magyarfutball.hu

  1. Törekvés — FTC 1:1 (1:0)

    Üllöi-uti pálya, 10000 néző
    Biró: Fehéry Ákos

    Ugy indult a mérkőzés, hogy a Törekvés tavaszi szép szereplésére ráteszi a koronát: feltartva fogja verni az FTC-t. Olyan iramban kezdte el a vas­utascsapat a játékot, hogy az FTC hivei nagy szívfájdalommal nézhették a zöld-fehérek csatár­sor tapogatózásaival szemben a Törekvés csatár­sor lendületes, temperamentumos és mindig előre haladó játékát. Mikor azután a félidő végén a Tö­rekvés Urik—Weisz mintaszerű összjátékából meg­szerzi a vezető gólt, azt a tényt még az FTC hívei is, mint természetest, mint magától értetődőt vet­ték tudomásul. A II. félidőt ezek után ugy tudták, hogy a Törekvés góljaira tippeltek: marad-e, vagy nő-e az eredmény. Az első negyedórában nem is változott a hangulat. Az FTC támadásai a berke­kig jutnak csak; mig a Törekvés szélsőit csak a kapu közelében tudta az FTC két kitűnő hátvédje leszerelni.

    A 17. percben azután egy friss FTC támadás következik; Tóth átemeli a labdát Pa...
  2. 2022.02.24, 19:17 - Budapesti TC - UTE 1920
    BTC — UTE 2:0 (2:0)

    Hungária-uti pálya, 5000 néző
    Biró: Fehéry Ákos

    Vasárnapra nem juthatván nagy pályához, szombaton játszotta le bajnoki meccset a két csapat. Mérkőzésükhöz, s hétköznapot tekintve, rekordszámba menő nagy publikum jelent meg, amely erős játékot, kemény küzdelmet várt, de várakozá­sában csalódott, mert a mérkőzés nagy részében szintelen, érdektelen játékban volt része.

    A mérkőzést a BTC nyerte meg annak ellenére, hagy semmivel sem volt jobb ellenfelénél. A sze­rencse azonban, amelynek mindenkor különös szerep jut a futballban, két szép kornerrugást követő gól képében segítségére jött a piros-fehé­reknek s két értékes ponthoz juttatta őket. A mér­kőzés képe egyenrangu csapatok küzdelmét, mu­tatta, mely a csatárok kapu előtti határozatlansága és fogyatékos lövöképessége alapján a legigaz­ságosabb eredményt akkor hozta volna, ha gól nélkül végződik: érdekes, hogy az egész mérkő­zés folyamán a kapusoknak egyetlen komolyabb védeni valójuk sem volt. A BTC k...
  3. 2022.02.24, 19:05 - MTK - 33 FC 1920
    MTK —„33“ FC 6:0 (4:0)

    Hungária-pálya, 7,000 néző
    Bíró: Kraft József

    A várakozásnak megfelelően fölényes játék után könnyen győzött az MTK csapata, amely ezuttal szokatlanul komolyan ambicionálta a játé­kot s komoly munkájának eredményeképen nagy gólarányu győzelmet aratott. Kropacseknek az MTK kapujában nem volt komoly védeni valója. A két hátvéd. Feldmann és Mandl, megbízhatóan végezte munkáját. A fedezetsor legjobb embere Nyul ccnterhalf volt, bár Kertész III. sem volt rossz; Vágó rendes formáját játszotta ki. A csa­pat legjobb része a csatársor volt, amely ezuttal kedvvel, lendülettel játszott s várható nagy formá­jából adott ízelítőt. Braun a jobbszélen a régi, gyors futónak és jó lövőnek bizonyult, Orth labdaadogatása, trükkjei és lövései egyaránt bá­mulatot érdemelnek, meglepően könnyen mozgott Schlosser és Nagytól is láttunk gyors lefutásokat és sikerült beadásokat, csak Winkler nem tudott kielégíteni; lassuságával és társainak meg nem értése miatt valósággal aka...
  4. 2022.02.21, 00:16 - ÚTSE - UTE 1920
    Az UTSE uj hátvédje.

    Az UTSE vasárnapi győzelmében a csapat fiatal kapusán, Paksin kívül, nagyrésze van Minarovitsnak, az UTSE olasz fogságból hazatért hátvédjének, aki a mult vasárnap— az UTSE hívei szerint — az olasz fog­ság dacára, angol stílusban játszott.
    Sporthirlap, 1920. február 26.
  5. 2022.02.21, 00:12 - Nemzeti SC - Budapesti TC 1919
    Killermann ujra játszik.

    Killermann János, az NSC középfedezete, klubjának eddig lejátszott mérkőzéseiről hiányzott, mert Tatabányáról, ahol alkalmazásban áll, nem tudott a mérkőzésekre felutazni. Vasárnap azonban már ismét játszani fog.

    Sporthirlap, 1920 február 26.
  6. FTC — BAK 0:0

    Üllői-uti pálya, 6000 néző
    Bíró: Schiller Gyula

    Kellemesen hatott a nézőre a két csapat játéka. A mérkőzés egyetlen pillanatra sem volt érdek­telen, ellenére annak, hogy gól nélkül végződött. Szép kombinációk, heves iram és szép lövések jellemezték a mérkőzést.

    Az első percekben az FTC támad, majd hosszu ideig a zöld-fehérek tér­felében folyik a játék, s ekkor FTC támadás csak elvétve foglalkoztatja a BAK védelmét. A máso­dik félidő még erősebb tempóban folyik, a játék s a küzdelem hevében Garai (FTC) és Tóth (BAK) szabálytalanságra ragadtatja magát, amiért a biró — utóbbit tulszigoruan — kiállítja. Az utolsó ne­gyedóráig változatos a játék képe, ekkor a BAK teljesen visszaesik, de az FTC eredményt mégsem tud elérni. Mindkét csapatban lényeges — és jól bevált változás történt az összeállitásban. Az FTC védelmét Szamosi—Takács—Hungler II. alkotta. Különösen utóbbi vált ki a kitűnő együt­tesből. A fedezetsor a szokott formát mutatta, az élén Blummal. A cs...
  7. Törekvés - III. ker. TVE 1:0 (0:0)

    Határ-utcai pálya, 2000 néző
    Biró: Bóna Pál

    A Törekvés csapata a mult héten ismét mint a régi, nagy Törekvés mutatkozott be. Vele ellentét­ben a III. ker. két tréningmérkőzésén nem muta­tott olyan formát, amelynek alapján hívei őszi szép szereplésének folytatását várhatták volna tőle. A mérkőzés eredményét tehát eleve elköny­velték a Törekvés javára, bár az csak 9. helyen állott, mig a Vívók ősszel az 5. helyen végeztek.
    Nos, a jósoknak abban igazuk lett, hogy a Törekvés fog győzni, akik azonban a Vivó csapa­tával szemben nagyon mélyre szállították le igé­nyeiket, azok alaposan tévedtek.

    A Vívó csapat Brener nélkül is méltó ellenfele volt ötnegyed órán keresztül a Törekvésnek és csak az utolsó negyedórában vált szemmel lát­hatóvá a Törekvés fölénye, ami azután rugott egy gólban reális kifejezést is nyert.

    A Törekvés főként abban állott ellenfele felett, hogy a saját maga által diktált öldöklő iramot egy-két embere kivételével egé...
  8. 2022.02.20, 23:36 - 33 FC - Kispesti AC 1920
    Kispesti AC — "33" FC 1:0 (1:0)

    Hungária-uti pálya,
    Bíró: Hajós József

    Rendkívül érdekes lefolyásu, erős iramu, izgal­mas küzdelmet hozott a KAC—„33“-as mérkőzés, amelynek ugy lefolyása, mint eredménye teljes­séggel igazolta a „33“-asok reneszánszába vetett reménységek indokolt voltát. A bajnokság máso­dik helyén álló és máris nagy formában levő KAC-tól egy góllal kikapni, s hozzá még egy ok­talanul elkövetett hands miatt megítélt tizenegyes­ből eredő olyan eredmény, a mely a legszebb jö­vőre nyujt reménységet. Ezt igazolta különben a játék lefolyása is. A KAC nagyszerű csatársorá­val többet volt ugyan frontban, de a „33“-asok is kivették alaposan részüket a támadásból, s ha ak­cióikat egy kis szerencse kisérte volna. Zsák mai nagyszerű teljesítményének segítségével, győzhet­tek is volna.

    A KAC csapata mitsem vesztett őszi formájából. Játékosai gyorsak, határozottak, emellett igen jól megértik egymást, s jelenlegi formájuk alapján ugyanolyan sikeres szereplésre számít...
  9. 2022.02.20, 23:25 - Terézvárosi TC - MTK 1920
    MTK — TTC 5:0 (1:0)

    Hungária-uti pálya, 4000 néző
    Biró: Vértes Imre

    Könnyen, megerőltetés nélkül győzött az MTK mai ellenfele a TTC ellen. A kék-fehérek legény­sége nagy tudásbeli és technikai fetsőbbségük tudatában minden különösebb ambíció és kedv nélkül játszott; különösen a csatársor dolgozott unottan, s hogy ennek ellenére is öt gólt lőtt, a nagy technikai tudása mellett az igen gyengén funkcionáló TTC kapusnak. Kopácsinak „érdeme".

    Az MTK kapujában Welser ezuttal sem mutat­hatta meg még igazi tudását. A két hátvéd, Feldmann és Mandl hibátlanul végezte könnyű dolgát. A csapatra háramló munka nagy részét a Nádler—Nyul—Kertész III. összeállításu halfsor végezte el. Különösen Nádler okos labdaadogatása és Nyul kapcsolásai érdemelték ki az elismerést. A csatár­sor tul kényelmesen játszott, csak a két szélső Braun és Hertzka volt elemében. A csatársor kü­lönben az első félidőben — igen helytelenül — ugy állt fel, hogy Molnár volt a jobbszélső, Orth jobbösszekötő és Bra...
  10. 2022.02.20, 23:17 - SÁRKÖZY
    Igazolási ügyek. — MAC részére : Sárközy Sándor BTC
    Nemzeti Sport, 1911. július 2.
  11. 2022.02.20, 23:16 - SÁRKÖZY
    ... különösen ki kell emelni Sárközy Sándort, a ki most szerepelt először nyilvánosan uj csapatában és debutje után ítélve, kitűnő tá­masza lesz a kék-sárga színeknek.
    Budapesti Hirlap, 1911. szeptember 5.
  12. 2022.02.20, 23:02 - Budapesti TC - MAC 1920
    BTC—MAC 2:0(1: 0)

    ÜlIői-uti pá­lya
    Biró: Renner Ferenc

    A BTC revánsot vett a MAC-on őszi vereségé­ért: de meg kell állapítanunk, hogy a gólarány nem felel meg teljesen az erőviszonyoknak. A MAC csapata rászolgált az eldöntetlen eredményre;a mezőnyben ugyanis legalább olyan jól dolgozott, mint a BTC, tudománya csak a gólok előtt mon­dotta fel a szolgálatot; pedig nem is lett volna tulnehéz dolga. A BTC kapusa ugyanis ezuttal sem brillírozott és rábízta magát beckjeire. Szeren­cséje, hogy ezek olyan jól, a MAC csatárok pedig olyan rosszul játszottak.

    A MAC ezuttal Fodorral megerősödve, de Bod­nár nélkül; a BTC pedig a csatársor jobbszárnyán állott fel tartalékokkal.

    Az első félidőben a BTC meglehetős fölényben játszik s a 13. percben Horváthnak biztos gól­helyzete van, de hibáz, majd a Jancsár által jól irányított szabadrugás a BTC kapuját veszélyez­teti. A 20. percben Kollár a csatársor összjátékából védhetetlen gólt lő. A MAC szórványos táma­dásait a BTC hátvédei k...
  13. 2022.02.20, 22:45 - ÚTSE - UTE 1920
    UTSE - UTE 2:1 (2:1)

    Népszigeti pálya, 3000 néző
    Biró: Szüsz Hugó

    A mérkőzés tulnyomó részében az UTE volt határozott fölényben és ez különösen a második félidőben domborodott ki, amikor az UTSE csak egyéni lerohanásokkal tudott az ellenfél kapujához jutni. Ezeket a veszélyesnek látszó támadásokat azonban az UTE nagyszerűen működő védelme a kellő pillanatban ártalmatlanná tette. Az UTE csa­tárai nagyon gyámoltalanul játszottak, mert kü­lönben már az első negyedórában magukhoz ragad­hatták volna a vezetést és ez perdöntő lett volna a végeredményre is,

    A második félidőben az UTSE taktikát változtatott és az UTE vehemes támadá­saival szemben állandó védőpozicióba helyezkedett. Az egész védelem ugyszólván ki sem mozdult a saját térfeléből. Már az első negyedóra után szerzi meg az UTSE a vezető gólt. A jobbszárny által szépen kidolgozott és hosszura elöreadott labda. Thomann balösszekötő küldi a kapuba. Knoll ka­pus a labdát nem védhette. Az UTE néhány perc mulva Paulusz ...
  14. 2022.02.20, 22:32 - Vasas - Nemzeti SC 1920
    Vasas - NSC 5:1 (3:0)

    Hungária-uti pálya, 1500 néző
    Biró : Ujváry Ödön

    A Vasasok mullt heti formája alapján mint nagy favorit indult bele az NSC elleni játékba, mind­azonáltal még legfanatikusabb hívei sem hitték volna, hogy ilyen nagy gólkülönbséggel veri le ellenfelét. A Vasas csatársort ugyanis eddig ugy ismertük és ismerte mindenki, mint a mezőnyben szépen kombináló, de a gól előtt is csak kombi­náló és nem lövő csatárláncot. Bár e tekintetben a mult heti BAK mérkőzésen már határozott vál­tozást tapasztalhattunk rajtuk, de ez a stilusjavulás igazán csak most szombaton, az NSC ellen domborodott ki. A Vasas csatársor megtanult a gól előtt játszani s ennek eredménye öt gól lett,annyi, amennyit évek óta nem lőtték a Vasasok. A nagy eredményt elsősorban annak tulajdonít­juk, hogy a belső csatárok nem forszírozták az egymás közötti játékot, hanem szélsőikre is dol­goztak s az első három gól mindegyike egy-egy nagyszerű és veszélyes centerezés befejezése volt. A másik kettő ...
  15. 2022.02.20, 22:18 - Braun Ferenc
    Az UTE balszerencséje.

    Az UTE csapata a közelmultban pályahiány miatt nem tudott rend­szeres tréninget folytatni, ami alaposan meg­látszott a csapat mult vasárnapi játékán. A napok­ban elkészült a népszigeti pálya s vígan folyhatna a tréning, ámde most meg az a malőr érte az UTE-t, hogy trénere, Braun Ferenc, ágybanfekvő beteg lett s igy nincs senki, aki a tréninget vezesse.
    Sporthirlap, 1920. február 23.
  16. 2022.02.20, 22:12 - Csáki László
    A III. ker. TVE gyásza.

    Nagy gyász érte a III. ker. TVE-et. Első csapatának jobbfedezete, Csáki László, meghalt spanyolbetegségben. Az elhunyt csendes, szerény fiu volt a társaságban és mindig fairen küzdő játékos a pályán. Halálát mindenki fájlalja, aki ismerte, mert aki ismerte, szerette is a szím- patikus, kedves futballistát. Csáki László öccse volt a háboruban hősi halálthalt Csáki Józsefnek, a III. ker. TVE egykori csatárának.
    Sporthirlap, 1920. február 19.
  17. 2022.02.19, 21:13 - 33 FC - MAFC 1920
    „33“ FC — MAFC 1:0 (1:0)

    Határ-utcai pálya, 1500 néző
    Bíró: Szüsz Hugó

    A MAFC mult vasárnapi gyenge szereplése után nagy javulásról tett ezuttal bizonyságot s veresé­gét nem annyira a tudás hiányának, mint balsze­rencséjének köszönhette. Gaug, Egry és Gyuricskó távolléte a csatársor mezőnybeli játékában nem volt ugyan feltűnő, de a kapu előtt a gólhelyze­tek kihasználásában nagy szükség lett volna rájuk. A csatársor a mezőnyben szépen kombinált, ami a tréner munkáját dicséri, ámde a kapu előtt csak Reik és Teuffel jelentett veszélyt. A fedezetsorban — amelyből Landsmann hiányzott — Smoling végzett hatalmas munkát. A két hátvéd jó rugó, bár nem bizonyultak biztos védőknek. Ginzeryt a kapott gólért nem érheti gáncs.

    A „33“-asok sikeres startjukat egy szépen keresztülvitt akció formás befejezésének köszönhet­ték. A játék első negyedórájában oly vervvel feküdt bele a csapat, hogy ugy látszott, mintha gólokkal nyerné a mérkőzést, de hiányos tüdötréningje miatt hamarosan vi...
  18. 2022.02.19, 20:56 - Törekvés SE - Budapesti TC 1920
    Törekvés — BTC 3:1 (1:1)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Gerő Ferenc

    A Törekvés már a mult vasárnapon jelezte nagy formáját. Ma azután mindenkit meg is győzőtt róla, hogy ismét a régi, félelmetes Törekvéssel ál­lunk szemben. Győzelme, amelyet kétségen kivül követni fognak a hasonló sikerek, a legteljesebb mértékben kiérdemelt volt. Csatársorát gyorsaság és okos kombináció jellemezték s most már birto­kában van a csapat — amit évek óta nélkülözött— a lövőképességnek is.

    A Dürr— Horváth, Siegl alkotta védelem mind­végig biztosan dolgozott. A Guttmann, Violí, Béki összeállitásu fedezetsor állandóan sakkban tudta tartani a BTC támadósorát. Béki a második félidőben hátvédet játszott s ezen a poszton is teljesen megfelelt. A csatársor hosszu labdákkal dolgozott, hibának csak azt rójjuk fel, hogy a baloldalt keveset foglalkoztatták.. Csermely jobb­szélső gyors lefutásai érvényesültek. Kitűnő erő­nek ígérkezik az ifjusági csapatból előrerukkolt Weisz. Áttörései és lövései egyaránt di...
  19. Kispesti AC — TTC 2:0 (1:0)

    Üllői-uti pálya
    Biró: Nyul Dezső

    A kispesti csapat szerencsésen startolt a baj­nokság első fordulójában. A csapat játéka a leg­szebb reményekre jogosítja fel a KAC híveit, akik a februári kora délutánon nagy számban keresték fel az üllői-uti sporttelepet. A téli pihenő előnyére vált a csapat kondíciójának és tegnap meglepő frissen és temperamentummal játszották végig a mérkőzést. Az első félidőben a TTC egyenlő erejű ellenfélnek bizonyult, szünet után azonban, a hát­szél ellenére, a kispestiek voltak a többet támadó fél. A csatársor játékáról nem mondhatunk érdem­leges bírálatot, mert a csatársor egyik krekjét,.Jeszmást, az első félidő közepén a biró kiállította és ezáltal a csonkává vált csatársor nem fejthette ki teljes képességeit.

    A halfsorban Blasnik agilis támadó játéka érde­mel dicséretet, míg a két szélső half, Budai és Stallmach, inkább a védelemben tűntek ki. A vé­delem hiányosan állott fel, mert Varga betegsége miatt Amsel állott...
  20. 2022.02.19, 19:51 - MTK - Nemzeti SC 1920
    Az MTK uj kapusa. Kropacsek átigazolás kérelme komoly gondot okozott a testgyakorlók­nak. Nem tudták, hogy ki legyen a tavaszi szezonban a csapat kapusa. Most azután meg­oldást nyert a nehéz probléma, oly módon, hogy a Kolozsvári Egyetemi AC kitűnő kapusa, Welsser József, állandó tartózkodásra Budapestre költö­zött s átigazoltatta magát az MTK-ba. Welser kijár a tréningekre és kitűnő formát mutat.

    Sporthirlap, 1920 február 5.
  21. 2022.02.19, 19:43 - MTK - Nemzeti SC 1920
    MTK — NSC 4:0 (2:0)

    Hungária-uti pálya, 5000 néző
    Bíró: Ujvári Ödön

    Az NSC mult szezonvégi nagy formája után már-már az MTK felett elérendő győzelemről ál­modoztak a Központi kávéház környékén tippelő fanatikus „nemzetiÍ" hívók, mikor az MTK máris top-kondicióban levő csapata egyszerűen legalop­pozta a nemzetiek legénységét.

    Az MTK, mint azt már tréningmeccsei sejtetni engedték, külön klasszist jelent majd az uj sze­zonban is s ha csatársora önmagára talál, mitsem fog veszteni régi nagyságából. Kapujában a Kolozsvárról felkerült Weiser személyében uj erő állott, akinek játékáról ezuttal nem mondhatunk még végleges kritikát, mert nem volt komoly vé­deni valója. A két hátvéd, Feldmann és Mandl, nagy formában, hibátlanul dolgozott. A fedezetsorban Nyul középfedezet volt a legjobb; ugy labdaadogatása: mint helyezkedése kiállotta a leg­szigorubb kritikát A fiatal Nadler biztató erőnek bizonyult: gólja remekszép gól volt. Kertész III., mint balhalf a félelmetes nirü NSC-job...
  22. 2022.02.19, 19:29 - MAC - ÚTSE 1920
    UTSE — MAC 1 :0 (1:0)

    Margitsziget pálya, 1000 néző
    Biró : Schiller Gy

    Váratlan győzelmet aratott az ujpesti csapat a MAC felett A megérdemelt győzelem értékét emeli,hogy azt a MAC otthonában vívták ki. A győztes csapat minden egyes embere hatalmas lelkesedés­sel és odaadással küzdötte végig a mérkőzést. A játék képe mindvégig fair és érdekes lefolyásu volt Az UTSE csapatának képességei csak most — némi pihenő után bontakoznak ki a maguk teljességében — és a tegnapi kezdet után a leg­szebb auspiciumok között indul a tavaszi mérkő­zéseknek. A védelemben eszközölt előnyös válto­zások hatása már tegnap mutatkozott Paksi az uj kapus fejlődőképes erőnek ígérkezik. Igen jól be­vált Minakovits is, aki a jobbhátved helyén árult el biztató kvalitásokat. Dankó a régi megbízható embernek bizonyult. A fedezetsor volt a csapat lelke. Liszák I. megbízható erőnek bizonyult, akit öccse Liszák II. fáradhatatlanul támogatott. Rössler észszerű passzaival vonta magára a figyelmet. A csatárso...
  23. 2022.02.19, 19:14 - Budapesti AK - Vasas 1920
    Vasas — BAK 2:1 (1:0)

    Hungária- uti pálya, 1500 néző
    Bíró: Weisz Ferenc

    A tavaszi szezon első mérkőzése a szombati hétköznapon is sok meccséhes nézőt csábitott ki a Hungária-utí sporttelepre. Pedig a BAK és a Vasasok mérkőzése nem sokat ígért, mert a mult­ban ez a két csapat a legegyhangubb, a legtöbb­ször gólnélküli játékkal untatta publikumát. Nos,ezuttal, — bár csak részben — a két csapat kelle­mes meglepetéssel szolgált. A BAK az I. félidő­ben, a Vasas a II. félidőben oly tűzzel, lelkesedéssel ment a küzdelembe, hogy a közönség fi­gyelmét teljesen le tudta kötni a játék.

    A mérkőzés sorsát végül, is a szerencse és a Vasas csatároknak a gól előtt tanusított határo­zottsága döntötte el. Mig ugyanis a BAK-csatárok négy-öt gólhelyzetüket sorra elhibázták, addig a Vasas csatároknak sikerült egy jól irányzott lö­véssel és egy kiszökéssel bebiztosítani a mérkő­zést. A BAK kétségbeesett támadásai csak a II.félidő végén jártak sikerrel, amikor egy akcióju­kat góllá ékesítet...
  24. 2022.02.19, 18:51 - Terézvárosi TC - Vasas 1919
    Weisz Károly, a Vasasok aprótermetü fedezete, aki az ősszel a válogatott csapat tagjául volt ki­szemelve, bucsut mondott Budapestnek és szü­kébb hazájába, Ceglédre távozott. Weisz azért továbbra is lelkes katonája marad a futballnak és Cegléden folytatni fogja kedvenc sportjának kultiválását.

    Sporthirlap, 1920 február 12.
  25. 2022.02.19, 18:33 - SCHILLER
    Eljegyzés. Schiller Gyula, a KAC jóképességü csatára, eljegyezte Szabados Ilonka urleányt.

    Sporthirla, 1920 február 5.
  26. 2022.02.18, 21:17 - Vasas - III. Kerület 1919
    Vas- és Fémmunkások — III. ker. TVE. 1:0 (1:0)

    Népszigeti pálya
    Biró: Békés Mór

    Gyenge sportot nyujtott a két csapat találkozása. Mindkét csapat több tartalékkal állott fel. így a Vasasok csapatában Rákossi játszott balhátvédet, mig az ö helyén Himmler szerepelt gyengén. A közvetlen védelem hibátlanul látta el feladatát. A fedezetek közül Bánás volt a legjobb, mig a repre­zentatív jelölt, Weisz játéka semmi biztatóval nem szolgált a jövőbeli válogatott mérkőzésre. Ajánla­tos volna a halfsor eme pontján katasztrófával fenyegető veszélyt még idejekorán elhárítani. A csatársorban csupán a Jellinek Katzer-szárny elégitett ki. Szabó gólképtelen és helyenként indoko­latlanul durva is. A Vivók csapata is teljesen fel­forgatva állt fel. Harrer jobbhátvéd helyén Huszár II. gyengén játszott. Á csapat legjobb embere Stark volt. A fedezetek közül Csáki az első fél­időben középcsatárt játszott és a Schrott helyén játszó ifjúsági Mayherrel feltartóztatta a csatársor egységes munkáját. ...
  27. FTC — III. ker TVE 0:0

    Határ-utcai pálya, 3500 néző
    Biró: Vértes Imre

    A zsufolásig meglelt ujlaki pályán tartott mér­kőzésre mindkét csapat több tartalékkal állott ki. Különösen az FTC nélkülözte erősen hiányzó elsőcsapatbeli játékosait, akik közül Szamosi, Wiener,Nemes, Patakinak méltó helyettesítése csak rész­ben sikerült. A kaput Szamosi helyett a BTC-ből átigazolt Bihari védte, de különösebb dolga nem akadt. Biztató erőnek ígérkezett a debütáló Takács,aki teljes birtokában van régi jó képességének. Kiss megbízható partnernek bizonyult. A fedezetsorban Szabó játéka magaslott ki, akit a két szélsőfedezet hasznosan támogatott. A csatársorban egyedül Tóth játéka emelkedett ki. A többi csa­tár munkája olyan volt, mintha ma először ját­szottak volna csapatban. Rendszertelen csapkodás, léleknélküli, minden kombinációt nélkülöző rugdalódzás, amely még csak árnya sem volt a régi ferencvárosi csatársor fényes stílusának. Kovács tul kényelmes, Okos és Bódis több igyekezettel

    ...
  28. 2022.02.18, 20:48 - Nemzeti SC - Budapesti AK 1919
    Killermann I., az NSC centerhalfja és Zsíros Gusztáv, az NSC balszélsője, állandó tartózkodásra Tatabányára költöztek, mert ott kaptak foglalkozást. A két jeles játékos távozása érzé­kenyen sujtja az NSC-t, mert nehezen tudja őket pótolni. Egyelőre Fancsalit, Weinbergert és az ifjusági Bellághot kombinálják a megüresedett helyekre.
    Sporthirlap, 1920. január 12.
  29. 2022.02.18, 20:38 - MAC - Törekvés SE 1920
    Urik József, a Törekvés csatára játszott a mult kedden a MAC ellen jobbösszekötőt. Urik öt hónapi kitiltás után elég jó játékot produkált és a hosszu pihenő alatt semmit sem vesztett tudásából, de beszélőképességéből sem, amiről különösen az első félidőben tett ékes tanubizony­ságot.
    Sporthirlap, 1920. január 12.
  30. 2022.02.18, 20:04 - MAC - Törekvés SE 1920
    A MAC — Törekvés bajnoki mérkőzését — amely az őszi szezonról a rossz időjárás miatt elmaradt — január 4-én bonyolítják le a margitszigeti pályán Kiss Menyhért bíráskodása mellett.
    Sporthirlap, 1919. december 29.
  31. 2022.02.18, 19:52 - MAC - Törekvés SE 1920
    MAC — Törekvés 2:0 (2:0)

    A margitszigeti pályán, Vizkereszt napján, 2000 nezó előtt folyt le az idei szezon utolsó bajnoki mérkőzése. A mér­kőzésre mindkét csapat néhány tartalékkal állt fel. A nehéz talajon azonban a fiatalok fürgesége sok­kal hasznosabb volt a MAC-ra nézve, mint a Tö­rekvés öreg, sőt kiöregedett játékosainak rutinja, mely nem párosult kellő határozottsággal és gyor­sasággal. Ennek az volt a következménye, hogy míg a MAC egy 11-esből és csatársora jobb szár­nyának egy gyors akciójából gólt ért el, addig a Törekvés csatárai néhány jó helyzetükben addig tétováztak a MAC kapu előtt, mig a MAC két gyors beckje, Szaffka és Ocskay, leszerelte őket.

    A stílusosabb, kiforrottabb játékot mindenesetre a Törekvés produkálta, azonban akcióra nem vol­tak hasznosak. A MAC kevésbbé szépen, de több­ször és veszélyesebben támadott. A MAC-ban kü­lönösen a két beck volt jó, de fejlődőképesnek tartjuk a csatársort mai összjátékában. A Törek­vés legjobb része a halfsor volt.
    ...
  32. 2022.02.18, 19:41 - STETTLER
    Az átigazolások.

    A KAOE-be: Stettler Zoltán (NSC)

    Sporthirlap, 1919 december 22.
  33. 2022.02.18, 19:38 - KNERCZER
    Az átigazolások.

    Erzsébetfalvai TC-be : Knerczer Frigyes (BAK)

    Sporthirlap, 1919 december 22.
  34. 2022.02.18, 19:32 - BRENNER
    Az átigazolások.

    A VII. ker. SC-be : Brenner Rezső (MÁV. gépgyár)

    Sporthirlap, 1919 december 22.
  35. 2022.02.18, 19:14 - Budapesti AK - 33 FC 1919
    „33“ FC - BAK 1:0 (0:0)

    Üllői-uti pálya
    Biró: Vámos Soma

    A bajnokságért küzdő csapatok egyharmad ré­szének kell megfeszített energiával birkózni a ki-esés rémével. A közvetlenül fenyegetett csapatok közül való a BAK és a „33“ FC. is. Mai találkozásuk ez utóbbit mentesitette egyelőre kiesés gondjai alul, viszont a BAK-at sulyos, sőt mondhatni reménytelen helyzetbe sodorta. Egy csapat,a mely a mai legyöngült „33* FC-tól is vereséget szenved, joggal érezheti a feje fölött Damokles kardját. Gyönge vigazs a BAK részére; hogy a vereséget nem érdemelte meg. Szembeötlően jobb volt ellenfelénél, de a balszerencse valósággal rá­feküdt, olyannyira, hogy szinte sajnálkozni lehe­tett rajta. Egymást érték a kapufa lövések, sok esetben a kapu mellett ment ki a labda, sőt volt egy 11-ese is, a melyet Károly III. alaposan ellőtt.A játékosokat a „pech“ idegesse tette, elkedvet­lenítette, nem csoda tehát, hogy ilyen módon vereség lett a dolog vége.

    A „33“ FC még az eddig látottaknál is g...
  36. 2022.02.18, 19:04 - MTK - Budapesti TC 1919
    MTK — BTC 6:0 (1:0)

    Hungária-ut, 10.000 néző
    Bíró Gerö Ferenc

    Az MTK uj csapatösszeállítással kísérletezett. A csatársor centerébe Braunt állította, jobbösszekö­tőbe az ifjúsági csapat góllövője, a fiatal, de erősfizikumu, rendkívül fürge és intelligensen kombi­náló Molnár került, jobbszélen pedig Winkler ját­szott. A halfsorban igy végre Orth játszhatott a center helyén. Kertész II és nagyszerűen bevált Nyul balfödözet között fürgén, nagyon eszesen és meglepő nyugalommal játszott. Az a hir előzte meg, hogy félelmetes góllövö. Az MTK.„ics.“ száz­husz góljából ő lőtt kilencvenet. Ezuttal azonban csak a labdaadogatási tudományból vizsgázott le. Győzött az MTK, az első félidőt is a maga ré­szére hajlította Braun góljával, a mely Molnár-szép beadásából esett, de még a folytonos.égy-' kapura való játék sem volt igazi, szép és célra­vezető football.

    A fényesen dolgozó halfsor szögezte a nyugodtan és fürgén védekező BTC-t a kapujához; Az MTK csatársor többé-kevésbé ártatlan ...
  37. FTC - NSC 0:0

    Üllői uti pálya, 4500 néző
    Bíró; Schubert M. Ferenc

    Karosszékben ülve, kényelmesen elnyujtózkodva legföljebb elmélkedni lehet régi dicsőségén, vagy a sivár jelenen, mérkőzést nyerni azonban nem lehet. Már pedig az FTC ma agy akart győzni, hogy meg se kottyanjon a játék, faradság nélkül;[könnyen, olcsón. De rajta vesztett, elszalasztott egy pontot s tudja isten, talán ezzel egész bajnoki eredményét is elrontotta. A mérkőzés első részében igen élvezetes iskola játék folyt, precíz adogatások, ügyes cselezések váltogatták egymást. A szemnek jólesett a látvány, a lelkeket azonban nem fűtötte s álmos unalom terpeszkedett el a közönség sorain. Az NSC látván az FTC blazirtságát, főerejét a védekezésre helyezte s igy sike­rült is megőriznie kapuját az ellenfél góljától.

    | Az iskola-játékkal hamarosan beteltek a nézők, az FTC hívei nógatni kezdték a csapatot, ez azonban lusta maradt, akár egy rossz konflis paripa. Az FTC csatársora ezuttal ismét ragyogtatta gólképt...
  38. 2022.02.18, 18:27 - Breuer Árpád
    Az átigazolások.

    A VAC-ba: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/36872]Breuer Dezső, Breuer Árpád (III. ker. TVE)
    Sporthirlap, 1919. december 22.
  39. 2022.02.18, 18:06 - Nyilas Károly
    Nyilas Károly - amatőr tréner .

    A III. osztályu Ferencvárosi Vasutas Sport Club fölkérte Nyilas Károlyt, a Törekvés jeles játékosát, vállalja az egyesületben az amatőr tréner szerepét. Nyilas a meghívásnak készséggel tett eleget s műkö­désével bizonyára nagymértékben fog hozzá­járulni a törekvő ifju egyesület fölvirágoztatásá­hoz.

    Sporthirlap, 1919 december 25.
  40. 2022.02.18, 16:58 - UTE - Ferenczvárosi TC 1919
    FTC — UTE 3:0 (1:0)

    Népszigeti pálya, 3000 néző
    Bíró: Schiller Gyula

    Az FTC mai szereplésével alaposan megcáfolta azoknak a vélekedését, akik azt mondották, hogy futballisták a decemberi zimankós időkben unottan, fásultan és kedv nélkül mennek bele a mérkőzésekbe. Az FTC játékosai ezzel a véleke­déssel ellentétben az UTE elleni mérkőzésben oly kedvvel, ambícióval és akaraterővel játszottak, mintha a szezon közepén tartanának és játékuk­kal a következő hetekre akarnák maguknak a kö­zönség szimpátiáját biztosítani.

    igaz, hogy ambíciójukat növelte az is, hogy az FTC három átigazolást kért játékosát, Wilheimet,Hermannt és Weiszet nem állította be csapatába,s a beállítottak legjobb tudásukat mutatták be, de egyben bebizonyult az hogy futballistáknak sohasem hosszu a szezon és nem mindig decem­ber rájuk nézve a legrosszabb futballidö.

    Az FTC vasárnap a legjobb formáját játszotta ki az őszi szezonban. E ban a csatársora is teljes mértékben rá­szolgált a dicséretre. Az FTC...
  41. 2022.02.17, 22:00 - MAC - Budapesti TC 1919
    MAC — BTC 3:1 (2:1)

    Üllöi-uti pálya, 2000 néző
    Biró: Gerö Ferenc

    Megérdemelt győzelmet aratott a MAC csapata a BTC fölött, bár a piros-fehérek sem voltak roszszabbak ellenfelüknél. A MAC csapata Lenz és Bodnár, a BTC Kőszegi helyén szerepeltetett tartalékot.

    Rendkívül heves iramban kezdi a MAC a mérkő­zést, a harmadik percben Kőszegi II. foultja miatt megítélt szabadrugást Rácz irányítja a BTC kapuja felé, amelyből Vigyázó a tétovázó védelem hibájá­ból a MAC első gólját lövi. A nem várt gól ide­gessé teszi a BTC játékosait s több szabadrugás esik a BTC terhére. Kőszegi II. miatt megítélt ujabb szabadrugást Rácz, a MAC jobbszélsője lövi, a gyengén guruló labdát Stier a kapuba engedi.Továbbra is a MAC van fölényben. A félidő vége felé a BTC rugja egyetlen gólját tizenegyesből. Kocsis egy gólhelyzetben kézzel érinti a labdát s a meg­ítélt tizenegyest Kollár belövi. A lövést, azonban a MAC kapusának Fehérnek védenie kellett volna. Pár perccel a félidő vége előtt ‘ Hajdut é...
  42. 2022.02.17, 21:47 - Vasas - Budapesti AK 1919
    BAK — VASAS 1:1 (0:0)

    Bíró: Fillkorn Lajos
    Hungária-ut, 300 néző

    Rendkívül erős iramú, durva játék, amelyben a játékosok izgatottságát az erélytelen biró és a lehetetlenül sovén közönség a végsőkig fokozta. A Vasas-játékosok kíméletlen játékmodora nem
    vé lt a bírónál megfelelő elbírálásra és a játékosok könnyebben gondolkozó része ezt igyekezett is kihasználni. A Vasasoknál főleg Weisz, Plesch és Gottlieb tűnt ki durvaságával, mig Rákos is azt csinált, amit akart, a BAK-ban a középfedezetet játszó Kertész IV. feledkezett meg gyakran magáró!. A csapat többi játékosa feltétlenül elismerést érdemel, mert megőrizte nyugalmát.
    A játék különben nem állott magas színvonalon; a BAK öt, a Vasasok két tartalékkal játszott. Általában nagyon szürkén szerepel mindkét táma­dósor, csupán a védelemnek játéka felelt meg. A BAK-nal külön meg kell említeni a játék teljesen rendszertelen voltát és az egyénileg jó erőkből álló csapat egyedül ebben a körülményben keresheti sikertelenségéne...
  43. 2022.02.17, 21:36 - 33 FC - Terézvárosi TC 1919
    33 FC — TTC 0:0

    Üllöi-uti pálya
    Biró: Nyul Dezső

    A két csapatnak mai játéka alapján egy-egy értékes pont jutott A 33-asok játéka volt az egy­ségesebb, mert egymást megértő játékot produkál­ták, mig a TTC játékosai egymás között nem a-leghizelgőbb megjegyzéseket tették egy-egy játékos hibája miatt. Az első félidő elején a 33 van fölényben, közben egv kapuralövést érnek el, majd mezőnyjáték folyik, közben a TTC Maly révén vezet veszélyes támadásokat, amelyek egyikét Zsák bravurral menti. A félidő vegén a TTC van fölényben.

    A második félidőben a két csapat csatársoraerőtlen lövésekkel tesznek kísérletet eredmény el­érésére; mindkét csapatnak voltak gólhelyzetei, de a csatárok nem voltak helyükön. A mérkőzés végefelé Fried megrugja a 33-asok egyik csatárát, mire Boros I. megsérti Friedet, a biró — igen helyesen — mindkettőt kiállítja. A mérkőzés végén középjáték folyik.

    A 33-asok még mindig gyenge csatársorra! kí­sérleteztek. Egyénileg Vanicsek II. volt jó, mig társai ...
  44. 2022.02.17, 21:27 - III. Kerület - Kispesti AC 1919
    III. ker. TVE - KAC 2:1 (0:1)

    Határ-utcai pálya, 1500 néző
    Biró: Vértes Imre

    A III. kerület lelkesen játszó derék csapata ér­tékes győzelmet aratott az őszi bajnokságban ki­válóan szereplő kispesti csapat felett. Emeli a győ­zelem értékét, hogy a mérkőzés 90 percéből a Vívók 80 percet tiz emberrel küzdöttek végig. A mérkőzés, ha nem is volt nívós, de mindvégig változatos és gyors iramával lekötötte a figyelmet. A játék első tiz percében a Vivók csapata kissé elfogódottan játszott, amelyet a KAC csatársora ügyesen kihasznált és erősen játszott. Lassan azonban lábrakapnak a Vívók is és azután a KAC méltó ellenfelének bizonyultak; Az első félidőben egyenlően veszi ki mindkét csapat részét a táma­dásból, a KAC sűrűbben, a Vívók ritkábban, de annál erősebben támadnak. A második félidő alatt sem nem változik a helyzet, de azután a Vivók csapata határozott fölénybe kerül, mig a KAC csak lerohanásokkal operál.

    A Vivók kapujában a beteg Garai helyeit Majcher kifogástalanul véde...
  45. 2022.02.17, 20:59 - MISKOVSZKI
    Az átigazolások.

    A BTK-ba: Miskovszky Nándor (UTSE),

    Sporthirlap, 1919 december 22.
  46. 2022.02.17, 20:44 - SZÁNTÓ
    A decemberi átigazolások:

    A Törekvés részére: Szántó Ferenc (33 FC),
    Sporthirlap, 1919. december 18.
  47. 2022.02.17, 20:39 - MTK - MAC 1919
    Boross III. karrierje. Szenzációs karriert futott meg aránylag rövid idő alatt Boross III., az MTK kapusa, aki a mult vasárnap a MAC elleni mérkőzésen védte az MTK kapuját. Boross a mult évben a KÉVE második csapatának kapusa volt, de miután régi egyesülete nem foglalkoztatta eléggé, bucsut mondott a KÉVÉ-nek ésaz MTK-ba ment, ahol aránylag elég rövid idő alatt került a bajnokcsapat tagjai közé.

    Sporthirlap, 1919 december 18.
  48. 2022.02.17, 20:30 - Nemzeti SC - ÚTSE 1919
    Nemzeti Sport Club — Ujpesti Törekvés SE 6:2 (3:1)

    Biró: Biró Sándor

    Az UTE-et verő UTSE a csuszós talajon a technikai fölényben levő NSC-vel szem­ben nem birt érvényesülni. Majdnem állandóan az NSC volt frontban, a melynek csatársora nagyon tetszetős kombinácziókkal dolgozott. Jobbszélsője, Künstler re­prezentatív klasszis, Tímár és Spitz is rendkívül tehet­ségesek. A két kapuvéd sokat hibázott. A vezető goalt az NSC éri el Spitz révén, az UTSE azonban a nemzetiek kapusának hibájából kiegyenlít. A félidő utolsó öt perczében Horváth, majd Tímár háromra szaporítja az NSC goaljait. Ujrakezdés utón az NSC kapuvédje ismét goalt hibáz, de Künstler, Spitz és Tímár goaljaival a Nemzeti SC fölényesen győz.
    Az Újság, 1919. október 24.
  49. FTC - Törekvés SE 2:1 (1:0)

    Üllöi-uti pálya, 6000 néző
    Biró: Klug Frigyes

    A várakozásnak megfelelőleg egyenrangu ellen­felek izgalmas, változatos lefolyásu és erős küz­delme, mely sajnálatos módon tullépve a fair já­ték kereteit, a mérkőzés második felében emberre menő játékban jutott kifejezésre. A csapatok a mezőnyben egyenranguaknak bizonyultak, mind­kettőnek számos alkalma volt a győzelmet jelentő gól megszerzésére s igy az eldöntetlen eredmény felelt volna meg az igazságnak. A Törekvés Nyilas, Csapkay nélkül, az FTC Kovács helyén Ivanovszkyval állott fel.

    Az FTC csak tíz emberrel kezd s az 5. percben Wiener egy Törekvés tá­madás alkalmával a 16-os vonal közelében tulerélyesen igyekszik megakasztani Hajóst, mire a biró 11-est ítél. A ll-est Lottka a kapufára lövi. Válto­zatos játék közepette a 17. percben Béky remplizi Hegert, melyért tizenegyes jár a Törekvés ellen s Pataki szépen helyezett labdával megszerzi az FTC első gólját A 37. percben alkalma nyílik a Tör...
  50. 2022.02.17, 19:28 - Kispesti AC - Budapesti AK 1919
    KAC - BAK 7 :1 (4:1)

    Üllöi-uti pálya
    Biró: Weisz Ferenc

    Hatalmas meglepetés! A BAK legutóbbi jó sze­replései után sokan már a BAK győzelmében bíz­tak, s igy hideg zuhanyként hat a KAC nagy gól­arányu győzelme.

    A KAC mindvégig lelkesen, ambiciózusan és fá­radhatatlanul dolgozva megérdemelten jutott a szenzációs gólarányu győzelemhez, amelyet sike­rekben gazdag őszi szezonja legszebb állomásá­nak tekinthet. Közvetlen védelme, fedezetsora agilisan s a nehéz talajon meglepő biztonsággal látta el feladatát, s csatársora a szezon végét meg­hazudtoló ötletességgel, frisséggel és gólképességgel vezette támadásait a BAK kapuja ellen. A Bol­dog—Saguly— Jeszmás-Eisenhoffer—Jeny össze­állításu csatársor mai játékához csak a legjobb MTK csatárjátéka ér fel.

    Minden egyes tagja biztos ura a labdának, s ennek ellenére az egyén lehető háttérbe tolásával minden erejével csak az összmunka, a csapat eredményessége érdekében munkálkodik. Jeny gyors lefutásai és pontos beadásai már a vál...
  51. 2022.02.17, 19:19 - Vasas - ÚTSE 1919
    Vas- és Fémmunkások SC — UTSE 3:0 (1:0)

    Hungária-ut
    Bíró: Szüsz Béla

    A Vasasok most - a szezon végén kezdik csak megtalálni formájukat. Mai teljesítményük meg­állni a szigoru kritikát is. Igen jó benyomást tett a csatárok kombinációs játéka, de különösen a fedezetsornak helyes, a csatársor támogatására irányuló eredményes munkája. Az UTSE nagy vehemenciával kezdett, ám a tűz csak szalmaláng­nak bizonyult, a támadások egyre erőtlenebbek voltak s végül is az UTSE részén szürke egy­hanguságba merült a játék.

    UTSE támadásaival indult a mérkőzés s perce­ken át szorongatott helyzetben volt a Vasasok ka­puja. De míg az UTSE támadásai teljesen med­dők, addig a Vasas csatársor minden akciója ko­moly veszedelmet jelent az UTSE kapujára. Az első gólt a 34-ik percben szerezték meg a Vasasok Reiner—Koffler—Jellinek pompás összjátékából Jellinek éles lövése révén. Ezt követően Rákosi néhány formás, de eredménytelen lövéssel kísér­letezett.

    A II. félidő első percében már az UTSE ...
  52. 2022.02.17, 19:08 - III. Kerület - MTK 1919
    MTK - III. ker. TVE 2:1 (0:0)

    Határ-utcai pálya, 2000 néző
    Biró: Fiedler Konrád

    Győzött az MTK, de mai győzelmét inkább a szerencsének, de, még inkább a Vivók kapusának, és semmi esetre sem tudásbeli felsöbbségének köszönhette. A játék képe két egyenlő erejű ellenfél küzdelmét mutatta, amelyben a Vivók csapata lel­kes játékával, míg az MTK inkább nagyobb rutin­jával tűnt ki. A játékon erősen érezhető volt a szezon végének közeledte. Az MTK minden stílus nélkül, helyenkint kapkodva, idegesen dolgozott. Egyedül Orth játéka hatott üdítő oázisként az MTK játékosok silány teljesítménye között. A második félidőben azonban, teljesen magára lévén hagyatva, ő is visszaesett. Kropacsek kifogástalanul látta el feladatát. A hátvédek közül ma is Mandl volt a biztosabb, mig Feldmann ismét a tizenegyes el- követésében szerzett érdemeket. A mezőny legjobb embere a középfedezetet játszó Orth volt, de partnerei nem támogatták kellőképen. Mind­amellett ugy a halfsornak, mint a csatársornak,...
  53. 2022.02.17, 18:40 - Budapesti TC - MAFC 1919
    MAFC — BTC 1:1 (1:0)

    Hungária-ut, 800 néző
    Biró Schiller Gyula

    Lankadatlan lelkesedéssel és kitartó szorgalommal gyűjti a MAFC a pontokat, hogy az első osz­tályban való bennmaradását biztosítsa. És ha tör­ténetesen a jó szerencse segítőtársul hozzászegődik, ma győztesként hagyhatta volna el a hungária-uti pályát. Ezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy a műegyetem csapata fölényben lett volna a piros-fehérek felett és csak a balszerencse akasz­totta volna meg a győzelmét. Ellenkezőleg. A BTC óriási fölényben volt az egész mérkőzés folyamán, de a MAFC lőtte a vezető gólt, amelyet a BTC csak hosszas erőfeszítés után csak a második fél­idő 30. percében tudott kiegyenlíteni. Viszont a MAFC háromszor is hibázott biztosnak látszó gólt és ha véletlenül egy második gólhoz jut, ugy győ­zelmét a BTC többé kétségessé sem tehette volna. Egry egyszer a kapulécnek rugta a menthetetlennek látszó gólt, Smoling egy méterrel a kapu előtt hibázott, Reick pedig milliméterekkel a kapu föl...
  54. 2022.02.17, 18:27 - MAC - 33 FC 1919
    MAC — „33“ FC 3:0 (2:0)

    Margitsziget, 1000 néző
    Biró: Fillkorn Lajos

    A „33“ FC nem tud kijutni a peches szériából. Határozottan a jobbik csapat volt, az első félidő első husz percében és a második félidő első tíz percétől eltekintve döntő fölényben volt és mégis sulyos vereség jutott osztályrészéül. Balsorsát megpecsételte a nehéz sáros pálya is, amelyen a szerencsének is sok szerep jutott. A „33“-asok nem egy veszélyes támadását hiusította meg a bal­szerencse. Kétizben a kapufáról pattant vissza a labda s több esetben a csatárok tétovázásán mu­lott, hogy elmaradt a biztosnak várt gól. Mind­ehhez sorakozott még az is, hogy a MAC offside állásból érte el első gólját.

    A mérkőzés rendkívül mozgalmas, ítt-ott durva­sággal tarkított volt. A második félidő 26-dik per­cében Bodnár megrugta a földön fekvő Singer kapust, majd a védeni akaró Oláh hátvédet boxolta meg mire a bíró kiállította.

    Mindkét csapat az eddigitől eltérő összeállítás­ban szerepelt. Így a MAC-ban részt v...
  55. TTC — NSC 1:1 (1:0)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Vértes Imre

    A jeges és sártól borított talajon mindkét csapa1 a várakozáson felül jól mozgott és különösen a TTC együttese bizonyult meglepően állóképesnek. Bár a TTC támadósora minden stílus és különö­sebb kombinációk nélkül dolgozott, mégis sok és veszélyes helyzetet sikerült teremtenie ellenfelének kapuja előtt A helyzetek kihasználásával és a lövésekkel már adósak maradtak, bár egy kis szerencsével a mérkőzés győztesei lehettek volna. A csatársor legjobb emberei Maly jobbszélső és Procenko középcsatár volt, de ők is, miként tár­saik, egyéni akciókkal próbálkoztak. Neumann balszélsö sokkal többet beszélt, mint amennyit játszott, és a bíró a sok oktalan reklamációt meg­unva, ki is állította őt. A fedezetsor legjobb em­bere Oravetz középfedezet volt, aki ha felesleges foultjairól leszokik, rövidesen jelentős fejlődésnek indulhat.

    Igen jó volt Palkovics balfedezet is, mig Friedmann a régi megbízható halfnak bizonyult. A hát­...
  56. 2022.02.16, 21:03 - Budapesti TC - III. Kerület 1919
    BTC - III. ker. TVE 1:1 (1:0)

    Hungária-uti pálya, 2500 néző
    Biró; Szüsz Béla

    Á két csapat küzdelme nívósnak és élvezetes­nek indult, a második félidőben azonban midőn mindkét csapat fáradtan visszaesett, teljesen el­romlott a nivó, mert a játékosok durvaságokkal igyekeztek a hiányzó tudást pótolni. A játéknak igy tehát csupán az első része nyujtott élvezhetőt. Az eredmény híven fejezi ki a két csapat erő­viszonyát, bár a Vivók csapata könnyen a mér­kőzés győztese is lehetett volna. A rendszeres játékot nagyon megnehezítette a csuszós, mély talaju pálya, amelyen különösen a védelmek mo­zogtak időnként rendkivül bizonytalanul. A BTC kapujában Stier nem mutatott valami különöseb­bet, de annál jobb volt Gruber, aki biztos felsza­badító rugásaival számos kritikus helyzetben men­tett. A fedezetek közül Németh játéka magaslott ki. Rauchmaul már kiöregedett az első csapatból. A csatársorban Dobónak nagy hibája, hogy sok­kal tovább tartja magánál a labdát, amint arra szükség voln...
  57. 2022.02.16, 20:52 - Kispesti AC - 33 FC 1919
    KAC — „33“ FC 3:0 (1:0)

    Üllői-uti pálya
    Bíró: Klug Frigyes

    A nagyobb technikai készültséggel rendelkező és ennek megfelelőleg a rendkivül nehéz talajon otthonosabban mozgó kispestiek biztosan nyerték ugyan a mérkőzést, de a „33“-asok a mezőnyben mutatott játékuk után igazán nem szolgáltak rá, az aránylag nagy gólkülönbségü vereségre. A KAC mintha egy kissé biztosra ment volna, minek meg­felelőleg a „33"-asoknak a meccs első perceiben mutatott jó játéka meglepte és megzavarta a csa­patot, s csak nehezen tudott lendületbe jönni. Vargának nem volt védeni valója; egy ízben a kapufa mentett helyette egy biztos gólt. A hát­védek ezúttal jól dolgoztak, mig a fedezetsorban Stalmach érdemel dicséretet. A csatársorban mint mindig a Jeszmás—Eisenhofíer—Jeny balszárny dolgozott tetszetősen.

    A „33“-asóknál a közvetlen védelemben a két hátvéd dolgozott agilisan, de Zsák érthetetlen nemtörődömséggel védett, bár a kapott gólokat fitten sem háríthatta volna el. A fedezetsorban Zloch ér...
  58. 2022.02.16, 20:46 - ÚTSE - MTK 1919
    MTK - UTSE 6:0 (3:0)

    Népsziget pálya, 800 néző
    Bíró: Weisz Ferencz

    A szombatra kitűzött MAFC—UTE mérkőzést a pálya használhatatlansága miatt nem lehetett meg­tartani, a pálya vezetősége azonban rendbe hozta a pályát mára, annyira a mennyire ugy, hogy a biró alkalmasnak találta bajnoki mérkőzés lejátszására. A nyirkos levegő és a havas-sáros pálya és nézőtér rendkívül kellemetlenné tette a szabadban való tartózkodást Az UTSE a mult heti FTC elleni eredménytől felbátorítva nagyon bizakodott abban, hogy a bajnokcsapattal szemben is kellő ellenállást tud majd kifejteni. Bizalmát még fokozta az is, hogy komplett első csapatával állt ki a porondra, mig az MTK halfsora Kertész II. távolmaradásával meggyengült. A játék folyamán azonban bebizonyosodott, hogy az ujpesti csapat nagyon is távol áll még tőle, hogy az MTK-nak komoly ellenfele lehessen.

    A játék első pillanataiban láthatóan tüzes ambíció fokozta az ujpestiek játékkedvét, mindenáron a támadó szerepébe akarták magukat ...
  59. FTC — BAK 0:0

    Üllöi-uti pálya, 5000 néző
    Bíró: Fiedler Konrád

    A hét elején leesett hó eltakarítása után is valósággal használhatatlan talajon mérkőzött egy­mással a két csapat. Az Üllői-uti pálya alsó tér­fele nem volt egyéb sár- és viztengernél, ahol félméternél messzebbre alig lehetett a labdát elrugni és ahol a footballnak csak paródiáját produkálhattták a csapatok. A pályának a bejárat felé eső része szintén igen mély és ennek megfelelően nehéz, de azért tűrhető állapotban volt. A mérkőzés a tradíciókhoz híven rendkivül he­ves iramu, változatos lefolyásu küzdelmet hozott, mely végül is eldöntetlen eredménnyel végződvén, egy értékes ponttal szaporította a BAK pontjainak számát. A mérkőzés folyamán az FTC talán egy kis árnyalattal jobbnak bizonyult, de jobb formá­jának gyümölcsétől egy sajnálatos és érthetetlen bírói tévedés megfosztotta. Az történt ugyanis, hogy a második félidő 31. percében, amikor az FTC játszott a kedvező oldalon s a győzelmet jelentő gól aligha m...
  60. A mérkőzés epilógusa: Az FTC megóvta a matchet, azt állítván óvásában, hogy a biró sötétség címén fujta le 14 perccel korábban a játékot, holott még világos volt s a matchet be lehetett volna fejezni.

    Csodálni való, hogy az FTC komoly vezető­sége ilyen komolytalan óvással kívánja fog­lalkoztatni a szövetséget, hogy eléggé vilá­gos-e az idő a match lejátszhatására vagy sem, igazán a biró megállapítására van bízva s ha már ilyesmiben is gáncsoskodni fogunk a bíróknak, fölborul az egész football. mert kötéllel sem lehet majd bírót fogni, aki ilyen kritikának és szekaturának kiteszi magát. Nem is tudjuk megérteni, milyen titkos célt szolgál ez az óvás, amelyet egyébként kedden este tárgyal az MLSz intézőbizottsága.
    Sporthirlap, 1919. december 8.
  61. FTC — BAK 0:0 (14 perces pót-mérközés).

    Az üllői-uti pályán folyt le a kurta mérkőzés, amely eredményt nem hozott s így az FTC—BAK mérközése 0:0 arányban döntetlenül záródott. A játék eléggé élvezetes és változatos volt. Az első per­cekben a BAK szép összjátékkal dolgozva, fölény­ben volt, majd középjáték következett. Az utolsó percekben Tóth lövése hajszálnyira a kapu mellett röpült el.
    Sporthirlap, 1919. december 8.
  62. 2022.02.16, 19:48 - Híres Károly
    Híres meghalt.
    A magyar footballsport ismét szegényebbé vált egy derék, talentumom szép reményekre jogosító ifjuval. Híres (Hierwarter) Ká­roly,a III ker. TVK nagytehetségü fiatal hátvédje hosszas betegeskedés után tüdőbajban elhunyt. A: Vívóknak egyik legnépszerűbb játékosa volt, biztos, hatalmas rugásu, jól szerelő és mindig elegánsan és fairen játszó Híres., A harctéren szer­zett betegsége elhatalmasodott fiatal szervezetén. A gyilkos kór áldozatul követelte. Általános rész­vét övezi a III. ker. TVE-et a sulyos veszteség nyomán.

    Sporthirlap, 1919 december 8.
  63. 2022.02.16, 19:43 - 33 FC - III. Kerület 1919
    „33“ FC - III. ker. TVE 0:0 (0:0)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Lescheditzky Kálmán

    Az elsőosztályu klasszist tekintve, szokatlanul nivótlan és kezdetleges mérkőzés, a mely már nagyon komoly intelemmel szolgálva árulta el a szezon végét. Mindkét csapat annyira ambició nélkül, komoly akcióra alig törekedve játszott, hogy a győzelmet egyik sem érdemelte volna meg, bár a vivók a mezőnyben egy árnyalattal jobbak voltak. A mérkőzés ezenkívül durvaságokban is bővelkedett, a miben mindkét csapat játékosai egyformán részesek.

    A Vivók csapatának legjobb része a fedezetsor volt, a melyben Hönich I és Csáki mutattak jó formát. Megfelelt feladatának a védelem is, amely­ben Híres és Stark biztosan szerelték le az ellen­fél nem tulságosan erélyes támadásait. A csatár­sor szürke játékot produkált. Meg a Hönich II.— Szabó jobbszárny veszélyeztette leginkább az el­lenfél kapuját, de a többi csatár indolens és kap­kodó játéka utját állta pozitív eredmény elérésének. A „33“ több tartalékkal ...
  64. 2022.02.16, 19:21 - Budapesti AK - MAC 1919
    MAC - BAK 1:1 (1:1)

    Üllöi-uti pálya, 1500 néző
    Bíró: Szüsz Hugó

    A footballjáték nem ismer szezon közben pihe­nőket. A MAC elkövette azt a hibát, hogy egy kis eső, vagy pedig a karhatalom miatt elhalasz­totta a kitűzött mérkőzéseit s igy négy hét óta először állt ki mérkőzésre. Természetes, hogy az egész csapat merev volt, s ugy játszott, mintha első meccse lett volna ez ebben a szezonban. A játék nagyobb részében ugyan fölényben volt, de a 16-os vonalon megakadt a tudománya. Fölös­leges átemelgetések. dribblik, egyéni trükkök tar­kították a MAC csatársor játékát; lőni azonban egyikük sem lőtt; csak néha Bodnár kapu mellé, akit az egész csapat tulságosan forszírozott. Halfsora az I. félidő után a jobb half kivételével ké­szen volt, s csak kivételesen biztos védelmének és jól működő kapusának köszönhette, hogy ki nem kapott.

    A BAK — mint azt tőle vártuk — kitűnő játé­kot produkált. Bár ritkábban jutott szóhoz, táma­dásai mindig nagy veszélyt jelentettek. A csapat főerőss...
  65. 2022.02.16, 19:13 - ÚTSE - Terézvárosi TC 1919
    UTSE - TTC 2:0 (2:0)

    Népszigeti pálya, 800 néző
    Biró: Schiller Gyula

    Váratlan nagy meglepetéssel szolgált a két csa­pat találkozása. A mérkőzés az UTSE lelkesen játszó csapatának megérdemelt győzelmével vég­ződött, amelynek tagjai tudásuk legjavát nyujtot­ták a tegnapi mérkőzésen. A játék első részében a temperamentusan dolgozó UTSE már bebiztosí­totta győzelmét és a vezetést szünet után is sike­rült megtartania, bár a második félidőben a TTC erősen szorongatta ellenfele kapuját. Magáról a játékról nem sok mondani valónk van. A két csapat közül az UTSE játszott stilusabban és na­gyobb lendülettel. A TTC egyéni akciókkal kísér­letezett, amelyek azonban nem sikerültek. Emellett Fortuna asszony is inkább az UTSE-val kacérko­dott. A játékosok közül a győztes csapatban Dankó hátvéd és Liszák II. középfedezet tűntek ki. mig a csatársorban Szabó bizonyult a legjobb ember­nek. A TTC csapata ma ismét mélyen formáján alul játszott, bár az eredménytelenségében a bal- szerencsének is...
  66. 2022.02.16, 19:06 - 33 FC - Nemzeti SC 1919
    NSC — „33" FC 4:0 (3:0)

    Hungária-uti pálya, 1000 néző
    Bíró: Nyul Dezső

    Váratlanul nagy gólarányu győzelmet aratott a nemzetiek szimpátikus csapata a lista végén álló és a kiesésre megérett „33"-asok felett. Az NSC teljes csapatával, a „33"-asok Bosnyákovics nélkül állot­tak fel; ennek ellenére komoly győzelmi esélyekkel indultak a küzdelembe s a játék első negyedórája valóban a „33"-asok győzelmére engedett követ­keztetni. A 17-ik percben Kiss oktalan dirblizésének következményeképpen Zsíros lefut s könnyen védhető gólt lő. A „33*-asok csapata erre teljesen elvesztette játékkedvét, a játékosok egy-kettő ki­vételével indolensen, inkább nézték á játékot, mintsem footballoztak, s a mi a legnagyobb hiba volt, közben megfeledkeztek a fair játék követel­ményeiről. Grüner életveszélyes fouljai a 35. perc­ben elnyerték ugyan méltó büntetésüket azzal, hogy kiállítására vezettek, ez azonban nem tar­totta vissza a „33"-asok más játékosait, különösen Oláhot, a bokákra menő játéktól. ...
  67. 2022.02.16, 18:56 - MAFC - III. Kerület 1919
    III. ker. — MAFC 2:0 (1:0)

    Hungária uti pálya, 1500 néző
    Bíró: Békés Mór

    A műegyetemi csapat mintegy másfél hónap után első vereségét volt kénytelen elszenvedni. Oka ennek nemcsak az, hogy Ernst hátvédőjük, helyén tartalékkal voltak kénytelenek felállani, hanem nyilvánvaló balszerencséjük. A III. kerüle­tiek vezető gólját ugyanis a MAFC-nak többször volt alkalma kiegyenlíteni, azonban a MAFC csa­tárok lövései a kapufáról pattanak le. Ehhez járult még az, hogy a III. ker. második gólja határozott offszeid helyzetből esett s az igazságtalan gól tel­jesen visszavetette a csapatot, mely az ilyen gólarányu vereséget semmiesetre sem érdemelte meg.
    A mérkőzésre a Vívók csapata Hőnich I. nélkül állt fel, a főirányitójuk nélkül nem mutatták a szokott formát. A győzelemre mai játékukkal alig szolgáltak rá. A csapatban egyedül a halfsor és Breuer I. centerjátéka emelkedett ki, mig a két hátvédtől a MAFC bátran győzhetett volna.

    A MAFC-ban a csatársor a szokott megértő összjátéko...
  68. 2022.02.16, 18:50 - Budapesti TC - Törekvés SE 1919
    Törekvés — BTC 0:0

    Hungária-uti pálya, 1500 néző
    Biró Gerö Ferenc

    Mindvégig változatos, izgalmas lefolyásu fair mérkőzés, amelyben a Törekvés csapata a máso­dik félidőben mutatott játéka alapján valamivel jobbnak bizonyult ellenfelénél. A Törekvés Csap- kay. a BTC Kertész és Horváth nélkül állott fel. BTC támadással kezdődik a játék s Béky hibájá­ból kornert ér el a BTC, amely eredménytelen marad. Negyed órai offenziva után a Törekvés is veszélyes támadásba kezd, azonban a belső csa­tárok a mely talajon nehezen mozognak. Egy tá­madás alkalmával Kanyaurek handset vét, a meg­ítélt 11-est Lhottka kapufára lövi. Változatos já­tékkal fejeződik be az első félidő.

    A második félidőben a Törekvés van fölényben, mig a BTC keveset, de annál veszélyesebben tá­mad.

    Az utolsó percekben akar a BTC, akár a Törek­vés a maga javára dönthette volna el a mérkőzés sorsát, amennyiben Kollár a BTC és Micsinai a Tö­rekvés részéről kiaknázatlanul hagynak egy-egy biztosnak látszó helyzetet....
  69. TTC - BAK 3:0 (2:0)

    Margitszigeti pálya, 2000
    Bíró: Kenessei Géza

    A mérkőzés a Terézvárosiak megérdemelt győ­zelmét eredményezte. A játék első felében a BAK- volt a sűrűbben támadó csapat, de csatárainak tehetetlensége miatt nem tudott eredményt elérni. Szünet után a TTC; bár a szél ellen keLlett játszania, lelkes és tartalmas játékkal uralja a helyzetet. A BAK ekkor kíméletlen, sőt durva játékba kezdett; .hogy ellenfelének tudásbéli felsőbbségét ellensulyozza. A 20. percbenn Procenkó megszerezte a vezetést, amire a BAK sorozatos durvaságokkal válaszolt, ugy, hogy a biró Kertész IV-et, majd Székely hátvédet és Nussbaum kapust is kénytelen volt kiállítani. A TTC dicséretreméltóan nem reagált ellenfelének durvaságára és szép játék után Neumann által rugott gólja bebiztosította győzelmét. A játékidő hátralevő részében a Terézvárosiak támadnak, de további eredményt nem érnek el.

    A TTC csapatában Hegyi, Neumann és Procenkó játéka érdemel dícséretet. A BAK-ról csupán an...
  70. 2022.02.15, 21:04 - Ferenczvárosi TC - Vasas 1919
    FTC — Vas- és fémmunkások SC 0:0

    Űllői-uti pálya, 4000 néző
    Biró: Vértes Imre

    A vasasok mult heti gyenge szereplése után hatalmas meglepetés az eredmény, amelyet teljesen megérdemelt a csapát A mezőnyben az FTC volt ugyan többet a frontban, de csatársorának határozatlansága miatt pozitív eredményt elérni nem tudott. Ezzel szemben a Vasasok ritkább támadá­sai több veszélyt jelentettek s két ízben csak a kapufa akasztotta meg támadásaikat.

    A Vasasok a hízelgő eredményt a csatársor reorganizálásának köszönhetik. Katzert kitették a jobbszélre, Jellinek és Szabó megmaradtak a jobbösszekőtőben, illetve a centerben, míg a balszárnyra Makovi és Hollósi személyében uj ember került. A csatársor legjobb tagja az uj balösszekötő. Makovi volt, aki mai debüje alapján talentumos és értékes erőnek ígérkezik. Jó volt mint rendesen Katzer is.

    A fedezetsor, amelyben ezuttal Tury helyén Weisz szerepelt, a szokottnál gyengébben végezte dolgát. Messze elmaradva a csatársortól inkább a vé...
  71. 2022.02.15, 20:48 - III. Kerület - MTK 1919
    MTK — III. ker. TVE 5:1 (3:0)

    Határ utcai pálya, 4000 néző
    Biró: Filkorn Lajos

    Utolsó bajnoki mérkőzését játszotta ma az MTK és győzelmével véglegesen eldöntötte az első hely kérdését. Mindenkor öntudatos, lelkes és komoly vezetés irányította a csapat szereplését s a játéko­sok azzal honorálták a vezetőség fáradhatatlan törekvését, hogy rendszeres tréninggel készültek a mérkőzésekre. Enhek a mindenképpen dicséretreméltó munkának az eredménye, hogy az MTK és utolsó bajnoki mérkőzését, képességének legjavát nyujtva, olyan pompás stílusban nyerte meg, hogy a jövő vasárnap Bécsben a Rapiddal leendő találkozásának kimenetele, valamint s csapat tag­jainak a magyar-osztrák válogatott mérkőzésben való szereplése elé a legrózsásabb reménységgel nézhetünk.

    Az MTK csapata nem volt komplett : hiányzott Orth és Kropacsek. Előbbit Weiss kitűnően pó­tolta, ellenben Kropacsek helyettese, Bajusz nem ütötte meg a csapat klasszisának mértékét. Miként az FTC ellen, ezuttal is a halfsor v...
  72. 2022.02.15, 20:01 - UTE - MAFC 1919
    UTE - MAFC 5:0 (2:0)

    Népszigeti pálya, 1000 néző
    Bíró: Szüsz Hugó

    Az UTE Milosovics, a MAFC pedig Ernst helyén tartalékkal állott fel erre a találkozásra, mely vá­ratlanul az ujpesti csapat nagyobb győzelmét hozta meg a vártnál.

    A nagyarányu győzelemben elsősorban az UTE halfsora részes, mely régen látott lelkesedéssel és agilitással dolgozott s egyformán ott volt a véde­lemben és a támadásban. Különösen elemében volt Király. A halfsor megértő támogatásával a csatársor is sikeresebben dolgozott, mint máskor. Kapu előtt azonban most is nagyon ideges volt az öt csatár s ezért a gólok sem igen voltak kom­binációs játék eredményei. A védelem pompásan és hiba nélkül dolgozott s emellett példásan fair is volt.

    A MAFC az I.félidőben egyenrangu ellenfél volt; a II. félidőben azonban teljesen védekezésre szorítkozott. Végleg megbénította a MAFC táma­dást Gaug megsérülése, a kinek a keze kificamo­dott egy összefutásnál. A játék jellegéhez képest a védelem volt e csapat jobbik...
  73. 2022.02.15, 19:45 - Budapesti TC - Vasas 1919
    BTC — Vas- és Fémmunkások SC 1:0 (0:0)

    Hungária-uti pálya
    Biró: Orova Henrik

    A piros-fehérek legutóbbi sorozatos győzelmeik után ezuttal meglepően gyengén dolgoztak s bár Orova biró jóvoltából a két pontot ezuttal is meg­szerezték, a győzelemre nem szolgáltak rá. A csa­patok a mezőnyben egyenranguaknak bizonyul­tak; hol az egyik, hol a másik csapat volt front­ban, így eldöntetlen eredmény fejezte volna ki leghívebben az erőviszonyokat. A vasasok teljesen ujjáalakított csatársorral kísérleteztek s bár a debü nem járt sikerrel, csüggedésre nincs ok, mert a csapatba beállított fiatalok igen agilisan, lelkesen dolgoztak s a jövőt illetőleg biztató for­mát mutattak. A csatársor összeállítása különben ez volt: Koffler—Jellínek—Hímmel—Szentmiklósy—Rucskay. A novicius Himmel és Szentmiklósy tetszett közülük a legjobban. A fedezetsorból hiányzott a beteg Weisz, akit Reiner elfogad­hatóan helyettesített. Gottlieb és Bánás szokott formájukat játszották ki, mig a hátvédek közül ezútt...
  74. 2022.02.15, 18:45 - MTK - Terézvárosi TC 1919
    MTK — TTC 3:1 (1:1)

    Hungária uti pálya, 5000 néző
    Biró: Klug Frigyes

    Szokatlanul rossz napja volt a Kertész II. helyén Vágóval felálló MTK-nak. Orth 15 percnyi játék után megsérülve kiállt, majd 10 perc mulva be­kötött fejjel visszatért ugyan, de ettől kezdve nem tudott komoly szerepet vinni a játékban, ami az egész csapat eredményességének rovására ment.A csapat centerhalf nélkül sehogy sem tudott ön­magára találni s a nagy lelkesedéssel dolgozó terézvárosiakkal szemben csak igen nehezen tudta a győzelmet kívivni. A terézvárosiak, jóllehet Recht helyén tartalékkal állottak fel. nagy vervvel feküdtek bele a játékba s a vezető gólt is meg­szerezvén, sokáig kétessé tudták tenni a kék-fehé­rek győzelmét. Az MTK — váratlanul gyenge já­téka s a TTC ambiciózus munkája a véksőkig fe­szítette a játékosok idegeit, aminek következmé­nyeképpen a játék rendkívül eldurvult, s a má­sodik félidő 20. percében Orth kiállítását vonta maga után.

    Kropacsek egy kis szerencsével védhette vo...
  75. 2022.02.15, 00:05 - MTK - Kispesti AC 1919
    MTK - KAC 5:2 (1:0)

    Hungária-uti pálya, 15000 néző
    Biró - Fehéry Ákos

    A játék első percei már bizonyságot tettek arról, hogy az MTK csapatáé lesz az irányitószerep. A csapat minden tagja tudatában volt feladatának s nyugodtan, teljes hidegvérrel adogatták egymásnak a labdát. A KAC játékosai ezzel szemben az első percekben szinte megbabonázva álltak a helyükön s alig tettek kísérletet az MTK akcióinak meghiu­sítására. Csak mintegy 10 perc mulva eszmélt fel a KAC és jött rá arra, hogy az MTK precíz, szinte gépies összjátéka ellenében csak a legön­feláldozóbb labdáramenéssel védekezhetik. A KACjátéka a legszebb és legkorrektebb defenzív játék volt, amelyet hosszú idők óta láttánk.

    Az MTK volt kétségtelenül mind a két félidőn keresztül a támadó fél, de ennek ellenére sem volt a játék egyoldalu, mert a KAC ugyszólván minden kínálkozó kis alkalmat felhasznált, hogy lélegzethez jusson. A mérkőzés ennélfogva az őszi szezon legszebb mérkőzése volt, azzá tette nem­csak mindkét f...
  76. 2022.02.14, 23:43 - UTE - Budapesti AK 1919
    UTE — BAK 1:0 (1:0)

    Népszigeti pálya, 1000 néző
    Bíró: Békés Mór

    A papírformának megfelelően a mérkőzés az UTE győzelmét eredményezte, de a várt gólokkal adósak maradtak az UTE csatárai. A játék mind­végig érdekes és izgalmas lefolyásu volt és az UTE inkább a kapu előtt volt veszélyesebb ellenfelénél. A kapusnak kevés dolga akadt. A két Vogel kifo­gástalanul funkcionált. A halfsorból hiányzott Milosovics, akinek helyén Király játszott igen jól, mig az ő helyét megfelelő tartalék töltötte be. A csatársor a helyzetek előkészítésében kissé nehéz­kesnek bizonyult, mintha a messzi télbe nyuló szezontól kissé fáradtnak bizonyultak volna. Egyé­nileg Kósa intelligens és finom játéka emelkedett ki, mellette Schaller és Priboj érdemelnek említést. A BAK csapatát határozottan balszerencse üldözi. Ellenére annak, hogy tegnap ismét számos tarta­lékkal spékelt csapattal állott ki és hogy az UTE győzelmet jelentő gólját tizenegyesből érte el, a csapat agilisen és nagy lelkesedéssel küzdö...
  77. 2022.02.14, 23:30 - Törekvés SE - Vasas 1919
    Vasas - Törekvés SE 1:0 (0:0)

    Hungária-uti pálya
    Bíró: Nyul Dezső

    A várakozásnak megfelelően egyenrangu ellen­felek inkább heves iramu, mint nívós küzdelme, amely stílusosabb csatárjátékának jutalmául végülis a Vasasok minimális gólarányu győzelmével végződött. A játék folyamán a Törekvés csapatát valamivel többet láttuk ugyan a frontban, de csa­társora Csapkay és Nyilas nélkül az ellenfél kapuja előtt használhatatlan munkát végzett, teljesen veszélytelennek bizonyult. A csapat legjobb részéa fedezetsor volt, amelyben főleg Viola és Guttmann tett ki magáért. A két hátvéd, Horváth és Siegl messze van régi formájától, ma már csak régi routinjábóí él mindkettő Dürr hibátlanul vé­dett.

    A vasasok csapata nem játszotta ugyan ki az UTSE ellen mutatott formáját, aminek fő oka a fedezetsor gyengébb játéka. Nyergesnek nem volt komolyabb védeni valója, a kél hátvéd: Zatyk Stengl biztosan dolgozott. A fedezetsor a szokottnál gyengébben játszott, mig a csatársor a mezőny­ben szépen...
  78. 2022.02.14, 23:21 - Ferenczvárosi TC - 33 FC 1919
    FTC — „33“ FC 0:0

    Üllői uti pálya, 2500 néző
    Bíró: Szüsz Béla

    A két csapat legutóbbi teljesítményei után az eldöntetlen eredmény nagy meglepetés. A „33“-ak csapata a szezon végén formába jött és hétről-hétre fejlődő játékot mutat. Ennek ellenkezőjét állapíthatjuk meg az FTC-ről, amely az MTK mér­kőzés óta lényegesen visszaesett. Bár tudásra nézve a csapat ma is felette állott ellenfelének, de játékából éppen a lelkesedés, győzniakarás és azok a mellékkörülmények hiányoztak amelyek a mult­ban számos szép sikerhez segítették a zöld-fehérek csapatát A játék képe nem volt nívós és a küz­delem sem nyujtott tulságos nagy élvezetes pilla­natot.

    Az FTC csatársorának gyenge játékát a „33“-ak derekasan működő védelme — az élén Zsákkal —sikerrel ellensulyozta. A „33“ csapatának a csa­társor a leggyengébb része, amely irtózik a gól­lövésnek puszta kísérletétől is. Az FTC kapuját a távollevő Szamosi helyett Bihari védte, akinek azonban nem nyílott különösebb alkalma képessé­geinek...
  79. 2022.02.14, 23:06 - Kispesti AC - ÚTSE 1919
    Kispesti AC — UTSE 6:0 (2:0)

    Sár­kány-utcai pálya, 1500 nézö
    Bíró: Gerö Ferenc

    A KAC nagy gólarányu győzelmét már eleve biztosította, hogy az UTSE csapata több tartalék­kal állott fel. Hiányzott Miskovszki kapus, továbbá Dankó, Hierholz és Blahuta, akiknek játéktudás­beli fogyatékosságukat lelkesedéssel igyekeztek pótolni, a második félidőt azonban már nem bírták tüdővel. A KAC játéka csak a második félidőben volt méltó a csapat igazi tudásához. Kissé elbiza­kodottan ment a küzdelembe, s amikor két góllal vezetett, már nem is törődött a gólokkal, pedig ha ma az UTSE tartalékkapusának gyenge védését kihasználja, nagy gólarányu győzelemről kellene beszámolnunk.

    Az első félidőben a KAC a többet támadó fél, de az UTSE ritkább támadásai eléggé veszélyesek voltak. Az első gólt Jeny rugja a 10. percben, majd változatos játék után a 22. percben Eisenhoffer gyönyörű lövéssel megszerzi a második gólt. A KAC ezután könnyedén játszik, s ezáltal as UTSE is gyakran jut szóhoz, A 42...
  80. 2022.02.14, 22:54 - MTK - MAC 1919
    MTK — MAC 4:1 (1:0)

    Hungária-uti pálya, 4000 néző
    Bíró: Schiller Gyula

    A tradíciók alapján s a jelenlegi közhangulat közepette sokan izgalmas, nagy csatát vártak, sőt botránytól féltek. A tribün éretlenebb elemei min­dent megtettek ugyan a botrány érdekében, de hála a játékosok józanságának, a játék mindvégig megtartotta nyugodt menetét s egy két nagyobb foulttól eltekintve, meg tudott maradni a fair já­ték keretein belül.

    Az MTK uj csapattal állott fel. Az Angliából hazatért Hlavay játszott jobbösszekölöt, Orth centercsatárt, Braun kitiltása folytán Molnár került a jobbszélre, míg a balszárnyat Schlosszer és Hertzka alkották. A fedezetsorban Orth helyét Nyul foglalta el, míg jobbhalfot Kertész III. ját­szott. Hátvédek Feldmann és Mandl voltak, mig a kapuban Kropacseket Boros III. helyettesítette. A csapat ebben az összeállításban kiállotta a tűzpróbát, s az MTK sorozatos gyenge szereplései után végre ismét tetszetős, nívós játékkal örven­deztette meg a klub híveit Kül...
  81. 2022.02.14, 21:52 - MTK - MAC 1919
    Elmarad a MAC.—MTK. mérkőzés. A vasárnap délutánra, a Hungária-uti pályán megállapított MTK. —MAC. bajnoki mérkőzés elmarad, mert a Magyar Athletikal Club valamennyi footballjátékosa karha-talmi szolgálatot teljesít.
    Pesti Hirlap, 1919. november 16.
  82. 2022.02.14, 19:34 - Terézvárosi TC - MAFC 1919
    MAFC — TTC 2:0 (1:0)

    Hungária ut, 500 néző
    Biró: Biró Sándor

    Lelkes, de egyben tulhangos közönség szemlélte végig a sportszempontból nem fontos, de az egye­sületi érdekeltekre nézve annál életbevágóbb baj­noki mérkőzést. A mult hetinél jóval lazább talaj a legjobb elsőosztályu csapatok erejét is erős pró­bára tette volna. A pálya legnagyobb része víz és sár alatt állott. Ahol a labda leesett, ott mozdu­latlanul egy helyben is maradt. Ilyen körülmé­nyek között a játék nívója mindkét részről nagyon kezdetleges volt, annál is inkább, mert a pályán való nehéz mozgás hamarosan kifulasztotta a já­tékosokat.

    Az első félidő a TTC fölényének jegyé­ben folyt le. Az erős hátszéltől támogatva a tá­madások nagyobb részét a TTC vezette és ha Procenko nem viszi tulzásba a felesleges driblizgetést, ugy bizonyára övé lett volna a vezetés a félidő végén. így azonban a nyugodtabb tempera­mentummal dolgozó műegyetemiek lőtték az első félidő egyetlen gólját Reich jobbszélső beadásából csi...
  83. 2022.02.14, 19:26 - Törekvés SE - 33 FC 1919
    Törekvés —„33“ FC 1:0 (0:0)

    Halom-utcai pálya, 1500 néző
    Bíró: Kiug Frigyes

    A Törekvés teljes csapatával állott ki, ezzel szemben a 33-asok Zsák helyén Lászlót szerepeltet­ték, akinek helyét a csatársorban Csárdás foglalta el. A játék, amely erős iramban kezdődik, a Tö­rekvés fölényét mutatja, de csatársora oly cini­kusan játszik, hogy ellenére a döntő fölénynek, a „33“-ak kapuja alig jut komoly veszélybe. Néha-néha a „33“ is támadásba lép, ám ezek is veszély­telenek, mert bár a kapuig tetszetős kombinációk­kal dolgozik, de itt azután csődöt mondott a tudo­mányuk. A változatos, hullámzó játék 25-dik per­cében Csermely ideális biztos gólnak látszó beadá­sát Lottka félre lövi. A 28-ik percben Csermely veszélyes támadását Oláh bravurosan leszereli. A 30. percben a Törekvés gólt rug, amit a bíró offside címen nem ad meg. A 34. percben Csapkai veszélyes egyéni támadását a tartalék kapus láb­bal szépen szereli. Folytonosan megujuló Törekvés támadások a „33“-ak védelmén törnek m...
  84. 2022.02.14, 19:05 - Vasas - UTE 1919
    UTE — Vas- és fémmunkások SC 0:0

    Üllői-uti pálya, 2000 néző
    Bíró Gerő Ferenc

    Egyenlő erejű ellenfelek közdelme, a melyben a Vasasok csapata a második félidőben egy árnya­lattal jobbnak mutatkozott. Mindkét részen a vé­delmek voltak leginkább foglalkoztatva, mig a csa­tárok a kapu előtt nem tudtak érvényesülni, rész­ben a kapu előtt terjengő nagy sár miatt, részben pedig mert gólképtelenek voltak. A'helyválasztás a Vasasoknak kedvez; az UTE játszik erős szél ellen. A Vasasok támadásával kezdődik a játék, s mindjárt kornert érnek el, A 8. percben Rucskai beadását Koffler kézzel üti be a kapuba, a bíró természetesen nem ítél gólt. Lassankint az UTE csapata is offenzivába lép s Priboj biztos gólhely­zetben hibáz. Változatosan folytatódik a játék a félidő hátralevő részében.

    A második félidőben a Vasasok játszanak erős szél ellen, mindazonáltal a Vasasok lapos passz- játékuk révén többet támadnak. Az UTE-nak a félidő közepén alkalma nyílik a győztes gól eléré­sére, de Pribo...
  85. 2022.02.14, 18:57 - III. Kerület - Budapesti AK 1919
    BAK — III. kerületi TVE 0:0

    Határ­ utcai pálya, 2000 néző
    Biró: Fiedler Konrád

    A BAK. ugy látszik, komolyan készül hátralévő erős mérkőzéseire. A III kerületiek ellen már olyan respektábilis csapatot állítottak ki, hogy ha ezzel állottak volna ki eddigi mérkőzéseiken, aligha ke­rültek volna neki szomoru pozíciójukba. Sajnos,: ma már ez a csapat nehezen képes behozni a nagy hátrányt, mert hátralévő ellenfelei ennél a csapatnál is nagyobb klasszist képviselnek. Arra azonban mindenesetre elég erős lesz ez a BAK csapat, hogy nehézzé tegye bárkinek a győzelmet.

    Jelentős mértékben használt a csapatnak első­sorban a fogságból hazatért Müller játéka. Müller Szendrővel már respektábilis erejű védelmet alkot. Gácsi és Gulyás visszatérése a csatársorba egye­lőre csak észszerű összjátékot eredményezett; mert a hosszu pihenő mindkét játékost tulságosan puhává tette s igy akcióik nem veszélyesek. A csapat legjobb embere a két szélső half, Deutsch és Geller volt, akik sikeresen szere...
  86. 2022.02.14, 18:44 - ÚTSE - Ferenczvárosi TC 1919
    FTC — UTSE 1:0 (1:0)

    Népszigeti pálya, 1000 néző
    Bíró: Nyul Dezső

    Kicsiny, de annál hangosabb közönség jelenlé­tében találkozott a két csapat és a mérkőzésből az erőviszonyoknak megfelelően az FTC került ki, minimális gólkülömbséggcl, győztesként. A játék első részében a szél ellen játszó FTC csapat volt fölényben, de ez erejét annyira próbára tette, hogy szünet után teljesen elkészülve, csupán védeke­zésre szorítkozott. A második félidő az UTSE hatalmas fölényében folyt le és az FTC kétségbe­esett elszántsággal védelmezte szerzett előnyét. A védelem, de különösen a halfsor önfeláldozó mun­kája, továbbá az UTSE csatársorának gólképtelensége révén az FTC védekezése sikerre! járt. Az FTC kapujában Szamosi hibátlanul védett. A hát­védek közül Takács játéka magaslott ki. Wiener gyengén játszott, a második félidőben helyet cse­rélt Tóthtal. A csapat legjobb része a íedezetsor volt, amelyben Wilbelm okos játéka és Szabó agilitása emelkedett ki. A csatársorban a Pápai- Okos szá...
  87. 2022.02.14, 00:06 - Kispesti AC - Nemzeti SC 1919
    KAC — NSC 2:1 (1:0)

    Üllői-uti pálya, 1500 néző
    Bíró: Békés Mór

    Hideg eső helyett csípős őszi szél, amely tizé­vel táncoltatja az utcán a kalapokat, összekuszálja az asszonyok frizuráját, és ott kutyálkodik a rö­vid szoknyák körül. Vízzel borított pálya helvett ragadós enyves, afféle vendég (és labda) marasztó sár. Lelkes, jó kedvű közönség helyett didergő, mogorva, minden csekélységet megórroló nézők. Kellemetlen, lehangoló környezet, a melyben kön­nyen elveszti szépségét és vonzó erejét még a legjobb sport is.

    A KAC—NSC mérkőzés azonban távolról sem nyujtotta azt a sportot, amit a két kvalitásos csa­pat klasszisától várni lehetett.

    A kispesti csapaton az elpalástolhatatlan fáradt­ság nyomai látszottak meg kirívó módon, az NSC pedig a csatársorát bolygatta meg olyan szerencsét­lenül, hogy s starttól kezdve reménytelenül küz­dött a győzelemért. Csapkodó és valamivel erő­sebb játék, izmosabb fizikum a kispestieknél, percenkint nívós, de kilátásnélküli meddő csatárjáté...
  88. 2022.02.13, 23:50 - Törekvés SE - UTE 1919
    Törekvés SE - UTE 2:1 (1:1)

    Hungária-uti pálya, 3000 néző
    Bíró: Hajós József

    A november 2.-ával elmaradt bajnoki meccsét kedden, 11-én játszotta le a két csapat a Hun- gáría uti pályánu. A mérkőzésnek az UTE volt a favoritja, ámde a vasutas csapat eddigi őszi for­máit messze fölülmúló játékkal megérdemelt győ­zelmet aratott. Győzelmének értékét emeli az a tény, hogy az erős küzdelem folyamán nem haj­lott a durvaságra, mig az UTE-ból a két Vogel és Király igen gyakran nem a labdát, hanem az ellenfelet nézték és rugták.

    A mérkőzés sorsát a szépen kombináló, tetsze­tős összjátékkal dolgozó Törekvés csatársor dön­tötte el. A két szélső, Csermely és Lottka gyors, s amellett jó technikáju játékos, a belsők, Micsinay, Nyilas, Csapkay pedig ha egyénileg nem is pro­dukálnak kimagaslót, önzetlenségükkel hasznos támaszai a csapatnak. A fedezetsorban Viola centerhalf magaslott ki, de meglepett Béki agilis munkája is. Á két hátvédnek Horváthnak és Sieglnek rossz napja volt; a maiho...
  89. 2022.02.13, 23:33 - Nemzeti SC - Vasas 1919
    NSC — Vas- és fémmunkások SC 0:0

    Üllői-uti pálya, 2 000 néző
    Bíró; Schubert M. Ferenc
    (Szombat.)

    A napok óta tartó esőzéstől felázott mély és sí­kos talajon minden várakozást felülmulóan érde­kes, nívós és tetszetős játék keretében vívta meg a két csapat mai bajnoki mérkőzését, mely a mu­tatott formákat híven visszatükröztetve, eldöntet­len eredménnyel végződött.

    A mérkőzésnek, legutóbbi nagy gólarányu győ­zelmei után, a nemzetiek csapata volt a favoritja s a játék első 20 perce valóban az NSC győzel­mét tette valószínűvé, különösen amikor Schuberth biró kissé elhamarkodva, egy egyszerű rempliért tizenegyest ítélt a vasasok ellen, amelyet azonban Nyerges jól fogott. A tizenegyes sikeres kiparirozása lelket öntött a vasas csapatba, mely ezuttal végre kijátszotta a legjobb formáját.

    A játék mindvégig hullámzó, változatos lefo­lyásu volt, hol az egyik, hol a másik kapu volt veszélyben, a csatárok gyakran lőttek is kapura, s a kapusok s az előttük játszó védők minden­...
  90. 2022.02.13, 23:04 - Törekvés SE - UTE 1919
    Az UTE—Törekvás mérkőzés a Hungária-uti pálya használhatatlansága miatt elmaradt. A mér­kőzést 11-én, kedden délután 3 órakor tartják meg a Hungária-uti pályán.
    Sporthirlap, 1919. november 3.
  91. 2022.02.13, 23:02 - MAC - III. Kerület 1919
    MAC — III. ker. TVE 0:0 (Félbeszakítva.)

    Margitszigeti pálya, 1000 néző
    Biró: Schil­ler Gyula

    A mérkőzés idején a margitszigeti pálya tetejét kisebb-nagyobb tócsák borították, amelyekre az egyik kapu előtt kisebbszerü tóvá szélesedtek ki. A pálya tehát már ekkor teljesen alkalmatlan volt bajnoki mérkőzés megtartására; minthogy azon­ban mindkét csapat intézője játszani akart, a biró megkezdette a mérkőzést. Mindössze 10 percig „játszott", azaz hogy bukdácsolt, csuszott a két csapat, amikor a biró látta, hogy a pályán reális játék lehetetlen: a vízben az összes passzok meg­akadtak ; a MAC kapu előtt lévő viztengerben pe­dig megállt és se jobbra, se balra nem ment a labda. A biró tehát lefujta a mérkőzést, melyben addig a III. ker.-nek volt egy gólhelyzete, amikor Stark orrhegygyel a kapu mellé helyezte a labdát.

    A mérkőzést reális körülmények közt valószí­nűleg a Vivók nyerték volna meg, mert teljes csa­pattal, Hőnich Lajossal a balszélen állottak fel, mig a MAC Fodor é...
  92. 2022.02.13, 22:57 - Budapesti TC - ÚTSE 1919
    BTC - UTSE 3:1 (1:1)

    Hungária-uti pálya, 2500 néző
    Biró: Révész Béla

    Kiss Menyhért lemondása folytán mint szükségbiró Révész Béla vezette a mérkőzést — s hozzá­tehetjük — határozottan gyengén. A második fél­idő 22. percében, a mikor a mérkőzés 1:1-re ál­lott, egy a síkos talajjal kellőkép indokolható rempliért teljesen érthetetlenül tizenegyest diktált az UTSE ellen, amelyből a BTC a vezető gólt lőtte. A bíró frappáns itéléte idegessé tette a csapa­tot, ami a 31. percben Dankó kiállításához, majd Miskovszky önkéntes eltávozására vezetett.

    Az UTSE legutóbbi gyenge eredményeit feled­tetni akarván, hatalmas lelkesedéssel és ambi- cióval feküdt bele a játékba, s könnyü csatárai a rendkívül síkos talajon az első félidőben olyan tetszetős kombinativ játékot produkáltak, amely mellett a BTC ebben a félidőben lélekzethez sem tudott jutni. A rövid lapos paszokkal dolgozó UTSE csatárok az első félidőben állandóan a BTC térfelében tudták tartani a játékot, s a 14. perc­ben Török...
  93. 2022.02.13, 22:47 - MAFC - Vasas 1919
    Vas- és fémmunkások SC — MAFC 1:1 (1:0)

    Üllői-uti pálya
    Biró: Vértes Imre

    Mindenekelőtt meg kell dicsérnünk mindkét csapat tagjait, akik a zuhogó esőben csuszós tala­jon is lejátszották a nehéz mérkőzést. A rendkí­vül felázott talaj ugyszólván minden kombinációt lehetetlenné tett és rendszeres jó játékról egy pil­lanatig sem lehetett szó. A Vasasok csapatában a két hátvéd, Zatykó és Rákosi végeztek derekas munkát. A fedezetsorban Gottlieb volt a legjobb, Weisz helyén Reiner elég ügyesen játszott. A csa­társorban Pálffi, Koffler és Rucskai érdemelnek említést. A MAFC csapatában Kossár hátvéd, a fedezetek közül Smoling, míg a csatársorban Egri és Gaug játéka érdemel dicséretet.

    Az első félidő­ben nagyobbrészt mezőnyjáték folyik. A támadá­sokból mindkét csapat egyenlően vette ki a részét. A Vasasok támadásait nagyrészt Rucskai és Koffler vezették, míg a MAFC támadásait Gaug irá­nyította. Az első gólt a Vasasok érik el a 30 perc­ben olyképen, hogy Ginzery a kapuból kifutv...
  94. Kispesti AC — FTC match végeredménye 1:1

    A 0:0 arányban álló FTC—KAC mérkőzés hátra­levő 28 percét csütörtökön játszották le az üllői- uti pályán. A pótmérközésben mindkét csapat vá­ratlanul egy-egy gólt ért el. Az első tíz percben az FTC volt jobb, innen kezdve a KAC volt fölény­ben. A 15. percben Jeszmás fejese révén a KAC éri el a vezető gólt. Az FTC elkeseredetten támad és az utolsó pillanatban sikerült Okos beadásából a centert játszó Tóth révén kiegyenlítenie.
    Sporthirlap, 1919. november 17.
  95. Kispesti AC - FTC 0:0

    Üllői-uti pálya, 3000 néző
    Biró: Hoffenreich Károly

    (23 perc utána játszandó)

    Beigazolódott az igazság, hogy ha jók a csapa­tok és lelkesedés fűti őket, akkor akár cigány­gyerekek is eshetnek az égből, mégis szép és nivós játékot nyujtanak. Akik nem gubbasztottak fázósan az üllői-uti pálya tribünjén, bizonyosan kétkedőén csóválják a fejüket, hogy miként lehe­tett a teljesen fölázott, viztócsákkal tarkított tala­jon szép és mutatós foothallt játszani. Pedig az történt. A KAC, de az FTC is a talajhoz idomí­totta a játékát. Mind a két csapat lőtt labdákkal passzolt, szöktetésekkel próbálkozott s óriási len­dületet vitt a játékába, amit végig állt, nagyon jó kvalitásról téve tanuságot. Csak egyben külön­böztek egymástól. Az FTC-ben a védelem brillirozott, a KAC-ban pedig a csatársor s igy szemre a KAC játéka volt tetszetősebb. De erőbeli kü­lönbség talán hajszálnyi sem volt köztük.

    A két csapat így állt föl :
    KAC: Varga—Jurcsó, Turi—Stalmach, Bla...
  96. TTC - BAK 4:2 (1:1)

    Hungária-uti pálya
    Bíró: Weisz Ferenc

    A Károly és Geller nélkül felálló BAK már a startnál elvesztette minden esélyét a győzelemre, bár hívei a multheti nagy gólarányu győzelme után jó szereplést, sőt meglepetést vártak tőle. A csapat gerincének, Károlynak távolmaradását (Károly egy perccel elkésett és nem várták meg) alaposan meg­érezték a kék-feketék, s rövid fél óra alatt teljesen elkészültek erejükkel, ugy hogy a játék második félideje állandó TTC fölény jegyében tellett el, s a BAK csak szórványos lerohanásokkal kísérletezett.

    A TTC legénysége komoly tréningje megérdemelt gyümölcseként egységes csapat benyomását kel­tette, s ha csak egy kis szerencse támogatja ak­cióit, katasztrófáis vereséget mérhetett volna ellen­felére. (Két védhetetlennck látszó lövésüket csak a kapufa mentette, mig kapott góljaikhoz saját játé­kosai juttatták.) A kapuban. Braun személyében gyenge tartalék állott. A két hátvéd Hegyi és Fried szürkén, de hasznosan játszott. ...
  97. 2022.02.13, 21:37 - 33 FC - MTK 1919
    MTK - "33" FC 4:0 (1:0)

    Hungáriá ­uti pálya, 4000 néző
    Biró: Schissler József

    A napok óta tartó esőzéstől felázott talajon a nagy technikai felsőbbségben levő kék-fehérek valóságos macska-egérharcot rendeztek az ezuttal szokatlanul ambiciózus és lelkes „33“-asokkal. A „33“-asok az első félidőben okos taktikával, min­den erejüket a védelemre koncentrálva megtudták akadályozni az MTK csatárok eredményességét, a második félidőben azután bátorságot merítvén az első félidő sikeréből, nemcsak a védekezésből, hanem a támadásból is kivették részüket a fekete-fehérek; ez azonban a mezőny széthuzására s közvetve a kék-fehér csatárok eredményességének növelésére vezetett.

    Az MTK csapata, jóllehet nem volt szüksége komolyabb erőkifejtésre, ezuttal is igazolta azokat, akik formajavulást vártak tőle, s a kék-fehérek együttese a legjobb uton halad, hogy régi nagy formáját ismét visszanyerje. Kropacseknek a kapu­ban nem volt komoly védeni valója. A hátvédek közül ismét Mandl volt a jo...
  98. TTC — Törekvés 2:2 (2:0)

    Üllöi-uti pálya, 1000 néző
    Biró: Gerö Ferenc

    A TTC Friedmann, Fried és Bornstein, a Tö­rekvés Csermely nélkül állott ki. A mérkőzés mindvégig heves, változatos és sima lefolyásu volt s az eredmény a mutatott játék után teljesen megfelel a két csapat erőviszonyának. A TTC kezd, azonnal támadólag lép fel s egymás után kritikus helyzeteket teremt a Törekvés kapuja előtt. Az 5-dik percben Maly lefutja a két hátvédet s tiszta helyzetből a kapu mellé lő, a következő percben azonban Recht leadását a hátvédek hibájából Pach belövi. A 12-dik percben Maly beadásából Procenkó szép fejessel megszerzi csapatának a második gólt. A Törekvésben a centerhalfot játszó Béki helyet cserél Violával. Innen kezdve mintha kicserélték volna a csapatot, erős ostrom alá fogta a TTC kapuját, de eredményt elérni nem tud.

    A második félidőben a Törekvés nagy lelkese­déssel küzd s a 23-dik percben a Kovács handse miatt megítélt tizenegyesből Lottka megszerzi a Törekvés első ...
  99. 2022.02.13, 00:04 - UTE - MAC 1919
    UTE — MAC 4:1 (2:0)

    Népszigeti páiya, 4000 néző
    Biró: Renner

    Az UTE végre rájött arra, hogy nem a csapat­összeállításban volt a hiba, hanem abban, hogy egyes játékosok már nagyon sokat tartottak ma­gukról. Egy heti lecke, meg egy vereség árán is megtanította az UTE-t, hogy legjobb a régi csa­patösszeállítás, ha jól játszanak benne a játéko­sok. Most vasárnap csak Kuchta szerepelt a balszélen a beteg Szidon II helyett; különben pedig Priboj is, Baubach is; Schaller is stb. a régi helyén.

    A csapat igy nagy ambícióval küzdött és szo­katlanul frissen is. így történt, hogy bár a MAC közel annyira kivette a részét a játékból, mégis a vártnál nagyobb gólarányban győzött az ujpesti csapat.
    Az UTE az első félidőben Priboj révén éri el első gólját, aki Kósa hatalmas tacsdobásával ki­ugrik és helyezett gólt lő. A második gól öngól. A második félidőben a MAC is szóhoz jut, de az UTE ujabb két góljával szemben csak egy „tiszteletgólt" tud elérni.

    Az UTE-ben Fógl II, Priboj és M...
  100. 2022.02.12, 23:54 - MAFC - 33 FC 1919
    MAFC — "33" FC 1:0 (0:0)

    Üllöi-uti pálya, 2000 néző
    Biró: Weisz Ferenc

    A napok óta tartó esőzés folytán felázott talajon szombaton délután mérkőzött a két csapat s hanem is nívós, de érdekes küzdelmük — mint oly gyakran a footballban — nem a jobb, hanem a szerencsésebb csapat győzelmével végződött. Győ­zött a MAFC csapata, de mai játéka mellett For­tuna istenasszony pártolása sem lett volna ele­gendő a győzelem kivívásához, ha oly faktor nem jön a segítségére, mint a mérkőzést vezető biró Weisz Ferenc, aki legutóbb jól bíráskodott, ezuttal indiszponáltan, sőt határozottan rosszul látta el funkcióját, s ami rossz munkáját tetézi, az, hogy hibás ítélkezéseinek hosszu sora a legtöbb esetben a „33"-asokat sujtotta. Igy a második félidő 15.percében a Zsák II. által lőtt „33“-as gólt of-side címén nem adta meg, majd öt perccel később is­mét a „33"-asok sikerrel kecsegtető akcióját akasz­totta meg teljesen indokolatlanul of-side cimén. A biró e hibás ítélkezése után a „33...