magyarfutball.hu

  1. 2021.11.28, 18:41 - Nemzeti SC - MAC 1913
    MAC — NSC 2:1.

    (Millenáris 'pálya.) Az Üllői-uti sporttelepen le folyó nagy match teljesen elvonta a többi elsőosztályu mérkőzések közönségét, ugy hogy például a Millenárist csak az atléták és a nemzetiek legfanatikusabb hívei, alig ötszázan keresték fel.
    A fekete-fehérek csapatának nagy handicapet je­lentett Burián és Kubicsek balszélső hiánya. Előbbit a fiatal Geguss pótolta sokat ígérőén, mig a szélső posztját Galgóczi töltötte be. Bár még László is betegen küzdötte végig a matchet, az NSC mindvégig egyenrangú ellenfele volt az atlétáknak, sőt a szünet után közel félóráig való­sággal ostromzár alá fogta a Dömötör által nagyszerűen védett MAC-kaput.
    A MAC teljes csapattal, az NSC két tartalékkal vette fel a küzdelmet. Az első félidő kezdetén a MAC óriási iramot diktál, a mi megzavarja a Nemzetieknek különben jól működő védelmét. Geguss már a mérkőzés első perczeiben Bodnár veszélyes lövéseit kénytelen védeni. Majd a MAC ostroma alól fölszabadul az NSC kapuja és a Nemzetiek csatá...
  2. 2021.11.27, 19:54 - Ferenczvárosi TC - 33 FC 1913
    FTC—33FC 8:0 (3:0).

    Üllői-ut. 10.000 néző. Biró: Herczog E. (Szükségbiró). A FTC vasárnap nagy meglepetései szolgált híveinek 'óriási arányu győzelmével. Pedig mikor kijöt­tek a zöld-fehér inges fiuk a pályára, szinte megdöbbentették közönségüket az által, hogy kitűnő ellenfelükkel szemben felforditott össze­állításban szerepeltek. Hiányzott ugyanis Bor­bás dr., akinek vasárnap volt esküvője a Bazili­kában. Az ő helyét Tóth foglalta el, mig jobb­összekötőt Kórody játszott. Bródi helyett is Kis szerepelt. így meggyengülten is, az első pillanattól kezdve a bajnok csapat uralta a helyzetet és ugyszólván csak néha-néha voltak veszélyesek a harminchármasok.
    A zöld-fehér csatársor igazi akadémikus játékot produkált és Tóth a balszélen pompásan megállta helyét. Tóth, Pataki, Schlosser vil­lámgyors önjátékából született meg az első gól, maid Tóth—Pataky játékából a második. Ez­után Weinber könnyelműsége miatt komoly ve­szély fenyegeti Fritz kapuját is, de csakhamar ismét a csatársorhoz ke...
  3. Törekvés—III. ker. TVE 1:0 (0:0).

    Halom-utcai pálya. Biró: Havass. 1000 néző. Egyenrangu elelnfelek változatos játékát mutatta a mérkőzés. A játék folyamán a III. kerületiek erősebbeknek bizonyultak, de a Törekvés jó közvetlen védelme minden támadást biztosan szerelt le. Törekvés gól­ját Salamon révén éri el a II. félidő első percében.A III. kerületiek pozitiv eredményt, dacára annak,hogy fölényüket elért kornereik nagy száma is igazolja, nem tudtak elérni. A III. kerületieknél Hönich II.és Schrott két biztos gólhelyzetet ha­gyott kihasználatlanul. A Törekvésben Szentey és Horváth,a III. ker.-nél Hönich I. volt jó.

    Sport-Világ 1913 szeptember 29.
  4. 2021.11.26, 19:50 - III. Kerület - Budapesti TC 1913
    Budapesti Torna Klub—III. ker. Torna és Vivó Egyesület 3:2 (2:0)

    . Ezer főnyi közönsége volt a határ-utcai pályán lezajlott mérkőzésnek. A B. T. K. határozott teknikai felsőbbségben volt s már 3:0 arányban vezetett, a mikor a III. kerületiek is len­dületbe jöttek és két góllal nyomába jöttek a piros­fehéreknek. A B. T. K. első gólja öngól volt, Nagy István miatt jutott hozzá a III. kerület. A második gólt Késmárky. a harmadikat hosszú lövéssel Einwag csinálta. A III. kerületiek első gólját Kőszegi túlságos előrenyomulása következtében Guttmann lőtte, a másodikat Nagyhegyi szerezte meg éles, szép lövéssel. Biró Schubert M. Ferenc

    Budapesti Hírlap 1913 szeptember 23.
  5. 2021.11.26, 19:46 - III. Kerület - Budapesti TC 1913
    BTC —III. kerületi TVE 3:2 (2:0).

    Majdnem hogy meg nem leczkéztették a derék III. kerületiek az elbizakodott BTC-t, és csak a BTC védelmének önfeláldozó munkáján mulott, hogy a már 3 : 0 arányban vezetett mérkőzésből nem vesztesen került ki. A BTC vasárnapi játékával olyan technikai készült­ségről tett tanuságot, a mely föltétlenül szebb jövőt igér, a csapat fegyelmezetlensége azonban a legszebb kilátáso­kat is le fogja rontani, ha a csapat szelleme nem fog meg­változni és a játékosok személyes ügyeiket a pályán a mérkőzés alatt fogják elintézni.
    Mind a két fél erősen készült, hogy veretlenségét megőrizze. A III. kerületiek a legerősebb összeállításban álltak fel, hogy a BTC-nek Mészárossal megerősített csa­patától a győzelmet elvitassák. A BTC Horváth I.-t a jövő vasárnapi MAC elleni mérkőzése miatt pihentette ez alkalommal. Helyette Saly próbálkozott. Dobó és Mészáros valóságos reprezentatív formát játszottak ki. Hogy a III. kerületiek támadásai már az első félidőben nem voltak ...
  6. 2021.11.26, 19:32 - Budapesti AK - Törekvés SE 1913
    Törekvés Sport Egyesület—Budapesti Atlétikai Klub 3:1 (2:0).

    A meccs a Hungánria-sporttelepen folyt le s a B. A. K. negyedik vereségét eredmé­nyezte. A B. A. K. mentségére szolgál, hogy egyet­len gólképes csatára, Schaffer nélkül állt ki s hogy Kucsera sem játszott. A Törekvés viszont lel­kesen és kitünően játszott. Az első félidőben majd­nem folyton a Törekvés volt a támadó fél és Boris révén két gólt ért el- Szünet után Szentey elgán­csolta a csatázót játszó Károlyt. A megítélt tizen­egyest Károly belőtte. Ezután változatos játék kö­vetkezett, a mely Ürögdi szép góljával végződött. Bíró Benedek Aladár .volt.

    Budapesti Hírlap 1913 szeptember 23.
  7. 2021.11.26, 19:24 - Budapesti AK - Törekvés SE 1913
    Törekvés-BAK 3:1-

    (Hungária-uti pálya.) Az alig néhány száz főnyi publikumnak egy két részre szakadt mérkőzésben volt része. Az első félidő a nagyszerű formában levő Törekvés biztos fölénye mellett valósággal iskolajáték képét mu­tatta, a melyben a kék-feketék alig jutottak szóhoz. A második negyvenöt perczben azonban az előnyét meg­tartani igyekvő vasutascsapat helytelen taktikával a védelemre fektette a fősulyt, ugy hogy a mindinkább lábrakapó BAK önkénytelenül is frontba jutott s bizony csak a csatárok balszerencséjén mulott a vasutasok győzelme. Ezzel korántsem akarjuk azt mondani, mintha a Törekvés győzelme nem lett volna megérdemelt, csak éppen annak a megállapítására szorítkozunk, hogy a szimpatikus vasutascsapat majdnem a saját maga álta kezdeményezett hibás taktikának esett áldozatul. A Törekvés főereje a jeles egyéni kvalitásokkal és ügyes összjátékkal rendelkező csatársor, a melynek megbolyga­ssa, akár csak egy játékosnak is a védelembe vonása által, határozottan könnyelm...
  8. 2021.11.26, 19:19 - Budapesti AK - Törekvés SE 1913
    Törekvés — Budapesti Athletikai Klub: 3 : 1. (2:0).

    A derék munkáscsapat ráduplázott eddigi nagy for­májára, amelyet a „33“-asokkal és a FTC-bal szemben mutatott. Biztosan verte a formájában teljesen vissza­ment BAK-ot, amely immár negyedik bajnoki mérkőzé­sét vesztette el és igy az egyetlen, amelynek egy pontja sincs. A BAK-ra ugyszólván rá sem lehet ismerni; csa­patának nincs egy olyan része, amelyre rámondhatnék, hogy megüti az első klasszist. S a legszomoritóbb, hogy a csapat tagjai között ismeretlen fogalom az egymás megértése és megbecsülése, aminek eredménye az a fe­gyelmezetlenség, amit vasárnap is láthattunk.
    Ezzel szemben a Törekvés a legegyöntetübb csapa­tok egyike. Nagyszerűen megértik egymást a játékosok, nincs köztük primadonna és ezért hiszszük, hogy az idei bajnoki mérkőzések során még az eddigieknél is szebb eredményeket fog elérni. Egyetlen hibája a csapatnak a védelem kíméletlensége, amely vasárnap is 11-eshez jut­tatta ellenfelét.
    A Kucsera és Schaffer nélkül j...
  9. 2021.11.26, 18:32 - III. Kerület - UTE 1913
    ÜTE - III. ker. TVE 1:1.

    (Határ-utczai pálya.) Erős és változatos, helyenként meglehetősen durva küzdelmet hozott a két kis pályához szokott csapat találkozása.
    A III. ker. TVE kezdi a játékot és erős támadásba fog, a mit az UTE csakhamar viszonoz. Élénk, erős iramu játék folyik és a III. kerületiek egymásután öt kornert rugnak, de eredményt elérni nem tudnak. Az UTE is frontba jön és csatárai az egyik lövést a másik után küldik a III. kerületiek kapujába. Kösztler azonban két ízben is szépen ment. Végre a 44-ik perczben Bessenczi megszökik és megszerzi csapatának a vezetést.
    Félidő 1 : 0 az UTE javára.
    A második félidőben már folyton hallatszik a biró sipja, a ki a sűrűn ismétlődő durvaságokat igyekszik az által megakadályozni. A III. kerületiek támadást táma­dásra halmoznak, de az ujpestiek védelme Kazárral az élén pompásan működik. Az UTE csak Molnár lerohanásaival közelíti meg a III. kerületiek kapuját. A 27-ik perczben a III. ker. kornere eredménynyel kecsegtet, a labda azon...
  10. 2021.11.26, 18:24 - MTK - Budapesti AK 1913
    MTK—BAK 7:1 (3:0).

    A Hungária-uti pályán találkozott a két régi rivális, akiknek küzdelme, a BAK abszolut indiszpoziciója miatt, igen egyoldalu lefolyásu volt. A BAK a mérkőzés elején még tar­totta magát, habár már ekkor is észrevehető volta MTK fölénye. Lassanként leszorul a BAK és a kék­fehérek K o v á c s révén a 28-ik percben megszer­zik a vezetést. Ugyancsak ö lőtte a másodlk goalt.A félidő végén Révész hosszu labdáját Vo­lenszky elhibázza, ami a MTK harmadik goalját jelenti. Szünet után a Testgyakorlók abszolut fö­lénybe kerülnek. Rácz, Kertész II. és Klein négy goaljával szemben a BAK csak egyszer tudja a labdát Knapp hálójába juttatni. Biró: Sugár.

    Pesti Napló 1913 szeptember 16.
  11. 2021.11.26, 18:17 - MTK - Budapesti AK 1913
    MTK — BAK 7 : 1.

    A Hungária-uti sporttelep vasárnapi programmja footballban lényegesen kevesebbet ígért, mint az üllői-uti pálya kettős bajnoki mérkőzése és igy némi meglepetés­sel szemléltük az egybegyült négyezer főnyi tömeget. Igaz, hogy az érdeklődők egy részét a KAOÉ népes mezőnyü másodosztályú atlétikai versenye is csábitotta a pályára, de viszont a megjelenteket a látott egyetlen baj­noki mérkőzés sportélvezet dolgában minden várakozáson felül kielégítette.
    A Testgyakorlók későn kerültek sorra a bajnoki küzdelemben. Minden egyesület játszott már bajnoki mérkőzést, a BAK éppen a harmadikra állott ki, csak a Testgyakorlók debütje maradt tegnapra. A Viktoria elleni nemzetközi játékból, valamint a »33« FC és III. kér. TVE elleni barátságos küzdelemből már láttuk, hogy a kék-fehérek pompás kondiczióban vannak és hogy csa­patuk egységesebb mint valaha, de hogy egyik legveszé­lyesebb ellenfelüket, a BAK csapatát olyan imponáló goalaránynyal és megvesztegetően szép stílusban győz­zé...
  12. 2021.11.26, 17:59 - BODNÁR II.
    Ha Széchy mellé az idősebb Bodnárnál csak kissé agilisebb balösszekötő kerül, ugy a MAC balszárnya is rövid idő alatt jó hírnevet szerez magának.

    Az Újság 1913 szeptember 16.
  13. 2021.11.26, 17:52 - Ferenczvárosi TC - MAC 1913
    FTC - MAC 4 : 3

    (Üllöi-ut,) Tíz perczczel a mérkőzés befejezése előtt még 3:2 arányban vezetett a sárga-kékek óriási ambiczióval küzdő csapata ötnegyedes órás változatos küzdelem után és akkor jött a bajnokcsapat fenomenális finishe, a melylyel teljesen beszorította ellenfelét. Két percz alatt meg volt, a kiegyenlítés és a győztes goal. Az már csupán szépséghibája a győzelemnek, hogy a kiegyenlítést Kehrling öogoalja, a győzelmet pedig egy meglehetősen ártatlan összefutás következtében indo­kolatlanul megítélt tizenegyesből esett goal hozta. Erős a meggyőződésünk, hogy a zöld-fehérek finishe a tizen­egyes nélkül is meghozta volna a győzelmet jelentő goalt és éppen ezért nem tudjuk eléggé hibáztatni a mérkőzést vezető játékbiró drákói szigorát, a melylyel egy alig két percz előtti szerencsétlen öngoal által a győzelemtől meg­fosztott és ezért érthetően deprimált csapatot ilyen kétes jogosultságu büntetőrugással a legyőzetésnek kitette. Egyáltalában különösnek találtuk Izsó szereplés...
  14. 2021.11.26, 17:15 - SZÉCSI
    Uj crack-je a csapatnak Széchy Endre, az Óbudai Torna-Egylet volt balszélsője.

    Az Újság 1913 szeptember 16.
  15. 2021.11.25, 20:52 - Törekvés SE - Budapesti TC 1913
    BTC—Törekvés 2:2 (l:l).

    Üllői-ut. Biró:Schaár. A piros-fehérek a mérkőzés legnagyobb részében nagy fölényben voltak és végig vezet­tek is, mégis csupán eldöntetlen eredményt tud­tak elérni, mert a Törekvés kitűnő védelmeélén Dürrel, sikeresen tartotta fel a BTC táma­dásait. A BTC szerzi meg a vezetést Pócz révén,ki Dobó beadását éles lövéssel védhetetlenül bevágja. BTC támad állandóan és a Törekvés csak a félidő vége felé kerül offenzivába, mikor a negyvennegyedik percben Boris kiegyenlít. A má­sodik félidő elején korner veszélyezteti a Törek­vés kapuját, melyet Szentey kézzel tart fel. A megítélt 11-est azonban Késmárky félre placirozza. Szabadrugásból Kertész fejeli a BTC má­sodik gólját, mig a 40-ik percben Boris Böthi beadásából eldöntetlenné teszi az eredményt,

    Sport-Világ 1913 szeptember 15.
  16. 2021.11.25, 20:47 - WÖLFLING
    Hírek a Főv. TK-ból. Anton László, a csapatlegjobb játékosa hazajött a katonaságtól. WölflingJenő, a jobbszélső pedig vidékre költözött.

    Sport-Világ 1913 szeptember 15.
  17. 2021.11.25, 20:27 - Törekvés SE - 33 FC 1913
    Törekvés—33 FK 2:1 (0:1).

    A Határ-utcai pálya vasárnap kemény, csatának volt színhelye. A 33-sok fiatal legénysége váratlanul igen szép és eredmé­nyes játékot produkált, amivel teljesen zavarba hozta a jó formában levő Törekvést. A 33-sok csak­nem az egész első félidőben fölényben vannak, amit Vanicsek II. goalja révén maguknak biztosítanak. Ujrakezdés után a fizikailag jóval erősebb Törekvés elnyomja a 33-sokat. Ennek dacára csak a 35-ik perc­ben tud Ging révén kiegyenlíteni. Kevéssel ezután a fáradt 33-as védelemből megszökő Nyilas megszerzi a győztes goalt, amely csapatát az első pontokhoz juttatta. A mérkőzés vége felé Ürögdi oly durván gáncsolja el Vanicsek I.-t, hogy, azt ájultan viszik ki a pályáról. Biró: Schubert.

    Pesti Napló 1913 szeptember 9.
  18. 2021.11.25, 20:24 - Budapesti TC - Nemzeti SC 1913
    BTC — Nemzeti SC 2 : 2.

    (Hungária-uti pálya.) Kissé tulkorán parentálták el a Nmezeti Sport Clubot a mult héten a III. kerületiek­től szenvedett veresége után, mert néhány uj és jó kvali­tású játékos beállításával már respektabilis formát mu­tattak a nemzetiek, hiszen a BTC, daczára annak, hogy a match jórészében fölényben volt, csak az NSC védelem el­hibázott taktikájának köszönheti, hogy az eredményt egalizálnia sikerült.
    A vezető goalt már a mérkőzés első perczében Faragó révén az NSC éri el, a melyet BTC tizenegyessel Kézsmárky révén egyenlít ki. A Szendrő miatt megítélt tizen­egyes ismét a nemzetieket segíti a vezetéshez. Félidő 2 : 1 az NSC javára.
    Half-time után kissé tulerős a játék, a minek foly­tán Kertész és Kézsmárky lesántul. A kiegyenlítő goalt a félidő közepén az NSC védelmének, de különösen kapuvédjének könnyelmű játéka folytán Horváth rugja.
    Biró : Sár Izidor.

    Az Újság 1913 szeptember 9.
  19. 2021.11.25, 20:21 - Budapesti TC - Nemzeti SC 1913
    NSC—BTC 2:2 (2:1).

    Hungária-ut. Biró:Schaár. Mult heti szereplése nyomán mindenkia NSC, vereségét várta a most kitűnő formábanlevő piros-fehérektől. Ám a NSC a vezető goalhatása alatt nagy lelkesedéssel feküdt a játékban, ami teljesen megzavarta a több tartalékkal játszó piros-fehéreket. A NSC nagyszerűen játszó védelme sikeresen tartotta fel a különben formán alul játszó BTC csatársort.
    Az első félidőben NSC a többet támadó fél és már az 5-ik percben Faragó, Székely beadá­sából megszerzi a vezetést. A BTC Pócz gáncso­lásáért 11-eshez jut, melyből Késmárky kiegyen­lít. 11-esből éri el ujra NSC a vezetést. Kőszegi gáncsolja Szűrit és a megítélt 11-est Kovács be­lövi. A második félidőben a BTC kerül nagy fö­lénybe és Pótz a NSC védelem hibájából ki­egyenlít (25 p.). A piros-fehérek erősen küzde­nek most a győzelemért, azonban négy játékosuk sérülése folytán nem képesek a match sorsán változtatni.

    Sport-Világ 1913 szeptember 8.
  20. FTC—BAK 3:2.

    ( Üllői-uti pálya.) A mikor a tavaszi szezon vége felé a Budapesti-csepeii Atlétikai Klubnak az MTK ellen első alkalommal sikerült komplett csapatot kiállítani, még a mérkőzés megkezdése előtt kijelentettük a kék­feketék egyik vezetőtagjának, hogy csapatuk abban az összeállításban az FTC és MTK egyenrangú riválisa, a mely ha együttmarad, amazokkal egyenlő esélylyel pá­lyázhat a bajnokságért. A közelmult eseményei igazat adtak nekünk, mert a BAK azon a napon legyőzte az MTK-t, s azután egészen a szezon végéig frontban ma­radva, szebbnél-szebb eredményekkel tért nyári pihenő­jére. A pihenők azonban mindig változást hoznak, s mire az őszi szezon megkezdődött, a BAK három jeles képes­ségű játékosa idegen egyesület színeiben »edzette testét«, s hódolt kedvencz sportjának. így történt, hogy a mult héten az amugy is meggyengült csapat kissé felforgatott összeállításban elveszítette a szezonnyitó bajnoki mérkő­zést. Egy bét leforgása alatt azonban sikerült a vérvesz­teséget ném...
  21. 2021.11.25, 19:26 - Törekvés SE - 33 FC 1913
    Törekvés—33. FC. 2:1 (0:1).

    Halom-utcai pálya. Biró: Schuberth.500 néző. Rendkívül erős mérkőzés.. A 33-asok a mérkőzés elején nagy fölényben voltak, de a Törekvés védelme jól dolgozott. Az első goalt Vanicsek II rugta a 20. percben. A félidő végén a Törekvés kerekedik felül minden eredmény nélkül. Szünet után is­mét a 33. FC támad, de már kevesebb szeren­csével. A szivósabb Törekvésa mérkőzés végén döntő fölénybe kerül és a 35-ik percben Ging fejeséből kiegyenlít, majd Nyilas lövéséből a győztes goalt is megszerzi. Vanicsek I. a második félidőben oly sulyosan megsérült, hogy a pályá­ról kivitték.

    Sport-Világ 1913 szeptember 8.
  22. 2021.11.25, 19:14 - GLATTER
    Glatter, a jókepességü volt BAK-játékos Eperjesről a fővárosba költözött és ismét a BAK színeiben fog játszani.

    Sport-Világ 1913 szeptember 8.
  23. 2021.11.25, 19:06 - Budapesti AK - MAC 1913
    MAC—BAC 1:0 (0:0).

    Üllői-ut. Biró: Be­nedek. Mindkét csapat több tartalékkal szere­pelt. Wolenszki centercsatár védte a kék-fe­keték kapuját, Szury helyén Waldner játszott bal fedezetet, miß a csatársorból hiányzott aTörekvésből átlépett Krausz. miáltal a csatár­sorba Korda került a két oldal összekötőjének.'A MAC Kehrling, Tóth és Kunszt nélkül állt ki.MAC kezd és erősen támad, különösen jobb­oldala révén. Majd a széltől támogatott BAK is lábra kap és Schaffer egy szép lövését Ujság csak korner árán tudja menteni. Rácz lerohanása kornert eredményez, melyből Bodnár a kapu fölé fejei. BAK támadása zárja be a félidőt.
    Élénkebb tempóban indul a második fél­idő. Már az első percekben nagy kavarodás van a BAK kapujánál. Vangel azonban közvetlen közelről kapufát lő. Bodnár egymásutáni két lövését Wolenszky bravurosan védi. A mérkő­zés egyetlen gólja a 30. percben esett. Szalay be­adását Bodnár közelről bevágja. A gól után amérkőzés eldurvul és csak a 40.-ik percben lesz erélyes, mikor ...
  24. 2021.11.25, 18:59 - III. Kerület - Nemzeti SC 1913
    111. kér. TVE—NSC 3:0 (1:0).

    Határ-utca.10Ó0 néző. Biró: Izsó. Élvezetesen szép volt ajáték első felé. Mindkét csapat rendkívüli heves küzdelemmel igyekezett a vezetést megszerezni és hogy ez a vívóknak sikerült, a második fél­időben a NSC fiatal csapata teljesen letört. Máris jó formában van mindkét fél és bár a NSC veresége sulyosnak is látszik, képessége fö­lött nem kell pálcát törni, mert komplett össze­állításban sokat vráhatunk még tőle. A vívókra még ráfogni sem lehet, hogy a mult évben a II.osztályban játszottak. Guttman lövi az első goalt a 28-ik percben, majd helycsere után Nagyhegyi két szép goalja következett. A játék mindvégig mintaszerűen fair volt.

    Sport-Világ 1913 szeptember 1.
  25. 2021.11.25, 18:54 - Kopácsi Sándor
    A TTC. uj kapussal fog szerepelni az őszi szezonban. Ugyanis az ILSz válogatott csapatá­nak kapuvédja Kopácsi, ki Szegeden is nagy bra­vúrral védett, igazolását kérte a terézvárosiak részére.

    Sport-Világ 1913 szeptember 1.
  26. 2021.11.24, 19:27 - MAC - Nemzeti SC 1909
    NSC.-MAC.
    4:2

    (Margitsziget.) Az eredmény meglepetésszámba megy azok előtt, akik a mérkőzésén nem voltak jelen. Mert mikor az atléták csapata a pályán megjelent, az összeállítás­ból látni lehetett, hogy mint vesztes fél fogja a küzdőteret elhagyni. Ezt a nézetet ugyan megcáfolni látszott az a kö­rülmény, hogy a vezető gólt a MAC. érte el, a fekete-fehérek azonban hamarosan kiegyenlítenek és öldöklő iramu játék után 3:1-re nyerik a félidőt. A második félidőben a MAO. jut előbb gólhoz, mire heves, sőt kissé durva játék fejlődik ki, aminek 3 játékos kiállítása lett a következménye. Már ugy látszik, hogy az atléták kiegyenlítenek, mikor Tóth vá­ratlan gyönyörű gólja végleg bebiztosítja a nemzetiek győ­zelmét.
    MAC. öt tartalékkal játszott. Boronkay jól pótolta Oláht, AbafFy és Újhelyi is elég jól megállták helyüket, Pagács azonban nagyon gyönge, Katona jobb fedezet pedig egyszerűen képtelen volt a NSC. veszélyes baloldalát le­fogni s a sulyos vereség oka főleg ebben rejlik. A győztes...
  27. 2021.11.22, 20:58 - MTK - Budapesti TC 1909
    BTC.—MTK.

    (Millenáris.) Mint már annyiszor, most is eldöntetlen eredménynyel végződött a két régi rivális találko­zása. A két csapatnak legutóbbi eredményei után, a MTK.- nak nagyobb győzelmi esélyei voltak a piros-fehéreknél. A mérkőzés tényleg ebben a színben is indult meg. A Test­gyakorlók könnyen győznek, — mondogatták a sportsmanok. Támadást támadásra intéznek. A BTC. erősen védekezik, viszonttámadásba átmenni hosszu ideig ugyszólván kép­telen. A védekezés tekintetében azonban minden csapat ál­tal követendőt mutat. Sokszor forog a BTC. kapu komoly veszélyben, de gól csak az első félidő utolsó percében kerül a BTC. hálójába egy kornerból kifolyólag. A második fél­időben nagyot változik a helyzet, a BTC. széltől is segittetve mind gyakrabban foglalkoztatja a MTK. védelmét, s hogy gólt is érhessen el, Révész 11-est vét, amelyet Késmárky
    góllá értékesít. A második félidő innen kezdődő része rend- szertelen rugdalódzással telik el. A MTK-nak még mutat­kozik egy pár alkalom, hogy k...
  28. 2021.11.22, 20:06 - MTK - Budapesti TC 1909
    B. T. C.— M. T. K. 1 : 1.

    (Millenáris pálya.) A. ki temperamentumos,'lelkes, szép akczióju mérkőzést akart látni, az ugyan hiába fáradt ki az M. T. K.—B. T. C. közti matchre, mert a két csapat küzdelme meglehetősen tartalmatlan, unalmas és őszintén szólva elég alacsony nívóju volt. A játékot igazságosan a kék-fehéreknek kellett volna megnyerniük, de hát a footballban nincsen igazság, oda goalképes csa­társor, oda goall kell. Már pedig úgy a B. T. C.-re, mint az M. T. K.-ra minden jót rá lehet fogni, csak azt nem, hogy goalképesek volnának. M. T. K. csatársorának legjobb embere például a második csapatból beállított Kertész II. volt; ez a kis, de talentumos legény veszé­lyeztette egyedül B. T. C. hálóját, mig a piros-fehérek csatárai közül egyedül a feltűnően szabadjára hagyott Mészáros kényszeritette beavatkozásra Domonkost; mert hogy például Kézsmárki nem jó középcsatár, arról Kézsmárki vótumával szemben egyhangu a vélemény.
    A B. T. C.-nek csak bárom jó játékosa van: Bihari, Sárk...
  29. Főv. TC.—Tör. SE 3 : 2

    (Hölgy -u. p.) A WAC. elleni mérkőzéstől összetört Főv. TC. csak nagyobb rutinjának köszönheti, hogy a Törekvést ennek saját pályáján letudta győzni. A TSE. ugyanis kevés kivétellel fölényben volt. A mérkő­zés alatt azonban a Főv. TC. csatársorának erőteljes le­futásait nem tudta kellőleg tartani. A Főv. TC. már az első 10 percben két gólt szerez, amiből egyet a Törekvés még az első félidőben visszaad, ugy hogy a félidő 2:l-re zárul. A második félidőben a Főv. TC. ujabb gólt ér el, ami többé-kevésbé biztosítja részére a győzelmet. A Törek­vés állandó offenzivája dacára csak a mérkőzés vége felé tud helyzetén javítani, második gólja által, de kiegyenlí­teni már nem képes. A Főv. TC. fáradtan állt ki, s Nemetz és Salamon helyén tartalékokat volt kénytelen szerepel­tetni. Rooz I. beket játszott, helyére a csatársorba Fekete állt be a balösszekötőbe. A győztes csapatban Wéisz, Schönfeld, Maly, Rusz és különösen Beiml váltak ki, mig a Tör. SE.-ben Takáts, Szednic...
  30. Fővárosi T. C. — Törekvés Sp. E. 3 : 2. '

    (Hölgy-utczai pálya.) Mindkét félidőben a Dürr kivételével szépen játszó Törekvés volt fölényben, mig a Főv. T. C. rendkívül meggyengült a miatt, hogy a csatársorban Rooz I-et és Salamont nélkülöznie kellett; az előbbi Nemetz helyére hátvédnek került, de nagyon rosszul játszott. A Törekvés legjobb embere Takács volt, a fővárosiaknál a fedezetsor, Maly, de főként a bravurosan védő Beíml járult hozzá a Főv. T. C. legujabb sikeréhez.
    Rdoz II. alig három percz után az első goalt rugja, ezt a tizedik perczben követi a második, a melyet Rusznak a kapufáról visszapattanó labdájával a tartalék Fekete juttat a T. S. E. hálójába. Erre Törekvés kerül fölénybe és Nyilas révén első goaljához jut.
    Félidő 2:1 a Főv. T. C. javára.
    Szünet után Törekvés fölénye még szembetűnőbb, Beimel kapuvéd azonban mesés ügyességgel véd, sőt Maly szép lerohanása harmadik goaljához juttatja a Főv. T. C.-ét (18. p.), mig a Törekvés a befejező perczekben rugja második goal...
  31. 2021.11.22, 19:14 - Ferenczvárosi TC - MAC 1909
    Ferencvárosi Torna Klub — Magyar Atlétikai Klub S:l.

    A millenáris pálya tribünjei roskadoztak a nézők nagy tömegétől, amely a bajnokság sorsára nézve oly fontos mérkőzés megtekintésére már a kora dél­utáni órákban seregestől özönlött
    Két olyan csapat mérkőzött, amelyeknek talál­kozása az utolsó három éven belül mindig szenzációs jellegű volt és amelyeknek küzdelme minden alka­lommal bizonytalan kimenetelű volt.
    Most vasárnap valószínűnek látszott a FTK győ­zelme, de minthogy a MAK csapata már nagyon sok­szor szolgált hatalmas meglepetéssel — indokolt volt a nagy érdeklődés.
    A mérkőzés rendkívüli heves tempóban kezdő­dött, mert mindkét csapat játékosai izgatottak voltak. Eleinte még változatos a játék, de csakhamar a FTK fölénye lesz szembetűnő. A kék-sárgák csatársorá­nak egy sikeres támadása lövéssel végződik, — a mely Fritz hibájából kifolyólag goalt eredményez. Az első goalt tehát a MAK érte el, a vezetés dicső­ségét azonban nem sokáig élvezte, mert Meleghy faultja miatt a FTK...
  32. 2021.11.21, 19:24 - Törekvés SE - Budapesti TC 1909
    Budapesti Torna Klub—Törekvés 6 : 0

    Hatszor találkozott egymással ez a két csapat, háromszor győzött a Törekvés 1—1 goaldiffíerenciával, egyszer eldöntetlen volt a küzdelem és kétszer győzött a BTK. A vasárnapi győzelme a Torna Klub­-nak nagy revanche volt eddigi vereségeiért. A BTK. vezetőség ugyancsak helyesen készítette elő a csa­patot erre a küzdelemre és sikerült is neki egy olyan összeállítást létrehoznia, amely, ha egész tavaszon át együtt játszik, aligha akad leverőre. Főleg a csa­társora jó a csapatnak, amelyet eddig goalképtelennek tartottak. A Molnár testvérek kikerültek a csatár­sorból és helyükön Korda és Máté játszottak, akik szebben és mindenesetre fairebbül játszottak, mint a helyettesítettek. A centerben Késmárky igen szépet produkált. A jobbszárny Kurucz és Levák különösen szép passzjátékával tűnt ki. A fedezetsor a szezon kezdete óta nagyot javult, nagy sulyt fektet a paszszolásra és a tempót birja. A védelemben a Sáry— Széll—Bihary-trio minden támadást sikerrel l...
  33. 2021.11.21, 19:16 - Törekvés SE - Budapesti TC 1909
    BTC.—Törekvés - 6:0

    Hölgy-u. p.) A váratlanság erejével hat a BTC.-nek a Törekvés ellen kivívott, fölötte nagy gólará­nyú győzelme, a saját pályáján otthonosan játszó Törekvés ellen. A BTC. reorganizált csapattal állt ki, amely nem­csak gólképességét növelte, hanem a piros-fehér szinek jó hírnevét is hivatva van öregbiteni. A csatársor uj összeállí­tásában még ugyancsak felforgathatja a bajnoki lista mos­tani állását. A Molnár testvérek távozása jó szellemet köl­csönzött a csapatnak. A második félidőben, mikor győzelme a második góllal bebiztositottnak látszott, a régi tüzes BTC. játékot láttuk visszatérten, amelynek eredményeként rövid időközökben még négy gól hullott az ellenfél kapujába. Le­vák, Rákóczy, Késmárky, Korda, Mészáros, mikor meg­szokták egymást, a gólok lődözésében nem voltak feltartóz­tathatók. A halfsorba, mint ujonc Csendes került, jól töl­tötte be feladatát halftársaival egyetemben. A védelem jó volt, persze Biharyval az élén. A két back ezuttal fair játé­kával t...
  34. 2021.11.21, 19:01 - Budapesti AK - Fővárosi TC 1909
    Budapesti Atlétikai Klub—Föv. Torna Klub 2:1.

    Szépszámu közönség előtt játszotta bajnoki mér­kőzését a fenti két csapat, amely ezen meglepetésszerű eredménynyel végződött. Benedek Aladár biró jelzésére a Főv. T. K. teljes első csapatával áll ki, mig a BAK. kénytelen két tartalékjátékost sze­repeltetni, akik már délelőtt barátságos mérkőzést végigjátszottak. A mérkőzés a kék-feketék támadásá­val kezdődik, azonban csakhamar a Főv. T. K. járt fölényben és heves ostrom alá veszi az ellenfél ka­puját, melyet csak nehezen tudnak védői a goaltól megvédeni. A Főv. T. K. támadásait Maly vezeti leginkább és a 28-ik percben Rusz lövését csak korner árán tudja Grosz II. menteni. Azonban a 35-ik percben Grosz 1. lefut és közvetlen közelből goalt hibáz. Félidő 0 :0.
    A második félidő igen heves tempóban indult meg és már a 8-ik percben Grosz I. lefutását Gállos védhetetlenül goalba továbbítja. Fölállás után a Főv. T. K. vehemens támadást intéz a BAK. kapuja ellen és a 23-ik percben egy szabadrugá...
  35. 2021.11.21, 18:53 - Budapesti AK - Fővárosi TC 1909
    BAK.—FŐV. TC.
    2:1

    (Amerikai -uti p.) Meglepetésnek mondható-e a BAK. győzelme? Azt hisszük, hogy a mostani footballviszonyok, a csapatok jelenlegi formái mellett ez épen ugy, vagy tán kevésbé nevezhető annak, mint a Typ.-nak eldöntet­len eredménye a MAC.-al szemben. A BAK. ez, idei mérkő­zésein már többször keltette fel figyelmünket s el kellett mondanunk, hogy a BAK. megint balszerencsével játszott, munkája alapján más eredménynek kellett volna előállani. Most saját pályáján végre sikerült olyan eredményt elérnie, amely felülemelkedik a mindennapi eredményeken. Mert a Fővárost, az idény szenzációs csapatát először a BAK. ál­lította meg diadalutjáhan s ezzel a bajnokság helyezéseit tette kétségessé. A FTC. már nagyon megszaladt, be­hozni már kb. lehetetlen. A helyezések körül folyik most nagy csata a Főv. TC., MAC. és az előre törő BTC. kö­zött. A Főv. TC.-t épen ezért érinti sulyosan a BAK. győ­zelme. A BAK. három tartalékkal vette fel a küzdelmet, Cseh. Rudas és Waldner helyén...
  36. 2021.11.21, 18:25 - Typographia - MAC 1909
    Magyar Atlétikai Club—Typographia S. C. 1:1.

    (Millenáris pálya.) A szezon legnagyobb meglepe­tése. Az utolsó helyen álló Typographia eldöntetlen eredményt csikart ki a könnyelműen játszó bajnokjelölt M. A. C.-tól. A Typographia ezuttal olyan lelkesedéssel játszott, főleg a második félidőben, hogy a M. A. C. csak az utolsó perczekben volt képes a kiegyenlítő goalt rugni.
    A Typographia védelme elsőrangut produkált, Orsolyák kapuvéd a legerősebb lövéseket is olyan bravurral védte, hogy a M. A. C. nem tudott eredményt elérni. A két Geiser (hátvédek) is elsőrangu erő. Labdaszedéseik és rugásaik biztosak. A fedezetsor és egyuttal a mezőny legjobb embere Kanyaurek volt. Könnyen szerelte le a M. A. C. minden támadását és helyezkedése is kiváló. A csatársor kapkodó játékot folytatott és néhány szép támadást, a legprimitívebb módon rontott el, mind a mellett egyénileg elég jó technikával rendelkeznek.
    A M. A. C. Vangel és Feketeházy I. helyén tartalé­kokkal állt ki. Az egész csapat elbizako...
  37. 2021.11.20, 21:06 - BTC - MUE 1902
    Bajnoki labdarugó-mérkózés. a Magyar Labda­rugók Szövetsége 1902. évi bajnokságáért tegnap délután 3 órakor a Budapesti Torna-Club és a Magyar Uszó-Egyesület mérkőzött első csapataival a csömöri-uti versenypályán. Az idő nagyon ked­vező volt, ugy, hogy a két tágas tribün majdnem megtelt az igazán buzgó fővárosi sportközönséggel.A pálya még mindig nagyon sáros, ugy, hogy a játék menete sokat veszített érdekességéből a kedvezőtlen talaj miatt.
    A M. U. E. kezdi a játékot és sok ideig kö­zépen, egységes támadás nélkül, folyik a játék.Majd a B. T. C. kezd offenzivába jönni s bár né­hányszor erélyesen támadja az Uszók kapuját, eredményt, a M. U. E. nagyon jól működő, hát­védei miatt, nem érnek el. Half time 0:0.
    Szünet után a B. T. C. szépen lerohan az ellenfél kapuja elé s Mannó goalt is lő, me­lyet azonban of-side miatt nem ítéltek meg. Á Budapesti Torna-Club tovább is ostro­molja a M. U. E. kapuját és ugy látszik, hogy az Uszók egymásután kapják be a goalokat. Tiz percz után sikerült is...
  38. 2021.11.20, 19:11 - Törekvés SE - Budapesti AK 1909
    Törekvés SpE—BAK 4:3.

    A FTC—MTK matchet megelőzőleg folyt le ez a mérkőzés. A körülbelül egyenlő képességű két csapat szintén igen változatos játékot produkált. A BAK-ban a támadás, a Törekvésben pedig a védelem volt igen jó. Az első félidőben jobbára a Törekvés volt fölényben s négy szépen keresztülvitt gólt ér el.
    A második halftimeben a BAK vezet igen szép támadásokat a Törekvés kapuja ellen. A Törekvés is néhány szép lefutással próbál­kozik góljait szaporítani, de sikertelenül. Mig a BAK munkája már sikeresebb, mert rövid időn belül négy szabályos gólt ér el, de ezek egyikét a biró tévedésből érvénytelenítette s igy a mérkőzés 4 : 3, arányban a Törekvés győzelmével végződött. A bírói tisztet Szüsz Hugó (MTK) jól töltötte be.

    Sport-Világ 1909 március 13.
  39. 2021.11.20, 19:07 - Törekvés SE - Budapesti AK 1909
    Törekvés — B. A. K. 4 : 3.

    (Millenáris pálya.) A.pályán egybegyült óriási kö­zönség izgalommal várta annak eldöntését, vájjon bajnoki lesz-e a mérkőzés vagy sem ? A mérkőzésre felkért Szüsz Hugó (M. T. K.) biró ugyanis nem találta alkalmasnak a pályát bajnoki mérkőzés megtartására és csak barát­ságos mérkőzés vezetésére mutatkozott hajlandónak. A két csapat vezetője azonban a közönség óhajának akarván megfelelni, ragaszkodott a bajnoki match-hez. Mert igaz, hogy a pálya talaja a játékosokra és különösen a védőkre nehéz feladatot rótt, de semmi esetre sem volt olyan állapotban, hogy miatta a bajnoki mérkőzést megtartani nem lehetett volna. Hogy a csapatvezetőknek volt igazuk, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a mérkőzésnek mind­végig érdekes és zavartalan lefolyása, a melynek tartama alatt mindkét csapat valóban szép játékot mutatott. A csapatvezetők állásfoglalását igazolta továbbá az M. T. K.—F. T. C. match pedáns bírójának eljárása is, a ki a bajnoki mérkőzés vezetését szó nélkül...
  40. 2021.11.20, 18:59 - UTE - Budapesti TC 1909
    BTC.—UTE.
    1 : 0

    (Amerikai u. p.) Meglehetős durva mérkőzés, amely csak a második fél­időben vált olyanná, amiről sejteni lehetett, hogy a küzdő felek az első osztályba tartoznak. A BTC. ismét uj csapattal próbálkozott, amely nem minden tekintetben volt szerencsés. Sáry-nek a centerhalfba való előtolása ép ugy nem fog a csapat hasznára vállni, mint annak idején a centercsatár szerepében való szárnypróbál­gatása. Vissza a helyére! Helyette Köszeghy játszott, elég jól. Az uj jobbszélső Máthé elsőrendű kvalitásairól tett ta­nuságot. Molnár család ismét durva volt, pedig partnerük Korda fair szép játékával tüntette ki magát. A védelemben ismét Bihary tűnt ki, nagyszerű játékával. Az UTE. csa­patban természetesen Kazárt kell kiemelnünk, mellette még Goldstein érdemel említést szép csatár játéka miatt. UTE. támadása nyitja meg a mérkőzést, amire a BTC. heves támadással felel, melynek korner és ujra korner lesz ered­ménye. A játék mindjobban eldurvul. BTC. 11-eshez jut, de Ka­zár kifogja...
  41. 2021.11.20, 18:55 - UTE - Budapesti TC 1909
    B. T. C. — Ujpesti T. E. 1 : 0.

    (Amerikai-uti pálya.) A B. T. C. reorginazált csa­pattal állt ki U. T. E. ellen. Dobó helyére Mészárost, Simon helyére Sárközyt és az utóbbi helyére pedig Kő­szegit állították. A B. T. C. azonban ujra stilus nélkül dolgozott. A csatársor tehetetlen és a legkedvezőbb alkalmakat sem tudja kihasználni. A két Molnár ismét durva és erőszakos volt, A csatársor legjobb embere Korda. Sárközy a középfedezet szerepében nem produ­kált semmi jót. A közvetlen védelem Biharival az élen szépen dolgozott és csak rajta mult, hogy a mérkőzést nem U. T. E. nyerte meg. A mérkőzés egyetlen goalja nem a csábtársor érdeme, hanem Ficzeréé, a ki egy várat­lanul iveit lapdával szerezte meg a győzelmet.
    Az U. T. E. ezuttal teljes csapattal vette fel a küz­delmet Kazárral. A védelem az ujpesti csapatban is jó, de a csatársor minden összjátékot nélkülöz.
    A játék elég változatos volt. Az első félidőben inkább a B. T. C. volt főlényben, mig a második negyvenöt perczben az U. T. E...
  42. 2021.11.20, 18:30 - Typographia - MTK 1909
    MTK. — Typ. SC. 5 : 0

    (Margitsziget.) A MAC.—Főv. TC. mérkőzés előtt játszott a két csapat.
    A Testgyakorlók tartalék jobb szárnynyal, Károly és Sebestyén, helyén Kertész II. és Tauszig-gal állt ki, de ennek dacára igen szép összjátékot muta­tott és elég könnyen győzött a reorganizált nyomdász csa­pat ellen. A két tartalék-csatár ügyesen illeszkedett be a csapat játékába és fejlődésképes formáról tett tanusá­got. A csapat legjobb része, mint az MTK.-nak a MAC. és Főv. TC. elleni mérkőzésein tapasztaltuk, a fedezetsor, a csapatnak mintegy bázisát képezi. A védelem munká­ján nagyon meglátszott, hogy gyengébb ellenféllel van dolga, mert sok nemtörődömséggel játszott, bár ennek da­cára Domynák kevés dolga akadt. A Typographia uj csapata, mint a Ferencvárosiak ellen is igen szimpatikus benyomást keltett. Egy pár igen ügyes ujonc került a csa­patba, akikből jó játékosok válhatnak, ha komoly trénin­get tartanak. A csapat játékán meglátszik az uj vezetőnek ifj. Braun Istvánnak munkássága, ...
  43. 2021.11.20, 18:22 - Typographia - MTK 1909
    Testgyakorlók—Typographia 5 : 0.

    (Margitszigeti pálya.) Könnyű győzelmet aratott a két tartalékkal szereplő M. T. K. a Typographiának utóbbi időben erősen megjavult csapata felett. Ha Károly és Sebestyén hiánya érezhető volt a kék-fehérek csatár­sorában, a helyükön játszó Kertész II. és Taussig tudása mindenkit kielégített. A fedezetsor volt ismét az M. T. K. támasza, különösen a második félidőben, a mikor a csatár - lánez rossz helyezkedése folytán minden akcziójuk ofside-on akadt meg és észszerű labdaosztásaikkal tulajdonképpen a halfok segítették a csapatot goalokhoz.- Révész és Nagy kissé bizonytalan rugásu, de kitűnő labdaszedő volt,- Dominak a kapuban nem akadt dolga.-
    Kellemes meglepetést keltett a Typographia ifjú erőkkel felfrissített lelkes és fairen dolgozó csapata. Orso­lyák a kapuban igazán elsőrangut produkált; az ő védé­sén mult, hogy nagyobb goalarányu veszteséget nem szen­vedett a nyomdászcsapat. Krausz I. és Geiser méltó partnerei voltak. Csatársoruk, habár testsú...
  44. 2021.11.20, 18:15 - Fővárosi TC - MAC 1909
    MAC.—Főv. TC.
    3:3

    (Margitsziget.) A szerencse kereke forgandó. A Törekvés ellen szerencsévél játszó MAC.-ot a Fővárosiak elleni küzdelmében a balsors fosztja meg a már biztosnak látszott győzelemtől. Mert az első félidőben a Fővárosiak által lőtt gólt, a második félidőben tüzes játék után a 8, 12 és 15-ik percben három megérdemelt góllal viszo­nozva biztos győztesnek látszik. A Főv. TC. azonban már a 25-ik percben 2:3-ra billenti a játék mérlegét, a 38-ik percben pedig Busz mesés játéka és lövéséből kifolyólag az eredményt eldöntetlenné teszi.
    A mérkőzés a tavaszszal lefolyt nivótlan mérkőzé­sek után igen tartalmasnak mondható. Különösen a má­sodik félidő volt élvezetes. A közönséget valósággal ma­gával ragadta a MAC. csatársor, ismét felhangzott a Borbás ... Borbás kiáltozás, mikor a kiváló balszélső Tégi napjaira emlékeztető lerohanásaival magamögött hagyta ellenfeleit s középre adott labdáiból a MAC. góljai születnek. De a közönség küzdelmet akar látni, nem pedig egyik vagy ...
  45. 2021.11.20, 18:05 - Fővárosi TC - MAC 1909
    Magyar Athletikai Club—Fővárosi T. C. 3:3.

    (Margitszigeti pálya.) A papírforma hétről-bétre halomra dől. íme a Tcstgyakorlókat verő Főv. T. C. éppen hogy eldöntetlen eredményt ér el a M. A. C. -nak az M. T. K.-tól sulyos vereséget szenvedett csapatával. A Fővárosi T. C. győzelme papíron bizonyosnak látszott. A M. A. C. azonban, habár Feketeházy hiánya miatt nem is teljes csapatát állíthatta ki, alaposan ráczáfolt múlt vasárnapi játékára.-
    Az atléták csatársora tulajdonképpen négy ember­ből állt, mert a beállított tartalékra egyáltalán nem lehe­tett számítani, a négy csatár azonban legjobb formájára emlékeztető stílusban játszott. Különösen Krempels és Borbás. A fedezetsorban egyedül Fodor játéka elégí­tett ki. A hátvédpár kissé tulerélyes ; Abaffy a szokott jó volt, habár az első goal az ő lelkiismeretét terheli.
    A Főv. T. C.-ban megint a fedezetsor magaslott ki. Borbás lefedezése miatt Schönfeld játszott jobboldali fedezetet és munkáját az első félidőben kitünően végezte. Weisz e...
  46. 2021.11.20, 17:54 - Budapesti AK - UTE 1909
    BAK.—UTE 1:0

    (Amerikai-u. p.) Mint favorit a BAK.ment a küzdelembe, de hogy az UTE., amelyről nem a legszebb formahirek vol­tak forgalomba, ilyen erős ellenfél fog lenni a BAK. jó formában levő csapatával szemben, arra nem igen voltunk elkészülve. A két csapat általában egyenrangunak bizo­nyult. A küzdelem sokáig meddő volt, mig a mérkőzés vége felé sikerül csupán Lovas lefutása után Halásznak a győzelmet jelentői gólt megszerezni. A .BAK. Rudas és Révész helyén tartalékkal vette fel a küzdelmet, de csa­társora ennek dacára jó formát mutatott, noha a kapu előtti játékuk még sok javításra szorul. A védelem ez al­kalommal is igen jó qualitásokat árult el. Az ujpesti csa­pat még nincs formában, különösen a csatársor játékán látszik meg a tréninghiány. A védelem jó volt. Ludvig és Vranák elsőrangu játékukkal válltak ki.
    A mérkőzés első félidejében eredménytelen a játék, mert a csatárok a kapuk előtt nem elég határozottak. Fél­idő 0:0. A második félidő is már-már eredménytelennek látsz...
  47. 2021.11.20, 17:48 - Budapesti AK - UTE 1909
    * Budapesti A. K. — Ujpesti T. E. 1:0.

    (Amerikai-uti pálya.) Mintegy háromszáz néző jelenlétében folyt le ez a mérkőzés, a mely elejétől végig erős, érdekfeszitő küzdelmet produkált. Az őszszel 5:0 arányú fölényes győzelmet aratott az ujpestiek ellen a B. A. K. és a kék-feketéknek előző két bajnoki mérkő­zésében mutatott jó formája alapján is általában a B. A. K. könnyű győzelméről beszéltek. A match azonban egészen más képet mutatott, mert az U. T. E. előnyös formaváltozáson ment keresztül, ugy bogy csak a mérkőzés utolsó perczeiben dőlt-el a match sorsa, a mikor Grosz balszélső ismételt lerohanása után jól sikerült czenterezésből Halász védhetlen goalt lőtt. Az U. T. E. főként két hátvédjének, Ludwignak és Vranáknak köszönheti a jó eredményt, a kik elsőrangu munkát végeztek. Külö­nösen Ludwig válik be egyre jobban, a ki, habár csak rövid idő óta játszik hátvédet, egyike a legjobbaknak. Kár, hogy a mérkőzés vége felé, a goal után összeszólal­kozott Halászszal, mire a biró mindkett...
  48. 2021.11.19, 19:50 - Borisz Győző
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak

    Törekvés sport Egylet: Borisz Győző válogatott, a galíciai harctéren. Salamon Sándor és Megyei Sándor Szerbiában.

    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  49. 2021.11.19, 19:48 - Salamon Sándor
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak

    Törekvés sport Egylet: Borisz Győző válogatott, a galíciai harctéren. Salamon Sándor és Megyei Sándor Szerbiában.

    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  50. 2021.11.19, 19:39 - Jergenz Ignác
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak

    Terézvárosi Torna Club: Forbát József, Bakos Kálmán, Fekete Miklós, volt olimpiai válogatott, Jergenz Ignác, Vári Henrik, Beregi Sándor, Holló Dezső, Lőwy Ernő, Szende Marcel, Weinbeer József és Weinberger Pál.

    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  51. 2021.11.19, 19:36 - Haraszti Károly
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak

    A „33“ Futball Clubja: Gillemot Ferenc, Haraszti Károly, Steiner Bertalan, Horváth Ferenc, Weisz Frigyes, Biró László, Takács Endre, Takács István, Boros Géza, Hartl János, Horváth Béla, Löké Emil, Neráth Károly, Steiner Géza.


    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  52. 2021.11.19, 19:33 - Weisz Frigyes
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak

    A „33“ Futball Clubja: Gillemot Ferenc, Haraszti Károly, Steiner Bertalan, Horváth Ferenc, Weisz Frigyes, Biró László, Takács Endre, Takács István, Boros Géza, Hartl János, Horváth Béla, Löké Emil, Neráth Károly, Steiner Géza.
    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  53. 2021.11.19, 19:27 - Klein Gyula
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak.

    Magyar Testgyakorlók Köre: Kovács Gyula, Klein Gyula, Ondrus István, Zsigó Ferenc.


    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  54. 2021.11.19, 19:18 - Zsigó Ferenc
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak.

    Magyar Testgyakorlók Köre: Kovács Gyula, Klein Gyula, Ondrus István, Zsigó Ferenc.





    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  55. 2021.11.19, 19:15 - Höfle Győző
    lább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak.

    Magyar Atlétikai Club : Szahlender Jenő, Orbán Pál, Veres Sándor, Nagy Győri László, Krempels Viktor, Höffle Győző.

    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  56. 2021.11.19, 18:57 - Einwag Lajos
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak.

    Budapesti Torna Club : Fóti Fleck Samu, Demján Oszkár, Einwág Lajos, Plachy Jenő, Fagyas Géza, Lévius Károly, Sajó Béla, Gräber Károly dr., Ujságh Miklós, Marschalkó Kálmán, Takács János, Liszt János, Polacsek Frigyes, Győry István, Baráth Kálmán, Ficzere István és Sándor, Késmárky Gusztáv, Izsó László és Gillemot Ferenc.
    .

    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  57. 2021.11.19, 18:49 - DUSCHEK
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak.

    Budapesti Atlétikai Klub: Goldstein Károly, Ligeti Ferenc, Ludwig Gyula, Molnár Béla, Ráczkevy Károly, Duschek Ferenc, Fodor Ernő, Forgách Lóránt, Forgách Jenő és Faludi Kornél.

    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  58. 2021.11.19, 18:43 - Molnár Béla
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevésődött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselője névtelen katonája volt a magyar sportnak.

    Budapesti Atlétikai Klub: Goldstein Károly, Ligeti Ferenc, Ludwig Gyula, Molnár Béla, Ráczkevy Károly, Duschek Ferenc, Fodor Ernő, Forgách Lóránt, Forgách Jenő és Faludi Kornél.

    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  59. 2021.11.19, 18:42 - LIGETI
    Alább egy névsor olvasható: a magyar labdarugósport háborús vesz­teséglistája. Van közöttük sok olyan név, amely erős vonásokkal belevéső-dött a magyar sporttörténelem lapjaira, de van sok olyan is, amelynek viselőjenévtelen katonája volt a magyar sportnak.

    Budapesti Atlétikai Klub: Goldstein Károly, Ligeti Ferenc, Ludwig Gyula, Molnár Béla, Ráczkevy Károly, Duschek Ferenc, Fodor Ernő, Forgách Lóránt, Forgách Jenő és Faludi Kornél.

    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  60. 2021.11.19, 18:10 - GRÜNWALD
    Fájdalmas veszteség érte ebben az évben a szövetséget és az egész magyar labdarúgó-sportot Fehéry Ákosnak, a kiváló futballbírónak, volt válo­gatott játékosnak és szövetségi kapitánynak, valamint Grünwald Miksának azelhúnytával, aki tevékeny szereplője volt sportunknak. (1921)
    A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925
  61. 2021.11.19, 18:01 - Roykó Béla
    Mint minden eddigi évnek, úgy ennek (1919) a szövetségi évnek is megvoltak a maga halottai, melyekről szomorú kötelességünk megemlékezni. Ebben azévben húnytak el az MLSz régi munkásai és barátai közül Izsó László, több­szörös válogatott játékos, jeles futballbíró és a szövetségnek volt, Roykó Béla futballbíró.
    Földessy János - A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925 (Budapest, 1926)
  62. 2021.11.19, 00:06 - BEIMEL
    De igazi sikereit azzal aratta az ILSz, amikor az újonc egyesületekből az ismeretlenség homályából felfedezett és foglalkoztatott, valamint kiképzett olyan játékosokat, akik még ma is erősségei a nemzeti válogatott csapatunk­nak. Ezek közül megemlítendőnek tartjuk a következőket: Orth György, Feldmann Gyula, Priboj István, Schlosser Imre, Fogl I., Fogl II., Fogl III., Zsák Károly, Kutsera Károly, Hegyi Árpád, Szűri Kálmán, Hlavay György, Csüdör Ferenc, Bihari Ferenc, Tóth István, Burján János, Bosnyákovits Ká­roly, Beimel Miksa, Rometh József, Werner Ignác, Dröszler Károly, Haar Mór, Grünfeld Ferenc
    A MAGYAR FUTBALL ÉS A MAGYAR LABDARÚGÓK SZÖVETSÉGE
    ♦ 1897 * 1901 * 1925
    A JUBILARIS szerkesztőbizottság KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL SZERKESZTETTE: FÖLDESSY JÁNOS DR.
  63. 2021.11.18, 22:06 - Budapesti AK - Budapesti TC 1909
    BTC—BAK 1:0.

    A FővTC—MTK match után folyt le e mérkőzés. A BTC-nak kedvez a helyválasztás joga s a szél alatt kezd. Csakhamar a BAK kapuja előtt vannak, de kornereknél egyebet nem érnek el. Utóbb a BAK is lerándul a piros-fehérek kapuja elé, de a BTC-védelem résen van s erélyesen meghiusít minden veszélyesebb támadást. A második félidőben a BAK kapja az orkánszerü szelet s ennek segélyével igyekszik a támadó szerepét átvenni. A tér közép­vonalán azonban csak ritkán jutnak át s olyankor is, ha a piros­fehérek kapuja elé kerülnek, a legszebb alkalmakat elhibázzák.
    győzelmet jelentő gólt Molnár Imre rugta a 9-ik perczben. A BTC-on nagyon meglátszott, hogy első mérkőzését játsza, a támadósor még kissé könnyedén vette dolgát, de a védelem igen erélyesen s jól dol­gozott. Biró : Langfelder F. (RSztM) volt.

    Sport-Világ 1909 február 27.
  64. 2021.11.18, 22:03 - Budapesti AK - Budapesti TC 1909
    BTC. — BAK. 1 : 0

    (Millenáris.) A Főv. TC - MTK. szenzáció után következett a nép­szerű piros-fehéreknek küzdelme a BAK.-kai. Az egy vasárnap lefolyt mérkőzések sok rokon­vonást tartalmaznak! A mult vasárnapot pld. az elsőosztályu bajnoki eredmények alapján elkereszteltük a „négy gólok napjának." Február 21-ét ezzel szemben „egy gól külömbség“-ek, vagy akár a legyőzőttek „appellálása" nap­jának nevezhetnők el. A legyőzőttek csak igen ritkán isme­rik el ellenfelük jobb voltát, de hogy olyan mértékben nyilvánuljon meg a „nemezis" ellen való feljajdulás, mint vasárnap, olyan vasárnapunk, vagy akár ünnepnapunk még nem volt. Nem csak a BAK., hanem a többi favorit és nem favorit csapatoktól legyőzött egyletek is, a biró, a szél és egyébnek tudják be csapatuk legyőzetését; de az ellenfél jobb volta, nagyobb rutinja és — taktikájának helyesebb voltában egyik sem keresi a dolog titkát. A köz­vélemény a napi sajtóval egyetemben szintén a legyőzött fél pártjára áll rendszerint s a fenti okok...
  65. 2021.11.18, 21:50 - Budapesti AK - Budapesti TC 1909
    Budapesti Torna-Club—Budadesti A. K. 1 : 0.

    (Millenáris pálya.) A mérkőzésnek a B. T. C. be­mutatkozása kölcsönzött érdekességet, azonban a piros-fehérekről szárnyra bocsátott hirek erősen tulzottak voltak. A B. T. C. egyelőre bizony még keveset tud azonban csapkodó, tervszerűtlen játékmodorával ugy látszik megint nem szándékozik felhagyni. A csapat leggyengébb része a fedezetsor. Simon agilitásával mégcsak megállja a helyét, de a két szélső half egyelőre nem sok vizet zavar. Szendrő elsőrangu és Csendes, az uj jobboldali hátvéd is jó kvalitású játékos. A csatársorban Korda, Molnár III. és Dobó volt a legjobb. Nagy hibája Molnár III.-nak és Molnár Il.-nek, hogy fékezhetetlenül erőszakos játékosok. Előfordult például, hogy Molnár III és Grünwald pillanatokig egymás lábába rugdostak, a biró azonban ügyet sem vetett erre az inczidenare,a melyet akármelyik más biró feltétlenül az illetők ki­állításával torolt volna meg. Egyáltalában nagy hiba hogy a biró annyira elnéző volt, mert a kü...
  66. 2021.11.18, 21:25 - MAC - Törekvés SE 1909
    MAC.—Törekvés SE,MAC.—Törekvés SE 2 : 1

    (Margitsziget.) Viharszerü időben, kevés számu közönség je­lenlétében tartotta meg a két csapat bajnoki mérkőzését. A Törekvésnek az ősz folyamán a hölgy-utcai pályán a MAC.-al elért eldöntetlen eredmé­nye után, a sportkörök nagy kíváncsisággal tekintettek a mérkőzés kimenetele elé, annyival inkább, mert a bajnok­ságban a sárga-kékek csupán egy ponttal vannak a vezető ferencvárosiak mögött. Az érdeklődés teljesen indokolt volt, az őszi eldöntetlen eredmény pedig majdnem meg­ismétlődött. Az atléták csupán nagy szerencséjüknek kö­szönhetik nem csak azt, hogy az eredmény eldöntetlen nem lett, hanem még azt is, hogy a Törekvés a győzelmet meg nem szerezte. Az első félidőben a MAC. kapja a szelet hátba, azonban ennek dacára a Törekvés nem egy alkalom­mal szorongatja. Általában ugyan a MAC. a támadó fél a mérkőzés első felében, de a Törekvés, jól dolgozó védelme elég sikerrel áll ellen offenzivájának, mert a MAC. két góljához meglehetős szerencsé...
  67. 2021.11.18, 21:10 - MAC - Törekvés SE 1909
    Magyar Athletikai Tlub—Törekvés S. E. 2 : 1.

    (Margitszigeti pálya.) Kisszámu, de annál zajosabb közönség előtt folyt le ez a küzdelem, a melyből a saját pályáján játszó és szerencsésebb M. A. C. került ki győz­tesen. Az óriási szél miatt, a mely vasárnap minden mér­kőzés realitását befolyásolta, ugyan itt sem várhattunk szép és rendszeres játékot, mindamellett a M. A. C. ismét feltűnő gyengén szerepelt. A Törekvés ezzel szemben lelkes és egyöntetű szép játékával tűnt ki és hogy győzni nem tudott, ennek okát a már fentebb emlitett körül­ményekben kell keresnünk.
    A M. A. C.-ban Major, Oláh és Onody kivételével senkisem elégített ki. Sok jót mondhatunk a Törekvés­ről. Hátvédjei elsőranguak, fedezetsora kitartó, jó labda­szedő, de rossz labdaosztó. Csatársora nagyon szépen,kombinál; Takács durva, mind a mellett-jó játékával is kitűnik.
    M. A. C. kezd kedvező széllel, s ellenfelét kapujá­hoz szögezi, de rendszertelen játéka miatt eredményt csak a 16-ik perczben sikerül elérnie Onody rév...
  68. 2021.11.18, 21:05 - Fővárosi TC - MTK 1909
    FŐV. TC.—MTK. 1:0

    (Millenáris.) Az egyetlen elsőosztályu mérkőzés, ahol az előzetes favorit csapat szenvedett vereséget. Mert a mérkőzésben várható győztesként határozottan a MTK. látszott, a MAC. ellen elért formája alapján. A szélről és egyébről ezen a mérkőzésen is sokat beszélnek! Az első félidőben a Főv. TC. játszik széllel, sikerül korner után előállt kavarodásból Maly által gólt lőni. Csere, után a széllel szemben játszó Főv. TC. teljes védekezésre szorul, helysebben absolut védőtaktikát választ. „Csak a gólt vissza ne kapjuk!“ lesz a jelszó. A kapus ugy, mint a bek, vagy mint a half és csatár, mély unodrral utasítják vissza a kapujok felé jövő labdákat, mennél hatalmasabb rugá­sokkal. Az irány, az mellékes, fő az, hogy a labda mennél tovább maradjon távol. így bizony az MTK. boszankodására a labda többet van a pálya területén kívül, mint azon belül. — A góltól való megmenekülésnek ez a módja csunya is.... de taktika is...! Nem mindenkinek sikerül azért ilyen uton sem az el...
  69. 2021.11.18, 20:01 - Fővárosi TC - MTK 1909
    Fővárosi Torna-Club — M, T. K. 1:0.

    (Millenáris pálya.) Soha annyi esélye mérkőzés megnyeréséhez a Testgyakorlóknak nem volt, mint tegnap a Fővárosi T. C. ellen, a mikor utóbbiak az óriási széltől támogatva az első félidőben csak egy goalt tudtak elérni.Mindenki biztosra vette, hogy a szél által segített M. T. K.a második negyvenöt perczben kénye-kedve szerint fog-győzni. Hívei azonban csalódtak. Soha az M. T. K. olyan rossz taktikával még nem játszott. Ugyanis az ellenfelét a kapujához, szögezte, miáltal a Főv. T.-C. tizenegy játékosa zárt falankszként állott támadásainak ellen. Sokkal ügyesebb-taktikát követett ezzel szemben a Fővárosi T.-C., a mely minden labdát messze a játékterületen tul rugott, ugy hogy-a második half time játékidejének kétharmad része azzal telt el, hogy a messzire elrugott labdákat ismét a mezőnybe hozták. A csatároktól kezdve egészen a kapuvédig a Fóv. T.-C. összes játékosai csak arra törekedtek, hogy minden labdát minél messzebbre rugjanak. Ez a taktika ké...
  70. Ferenczvárosi Torna-Club—Typographia S. C. 2 :1.

    (Amerikai-uti pálya.) Ha a szerencse ezuttal a Typograpinához szegődik, a vasárnapi mérkőzések legszenzácziósabb eredménye a talán érdemetlenül a baj­nokság utolsó helyén szereplő nyomdászcsapat nevéhez fűződött volna. Az F. T. C. még nincsen formában, más­részt lanyha játéka folytán is majdnem hogy vereséget szenvedett. A Typographia néhány fiatal játékossal meg­erősödve, mindvégig lelkesen küzdött, mig a ferenczvárosiak sehogysem akarták ellenfelüket komoly és számottevő küzdő félnek elismerni és csak a második fél­idő vége felé feküdtek bele teljes erőből a játékba, a mikor már majdnem elveszett részükről a mérkőzés. Az F. T.C.-ben Schlosser és Weinbeer voltak egyedül jók, mig Kucseraa csatársor közepén minden lehetőt elrontott. A Typographiában Krausz, Würfer és főként Orsolyák tűntek ki szép játékukkal.
    Typographia kezd széllel és azonnal támadólag lép fel. F. T. C. nagy nemtörődömséggel véd és ennek kö­szönhető, hogy már a 14-i...
  71. 2021.11.17, 19:11 - Törekvés SE - UTE 1909
    Tör. SC.—UTE. 4 :1

    (Hölgy-u. p.) Őszi hasonló arányu legyőzetéséért vett elégtételt a Törekvés az ujpestiek felett Hölgy-utcai pályá­ján. A két csapat máris nagyon jó formát mutatott. A Törek­vésnél különösen a csatársor játéka érdemel említést, amit a kitűnő halfsor igen eredményesen támogat. Különösen Nyilas,Takáts és László játszottak jól. Az ujpestiek Kazár nélkül állot­tak ki, akit a tartalék-kapus nem volt képes pótolni. A csatár­sorban Szidon egyéni játéka érdemel említést, mellette még Ludwig és Szabó váltak ki. Kezdet után a Törekvés egy percen belül első góljához jut Nyilas révén, amit a 3-ik percben Takáts kettőre szaporit; a 6-ik percben pedig László szerzi meg a har­madik gólt. 3:0! Ezután változatos játék folyik. A félidő vége felé Ujpest lendületbe jön s Szidon szép lerohanása egyetlen gól­ját eredményezi. (40. p.) Félidő 3:1. A második félidő két ki­merült csapat érdektelen rugdalódzását mutatja. Minden vesze­delmesebb momentum nélkül folyik a játék, míg végre Takát...
  72. 2021.11.17, 18:59 - Törekvés SE - UTE 1909
    Törekvés S. E.—Ujpesti Torna-Egyesület 4 : 1.

    ( Hölgy-utczai pálya.) Mind a két csapat elég jóformában állt ki első tavaszi mérkőzéséhez és szívesen konstatáljuk, hogy a küzdelem a lehető legfairebb lefolyásu volt. Az ujpestiek Kazár helyett tartalék]átékost voltak kénytelenek kapujukba állítani, a ki hibás lábvédésével sokat rontott. A Törekvés csatársora kitűnő.
    Alig fél percz után Nyilas a T. S. E. vezető goalját rugja, egy perczczel későbben Takács a másodikat és a hatodik perczben László a harmadikat. Ez olyan fór volt, hogy azt Ujpest már behozni nem tudta, A játék half time-ig változatosan folyt, mig U. T. E. a negy­venedik
    perczben. lerohanásból Szidon révén egyetlen goaljához jutott.
    Félidő 3:1.
    A tréninghiány a második félidőben már éreztette hatását, mert a mérkőzés irama erősen lanyhult. Fölényb eegyik csapat sem tudott kerülni, mégis Takács a 35-ik perczben szép egyéni játékkal megcsinálja a Törekvés negyedik goalját.
    Hajós József (F. T. C.) elismerésreméltóan bír...
  73. 2021.11.17, 18:53 - MTK - MAC 1909
    MTK - MAC 4 : 0

    A mérkőzésnek gyönyörű idő kedvezett, s épen ez az oka, hogy a hideg sem tartotta vissza a football-mérkőzés látogatók nagy tömegét, amely már az első football-napon óriási számban kereste fel a Thököly-uti pálya tribünjeit, hogy szemtanúja lehessen az első bajnoki mérkőzéseknek.
    A játék lefolyása a következő volt:
    A csapatok a következő összeállításban állottak ki:
    MTK.: Domy—Nagy, Révész—Bíró, Kertész, Elemér— Sebestyén, Károly, Holics, Farkas, Vida II.
    MAC.: Oláh—Major, Makó— Meleghy, Fogy, Medgyessy— Fekete II., Krempels, Vangel, Duda II., Borbás dr.
    Rettenetes heves tempóban indul meg a játék, a labda egy darabig ide-oda vándorol; a MAC. szabadrugását már Domy.fogja. Az MTK. a MAC. kapu elé kerül s a labdát Elemér várat­lanul, 30 méterről magas ívben a gól jobb sarkába továbbítja. (8. p.) Az MTK. lelkesen támad, a MAC. idegesen védekezik. A kék-fehérek kornert rugnak, mely után nem sokára Károlyhoz kerül a labda, de abban a pillanatban, mikor megrohanják, F...
  74. 2021.11.17, 18:45 - MTK - MAC 1909
    M. T. K.—M. A. C. 4:0.

    (Millenáris pálya.) A M. A. C.-nak a N. S. C. ellen mult vasárnap aratott győzelmét nyilván tulértékelték; a favorit sárga-kékek 11:6 goalarányu győzelme a nem­zetiek ellen, mint bebizonyult, nem annyira a M. A. C. jó, mint a Nemzeti S. C. rossz formája mellett szól. Az atléták védelme abszolút gyönge ; a kapuban Sipos helyén Oláh állt, de hibás következtetés volna a négy goalért a tartalék kapuvédet okolni, mert azokat ő nem védhette, azokért a védelmet lehet okolni. A csatársor sem mutatott különösebb kvalitásokat, legkevésbé Vangel felelt meghivatásának. Jó volt a balösszekötő és a jobb szélső,ellenben váratlanul gyenge a balszélső.
    Az M. T. K. csatársorát a gyors, goalképes játék jellemezte; támadásai elejétől-végig veszedelmesek voltak.Holics a csatársor közepén gyors akczióival magával ragadja az egész csatárlánczot, a mely nagyon agilisen és ezúttal önzetlenül is dolgozott. Sebestyén és Károly remekül játszott.. Klassziskülönbséget állapithattunk meg a...
  75. 2021.11.17, 18:29 - Typographia - Fővárosi TC 1909
    FŐV. TC. — Typ. SC. 4 : 0

    A Fővárosi Tor­na Club ezen ujabb győzelmével a bajnokság második he­lyezettje lett 13 ponttal a MAC.-al. A fővárosiak őszi for­májukat még ugyan nem nyerték teljesen vissza, de a csa­pat máris igen jó játékot mutatott. A gólarány nem fejez, ki hiven a két csapat között fennálló erődifferenciát. A Typ. teljes védekezése akadályozta meg a Főv. TC.-t abban, hogy több gólt rughasson. A Typ. több fiatal játékossal erősödött meg, akikben rövidesen igen jó támaszt fog nyerni. A fővárosiaknál a csatársor gyors passzjátékával, a halfsor pedig fáradhatatlanságával tűnt ki. A Typ. egye­lőre a védekezésben mutatott jó formát. A Főv. TC.-nál Rusz, Maly és Salamon, a Typ.-nál XVurzer és Mandl váltak ki.
    Csapatok. Főv. TC. Beimel—Nemetz—Rauch—Schönfeld, Jergencz, Weisz— Maly, Salamon,Pach, Rusz, Rooz II. Typ. Orsolyák—Geiser I,. Geiser II., Blitz, Weisz I„ Steiner—Wulfer, Weisz 1L, Krausz, Mandl, Mendlich.
    Főv. TC. kezd, a kapujához szorítja vissza ellenfelét, Maly ...
  76. 2021.11.17, 18:08 - Typographia - Fővárosi TC 1909
    Fővárosi T. C.—Typographia Sport-Club 4 : 0.

    (Margitszigeti-pálya.) A goalarány nem fejezi hiven a két csapat közti erőkülönbözetet, mert a Főv. T. C. a mérkőzés folyamán mindvégig óriási fölényben volt s talán egyrészt ez is okozta, hogy a csatárok a kapu előtt nem boldogultak, mert a Typographia goalját körülállták a védőjátékosok. A Főv. T. C.-ban ujra a fedezetsor volt kitűnő. A csatársor jobb- és baloldala közt még nincs meg a teljes megértés, azonban egyénileg mind az öt jó.Maly remek czentereivel, Rooz II. és Russ gyönyörű rugá­saival és Salamon fáradhatatlan agilitásával tűntek ki.A védelemnek kevés dolga volt s azt jól végezte.
    A Typographia csapatának lelke a kapus és a kéthátvéd volt: védtek és mentettek minden lehetőt. A csa­társorban a két szélső: Wurfer és Mandl tűnt ki nehány gyönyörű lefutással. A fedezetsor gyönge volt.
    Herczog Ede biró jelzésére 1 1/2 órakor kezdik meg a játékot: a Főv. T. C. teljes csapattal, mig a Typ. S. C.hét emberrel s csak nehány percz múlv...
  77. BAK összeállítása: Grosz - Kucsera, Jancsarek - Szury, Károly, Waldner - Cseh I., Konrád,
    Késmárky, Salamon, Gálos

    Hoppe László - Labdarúgóbajnokságaink 1901 - 1969
  78. 2021.11.17, 12:24 - 33 FC - MAC 1907
    A MAC összeállítása: Sipos Ernő - Oláh Aladár, Veres Imre - Meleghy, Hildebrandt, Bayer -
    Niessner, Krempels Béla, Kelemen Béla, Vangel Gyula, Borbás

    Hoppe László - Labdarúgóbajnokságaink 1901 - 1969
  79. 2021.11.17, 12:04 - Riedl Emil
    A BTC 1902-es banokcsapatában 2 mérkőzésen szerepelt.

    Hoppe László - Labdarúgóbajnokságaink 1901-1969
  80. 2021.11.16, 21:20 - UTE - Budapesti AK 1908
    Budapesti Atlétikai-Klub — Ujpesti T. E. 5:0
    Amerikai-uti pálya

    A mióta a két csapat az első osztályu csapatok sorába került, a B. A. K.-nak ezúttal másodszor sikerült az ujpestieket legyőznie. Idényről-idényre, szinte már hagyományosan, minden alkalommal 3:1 arányban verte az U. T. E. a B. A. K.-ot, mig utóbbi vasárnap végre alapos revanche-ot vett többszöri legyőzetéseért. A B. A. K. — mint M. T. K. ellen is — Grosz, Cseh és Gerö helyén tartalékokkal állt ki, a kik közül azonban csak a kiváló balszélsó hiánya volt érezhető. A kék-feketék legjobb embere Gállos volt. Kitünően ját­szott még Rudas, a két hátvéd, de főként Nagy a kapu­ban, mert jórészt az ő bravúros védésén múlt, hogy a B. A. K. a második félidőben goalt nem kapott.

    Az Ujpesti T. E. öt tartalékkal állt ki, a kik közül főként a pótolhatatlan Kazár helyén egy egészen kezdő kapuvéd próbált szerencsét, de bizony semmi tehetséget sem árult el erre a posztra. A fedezetsor három embere is csupa tartalék volt. Csak...
  81. 2021.11.16, 21:12 - Budapesti TC - Typographia 1908
    Budapesti Torna-Club — Typographia S. C. 3:0.

    (Millenáris pálya.) A hideg időjárás daczára szép­számuközönség jelenlétében folyt le a fenti mérkőzés, a mely az első félidőben még kétes kimenetelűnek lát­szott, mert a nyomdász-csapat az első 45 perczben tel­jesen egyenrangu volt ellenfelével. A Typographia szünet után kidőlt, mire a B. T. C. csatársora könnyűszerrel három goalhoz jutott. A piros-fehérek fedezetsorába Dobó—Simon—Leitner és a középcsatár helyén Maros játszott.
    A Typographia kezdés után azonnal felnyomul, veszélyesen támad, azonban B. T. C. végre kiszabadul, mire hosszu ideig unalmas középjáték folyik, a melyet csak Molnár III. és Korda szép lerohanásai tesznek itt-ott változatossá.
    Félidő 0:0.
    Helycsere után a hetek óta pihent Typographia összeesik és jórészt csak védelemre szorítkozik. A B. T. C. csatársora viszont lendületbe jön és a 14., 20. és 30-ik perczben három goalt rúg.
    Schubert M. Ferencz (M. U. E.) igen jól bíráskodott.

    Az Újság 1908 december 29.
  82. 2021.11.16, 20:00 - MAC - Ferenczvárosi TC 1908
    Magyar Athletikai Club—Ferenczvárosi T. C. 5 : 3.

    (Margitszigeti pálya.) A mikor már a jégsport az aktuális nálunk, még mindig a football a kedvencz játék, így történt tegnap is, hogy óriási költséggel járó »csator­názási és vízlevezető« munkák után sikerült a margit­szigeti pályát oly állapotba hozni, hogy a bajnoki mér­kőzés reálisan lejátszható volt.
    A M. L. Sz.-nek a mérkőzések lebonyolításához ragaszkodó ítéletéhez szigorúan ragaszkodott a Ferenczváros, de nem ugy a M. A. C. S mégis, közvetlenül a mérkőzés megkezdése előtt a F. T. C. volt az, a mely tiltakozott a mérkőzés bajnoki volta ellen.
    Feketeházy, Medgyessy és Vangel révén annyira megerősödött a M. A. C., hogy tavalyi legjobb formájára emlékeztető játékot produkált, különösen a csatársor. A három belső csatár — önody, Vangel, Krempels — labdaosztásai, lövései, az aránylag mégis síkos pályán csodálatot keltettek. A jobbszélen Feketeházy villám­gyors kirohanásaival, ideális czenterezéseivel brillírozott. A három fedezet ...
  83. 2021.11.15, 21:19 - Törekvés SE - Typographia 1908
    Törekvés S. E— Typographia S. C. 4:1.

    (Lágymányosi pálya.) A bajnokság két utolsó he­lyezettjének mérkőzését a Törekvés nyerte meg váratla­nul nagy goalaránynyal, a mi azonban elsősorban arra vezethető vissza, hogy a Typographia — különösen a második félidőben — olyan indolensen játszott, hogy szinte közbotránkozást keltett.
    A győztes csapatban ismét remekelt Dürr kapuvéd, a régi posztjára (jobboldali hátvéd) visszakerült Kauf­mann, továbbá Szednicsek és Nyilas ; a Typographiánál csak Orsolyák és Geizer volt jó. A mérkőzés legnagyobb részében a Törekvés volt fölényben éa half time-kor 2:1 arányban vezetett.
    Horváth Ferencz (F. T, C.) a tőle megszokott erélylyel bíráskodott.

    Az Újság 1908 december 9.
  84. 2021.11.15, 20:35 - Budapesti AK - MTK 1908
    Bpesti Atlétikai Klub—Testgyakorlók 2:1.

    (Millenáris pálya.) A B. A. K. rebegjen hálaimákat a labdarugó szövetséghez, a M. T. K. pedig átkozza meg a szövetséget, a miért az őszi bajnoki forduló deczember közepéig tart.
    A fárasztó, megerőltető őszi campagne-t ugyanis a kék-fehérek nem bírták, letörtek, a szivósabb B. A. K. pedig lelkes, erőteljes játékával nem remélt szenzácziós győzelemhez jutott.
    Igaz, hogy a mezőnyben elejétől végig a Testgyakorlók voltak fölényben, azonban a goal elé kerülve, szánalmasan ügyetlenek és a legkedvezőbb helyzeteket sem bírták kiaknázni. A fárasztó, megerőltető őszi campagne-t ugyanis a kék-fehérek nem bírták, letörtek, a szivósabb
    . A fedezetsor ezuttal mélyen a formáján alul szerepelt, a hátvédek közül csak Révész felelt meg, a csatársorban pedig egyedül Sebestyén, mig a többi négy olyan statisztaféle szerepet játszott, mint a népség és a katonaság a színpadon. Legnagyobb hibája a csapatnak elsősorban a rossz helyezkedés, de főként léleknélküli...
  85. Ferenczvárosi T. C—Fővárosi T. C. 3:1.

    (Margitszigeti pálya.) Elejétől végig az F. T. C. volt állandó fölényben, azonban a Fővárosiak védelme kitünően működött mindaddig, mig az erős iramtól ki­fáradva, vissza nem esett. A győztes csapatnak főereje a fedezetsor volt. Bródy és Weinber remekelt. A csatár­sorban kitűnő volt Korody, a ki különösen akkor, a mikor Weisz-el helyet cserélt, produkált elsőrangut. A Főv. T. C.-ban kitűnő volt Beimel, a ki egyszersmind a mezőny legjobb embere volt; hogy a zöld-fehérek csatársorának játéka nem volt eredményesebb, csak bravuros védésén mulott. Igen jó volt Schönfeld, Rooz I. és Ma!y, mig a reprezentatív Weisz formáján alul játszott. A tartalék­nak beállított ifjúsági játékos, Pach, jól állta meg helyét és a Főv. T. C. egyetlen goalját is ő rúgta.
    Főv. T. C. választja a széllel kedvező oldalt. F. T. C. rögtön támad. Már a 2-ik perczben Schlosser lövése a kapufára pattan, Főv. T. C. erélyesen védekezik és Schönfeld az utolsó pillanatban korner ár...
  86. 2021.11.14, 23:23 - Fővárosi TC - Budapesti AK 1908
    Főv. TC.- BAK. 2 : 1. (1 : 0.)

    A Soroksári-uti pályán találkozott e két csapat, mely mindvégig izgalmas volt.
    Az első félidőben mintegy 15 percig BAK. fölényben van, de az erélyesen védekező védelem ellen minden támadás meddő marad. Ezután Főv. TC. is kibontakozik és a 23. percben Rooz védhetetlen gólt lő. Félidő 1 : 0.
    A második félidőben középen hullám­zik a játék, majd a 17. percben Gállos lövését Beimel védi, de a labdát kiejti kezéből, mire Cseh a kiegyenlítő gólt rugja. Főv.TC. kornert ér el, melyből Rooz II. gyönyörű fejese meghozza a győzelmet jelentő gólt. A játék unalmasan folyik, de további eredményt egyik fél sem tud elérni.
    Főv. TC.-ben Mali és Jergenc, BAK,-ban Varga és Halász voltak jók.
    Biró: Minder Fri­gyes (BTC.).
    A csapatok összeállítása a következő volt:
    Főv.TC.: Beimel, Rauch—Nemetz, Schőnfeld—Jergenc—Weisz, Mali—Rusz—Rooz I.—Salamon—Rooz II.
    BAK.: Grosz, Aponyi—Maxy, Rudas—Gerű—Halász, Grosz—Gállos—Varga—Cseh—Ré­vész

    Nemzeti Sport 1908...
  87. 2021.11.14, 23:02 - Fővárosi TC - Budapesti AK 1908
    Fővárosi T. C.—Bpesti Atlétikai Klub 2:1.

    (Soroksári-uti pálya.) A két csapat egyenrangu játé­kot produkált. Hogy mégis a Főv. T. C. győzött, annak tulajdoníthatjuk, hogy Főv. T. C. megszokott pályáján otthonosabban játszott, továbbá hogy a B. A. K. más­különben kiváló védelme bizonytalan volt, a mi abban leli magyarázatát, hogy három hét óta nem játszott, A Főv. T. C. csapatának lelke ismét a kitűnő fedezetsor volt, mig a csatársorban a kitűnő Maly tűnt ki. A B, A. K.-nál Révész, Grosz és Grünwald játéka érdemel dicséretet. A pályán az egész mérkőzés alatt egyetlenegy kornerzászló sem volt kitűzve.
    A játékot B. A. K. kezdi és csakhamar két kornert ér el egymásután. Fóv. T. C. Maly és a két Roóz révén viszonozza a támadást. Maly újabb támadá ából esik az első félidő goalja (21. p.). B. A. K. vehemensen támad és Cseh biztosnak látszó lövése a kapufáról pattan vissza. Halász szép lövését Beimel ügyesen védi.
    Félidő 1:0 a Főv. T. C. javára. Kornerarány 2:0 a B. A. K, javára.
    A másod...
  88. 2021.11.11, 19:20 - Budapesti TC - UTE 1908
    BTC-UTE. 2:1. Félidő 0:1.

    (Amerikai-uti pálya).Szép számu, de annál izgatottabb, fanatikus BTC. közön­ség előtt mérkőzött a két csapat. A BTC. tartalékokkal meggyengíteti csapata erős küzdelem után tudta legyőzni a szívósan védekező UTE., amelyben Kazár kiválót produ­kált. A győztes csapatban jók voltak Bihari, Szendrő, Korda és Sárközy, míg Simon durva játéka érdemel említést. Ficzere nagyon rossz volt. Az UTE.-ben Goldstein, Ludwig, Bucsek volt jó. Az UTE. csapatára nagyon bénitólag hatott Fándl és Menschel hiánya, A BTC. kezd és a csak 9 ember­rel játszó UTE. ellen nagy fölénynyel játszik. Majd az UTE. hiányzó emberei is beállnak és nemsokára veszélyes támadáshoz jutnak és Bucsek szabadrugása veszélyezteti a BTC. kapuját. Ficzere 18 m.-ről rugott szabadrugása köz­vetlen a kapu fölött süvít el, mely után Ludwig hosszan előre adott labdája foglalkoztatja Biharit. UTE. támad Kovács révén, beadását Goldstein gólba fejeli. (35. p.) A váratlan eredmény lelkes játékra ragadja az UTE. c...
  89. 2021.11.11, 19:13 - Budapesti TC - UTE 1908
    Budapesti Torna Club — Ujpesti Torna Egylet:
    2 : 1.

    Szépszámu közönség jelenlétében játszotta le a két csapat bajnoki mérkőzését. Az UTE teljes csapatával állt ki, hogy reVánsot vegyen mult vasárnapi legyőzőjén A mérkőzés egész ideje alatt a BTC némi fölénynyel ját­szott, de győzelmét mégis csak erős küzdelem után tudta megszerezni. Ennek az a magyarázata, hogy az ujpestiek érték el a vezetö goalt. Az UTE csatársor tel­jesen magára hagyatva, természetesen nem tudott eléggé boldogulni a BTC védelmével. Az első félidőben UTE sokszor a kapujához szögeződik, de azért ők adják a BTC kapus hibájából az első goalt.
    A második félidőben a BTC ritka lelkes játékba kezd. A támadások javarészét a Korda—Levák szárny viszi. A veszélyesnél-veszélyesebb helyzetek egymást követik az UTE goal előtt, de a védelem mindent ment.E közben kapott 11-est Kazár fényesen menti. Már-már sikerül UTE-nek az eredményt megtartani, midőn Levák hirtelen kiszökik s megszerzi a kiegyenlítő goalt. Rá a következő perc...
  90. 2021.11.11, 19:04 - MTK - Törekvés SE 1908
    Magyar Testgyakorlók Köre—Törekvés S. E. 2 : 0.

    (Lágymányosi pálya.) Nem várt erős küzdelmet eredményezett a fenti csapatok találkozása, és a Test­gyakorlók csak megfeszített munka után tudták a jól, de kissé erősen játszó Törekvés csapatát legyőzni. A M. T. K.-ban Farkas helyén Szántó játszott, a mi az össz­játék rovására ment s egyszersmind károsan befolyásolta a kitűnő Sebestyén játékát is, a ki — nem lévén meg­felelő partnere — nem volt képes érvényesülni. Az első félidőben, a mikor a jobbösszekötő szerepét a nagy techni­kával rendelkező Döme töltötte be, még ment valahogyan a játék, olykor-olykor felcsillámlott a Sebestyén—Döme— Biró remek háromszög-játéka, de a mérkőzés második részében — Szántó játszván jobbösszekötőt — az össz­játék már felbomlott. Sebestyént teljesen negligálták cs a brilliáns internaczionális jobbszélső ugyszólván csak minden negyedórában jutott egy-egy labdához. A fedezet­sor nagyon jó volt, a hátvédek bizonytalanok, a mellett Révész még durva is, a kis K...
  91. 2021.11.11, 18:52 - MAC - Typographia 1908
    MAC.—Typ. SC. 4:0. (2 : 0.)

    A margitszigeti pá­lyán találkozott a két csapat s a mérkőzés a MAC. könnyű győzelmét hozta meg. MAC. állandó főlényben volt, bár a második félidőben Typ. gyönge hátszéllel segitve meglehe­tősen támadott, de a csatársor rendszertelen játéka miatt, positiv eredményt nem tudott elérni. A csatársor legjobb embere, Mand!, már a mérkőzés 5. percében harcképtelenné vált egy Majorral történt összeütközés folytán s mindvégig csak a statiszta szerepét töltötte be. Typ. legjobb embere Kanyauszrek volt, a két hátvéd és a kapus is jó munkát vég­zett. MAC.-nál Fodor középfedezet játéka tűnt ki, aki hama­rosan a legjobbak közé fog kerülni. A csatársorban Vangel játszott Kelemen helyett igen jól, egyáltalán a csatársor a mezőnyben szép játékot produkált, a kapu előtt azonban so­kat elrontottak.
    Első félidőben MAC. kapja a kedvező oldalt s már a 3-ik percben a vezető gólt rugja, a 10. percben pedig Borbás beadásából Duda II. a második gólt szerzi meg.
    A második félidő...
  92. 2021.11.11, 18:48 - MAC - Typographia 1908
    Magyar Athietikai Club—Typographia S. C. 4:0.

    (Margitszigeti pálya.) A M. A. C. két tartalékkal^ a kapuban Abafyval, a baloldali hátvéd helyén pedig Fecbttel játszott, míg Kelemen közópesatár Vangelnek engedte át helyét. A csapat »gyengéje« a hátvédsor volt, a kitűnő fedezetek azonban a backek helyett is sikeresen dolgoztak. A sokoldalú Vangel uj posztján is becsülettel állta meg helyét; a M. A. C. legjobb embere egyébként Fodor középfedezet volt, azonban két partnere Meleghy és Román is kitűnően állta meg a helyét. Borbás dr. természetesen ismét főtámasza volt csatártársainak.
    A Typographia talán szerencsésebben végez, ha leg­jobb csatára, a balszélső Mandi már az ötödik perczben Majorral összeütközve, annyira meg nem sérül, hogy az egész mérkőzés folyamán statisztálni volt kénytelen. A csatársor Mandl támogatása nélkül akczióképtelen volt. A védelem nagyszerűen dolgozott. Kanyaurek fedezet, a két hátvéd, de főként a baloldali és Orsolyák kapuvéd figyelemreméltó szépen és lelkesen...
  93. 2021.11.11, 18:37 - UTE - Törekvés SE 1908
    UTE —Tövekvés 4:1

    Az ujpestiek daczára annak, hogy több tartalékjatékosSal állottak- fel, szép győzelmet arattak az ezuttal nagy balszerencsével játszó Törekvés felett. Az UTE győzelmében nagy része volt — a játékjogába ismét visszahelyezett — Kazárnak, ki való­sággal bravurosan védte kapuját. A Törekvésben Szednicsek volt a legkiválóbb, mig Hauswald többet ártott csapatának lassu játékával, mint használt
    Az ujpestiek a vezetést, sőt a második gólt is, már az első tiz percz alatt érik el. Majd változatosán hul­lámzik a játék, mig a félidő végén a Törekvést látjuk offenzivában.
    Félidő 2 : 0.
    A második halftimeben a Törekvés kerül fölénybe, lövései azonban hol a kapufáról pattannak vissza, hol a kapu mellett repülnek ti, hol pedig a kitünően védő Kazar fogja ki. Közben az UTE is támad és pedig sikerrel, mert az 5-ik és a 39-ik percben még két gólt ér el A Törekvésnek pedig még bizonyos büntetőrugása is sikertelen marad. A biró : Hajós József (FTC) kitünően biráskodott.

    Sport-V...
  94. 2021.11.11, 18:30 - UTE - Törekvés SE 1908
    Ujpesti TE—Törekvés SE 4 : 1. (2 : 1).

    (Népszigeti pálya.) A Törekvést balszerencse ül­dözi. Múlt héten a Főv. TC.-töl, vasárnap pedig az UTE.-tői szenvedett meg nem érdemelt sulyos veresé­get. Törekvés a mezőnyben sokkal jobb volt ellenfelénél, csatárai azonban a kapu előtt felmondták a szolgála­tot, sőt 11-esüket sem tudták kihasználni. UTE.-nél Vranáknak a csatársorba való állítása nagyban fokoz­ta a csatársor goalképességét.
    Kezdés után UTE. vehemensen támad s rövid idő alatt két goalt ér el, mig Törekvés csak a félidő utolsó perceiben tud egy goalt visszaadni.
    Második félidőben jórészt a Törekvés támad, de az UTE. védelem, Kazárral az élén, kitünően ment. UTE. szerencsésebb, mert Vranák váratlan lövéssel a harmadik, majd a Szidon elgáncsolúsa miatt megítélt 11-esből Ludwig a negyedik goalt rúgja.. Biró: Hajós József (FTC.).

    Pesti Hírlap 1908 november 24.
  95. 2021.11.11, 18:27 - UTE - Törekvés SE 1908
    UTE—TÖREKVÉS 4:1. (Félidő 2:1).

    A népszigeti pályán folyt le e mérkőzés, mely a Törekvés szenzációs ve­reségével végződött. A Törekvést — ugy látszik — szeren­cséje végkép elhagyta; megint egy meg nem érdemelt ve­reség érte. Állandó fölényben volt a mérkőzés folyamán, erős támadásokkal szorongatta az UTE. kapuját, de főleg Kazár bravúros védelme, s részben Kaufmann előkelőén tartózkodó játéka miatt nem sikerültek, sőt még a javára megítélt 11 méteres büntetőrugás is meddő maradt. Biró: Hajós József (FTC.) volt.

    Nemzeti Sport 1908 november 23.
  96. 2021.11.11, 18:22 - MAC - Fővárosi TC 1908
    MAC.—Főv. TC. 2:2.

    (Mar­gitsziget.) A MAC. immár harmadik eldöntetlen eredmé­nyét éri el egymásutánjában. A fenti eredmény a két egylet erőviszonyát nem fejezi ki híven, mert az első 15—20 perctől eltekintve, a MAC. döntő fölényben volt s csak a játék utolsó 10 percében volt a Főv. TC. ismét veszélyes. A szigeti pálya meglehetős pocsolyás volt, ami az összjátékot majdnem lehetetlenné tette. Az első gólt a Főv. TC. az 5-ik percben érte el. Major rosszul fog egy labdát, az lá­báról lecsuszik, mire a Főv. TC. balszélsője erőteljes sprint után azt a korner-vonalon elfogja sí gyönyörű centerét a jobb összekötő 3 m.-ről a gólba helyezi. A 20-ik percben a Főv. TC. kornert ér el. A jól leadott labdát Oláh kézzel üti le, mire a bíró ll-est ítél, mely gólt eredményez. A főváro­siak támadásai most már ritkábbak lesznek s a MAC. mind erősebben támad s nem egy kritikus helyzetet teremt, de gólt, dacára a kedvező helyzeteknek, elérni nem tud. Félidő 2:0. —-A második félidőben teljesen a MAC. a h...
  97. 2021.11.10, 22:07 - Budapesti TC - MTK 1908
    Magyar Testgyakorlók Köre — Budapesti Torna Club 1 : 0.

    A millennáris pályán körülbelül 1800 ember előtt volt a fenti mérkőzés, amely semmi esetre sem érdemelte meg, hogy miatta a nedves, hideg időben fagyoskodjék és mérgelődjék a közönség. Ennek egyedüli oka a mult heti havazásoktól és esőzésektől teljesen hasznavehetetlenné vált pálya volt, amelyen már eleve ki volt zárva minden reá­lis játék. A labdarugó szabályok a birót ruházzák fel azon joggal, hogy meghatározza, vajon a pályaalkalmas-e valamely dijmérkőzésre vagy nem. Most vasárnap erről, úgy látszik, teljesen megfeledkez­tek és csak azt tartották szem előtt, hogy a bajnoki mérkőzést a kitűzött terminuson lejátszhassák. En­nek kövekeztében aztán láttunk egy olyan bajnoki mérkőzést, amelynek külső képe nemcsak hogy szép nem volt, hanem, egyenesen visszataszitó. A félig megfagyott sáros talajon a játékosok nyakra-főre potyogtak és magukkal teljesen tehetetlenül mind­untalan a leglehetetlenebb pose-okba jutottak, —élénk derültsé...
  98. 2021.11.10, 21:53 - Budapesti TC - MTK 1908
    MTK-BTC. 1:0. (Félidő 1:0).

    A Millenáris-pályán folyt le e match körülbelül másfélezer néző előtt, kik azon­ban fagyoskodásukért nem sok sportélvezetet nyertek. A játék nivóját jórészt a felázott talaj szállította le, mely a BTC. csapkodó játékmodorának sehogy se kedvezett, mig a MTK. rövid passjátékát kevésbbé befolyásolta. Az I. fél­idő még egyforma erők játékát mutatta, a II. félidőben azonban MTK. határozott fölénybe került, de a BTC. vé­delme derekas munkát végzett a veszedelmek elhárításá­ban. Az egyetlen gól az I. félidő végén 11 méteres bün­tető rugás révén jut a BTC. kapujába. A II. félidőben két játékos tettlegességre vetemedik, megrugdossák egymást; az egyik — természetesen megint a még mindig szabadlá­bon lévő — Molnár III., a másik Biró volt, kiket a biró ezért kiállított. Ettől kezdve a hiányos csapatok még pri­mitívebben: játszanak; a szabadrugások egymást követik; közben egy biztosnak látszó gól reménye hozza izgalomba a BTC. híveit, de Révész kézzel tartja vissza a...
  99. FTC.—TYPOGRAPHIA 12 : 2 (6 : 2.)

    Kőbányán a Hölgy-utcai pályán folyt le a mérkőzés, mely a FTC. óriási főlényéről tanúskodik. Mindkét csapat legjobb erőit állította ki. A mérkőzés eredménye a FTC. kitűnő formáját igazolja. Szokatlan és a sártól irreális pályán nyugodt, szép összjátékot mutatott, melylyel elég jó eredményeket elért Typ. ellen már a 15-ik percben 5 : 0 vezetett. Ezután a Typ. erélyesebben játszik éa több veszélyes támadást intéz. A 25. p.-ben Manglitz a labdát mellel fogja, de karjára gurul; a megítélt 11-esből Krausz gólt lő. 30. percben Fehér a gólt lövői, mely után a Typ. szépen vezetett támadásából Fritz hibás kiugrását Mandl góllá értékesíti. A II. félidőben FTC. állandó főlényben játszik és könnyű szerrel még 6 gólt rúg. A FTC. adott góljai közül Schlosser 4-et, Kuruc 3-at, Fehér 2-öt és Szeidler 1-et lőtt. A Typ. játéka csak időközönként volt I. osztályú csapathoz méltó. A sok gól, vagy elkedvetlenítette, vagy durva játékra ragadtatta. Biró: Schubert M. Ferenc...
  100. FTC.—TYPOGRAPHIA 12 : 2 (6 : 2.)

    Kőbányán a Hölgy-utcai pályán folyt le a mérkőzés, mely a FTC. óriási főlényéről tanúskodik. Mindkét csapat legjobb erőit állította ki. A mérkőzés eredménye a FTC. kitűnő formáját igazolja. Szokatlan és a sártól irreális pályán nyugodt, szép összjátékot mutatott, melylyel elég jó eredményeket elért Typ. ellen már a 15-ik percben 5 : 0 vezetett. Ezután a Typ. erélyesebben játszik éa több veszélyes támadást intéz. A 25. p.-ben Manglitz a labdát mellel fogja, de karjára gurul; a megítélt 11-esből Krausz gólt lő. 30. percben Fehér a gólt lövői, mely után a Typ. szépen vezetett támadásából Fritz hibás kiugrását Mandl góllá értékesíti. A II. félidőben FTC. állandó főlényben játszik és könnyű szerrel még 6 gólt rúg. A FTC. adott góljai közül Schlosser 4-et, Kuruc 3-at, Fehér 2-öt és Szeidler 1-et lőtt. A Typ. játéka csak időközönként volt I. osztályú csapathoz méltó. A sok gól, vagy elkedvetlenítette, vagy durva játékra ragadtatta. Biró: Schubert M. Ferenc...