Halász, Gerő, Rudas, Révész, Varga, Cheh Gállos, Grosz.

    Nemzeti ...
  4. 2021.11.09, 21:09 - MAC - Budapesti AK 1908
    Magyar A. C.—Budapesti A. K. 1 : 1.

    (Margitszigeti pálya.) A vasárnapi zord időjárás különösen a margitszigeti nyílt sporttelep látogatásától tartotta vissza a sportszerető közönséget. A mérkőzést alig hetven fizető néző tekintette meg, pedig rendkívül érdekes, állandóan mozgalmas és izgató küzdelem volt, a mely a nap egyik legszenzáoziósabb eredményével vég­ződött. A B. A. K. kiváló csapata eldöntetlen eredményt tudott elérni, sőt a győzelemre is a játék egész folyamán rászolgált volna. Annál figyelemreméltóbb ez az eredmény, mert a M. A. C. eddig a legnehezebb pályaviszonyok mellett saját pályáján óriási goalarányu eredményeket tudott elérni.
    A B. A. K. csapatában egyik legerősebb játékos­nak, Grüuwaldnak helyét tartalék töltötte be, mig a M. A. C. csapat a játék legnagyobb részében tiz emberrel játszott, A biró ugyanis végleg kiállította Kelement, a ki a B. A. K. középfedezetét, Gerőt, ököllel szembe csapta a nélkül, hogy erre utóbbi okot szolgáltatott volna. Kelemen bru­talitá...
  5. 2021.11.09, 20:55 - Fővárosi TC - Typographia 1908
    A csapatok következő összeállításban vették fel a küzdel­met. Főv. TC.-. Beimel—Rauch, Nemetz—Schönfeld, Jávor, Vér­tes—-Rusz, Rooz II., Rooz I., Salamon, Maly. Typ. SC.: Hauler—Geiser II., Kanyarek—Kocsis, Krausz, Weisz I.—Blitz, Rizsovits, Steiner, Weisz II., Mandl.

    Nemzeti Sport 1908 október 3.
  6. 2021.11.09, 20:48 - MAC - Budapesti TC 1908
    MAC.: Sípos—Major, Oláh, Fecht, Duda I., Medgyessy— Vangel, Krempels, Kelemen, Duda II., Borbás.
    BTC,'.: Bihary—Sáry, Szendrő—Ficzere, Simon, Schassek— Dobó, Korda, Késmárky, Kunz, Molnár III.

    Nemzeti Sport 1908 október 3.
  7. 2021.11.09, 20:18 - Budapesti AK - Törekvés SE 1908
    BAK—Törekvés Sp. E. )
    2:2

    (Hölgy-utcai pálya.) Nagy számú érdeklődő gyűlt össze ezen bajnoki mérkőzés meg­tekintésére, mely két egyenlő erejú ellenfél, erős küzdelmé­nek élénk és változatos képét nyujtotta. A BAK. csapatát Ligeti nevű játékosa cserben hagyta és igy a BAK. kény­telen volt 10 emberrel játszani végig a mérkőzést, miután II-ik csapatának .tagjai a szövetségi díjért játszottak és igy nem voltak már jogosítva a bajnoki küzdelemben való rész­vételre. A BAK. azonban 10 emberrel is meglepő jól dol­gozott s önfeláldozó, lelkes játékuk teljesen pótolta a hiányt, sőt csaknem győzelmet eredményezett számukra. A csapat minden egyes tagja egyformán szolgált rá az elismerésre, játékukon határozott haladás volt észlelhető s a csatársor jobboldala is mostani összeállításában már kitűnő munkát végzett. A Törekvés a tavaszi idényben oly szép sikereket elért, teljes összeszokott csapatával állott ki, mind a mellett mégis inkább egyénileg mutatott jót, összmunkája azonban még sok kívá...
  8. 2021.11.09, 19:44 - Budapesti TC - Budapesti AK 1908
    BTC-BAK. 2:0. (Félidő 1:0.)

    Amerikai-uti pályán körülbelül 300 néző előtt folyt le e mérkőzés, melyre mind­két csapat tartalékokkal állt ki. A BAK. csatársora ez alka­lommal gólképtelennek bizonyult. A mérkőzést körülbelül egyenlő erejű küzdelem jellemezte s a BTC. nagyobb sze­rencséjének és kiváló kapusának, Biharinak köszöni a vég­eredményt. Az első gólt Késmárky lőtte a BAK. kapusa, amelyet a BAK. kapus önmaga rugott a gólba. Az első fél­időben a gól után igen változatos támadások folytak és BTC. több kornert ért el. A félidő végén Bihari védett egy pár szép lövést. A második félidő első felében BAK. igen erélyesen támad. A második és utolsó gólt Petz szabadrúgás alatt ofside-on állva fejeli. Biró: Szüsz Hugó (MTK.). A csapatok összeállítása a következő volt: BTC.: Bihary— Sárközy, Szendrő—Nagy, Simon, Leitner—Haber, Korda, Petz, Kézsmárky, Molnár III. BAK.: Grosz—Grünwald, Weisz—Rudas, Gerő, Halász—Grosz, Gállos, Székely, Varga, Cseh.

    Nemzeti Sport 1908 november 9.
  9. 2021.11.09, 19:38 - MTK - Ferenczvárosi TC 1908
    Ferencvárosi Torna-Club — Magyar Teslgyakorlók Köre 4 : 2.

    A kellemetlenül hideg idő dacára nagyszámú érdeklődő jelent meg a millenáris pályán a fenti két egyesület labdarugó csapatainak mérkőzésére kíván­csian. A sportnak egy más ágában a közelmúltban lefolyt eseményei miatt a két egyesület és azoknak hívei a legélesebb ellentétben vannak egymással, ugy, hogy az érdeklődés épen nem volt indokolatlan, mert minden tekintetben egy „kritikus nap“-nak ígérkezett a november nyolcadika. A tribünökön fagyoskodó közönség körében tényleg nagyon paprikás volt a hangulat, amely igen gyakran zajos kifejezést is nyert ; a játékosokra azonban ez nem ragadt át és csupán Korodi volt az, aki a nagy nyilvánosság előtt „csattanósan“ adta tanujelét az ellenfél iránti — szimpátiájának.
    A mérkőzésből — mint az a benfentesek köré­ben előrelátható volt — a ferencvárosiak kerültek ki győztesen. Csapatjuk határozottan jobb a kék- fehéreknél, ami a mérkőzés folyama alatt, különösen a második félidőben, szemb...
  10. 2021.11.09, 19:29 - MTK - Ferenczvárosi TC 1908
    F. T. C. — M. T. K. 4 : 2.

    (Millenáris pálya.) Az oly érdekesnek ígérkező döntő jelentőségű mérkőzés unalmasságával és alacsony nívójával nagy csalódást keltett. A F. T. C. győzelme valószínű volt, de még sem gondoltuk, hogy a M. T. K. oly nemtörődömséggel és rendszertelen, állandóan védő játékkal fogja elősegíteni vereségét.
    A megjelent nagyszámú közönség csodálatosan csendesen viselkedett, csak egy ízben juttatta kifejezésre haragját hangos abczugok alakjában, a midőn Pokorny, a F. T. C. volt hires czentere, a kit a biró — elég hely­telenül — a Ferenczvárosiakhoz goal bírónak állított, Weinbernek egy handsét a kapuvonalon kivül történtnek nyilvánította.
    A csapatokról kevés mondanivalónk van. Egyéni játékával kivált ugyan mindkét részről több játékos, de csapatok szempontjából a játék tartalmatlan, lelkese­dés nélküli volt.
    Legnagyobb meglepetést Domonkos keltett, a ki oly ügyefogyottan védte kapuját, hogy valahányszor a labda hozzájutott, az kész veszedelem volt kapujára. Örökö...
  11. 2021.11.09, 19:19 - Budapesti TC - Budapesti AK 1908
    Budapesti Torna Club — Budapesti Athletik»! Klub 2:0.

    Az amerikai-uti pályán volt a mérkőzés, amely­nek folyamán a piros-fehérek mindvégig fölényes játékot, mutattak. A BTC. három tartalékkal játszott, ezek azonban sikeresen megállották helyüket. A mér­kőzésen incidensekben nem volt hiány. A második félidőben a biró Molnár III BTC. játékost kiállítja, mig Haber olyan szerencsétlenül esik, hogy kiállani kénytelen, úgy hogy a BTC. a második félidő nagy részét csak 9 emberrel játszsza végig. Az első goal az első félidő 36-ik percében esik. Késmárky éles lövése a kapus kezéből a goalba perdül. E félidőben a BAK. még elég szépen játszik ós gyakran támad. Helycsere után azonban teljesen a BTC. uralja a helyzetet. Folytonos támadásai azonban megakadnak a kapus szerencsés és kiváló védelmén. Petz jól irá­nyított fejese eredményezi a BTC. második goalját» Ez volt a mérkőzés utolsó goalja.
    Maga a mérkőzés külsőleg nem sok szépet mutatott. A csapatok játéka nem volt kielégítő. A BTC.-nél a ké...
  12. 2021.11.09, 19:04 - Budapesti TC - Budapesti AK 1908
    Budapesti T. C, — Budapesti A, K. 2 : 0.

    (Amerikai-uti pálya.)Kisszámú nézőközönség előtt folyt le a meglehetősen érdektelen mérkőzés, a melyben a B. A. K. teljesen egyenrangúnak mutatkozott a B. T. C.-vel, sőt az első 30 perczben határozott fölényben is volt régi, hírneves ellenfelével szemben. A játék különben eléggé alacsony színvonalú volt és összjátéknak alig lehe­tett nyomát látni egyik csapatnál is. Különben a csapatok mindkét részről hiányosak voltak ; a B. T. C. -ben Ficzere, Schaschek és Dobó helyén játszottak tartalékok, mig a B. A. K.-ból Révész hiányzott. A győztes csapatban Bihary, Szendrő és Petz, mig a B. A. K.-nál Halász, Gross I. és különösen Weisz váltak ki.
    B. T. C. kezd, azonban a B. A. K. rögtön átveszi a támadást és 25—30 perczig a B. T. C. alig kerül át a fél­vonalon. A B. A. K. csatárok, kiváltkép a kapu előtt, rendkívül erélytelenek, s ez a magyarázata, hogy a B. T. C. kapu bombázásának nincs eredménye. Végre a piros­fehérek is kiszabadulnak és Késmárky ré...
  13. 2021.11.09, 18:55 - UTE - Typographia 1908
    Ujpesti T. E. — Typographia S. C. 2 : 2.

    (Népszigeti pálya.) Végre, hosszu szünet után a Typographia is megszakította vereségeinek eddigi hosszu sorozatát, a mennyiben sikerült neki az eddig szép ered­ményeket (M. T. K. ellen 1 : 1, M. A. C. ellen 0 : 1) elért ujpestiekkel eldöntetlen arányban játszania. A mérkőzés folyamán jobbára a Typ. volt fölényben és tegnapi szép játékával megérdemelte volna a győzelmet is. Igen szé­pen a csatársora, főleg a baloldala, az U. T. E.-ban inkább a védelem volt jó, bár egy kissé erőszakos. Egyé­nileg Geiser II. és Kocsis (Typ)., illetőleg Kazár és Vranák (U. T. E.) váltak ki.
    Heves iramban kezdődik a játék és már a 8. percz­ben megvan az első goal, a melyet a Typographia javára rug Mandl. Tovább is a Typ. támad és az U. T. E. csak ritkán, de veszélyesen támad ; a támadásoknak többnyire Geiser II. a leszerelóje. A félidő vége felé sikerül csak az ujpestieknek Szidon által kiegyenlíteni. Félidő 1 : 1.
    A második félidőben az U. T. E. erőszakos, durv...
  14. 2021.11.09, 18:49 - Törekvés SE - MAC 1908
    Magyar Athletikai Club — Törekvés 2 : 2.

    A bajnokság élén álló Magyar Athletikai Club va­sárnap váratlanul megakadt diadalutjábau. A Tö­rekvés saját pályáján, a fölényesen játszó MAC-al szemben eldöntetlen eredményt ért el, sőt as utolsó percekben a közönség által lelkesítve, oly veszedel­mesen támadott, hogy már-már a match nyerőjé­nek látszott. A Törekvés játékosainak szép összjátéka, lelkes önfeládozó munkája, a kőbányai pályán, még sok első csapatnak fog nehéz perceket szerezni. Takács és Szednicsek egyénileg is kitünő játéka, párosulva a kapus vasárnapi hihetetlen szerencséjé­vel, szinte legyőzhetlenné teszi a csapatot. Az igen érdekes mérkőzésnek nagyszámu közönsége volt, a mely az első félidőben a MAC óriási fölényének volt tanuja. Krempels és Kelemen gyönyörű összjátékkal rövid idő alatt két goalt értek el s azután is igen veszélyes támadásokat intéztek a Törekvés kapuja ellen. A második félidőben már bőven akadt dolga a MAO védelmének is, amikor Medgyessynek nyilt alkalma...
  15. 2021.11.09, 18:37 - Törekvés SE - MAC 1908
    M. A. C. — Törekvés S. E. 2 : 2.

    (Hölgy-utczai pálya.) A M. A. C. csapatában Sipos bravuros védése érdemel említést, a hátvédek közül Makó a jobbik. A fedezetsorban Szigeti és Medgyesy játéka volt eredményes. Viszont, a mennyire lelkesen játszik a védelem, annyira lanyhán dolgozik a csatársor, a mely Krempels kivételével teljesen goalképtelen. Borbás be­tegen játszott, a mi a csatársorra bénitólag hatott. A Törekvés csapatában szintén a kapus, Dürr, klasszikus védése érdemel említést; kivüle jók voltak még Hauswald, Kiss, Takács, de főként Szednicsek.
    A mérkőzés első felében M. A. C. óriási iramban játszik, a minek a második félidőben áldozatul esik, mert a Törekvés szivósabbnak bizonyult. M. A. C. kezd és egy Borbás által vezetett támadásból Krempels a 18. perczben goalt rug. Korner révén a 22. perczben Kelemen fejese megszerzi csapatának a második goalt. A félidő további folyamán Törekvés állandóan támad, tizenegyeshez is jut, a melyet Szednicsek a kapu fölé rug, azontul pedig Si...
  16. 2021.11.08, 21:04 - UTE - Fővárosi TC 1908
    Fővárosi TC — Ujpesti TE 3 : 1.

    (Népszigeti pálya.) Az elsőosztályu bajnok­ságért kemény küzdelmet vívott a két csapat, mely az első félidőben nyiltnak látszott,, a másodikban azonban —- bár ekkor á UlTE veszélyesebb volt, mint az első félidőben — Főv. TC biztosan nyerte a mérkőzést. Az UTE csapata szokatlanul lanyhán játszott, védelme a tartalék Kleinnel is igen jó volt, csatársora azonban már nem a régi. Legjobb emberük Kazár kapuvéd, aki jelenleg feltétlenül a legkiválóbb magyar kapus. Labda elfogásai, hig­gadtsága, Pekarna mesés stílusára emlékeztetnek. Mellette Ludwig és Fandl vált ki a védelemben, a csatársorban Schurmik és Bucsek volt jó, míg Szabó teljésen letört. A Fővárosiak legjobb embere a repräsentativ Weisz volt. bár half társait és Nemetz bal hátvédet is teljes dicséret illeti. A csatár­sorban a két Roóz volt jó. de biztató erő a fiatal Maly jobszelső csatár is. Nagy hibája, hogy centerezéseit annyira előre vágja, hogy rendesen az ellenfél kapusa, vagy hátvédjei fogjá...
  17. 2021.11.08, 20:58 - UTE - Fővárosi TC 1908
    Fővárosi T. C. — Ujpesti T. E. 3 : 1.

    (Népszigeti pálya.) Nagyszámu közönség jelenlété­ben játszotta e két rivális egyesület bajnoki mérkőzését, a melyből győztesként a remek formában levő Főv. T. C. került ki. A játék csak az első félidőben volt szép, a mikor a Fővárosiak csatárai pompás összjátékkal dolgoztak s remek lövéseik sok dolgot adtak Kazárnak. A második félidőben a játék, daczára Minder biró erélyes ítélkezé­sének, annyira eldurvult, hogy a Főv. T. C. fölénye daczáxa nem mert játszani. A játék eldurvulásának oka részben a pálya közönsége volt. Nem elég, hogy az ellen­fél játékosait folyton gyunolták, hanem még a játéktérre is berohant valaki a közönség soraiból és botját emelte a biróra, a mikor Kazárt, a ki Rooz I.-t arczulütötto, a játékból kiállította. A mérkőzés után pedig inzultálni akarták a bírót és az egyik határbirót, de az U. T. E. veze­tősége még idejében ^közbelépett. Arról azonban már elfeledkezett gondoskodni, hogy a vendégcsapat játékosait óvja meg azoktól ...
  18. 2021.11.08, 20:43 - Budapesti TC - Törekvés SE 1908
    Budapesti Torna Club — Törekvés Sport Egylet:
    2:2.

    A Törekvés fényes bizonyitékkal szolgált, hogy a mult vasárnapi veresége teljesen irreális volt. Vasárnap bebizonyította, hogy már nem. a meglepetések csapata, de igenis méltó ellenfele az eisőosztályu jobb qualitásu csapatainknak. Ugy a támadása, mint a védelme kipró­bált öreg játékosokból van összeállítva és hogy ezideig csak kevesebb számottevőbb eredményt tudott felmutat­ni, ezt csak a helytelen csapatösszeállításaiknak lehet tulajdonítani. A Budapesti Torna Club csapatának mintegy „Isten ostora“ a Törekvés. Másfél év alatt há­rom ízben is vereséget szenvedett tőle — most vasárnap pedig — a multban szenvedett vereségek szinte tul ővatossá alakították át a jó formában levő csapat lelkes és ötletszerű játékát és csak ennek tulajdonítható, hogy bár többet és veszélyesebben támadott mint ellenfele, mégsem tudta a győzelmet magának megszerezni. A mérkőzés elejétől végig erős iramban folyt le és állan­dóan foglalkoztatva volt mindkét...
  19. 2021.11.08, 20:29 - Budapesti TC - Törekvés SE 1908
    Budapesti Torna-Club — Törekvés S. E. 2 : 2.

    (Amerikai-uti pálya.) Szépszámú közönség előtt mérkőzött a két csapat. A B. T. C.-ben a válogatott csapatba jelölt játékosok közül csak Szendrő és Molnár III. mutatott némi elfogadható formát, mig Simon és Ficzere nemcsak a válogatott csapatnak, hanem a B. T. C. első csapatának a szinvonalát sem ütötte meg. Törekvés a mérkőzés alatt ugyszólván állandóan támadott, mig a B. T. C. csak néha szabadult ki, de olyankor mindig veszélyes volt. B. T. C. csapatában kitűnt Kézsmárky, Petz és Molnár, mig a Törekvés csapatában Kaufmann, Szednicsek, Hauswald és Dürr. A piros-fehéreknél Dobó helyén Oláh játszott, mig a Törekvésnél Horváth hát­védet a második csapatbeli Ging helyettesitette.
    B. T. C. kezd, azonban Törekvés a támadást azonnal átveszi, a melynek már az ötödik perczben goal az ered­ménye, azonban a biró, állítólagos off side miatt, nem ítéli meg. Törekvés tovább támad s a 16-ik percben Kaufmann által pompásan irányított labdával megszerzik...
  20. 2021.11.07, 20:56 - MTK - Typographia 1908
    Magyar Testgyakorlók Köre — Typographia Sport Club: 8 : 1. Félidő 5 : 1.


    (Hölgy-utcai pálya.) A vasárnapi mérkőzések szenzációja a fenti eredmény,. mely a MTK. nagy javu­lását mutatja, bár a szeszélyes Typographia csapat ez­uttal formáján alul játszott. Érthetetlen, hogy a Ty­pografia az utóbbi két évben egyik vasárnaptól a má­sikig ily óriási formaváltozásokon megy keresztül. A MTK. csatársora az ILSz.-ből átlépett Farkassal na­gyon megerősödött, (a 8 goal közül 6-ot ő rugott) a fe­dezetsorban Biró és Kürschner produkált kiválót, a vé­delem kevés munkáját jól végezte. Typ.-nál a védelem dominált, különösen Hussák kapus és Geiser hátvéd, a cstársor egyéni játékkal próbálkozott, ami célra — természetesen — nem vezetett.
    Kezdés után a Typ. támad nehány percig, majd MTK. jön lendületbe és Károly révén goalt lő, amit a Szántó által lőtt második goal követ, Typ. egyetlen goalját kornerből éri el, de ezután teljesen visszaesik s MTK. kényelmesen rugja a goalokat ellenfele hálójába. Bír...
  21. 2021.11.07, 20:51 - MTK - Typographia 1908
    Testgyakorlók — Typographia S. C. 8 : 1.

    (Hölgy-utczai pálya.) Az M. T. K. csatársora alapo­san ránkczáfolt, >>Goalsorvadásban szenvedésnek« tartot­tuk és ime, tegnap mindjárt >>hizókurát« tartott a goalokból. Nagy goalarányu győzelme kétségkívül reális is volt, mert a Typographia formájában nem vettünk észre ha­nyatlást. Csak olyan ambiczióval és fejlődő tudással ját­szott a T. S. C., mint a megelőző két bajnoki mérkőzésén, de sajnos, egy-két erőszakoskodó játékosa ismét rossz szellemet teremt a csapatban, a mit ha abba nem hagy­nak, a csapat teljes visszaesésére vezethet.
    A Typographia, habár a mérkőzés jórészét csak tiz emberrel, közöttük tartalékokkal, küzdötte végig, különösen az első félidőben sokat és agilisén támadott, Egyénileg a két hátvéd, különösen Geiser tűnt ki, a ki nagy­szerűen játszott, ellenben a kapuvéd feltűnően gyenge volt, A fedezetsornak nagy hibája, hogy a csatárlánczczal nem törődik. A Testgyakorlók csapata óriásit javult. A csatársor rendkívül goalképes le...
  22. 2021.11.07, 20:05 - UTE - MAC 1908
    M. A. C.—Ujpesti T. E. 1 : 0.

    (Népszigeti pálya.) Szokatlanul nagy érdeklődés kísérte a két csapat küzdelmét, a mely a fenti szenzáoziós eredménynyel végződött. A mérkőzés folyamán egyformán erősnek bizonyult a két ellenfél, és a M. A. C. csak a má­sodik félidő 35. perczében tudta a maga javára eldönteni a matchet, A M. A. C. csapatában kitűnt a válogatóbizottság jelöltje : Krempels, a ki egyszersmind a mezőny legjobb embere volt. Kívüle igen szép formát mutatott Borbás, Oláh, Makó és Sipos. Az U. T. E. csapatában Ludwig kitűnő játéka keltett nagy meglepetést, és teg­napi játéka után a válogatott játékosok sorában volna helye. Kazár védése elsőrangu volt, szintugy jó volt Fandl és Bucsek.
    A mérkőzés az első félidőben nagyon változatos volt. M. A. G. kezd és Krempels révén azonnal támad. U. T. E. Imre révén jut támadáshoz, de Sipos Bucsek lövését szépen védi. Borbás lefut, beadását azonban Krempels a goal mellé rugja. lnne lerohanását Major gáncscsal akasztja meg. (17. p.). Borbás v...
  23. 2021.11.07, 19:48 - Budapesti AK - Typographia 1908
    Budapesti Athletikai Klub - Typographia Sport Club
    2 : 1. Félidő : 1 : 0.

    (Amerikai-uti pálya) A Typographia SC. ugylátszik, megint az utolsó helyen fog végezni, azzal a különbséggel, hogy mig tavaly nagyarányú vereségeket szenvedett, most tisztes eredményeket ér el ellenfeleivel szemben. A BAK. egyébként fölényben volt, de Hauber, Typ. kapuvédje, sok szerencsével védett.
    A vezető goalt BAK. rugja a 37. percben s ez az eredmény megmarad a félidő végéig.
    Második félidőben a BAK. tizenegyesből ujabb goalt ér el, mire a Typ. erősen szorongatni kezdi a BAK. kapuját s Ugyancsak tizenegyesből egyetlen goalját lövi. Biró : Horváth Ferenc. (FTC.)

    Pesti Hírlap 1908 október 13.
  24. 2021.11.07, 19:38 - Budapesti AK - Typographia 1908
    B. A. K. — Typographia 2:1 (1:0).
    Az amerikai-uti pályán találkozott a fenti két csapat az I. osztályu bajnokságért. Az első félidő első felében a Typographia játszott fölénynyel, a 37. percben pe­dig B. A. K. szerzi meg a vezető goalt. A második félidőben változatos játék után a B. A. K. Weisz révén tizenegyesből szerzi meg csapatának második goalját. Ezután Typographia nyomul fel s erősen támadja a B. A. K. kapuját, mignem egy tizen­egyesből Krausz (Typ.) szerzi meg egyletének egyetlen goalját, Biró Horváth Ferenc (E. T. K.) volt.

    Pesti Napló 1908 október 13.
  25. 2021.11.07, 19:36 - Budapesti AK - Typographia 1908
    BAK—Typographia 2:1.

    A BAK hétről-hétre respektabilisabb formát mutat, ugyancsak ezt mond­hatjuk a Typographiáról is, melynek uj összeállításu csapata az ősszel egymásután éri el jó eredményeit. A BAK-ban elsőrangu a fedezetsor, mig a Typográphiában a hátvédek s szintén a fedezetsor érdemelnek külön felemlitést. A mérkőzést Horváth Ferencz (FTC) vezette, ki igen gyakran volt kénytelen a játék menetét, szabad- és büntetőrugások eszközlése végett meg­szakítani.
    A matchet a BAK támadása nyitja meg, megitélt szabadrugása azonban nem hoz eredményt. Majd a Typ , majd ismét a BAK a támadó fél. Változatos játék után az első gólt a BAK éri el Grosz révén. Félidő 1 : 0.
    Uj felállás után csakhamar ismét büntető rugáshoz jutnak a kék-feketék, melyet góllá értékesítenek. A mér­kőzés vége felé a Typ. jut büntető rúgáshoz, melyet Krausz a BAK kapujába juttat. A match a Typographia támadásával végződik s csak a BAK kapus jó védelmén mulik, hogy a Typ. jobb eredményt nem ért el.

    Sport-Világ 19...
  26. Ferenczvárosi T. C.—Törekvés S. E, 6:1.

    (Soroksári-uti pálya.) F. T. C. igen szép formát mutatott és már kezdi elérni tavaszi kitűnő formáját. A tartaléknak beállított Braun II. nem tudta teljesen pótolni a beteg Weisz-t. Remekül játszott Korody. a ki maga négy goalt rúgott; kivüle nagyon jó volt Bródy, Rumbold, Schlosser, Weinber, valamint az ujonan be­állított jobbszélső Gerstl, a Ilinek gyors lefutásai mindig veszélyt jelentettek a Törekvés kapujára. Fritz a góbiban igen jól védett. A Törekvés csapatában jó volt Dürr és Kaufmann, valamint — durvaságaitól eltekintve — Takacs.
    Ferenczváros választ. Törekvés rögtön támad és a második perczben kornert ér el, a melyet Kaufmann a goal mellé rug. Korody lövését Dürr korner árán menti, majd az ötödik perezben Schlosser lövését Horváth kornerre rugja. F. T. C. ujabb két kornert ér el. F. T. C. erősen támad, Schlosser lövését azonban Dürr rávetessél védi. Majd a Törekvés támad Kaufmann révén, de be­adott labdáját Nyilas a jól helyezkedő...
  27. 2021.11.07, 18:57 - MTK - Fővárosi TC 1908
    Magy. Testgyakorlók Köre — Főv. Torna-Club 4 : 3.

    (Soroksári-uti pálya.) Mintegy 900 főnyi közönség előtt folyt le a két egyesület elejétől végig változatos és izgató bajnoki mérkőzése. Fehéry Ákos jeles biránk ezen a mérkőzésen kivételesen sokat tévedett, sokat meg elnézett. így a Fóv. T. C. .által a 3. perczben rugott goalt nem látta, a második félidő 2. perczében ugyancsak a Fóv. T. C. által rugott goalt pedig ismét nem adta meg, mert — saját állítása szerint — zavarban volt. A Főv. T. C. a mérkőzés eredménye ellen — értesülésünk szerint — óvást jelentett be a M. L. Sz.-nél.
    Egyébként mindkét csapat igen szépen játszott. M. T. K.-ban Nagy helyen Bíró játszott s az ő helyén Kertész, mig a Főv. T. C.-ban Rauch helyén Szentey s Boor helyén Herczog, a ki nagyon gyönge volt, Beimel pedig betegen állott ki a mérkőzésre. Mindkét csapat­ban igen jó volt a csatársor. Sebestyén remek beadásaival legjobb napjaira emlékeztetett s méltó partnere volt Károly és Döme. A fedezetsorban Kertész é...
  28. Ferenczvárosi T. C.—Budapesti Atl. Klub 2:1.

    (Millenáris-pálya.) A F. T. C. kétszeri egymásutáni veresége után uj összeállításu csapattal vette fel a küz­delmet, a beállított uj emberek Tokárszky—Gerstl—Sábián azonban nagyon gyenge játékot produkáltak. Hogy a zöld-fehérek a játékteret mégis mint győztesek hagy­ták el, tisztán régi kitűnő játékosainak, elsősorban Bródynak és Schlossernek köszönhetik, a kik páratlan agilitás­sal működtek és a kiknek a játéktudása is elsőrangú. Gorszky már nem a régi, Rumboldnak igen rossz napja volt. Fritz azonban ügyesen védett.
    A B. A. K. védelme gyors és energikus, csatársora azonban minden kombináczió nélkül, egyénileg és ötlet­szerűen, de sokszor tagadhatatlanul hasznosan dolgozik. A kapuban Nagy kitünően védett, Grünwald a védelem lelke, a fedezetsorban az agilis Gerő és a gyors Rudas mutattak sokat. A szélső-csatárok Gross és Révész kitű­nőek, de partnereik gyengék.
    A mérkőzés meglehetősen alacsony színvonalú volt; a B. A. K. agilisabb, mig a...
  29. 2021.11.06, 21:31 - Fővárosi TC - Typographia 1908
    Fővárosi Torna-Club—Typographia Sport-Club 2 : 1.

    (Népszigeti pálya.) A két csapat idei őszi mérkőzései után, a melyek közül a Fóv. T. C.-nek a Ferenczvárosi T. C. ellen, Typ.-nek pedig az U. T. E. ellen kivívott győzelmei értékesek, erős küzdelmet vártunk a két csa­pat között és tényleg olyan érdekes küzdelmet produkált a két csapat, hogy további szereplésük nagy érdeklődésre számithat. A csapatokról szólva, Hauber, a Typographia kapuvédje nagyon gyengén és bizonytalanul védett. A hátvédek közül Geiser II., a baloldali hátvéd olyan játékot produkált, hogy Rumbold legjobb napjaira em­lékeztetett. Társa, Kanyaurek méltó párja volt. A fedezet­sorban — a mely mindvégig bírta az erős iramot — a leg­nagyobb munkát Krausz I. középfedezet végezte. A csa­társor, Orsolyák helyén tartalékkal, a mezőnyben nagyon szépen kombinált, összjátéka semmi kívánni valót sem hagy hátra, de a kapu előtt túlsókat kombinálnak.
    A győztes csapat fóerőssége a védelem. Beimel a kapuban kiváló, a hátvédek közül...
  30. 2021.11.06, 20:36 - MAC - Budapesti TC 1908
    I. osztályú bajnokság.
    Magyar Athletikai Club — Budapesti Torna Club 2 : 1.

    Botrány a millennáris versenypályán, félbeszakí­tott mérkőzés.
    Nagyszámú közönség gyűlt össze vasárnap délután a millennáris versenypálya tribünjeire,amely nagy érdeklődéssel várta a mult vasárnapi győztes csapatok találkozását. A FTC—BAK match után léptek a gyepre a BTC lelkes játékosai, kiket közönségük viharos ovációval fogad­va biztatott az energikus támadásokra. Azonban a MAO uj játékmódéra teljésen ellensúlyozta a pi­ros-fehérek akcióit s ily réven oly heves iramu játék keletkezett, mely szükségképen maga után vonta mindkét csapat kifáradását. A BTC lát­szólag többet támad, de a kapu előtti játéka nem veszedelmes, mig a MAC szépen kidolgozott lerohanásai csakhamar a vezető goalt szerzik megszámára. Ezután a BTC állandóan a MAC olda­lára szögezi ellenfeleit s midőn a kiegyenlítő
    goalt Kézsmárky berugta, az utána következő ve­hemens támadás azt az impressziót keltette, hogya piros-fehérek lelkesedés...
  31. 2021.11.06, 20:14 - MAC - Budapesti TC 1908
    Magyar Athl. Club—B. T. C. 2:1 (félbeszakítva).

    (Millenáris pálya.) A B. T. C., ha el is veszítette a mérkőzést, tagadhatatlanul jobb volt ellenfelénél. A piros-fehérek pompás formában vannak és a M. A. C. elleni szép játékuk után bizonyos, hogy az őszszel aligha találnak leverőre. A temperamentumos, ritka lelkese­déssel dolgozó csapat végre rátalált az összjátékra és most olyan nivós munkát produkál, hogy őszi szereplése sikerekben bizonyára gazdag lesz. Az első félidőben az atléták gyors csatársora még kétessé tette a mérkőzés kimenetelét, a második félidőben azonban döntő fölénybe jutott a B.T. C. és bizonyára 2—3 goal különbözettel győz, ha a hirtelenül nekihevült Sárközy miatt nem tizenegyeshez és ennek segitségével győztes goaljához jut a M. A. C. A mi a tizenegyes után történt, nem ebbe a rovatba való. Mindkét részről egymást érték az inzul­tusok. A M. A. C.-nál Major járt elől a durváskodásokban; még szerencse, ha csak karjánál ragadta meg az ellenfél csatárait, igy akadályo...
  32. Budapesti Torna Club — Ferencvárosi Torna Club 4 : 2. Félidő 1 : 2.

    A millennáris pálya immár mérkőzésről mérkőzésre szűknek bizonyuló tribünjein szoron­gó, körülbelül 5000 főnyi közönség nagy érdeklő­déssel várta fenti két csapat mérkőzését, mely hi­vatva volt egyfelől a FTC-nak mult vasárnap a Főv. TC-tól szenvedett vereségének reális voltára fényt deríteni, másfelől pedig bizonyságot tenni a BT Clubnak nagyfokú javulásáról keringő hí­rek valóságáról.
    A mérkőzés lefolyása beigazolta, hogy a BTC néhány uj erő beállításává! és észszerű traininggel nagyot javult tavasz óta; a FTC csa­pata pedig részint erősen hanyatlott,- részint még nincs teljes formájában, azonkívül az rgész csa­pat, ugy a támadás, mint a védelem elhibázott taktikával dolgozik. Fenti eredmény nem felel ugyan meg a csapatok valódi játékereje közti vi­szonynak és a mérkőzés lefolyása nyilvánvalóvá tette, hogy a FTC-ot ezuttal balszerencse üldözte, de a BTC győzelme teljesen megérdemelt és a FTC hibás játéktaktikáját...
  33. 2021.11.06, 19:13 - Budapesti AK - Törekvés SE 1908
    Budapesti Atliletikai Klub — Törekvés Sport Egylet 2 : 2.

    , , (X. Hölgy-Tutcai. pálya.) Az I-ső osztályu bajnokságért folytatott küzdelemre a BAK csa­pata 10 emberrel állott ki és igy küzdötte végig az égész mérkőzést.. A-BAK játékán tetemes, javu­lás volt észlelhető, a csapat minden egyes tagja önfeláldozóan és lelkesen játszott s a csatársor jobb oldala is meglepően jó munkát végzett: A Törekvés teljesen a tavalyi, jól összeszokott csa­patával állott ki s a mérkőzés legnagyobb részé­ben fölényben játszott, a csapat tagjai egyénileg már is jó formában vannak, de összmunkájuk még nem kielégítő. A játék lefolyása dicséretesen fair volt.
    Törekvés éri el -a mérkőzés első goalját Ta­kács révén, de BAK' részéről Gross gyönyörű egyéni támadással csakhamar kiegyenlít, sőt Weisz szabadrugásból a vezető goalt lövi. Félidő . 2:1 BAK javára. Helycsere után Törekvésé a támadó szerep, de- BAK védelme mindig résen van és már-már ugy látszik, hogy BAK-é a győzelem, midőn a 43,-ik percben sarokr...
  34. 2021.11.06, 18:58 - Budapesti AK - Törekvés SE 1908
    BAK—Törekvés 2:2

    A kőbányai hölgy-utczai pályán lefolyt eldöntetlen mérkőzésben, látszólag a BAK volt nagyobb fölényben. Bár a Törekvésnél sok­kalta gyakrabban támadott a BAK, mégsem tudott a saját pályáján otthonosan játszó ellenfelével szemben boldogulni. Az érdekes mérkőzés első felében a tiz emberrel játszó BAK két gólt ér el, mig a Törekvés a játék első perczeiben éri el egyetlen gólját. A második félidőben a Törekvés erélyes játékkal akadályozza meg a BAK további támadásait, sőt a játék utolsó perczei­ben egy kornerből kifolyólag az eredményt ki is egyen­líti. Biró : Benedek Aladár (MAFC) volt.

    Sport-Világ 1908 szeptember 27.
  35. 2021.11.06, 18:55 - MAC - MTK 1908
    MAC —MTK 1 : 0.

    Az előző matchnél jóval egy­hangubb, gyengébb lefolyásu volt e két csapat talál­kozása. A MAC csapatának meggyengüléséről terjesztett hírek ugy látszik nem váltak valóra, mert a kék-sárgák csapata teljes legénységével állott ki e mérkőzésre.
    A csapaton ugyan meglátszik, hogy még ez idén nem igen játszott együtt, a játékosok sem bírják még az iramot, de ha ez a csapat igy együtt maradna, a szezon végére igen jelentős eredményeket érhet majd el. A MTK csapatáról nem sok jót lehet mondani. Kedvetle­nül, fáradtan játszott a csapat, éppen csak hogy a MAC támadásait tudta meghiusítani, egyéb eredményt elérni nem volt képes A csapat gólképtelensége abban is megnyilvánult, hogy egy megítélt 11-es rugást sem tudtak a kapuba juttatni. A MAC az első és győzelmet jelentő gólt a 15-ik perczben éri el, amelyet a kék­fehérek legjobb igyekezetük mellett sem tudnak kiegyenliteni. Sipos kapusnak jó napja volt, sok szép labdát tett ártalmatlanná.
    A második félidőben, noha jobbára a ...
  36. 2021.11.04, 20:20 - Budapesti AK - UTE 1908
    Ujpesti T. E. — Budapesti Atlétikai Klub 1 : 0.

    (Amerikai-uti pálya.) Nagyszámu, zajos közönség előtt játszotta le a fenti két csapat az 1907/8. évi bajnok­ság utolsó mérkőzését, melyet rendkívül fontossá és érdekessé tett az a körülmény, hogy kimenetelétől füg­gött : melyik csapat kerül osztályozóba, a B. A. K., vagy a Főv. T. C. ? A két csapatnak ugyanis egyenlő pontszáma volt s ha a B. A. K.-nak csak eldöntetlenné sikerült volna tennie az U. T. E. elleni matchet, egy pont előnyt szerezve elkerülte volna az osztályozót.
    A küzdelem méltó volt a mérkőzés fontosságához; heves iramú, mindamellett meglehetősen fair játék folyt elejétől végig s az U. T. E. lelkesebben, a B. A. K. óva­tosabban és elszántabban dolgozott. U. T. E. a tavaszi idényben ezuttal először teljes csapatát állította sorom­póba s Kuschner, Fandl, Menschl és Lévai részvétele nagyban emelte az U. T. E. csapatának játékerejét. A 'csapat ezen összeállításában egyike a legjobbaknak; egyenletes a munkamegosztás a támadás...
  37. 2021.11.04, 19:57 - MAC - Törekvés SE 1908
    Magyar Athletikai Club — Törekvés S. E 8:0.

    (Margitszigeti pálya.) Az órák hosszat tartó zivatar által teljesen felázott pálya inkább vizipóló-mérkőzésre volt alkalmas, mint labdarugásra. Az egész pálya terü­letén, de különösen a kapuk előtt óriási viztócsák voltak és alig lehetett egyetlen négyszögméternyi száraz területet találni. Nagyon csodáljuk, hogy a mérkőző egyesületek ilyen körülmények között »bajnoki« mérkőzésre hatá­rozták el magukat és helytelenítjük a mérkőzést vezető bírónak eljárását is, mert neki — ha a pályát bajnoki mérkőzésre alkalmatlannak találja — joga, sőt kötelessége a mérkőzést a teljesen irreális pályán meggátolni.
    Az abszolut rossz állapotban lévő pálya különben az amugy is irreális mérkőzést valóságos handicap-pé tette a M. A. C. javára. Mig ugyanis egyrészt az atléták az ilyen pályához már meglehetősen hozzá vannak szokva és a megfelelő felszerelésekkel is el vannak látva, addig a Törekvés játékosainak sem a felszerelésük nem volt az ilyen pályához mért...
  38. 2021.11.04, 13:09 - Budapesti TC - MTK 1908
    Budapesti Torna-Club—Testgyakorlók 0 : 0.

    (Millenáris pálya.) A Magyar Testgyakorlók Köre az 1907—1908. évi bajnokság győztese tehát a lehető legérdemesebben jutott a bajnoki czimhez, a mennyiben nyolcz ellenfele közül sem az őszi, sem a tavaszi fordulóban vereséget egytől sem szenvedett Pedig ma igen közel állt hozzá, hogy legyőzik és ha nem Domonkos, M. T. K.-nak ez a fényes klasszisu kapuvédje áll a kék-fehérek hálójá­ban, alighanem a piros-fehérek győzelméről adhattunk volna hirt. Károly hiányával M. T. K. csatársora tehetet­len, gyámoltalan és akczióképtelen volt. A mezőnyben kidolgozott támadásaikat sorra a védelem szerelte ie, a mely ma brilliánsul helyezkedett. A Testgyakorlók vé­delme sok munkáját igen szépen végezte, ellentétben B. T. C. védelmével, a mely ma ugyan nemkülönben jól, de bizony erőszakosan dolgozott. Elemér, Biró, Csüdör, Nagy pompásan játszott, de különösen Domonkos, a ki vagy husz labdát bravurosan védett ki.
    A Budapesti Torna Club tényleg ma mutatta tavas...
  39. 2021.11.03, 23:04 - Műegyetemi FC - MUE 1901
    M. F. C. I. győz 3:1 a M. U. E. 1. ellen,

    (Saját tudósitónktól.)A »Magyar Labdarugók Szövetsége« által kiirt football-bajnokság negyedik mérkőzése tegnap délután 3 órakor folyt le a Csömöri-uti versenypályán. A Műegyetemi Football- Club és a Magyar Uszó-Egylet első csapatai matcheltek gyönyörű tavaszi időben, szépszámú közönség jelenlétében. A match igen érdekes lefo­lyásu volt és mindkét csapat oly szép összjátékkal küzdötte végig a mérkőzést, hogy ugy a M. F. C., mint a M. U. E. méltóan foglal helyet legjobb football-csapataink sorában. A match eredménye 3 goal volt 1 ellen a Műegyetemi Football-Club javára. A tegnapi vereség azonban ne lankaszsza a Magyar Uszó-Egylet legénységét további tevé­kenységében, mert két-három heti szorgalmas tré­ning mellett feltétlenül kitűnő formát fognak el­érni és bátran állhatnak szembe az erős bécsi és prágai csapatokkal.
    A csapatok összeállítása a következő volt:
    Műegyetemi Football-Club.Kapuvéd: Boross. Hátvéd: Gilly, Reiner. Fedezet: Lindner,...
  40. 2021.11.03, 21:16 - MTK - Törekvés SE 1908
    Magyar Testgyakorlók Köre — Törekvés S. E. 4 : 1.

    Az angol mérkőzést megelőzőleg a nézők ezrei előttfolyt le a fenti egyesületek bajnoki mérkőzése, a melyből az M. T. K. került ki győztesen. A Testgyakorlóknak Csüdört nélkülözni kellett, a mi azonban mitsem vont le a csapat játéktudásából és erejéből. A védelem Révész-szél az élén szinte felülmulta önmagát. A fedezetsor kiválót produkált és a csatársor erélyes támogatásával nagyban mozdította elő a győzelmet. A csatársor igen agilisén játszott, de különösen a két szélső veszélyeztette az ellen kapuját szép és gyors lerohanásával. A Törekvés csapatában szép munkát végzett a kapus, a fedezetsor, de különösen a csatársor baloldala, mig a hátvédek bizony­talan játékukkal igen megszaporitották a kapuvéd mun­káját.
    A mérkőzés, az első husz percztól eltekintve, amikor rendszertelenül, minden tartalom nélküli játék folyt, elég érdekes és változatos volt, a mit az első félidő eldöntetlen eredménye is mutat. A második félidőben a M. X. K. na...
  41. 2021.11.03, 21:06 - UTE - MAC 1908
    Ujpesti T. E. — Magyar Athletikai Club 2 : 1.

    (Népszigeti pálya.) A Magyar Athletikai Club, mely két héttel ezelőtt még bajnokjelöit volt, vasárnapi mérkő­zésével a bajnokság harmadik helyére esett vissza, mig a második helyet a Ferenczvárosi T. C. foglalja el. A M. A. C. vereségének oka elsősorban csapatösszeállításában keresendő, a mennyiben az atléták három legjobb játéko­suk (Borbás, Oláh, Feketeházy) nélkül voltak kénytele­nek a küzdelmet a saját pályájukon lelkesen játszó Uj­pestiekkel felvenni. A beállított tartalékok — különösen a jobbszélső Fodor — nagyon gyengén töltötték be helyü­ket és a vereséget csak elősegitette a csapatnak — foly­tonos próbálgatások által előidézett — felforgatása. Ér­dekesnek tartjuk megemliteni, hogy a második félidő 15. perczétól kezdve Meleghy czentert, majd jobbszélsót, Makó jobb összekötőt és Krempels jobb hátvédet játszott.
    A M. A. C. rossz és indolens játékával szemben az U. T. E. az egész mérkőzés folyamán nagy lelkesedés­sel játszott és gy...
  42. Ferenczvárosi T. C.—Budapesti T. C. 1 : 0.

    (Millenáris pálya.) A F. T. C. csatársora erősen visszamenőben van; a három belső csatár a mezőnyben ugyan még mindig ügyes akcziókkal dolgozik, azonbana goal előtt határozatlanok, tétovázók és lassuak. A fedezetsorban csak Bródy tartja a lelket; Gorszky már kivénült; legalább erre vall lassu és megbízhatatlan játéka. Medgyessy, a ki Weinber helyén szerepelt, mint védőjátékos sokszor igen hasznosan dolgozott. Elsőrangu volt Rumbold, mig Manglitz sikerének titka a félelmetes termete; egy csatár sem mer a közelébe menni. Fritznek ezuttal igen jó napja volt, azonban nemcsak jól, de sokszerencsével is védett.
    A B. T. C. váratlanul jól tartotta magát és jórészt kitünően játszó védelmén is mult, hogy a zöld-fehérek csak egy goallal tudtak győzni. Fehéry, ha odaadással is védte kapuját, kissé elavult stílusával nem elég megbizható. A hátvéd- és a fedezetsor igazán szépen játszott,de különösen Ficzere és Kovács, a kik brilliánsan akasz­tották meg...
  43. 2021.11.01, 20:58 - Typographia - Fővárosi TC 1908
    Föv. TC. — Typ. SpC. 5 : 1. (2 : 0).

    (Soroksári-uti pálya). Szép számú közönség jelenlétében folyt le a két rivális egyesület bajnoki mérkőzése, melyet a Főv. TC. azáltal nyert meg ilynagy goalarányban, mert uj összeállítású s felfrissített csatársora meglepő szép összjátékkal s a kapu előtt határozottan és energikusan dol­gozott. Maly a jobbszélső helyén az első percekben igen nagy lámpalázzal küzdött, de később annyira belejött a játékba, hogy beadásaiból 3 goalt szerzett csapatának. A Főv. TC-ban hasznosan s jól dolgoztak Rooz I., Schönfeld, Russ, mig Beimel több ízben remekül védett. A Typographiában az uj erők igen szépen s jól dolgoz­tak, mint Rizsovits, Weisz, mig Orsolyák és Mandl a csatársorban elsőrangút produkáltak.

    Pesti Hírlap 1908 május 12.
  44. 2021.11.01, 20:50 - Typographia - Fővárosi TC 1908
    FővTC—Typografia 5 : 1 (I-ső osztályú bajnokság.)

    A FővTC nem várt gólaránynyal győzedelmeskedett a Typ. felett. A Soroksári uton lefolyt mérkőzés, melyet elég nagyszámú közönség előtt játszottak le, mindvégig érdekes volt. A FővTC-nek a támadása, a Typografiánál a védelem volt elég jó, bár a FővTC kapusa is igen jó klasszisu játékos. Az első félidőben a FővTC két gólt ér el, melyek egyikét tizenegyesből lövik. A második félidőben a Typ. is ér el gólt, azonban a FővTC még hárommal szaporítja az első félidőben elért góljainak számát. Biró: Horváth Ferencz (FTC).

    Sport-Világ, 1908 május 12.
  45. 2021.11.01, 19:42 - MTK - MAC 1908
    Magyar Testgyakorlók Köre—Magyar Atlétikai Klub 3:1 (0:1)

    . A döntőnek keresztelt bajnoki mér­kőzés ragyogó tavaszi délután, csaknem kánikulai időben nagy közönséget vonzott a millenáris pá­lyára. Izgalmas, erős küzdelem folyt mindvégig s győztes a nagyobb amb icióval és lelkesedéssel dol­gozó csapataié lett. A közönségnek nagy sportélvezetben volt része, mert mindkét csapat fairen, szép összjátékkal, a matcb fontosságához mérten teljes tudásal ment a küzdelembe. Az aránylag nagy goalarány — ha a mai csapatok erőviszonyát helyesen fejezi is ki — nem jelenti a két egyesület közötti erőkülömbséget, mert a M. A. K. két tartaléka nem helyettesítette kellően a rendes első csapatbelijátékosokat, mig a M. T. K. jobbszélső-tartaléka oly formát mutatott, hogy nyilván végleg a csapat­ban marad. A játék képe bár végig változatosnak mondható, első félidőben az atléták kisebb, a má­sodik halftimban a testgyakorlók nagyobb fölényé­ivel folyt le.
    A győztes csapat a tavaszi szezónban ez alka­lomm...
  46. 2021.11.01, 19:20 - MTK - MAC 1908
    MTK—MAC 3:1 (I. oszt. bajnokság.)

    A kék­ fehéreknek e szezon legjelentősebb sikerét hozta meg e mérkőzés. Bár a MAC az utóbbi időben visszaesett, régebben állandó összeállításu csapata változtatásoknak esett alá, ily eléggé számba veendő vereségre még sem lehetett számítani A MTK a szezon végére jó formába jött, eleinte ugyan kissé határozatlanul játszott, de később, különösen a kiegyenlítő gól elérése után, oly lelkesen és eredményesen dolgozott, hogy ellenfele alig jutott szóhoz. Különösen jól játszott Szűcs és Ellinger, mig a csatársorban Károlyon kívül a két uj játékos: Holics és Bányai érdemelnek felemlitést. A MAC eleintén jól dolgozó védelme hamar letört és sehogy sem tudott ellentállni a kék-fehérek erős támadásainak. Borbás nem igen tudott érvényesülni. Feketeházy ellenben meglepő haladást mutatott fel
    Az érdekes mérkőzés lefolyása a következő volt:
    A mérkőzést a MTK rövid ideig tartó támadása nyitja meg. Holics, majd Borbás lefutásai eredmény­telenek maradnak. Ujból MTK...
  47. 2021.11.01, 18:57 - Fővárosi TC - Budapesti TC 1908
    Budapesti T. C. —Főv. T. C. 0:0 (félbeszakítva).

    A játékbirót bajonettel és revolverrel fenyegetik.

    (Soroksári-uti pálya.) A soroksári-uti pálya a B. T. C.—Főv. T. C. közti bajnoki mérkőzésen olyan botrány színhelye volt, a melyhez hasonló első osztályu bajnoki mérkőzésen nálunk még elő nem fordult. A kö­zönség mérkőzés közben a biró jogtalannak vélt ítélkezésemiatt a pályára rohant s a birót inzultálta. Egy közkatona bajonettet rántva rohant a bíróra, a másik revolvere utánnyúlt és lelövéssel fenyegette a birót, ha a goalt a B. T. C. -nek megítélni meri.
    Már a mérkőzés megkezdése előtt vitatkoztak a csapatok kapitányai. Fehéry Ákos, a B. T. C. kapitánya a labdát nem tartotta megfelelőnek. Hosszas, ideges vita után B. T. C. végre mégis kiállt játszani. A mérkőzés,egy-két erőszakosságtól eltekintvo, elég fairen folyt le.A félidő 36-ik perczében Schönfeld szabálytalanul fellöki Mészárost, mire a biró szabadrugást ítél
    B. T. C. javára, Schönfeldet pedig kiállítja, A Simon által ...
  48. 2021.11.01, 18:36 - Törekvés SE - Budapesti AK 1908
    Törekvés S. E. — Budapesti Atlétikai Klub 4 : 3.

    (Hölgy utczai pálya.) Elejétől végig érdekfeszitő, izgalmas lefolyásu mérkőzés, a melyben mindkét csapat tudásának legjavát nyujtotta. A játék kimenetele az utolsó pillanatig kétes volt, mert a küzdelem rendkívül váltózatos volt és mindkét csapat csatársorának erőteljes akcziói az érdeklődést mindkégig lekötve tartották.
    Az elő félidőben jórészt a B. A. K. van fölényben, mert Törekvésnek a széllel kedvezőtlen oldal jut. Mégis az első labdát Szedlár által irányítva Nagynak, a B. A. K.kapuvédjenek kell mentenie, a kinek csakhamar Lsázló shotjával is akad munkája. Törekvés két szabadrugása után a B. A. K. támad, de Hauswald sikerrel lép közbe.Törekvés erélyes támadását Mülender akasztja meg. Rudas éles labdáját Dürr védi. A B. A. K. két eredmény­telen kornere után Takács vezet támadást, a melyet Grünwald szerel le. B. A. K. ujabb kornere után Ligeti magas shotját Dürr menti. B. A. K. állandó fölény köz­ben ismét kornert rúg, de Szednics...
  49. 2021.10.31, 21:28 - Törekvés SE - UTE 1908
    Törekvés—UTE 1:1. (1:1)
    Törekvés : Dürr, Hauszwald, Kaufman, Pejtsik, Szednicsek, Csonka,László, Nyilas, Takács, Kiss, Szedlák. UTE: Kazár, Rozman, Vranák, Fürst, Herschkovics, Kuschner, Szabó, Ludvig, Zachár, Imre, Fandl. A játék folyamán általában a Törekvés volt fölényben. Különösen a második félidőben, mikor jóformán egy kapura játszott. Igen jó a Törekvésben a csatársor, különösen Kiss, jók a backek és a kapus is. UTE-ben a kapus és a két back volt kiváló. A játékot Törekvés kezdi. UTE a 6-ik perczben lefut, kornert ér el, melyből Fürst gólt rug. A további időben változatos a játék. Egy alkalommal Takács kirohan, de lefaultolják, a megítélt 11-est kapu fölé lövik. A kiegyenlitő gólt a 40. perczben lövi László. A második félidőben Törekvés óriási fölényben van. UTE csak egy-két lerohanással próbálkozik meg. A 35. perczben Kazár miatt 11-est ítél a biró, melyet a kapus kivéd. Utolsó pillanatig Törekvés támad. A biró Benedek Aladár (MAFC) jól bíráskodott.

    Sport-Világ 1908 áprili...
  50. 2021.10.31, 21:23 - Törekvés SE - UTE 1908
    Törekvés S. E.—Ujpesti T. E. 1:1.

    ' (Hölgy-utczai pálya.) Szépszámu közönség szem­lélte végig a mérkőzést, mely a Törekvés erős fölényedaczára is eldöntetlenül végződött. A mérkőzés kimene­tele elé azért is nagy érdeklődéssel néztünk, mivel tudva­levő, hogy ennek a játéknak az eredménye is nagy be­folyással lesz a csapatoknak a bajnokságban való helye­zésére : a negyedik, ötödik, illetőleg hatodik hely eldöntésére, miután a fenti három helyen lévő csapatokat csak 1—1 pont választja el egymástól.
    A két csapat közül Törekvés a jobbik. Csatársorá­nak összjátéka elsőrangu, egyénileg mégis kiválik a balösszekötő Kiss. Hátvédeik nagyon jók, fedezetsoruk azon­ban csak a labda elszedésben jeleskedik, mig a labda­leadásra nem sok sulyt fektet, a mi csatáraik játéká­nak eredményességét nagyban hátráltatja. Dürr, a Törek­vés kapusa kevés, de jó munkát végzett.
    Mig a Törekvésnél inkább a támadás, addig az uj­pestieknél inkább a védelem produkált kiválót. Kazár a kapuban nagy szerencsével, de...
  51. 2021.10.31, 21:03 - MAC - Fővárosi TC 1908
    Magyar Athletikai Club—Fővárosi T. C. 5:0.

    (Margitszigeti pálya.) Meglepetésről rebesgettek a beavatott (!) körök, számításukat az őszi bajnoki mérkő­zés 2:2-s eldöntetlen eredményére alapítva, a meg­lepetést azonban a M. A. C. szerezte, a mely váratlanul nagy goalaránynyal győzte le a szeszélyes formáju fő­városiakat. A revanche érzetétől sarkalva mindkét rész­ről heves, erős iramu mérkőzést vártunk, a mi be is
    következett. A két csapat közötti erőkülönbséget a csatársorok klasszis-különbsége döntötte el; mig ugyanis M. A. C. csatársora szép összjátékkal és jól helyezett lövésekkel dolgozik, addig Fővárosi T. C. csatárláncza rendszertelenül, kapkodva, összjátek nélkül s különösen a kapu előtt fejetlenül játszik.
    A győztes csapat Kelemen I. és Kelemen II. helyén tartalékokkal — Makó és Niessner — állt ki, a kik közül különösen Makó jobb volt nemcsak elődjénél, hanem társánál, Oláhnál is. Erélyes, biztos lábu hátvéd, a ki kitünően szedi a labdákat. Niessner középcsatárt ját­szott ...
  52. Ferenczvárosi Torna-Club—Fővárosi T. C. 7:1.

    (Soroksári-uti pálya.) A F. T. C., mint előrelátható volt, szép győzelmet aratott a Főv. T. C. uj összeállitásu csapatával szemben. A F. T. C. legjobb embere Korodi volt, a ki a goalok legnagyobb részét rugta, kivüle Rumbold, Schlosser és Weisz remekelt, mig Bródy és Gorszky betegen állt ki.
    Ferenczváros széllel hátban játszik. Főv. T. C. kezd és rögtön támad. Jergenz miatt szabadrugáshoz jut F. T. C. Rónai lövése kornert eredményez, mig Schlosser miatt Főv. T. C. szabadrugáshoz jut. Rónai lefut és czenterezéséből Korody szépen helyezett goalt rug (10. p.). Főv. T. C. rövid támadása után Schlosser beadásából Weisz a kapu bal sarkába remek goalt lő (17. p.). Korody lövését Beimel szépen védi, de Weisz lövését már csak korner árán menti. Főv. T. C. veszélyesen támad, da Weinber az utolsó pillanatban szépen ment. Rooz I. lövése a Főv. T. C. egyetlen goalját eredményezi. A 43. perczben Schlosser—Szeidler lerohan és Korody goalt rug, mig a 44...
  53. 2021.10.30, 19:40 - Typographia - Törekvés SE 1908
    Törekvés Sport-Egyesület—Typographia S. C. 2 : 0.

    (Hölgy-utczai pálya.) Kisszámú, de annál hangosabb közönség előtt folyt le a mérkőzés, a mely a második félidőben annyira elvadult, hogy inkább beillett volna rugby-mérkőzésnek, mint football-matchnek. A Törekvés a biztos győzelem tudatában eleinte könnyelműen és gyengén játszott és csak a második félidőben látott komolyon munkához. A Typ., daczára hogy ismét három tartalékkal játszott, különösen az első félidőben teljesen egyenlő erejű ellenfélnek bizonyult. Csak a második half time-ban, az erős iramtól kifáradva esett vissza, a mikor a saját pályáján játszó Törekvés erős iramának már nem tudott ellenállni.
    A győztes csapat legjobb játékosa Kiss, a balösszekötő, a ki igazán elegánsan és fairül végezte munká­ját. Kapusuk — Dürr — jó erő, a két hátvéd közül Hauswald a jobb, Kaufmann gyakori faultjával sokat árt csapatának. A fedezetsorban jó volt Pejtsik. Csonka és Szednicsek ma gyengén játszott. A csatársorban Takács önző játékával ...
  54. 2021.10.28, 23:38 - MTK - Budapesti AK 1908
    MTK—BAK 4 : 1 (1 : 0) Bajnoki mérkőzés. A kék­fehérek első jelentős győzelmét hozta meg a mérközés. A MTK teljes csapatával állott fel s szép kombinácziókókal keresztülvitt támadásokat intézett a BAK elég jól működő védelme ellen. — Bár a MTK volt csaknem mindig fölényben, a BAK is gyakori, veszélyes lerohanásokkal közelíti meg a kék-fehérek kapuját, mlyben Domonkos védett. Az első gólt a 40. perczben Károly fejeli be a BAK kapujába, mely után a félidő végéig a MTK marad offenzivában. A második félidő 3-ik perczében éri el a MTK második gólját, melyet az 5. percz­ben Weisz révén a harmadik követ. A MTK fölényét mutatja az ezutáni két percz leforgása alatt rugott négy korner is. Majd a BAK kerül a MTK térfelébe a match befejezése előtt egy perczczel egyetlen gólját lövi. Biró : Benedek Aladár (MAFC) volt. Csapat összeállítá­sok : MTK Domy, Révész, Csüdör, Biró, Szűcs, Ele­mér, Sebestyén, Károly, Hoffer, Döme, Weisz — BAK: Nagy, Müller, Grünwald. Ligeti, Gerő, Glatter, Márkus, Halász, Ru...
  55. 2021.10.28, 23:31 - MTK - Budapesti AK 1908
    Magyar Testgyakorlók Köre—Budapesti A. K. 4 : 1.

    (Millenáris pálya.) A B. T. C.—Törekvés szenzácziós mérkőzése után folyt le a fenti bajnoki mérkőzés.Az előjelek után ítélve erős küzdelem volt várható, ső tsokan meglepetésről is rebesgettek. De a meglepetés el­maradt, az M. T. K. elég könnyen győzött, a minek oka némiképpen a pályaviszonyokban keresendő, a mennyi­ben a millenáris pálya méretei nem konveniáltak a B. A. K.-nak, s valószínűnek tartjuk, hogy a szerdán meg­tartandó M. T. K.—B. A. K. ezüstlabda-mérkózésen az M. T. K.-nak sokkal erősebb munkájába fog kerülni az esetleges győzelmet megszerezni.
    Mindkét csapatban a védelem érdemel első sorban dicséretet; Müller és Grünwald, de különösen Révész és Csüdör remekül játszottak. A fedezetek közül Halász(B. A. K.) volt a legjobb, a ki Károlyt és Sebestyént nagyszerűen fogta, ugy hogy az M. T. K. jobboldala, amelytől oly sokat vártak és várnak, nem igen működhe­tett. Az M. T. K. csatársorában jól bevált Hoffer; Weisz a balszélen sz...
  56. 2021.10.28, 22:55 - Typographia - UTE 1908
    Ujpesti Torna-Egyesület—Typographia S. C. 4:2

    (Népszigeti pálya.) A Typographia, a mult heti 20 : 0-ás goailrekord szenvedő hőse tavaszi negyedik bajnoki mérkőzését lejátszva, negyedik vereségét szen­vedte. Játékosainak nemtörődömsége, a mérkőzésekről való elmaradása olyan zűrzavart okoz, bogy az egyesület football-csapatának további szereplése a legnagyobb aggodalomra ad okot. Az U. T. E. teljes első csapatával szemben a Typographia öt tartalékkal játszott, a kik közül az ötödik is csak az első félidő 40-ik preczében állt be. Heves, izgalmas, néhol erőszakos játék volt, de mind­két részről szép összjátékot láttunk. Általában az U. T. E.volt fölényben és a Typ. csak az első félidőben bizonyult egyenrangú ellenfélnek, de tiz emberrel játszva, az erős iramtól kifáradt s a második félidőben nagyrészt véde­lemre szorítkozott.
    U. T. E. csapatában nagyon jól játszott a véde­lem : Vranák és Rozmann. Kazár szépen védte kapuját, csak nagy hibája, hogy a labdát sokáig magánál tartja abból a ...
  57. 2021.10.28, 22:13 - MTK - Fővárosi TC 1908
    Magyar Testgyakorlók Köre—Fővárosi T. C. 2 : 1.

    (Soroksári-uti pálya.) A szenzáozió elmaradt: a Fővárosi T. C. nem győzte le M. T. K.-t.
    A fővárosiak azonban mindenképpen méltó ellenfelei voltak M. T.K.-nak. Védelmük erélyesen, rendkívül lelkesen és fárad­hatatlanul játszik és a csatársor is, főként az első fél­időben, agilis, erőteljes támadásokkal veszélyeztette M. T. K. goalját. Hibája a belső csatároknak, hogy sokat és fölöslegesen cseleznek, mi által akczióikat az ellenfél könnyebben szereli le.
    M. T. K. három tartalékkal, de a múlt hetinél jobb formában játszott. Csak a második félidőben melegedett bele a játékba és a jobbszélsőt játszó Hoffert régi helyére, a csatársor közepére helyezve vissza, a csatársor jobboldala szépen és észszerűen támadott. A csapat legjobb embere Szűcs volt, a ki visszanyerte tavalyi kitűnő for­máját, mig kívüle Csüdör és Domonkos látta el az, M.T. K.-nak éppen nem megfelelő méretű pályán — kitünően feladatát. A csatársor bal oldalát pompásan fedez...
  58. 2021.10.28, 21:51 - Budapesti AK - MAC 1908
    Magyar Atlétikai Club—Budapesti Atlétikai Klub
    2 : 1. (Bajnoki mérkőzés.) A múlt heti nagysikerű sze­replése után valóban szenzácziót keltő a MAC kis goalarányu győzelme. A BAK védelme és támadása igen jó munkát végzett, az első félidőben inkább a MAC volt fölényben, de támadásai csak két gólt eredményeznek. Második félidőben a BAK állandóan támad. A mérkőzés részletes leírása : MAC kezd, a második perczben Vangel a kapus hibájából, messziről jövő lövéssel a MAC első gólját szerzi meg. E félidőben továbbra is a MAC van fölényben, de a BAK védelme egy ideig sikeresen ellenáll, a félidő közepe táián azonban Vangel éles lö­véssel a második gólt lövi. E félidőben daczára annak, hogy a MAC állandóan támad, nem esik több gól. Félidő 2 : 0. Második félidőben BAK igen erélyesen támad, a 15. perczben Gálos kornerből éles, a kapu­fáról bepattanó lövéssel a BAK egyetlen goalját lövi. BAK az utolsó negyedóráig állandó fölényben van, ekkor a MAC eredménytelenül kísérli meg a gólarány megjavítását,...
  59. 2021.10.28, 21:46 - Budapesti AK - MAC 1908
    Magyar A. C.—Budapesti A. C. 2 : 1.

    (Amerikai-uti pálya.) Szép és élvezetes játékban volt része annak a nagyszámu közönségnek, mely vasár­nap a Magyar Athletikai Club és a Budapesti Atlétikai Klub bajnoki küzdelmét nézte végig. A közönség nagy­része a M. A. C.-nak a múlt héten a Typographia ellenelért 20 : 0 arányú goalrekordja után a M. A. C. könnyű és fölényes győzelmét várta, azonban mi sejtettük, hogy a B. A. K. saját pályáján mindig kemény ellenfél és legjobb csapataink is csak nehéz munka után szerezhetik meg ellene a győzelmet. A vasárnapi mérkőzés beigazolta ezen véleményünket. A M. A. C. biztos és nagyarányu győzelemre számítva ment a küzdelembe, de a
    B. A. K. az első perczekben való izgatott kapkodásai után (melyek egy goaljába is került) belemelegedett a játékba s végig oly lelkesedéssel küzdött, hogy a M. A. C. csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudta megakadályozni, hogy a második félidőben nagy fölényben levő B. A. K. eldöntetlenné ne tegye a mérkőzést. Különben mind...
  60. 2021.10.27, 21:20 - UTE - MTK 1908
    Magyar Testgyakorlók Köre - Ujpesti Torna-Egyesület 1:1.

    (Népszigeti pálya.) Az eredmény nem meglepő; M. T. K. nemhogy előrehaladt volna formájában, sőt szerencsés szereplése óta F. T. C.-vel szemben még ha­nyatlott is. U. T. E. jó »napja« sem lepett meg minket; jól tudjuk, hogy teljes első csapatjával, saját pályáján erős rivális, hiszen a M. A. C. a szigeti pályán is csak 1 : 0 goalarányban bírta legyőzni.
    Mégis az eredmény nem fejezi ki hiven a két csapat közötti erőviszonyt; az M. T. K. ugyanis majdnem állandó fölényben volt és az U. T. E. főként szívós védelmének köszönheti a reá nézve hizelgő eredményt. Tény az, hogy szinte az egész csapat a kapuban volt, minden lehető eszközzel akadályozva meg a kék-fehérek akczióit.
    M. T. K. csapata még mindig csak egyénileg jó, de összjátéka, különösen a kapu előtt igen gyenge. Sebes­tyén, Csüdör, Károly és Szűcs igen szépen dolgozott, mig Szántó abszolút gyenge volt és a csatársor goalképtelensége elsősorban az ő rovására írandó. M. T. K...
  61. 2021.10.27, 20:03 - MAC - Typographia 1908
    Magyar Athletikai Club — Typographia S. C. 20:0.

    (I. osztályú bajnokság.)

    (Margitszigeti pálya.) Szegény Orsolyák ! Tudniillik ő volt a Typographia kapuvédje. Próbálta rávetésekkel menteni a goaljába özönlő labdákat, huszat mégis kény­telen volt a hálójába beengedni. Hiába, goalképes csatár­sorral szemben a legügyesebb kapuvéd is tehetetlen, ha védelme kellően nem támogatja. A M. A. C. rendkívül gyors, szédületes akczióju csatársorával pedig Typographia védelme nem birt boldogulni, de feltűnt Pilly és Kauf­mann ügyes munkája, mig a csatársorban Mandl vonta magára a figyelmet. Feltétlenül dicséretére szóljon azon­ban a jobb sorsra érdemes csapatnak, hogy látván bár az egyenlőtlen küzdelmet, mégsem helyezkedett >>a kapuba mind a tizenegyen fiuk !<< hálásabb álláspontjára ; minden­esetre jóval kevesebb lett volna a goalok száma, ha a Typographia is azt a taktikát követi, a mit erős ellen­féllel szemben legelsőrangu csapataink is akárhányszor folytattak. Azonban a Typographia a »prak...
  62. 2021.10.27, 19:50 - Budapesti AK - Budapesti TC 1908
    Budapesti T. C. — Budapesti Atlétikai Klub 3:3.

    (F—d.) (Amerikai-uti pálya.) A kik jóslásunk alapján érdekfeszitő mérkőzést vártak, velünk együtt nagyot csalódtak. A B. A. K. a megszokott gyors iram helyett lassu, bizonytalan, óvatos játékot folytatott, fűszerezve mindkét részről kisebb-nagyobb durvaságokkal..
    A B. T. C. részben ujjáalakított csapatával szemben a B. A. K. teljes csapatának kondiczióelőnye volt; ez a mérkőzés folyamán meg is látszott. Az első félidőben változatos játék után B. A. K. került kissé fölénybe, mig a második félidő második felében B. T. C. óriási fölénynyel játszott, de Molnár III. durvasága miatt majd minden támadásuk eredménytelenül végződött. A B. A. K. csapata több összjátékkal dolgozott, mint ellenfele, de csak a mezőnyben, a kapu előtt azonban kapkodva, fejetlenül játszott, a goalrugásokra szolgáló kedvező alkalmakat sorra elszalasztva. A B. A. K. kapusa igen szépen védett, a hátvédek nagyobbakat kiáltanak, mint rugnak, a fedezetsor és a csatársor m...
  63. 2021.10.27, 19:01 - UTE - Fővárosi TC 1908
    Fővárosi Torna-Club—Ujpesti Torna-Egyesület 2 : 0.

    (Népszigeti pálya.) Szépszámú közönség előtt folyt le a két csapat mérkőzése, a melyet a Főv. T. C. meglepő fölényes játék után reálisan nyert meg a csonka csapattal, de saját pályájukon játszó ujpestiek ellen. A Fővárosi T. C. — Nemetz helyén tartalékkal — igen szépen játszott és az első félidőben annyira uralta a helyzetet, hogy Beimelnek, a Fővárosiak kapuvédjének alig akadt védeni való labdája. A hátvédek igen jól működtek, a fedezetsor eredményesen támogatta a csatársort, a mely szép összjátékkal vezette állandóan támadását és csak Kazáron,
    U. T. E. jeles kapuvédjén múlt, hogy Ujpest két goalnál többet nem kapott.
    Az Ujpesti T. E. csapatában csak a védelem állta meg a helyét, de a három tartalék miatt lehandicapelt csatársor a goal előtt tehetetlen volt. Meglátszott az egész csapaton, hogy még igen keveset trenírozhatott.
    3 óra 45 p. Főv. T. C. kezd. Klingenberg jól vezetett támadátát U. T. E. hátvédsora szereli le, majd Ujp...
  64. 2021.10.27, 00:17 - Budapesti TC - MAC 1908
    Magyar Athletikai Club—Budapesti Torna-Club 5 : 0.

    (Millenáris pálya.) Izgalmas, elkeseredett küzdel­met vártunk a két rivális között, a helyett a M. A. C. hihetetlen fölénynyel játszott és az utolsó husz percz kivételével majdnem állandóan uralta a helyzetet. Bizo­nyos. hogy a M. A. C. idei első szereplése óta nagyot javult és ha Gillemot mester még fejleszteni tudja csapa­tának formáját, a sárga-kékek a múlt évihez hasonló fényes tavaszi szereplésnek néznek elébe. Rendkívül gyorsak nemcsak az akcziók keresztülvitelében, de a labda birhatásáért való küzdelemben is ; pompásan startolnak a labdára, nagyon okosan helyezkednek és mindjobban domborodik ki a csatársor összjátéka, a mely annyiban emlékeztet a Slaviára, hogy a pálya egész szélességében, hosszu adogatással intézi támadásait. A csapat legjobb embere Medgyessy volt; gyors, hihetetlen agilitással dolgozó fedezet. Méltó partnere volt Hildebrand, a kinek az ellenfél belső csatárainak majd minden akczióját sikerült megbontania. O...
  65. 2021.10.26, 23:53 - Budapesti AK - Typographia 1908
    Budapesti Atlétikai Club—Typographia S, C. 3 : 1.

    (Soroksári-uti pálya.) Nagyon kisszámú érdeklődő előtt folyt le a mérkőzés, a mely a fenti, reálisnak éppen nem mondható eredménynyel végződött. A goalarány a két csapat közti erőkülönbségnek éppen nem felel meg, mert a mérkőzésen a Typographia, különösen az első félidőben állandó fölényben volt s csak csatársorának fejetlensége és rendkívüli balszerencséje, no meg a B. A. K. kapusának jó képességei akadályozták meg abban, hogy jobb eredményt érhessen el. A mérkőzés a kitűnő állapot­ban levő pályán erős iramban, de igen erőszakos játék mellett folyt le, a miben Gross I. és Cseh járt elő. Előbbi Typ. egy játékosát tettleg inzultálta, miért is a biró őt az első félidő 40-ik perczében végleg kiállította. Csehet ismételt fauljai miatt állította ki véglegesen a biró.
    A B. A. K. csapatának általában szerencsés napja volt. De Gállos és különösen a kapuvéd igen szépen játszott.
    A Typographia csapatának lelke Orsolyák, a kis kapus, a ki a B...
  66. FTC — Törekvés Sp. E 6 : 0.

    (Bajnoki mérkőzés) A liget-utczai pályán Gabrovitz Ede bíráskodása mellett mérkőzött a két csapat, melynek folyamán az FTC állandó fölényben volt. Állandó támadásaikat olykor- olykor szakította meg a Törekvés egy-egy lerohanása, melyek azonban csak kornert eredményeztek Különösen a szélső csatárok produkáltak rendkívül gyönge játékot, de a belső csatárok játéka közül is csak Takács agilis játéka érdemel említést A fedezetsor sem végezte jól munkáját. A védelemben Hauswaldt jó volt és Dürr gyakran jól mentett Az FTC szép játéka legteljesebb elismerésünket érdemli.- A csapatnak minden egyes tagja kitünően végezte munkáját. A csatársor összjátéka ki­fogástalan, a fedezetek pontosan leadott labdáit gyors iramban viszik a kapu elé, hol az összekötők biztosan helyezik goiba. Schlosser és Weisz nagyszerű formát mutattak, golképességük elsőrangu. A védelemről is csak jót írhatunk, Fritznek alig akadt munkája. A hátvédek biztosan működtek, s a fedezetek a csatárso...
  67. Ferenczvárosi T.-C.—Törekvés Sport-Egylet 6 : 0.

    (Kőbányai, liget-utczai pálya.) Az egész mérkőzés alatt szinte egy kapura ment a játék és a Törekvés csak lerohanásokkal tudta Ferenczváros jól védett kapuját megközelíteni. Az F. T. C. olyan remek játékot produkált, a minőt még a régi jó időkben sem mutatott. Az egész csapat kivétel nélkül nagyon jó volt és a Törekvés csak jó kapusának, Dürrnek köszönheti, hogy több goalt nem kapott. Kitünően játszott Szeitler, a kinek beadásából Schlosser és Weisz négy goalt rúgott; kívüle Schlosser, Korody, Rónai, Rumbold, Bródy és Gorszky mutatott brilliáns formát.
    A Törekvés csapatában Dürr és Hauswald tűnt ki, mig Kaufmann feltűnő durván játszott.
    Ferenczvárosé a helyválasztás joga, a mely a széllel játszva azonnal támad. Szeitler beadását Weisz husz méterről továbbítja, de lövését Hauswald kézzel védi, mire a megítélt tizenegyes Schlosser révén F. T. C. vezető goalját eredményezi (2. p.). Törekvés erélyesen támad, kornert rug, majd F. T. C. j...
  68. Törekvés Sport-Egylet—Fővárosi Torna-Club 4 : 2.

    (Kőbánya, liget-utczai pálya.) A játék menete mind­két részről sok szépet nyujtott és örömmel tapasztaltuk mindkét csapatnál az összjátékra való törekvést. A mér­kőzés reális lefolyásu volt, a Törekvés feltétlenül jobb volt ellenfelénél, de a Fóv. T. C. alighanem erősebb küz­delmet produkál, ha végig tizenegy emberrel játszhatott volna, miután egyik legjobb embere, Nemetz, lábrándulás miatt már nyolcz percz után a játékból kiállt. A Törekvés legjobb játékosa Takács volt, de Kaufmann is kitünően állta meg helyét, mig a Fővárosiak csapatában a két Rooz és Rauch tűnt ki ügyes játékával. A pálya aránylag jó volt.
    Fóv. T. C. kezd, de Törekvés azonnal átveszi a támadást. Takács lerohanását a Fóv. T. C. hátvédei teszik ártalmatlanná, mig Rooz I. shotját T. S. E. kapuvédje rávetessél menti. Törekvés ujra támad és Nemetz hibájából, a ki lábrándulást szenved, Kiss a vezető goalt lövi (8. p.). A Fővárosiak azontúl tiz emberrel játszanak. T. S. ...
  69. 2021.10.25, 23:12 - Budapesti TC - Typographia 1908
    Budapesti Torna-Club—Typographia Sport-Club 3 : 1.

    (Amerikai-uti pálya.) A tavalyi 17 : 0-ás szenzáoziós goalrekord után a fenti, éppenséggel nem várt eredmény­nyel végződött a két csapat mérkőzése, a mely a hideg időjárásra való tekintettel, aránylag nagyszámú közönség jelenlétében folyt le.
    A csapatok munkájáról nem sok jót írhatunk.A győztes csapat védelme ugyanaz volt, mint a múltheti »33«-asok elleni mérkőzésen, a csatársorból azonban hiányzott annak lelke, Molnár III., és az állandó derült­séget keltő Molnár I. A csapat a mult hét óta alig haladt formájában; összjátéknak majdnem semmi nyoma, a kapu előtt fejetlenül játszanak, lövéseik gyengék és rosszul helyezettek. A csapat legjobb embere Késmárki volt, a ki legjobb napjaira emlékeztető formában játszott.A csatársor minden támadását ő vezette; kitünően cselez, jól osztogat labdát s minden helyzetből rug a goalra. Jó volt még Schwarz és különösen Fehéry, a ki ezúttal is bravúrosan és szerencsével védett. Ficzere az ellenfelet...
  70. 2021.10.25, 22:22 - Ferenczvárosi TC - MAC 1908
    Ferenczvárosi T. C.— Magyar Athletikai Club 4 : 2.

    (Thököly-uti -pálya.) Mint a halálraítélt, a kit hétfőn akasztanak és igy sóhajt fel: »Ez a hét ugyancsak rosszul kezdődik !«, azonképpen a M. A. C. is ma felsóhajthat: »Rosszul kezdődik ez az esztendő !« Az történt ugyanis,hogy a M. A. C., a mely mult évi bajnoki mérkőzései közül egyetlenegyet sem veszített el, vasárnap, a tavaszi forduló legelső küzdelmében elég sulyos vereséget szen­vedett a F. T. C.-tól.
    így, a szezon elején, a mikor a csapatok formája még kialakulva nincsen, a meglepetésszerü eredmények természetesen napirenden vannak. A szenzácziós ered­mények közül való a sárga-kékek leveretése is a F. T-C.-tól, a melyet az őszszel 7 : 1 arányban győztek le. Az igazi szenzáczió azonban nem is az atléták veresége, hanem a Ferenczvárosi T, C. csapatának remek formája.Mintha nem is február 10-án, hanem az idény derekán,valami fontos cup-mérkőzés döntőjében játszott volna.Hihetetlen lelkesedéssel, igen szép összjátékkal küzdötte...
  71. 2021.10.24, 23:32 - Fővárosi TC - Budapesti AK 1908
    Budapesti Atlétikai Klub—Fővárosi Torna-Club 0 : 0.


    (Amerikai-uti pálya.) A B. T. C.—Typ. mérkőzést nyomon követte a B. A. K.—Főv. T. C. matche, a mely a küzdelem folyamán két elkeseredett ellenfélnek élet-halál harczává fejlődött. Mindkét csapat játékán észre­vehettük, hogy nem készületlenül álltak ki. A B. A. K.csapata jobb a Főv. T. C.-nél és csak csatárainak hatá­rozatlanságán mult, hogy a mérkőzés eldöntetlen ered­ménynyel végződött. A mérkőzés heves játék mellett gyors iramban kezdődött, negyed óra mulva azonban a játékosok mindkét részről elvesztve higgadtságtuk, a játék hevében a labda helyett egymásra rontottak, ugy hogy Grünwaldot (B. A. K.) a biró az első félidőben kiállítani volt kénytelen. A csapatok munkája ötletszerű. A B. A. K.-nál láttunk egy kevés kombinácziót, de a Főv. T. C. teljesen egyénileg, lerohanásokkal dolgozott, mig a kapu előtt mindkét csapat fejetlenül, kapkodva! játszik.
    A B. A. K. kapujában Nagy igen jól védett. A hát­védek közül Müller kissé bizo...
  72. 2021.10.24, 23:04 - Fővárosi TC - UTE 1907
    Ujpesti Torna-Egyesület—Fővárosi Torna-Club 4 : 2.

    (Soroksári-utczai pálya.) A pálya, habár hólepel borította, aránylag jó állapotban valt.
    U. T. E. az utolsó hetekben nélkülözött hat elsőcsapatbeli játékosán kívül még Ludwig nélkül is játszott. Ennek folytán mindkét félidőben a Fővárosi T. C. volt fölényben, azonban
    U. T. E. támadásai eredményesebbeknek és veszélyeseb­beknek bizonyultak. A játékosok mindkét részen fegyel­mezetlenek voltak; minduntalan protestáltak a bírónál a nélkül, hogy a játékszabályokról fogalmuk lenne.
    Először Főv. T. C. jut offenzivába, de Klingenberg lerohanása és szép czenterezése kihasználatlan marad.Utána Szabó révén Ujpest vezet támadást, remek shotja azonban a kapu mellett sivit el. Rusz lövését Kazár védi. Schönfeld következő lerohanása sikerrel jár, mert Rooz I.-hez passolja a labdát, a ki U. T. E. védelméből kiszökve, huúsz méterről óriási erővel védhetetlen goalt rug. A Herskovics által vezetett támadás eredménytelen. Majd Fürst vezet szép táma...
  73. 2021.10.17, 23:02 - Törekvés SE - Typographia 1907
    Törekvés—Typographia 1 : 0.

    Közepes számu közönség jelenlétében játszotta le a fenti két csapat mult hétről elmaradt bajnoki mérkőzését.A két csapat közül inkább Typographia volt fölényben, daczára annak, hogy az első félidőben csak tiz emberrel(azok közül is három tartalék volt) játszott, csatárainak tervszerűtlen és önző munkája azonban nem hozhatott eredményt. Törekvés összjátékkal vezette támadásait,amelyek néha nagyon veszélyesek voltak. A győztes csapatban jó volt Kaufmann, Hauswald, Szedlár és László. A Typographia csapatában kimagaslott Orsolyák nagyszerű védelme, aki kapuvédői minőségben nagy támasza lett a különben indolens csapatnak. Mesterien védett, a kapott goalt azonban, amely' éles. védhetetlen lövés volt, nem menthette. Dicséretesen állta még meg a helyét Kaufmann, a két Krausz és faultjaitól eltekintve, Cseh és Mandl.
    Typographia tiz emberrel kezd, azonnal két szabad­rugást ér el. Typographia ügyes támadása Komlancz hibás shootjával végződik. Törekvés szabadrugása...
  74. 2021.10.17, 22:35 - Törekvés SE - Typographia 1907
    Törekvés Sport-Egyesület — Typographia S. C. 1 : 0,

    (Kőbányai hölgy-utczai pálya.) Közepes számú, hangos közönség jelenlétében játszotta le a fenti két csapat mult hétről elmaradt bajnoki mérkőzését. Erős játék, kevés kombináczió, inkább egyéni támadások, a melyek rendszerint egy-egy faul-lal végződtek, jellemzik leghívebben ezt a küzdelmet. A két csapat közül inkább Typographia volt fölényben, daczára annak, hogy az első félidőben csak tiz emberrel (azok közül is kettő tartalék volt) játszott, csatárainak tervszerűtlen és önző munkája azonban nem hozhatott eredményt. Törekvés összjátékkal vezette támadásait, a melyek néha nagyon veszélyesek voltak. A győztes csapatban jó volt Kaufmann, Haus­wald, Szedlár és László. A Typographia csapatában ki­magaslott Orsolyák fényes védelme, a ki kapuvédi minő­ségében nagy támasza lett a különben indolens csapatnak. Mesterien védett, a kapott goalt azonban, a mely éles, védhetetlen lövés volt, nem menthette. Dicséretesen állta még meg a helyét Ka...
  75. 2021.10.15, 22:47 - MTK - Budapesti TC 1907
    Magyar Testgyakorlók Köre — Budapesti Torna-Club 4 : 3.

    (Thököly-uti pálya.) M. T. K. tehát őszi bajnoki mérkőzéseit veretlenül játszotta végig. Ritka szép ered­mény ez, a mely a Testgyakorlók csapatát és kitűnő gentleman-trénerét, Szüsz Hugót egyaránt dicséri. A csapat magas nivóju játékot folytatott, főként a fedezet-és a hátvédsor, habár Révész helyén szívesebben láttuk volna Nagy Ferit. Kürschner szép játéka ismét egy klasszissal különb volt, mint a többi 21 játékosé, de igen jó volt Csüdör, a ki önfeiaídozóan és rendkívül lelkesen dolgozott. Révész és a két szélső fedezet derekasan meg­állta helyét. A csatársor Biró kivételével kitűnő volt.Okosan, higgadtan, jó labdatechnikával, de kissé goalképtelenül játszottak, mert fölényük közben aránylag kevés védeni valója akadt a B. T. C. kapu védjének.
    Labdatechnikában és észszerű helyezkedésben M. T. K. egyébként is erősen felülmúlta a piros-fehéreket.
    A B. T. C. csodálatraméltó energiával és lelkese­déssel játszott s főként ezeknek...
  76. 2021.10.15, 22:10 - MAC - Budapesti AK 1907
    MAC - BAK 16 : 0

    A fegyelmezetlenség, az egyes játékosok elitölendő indolenciája, nem kevésbbé a győztes csapatnak tavaszi kiváló formá­jára emlékeztető jó játéka, hozták létre ezt a szenzáció- számba menő eredményt a Margitszigeti Sporttelepen. Hja a nagy gólarány a két egylet football-sportjának reális erő­viszonyát tulzottan fejezi is ki, azért ennél a mérkőzésnél mégis a MAC. tényleges erőtöbbletét tükrözi az vissza. A BAK. csak 9 emberrel kezdte a mérkőzést, majd Gerő és Ligeti kiállítása után 7-el fejezte be. Nemcsak a csapat szel­lemében, hanem a vezetésében is hibának kell lenni ott, ahol a játékosok lelkiismeretlensége ilyen helyzetbe sodorhatja a klubot. De elitélendő az a magatartás, amelylyel a szerepelt játékosok képviselték klubjuk színeit, amikor a vereség nagyságának csökkentése helyett, inkább az ellenfél játékosain töltötték ki tehetetlenségük miatt érzett haragjukat. Iyen erőszakosan még a BAK.-ot is ritkán láttuk játszani. Maguk­nak nem használtak, jó hírüknek ár...
  77. 2021.10.15, 22:01 - MAC - Budapesti AK 1907
    Magyar Athletikai Club — Budapesti Atlétikai Klub 16 : 0.

    (Margitszigeti pálya.) Nem sajtóhiba, tényleg tizen­hat : 0. B. A. K. hihetetlenül nagy goalarányu vereségét menti, hogy mindvégig csak kilencz emberrel játszott. A M. A. C., da- czára a síkos pályának, tavaszi stílusát meg­közelítő szép formában játszott. Pedig Niessner és. Veres helyén Pagács és Makó játszott, a kik egészen jól töl­tötték be helyüket. A B. A. K. csapatából Müller és Rudas hiányzott, a mi erősen elítélendő eljárás; a legnagyobb-foku indolencziára vall, ha a csapat emberei az ütközet előtt hagyják cserben zászlójukat.
    Az atléták állandó fölényben voltak, ugyannyira,hogy a B. A. K. mindössze csak hétszer tudta M. A. C. hálóját megközelíteni. és Síposnak csak háromszor nyíltalkalma a játékba beleavatkozni. Erős visszatetszést keltett az a brutális játékmodor, a melyet Gerő,. Ligeti,de különösen Grünwald folytatott, úgy hogy a biró kettőt közülük kiállítani is kénytelen volt. Majd minden héten szóvá teszszük ...
  78. Ferenczvárosi Torna-Club — Budapesti Atlétikai Club 4:1
    Amerikai-uti pálya

    Kisszámú, de annál hango­sabb közönség előtt folyt le a fenti bajnoki mérkőzés, a melyen F. T. C. szép játék után revanche-ot vett tavaszi legyőzetéséért. Izgalmas, gyors játék és ügyes kombináczióval keresztülvitt támadások jellemezték a két csapat, de főként a zöld-fehérek játékát. F. T. C. csapatából Gorszky, Bródy és Ivány hiányzott, mig a B. A. K.' teljes csapatával állt ki. F. T. C. legjobb embere Szeitler volt, gyönyörűen játszott Rumbold és igen jó volt Weisz, Weinber, Braun és Manglitz is. Schlosser nem annyira tudásával, mint lelkes és fáradhatatlan játékával tűnt ki.
    A B. A. K. csapatában jó volt Gross balösszekötő, Müller hátvéd és az agilisán, de kissé erőszakosan játszó Gerő.

    B. A. K. gyors irammal megkezdett támadásait F. T. C. védelme akasztja meg. Scheibl szép támadást vezet, de czenterét középen elrontják. Szép összjáték után Szeitler szabad labdát kap, de a goal mellé rug- Szeit...
  79. 2021.10.14, 18:44 - MTK - Typographia 1907
    Magyar Testgyakorlók Köre — Typographia Sport­club 5:0
    Népszigeti pálya

    Typographia a nagy goalarányt ezúttal megakasztotta, de hivatását nem jól fogta fel, mert tulnagy erélylyel, igen sokszor erősen megfeledkezve a játékszabályokról, hárította el ellenfele támadásait. Ez nem helyes módja az érvényesülésnek és bízunk benne, hogy mihamarább egészségesebb sportszelleme lesz urrá a Typogrnphiában, a mikor is a különben kitűnő anyag­ból álló csapat bizonyára első klasszisához méltó ered­ményeket fog elérni. Egyénileg ezuttal is a legtöbb játé­kos jó volt, azonban rendszertelenül és lelkesedés nélkül játszottak.
    A Testgyakorlóknak sem volt a legjobb napjuk. Nagy Feri helyén Révész kitűnő volt, szintúgy a Dömét pótló Bányai. Virág és a csatársor jobboldala a szokottnál gyengébb volt, a többiek azonban jeles kvalitásaikhoz mérten működtek közre.

    Typographia tíz emberrel kezd, mindjárt erős támadást vezet, azonban Cseh erős lövését Domonkos szépen védi. M. T. K. ügyesen nyomul ...
  80. 2021.10.14, 18:36 - UTE - Budapesti TC 1907
    BTC—UTE 6:0.

    Kedvező őszi időben, elég tekintélyes számu nézőközönség előtt folyt le a millenáris pályán a BTC—UTE bajnoki mérkőzése. A match, miként az előre is látható volt, a- BTC győzelmével végződött. A piros-fehérek csapata hétről-hétre javul s mind jobb formát ér el. Éppenséggel nem csodálkoznánk, ha hátralevő matcheit mind megnyerné
    A BTC-ról e mérkőzés alkalmából csak jót mond­hatunk. Szép összjáték, ügyes védekezés jellemezték játékát. Különösen a fedezetsor volt kitűnő Az UTE, kivált az első félidőben, szintén igen jól játszott, noha a kapu előtti határozatlanságuk igen sokat levon a csapat képességeiből A Müllender Sándor (NSpCl) biró által vezetett mérkőzés lefolyása a következő volt:
    UTE hiányos csapattal áll fel, ennek daczára támad s lövését a BTC kapusa védeni kénytelen. Csakhamar a BTC lép offenzivába s az egész első félóra a BTC agilis támadásával telik el. BTC egy kornert ér el, melyet a 23-ik perczben a piros-fehérek goalja követ. Az Ujpestiek egy sikertelen ...
  81. 2021.10.14, 18:26 - UTE - Budapesti TC 1907
    Budapesti Torna-Club — Ujpesti Torna-Egylet 6: 0.

    (Tököly-uti pálya.) B. T. C. teljes védelmével és a következő csatársorral játszott: Molnár I., Levitzky, Ujváry, Molnár II., Oláh. A csapat szép játék után könynyü és fölényes győzelmet aratott. A gyenge ellenféllel szemben ügyes és élvezetes összjátékot produkált, a fe­dezet- és csatársor is eredményesen játszott össze; a csatárláncz azonban, jdaczára a múltkori 17 : 0-as goalesőnek, nem volt gaolképes, mert tervszerű, vagy helye­zett shotoknak nyoma sincsen. Rendkívül agilis és szor­galmas volt a fedezetsor, és a csatársor is, Molnár II. ki­vételével, nagyon dicséretesen játszott.
    Az Újpesti T. E. (Kazár — Vranák, Rozmann — Fürst, Herskovits, Ludwig — Zachar, Szinai, Herczeg, Szurmik, Babó) a várakozások ellenére rosszal játszott. A csapat a népszigeti pályán egészen más kvalitásokat mutat. Védelme jó, de önfeláldozó, vagy óvatos játékról szó sincsen. A csatársor teljesen akczióképtelen ; egyedül a gyors, jó labdatechnikáju balsz...
  82. 2021.10.14, 18:01 - Törekvés SE - MAC 1907
    Magyar Athletikai Club — Törekvés Sport Egyesület 3:1.

    A M. A. C. két tartalékkal (Terray és Medgyessy) játszott, azonkívül Veres II. a 10-ik perczben megsérült s habár balszélsónek állt be, de az egész játék folyamán labdához nem nyúlhatott. Az atléták e szerint végig tiz emberrel játszottak, annak daczára fölényben voltak és biztosan győztek. A védelem igen derekasan játszott; a csonka csatársornak a rövid és homokos pálya ugyan nem felelt meg, mindamellett a négy csatár sok szép, ügyes kombináczióval keresztülvitt támadást intézett. A Törekvés csapatában kitűnő volt a jobboldali hátvéd: Kaufmann; szépen játszott a fedezetsor, míg a csatárláncz ezúttal nem elégitétt ki. A játék Törekvés részéről is dicséretesen fair volt.
    Eleinte változatosan, mindkét térfélen folynak a támadások. M. A. C. lassanként fölénybe jut s Niessner szép lerohanása sarokrúgást eredményez (15. p.). A következő perczben Vangel biztos goalt hibáz, majd Niessner rohan ismét le, Krempelshez juttatja a labdát, ...
  83. 2021.10.14, 17:46 - Typographia - Budapesti TC 1907
    A Budapesti Torna Club — a Typog-raphia Sport. CIubot 17 : 0 arányban győzte le az Amerikai-uti pályán csekélyke közönség előtt. A pél­dátlanul nagy vereség oka, hogy a Typ. csak 9 em­berrel állott ki és azok is teljes közönynyel nézték a goalesöt. Hogy pedig a statisztikának is hely jusson, fel­jegyezzük, hogy Molnár II. 8, Molnár I. 3, Ujvári 2,Oláh, Horváth, Izsó és Kovács 1-1 goalt rúgtak. A mérkőzést Nagy Ferencz (F. T. C.) vezette.

    Magyarország 1907 november 12.
  84. 2021.10.14, 17:42 - Typographia - Budapesti TC 1907
    Bpesti Torna-Club — Typographia Sport-Club 17:0.

    (Amerikai-uti pálya.) Ezzel a hihetetlenül nagy goalaránynyal végződött a B. T. C.—Typographia közötti első osztályu bajnoki mérkőzés. Pedig az eredmény nem a B. T. C. javulását bizonyítja, hanem a T. S. C. letörését, illetőleg a csapat teljes demoralizálását.
    B. T. C.-ben Levitzky helyén Horváth játszott, de nyilván beteg, mert teljesen hasznavehetetlen volt. Typographia eleinte tiz, majd kilencz emberrel játszotta végig a mérkőzést, azok közül is kettő másod- és kettő harmadosztályú játékos volt. B. T. C. teljes csapatának tehát könnyű dolga volt a Typographia megfogyatkozott és tartalékokkal spékelt csapata ellen. A Typographia sulyos veresége gondolkozóba ejtheti az illetékes köröket a III-ik osztályú bajnokság felállítása iránt, mert talán csak a harmadik klasszisa csapatoknak, de talán még azoknak sem szabadna ugy játszani, a hogy a T. S. C. vasárnap játszott.
    Nem tartjuk sportszerű eljárásnak azt sem, hogy a Typographia csak ...
  85. 2021.10.14, 17:29 - MAC - UTE 1907
    MAC—UTE 1 : 0.

    Az esős időjárás által részben csatakos, részben síkossá változott a „kies“ margitszigeti pálya. Lehet, hogy ez volt az oka, vagy az idény végén megszokott „tartalék felvonulás“, hogy oly nívón aluli tervszerűtlen játékot láttunk, ami a footbalLport hajdankorára emlékez­tetett A védelem mindkét csapatnál elég jól működött, főleg az UTE-nél. A MAC Borbás és Niessner helyén két, az UTE hat tartalékkal játszott
    A MAC kezd, de az UTE, bár csak 9 emberrel játszik, visszaveti a támadást a MAC térfelébe. A MAC csak körülbelül 10 percznyi játék után tud kibontakozni. A jobbszélső lefut, a balszélsőhöz juttatott labda Kelemenhez ki shotol, de Kazár jól menti A 42 p.-ben Feketeházi gyenge lövését Kazár kiejti, a pörgő labdát Kelemen a goalba nyomja. A félidő a MAC támadásával végződik, de jól keresztülvitt támadást Krempels rossz lövésé fejezi be
    Félidő 1 : 0.
    A második félidőben a játék teljesen ellaposodik A játék leginkább középen folyik, a MAC ritka lerohanásait az ujpe...
  86. 2021.10.14, 17:22 - MAC - UTE 1907
    Magyar Athletikai Club — Ujpesti Torna-Egyesület 1:0.

    (Margitszigeti pálya.) A M. A. C. Niessner és Borbás helyén két tartalékkal, U. T. E., mint október eleje óta állandóan, hat tartalékkal játszott. Mindkét csapat csatár­sorának támadásait a tervszerütlenség jellemezte, ellenben a védelem mind a két oldalon szépen dolgozott. A mérkő­zés eredményét egyébként reálisnak nem fogadhatjuk el, mert az erősen szitáló eső a pályát annyira feláztatta, hogy a játékosok majd minden rugás után buktak.
    M. A. C. kezd, de a kilencz emberrel játszó'U. T. E. mindjárt visszautasítja a támadást; Herskovits révén az ujpestiek intéznek szép támadást, azonban a középfedezet zugó lövése a goal mellett sivit el. Tiz perczig U. T. E. erős fölényben van. mig a M. A. C. csak nehezen bir kibon­takozni. Az atléták jobbszélsője és balösszekötője szép összjátékkal felnyomul, Kelemen ügyes shotját azonban Kazár védi. Változatos játék után Feketeházy a 42-ik perczben a goalra lő, Kazár a nehéz vizes labdát a kezé...
  87. FTC—Törekvés SpE 2:2.

    Csodálatos dolog, hogy bajnokcsapatunk az idén nem tud formába jönni. Hiányos csapattal áll fel s tavaszi gyönyörű kombinácziónak, lelkes játékának se hire, se hamva. Vasárnap a soroksári-uti pályán találkozott az e szezonban elsőosztályuvá lett Törekvéssel. Bizonyos, hogy az elért eredmény erkölcsi győzelem a Törekvés­nek. Az FTC tartalékokkal játszó csapata rendszertelen, gyenge munkát végzett, főleg a csatársor, mely az elpusztithatlan Braunt kivéve, nem kielégítő. Elismerésre méltó azonban most is fair játékmodoruk, ami nem mindig mondható a Törekvésről. A mérkőzés lefolyása :
    FTC 8 emberrel kezd, néhány percz után beáll Bródy majd Braun. A Törekvés szintén 2 tartalékkal áll ki, kapusa és az egyik fedezete ugyanis beteg A támadások mindkét részről erősen indulnak meg A Törekvés veszi át a támadást mindjárt a játék elején foglalkoztatja a FTC kapusát, ki a Törekvés biztosnak vélt goalját csakis kornerre tudja védeni (12. percz). Majd a bal­szélső Szedlár ro...
  88. Ferencívárosi T. C.—Törekvés Sport-Egyesület 2: 2.

    (Soroksári-uti pálya.) Váratlanul kedvezőtlen ered­ményt ért ismét el tavalyi bajnokcsapatunk, a mi azonban bennünket nem lep meg, mert a F. T. C. eddigi őszi mér­kőzésein állandóan hangoztattuk, hogy a zöld-fehérek messze mögötte állnak tavaszi formájuknak. F. T. C.-nek mentségéül szolgál, hogy csatársorában két tartalék játszott, habár az sem menti azt a rendszertelen, gyenge munkát, a mit az őszszel majdnem állandóan folytat. F. T. C. csatársorában (Braun, Muzsik, Schlosser, Megyesi, Szeitler) csak a két szólsőcsatár elégített ki, a védelem viszont egytöl-egyig kitűnő volt.
    A Törekvés csapatában jól játszott Szedlár és Takács az utóbbi azonban önző és nagyon durva. A védelem kifogástalanul dolgozott, de kitűnt a brilliánsan játszó Szednicsek.
    F. T. C. három óra után nyolcz emberrel kezd, de nemsokára beállt Bródy. Á támadások váltakozva folynak. A tizedik perczben Braun is beáll. 'Törekvés támadását Weinber kornerre védi (12. p...
  89. FTC.-BTC.
    2 : 2

    Nagy csalódás fakadt halottak napján e két csapat találkozása nyomán. A FTC álta­lánosan várt fölényes győzelme helyett a BTC. szerencsésen eldöntetlen eredményt ért el, bár a FTC.határozottan a jobbik és az erősebbik csapat volt. Azonban rossz napja volt kapusának s két olyan gólt kapott, amelyek mindegyikét könnyű szerrel kivédhette volna. Egyébként a csapat visszament formájában. Talán csak a két hátvéd képviseli a régi domináló klasszist, mig az egykor elpusztithatatlannak hitt Bródy, már csak törhetetlen energiájában a régi kiváló. Gorszkynak gyenge napja volt, ellenben a fedezetsorba helyezett Weisz igazán pompás játékot nyujtott,különösen szerepének támadó részében. Hosszabb szünet után ismét játszott a jobbszélen Iványi, de most alig muta­tott valamit. Általában a csatársor nem elégitett ki. A csa­pat egyébként komoly tréning mellett még e szezon folya­mán is javulhat, bár munkaképessé a csatársor csak akkor lesz, ha a mostani középcsatár helyére egy egész...
  90. Budapesti Torna-Club—Ferenczvárosi T. C. 2 : 2.

    (Thököly-uti pálya.) A magyar labdarugó-sport tiz esztendős jubileumán szerencsésen tulestünk és a máso­dik deczennium hajnalán — visszafelé kezdünk haladni. A mai bajnoki mérkőzésen ismét olyan rendszertelen, kombinácziószegény játék folyt, a minőt ma a második és a harmadik klasszisu csapatoknak is kerülniük kellene. A magyar football-sport gyászosan stagnál, ezt ujra be­igazolta két legjobb csapataink sorába számitó klubunk mai bajnoki mérkőzése, a mely a várt érdekes és izgalmas­nak ígérkezett küzdelem helyett unalmasan folyt le. A játék nivójáról ne is szóljunk; csupa kezdetleges kísér­let, csupa magas labda és semmi nyoma a folytatólagos labdatovábbadogatásnak, vagy egy meggondolt, ügyesen és higgadtan keresztülvitt kombinácziónak.
    B. T. C. múlt heti csapatával állt ki, kivéve Ujvárit, a ki — mint középcsatár — még a legagilisabb volt a támadósorban, míg a szélsöcsatárok botrányosan rosszul játszottak. A védelem sem volt a szoko...
  91. 2021.10.13, 21:01 - MTK - UTE 1907
    Magyar Testgyakorlók Köre — Ujpesti Torna- Egyesület 2:0.

    (Népszigeti pálya.) Igen szép és fair játék, a mely különösen az első félidőben volt élvezetes. M. T. K. kissé idegesen és bizonytalanul játszott, mig U. T. E. tartalékjai daczára lelkesen és nagy verve-vel dolgozott.
    M. T. K. lassu támadása vezeti be a játékot, de U. T. E. is lendületbe jön, két ügyesen vezetett táma­dással veszélyezteti a kék-fehérek goalját, a hol Domi remekül ment. Az Ujpestiek negyedórahosszat offenzivában tartják a játékot, miközben két kornert rugnak. A 22-ik perczben szabadrúgáshoz jut M. T. K. s miután Ludvig a labdát kézzel üti ki, tizenegyest ítél meg a bíró, a melyet azonban Károly, régi szokásához híven, a goal mellé rúg. Ismét U. T. E. kerül fölénybe, Domi a hátra­adott labdát elfogni nem tudja, azonban a labda M. T. K. szerencséjére az üresen maradt goal mellett gurul el (28. p.). Azután változatosan mindkét részről veszélyes támadásokat vezetnek, de a hátvédek és a kapuvédek mindent mentenek....
  92. 2021.10.13, 20:53 - Typographia - Budapesti AK 1907
    Budapesti Atlétikai Klub — Typographia Sport- Club 5 : 1.

    ' (Amerikai-uti pálya.) B. A. K. uj kapuvéddel (Bárányos), a Typographia három tartalékkal állt ki. A B. A. K. az utolsó héten sokat javult és különösen a csatársora igen szép játékot folytatott.
    A T. S. C. csapatában Komlancz is játszott, a ki már előzőleg a második csapatok mérkőzésében is részt- vett. A Typographia mult vasárnapi győzelme óta hanyat­lott ; csak Krausz I., Orsolyák és Gulyás játéka elégített ki, de különösen Herczeg kapuvédő, a ki ma egyike leg­jobb goalkeeperjeinknek és csak rajta múlt, hogy csapata nem tiz goallal szenvedett vereséget. A négy goal egyéb­ként nem fejezi ki egészen híven a két csapat közti erő­viszonyt, mert a B. A. K.-nak a goallövésekben minden­képpen nagyobb volt a szerencséje.
    B. A. K. támadása már a 2. perczben kornert ered­ményez, a melyet Herczeg véd. Konrád ügyesen vezetett támadása Komlancz hibás shotjával végződik. Jó ideig középen folyik a játék. B. A. K. szép támadását Oldal s...
  93. 2021.10.13, 20:22 - Fővárosi TC - MAC 1907
    MAC.—FÖV.TC. 2 : 2

    Ez az eredmény, a MAC. előző vasárnapi szenzációs győzelme után, amelyet a FTC. csapata felett ara­tott, igazán váratlanul jött. E váratlan eredmény magya­rázata több okban rejlik. A pálya igen kis mérete a játéko­sokat nagyon egymásra hajtotta, s az ilyen esetben ellensu­lyozó rövid paszoláson alapuló összjáték a pálya tulságos hepe-hupás felülete miatt lehetetlennek bizonyult s az eré­lyes fővárosi védelem könnyen szétszórta az egymásra tor­lódott MAC. csatárokat. A 90 percből a MAC. alig játszott 20—25 percet 11 játékossal. Az első félidőben Vangel késett 20 percet s alig, hogy beállott, Borbás erős labdát kapott a szemébe, ugy hogy alig néhány perccel a félidő befejezése előtt állott he. A második félidő 15-ik percében oly súlyos rugást kapott a szive alá, hogy végleg ki kellett állania. A MAC. tulajdonképpeni gyengesége azonban a tartalék bal­hátvéd szereplésében leli magyarázatát, ki oly gyengén töl­tötte be helyét, mintha csak ez alkalommal játszott volna ...
  94. 2021.10.13, 20:12 - Fővárosi TC - MAC 1907
    Magyar Athletikai Club — Fővárosi Torna-Club 2:2.

    (Soroksári-uti pálya.) Csapataink hirtelen forma­változásán sokat tépelődni nem lehet; a footballsport természetében rejlenek ezek a váratlan meglepetések, a mik jórészt a pillanatnyi diszpoziczióra, vagy az ellen­kezőjére vezethetők vissza és azt bizonyítják, hogy elsöosztályu csapataink sorában mindannyiban jó az anyag és a nagy goalarányu győzelmek nem helyes fokmérői' a csapatok játéktudásának.
    A mérkőzés eredménye a lefolyt játék alapján teljesen reálisnak mondható, sőt kicsibe mult, hogy a M. A. C. vereséget nem szenvedett, A Főv. T. C.-ról minden alka­lommal elmondottuk, hogy kitűnő anyaggal rendelkezik és csak önző játékán mulik, hogy jobban nem érvényesül. Nos ezúttal óriási lelkesedéssel, agilisen és akczióképesen játszott és hihető, hogy ez a buzgalom továbbra is kitart.
    A M. A. C. gyenge szereplésére találunk mentséget, így elsősorban a rövid pályát, Kelemen és Veres hiányát, a kiket Deschán és Makó helyettesített, tová...
  95. 2021.10.13, 19:59 - Fővárosi TC - Typographia 1907
    Typographia Sport-Club — Fővárosi T. C. 2:1.

    (Amerikai-uti pálya, délelőtt.) A Főv. T. C. ismét egyéni játékkal próbált szerencsét, azonban — mint az eredmény is bizonyítja — ismét sikertelenül. Pedig a védelme, a jobboldali hátvéd kivételével elég jó és a csatársorban is jó kvalitású játékosokat találni.
    A Typographiának a bajnokság őszi fordulójábanez volt az első győzelme ; ha rendszeresen treníroz a csapatés az összjátékra nagyobb sulyt helyez, további sikerekre is számíthat. Kitűnők voltak : Herczeg, Krausz I., Krausz II., Drukeschitz, Orsolyák, Mandl és a tartalék Kauf­mann, habár egyénileg a többiek is jól állták meg he­lyüket.
    Typographia nap és szél ellen játszik. Orsolyák, Rooz és Krausz támadásai eredménytelenek. Orsolyák fejjel továbbított labdáját Főv. T. C. kapuvédje kornerre védi. Horváth shotja is kornert hoz Typographiának, a sarokrugás tizenegyest, a melyet azonban Krausz a Fővárosiak kapuvédjének kezébe rug. T. S. C. lelkesen tovább támad, azonban a Főv. T. C. v...
  96. 2021.10.13, 19:48 - Budapesti AK - MTK 1907
    MTK.-BAK. 7 : 0

    Az Erzsébet királyné-uti pályán mérkőzött a két csapat a fenti eredménynyel,mely szintén nagyobb meglepetést kel­tett. A MTK. kiválóan játszott, különösen a csatársora, mely Sebestyén nélkül állt ki. Domonkos-nak nem sok védeni va­lója volt. Csüdör fényes formában van, úgyszintén Kürschner Károly játéka ezúttal ismét kimagaslott. Holub és Weisz- a szélsők egyformán jók voltak és Graham az uj centercsatár is bevált. A BAK. e nagyarányú vereségét fegyelmezetlen­ségének köszönheti. Az első félidőben még igen jól tartották magukat. Később Kormos a legnagyobb nemtörődömséggel védte kapuját, sőt a második félidőben hosszú ideig center ­csatárként szerepelt, mialatt a gólba senki nem állott, ahol a hátvédek fejjel védték a lövéseket; majd Müller is előre megy csatárnak, szóval felforgatják az egész csapatot, ami a kapitány hibájául róható föl. A csapat legjobb embere most is Gerő volt. A csatársor egyénileg" volt kiváló, ami azonban eredményes ma már ritkán lehet. Rudas, ...
  97. 2021.10.13, 19:43 - Budapesti AK - MTK 1907
    Magyar Testgyakorlók Köre — Budapesti Atléti­kai Club 7 : 0.

    (Amerikai-uti pálya.) A pálya rendkívül poros, úgyhogy egy-egy rugás nyomán valóságos porfelhő kereke­dik. A bajon gyakori öntözéssel kellene segíteni. M. T. K. nagy goalarányu győzelme jó fényt vet a csapat képességeire. A fedezetsorba ismét beállt a meg­gyógyult Sár; a halfok és a hátvédek pompásan ját­szottak, azonban Virág kissé erőszakos. A csatárláncz legjobb embere Kaposi volt, mig a jobbszélső helyén Holub biztató képességeket mutatott. Graham, az uj angol származású középesatár vakmerő, hasznosnak ígér­kező játékos. A csapat legjobb embere Szűcs volt.
    A B. A. K. őszi formái nem elégítenek ki. A csapat nem olyan fegyelmezett, mint a tavaszszal volt. A csatár­sorban főként az egyéni játék dominál. Legjobb játéko­saik Rudas és Gerő, az utóbbi azonban erőse kezel.Kormos ezúttal nem jól védett.
    Az amerikai-uti pálya közönsége sorában feltűnő sok a gyerek; a neveletlen és zajongó gyermeksereg megrendszabályozására a p...
  98. 2021.10.13, 19:33 - UTE - Törekvés SE 1907
    Ujpesti Torna-Egyesület — Törekvés Sport-Egyesület 2 : 0.

    (Népszigeti pálya.)Törekvést nagy halszerencse üldözte, mert daczára annak, hogy az egész játék folya­mán jórészt fölényben volt, a győzelmet végül mégis ellenfelének volt kénytelen átengedni.
    Az Ujpesti T. E. erősen meggyengült az által,hogy első csapatából hat játékosa (Kuschner, Novák,Lévai, Imre, Fandl és Menschl) katonai szolgálatot tel­jesít. Annál dicséretesebb, hogy négy tartalékja daczára is — főleg a védelem — kitünően állta meg a helyét és a Törekvés erélyes támadásait nemhogy visszautasitotta: hanem két goallal biztos győzelmet aratott
    U. T. E. kezd s gyönyörű támadását Törekvés csak kornerrel tudja leszerelni, a melyből Szinai szép fejessel a második perczben már megszerzi az Ujpestiek vezető goalját. Azután Törekvés kerül fölénybe és tz perczig olyan erősen támad, bogy U. T. E. teljesen vissza­szorul kapujához és a veszélyes lövéseket Kazár teszi ártalmatlanná. Törekvés két kornerét sem tudja ki'használni. Maj...
  99. 2021.10.13, 19:23 - MAC - Ferenczvárosi TC 1907
    MAC—FTC.
    7 : 1

    A margitszigeti sporttelepen óriási érdeklődés mellett folyt le e bajnoki mérkőzés,
    melynek nagy gólaránya eseményszámba megy. A MAC. eddigi őszi mérkőzésein még nem mutatott olyan formát, melylyel az utóbbi mérkőzésein kiválóan szere­pelt FTC. fölött ilyen főlényü győzelmét várhatta volna. Az eredmény természetesen nem fejezi ki a két csapat, erőviszo' nyát, de az bizonyos, hogy a MAC. bámulatosan összhangzatos munkájával sokkal jobbnak bizonyult vasárnapi ellen­felénél. A FTC. játékában főleg a védelem agilitása teljesen hiányzott; a fedezetsornak rossz napja volt és csak a csatár­sor játéka volt az első félidőben a csapat multjához méltó, bár a kapu előtt sohasem oly veszedelmes, mint a MAC.-é. A MAC. játéka semmi kifogásolni valót nem hagyott hátra. Minden védő játékos mesterileg helyezkedett, fáradhatatlan lelkesedéssel dolgozott és rögtöni akciójukkal méltó társai
    voltak a csatársor dicséretes összjátékának. A FTC. csapatát nem kedvetlenitheti el a vereség,...
  100. 2021.10.13, 18:57 - MAC - Ferenczvárosi TC 1907
    Magyar Athletikai Club — Ferenczvárosi Torna-Club 7 : 1.

    (Margitszigeti pálya.) A tavaszi szenzáozió meg­ismétlődött. Tavaszszal a fenti két csapat találkozása az ezüstlabdáért a M. A. C. 8 : 0 goalarányu győzelmét eredményezte, mig tegnapi bajnoki matchbcn érte súlyosvereség a F. T. C.-ot, a mely az utolsó két héten az Uj­pesti T. E.-t és a Typographiát győzte le hihetetlen goalkülönbözettel. És a higgadt szemlőlő a látottak nyomán az eredményt kell hogy reálisnak ismerje el, mert a M. A. C. legalább négy goallal volt jobb, mint ellenfelei Gorszky, Bródy és Rumbold kitűnő játéka nem tartóz­tathatta fel a súlyos vereséget; a csapat többi tagja, fabatkát sem értek és különösen feltűnő Schlosser forma­változása, a ki csatártársaival egyetemben teljesen akczió-képtelen volt. Manglitz, a ki egy ideig fairül játszott,ismét rákezd a gázoló rendszerre, a melylyel pedig semm képpen sem teszi jóvá hasznavehetetlenül rossz játékát.
    A M. A. C. sportnyelven szólva, stone-okkal javult.Az igaz, ...